Hát ööö....

Az, hogy 3 nap múlva vége van a szünetnek, és kezdődik újra egy őrült fejvesztett rohanás egészen június közepéig, számomra még akkor is hihetetlen és feldolgozhatatlan, ha a másik részem már úgymond tűkön ül, hogy legyen végre egy kis nyugi itthon. De pontosan tudom, hogy már az első iskolás hát után azt fogom mondani, hogy inkább menjünk vissza az itthonkínlódós-örökkéösszeveszős-közelharcos nyárba, semmint az tanév, sakkozás az idővel, a különórákkal, hogy ki-mikor-hová-hogyan fog tudni eljutni és hazajutni, hogy hogy fog működni a felső tagozat Máténál, hogy hogy zajlik majd a tanulás, mennyire kell hazahordani a leckét, és legfőképpen mikor lesz ideje itthon arra, hogy tanuljon is érdemben, hogy Milán oboaóráját hová fogom tudni berakni, hogy az aa lehető legfájdalommentesebb legyen mindenkinek, emellett jó lenne, ha már idén tudatosan el lehetne kezdeni készülni a 8 osztályos felvételire, Máténak a 6 osztályosra, és akkor Marci tanítónéniválasztása emellett már szinte eltörpül, pedig nem kéne, mert hát mégiscsak megérdemli ő is, hogy alapos rákészüléssel és átgondolással válasszunk  neki tanítónéniket. Szóval nem fogunk unatkozni, az az egy biztos és garantált. Hogy a fiúk egyike-másika mennyire lesz önálló és önjáró, azt most még homály fedi. Nem kizárt, hogy Máté elindul majd az önállósodás útján, ez persze attól is függ majd, hogy Milán különórái mennyire lesznek összeegyeztethetőek az övéivel. Minden képlékeny még, minden bizonytalan. 

De hogy szokjuk hétköznapokat,  elkezdjünk betörni,  ma kaptunk egy kis ízelítőt, csak hogy ne lepődjünk meg annyira jövő hétfőn. 

Ma reggel ugyanis fél8-kor már ébresztő volt mindenkinek, ( hahaha, ez pont 1 órával később van, mint ami iskolaidőben szokás, szívtuk is a fogunkat rendesen) mert Mátét sportorvosi vizsgálatra kellett vinni. Ma volt az utolsó lehetőség, úgyhogy muszáj volt. De amikor kiválasztottam ezt a napot, (arra számítván, hogy biztos senki nem hagyja rajtam kívül az utolsó napra :-D, de tévedtem) akkor még nem tudtam, hogy Máté kap egy felkérést, hogy vegyen részt az évnyitós műsorban, aminek ma 10-kor lesz a próbája a suliban. Szóval gondoltam, az a legtutibb, ha odamegyünk kezdésre, 8.45-re, és akkor remélhetően hamar végzünk. Oda is mentünk, de akkor már vagy tizen várakoztak ott. Khmmmm, khmmm... Mondja az egyik apuka,  (amolyan mindenlébenkanál, mindenhezértek, és mindentjobbantudok típus, akitől kiráz a hideg)amikor elrebegtem, hogy mi sietnénk, mert a gyereknek fellépése van/lesz, hogy ők már itt vannak 8.10. óta, de nyugodtan menjünk csak be mi, mert ők nem sietnek! Gondoltam, hogy megkérdezem, hogy akkor mi a búbánatnak vagy itt nyolctízkor, ha a rendelés eleve csak 8.45-től volt meghirdetve, az orvos meg csak 9-kor jön, és 11.45ig akkor vidáman és dalolva besétálhatott volna a fiával, ha ráér, de nem kérdeztem semmit. Biztos ők is szoktatják már magukat a koránkeléshez :-) 

Sportorvos pipa, szerencsére gyorsan végeztünk, és a fellépőbaráték is ott voltak, úgyhogy együtt rongyoltunk át a suliba a próbára. 

Próba lezajlott. 3-4szer elpróbálták, a végén már egész vállalható lett a műsor. Tény, hogy nem egy Angélanéni féle rendezés lesz, el is hangzott, hogy próbálják meg elképzelni hozzá, hogy mit mondana Angéla néni, és úgy mondja mindenki a szerepét. Máté a verse mellé még kapott nagy hirtelen egy pár sort a jelenetben is. 

A kicsik addig a pályán fociztak. 

Majd innen bebuszoztunk a belvárosba, ahol nekem volt egy találkozóm, és mire azzal végeztünk, addigra teljesen hullák lettünk. 

Ettünk egy hambit, bementünk a Könyvudvarba, hogy látunk-e valami érdekeset, és hazafelé a buszon már majdnem elaludt az összes gyerek. 

Bezzeg hazaérve már egyik sem volt annyira álmos, hogy lefeküdjön aludni.... 

holnap Máté meg Feri elmennek Szentesre, és csak vasárnap jönnek haza. Még épp időben előkerestem ma délután a fehér ingeket :-) szerencsére még Mátéra is jó annyira az inge, hogy ha a nem sikerül másikat vennem nélküle a hétvégén, még akkor is jó lesz rá hétfőn. 

A tornacipőjére viszont azt mondja kicsi, úgyhogy abból kell majd nagyobb, pedig tavasszal kapta a meglévőt is, de most már ezen az ügyön is rajta vagyok. 

Marci oviszsákja is lekerült a fogasról, holnap az is kimosódik. hétfőre csilivili lesz az is. 

Szerintem nincs is más... és van még 3 nap... 3 nap meg bármire elég, sőt MINDENRE elég 😂

Huhhh

Bazilikás

Csütörtökön a Deák téren volt dolgom, és gondoltam, ha már kimozdulunk itthonról, és bemegyünk a városba, akkor csináljunk valami érdekeset is, vagy legalábbis nem hétköznapit, és az jutott az eszembe, hogy felmehetnénk a Szent István Bazilika tornyába, körbenézni. A fiúk, akárhányszor a Deák téren járunk mindig megcsodálják az óriáskereket. Egyszer régen egyszer már ültünk  rajta, és hát bevallom nem nagyon akaródzik még egyszer annyi pénzt kiadni azért a 10 perc boldogságért, és gondoltam, mivel a bazilika szinte csak egy köpésnyire van a keréktől, és csak egy hajszálnyival alacsonyabb, pontugyanazt fogjuk onnan is látni.
A toronyba lépcsőn és lifttel is fel lehet menni. Én a lépcsőt javasoltam, és ott is indultunk el. Háromszázvalahány lépcsőfokot kell menni fölfelé, de a háromnegyedénél van egy kiállítóterem, és ott át lehet szállni a liftre is. Persze a fiúk kinyávogták, hogy innen menjünk lifttel. Aztán mire felértünk, addigra meg is bánták, mert olyan büdösmeleg volt benne, hogy huhhh.... leszakadt rólunk az összes víz.

A kupolatérben még volt egy kis lemezlépcsősor, innen a kupola belsejét is láthattuk. Elég durva látvány volt.

A benti fülledt meleg után jól esett kimenni a kilátóteraszra.

 Lefelé végig lépcsőn mentünk.

És ha már itt voltunk, akkor templomban is mentünk egy kört.

Aztán persze behajtották a beígért fagyit, és végigsétáltunk a Duna-korzón is, hogy megnézzük, van-e még víz a Dunában. Volt még, szerencsére, bár a Margitszigetnél kellett volna inkább megnézni, mert ott állítólag elég látványos volt az apadás, de itt is látszódott a betonfalon, hogy meddig szokott érni általában a vízszint. Na ahhoz képest tényleg elég kevés volt a víz.
Hazafelé cseperészett is egy kicsit az eső, de csak másnap estére lett belőle szerintem nagyobb mennyiség. Vagy ki tudja már... a lényeg, hogy esett. Le is hűlt mára a levegő :-( Remélem azért még visszajön egy kicsit a meleg, mert olyan rossz, hogy ma egész nap zárni kellett a teraszajtót, mert ömlött be a hideg, és hosszú melegítőt kellett felvenni bentre is.

Felemás Balaton, kimaxoltuk a strandolást

Van, amikor bármennyire is szeretnénk valamit, bármennyire is van egy jó tervünk, mégis le kell mondanunk róla, mert közbejön valami olyan váratlan és előre nem tervezett, ami mindent felülír. Volt egy jó tervünk a nyár végére, mégpedig egy nagy családi horvátországi nyaralás Feri tesójáékkal. Mi ez elé még beütemeztünk pár nap Balatont is, egyrészt, hogy ne kelljen egyben annyit autóznunk, másrészt ez még akkor volt, amikor még csak a júniusi Balaton volt betervezve, az augusztus elejeiről szó sem volt, és túl sok lett volna az az idő júniustól jövő nyárig Balaton nélkül. Aztán Anitáéknak már korábban vissza kellett mondaniuk a nyaralást, de akkor még úgy terveztük, hogy mi elmegyünk külön, hiszen a gyerekek már be voltak sózva, meg már mi is rákészültünk. 

Aztán egyre bizonytalanabb lett ez a nyaralás, míg végül úgy alakult, nekünk is le kellett mondanunk róla, de akkor már elengedtük, hiszen nem ez volt, nem ez most a fontos. 

Ferinek a múlt héten haza kellett utaznia Szentesre, és még amikor elment, akkor még nem tudta meddig marad. Végül azt mondta, hogy legalább mi, én meg a gyerekek menjünk le a Balatonra arra a pár napra, ami le van foglalva, hiszen strandidő lesz, a fiúknak meg mégiscsak jobb ott strandolni, mint itthon aszalódni, ha már a Horvátországot úgyis lemondtuk. 

Szóval így indultunk el négyesben vonattal Füredre. 

Igazából csak a döntésmeghozatal volt nehéz, hogy menjek vagy maradjak, mert amikor már eldöntődött, hogy jó, akkor lemegyek velük, akkor már gyorsan kikristályosodott a terv, hogy hogy pakolok, mit mibe, mit ki hoz, mikor megyünk, hogy megyünk, stb... 

Így egy nagy gurulós bőröndbe besúvasztottam minden gyerekholmit-törölközőt-papucsot-strandfelszerelést, nekem volt egy kistáskám, és minden gyerek hozott egy kishátizsákot. Marciéban csak az útielemózsia volt. 

Ügyesen kibumszliztunk a pályaudvarra. Érdekesek ezek a gyerekek, de gondolom minden gyerek ilyen, hogy alapesetben annyi gond van velük, mostanában folyton összekapnak, piszkálják egymást, nem hallanak, nem akarnak hallani, nem csinálják, lógnak és héderelnek, de "stresszhelyzetben" mint pl. amikor át kell utaznunk a városon a vonatig, akkor tényleg egy szavam sem lehet, mert jönnek és csinálják, fogják egymás kezét, nem kóborolnak, nem maradnak le, (nem nagyon) , nem vitáznak, és képesek követni az utasításokat. Szóval tényleg nagyon odafigyelnek. 

Aztán persze amikor a feszültség csökken, és egy lélegzetvételnyi levegőhöz jutunk, mondjuk amikor már fent vagyunk a vonaton, és már el is helyezkedtünk, akkor persze kitör belőlük a gőz, és akkor megint ott tartunk, hogy "ülj rendesen, ne kiabálj, halkabban egy picit, ne morzsálj, ne piszkáld már, ne csúfold, hagyd békén, pihenjetek már egy kicsit, vedd le lábad, ne idd már meg az összes vizet, stb..." de még ezekkel együtt is eseménytelennek mondanám a vonatutat, és szerencsésen megérkeztünk, elfoglaltuk a faházunkat, bevásároltunk, és bementünk a városba, hogy együnk valami meleget. 

Mikor eldöntöttem, hogy jó, akkor lejövök velük egyedül, már akkor edzettem magam, hogy jóóó, akkor az a legegyszerűbb elfoglaltság, ha végigstrandoljuk a hétvégét. A stranddal való kapcsolatomat már egy korábbi posztban részleteztem, nem mondok újat azzal, ha azt mondom ez volt számomra a legnagyobb kihívás. De végül egész jól sikerült kialakítanunk a strandos rutint. Szombat-vasárnap-hétfőn már délelőtt lent voltunk a strandon, fürödtünk, labdáztunk, a fiúk várat/gátat építettek, lábtengóztak, játszótereztek, strandon kajáltunk, limonádét ittunk, sötétre barnultunk, este pedig sétáltunk egyet a sétányon, fagyiztunk, a fiúk mustot ittak, koncertet hallgattunk, és egyik este még barátokkal is összefutottunk a borfesztiválon. 

- Én úgy terveztem, hogy veszünk egy fagyit, leülünk, és nézzük a Balatont!- mondja Milán.
Így lett.
De ettetek-e már kenyér fagyit? Én még sosem láttam ilyet, de a füredi akvárium melletti Levendula fagyizóban ilyet is kapni. Kaptunk kóstolót, de nekem inkább mézeskalács ízű volt, semmint egy jó kovászos házikenyér :-) A gyerekek viszont kürtőskalács ízűt választottak, az jó volt.

Haverokkal már az éjszakában. Épp az Nb1 tabellát nézegetik, mert minden egyéb játékhoz már korom sötét volt.

Marci, az itthon fellelhető soktíz plüssnyúlból pont azt választotta legújabb szíve csücskéül, amiről évekkel ezelőtt leszedtem az egyik fület, és átvarrtam Milán hulikájára, mert az elveszett a lellei strandon. Egész addig, amíg ki nem derült, hogy a nyúl ezért félfülű nem is volt baj. Bezzeg, amikor fény derült a fülcserére, akkor azért kaptam a nyakamba egy tömény Marcihisztit, hogy "demiért, miértpontaző nyuláról, azonnalvarrjamvissza, megkülönbenis, milyenundokvagyok, szegénynyuszika". Százhúszezerzer ígértem meg kb, hogy majd keresünk rá egy másik nyuszifület, és átvarrom ha hazamentünk, mire hajlandó volt leszállni a témáról.  Tegnap este óta még nem jutott eszébe, én meg abban bízom, hogy még mielőtt eszébe jutna talál magának egy másik plüssállatot.

Nyuszika a kikötőben

Nyuszika a hinta tetején

Nyuszika a strandon iszik ( de a Balatonba is belelógatta a lábát)

Nyuszika már fáradt, nyakban kell vinni. 

Nyuszika a borfesztiválon

Nyuszika koncertet néz

Hétfőn este Feri is eljött, hogy kedden hazavigyen minket autóval. Este, míg én kihasználtam az kínálkozó lehetőséget és elmentem futni, ők csobbantak még egyet vízben. 

Kedden még strandoltunk együtt. Én mondjuk már majdnem sellővé változtam, annyit voltam vízben, de azért jó volt. Még ha kicsit keserédes lett így a Balatonozás, meg a nyár vége, a fiúk legalább jól kistrandolták magukat. Nem mondhatják, hogy nem fürödtek az idén eleget. 

Cirkuszos

Szombaton egész nap azt pörgettem a fejemben, hogy nehogy elfelejtsem, hogy estére cirkuszjegyünk van.
Délelőtt most már muszáj volt plázába menni, hogy egyrészt Máténak nézzünk iskolatáskát, hogy Marcinak vegyünk ajándékot, és hogy amit csak tudok, összeszedjek az 3-dikos tanszerlistáról. Máté kapott iskolatáskát, vagányat, nagyfiúsat. Marci kapott ajándékot, egy darut szeretett volna, így azt kapott, bár ennél praktikátlanabbat ki sem tudott volna találni, mert ennek pont nincs helye most nemhogy a szobában, de lakásban sem. Mindegy, megkapta.
És egy csomó mindent összekapkodtam a tescóban, ami Milán listáján volt. A maradékért, néhány ceruza, színes papírok, speckó füzet, ilyesmi, ma elmentem a papírboltba. Máté tanszerileg lóg egyelőre a levegőben, persze neki is vettem ceruzát, tollat, néhány füzetet, de semmi egyéb instrukciót nem kaptunk, gondolom az első héten, amikor majd minden tanárral találkoznak, akkor majd kiderül, hogy melyik mit kér az órájára. Még mindig elképesztő, hogy már ötödikes lesz! Van is bennem egy kis para, hogy milyen lesz.

A cirkusz viszont egészen jó volt! Tavaly jégcirkuszban voltunk, idén vízicirkusz volt a műsor.
A gyerekek közül most talán Marci volt a legjobban besózva, folyton kérdezgetett, hogy mi hogy, egyfolytában volt valami hozzáfűznivalója.
- Ó ezt én is meg tudom csinálni!
- Szerintem bele fog esni a vízbe!
- Biztos el fogja ejteni!
meg hasonló pozitív gondolatok törtek föl belőle fennhangon. :-)

A vízi világot szökőkútszerűen jelenítették meg, szegény segédmunkások százszor pakolták föl meg le a burkolatokat, tolták be a szórófejeket, de az eredmény nagyon látványos volt. Mintha a Margitszigeti szökőkút közepén tornáztak volna a tornászok.
Én még mindig frászt kapok a légtornászoktól, mindig attól félek, hogy a szemem láttára fognak leesni, és ezt én nem akarom látni.
A kedvenceim viszont a trambulinos fiúk voltak, hát az valami fantasztikus volt! A fiúk is csak úgy sasolták, remélem nem próbálnak majd ki néhány trükköt a kerti trambulinban. :-)
Marcinak meg persze az volt a kedvence, amikor a bohóc beleesett a vízbe. Mi más?

Marciszülinap

Volt néhány korábbi tervem, hogy majd hogyan is ünnepeljük Marci szülinapját, volt köztük haveros focizás, amit még akkor el kellett vetnem, mielőtt még igazából tervvé kovácsolódott volna az egész, mert hamar kiderült, hogy Marci foci haverjai közül senki nem lesz a városban. ( az óvodában is most van a rendes nyári bezárás, gondolom nem véletlenül erre az időszakra időzítették többen is a családi nyaralást, mamázást, miegymást.) Aztán olyat is terveztem, hogy elmegyünk a Vasúttörténeti Parkba, mert Marci nagyon szereti a vonatokat, és ott még éppen nem volt, és ott is van egy modellvasutas rész, ami a kedvence. De aztán a nagymeleg miatt, meg azért mert szerdán én sem voltam jól ez is elmaradt, mert nem sikerült kellően ráhangolódnom. Viszont semmiképp nem akartam, hogy csakúgy elteljen a nap, mert az már milyen?
Úgyhogy végül egy nagyon lájtos kis programot csináltunk, mégpedig, elbicikliztünk a ligetbe, mert úgyis jegyet kellett venni a cirkuszba, hogy beváltsuk Milán ajándékjegyét. ( az, hogy mennyi pénzt hagyunk még ott a többi jegyre, hogy Milánt elvigyünk az ingyencirkuszába, az már más kérdés. Jó üzlet ez a cirkusznak, gondolom, mert egyébként nem csinálná. És egyébként mi sem mennénk, pláne nyáron nem, amikor kint is lehet lenni. )  Végül sikerült szombat estére jegyet vennünk.
De ha már ott voltunk, akkor bringáztunk egy kicsit a ligetben. Vagyis szerettünk volna bringázni, mert sajnos a ligetes utak mindenre jók, csak bicajozásra nem, meg futásra sem, meg úgy általában... tankkal mondjuk jól járhatóak, de hát ki jár tankkal??? Pedig van turista bőven, az épülő múzeumnegyed nélkül is tele vannak a frekventált helyek turistacsoportokkal, magánutazókkal, szóval kicsit adhatnánk kicsit többet a küllemre, de ezt már a Gellért-hegynél is írtam szerintem, nem is megyek ebbe bele.
Végülis Marciszülinap van, ugyebár :-)
Aztán kát zötykölődés között találtunk egy jó kis kiülős helyet, a Zöld Küllőt, ahol meg is álltunk, és elnyaltunk egy jégkrémet, a fiúk még beszürcsöltek mellé egy-egy limonádét ünneplés gyanánt.
Persze 3-an háromfélét, háromféleképpen kértek, az egyik bodzás legyen, a másik epres, a harmadik zöldalmás, az egyik simavizes, a másik buborékos, meg ez meg az, de a pultos csaj egész jól vette az akadályokat. 👍

Itt elidőztünk egy picit, mert Marcinak megtetszett a műanyag házikó a sarokban, és hát ő volt az ünnepelt, úgyhogy nem sürgettük. Meg hát jó zene szólt a hangfalakból, meg árnyék volt a napernyő alatt, szóval jó volt nagyon kicsit ejtőzni itt. Akkor hagytuk el a bázist, amikor túlságosan megnőtt az ebédelők száma, és ínycsiklandó illatok kezdtek röpködni a fejünk felett. Jobbnak láttam biciklire pattanni, míg ki nem találják, hogy éhesek, és akkor hallgathatom hazáig, hogy ők éhen fognak halni.
Hazafelé még a kreszpályán is tekertek volna egy kicsit. De én még épphogy csak letámasztottam a bringám egy árnyékos pad mellé, és vettem volna elő a könyvemet, (hahaha, naivan), amikor jött Máté, hogy Milánnak defektes lett a kereke. Hát komolyan! Hogy mindig kell valami gigszer! Így a körbebiciklizésről le kellett mondanunk, és már egy strapás biciklihazatolós út lebegett a szemem előtt, amikor eszembe jutott, hogy van egy bringaszervíz ott az egyik sarkon, nézzük meg, hogy hátha nyitva van, és hátha meg tudja csinálni a kereket.
Nyitva volt, és szerencsére volt még egy pontjó belsője, úgyhogy meg tudta csinálni a biciklit. Kicsit még csavarozgatott is rajta, a féken is állított, a kormányt is beállította, ilyesmi. A fiúk meg közben szóval tartották. Különösen Marci. :-)

Délután pedig kiesett a harmadik fogacskája, amire már úgy várt, és azt mondta, az már biztos, hogy sosem fog kiesni! Pont a szülinapján! :-)

Este még egy jégkrémtortával ünnepeltünk.

Kis cukikám :-)  Olyan nagyfiús lett! Már egyáltalán nem olyan kis pufigombóc, mint pici korában.

Sajnos a nagy ünneplésben estére lebetegedett, és még most sincs túl jól, láza van. Délelőtt a doktornő (nem a saját) ránézett ugyan, de sokat nem segített, mert a csillapítsuk a lázát, és szopogasson torokfertőtlenítőn kívül nem kaptunk más tanácsot. Ezt meg igazából önnállóan is csináltam addig is, és a mostani állapotát nézve nem tudom elég lesz-e ez a hétvégére....