2008. október 26., vasárnap

Vadasparkban

Máté az utóbbi időben élénken elkezdett érdeklődni az állatok iránt. A kertünkben kóborló cicák után már régóta kurjongat, aztán a  HuncÚréknál töltött múltkori délután olyan lelkesen simogatta a cicát, majd hozzá is bújt, hogy úgy gondoltuk jó móka lesz, ha elmegyünk a budakeszi vadasparkba
bemelegítésképpen egy későbbi állatkertlátogatásra, amit most még kicsit korainak gondoltunk. Máté persze megint a megérkezésre aludt el, így a madarakkal kezdtünk, amit Ő egyébként sem értékelt volna még nagyon, be kell valljam én  tartom sokra őket, de azért megnéztük. Máté valószínű megérezte, mikor kell felébrednie, mert pont akkor nyitotta ki szemét, amikor a madarak zárásaképpen egy pózoló sast csodáltunk meg, irtó mókás volt, ahogy feszített a fényképezőgépek előtt, még a szárnyát is kinyitotta, és körbe is fordult, mint egy igazi modell. Máté persze hozta a nyápic formáját és megijedt tőle.
De aztán tovább mentünk a szarvasok és egyéb nagyvadak irányába, és ezt már Ő is sokkal jobban élvezte.  Persze a nyugalom egyik kulcsfontosságú tényezője a piskóta volt, aminek mindig ott kellett lennie a kezében. És ott is volt, de azt már csak akkor vettem észre mikor itthon nézegettem a fényképeket.
Máténak nagyon tetszettek a szarvasok, érdeklődve figyelte őket,  meg a kicsit nagyobb gyerekeket is, akik füvet nyújtogattak nekik. Ő a piskótájával kínálta  az őzikéket, szerencsére ők nem kértek belőle.
Hazafelé beültünk egy étterembe, enni valami meleget, mert az idő azért elég csípős volt, igaz, később már kisütött a nap. A szomszéd asztalnál valamilyen öregdiák találkozó lehetett, 3 öregúr és 3 öreg hölgy képviseltette magát. Matyi persze rögtön kokettálni kezdett az egyikkel, majd mire befejeztük az evést, már az egész asztaltársaság vele volt elfoglalva, és őérte ujongott. Máté persze élvezte, hogy középpontban van. Deszertként még magába bolondította a pincérfiút és a pincérlányt is. Búcsúzóul az idős asztaltársaság olyan jókívánság halmazzal bombázott le bennünet, hogy az kitart egy darabig, kaptunk isten áldásától a jó egészségig mindent.
Képekben:
Itt még alszik:
Itt már vidáman piskótázik:
Szarvast néznek:
Megkínálja a piskótával a szarvast:
Huncutul néz, de persze itt is tele van a szája:
És a mostanában tökélyre fejlesztett mátéfintor:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése