2008. október 22., szerda

Zenés manófoglalkoztató

Ma végre, hossz, több hónapos készülődés után végre eljutottunk a zenebölcsibe. Én nagyon készültem ide, főleg, mióta Mátéban felfedezni véltem az elveszettnek hitt muzikalitást, és nemcsak hogy táncol, ha zenét hall, de ha épp valamelyik kedvenc csendül fel, amiből egyre több van, akkor még éneklésre hasonlító hangokat is képes kiadni magából.Korábbi informálódásaim alapján én abban bíztam, hogy majd itt szépen elmagnózgatunk, közben énekelgetünk, mondókázgatunk, ami alapvetően így is volt, de 80%-ban ez inkább zenei kíséret nélküli dalolászás volt/lett volna. Na hát meg nekem nem nagyon megy. Vagyis ahhoz hogy menjen, vagy legalábbis azt higgyem, hogy megy, ahhoz nekem bizonyos mennyiségű alkohol kell a szervezetembe. Na de mégis hogy nézne az ki, hogy de. 10-kor két felessel megerősített önbizalommal térnék be egy zenebölcsibe bújj bújj zöldág-at énekelni? És egyébként sem tudoom már mikor volt utoljára a szervezetemben az a bizonyos mennyiségű alkohol.
Szóval nem tudom, hogy nekem való-e ez a zenebölcsi. Mert alapvetően Máté az itthoni közös zenehallgatással is egész jól elszórakoztatja magát.  Tehát még nem döntöttem, hogy mennyire leszünk látogatói az efajta happeningeknek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése