Pihenődélelőtt Pécsen

 Péntek estére látszólag mindenki alaposan kiütötte magát, úgyhogy amikor azt beszéltük, hogy mi legyen a másnapi program, akkor Feri csak annyit mondott, hogy bármi jó, csak ne legyen benne kaptató. Úgyhogy megkegyelmeztem nekik, és bár bepróbálkoztam egy Tubes-körrel, már a felvetés előtt is tudtam, hogy erős ellenállásba fogok ütközni, és nem is erőltettem tovább a dolgot, hanem rögtön jöttem a következő javaslatommal, hogy akkor menjünk át Pécsre, a Tettyére, ahová én tavaly egyedül futottam fel, mert a fiúk akkor is csendespihenőztek, és nekem annyira, de annyira tetszett. Nem mellesleg épp mandulafa -virágzás is volt éppen, és akkor végre megnézhettem én is élőben a kis kápolnát a virágzó fával, a Havi-hegyen, ami az év fája is volt valamikor nem olyan rég. 

Ez már tetszett a gyerekeknek is, és bennem sem volt hiányérzet. 

Ó milyen jó volt ismerősként köszönteni a várost! Tavaly mikor Pécsen voltunk nem is gondoltam, hogy ilyen hamar visszatérünk. De most nem mentünk be a belvárosba, hanem a hegyoldal felé vettük az irányt. 

Ha már itt jártunk, akkor úgy voltunk vele, hogy bemegyünk a Tettyei Mésztufa-barlangba is, vagy ahogy régen a köznyelvben élt, Sárkánybarlang, vagy a Pokol kapuja....igaz, jó borsos volt az ára, de egyszer élünk, vagy valami ilyesmi.... 

És tulajdonképpen jó élmény is volt a barlang, érdekes információkat hallhattunk a barlang kialakulásáról, a víz munkájáról, és hogy hogyan építették be a Tettye-forrás vizét a város ivóvízellátásába. 

A barlang után, először körbejártuk a Tettyei romokat, amik valójában a pécsi püspöki palotának a romjai, melyet az 1500-as évek elején építettek, és a török hódoltság idején dervisházként működött. 

És ha már eddig eljöttünk, akkor csak felmegyünk ott felettünk a hegyre, pláne, hogy alulról jól látszott a Balázs-pihenő kis kerek épülete, ahová egy lépcsősoron lehetett felmenni oldalról. Felmentünk hát, hogy megnézzük Pécset felülről. 

A pihenő után kerültünk egy kis csávába, amikor úgy döntöttünk, hogy nem a lépcsősoron megyünk vissza, hanem kinéztünk egy kis ösvényt, ami szerintünk levezetett. Csakhogy az az ösvény nem vezetett le, mert egyszercsak az arborétum kerítése állta az utunkat, úgyhogy másik irányba fordultunk, és egy kis bozótharc után így legalább az Ilonka-pihenőt is meg tudtuk nézni, ami nem is volt betervezve. 

És mily fura... ragyogó sétaút vezetett innen tovább :-) 

Szépen lesétáltunk, és már csak a kistemplomomat kellett közelről megnézni :-) 

Óóóóó olyan szép ott fenn... bármennyi időt el tudnék ott tölteni. De nem időztünk sokat, már csak azért sem  pont egy iskoláscsoporttal voltunk ott egyidőben, rengetegsok kamasz fiatallal, hát a kamaszokból meg azért otthon is van bőven. :-D

Visszasétáltunk az autóhoz, hazafelé még megálltunk a mekiben, aztán a lidlben. 

Hazaérve pedig a gyerekek nagy örömére a házunkkal szemközti focipályán éppen meccs volt :-) 

 

De még nem ért véget a nap, kis pihenő után folytattuk a napot. 

Óbányáról a Cigányhegyre

Másnap, pénteken már kicsivel melegebb volt. Jónéhány úticél volt még a listámon, amiről a fiúk a Cigány-hegyi kilátót választották. Had ne mondjam miért... már itthon is jókat derültek a nevén, és csak nem akarták abbahagyni. De legalább hajtotta őket valami.... 

Volt nekem kiírva egy körtúra, amit így a Zengő után kicsit hosszúnak véltem, ezért másik irányból közelítettük meg a hegyet, Óbánya felől. 

Az Óbányai-völgyről már sok szépet olvastam, és alapvetően kényelmes sétáról volt szó a patak mentén, néhol át-átkelve rajta, miközben a sziklalépcsőkön csörgeezik le a patak. 

És valóban nem is volt megerőltető. Szinte laposon haladtunk egész végig, csak a hegymenet volt egy kicsit megerőltetőbb, de az sem kifejezetten, ennek ellenére már szinte a falu végétől mindig volt valaki aki nyafogott. Nem is tustam hová tenni, hiszen előző nap egy jóval keményebb túrát hang nélkül végigcsináltak, most meg egy kis laza sétálgatás miatt csak duzzogtak folyton. 

Az autót a falu szélén hagytuk, keresztülmentünk Óbányán, ami valóban nagyon hangulatos, és tetszetős, nekem olyan Káli-medencés hangulatú volt, telis-tele vendégházzal.

A falu végén csatlakoztunk rá az országos kékre, és haladtunk végig szépen a patak mentén. 

A Csepegő-sziklák, amik valóban csepegtek, bár a fényképeken nem látszik egyáltalán, pedig a mésztufa sziklák üregeiből a mohán keresztül valóban csepeg a víz. 

A félrebillent mészkőrétegeken ferde vízesésként csobog le a víz. 

Haladtunk tovább Kisújbánya felé a kéken. Kisújbánya is egy üdülőfalu. 

A határában egy járgányos cséplőgép van kiállítva, ami évtizedekkel ezelőtt a kisújbányai emberek megélhetését biztosítta. Itt megpihentünk kicsit, elolvastuk a tájékoztató táblát, és Milán duzzogott egy sort. MAjd mentünk tovább, ímmár a hegy felé haladva, némileg emelkedve. 

A kilátóhoz egy kereszteződésnél kellett elkanyarodni, és ekkor valóban erős kaptatóval találtuk szembe magunkat. Milán és Feri félúton összekapott valamin, mire Milán besértődött, és úgy puffogott, hogy bosszúból ő nem jött fel a kilátóba sem. ( jól kiszúrt velünk :-)) 

A Zengő távolról. 

A kilátó lábánál újra megpihentünk, megettük az uzsonnánkat, és a kilátó melletti úton indultunk el visszafelé a faluba, ami piros jelzést kapott néhány fa után, és egy széles szekérúton haladtunk most már lassan ereszkedve. 

Még az ajánlott rövidítős útra is lecsaptunk, pedig én nem terveztem, Marci mégis úgy érezte, hogy sosem fogunk már visszaérni a kocsihoz, és kislajhár módján csüngött egy kidőlt fán. 

A legrövidített úttal nagyjából 11 km-t mentünk, de a fiúk úgy ültek be az autóba, hogy tökkivannak. 

De innen mág Pécsvárad felé mentünk, mert vásárolni kellett megint, nyilván, de ha már arra mentünk, akkor megálltunk Zengővárkony szélén, és megnéztük Rockenbauer Pál sírját, akit a végrendelete szerint helyeztek itt, a Mecsek lábánál örök nyugalomra. 

Hosszúheténybe hazaérve én nyilván futottam még egy kört. :-) Most nem a falu felé, hanem az előző nap felderített erdő felé vettem az irányt. 

Félig naplementében ragyogott a hegyoldal. 

Nyilván senkit sem kellett altatni este :-) 

Levezetőséta a Kövestetői-kilátóhoz

 Míg a fiú a Zengő megmászása után a jólmegérdemelt sziesztájukat töltötték, vagyis kockultak, addig én futottam egy falukört. A táv rövid volt ugyan, de annál megerőltetőbb, és nem is lett életem futása, de legalább körbenéztem a faluban, meg annak határában.

Mire hazaértem, addigra Feri már kiokoskodta, hogy a komlói lidl van a legelérhetőbb távolságra, merthogy reggelit ugyan kaptunk, méghozzá bőségeset, de a vacsorát nekünk kellett összedobni, szóval muszáj volt boltba menni. 

Én meg mondtam, hogy az remek, mert pont útba edik egy kis kilátó, a falutól nem messze, ahová először el akartam futni, de letettem róla, mert egy darabon forgalmas főúton kellett volna haladni, de így összeköthetjük a bevásárlással. 

Milán és Marci is szerettek volna velünk jönni a boltba. Mondtuk, hogy oké, de előtte még felszaladunk egy kilátóhoz, rövid séta a parkolótól, nem bagy truváj. És fura mód ez sem tántorította el őket, jöttek. 

Így négyesben vágtunk neki a Kövestetőnek, ami a délelőtti Zengő után laza kis ujjgyakorlat volt csupán, viszont szuper körpanorámában gyönyörködhettünk, egyik irányban a pécsi torony, a másikban pedig a Zengő. 

Távolban a Villányi-dombság és a Szársomlyó kúpja, ami ugyancsak megmásztunk már pár évvel ezelőtt. 

A tv-torony

A Zengő

Marcinak nagyon tetszett a kilátóban lévő domborzattérkép, hogy melyik csúcs mekkora, és mi a neve. Mindet meg akarta mászni 🤔😂

Kicsit nézelődtünk, aztán mentünk Komlóra bevásárolni. 

Komlón már nem álltunk meg nézelődni, nem is tudom lett-e volna mit... De az egész város éppen olyan hangulatú, mint Ózd, vagy Salgótarján.. Egykor volt virágzó iparvárosok gyönyörű természeti környezetben. Szinte az erdő szélére épített panelrengetegek, de a maguk módján barátságosak és szépek.

Félig naplementében autóztunk haza, mondtam is a fiúknak, hogy menjünk vissza a kilátóba, és nézzük onnan a naplementét, de erre már nem voltak kaphatóak 😎

Zengőtúra

Hazaérve a Mecsekből gyorsan bedaráltak a hétköznapok... Rettentő hosszúnak tűnt az előző (nekünk) 2 napos munkahét után a múlt heti 5 napos. Hát én már szerdán is úgy éreztem magam, mint aki a krumpliföldre jár minden nap kapálni. Egész héten arra készültem, hogy majd feltöltöm a mecseki képeket a gépre, rendezgetem, nézegetem, és hogy majd az milyen jó lesz. 

Aztán persze itthon már javában tavasz van, nyílnak a virágok, a fák, és bent a munkahelyi telephelyen egy szajkópár kezdett fészket rakni az étkező ablaka előtti fára. Most nagyon izgulunk, hogy nehogy a hülye varjak elriasszák őket, nagyon kíváncsiak vagyunk a kisszajkókra :-) 

A fényképrendezgetéssel még ugyan nem vagyok teljesen készen, de azért a mecseki ottlétünk első teljes napján, 16-án megmásztuk a Zengőt, a Mecsek legmagasabb csúcsát. 

Marci nagyon lelkesen vágott neki a túrának, amikor előző este terveztük, hogy mi legyen a napi program a felírtak közül, akkor nagyon rákattant a Zengőre. De egyébként csodamód senkinek nem volt ellenvetése, igaz, tudták, hogy ez egy túrázós nyaralás lesz, de igazából az dobott sokat a hangulaton, hogy iskola helyett kellett most kirándulni.  :-) Így már mindjárt más lett a gyerek fekvése, ugyebár :-D 

Mivel a szállásunk Hosszúhetényben szinte a hegy lábánál feküdt, így teljesen autó nélkül vágtunk neki a távnak, amit az előrejelzések szerint izzasztó emelkedőkkel tarkított közepesen erős 12 km-nek vártunk kaputól kapuig.

Elhaladtunk Hetény vezér szobra előtt....

Majd a faluvége után találkoztunk a Kőmorzsoló óriással... aki a baranyai mondavilág egyik jelképes alakja. A legenda  szerint lisztté morzsolja a legnagyobb sziklát is. 

Püspökszentlászló felé haladtunk, és a patak mentén már fel-feltűntek a félhegyoldalniy medvehagymamezők. 

Püspükszentlászló nagyon különleges település, mégpedig azért mert nem lehet autóval bemenni a faluba, csak engedéllyel. A falu elején erre egy üdvözlőtábla is felhívja a figyelmet, hogy ez bizony ez csendes falu, van itt egy elvonuló ház is. 

A falu a török idők után teljesen elnéptelenedett, és csak a 18. században, amikor a pécsi püspük nyaralókastélyt építettetett ide, akkor kezdett újra benépesülni. A kastély még nem volt nyitva, nyitásig csak csoportok látogathatják előzetes bejelentkezéssel, de kívülről, kerítésen keresztül is nagyon impozáns. Körülötte van a püspöki arborétum. Biztos az is megér egy misét :-)

Ahogy elhagytuk a falut Marci szárnyakat kapott. Való igaz, hogy a szép napos erdei út nagyon futásra csalogató volt, de mi tartalékoltunk, Marci viszont jól előrehaladt. 

Egy nagyobb kereszteződés után kezdett el erőteljesen emelkedni a hegyoldal. Ez az utolsó etap már a kilátóhoz vitt. Jóóóó meredek volt, de Marci még sem itt sem fáradt el, mindenkit alaposan lerázva, nagy előnnyel, elsőkét ért fel a csúcsra. 

A kilátó, és a lábánál egykori Zengővár romjai. Nem sok maradt belőle, mondhatni néhány kőrakás. 

A 22 méter magas, 7 emeletes kilátó egy régi geodéziai torony köré épült. A régi torony jól látszik az új belsejében. 

Ott egy Marci :-)

És a csúcson is egy Marci :-) 

Eléggé para volt a feljutás amúgy, mert hosszú-hosszú átlátszó lépcső vezetett fel a kilátó tetejére. 

A távolban a pécsi Misina-tető a jellegzetes tévétoronnyal. Ahol tavaly júniusban már jártunk. 

Lefelé másik úton mentünk a hegy déli oldalán, de az erdő ezen az oldalon is gyönyörűséges volt. A madarak csiripelése végigkísérte az utunkat. Nemcsak itt, hanem az egész 5 nap alatt. Milyen jó, hogy a 2000-es évek elején  sikerült megakadályozni a Nato -lokátor építését, és így a maga természetességében csodálhattuk az ébredő erdőt . 

A hegyoldalban, mikor már szinte hazaértünk, egy fakitermelésbe botlottunk. Információs táblán megtudtuk, hogy itt nem tarvágás van, hanem csak ritkítás, de így is olyan fura, hogy olyan szép nagy fákat pakolt a traktorszerű markoló a platójára. 

Innen már pikkpakk visszaértünk a szállásunkra. Kellemesen elfáradva, de hogy, hogynem, mindenkinek nagyon tetszett a kirándulás!