2017. július 28., péntek

Vizesvébé #avizosszekot

Igazából nem kapcsoltunk elég hamar, értsd tél elején, hogy esetleg megnézzünk valamit élőben is. Vannak ismerőseink, akik voltak kint vízilabdán, de nekik már februárban megvolt a jegyük, és nekik is egy kis hátszéllel sikerült egy családra valót szerezni. Amikor már én néztem, hogy mégiscsak klassz lenne ott valahol, akkor már egyáltalán nem lehetett jegyet kapni, vizilabdára egyáltalán nem, úszásra pedig "csak" 1 délelőttre, és csak a legesleghátsó ficakba, ami még csak nem is a medence fölött van, hanem egész hátul, és ami a gyerekeknek kevésbé lett volna élvezhető, így ezt nem erőltettük.
De hogy ne maradjunk ki teljesen mindenből, (bár a gyerekek itthon sem voltak), tegnap délelőtt, Milán tornája után, kimentünk a Duna Arénához a szurkolói zónába, körülnézni. De annyira nagyon hideg volt, és mi reggel még napsütésre készültünk, és csak pólóban voltunk, hogy majdnem megfagytunk. Így szinte csak gyorsan körbeszaladtunk, csocsóztunk egy sort, mert ott legalább nem fújt a szél, és jöttünk haza.





Ma pedig kilátogattunk a Batthyany térre, hogy testközelből nézzük meg azt a hatalmas ugrótornyot, no és az ugrókat.
Nem nagyon tudtuk, hogy mire számítsunk, mekkora lesz a tömeg, és honnan lehet majd jól látni, így először a Kossuth tér felöl pislogtunk át a túloldalra. Nekem ez a látvány is bőven elég lett volna, számomra döbbenetes, hogy vannak emberek, akik önszántukból leugrálnak olyan magasról, de Milán nyafogott, hogy ő onnan nem lát semmit.

 Ott ugrik. De ez még csak próbaugrás volt.

Így hát átmetróztunk a túloldalra, és kicsit arrébb próbáltunk meg egy jó helyet találni. Nem volt könnyű, mert a körbe volt a hely konténerezve, azok tetején voltak a közvetítőkamerák, és csak jóval arrébb lehetett a korlát mellé odaállni. Innen néztük a női ugrást, akik 20 méterről ugráltak.
Közben találkoztunk WaterLilyvel is, de csak távolabbról néztük, nem akartuk a jó kis korlát melletti helyünket feladni. :-)
Dögmeleg lett idő közben, és kezdett szétsülni a fejünk, úgyhogy a csajok után elindultunk vissza a metróhoz, hogy majd a térről  még rápislantunk a fiúkra. Onnan egyébként szerintem jobb volt a rálátás. Szinte testközelből ugráltak, igaz, két konténer sziluettje keretezte a képet, és a csobbanást nem láttuk, de azt szerintem a lelátókról lehetett volna egyébként is csak látni.

Na ez volt az igazán überdurva!!!! Iszonyat magasról ugrottak!!!! Döbbenetesen félelmetes volt még nézni is.






És hát még nincs vége. Vannak még remek úszószámaink, és a férfi vizilabdadöntő. Szóval továbbra is hajrá magyarok! #avizosszekot #HU


2017. július 26., szerda

Marcika nyaral

Csak eljött a Marci napja is, amit már vár napok óta, hogy végre ő mehet nyaralni 😃
Ma reggel olyan vizes vébés felemelt karral, ökölbe szorított kézzel üdvözölte a hírt, hogy már nem kell többet aludni, ma megy mamához.

Még várni kellett a buszra.


Annyira kis cukimuki volt, ahogy ott gubbasztott a kistáskáján, a játékmobiljával a kezében, és várta, hogy beálljon a kocsiállásba a nagy fehér busz.

És végre felszállhattak :-)

Azóta persze már meg is érkezett, minden rendben volt, ez volt Marci első hosszú buszútja, aludt is egy picit, majd nézelődött is egy kicsit, szóval jól vette az akadályokat.

2017. július 24., hétfő

Idén is Veszprém

Gulya-domb, Gizella királyné-kilátó és a város


Még mindig Balaton, de már az utolsó beszámoló. Még egy cseh hazaúti elmaradásom is van... csak végzek, mire véget ér a nyár :-)

Vasárnap délelőtt nagyon tanakodtunk, hogy mi legyen. Eléggé felhős volt az idő ahhoz, hogy ne akarjunk egész nap strandolni, meg egyébként is.., az egész napos strandolás nem nekünk való, persze a gyerekek nyilván bírnák, de mi nemigen. Persze volt egész napos strandolás is a nyaralás alatt, de elég is volt... 
De nem akartunk távoli célt, inkább olyan lazulós kis sétát ebédig, aztán jöhet a strand. 
Én a csopaki kilátót javasoltam, ami ott van egy köpésre, de kicsit utánaolvasva ez egy nagyobb lélegzetű hegymászást igényelt volna, amibe nem akartunk belemenni. ( Sziklamászás, egyebek, szóval mindenképpen listás marad a kilátó a jövőre nézve :-) )

Ehelyett a veszprémi Gulya-dombot céloztuk meg, ahol nemrégiben építettek egy új, nagy kilátót, mindenképpen megnézendőt. 
A gulya-domb egyébként is szívem csücske hely, sokat jártunk ide ki a koleszból, de akkor még egészen másképp festett, mint manapság. Nem volt ennyire kiépítve, az állatkert sem vette még birtokba az oldalsó részét. 

Az állatkert fönti bejáratánál álltunk meg, és ott lehet elindulni a tanösvényen. 


Kétféle túra közül lehet választani, egy nagyobbat, ami a két kilátón kívül a Laczkó-forrást is érinti, és egy kisebb kilátósat. Mi most csak a kisebbet vállaltuk be, a térképen nézve ez is elég nagynak tűnt, végigsétálva azért nem volt akkora gáz.
Pikkpakk el is érkeztünk a kilátóhoz, a nagyhoz. A Gizella királyné kilátót tavaly tavasszal adták át, és a régi favázast egy nagyon modern fémvázasra cserélték, és igen egyedi lett a kivitelezése.

 A táblán klasszul le van írva, hogy csupán egy optikai csalódás eredménye az, hogy egy csavart hengert látunk, ha a kilátóra nézünk, valójában a kilátó minden darabja egyenes.

A kilátó lábánál állva egy gigantikus méretű, 7 emeletnyi, 22 méter magas  objektum állt előttünk. Szerencsére tömör fémlépcső vezet fölfelé, nem olyan lyukacsos, amin átlátni. Azt nagyon nem szeretem, amikor látom a lábam alatt a távolodó földet.


Végül mindenki feljött a legfelső emeletre. :-)

Ott  messze a Csatár-hegy, és a kilátója



Milán képei a kilátóról:



A Bakony hegyei és a kilátó oszlopai


Lejőve folytattuk tovább az utunkat. Haladtunk tovább a piros jelzésen, és el is érkeztünk az un. "sziklagyephez". Na itt már kezdett ismerős lenni a terep, mert ezeken a szikladarabokon sokat ücsörögtünk annak idején. Csak akkor még a másik irányból közelítettünk, és nem is volt turistajelzés, meg pihenőpadok, sem információs táblák. Ezek most már mind vannak. Még tűzrakó hely is.




Aztán meglett a másik kilátó is, a kicsi, ami igazából csak egy kilátócska, mert alacsony is, és "csak" a vár felé lehet jól látni róla, de talán ez is volt a cél, mert nem is lehet körbemenni rajta. A várpanoráma viszont valóban gyönyörű. De hát az mindenhonnan az 😍




És hogy ismételjem önmagam, és hogy a bakancslistám sosem fog elfogyni, és sosem lehet megunni ezt a vidéket, azt bizonyítja, hogy most megint bővült a listám, mert most nem volt idő azon a klassz lépcsősoron lesétálni a Séd partjára, mert akkor nagyon messze kerültünk volna az autónktól, így ezt legközelebbre halasztottuk, és egy Csatár-hegyi kirándulást is felvéstem magamnak.

A Gulya-domb után még jártunk egyet a városban, és most olyan jó volt, mert a VeszpémFesztet leköltöztették a völgybe, így a vár utcáján szépen, akadály nélkül végig lehetett sétálni. Leszámítva azt az akadályt, hogy Milán már a vár elején be a akart menni a Hősök kapujába, ahol valami börtönkiállítást hirdettek, de nem igazán akartunk most erre időt szánni, meg Marci is nagyon tiltakozott, meg kicsit drágállottam is a belépőt, szó mi szó. Tartok tőle, hogy a borsos belépőért nem kapnánk túl sok mindent cserébe. ( Ha valaki járt már ott bent, akkor szivesen veszek mindennemű beszámolót, érdemes-e megnézni, stb.. ) Én szívesebben mentem volna fel a Tűztoronyba, de mivel aznap már túl voltunk egy gigamagas kilátón, így nem akartam ezzel stresszelni a család tériszonyosabb részét. 😛 Így csak fölsétáltunk, meg le. De az nagyon jó volt.


Nagyon jól kiépítettek egy modern jegyvásárló részt a torony után, kis kilátóterasszal, büfével.

Odalent készülődik a VeszprémFeszt. Szerintem ezt a fehér oszlopos házat én még sosem láttam, igaz, errefelé eddig nem lehetett a vár utcájából kilátni. Később olvastam, hogy egy püspöki nyaralóhely volt az a villa, és a környező parkos rész.


Ott jártunk. 

Mátékám és Veszprém



Idei Veszprém pipa 👍

Marci, az egyke 2.0.

Marci egykesége ugyan megtört múlt szerdán, amikor Milán hazajött két napra, mert csütörtökön orvosi kontrollra mentünk, ( mondhatni majdnem fölöslegesen, mert a mi orvosunk nem volt ott, a másik meg megnézte ugyan, de inkább nem mondok az egészről semmit, mert még mindig annyira fölbosszant az egész...) de pénteken már újra pakoltuk Milán táskáját, és Szegedre utazott a keresztszüleihez :-) Máté pedig már több mint egy hete anyukámnál tolja, holnapra várjuk haza. 
Szóval Marci megint kapott pár nap egyedüllétet, de már nem értékelte annyira, mint a múltkor, igaz, hogy most nem volt annyi program, de voltunk nagyboltban, meg nem annyira nagyban is, és mindkét helyen kapott valamit, (egy autót, távirányítósat, másik helyen egy kerti seprűt) ami azért nem mindennapos nálunk, szóval panaszra azért nem lehet oka. 
Ennek ellenére folyton kínlódott, hogy "de mikor jön már Klárimama, és mikor mehetek én is Ózdra", "most jön? ez az alvás után?" , "holnap?" "de akkor mikor?" köbö. De ezt végtelenített szalagon megállás nélkül. Eléggé fárasztó tud lenni. 
De még így is azt mondom, hogy 1 darab Marcival az élet hawaiideejéééé. Mondhatni, láblógatás. 
A bevásárlás, amitől minden hajunk szála égnek szokott állni már a 3-dik percben, most totál simán lezajlott, egy hangos szó nélkül, egy hiszti nélkül, egy gyerekkiabálás nélkül, tényleg! Marci szépen jött, tolta a kis bevásárló kosarát, nem volt rodeózás, meg gyorsulási verseny a folyosókon, meg ész nélkül kosárba dobálás, semmi. Hihetetlen. 3 gyerekkel ez az egész procedúra min. 5 év minusz az életünkből. 

Ma pedig el kellett mennünk a város legislegtúlsó felébe, majdnem, hogy átvegyünk egy gumicsizmát, amit Milánnak lőttem a vaterán szinte ingyen, azt gondolván, hogy majd valami emberi helyen meg tudjuk oldani az adásvételt. De valamiért nem ment a dolog, így kibumszliztunk a 11. kerület túlfelébe. De hogy ne legyen ez olyan uncsi Marcinak, és mert időben is érkeztünk, mert időben indultunk, így teljesülhetett Marci kívánsága, hogy nézzünk vonatokat. 
Eleve is beterveztem neki egy pályaudvar-nézést, csak én hazafelé gondoltam a Keletit, merthogy ott úgyis át kell szállni, de mivel időben voltunk ezért a Kelenföldi pályaudvaron ütöttünk el egy jó 20 percet vonatokat nézve. Marcinak már ennyi is elég a boldogsághoz :-) 

Ez épp a Miskolc-Keszthely járat, biciklivagonnal ( tökizgi), és ottálltunkkor 50 perces késéssel. Azaz már rég Fehérváron kellett volna lenni minimum, amikor még mindig Kelenföldön vesztegelt, és valami még mindig nem volt oké. Kellemes lehetett a vonatonülőknek az az 1 óra Kelenföldön... nem egy Balaton...


Mivel reménytelennek tűnt, hogy ez a vonat még ma továbbmegy, így átnyergeltünk egy másik vágányra, és megvártuk amíg elmegy a szép piros vonat a Délibe, és  a csúnya kék Tatabányára. Marci mindenképp fel akart szállni valamelyikre. Volt is ebből egy kis durci, hogy vonatozás helyett már megint sétálni kell.
De hát meg kellett keresnünk a megadott címet, amit végül könnyebb volt megtalálni, mint lerajzolni a hevenyészett térképet a googlemapsról.

Ezt csak azért, mert szoktam Marcit Cirmikének hívni, mert olyan mint egy kiscica.  Cirmos a Cirmos utcában :-)


A nagy 10 emeletes panelház falán, ahová mentünk, pedig ezt találtuk. Felesége neve most is kint van a kapucsengőn.



2017. július 21., péntek

Tihanyi kirándulás 2., Csúcs-hegy

Az apáti-hegyi kirándulásunk alkalmával láttuk, hogy többen, akik velünk együtt voltak fenn a kilátóban, az ellenkező irányba, a Csúcs-hegy felé indulnak, de mivel az autónkat a Belső-tó partján hagytuk, és meglehetősen meleg is volt, és fáradtak is voltunk, meg az ebédidő is közeledett, ezért nem vágtunk abba bele, hogy a  tanösvénykört egyben tegyük meg, inkább csak megjegyeztük magunknak, hogy majd egy másik alkalommal a másik hegyre is felmegyünk. És még az őslevendulás is birizgáltaa a fantáziánkat, amit így utólag visszanézve a képeken, és visszagondolva láttunk föntről, a kilátóból, csak nem nem sejtettük, hogy az az. tudtuk, hogy ott kéne lennie, a Csúcs-hegy és az Apáti-hegy között, de nem volt már annyira szembetűnő, hogy felismerjük. Szóval e miatt is akartunk még egyszer utánajárni a dolognak. 

Ezúttal Sajkod felől jöttünk, ami megintcsak régi vágyam volt, azon az úton ott Tihany után bekanyarodni. Hát most mi is ott kanyarodtunk be. A faluba a kilátó átadása és megnyitása óta, nagyjából tavasz óta nem lehet már autóval behajtani csak célforgalomban. A sajkodiak, a sajkodi nyaralók féltik (joggal) a magányukat, az elszigeteltségüket, a háborítatlanságukat. Állítólag  sajkodi Balatonpart is egy kicsit vadregényes, és hogy remek árnyékos strandja van. Föntről mi nem láttuk közvetlenül a strandot, csak a csónakkikötőt, és hallottuk, hogy megy odalent az élet. 

Szóval, a falu szélén, közvetlenül  az Apáti Étterem előtt parkoltunk le, és innen indultunk fölfelé. 
Valóban nagyon klassz lehet is nyaralni, biztos lakni is, bár az már lehet, hogy túl valóságtól távoli lenne. Remek kis ( és "kis") nyaralók kisérték fel az utunkat, Balatonra néző hatalmas terasz, nagy zöld füves kert, hatalmas árnyékot adó fákkal. Hmmm.... és volt néhány elhagyatott telek is, ahol csak úgy állt üresen egy szép bazalttéglás házikó, és verte fel a gaz, de ezek még így elhagyatottságukban is szépek voltak. 


A falu szélén aztán a betonút erdei földútra vált.


 Kis kaptató után egy tisztáson ágazik el az út, és az egyik irányban ott a fejünk felett a kilátó, alig pár lépésnyi sétával elérhető, arra tovább a tihanyi Levendulaház, és még az Apáti templom felé is le lehet ágazni. A másik út a Csúcs-hegyre visz. Mi ezt választottuk.
Nem kellett nagyon sokat menni, hogy az út a sima, uncsi földútból sziklás kapaszkodóvá váljon, nem a vészes fajta, de azért már oda kellett figyelnünk, hogy hogy lépjünk. Ez tulajdonképpen az Apáti-hegyet és a Csúcs-hegyet összekötő Nyereg-hegy volt.

És amikor elértük az első nagyobb gejzírkúpot, amit meg is lehetett valamelyest mászni,akkor már tudtuk, hogy jó helyen vagyunk. Előttünk/alattunk a Balaton, mellettünk a sziklák, mi kell még több? Mondjuk dögmeleg volt, talán ez volt az egyetlen negatív. A fiúk elég sokat nyávogtak miatta, de amikor árnyékosba értünk helyreállt az egyensúly.






 A tanösvény és a sárga út olykor kettéválik, majd újra összeér. Mi az első elágazásnál a sárgán mentünk tovább fönt,  testközelben a gejzírkúpokkal, míg a zöld lefelé vitt, és alulról mutatta meg azokat.





A második ilyen elágazásnál viszont a tanösvény felé mentünk, és így jutottunk el az un. Sobri Jóska barlanghoz, ami igazából egy forrásbarlang volt, és a legenda szerint Sobri Jóska is bújkált itt egy időben.






A barlang tetején kürtő is található. 


Innen már alig volt valami, és fenn is voltunk a csúcson. Ami igazából nem adott túl sok pluszt a kiránduláshoz, sem látványban, sem élményben, mert se egy pihenőhely, se semmi nincs odafönt, leszámítva egy útbaigazító táblát, hogy merre tovább. Kicsit azért behúzódtunk az árnyékosba, találtunk egy leülésre alkalmas szikladarabot, és uzsonnáztunk, ittunk.
De mivel az Őslevendulásba még mindig nem futottunk bele, de valahol ott kellett volna lennie, út közben, csak abban az irányban egyáltalán nem volt rálátás semmire, így Feri és Milán elindultak lefelé, a vélt jó irányba, hogy felderítsék a terepet. Mi addig fönt időztünk, és nagyon nem természetbarát módon zenét hallgattunk a telefonomon, mert Marci sehogy sem bírt már magával, és mindenképpen apáék után akart indulni. Közben pedig egy klassz gyíkot is láttunk. ( lehet hogy a zenére jött? )



Aztán visszajöttek a felderítők, és elmesélték, hogy már majdnem visszafordultak, hogy nincs itt semmiféle levendulás, amikor Feri megnézte a turista alkalmazását, és még egy kicsit arrébb mentek, és akkor már rájöttek, hogy jó helyen járnak, csak nem ilyennek képzelték, merthogy csupán annyit láttak, hogy néhány hevenyészett, de valóban öreg levendulatő kókadozik a mandulafák tövében szétszórva, teljesen rendezetlenül, és látszólag  gazosan.
Mondjuk biztos más képet mutat, amikor virágzásában van, és minden bokor csupa lila, azt mesélték, hogy már alig-alig volt rajtuk virág. Hát ezért nem tűnt fel onnan föntről pár nappal korábban.

Az Őslevendulást még az 1920-as években telepítette Bittera Gyula, korának neves gyógynövényszakértője, egyenesen Franciországból hozott levendulával, és ez volt az első ilyen nagy, ipari méretű levendula ültetvény.


Visszafelé már gyorsan haladtunk. Nem álltunk meg minden sarkon fényképezni. :-)