2013. január 30., szerda

Almapürés

Igazából nem terveztem még hogy elkezdem a hozzátáplálást. Nem azért, mintha nem lenne itt az ideje, hanem mert valahogy eszembe sem jutott sokáig, hogy bármi mást is adhatnék Marcinak anyatejen kívül. Meg valahol volt bennem egy kis lelki gátlás is. Marcival kapcsolatban folyamatosan bennem van az érzés, hogy nem akarom, hogy felnőjjön. Olyan jó lenne, ha sokkal tovább meg tudnám tartani ebben a pihepuha kisbabakorban, de sajnos ő könyörtelenül nő és ügyesedik. Ami persze jó, és nyilván örülök is neki, de mégis olyan sokszor elszomorodom, hogy már megint eltelt csaknem fél év, és hová, és mikor, és nem akarom ilyen gyorsan, és, és, és.... úgyhogy a hozzátáplálás mint olyan, igen sokáig még gondolati szinten sem férkőzött be a fejembe. 
Mígnem aztán jó néhány napja,  egy hete? másfél hete? fene tudja, Milán meg én spenótot ebédeltünk, és rendszerint ilyenkor Marci is csatlakozik hozzánk a konyhába, a nyugiszékében ücsörögve méri fel a terepet, és játszogat. Ez alkalommal azonban minden másnál érdekesebb volt neki az az élénkzöld valami a kanalunkon, amit a szánkba teszünk. Meredten bámulta a kanál útját tányértól a szájig, és vissza, le nem vette volna a szemét róla. Közben pedig látványosan csücsörítette a pici száját, és nagyokat cuppogott.
Ekkor már éreztem, hogy nem húzhatom sokáig azt, hogy meglépjük a következő lépést Marcus életében, mégpedig azt, hogy elkezdjünk hozzátáplálódni.
A premier tegnap volt, amikor is ebéd közben a szemem előtt virított az asztalon egy szép piros alma, ráadásul a finom lédús és édes. Úgyhogy fogtam magam, gyorsan meghámoztam, lereszeltem, és csinos narancssárga tálkába halmoztam a negyednyi reszelt almát. Hozzá egy szép zöld kanalat választottam, kedvcsinálóként. (amit aztán Milán elkobzott, hogy a zöld az ő kanala, így lecseréltük egy ruhához és székhez jobban passzoló világoskékre)
És nosza rajta, fülig érő szájjal közelítettem Marci szája felé az icipici almafalatkával. 
Nem mondom, hogy elsőre kitörő lelkesedéssel fogadta. Nézett először bambán, majd csodálkozva, és szigorúan csukott szájjal méregette az arca előtt a kanalat. Aztán csak felülkerekedett benne a kíváncsiság, és megkóstolta. Másodjára már simábban ment, méregetés nélkül, de fenntartásokkal. Harmadjára pedig már két kézzel kapott a kanál után, hogy ide vele de rögtön. 
A projektet így sikeresnek könyveltem el. 


A mai napra rendelt negyed almát már villámgyorsan tüntette el. Minden egyes kanál után kisfecske  módjára tátotta a pici száját, majd nagyokat vigyorgott.
Hát ez az idő is eljött. 
Lassan tényleg aktuális lesz egy nagyobb fazék, nagyobb tepsi, nagyobb tűzhely, nagyobb konyha....

2013. január 29., kedd

Forgópörgős

Mind a hármujuknak volt/van forgópörgője. Máté nem nagyon használta, mert már a kiságytól is herótja volt, és gyakorlatilag ha már meglátta ordított, belefektetni pedig csak igen-igen ritkán lehetett. Így a forgópörgős időszakból ő önmagát likvidálta. Akkor bezzeg, amikor már lehetett vele vandálkodni, azaz rángatni a csöngőket, akkor már érdekelte. Szét is törte az övét darabokra.
Milán kapott egy újat. Emlékeim szerint nem nagyon használtuk, mert Milán elvolt bárhol, bármivel, és rengeteget  aludt.
Marci viszont imádja. Ő az első gyerekem, akit tényleg leköt, és élvezi. Leginkább akkor szoktam neki elindítani, amikor pl. készülünk valahová, és amíg a többiek elkészülnek, felöltöznek, addig ő elbámészkodik-eljátszadozik a mackókkal, nyulakkal. A másik alkalom, amikor nagy hasznát veszem, az az esti fürdés időszaka, és amíg a Nagyokat elrendezem, addig ő játszogat. 
Mondjuk most már ő is elkezdett durvulni, és ha olyanja van, akkor jobb-balra rángatja, meg lökdösi a jószágokat, és olyan is volt már, hogy leborította az egész kócerájt. Nem esett rá, vagy nem tudom, mert nem szólt. 
A kedvencem, amikor beszél is az állatokhoz, és ilyenkor kézzel-lábbal magyaráz :)

És az a legjobb, hogy olyan típusunk van, ami elemes, így elég csak egyszer bekapcsolni, és addig megy, amíg ki nem kapcsolom, nem kell percenként visszarohangálnom a szobába, és újrahúzni, és rengeteg dalt zenél, így még csak nem is unalmas.


2013. január 24., csütörtök

Akkor és most

Mert semmi sem változik...


Csak a gyerekek. Az első képen Milán pont annyi idős, mint a másodikon Marci. És hogy Máté milyen picike volt még akkor???? Már-már hihetetlen.

2013. január 22., kedd

Milánszáj

Tegnap.
Megtalálja az asztalon a méteres hosszúságú auchanos blokkot, és büszkén lobogtatja felém:
- Anya, anya, nézd! Írt nekem a Mikulás!
- No és mit írt?
- Azt nem tudom. Nem tudok olvasni. 
(milyen bölcs)
-Elolvasod nekem?
-Persze. Hozzad. - és elolvasom. Nagyon szép levelet kanyarintok fejből a Mikulás nevében, kellő arányban szerepel benne dicséret és irgumburgum.
- Jó! Akkor most írjuk meg neki, hogy hozzon csokit!
Megírjuk a levelet. Négy darab karikából áll, és lemásoltatja velem a notesz fejlécén szereplő 2011-est. 
- Hmmm... micsoda levél:) dicsérem meg- Örülni fog neki a Mikulás. 

Ma.
Lélekszakadva rongyol ki a kisszobából.
- Anya, anya, jön a Mikulás!!!!!
- ????? Mi van?????
- Jön a Mikulás!!!!! Biztos hozza a csokimat. 
- Ááááá Milánka, a Mikulás ilyenkor nem jön, már hazament pihenni a házába, tudod!
- Nem, nem ment haza, jön!-erősködik
- Miből gondolod, hogy jön?
- Hát most hívott a telefonomon!- vágja rá.
- Ja, vagy úgy! Akkor biztos úgy van.


Közeleg az ebéd. Milán mostanában a semmitsemszeretek korszakát éli, vagy ha rossz napja van akkor a fújeztutálom-osat. Aztán persze nagyjából mindent megeszik amit elé teszek, mert hát nagy úr az éhség. Ma is kérdi:
- Mi lesz az ebéd?
- Túrós tészta. 
- Pfujjjj! Nem szeretem a túróstésztát.
- Pedig sütöttem bele neked szalonnát is. 
- Pfujjj! Nem szeretem a szalonnát. 
De azért csak kivonulunk a konyhába ebédelni, közben még elmondja néhányszor hogy ő akkor sem szereti a túróstésztát.
- Én csak a virslit szeretem. Meg a csokitortát. ( 2 napja megint rákaptak a Peppa malacra, abban van egy ilyen rész)
- Jó. De akkor is kell ebédelni.
- Kérek szörpöt!
- Ebéd után kaphatsz, ha mindet megetted.
- jó. - és eszik is becsülettel.
Ebéd után megkapja a málnaszörpjét.
- Anya!!! Én szeretem a túróstésztát!......Málnaszörppel. 

Meglátja itt a blogon Máté rajzait.  (előző poszt)
- Húúú, azt Máté rajzolta!  Nagyon ügyes!- mondja teljes áhitattal
- Igen az. Rajzolsz Te is egy képet?
- Én tudok ilyet rajzolni. Ilyet csak Máté tud! (tény)

 Néha kihagy a szavakból 1-2 betűt. 
- Anya, megöltem a nyuszimat. 
- ?????
- Megöltem a nyuszimat, mert szeretem.
És mikor megmutatja derül ki, hogy igazából csak megÖLELte. 

Milán és a fotocellás ajtó.
Áll előtte. Nem nyílik, mert nem érzékeli. 
Dobbant egy nagyot türelmetlenül és mérgesen.
- Nyílj ki!!!!
Ekkor érek mögé,  és az ajtó kinyílik
- Na! Kinyitottam!-mondja elégedetten.

Máskor. Az orra előtt záródik be az ajtó. Felkiált:
- Benyílt az ajtó!

Kenyeret veszünk a sarki kisboltban, és apróval fizetek. Mire kétségbeesve felkiált:
- Anya!!!! Ne add oda az összeset!!! Ne add oda az összeset! 
Nagyon számon tartja, hogy legyen apróm, amikor az uszodába megyünk, nehogy ne tudjunk túrórudit venni az automatából.

2013. január 21., hétfő

Mátérajzok

Januárban, mikor újra kezdődött az ovi, akkor volt egy olyan feladat, hogy vízfestékkel kellett lefesteniük a karácsonyt. A festményen szerepelt a karácsonyfa, meg az ajándékok, és a családtagok is. Máté nem volt vele teljesen elégedett, mert egy kicsit elfolyt a festék. Emiatt kicsit bánkódott is, hiába győzködtem, hogy attól az még nagyon szép, és majd biztos lesz még festős feladat, amikor majd jobban figyel, és kevesebb vizet használ. Végül az, hogy átbeszéltük, hogy hogyan csinálja majd legközelebb, az valamelyest megnyugtatta. 
Itthon aztán mondta, hogy megcsinálja még egyszer, de nem festékkel, hanem filctollal szeretné. Így is lett. De nem hogy még egyszer, még vagy ötször megrajzolta. Mindegyik egy kicsit más, az egyiken mindenki ott van Klárimamástul, a másikon még Simike sincs rajta, mert az a tavalyi karácsonyt ábrázolja. Mindegyiken van viszont egy hatalmas csillag a karácsonyfa tetején. Két kedvencemet mutatom csak meg a sok közül.
Az egyik azért a kedvencem, mert Apa olyan jól fest a kék szakállával a bal szélen :) Aztán sorban Milán, Máté, a tátott szájas Marcika, a békakinézetű zöldség az egy korábbi karácsonyfa próbálkozás ami itt maradt a  papíron, szóval azt nem kell nézni, és végül én jövök sárgával.

Ez pedig egy későbbi munka, itt a bal szélen lévő Marcika a szívem csücske:) Majd jövök én, Máté, Apa, Milán, sárgával Klárimama.

Ami még nagyon tetszik, hogy most már nem vonalszánk van, mint korábban, hanem mindenkinek fülig ér a szája :) 
A kezekről viszont legtöbbször elfelejtkezik, hogy miért, nem tudom. Utólag szokta pótolni. 

Most nagyon rákapott a rajzolásra, szinte minden nap leül és rajzol valamit, és mondja is hogy tanítsuk meg rajzolni. Szokott még rajzolni különféle házakat, virágokat (ez új), és rablót börtönben. 
Én meg úúúúúgy szeretem, hogy ilyen kis lelkes:)

2013. január 17., csütörtök

Ovis versek-rajzok

Hogy egy kicsit tompítsam a tegnapi örökbecsű hatását, azt is elmesélem, hogy a múlt héten azt mesélte Máté, hogy színházasat játszottak az oviban, és eljátszottak egy mesét és egy verset. A mese A farkas és a hét kecskegida volt, bár Máté nem emlékezett a címére csak a tartalmára nagyvonalakban, abból következtettem ki.
A verset pedig meg is tanulták. Tök hosszú vers, nem is tudja Máté segítség nélkül végig, de az elején egész sokat tud egyedül, talán 3 versszakot is, aztán meg szépen befejezi a sorokat, ha elkezdem.

Móra Ferenc: A csókai csóka

Csókai csókának
Mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
Öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
Hogy ő télen-nyáron,
Örökkön-örökké
Feketében járjon.

Ahogy így tűnődik
Ághegyen a csóka,
Arra ballag éppen
Csalavér, a róka.
Attól kér tanácsot,
Mit kellene tenni,
Hófehér galambbá
Hogy kellene lenni.

"Nincsen annál könnyebb -
Neveti a róka -
Fürödj meg a hóban,
Te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
Lesz rögtön belőled,
Hogy magam sem tudom,
Mit higgyek felőled."

Nagyeszű rókának
Szót fogad a csóka,
Nagy vigan leugrik
Az ágról a hóba.
Az orra hegye se
Látszik ki belőle,
Kérdi is a rókát,
Mit hisz most felőle?

"Azt hiszem, galamb vagy"-
Csípte meg a róka,
S csapott nagy ozsonnát
Belőle a hóba.
Róka csípte csóka,
Csóka csípte róka-
Így lett fehér galamb
A csókai csóka.

Ezen a héten pedig lerajzolták a verset. Máté azt mondja, illusztálták. (illusztrálták)


A csókában kicsit segített neki Zitanéni, de a rókát állítólag egyedül rajzolta, azt mondta megnézte hogy a Tamás hogy rajzolja, és leutánozta. Azt mondta még, hogy az tetszett neki a legjobban, hogy fehér ceruzával lehetett rajzolni. 

A hét elejei havazáshoz kapcsolódóan pedig tanultak hóemberes verset, (dalt? azt mondja Máté, hogy énekelték, de énekelni nem tudta)  és vágtak ki papírból hóembert, meg formalyukasztóval hópelyheket. 

 Donászy Magda: Hóember          
        
Hóember, hóember,
hóból van a lába, répából a szája.
Amíg itt a tél, senkitől se fél,
subájára, kalapjára,
havat szór a szél.

Hóember, hóember,
itt áll az útszélen,
hízik egész télen.
Ha meleget ad a tavaszi nap,
ide-oda düledezik,
csöpög mint a csap.



2013. január 16., szerda

Ovis hozadék

Máté ebben a tanévben  nagyon sok verssel, mondókával, dallal jön haza, amit Milán is pillanatok alatt megtanul. Nem csoda, végülis ő is óvodáskorú, annak ellenére, hogy nem jár még oviba. Nincs is annál jobb móka, minthogy túlharsogják egymást :) 
Persze Máté nem csak az óvónők által tanított verseket hozza haza, hanem azokat is, amit az udvaron, vagy nemtudomhol a nagyobbaktól, vagy a nagyobbtesókkal rendelkezőktől összeszed.  Na ezeket szokták a legnagyobb hangerővel harsogni akárhol, utcán, villamoson, boltban, és itthon is. Akár még Marcinak is altató- vagy nyugtatódal gyanánt, aki meg vigyorog rájuk ilyenkor, mert tetszik neki. 

Íme, Milán szólóban:


És együtt:

2013. január 15., kedd

Kis esti szánkózás

Én nem szeretem a telet, a havat meg különösen nem, ha ki kell otthonról mozdulnom. A Fiúk viszont szeretik, sőt... meg vannak veszve, hogy ha esik a hó. Már egy fél milliméteresbe is simán kimennének hóembert építeni. Már a múlt héten is volt egy kis havazás mifelénk, de akkor egyedül voltam itthon, és hát babakocsival az egyik kezemben nem nagyon volt kedvem a másikkal szánkót húzni, így gyorsan ignoráltam mindennemű ilyen kérést. Szerencsére akkor délutánra nem is maradt meg a reggeli hóból semmi, így nem volt akkora baj, igaz Máté bepróbálkozott egy építsünk akkor hóembert, de meggyőztem, hogy ahhoz már kevés a hó. Végül kis duzzogással még odavetette, hogy: 
- Akkor legalább had lapátoljunk!
Hát lapátolni azt lehet. Így hát lapátoltak.

No de tegnap tényleg egész sok hó esett, és szép is volt, és még délutánra is maradt belőle valamennyi használható, bár estére már eléggé levesedett, de gondoltam, hogy egy kisebb hóembert még tudunk belőle faragni az udvarra, így nagy lelkesen mentem Mátéért az oviba, és sürgettem, hogy siessünk haza gyorsan-gyorsan, és akkor tudunk még építeni egy hóembert. 
Erre Ő kerek szemekkel ácsi-t intett, hohohohóóóó, mondotta, Apa neki szánkózást ígért reggel. Hát erről én nem tudtam  semmit, de siessünk, Apa otthon van, kérdezzük meg Őt magát, hogy akkor most merre az arra. Otthon kiderült, hogy valóban elhangzott egy ilyen halk félmondat, úgyhogy nem volt mit tenni, gyorsan összekaptuk magunkat, és nekivágtunk ötösben az estének. A Nagyok szánkóval, Marcika babakocsival, és egy jó 1 órát húzta Feri őket föl az egyik utcán a másikon meg le, mi pedig Marcival oldalról erősítettük a csapatot. 

Hazaérve Máté persze még a hóembert is behajtotta rajtunk, pedig addigra már eléggé esett valami havas-esős cucc ami nem volt olyan jó, de azért gyorsan összedobtunk egy kicsit meg egy még kisebbet a békesség kedvéért. 

Nekem pedig egy másik szánkózás jutott eszembe még akkorról, amikor már nagyon vártuk Milán születését, és a hatalmas hóesésben ugyanígy a szomszéd utcákat jártuk este szánkóval. Nem volt az olyan régen... csak azóta született még 2 gyerekünk:)

2013. január 14., hétfő

Ha-ha-ha havazik

Reggel óta ezt énekeljük Milánnal.
Innen az ablakból tökjó nézni, hogy kint minden csupa hó. Reggel a fél utca a járdát seperte. Ennek ellenére lehet hogy mégsem fogok tudni kiállni a babakocsival, ami ma még nem annyira gáz, mert ma még csak akad valaki aki hazadobja Mátét az oviból, de holnap úszásra is kell menni, szóval jó lenne, ha ma már nem esne több hó. Megköszönném:)


Kire ki vigyáz?

Tegnap a délutáni szieszta után a Fiúk nem jöttek ki azonnal a szobájukból, hanem elkezdtek valamit játszani, és közben beszélgettek.
Ez hallatszott ki:
- Rád ki vigyáz Milán az ágyadban?
- Rám vigyáz a nyuszi, a zsiráf, a süni, a kismackó, a kisegér, és a kiselefánt. - sorolja Milán az állatokat, akik ott sorakoznak a párnája mellett jobbról-balról.
- Rám vigyáz a mackó, az oroszlán, a zöldkutya, a nagyszemű kutya, a nyuszi, a boci, és a nagy kutya. - sorolja Máté is az állatkertjét.


- Aha.- hümmög valamit Milán.
- De legjobban a nagy kutya vigyáz rám!- mondja Máté- mert ha jön a két rabló, és elvisz engem valahová, akkor a kutya ki tudja szimatolni, hogy hol vagyok, és akkor meg tudtok találni. Érted Milán?
- Igen.
- De tudod mit? Ha téged visznek el a rablók, akkor majd téged is kiszimatol, jó? Majd megengedem, hogy téged is kiszimatoljon! Jó lesz úgy Milán?
- Igen, jó.

Ezzel le is volt zárva a téma.

2013. január 13., vasárnap

Milán mondja

Megyünk a járdán Milánnal. Sorolja a járda mellett parkoló autók márkáit.
- Ez egy szuzuki.
- Ez egy kolksvágen. (VW)
- Ez egy mercédesz.
- Ez egy bmb. (BMW)
- Ez toyota.
- Ez olyan mint, Papáé. Olyan mint egy opel.
- Egy olyan, mint Apaautója. koda. (Skoda)
- Ez olyan, mint Gáboré. Alfarómeó.
- Ez olyan, mint Bandié. Csak más a dísztárcsája :) 


Másik alkalommal úszásra megyünk, együtt Máté ovisbarátjáékkal. Milán ugyanígy sorolja az autókat az út mellett. 
- Ez itt Apaautója, ez itt egy Toyota.... stb...
A kereszteződésben pedig nagy örömmel felkiált:
- Ott meg van egy STOP tábla!!!!
Másik anyuka teljesen odavolt, hogy még ilyet! (van egy kresztáblás memóriakártyánk, arról tanulta meg a fontosabbakat) 

Két hete volt egy néhány napos hasmenése. Az első nap volt igazából csak durva, de akkor annyira csípte már a fenekét, hogy szegénynek teljesen piros, hólyagos volt az egész fara, és beszórtam neki hintőporral. Pár napja megint mondja, hogy fáj a fara. ( újabban már mindig nagyon zavarja ha van a pelusában valami, ennek ellenére még mindig nem akarja a pelusnélküli létet.)
- Anyaaaaa, fáj a farom!!!! Bekenjük CSILLÁMporral????

Séta közben beszélgetünk Milánnal.
M:- Nem szeretem a sárgát.
Én:- Akkor melyik színt szereted?
M:- Én a VIRSLIT szeretem! Igen, a virslit szeretem.
Nem véletlenül érzem úgy néha, hogy elbeszélünk egymás mellett :)



Milán észreveszi hogy esik a hó.
-Hurráááá!!!!! Megint karácsony van!!!!!


2013. január 9., szerda

5 hónapos MarciÚr

Olyan hihetetlen, hogy már 5 hónapos, hogy akárhányszor ma eszembe jutott, hogy ma 9-e van, mindig utána kellett számolnom, hogy tényleg annyi-e. Az ujjamon számoltam hogy szeptember-október-november-december- és igen, január az ötödik hónap. 
Össznépi rajongásunk Marci iránt továbbra is töretlen. A Nagytesók egyre jobban odavannak érte. Főleg, hogy a mi Picurkánk már nem olyan picurka, jól lehet dögönyözni, puszilgatni, gyömöszölni, és még élvezi is. Vigyorog, kacag rájuk, szereti ha nyüzsi van körülötte. Nem is tehet mást, szegénykém körül mindig nagy a sürgés-forgás, de szívesen nézi, hogy játszanak a fiúk, csak úgy urasan, kezecskéit a pocakján összefogva.
Alapvetően jókedélyű még mindig, bár időnként azért beilleszt a napi rutinba 1-1 nyafogósabb részt, ilyenkor semmisejó. Van amikor szuperül alszik, és csak hajnal felé ébred, van amikor óránként sopánkodik. Napközben mostanában nem nagyon szeret aludni, kivéve ha babakocsiba kerül, akkor 5 percen belül már alszik is, egészen addig, amíg halad alatta a járgány. 
Gőgicsél, fecseg, gagyog, óóóó-zik, kezet rágcsál, vagy a textilpelusát. Nem cumizik. 
Hullajtja a haját, hátul teljesen tükörsimára feküdte, de felül is hullik neki. Hol van már a születéskori hajkorona????
Lábaival kilométereket szalad le egy nap, szerintem.
Hátáról hasára fordul. Hogy mióta, azt nem tudom, de sokszor volt már, hogy hason találtam rá, holott nem úgy hagytam magára. Ma végül szemtanúja is voltam, és meg kell hagyni, profi módon csinálja.
Kétfogú. Számomra ez még mindig felfoghatatlan. Máté is,  és Milán is 6 és fél hónaposan növesztette ki az első fogacskáit. Most sem számítottam másra. Jól meglepett.
Szerintem most is fájhat neki valahol az ínye, mert nagyon masszírozza.
Ügyesen fog, és egyik kézből a másikba rak.
Imád fürdeni, egyelőre még kiskádban nyomja, és nagyon lelkesen tapossa ki belőle a vizet, miközben huncutul vigyorog. Felfedezte magát, vagy inkább engem a fürdőszobai tükörben, és nagyon tetszik neki, de látszik rajta, hogy teljesen tanácstalan, hogy lehet ez. Én meg úgy szétpuszilnám ilyenkor (is) azt a kis kerek buksiját:)


Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék arra legalább egyszer, hogy mennyire jó, hogy van nekünk! A legjobb döntésünk volt, azt hiszem, amikor azt mondtuk, hogy szeretnénk még egy kisbabát. Olyan jó, amikor van egy ilyen pici a házban. Úgy megváltoztat minden maga körül. A Nagyok is úgy szeretik, és úgy tudnak örülni, amikor észreveszik, hogy valami olyat csinál Marci, amit addig még nem, pl. hogy nyúl a kezük után és megfogja azt.
És nem mellesleg, ha másképp döntünk, akkor én most lelkes munkakereső lennék :(

2013. január 8., kedd

Újabb születésnap

Ezúttal az enyém. 
Régebben nem nagyon örültem, hogy januárban van a szülinapom. Ha jól emlékszem általánosban szívesebben lettem volna decemberi, csak hogy elmondhassam én is, mint sokan mások az osztályból, hogy idén már x+1 éves vagyok, nem pedig x. Akkor még az volt a menő, hogy idősebbek akartunk lenni. 
Aztán az egyetemen határozottan mérges voltam, mert pont a vizsgaidőszak kellős közepére esett, és vagy vizsgáztam épp aznap, vagy éjjel-nappal tanultam, ünneplésről szó sem lehetett. Akkor meg voltam róla győződve, hogy márpedig nekem tutibiztos, hogy nem lesz olyan gyerekem, akinek a vizsgaidőszakra esik a születésnapja. Aztán nemhogy 1 olyan gyerekem lett, hanem rögtön kettő, plusz 1 akinek meg a nyári szünetre esik, ő meg ezért fog utálni :)
Most meg már mindegy is, hogy mikor van a sajátom. Még talán jó is hogy így gyorsan év elején túl esek rajta, aztán egész évben le van róla a gond. Ilyenkor szoktam én egy kicsit visszanézni, hogy milyen évet is hagyok magam mögött, jó ez amolyan évértékelőnek is. Nem fogok itt most belemenni, hogy mi minden történt, hiszen a fontos dolgok itt vannak leírva, és hát úgyis olvastok, nem? 
Összességében szerintem egy átlagos évnek mondanám a tavalyit, történt sok jó, pl. itt van Marci, meg a spanyol-út, hogy csak a legnagyobbakat említsem, de jártunk sokfelé, és csináltunk sok mindent a gyerekekkel, és történtek rosszabb dolgok is, pl. hogy megszűnt a munkahelyem, de gazdagabb lettem egy lumbágóval, néhány ránccal a szemem alatt, de ősz hajszálam még nincs egy sem, azt hiszem. Ezen egyébként nagyon csodálkozom. amilyen bolondokháza szokott nálunk uralkodni néha, akár már totál ősz is lehetnék. 
Nem leszek nagyigényű, idénre sem kérek sokkal többet, jóból is megárt a sok, ugyebár. Az arányokon inkább a rosszabb dolgok csökkentésével javítsunk ha lehet.

És bár Máté egész reggel azt hajtogatta, hogy süssek tortát, nem, nem fogok tortát sütni magamnak :) Különben sincs annyi gyertyánk itthon, amennyi már nekem járna :) Pedig még csak nem is ragaszkodom a zöldhöz :)

Együtt játszottak

Tegnap este, miközben telefonáltam, Marcit a Milán ágyára tettem le a kisszobában. Szeret ott feküdni, nézelődik, bámészkodik, nem vagyunk ott sokat, így lenyűgözi az újdonság. Mikor végeztem, akkor mondta Máté, hogy ne vigyem el Marcikát, ő oda szeretne mellé feküdni. Így is lett. Én valamit tettem-vettem, közben pedig a fiúk játszottak Marcival. Azt játszották, hogy ők voltak Marci szülei. Máté volt az apukája, Milán pedig az anyukája. Máté minden reggel elment dolgozni.
- Sziasztok, elmentem dolgozni! Holnap találkozunk!
Addig amíg Mátéapa dolgozott, addig Milán vigyázott Marcikára. Mikor Máté hazaért, akkor Milánanya elment boltba, mert Marci megéhezett és tejet kellett neki venni.
Mikor visszaért, akkor pedig együtt színészkedtek, bohóckodtak, táncoltak, énekeltek Marcinak, aki hálából vigyorgott mint a tejbetök, és fennhangon geő-zött nekik. Tetszett neki :)
A mókának végül mégis Ő vetett véget, mert a valóságban is megéhezett. Szaladtak is nagy hévvel a Nagyok, hogy:
- Anya, Anya, Marcika most már igazi tejet kér a cicidből!

Később Máté még azt is mondta, hogy már nagyon várja, hogy Marci nagyobb legyen és igaziból is lehessen vele játszani, mert akkor majd Ő megtanítja mindenféle rosszaságra. Hát azt már én is nagyon várom ;-)

2013. január 6., vasárnap

A 3 éves Milánról

Ami így hirtelenjében legeslegelőször eszembe jut róla, hogy iszonyat hisztis!!!! Nem mondom, hogy néha nem elviselhetetlen, mert az. Pláne amikor már a fejem tetején pörgök hogy jó legyen, és ő kitartóan csak vergődik, ordít, és kiabál, és ő azt a tankönyvi földönfetrengős, bicskanyitogató verziót tolja, és gyakorlatilag bárhol-bármikor-bármin. Máténak is volt ilyen hisztikorszaka, emlékszem én, de ő egész másképp csinálta. Fura is volt eleinte, hogy ilyen is van. Hát van, kéremszépen. És hogy mi az ellenszere? Igazából nincs ellenszere. Sokszor tudom, hogy mi az amin be fog kattanni, és ezért próbálom elkerülni a necces szitukat. Aztán van amikor bejön az, hogy nem veszek róla tudomást, de ez csak a jobb napjaimon sikerül. Néha az is használ, ha elküldöm gondolkodni. Igazából meg semmi sem használ, mert ahogy az egyik balhét abbahagyja, akkor rögtön jön a másik, valami más miatt. Az egyetlen dolog, ami éltet, hogy tudom, hogy egyszer vége lesz, kinövi. Máté is kinőtte. Addig meg majdcsak kibírom ép ésszel. 
Valahol meg tök megértem, hogy kicsit megzakkant. Eleve ebben a hisztis korban van, mi meg még megfejeltük az egészet egy kistesóval. Szóval értem én, hogy nem könnyű mostanában a kis élete.
Marcit ennek ellenére nagyon szereti. Bár eleinte inkább nem vett róla tudomást, de aztán szép lassan megbarátkozott a helyzettel, meg gondolom látta, hogy Máté hogy ajnározza Marcit, és ő sem akart kimaradni. Most már versenyben szeretgetik, néha még össze is vesznek rajta, hogy ki ringassa éppen. Sokszor mondja, hogy tegyem az ölébe.


Hétköznap legtöbbször Marcival szeretne aludni.  Becézgeti, simogatja, és ha valaki idegen ( akár ismerősök is) közelít felé, akkor nem felejti el letisztázni a dolgot, hogy Marci a MI kisbabánk! Még a féltett nyuszikáját is hajlandó neki odaadni, ha Marci nyűgös, ami azért nagy szó!
Amúgy meg, ha nem hisztikirálykodik, akkor meg egy tündérbogyó, akit legszívesebben csak ölelnék és puszilnék. Bár sokat kisfiúsodott az elmúlt hónapokban, és a husiságából is sokat vesztett, még mindig olyan kis puha és jószagú a kis teste.
Olyan 95-96 centi körül lehet, ruhái 98/104-esek többnyire. Lassan tényleg összenőnek Mátéval. Kilókban 15 körül van, esetleg egy kicsit alatta. Csupa erő, csupa izom, és brutál erős. Ha valami ő nem akar, de én igen, akkor igencsak meg kell feszülnöm, hogy oda tudjam a tett színhelyére tolni-húzni. Mátét simán ledönti a lábáról, és szinte szabályos birkózófogásokat alkalmaz. Szóval lehet hogy később a küzdősportok valamelyike lesz az ő útja. 
Vízimádó, de csak a strandon. A fürdőkádban visítva ordít ha víz éri az arcát/haját. Bezzeg a strandon!!!!ott nem számít. 
Csúszdabetyár. Most már a strandon is, nem csak a játszótéren. bármilyen magasra fölmászik, és lecsúszik.
Cumizik. Elvileg csak alváskor. De ha olyanja van, akkor képes behantázni, hogy ő most álmos, és kéri a cumiját.
Pelusos is még. Ebből van is néha konfliktunk, mert a kukacának már nem igazán jó a pelus, és Milán is érzi hogy nem kéne már, de van benne valami gátlás, amit nem tud legyőzni, és sikítófrászt kap már akkor is, amikor meglátja a vécét. Szóval a szobatisztaságon még van bőven mit dolgoznunk. Ez lesz az év projektje, azt hiszem.
Mesefüggő. Ha tehetné, akkor egész nap képes lenne mesét bambulni. Mindig vannak kedvencei amire rákattan, és akkor a csapból is az folyik nálunk. Így hát volt nálunk tavaly Thomas-korszak, Peppa malac-korszak, Sam tűzoltó-korszak, Jégkorszak-korszak, Micimackó-korszak stb...most éppen Miki egér játszóterét kedveli a leginkább, de a régi kedvencek is vissza-visszaköszönnek. Könyvben szereti az örökklasszikus APG-t, ezekből is rá-rákattan egy-egy részre, és akkor azt kéri mindig. ( autómosás, apa lába ezek most a kedvencei). Szerencsére rávehető egyéb mesékre is, most pl. Kippkopp-os lett:) De Boribont is szereti. Ha Máté valami hosszabblélegzetűt választ, akkor azt nagyjából félig tudja követni, aztán elkezd  mást csinálni.
Mióta Máté rákapott a rajzolásra azóta ő is sokszor rajzolgat vagy inkább csak firkálgat, de azt nagyon lelkesen. Szeret vízfestékkel festeni. Ilyenkor látszik, hogy igyekszik vonalon belül maradni, de az ábrákat csak és kizárólag 1 színnel festi, most épp zölddel. De van olyan kifestőnk, ami csupa kék.
A kedvenc színe most a zöld, mindenből olyat kér, ajándékból is :)

Tavaly rendszeresen jártunk Orsinénihez, és ez nagyon érezhető rajta, rengeteg verset és dalt tud, és a szókincse is nagyon fejlett. Nyelvtanilag többnyire helyesen beszél. Hangilag van még mit fejlődnie.
Szuperül kirakózik, tényleg mindenkit megszégyenítő módon képes összedobni egy 60 darabos kirakót. Ezen kívül sokat vonatozik, módszeresen kipakolja a síneket, és tolja oda-vissza a vonatkaravánt akár egy egész délelőttön át. Autókkal ugyanezt képes csinálni, de azt inkább Mátéval együtt. Szerepjátékot is inkább vele játszik, ha egyedül van akkor inkább amolyan molyolós.

Nyár óta kicsit antiszociális, nem igazán barátkozik gyerekekkel, ha igen, akkor is inkább nagyobbakkal. Nem szereti, ha valaki fölöslegesen piszkálja, még akkor sem, ha merő jóindulat vezérli az illetőt, legyen az felnőtt vagy gyerek. Őhozzá ne nyúljon senki csak úgy, őt ne ölelgessék más gyerekek. Mi sem ölelhetjük-puszilhatjuk őt csak úgy, amikor kedvünk szottyan, mert nem hagyja. Aztán persze amikor kitör rajta a nagy szeretet, akkor meg nem győz ölelni, és öleltetni magát. Ilyenkor kell feltöltődni belőle jó alaposan:)

Mindig azt mondja magáról, hogy ő még nem nagy, ő még kisfiú. Ennek ellenére mégis 4 gyertyát szeretett volna a tortájára:) Végül csak 3-at kapott, de ennek is úúúúúgy örült, ahogy csak ő tud örülni. Nagy hurráááá, tortaaaaa!!!! felkiáltásokkal.


Még mindig fényképezőgép taszító. Éppen ezért nem is sikerült róla normális tortás képet készíteni.
De azért nagyon szeretjük!

2013. január 4., péntek

Az 5 éves Mátéról

Szégyen és gyalázat, de nem tudom, hogy pontosan mekkora. Szerintem olyan 105 centi körül lehet, mert a ruhatára a 104-es és a 110 között ingadozik. Nadrágokból a 110-es kell, felülre még jók a 104-esek. Kilóban: a legutóbbi mázsáláskor 16.5 volt, igaz ez volt már vagy 2 hónapja, de a 17-et szerintem még azóta sem érte el. Szóval még mindig nem egy mérleggyilkos. Nagy reményeket fűzök viszont az úszáshoz, hogy attól majd kicsit kivállasodik, de legalábbis hogy sikerül elrejtenünk a bordáit annyira, hogy nem szúrja ki a bőrét. Pedig eszik rendesen, hajajjj de még mennyire. Ha a kedvére való van akár itthon, akár az oviban, akkor abból nem tud eleget enni, csodálkozom is néha, hogy hová fér belé ennyi kaja. Az oviban is ő az egyik legjobb evő. Mindig dicsérik, hogy szinte mindent megeszik, és sokakkal ellentétben mennyiségeket eszik. Van, amikor 2-3-szor is kér repetát.
Visszatérve az úszásra. Imádja! Én meg azt imádom, hogy olyan lelkes, és hogy olyan kitartó. Kitalálta, hogy ezt szeretné, és csinálja lelkiismeretesen, és ki nem hagyna egy alkalmat sem. Amikor beteg volt karácsony előtt, ő akkor is menni akart. Sírt, hogy had mehessen. Szóval nagyon bejön neki, és nagyon ügyes is. Szerintem ő is érzi, hogy fejlődik, hogy egyre jobban meg tudja csinálni a feladatokat, sokszor már segítség nélkül is, és ez a sikerélmény hajtja tovább. 
Egyébként az a fajta hozzáállás, ami az úszásra is jellemző, minden másban is igaz rá, azaz ha ő maga talál ki valamit, akkor azt szépen meg is csinálja, vagy addig nyaggat, hogy csináljuk meg, amíg megcsináljuk, de ha én találnák ki neki valami olyat, amit ő nem szeretne annyira, akkor azt tutibiztos, hogy nem fejezi be. Úgyhogy ügyesen kell terelgetni a gondolatait. 

Ami nagy lépés tavalyhoz képest, hogy nagyjából ősztől rákapott a rajzolásra, színezésre, és persze a feladatlapokat is szereti, meg minden egyéb más alkotást, festés, ragasztás, vágás, de ezeket már korábban is csinálta. Most viszont igazán rajzol!!! Leginkább filctollat szereti, gondolom azért mert azzal olyan jól látszik, de egyre többször rávehető, hogy ceruzával vagy zsírkrétával alkosson valamit. 


Szeret mesét hallgatni. Túlléptünk az Annapetin, (persze Milán miatt még sokszor olvassuk ezt is) már a hosszabb terjedelműeket is végig tudja hallgatni, és ha sikerül egy-egy jót találnunk, akkor azt sosem hagyná abba. Viszont figyelni kell arra, hogy ne legyen félelmetes a mese, mert akkor attól fél.
Nagyon érdeklődő, minden érdekli. Szeret számolni, és keresi a logikát az összefüggéseket. Mostanában sokszor beszélgetünk a térképről is, hogy mi hol van, mely helyeken jártunk már, és ott milyen növények, állatok laknak, és mit csinálnak ott az emberek.  
Szeret kirakózni, legózni, építeni, autóval-vasúttal játszani, ilyenkor mindig valami szerepjátékkal ötvözik, és szeret társasozni is. Rengeteg autómárkát ismer, és a gyakoribbakat oldalról is felismeri.

És akkor a félelemről: a 101 kiskutyával kezdődött. Szörnyellától és a két rablótól még azóta is para van. Azóta ezermilliószor is átbeszéltük már a dolgot, és érti is és mondja is, hogy ezek csak a mesében vannak, mégsem mer bemenni a világos szobába sem egyedül, és ha vécére megy, akkor is fél percenként kikiabál, hogy vigyázunk-e rá. A kezdeti szinthez képest már sokat enyhült a dolog, mondjuk sajnos nem segítség, hogy Milán mint mindenben ebben is majmolja Mátét, és ha Máténak nem jut eszébe hogy fél, akkor Milán biztos, hogy rázendít. De hát majdcsak kinövik egyszer mind a ketten. 

Milánnal mostanában kicsit konfliktusosabb a viszonyuk, de nem a Máté hibájából. Milán néha tényleg borzasztóan önző és akaratos, és ilyenkor nem könnyű szegény Máténak, akinek meg nyilvánvalóan elege van abból, hogy mindig engedjen Milánnak. Ilyenkor aztán egymásnak ugranak, mondanak csúnyákat, aztán valahogy megbékélnek. Nem könnyű ilyenkor a szüleiknek lenni sem. Ennek ellenére azért még mindig megvan köztük a szövetség, főleg ha valami csintalanságról van szó :)
Marcit imádja. Elhalmozza becenevekkel, és árad felé a szeretete. Rengeteget puszilgatja, dédelgeti, vigasztalja. Sokszor van, hogy amikor egyedül vagyok velük este, akkor mondja, hogy menjek csak, és csináljam a dolgomat, ő addig elringatja Picurkát. Így hívja Marcit:) Meg Picukámnak. Szóval kérés nélkül foglalkozik vele, énekel neki, csörgeti a játékait, beszél hozzá. Marci pedig hálából vigyorog rá mint a tejbetök. Az óvónők is megerősítettek abban, hogy nem érződik Mátén semmiféle negatív hatása annak, hogy kistestvére született. Szerintük (is) nagyon kiegyensúlyozott Máté, és tavalyhoz képest sokkal szociálisabb, barátkozóbb, és közreműködőbb, aminek örülök. Én is azt látom, hogy szeret járni, sosem nyafog, sosem mondja, hogy jaj ne menjünk oviba, és egy-egy hosszabb szünet után már várja is, hogy mehessen. 

Rengeteg sok szeret van benne, amit nem fél kimutatni, akár felénk, akár a testvérei felé, vagy bárki felé. Nagyon bújós, és nagyon igényli az érintést, a simogatást, a puszit.  Ez az ő szeretetnyelve.
Persze van amikor durvul, puffog, ezeket leginkább az oviból hozza haza. Van amikor dacol és megsértődik. Ennek ellenére azt gondolom, hogy most jó úton haladunk. 
Annyira szeretem, hogy olyan okos, hogy  mindenről lehet vele beszélgetni, mert minden érdekli. (nyilván, ha olyanja van, mert van amikor meg hozzá sem lehet szólni, és ilyenkor az egész világ ellene van.)

Nagyon várta, hogy végre 5 éves legyen, és olyan büszke volt rá, hogy 5 gyertya ég a tortáján! Az oviban is mondták, hogy csak úgy feszített a tortája mellett, és nagyon élvezte, hogy ő az ünnepelt. 


De ez már mind a múlté... most már a hatodik szülinapját várja, és azt hajtogatja, hogy idén bizony ő már 6 éves lesz. Ami igaz is, de kéne még nekem egy kis idő, hogy ezzel az 5-tel megbarátkozzam, és kiélvezzem minden előnyét és buktatóját. Úgyhogy várjunk egy kicsit még azzal a hattal! Jó?


2013. január 1., kedd

Különös szilveszterünk

Nem készültünk semmi nagy tettre az év utolsó napján. Arra gondoltam, hogy ha a fiúk relatív időben elalszanak, és mi meg tudunk nézni valami jó filmet, már nyert ügyünk van. Aztán másképp alakult az este. Egészen másképp. 
Mikor olyan 5 körül hazaértünk a nagyszülőktől, akkor a lakásban 6 fok fogadott bennünket. Valamikor a távollétünk alatt leállt a kazán, amit nem is tudtunk sem elsőre, sem másodikra újraindítani. Mikor realizálódott, hogy ez nem fog menni, akkor gőzerővel nekiestünk a guglinak, hogy hátha találunk  így az új év felé lépegetve még egy kóbor kazánszerelőt, aki buliba menet még beugrana egy búcsúszerelésre. Az első helyen csak a mámoros portásig jutottunk, aki közölte, hogy áááá ők már nem dolgoznak. (megjegyzem, csakis olyan helyeket hívtunk, ahol 0-24-es szolgálatot hirdettek). A második-harmadik helyen csak telefonos segítséget kaptunk, de egymásnak totál ellentmondót. A negyedik helyről végül azt mondták kijönnek. És ki is jöttek. Egész hamar, egy órán belül. 
Amíg a szerelőkre, majd a javításra vártunk, addig gyújtottunk néhány gyertyát, ittunk egy meleg teát, duplazoknit húztunk magunkra, a fiúk pedig kabátban és sapkában nyomultak a nappaliban, őket kevésbé zavarta a hideg, látszólag jól elvonatoztak-elhelikoptereztek, nekik nagy kaland volt ez az egész, Marcika pedig takaróval jól körbetekerve még szunyókált is egy kicsit.a hűvös szobában.

Ekkorra már sikerült 7.5 fokra feltornáznunk a hőmérsékletet!

Végül sikerült megjavítaniuk, jobban mondva kicseréltek egy alkatrészt, és negyed 9 tájban már melegedni kezdtek a radiátoraink.
Mi pedig, hogy ne kelljen még órákig a hideg lakásban a megfagyás ellen harcolni, elmentünk egy barátunkékhoz, aki nem akartak ugyan bulit tartani, de miután korábban már a bécsi barátaink is bekönyörögték magukat hozzájuk, így végül mégis tartottak bulit:)  Csak amolyan lájtos-beszélgetős- öregeset:)
A gyerekek meg jól elvoltak, játszottak a házigazda gyerekekkel, és bár amikor megérkeztünk akkor nagyon fáradtak voltak, de végül túllendültek a fáradtságukon és még az új évet is ébren köszöntötték, gyerekpezsgővel, és még a helyi, szomszédok által prezentált tüzijátékot is megnézték. Tetszett nekik!

Fél 2 tájban értünk haza, addigra már 16 fok körül volt a hőmérséklet, és dög melegnek éreztük. A fiúk teljesen K.O.-ra fárasztották magukat, Milánt nyikkanás nélkül cipeltem be az ágyába és vetkőztettem le. Tudomást sem vett a világról. Máté ugyan felébredt, de fordult egy felet, és már aludt is tovább, és a várttal ellentétben nem is keltek olyan korán, 9 körül kezdtünk magunkhoz térni. 
Szóval mondhatjuk, hogy minden jó, ha vége jó! 
Hogy miért kaptuk még a nyakunkba így év végére ezt a megpróbáltatást, hát azon még elmélkednünk kell. Nyilván oka volt.
De talán jobb is, hogy még tegnap megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Így legalább nem rögtön ezzel indítottuk az új évet, és így legalább kapott a sztori egy kis pozitív felhangot, mert végülis a kazánt megcsinálták, mi pedig jó társaságban töltöttük az estét. Aztán meg reméljük, hogy az ilyen jellegű problémákat ott is hagytuk az óévben!

Remélem Mindegyikőtöknek jól telt az éjszaka, kinek mulatsággal, kinek csendesebben szűkebb körben otthon, ki hogy szerette volna! 
Kívánok Nektek nagyon boldog, vidám, gond-és problémamentes, álombeteljesülős új évet!
Köszönöm, hogy itt voltatok, hogy követtetek, tartsatok velem 2013-ban is!