2013. április 30., kedd

Marcihangok

Próbálgatja a hangját. Sikongat, nyekereg, kurjongat, babanyelven beszél. Egyre többet, és egyre viccesebben.
Össznépileg imádjuk:)





2013. április 29., hétfő

Bicajozás

Mióta Máté két keréken suhan, azóta szinte minden nap hajtogatja, hogy menjünk el megint a ligetbe, a kreszparkba, én pedig csak ígérgettem, hogy persze, hogy lemegyünk majd még, majd ha jó idő lesz, majd ha korán hazajövünk az oviból, majd ha, majd ha.... annyira szerette volna, hogy még a szombati állatkertet is becserélte volna a biciklizésre, de mivel én tudtam hogy rendezvény van akkor a ligetben, nem akartam a ilyen tömegbe biciklivel menni, így aztán vasárnapra tolódott a buli.
Persze Marci fél éjszaka csak forgolódott, és nem hagyott aludni, ezért nem igazán voltam reggel csúcsformában, de nem volt mit tenni, menni kellett, megígértem. Biztos, ami biztos, azért megkérdeztem vagy tízszer, hogy biztos menjünk-e, meg hogy nagyon sokat kell ám majd biciklizni, mert hazafelé sem tudunk a biciklikkel buszra szállni, de ezek az apróságok nem vették el a kedvüket.
Negyed 10-kor már a kaput zártuk, a fiúk bicóval, én toltam Morcit, és nekivágtunk a Ligetnek. Szépen mentünk, nem volt semmi probléma, amikor kellett szépen megálltak, amikor kellett leszálltak, tényleg le a kalappal előttük. Jóóóó, Milán néha elbambult, olyankor képes nekimenni ennek-annak. 
45 perc alatt oda is értünk, ami szerintem egészen jó idő. A liget tőlünk kábé 3 kilométerre van, azt hiszem, de  mi egy kicsi kerülővel mentünk, hogy ne a forgalmas út mentén haladjunk, és így pont a kreszpark mellett csapódtunk be a liget fái közé. Ők mentek egy csomó kört, én néhol melléjük szegődtem, de inkább csak néztem őket egy árnyas fa alól, Marcika pedig aludt.



Aztán ettünk egy fagyit, hogy egy kicsit megpihenjünk, majd továbbmentünk. Közben Milán 50 méterenként riasztott, hogy neki pisilnie kell, de aztán  mégsem. Azt mondta biztos elaludt a pisije :) 
Egy kis ligetkört azért tettünk, de tényleg csak egy kicsit, nem mentünk be a sűrűjébe, mert hát még haza is kellett tekerni. Hogy egy kis erőt gyűjtsenek a fiúk, a Mekiben megebédeltünk, és már indultunk is. 
Szó nélkül jöttek szépen, vagyis nem úgy szó nélkül, mert beszélgettünk egy csomót, meg egy rakás kérdésük is volt, de egyszer sem nyafogott egyikőjük sem, hogy ő már nem bír jönni, hogy fáradt, satöbbi... pedig én már eléggé ki voltam, de én sem mertem nyafogni. Tényleg nagyon ügyesek voltak. 
Egy ilyen távot tettünk meg, nagyjából. Ez 8 kilométer körül van.


1 körül értünk haza. Nekem persze lógott a nyelvem. Ők még tudtak egy kicsit trambulinozni.  Nem értem, honnan van bennük ennyi energia. (jó, tudom, gyerekek)

Milán pedig időről-időre megnevettetett bennünket, mert olyan vicceseket tud mondani. 
Például, amikor elmentünk a kórház mellett, ahol született ő is meg Marcika is, akkor mondtam neki, hogy:
- Nézd csak Milán! Itt születtél! Ebben a kórházban. 
Milán felnéz, és azt mondja:
- Igen, bizony hogy itt születettem, ebben a palotában!- és közben bólogat

Azóta is ezen nevetünk Mátéval, amikor eszünkbe jut:)

Szuper volt egyébként. Fogunk még ilyet csinálni, kérdés, hogy mikorra pihenem ki magamat.
Hát ezért is szeretjük a tavaszt.

2013. április 27., szombat

Izgalmas délelőtt

Úgy alakult, hogy a hétvégén négyesben vagyunk itthon a fiúkkal, ezért gondoltam, hogy mindannyiunknak az lesz a legjobb, ha szervezünk valami programot. Szerencsére jó időt kaptunk hétvégére, így a szokásos reggeli afférokon kívül, amikor százszor elmondtam, hogy na jó, akkor nem megyünk sehová, semmi akadálya nem volt, hogy állatkertbe menjünk. Pláne, hogy amióta legutóbb voltunk, azóta már ott van a kiselefánt, a kisoroszlánok, és végre-végre minden állat kint lehet már a szabadban, nem kell bemenni azokba a büdös állatházakba. (Kivéve a vízilovakat, akiknek még nem volt feltöltve a kinti medencéjük :( )
Szóval reggel miután mindenki összeveszett mindenkivel útra keltünk, majd én az állatkertnél kicsit megtorpantam, amikor megláttam a sor hosszúságát, hogy biztosan akarom-e én ezt, de végül az a sor, amelyikbe mi mindig állunk ( pont a főbejáratnál) ott most sem volt hosszú, gyorsan sorra kerültünk. 
Rögtön az elefántok felé indultunk, és éppen jókor érkeztünk oda, mert pont akkor engedték ki a kis Ashát és a mamáját, így  nagyon lelkesek voltak még mind a ketten. Ez a kiselefánt pedig háááát..... olyan, de olyan aranyos, a kis vékonyka kis ormányával, meg a kis pihés buksijával:)))) Jajjjjjj, úgy megsimogattam volna! Még olyan kis gyámoltalan, el nem mozdulna egy percet sem az anyukája lába mellől. 



Innen aztán rögtön a kisoroszlánok felé indultunk, aki az állatkert másik nagy szenzációi mostanában, de út közben még megálltunk a tigriseknél, akik most igen pózolós kedvükben voltak, (és párzósban is), és felváltva riogatták a bámészkodó népet a vicsorgásukkal, bőgésükkel, és centiméterekre jöttek-mentek tőlünk, persze az üvegfal túloldalán, de még így is elég rémisztőek voltak. 
A fiúk is megijedtekk először, amikor odaugrott, mert nem számítottunk rá, de aztán már nagyon figyeltem, és jó előre figyelmeztettem őket, hogy mire számítsanak, és akkor már nagyon élvezték, hogy olyan közel jön hozzájuk. El sem akartak jönni onnan, jó sok időt eltöltöttünk ott. 




A nagy tigrisnézés után pedig végre elérkeztünk az oroszlánokhoz is. A kisoroszlánok kezdetben pont az árnyékban hűsöltek, és két-két szőrkupacon kívül nem igen lehetett többet látni belőlük. Az anyaoroszlán viszont érdekes módon pont ugyanúgy emberközelbe jött, mint a tigrisek, és aztán szerencsére csatlakozott hozzá a négyből 1 kis kölyök is, így végül nem maradtunk kisoroszlánok nélkül :)





A gyerekeket most kevésbé sikerült lefényképeznem, bár tény és való, hogy most én is inkább az állatokat néztem, és nem őket, de legtöbbször így láttam őket, és olyan aranyosak voltak ilyenkor:

Olyan jó volt, hogy minden állat kint volt, mert így simán csak sétálgatva láttunk egy csomó olyan állatot, akiket egyébként  nem szoktunk. Még patkányt is simogattunk!!!! Milán teljesen oda volt:)

Jól el is fáradtunk, de annyira azért nem, hogy ne a Ligeten keresztül jöjjünk haza, ahol ma rendőr- és tűzoltónap volt, és már az állatkertbe menet láttunk néhány létrás autót, meg szirénázó rendőrautókat, amitől a fiúk teljesen belelkesültek, és muszáj volt nekik megígérnem, hogy hazafelé megnézzük. És nem hogy megnéztük, de jó sokáig el is időztünk ott, mert persze, hogy majdnem minden autót ki kellett próbálni, meg meg kellett nézni, meg beöltözni, és még ezt is, meg azt is.... 




Alig bírtunk hazajönni, de tényleg. Milánt már úgy húztam magam után, mint egy kiskocsit. Marci persze, aki az egész bulit szinte teljesen végigaludta, és rá se hederített se a szirénázó rendőrcsapatokra, se a fúvószenekarra, se a mazsorettbemutatóra, na ő pont hogy felébredt mire hazaértünk. Engem sem kell este altatni, azt hiszem.

2013. április 26., péntek

Titkos névnap

Ami igazából nem úgy titkos, hogy mondjuk el senkinek, hanem úgy, hogy nem tudunk róla. Szerintem legalábbis igen kevesen tudják, hogy ma MARCELL nap van, mert a naptárban nem ez a dátum szerepel, hanem egy augusztusi és egy januári. De mi egyiket sem akartuk a kettő közül, mert az egyik túl közel van a szülinaphoz, a másik meg túl közel van a többiek szülinapjához meg a karácsonyhoz. Persze amikor ezt a nevet választottuk, akkor fogalmunk sem volt ezekről, mert itt már nem néztünk utána jó előre, nem úgy mint Máténál, akinél igyekeztünk olyan nevet választani, hogy viszonylag távol essen a szülinapjától. Harmadik gyereknél ez már nem volt elsődleges szempont, így utólag próbáltuk menteni, ami még menthető. 
Így amikor beütöttem a gugliba hogy mikor van Marcell nap, nagyon megörültem mert a fenti kettőn kívül van még egy rakattal, mindenki találhat közüle kedvére valót. Mi is találtunk, ezt a szép tavaszi napot, ami mára esik :)
Nyár óta azt mondjuk már régen elfelejtettem, hogy mikorra is esik pontosan, csak arra emlékeztem, hogy valamikor április végén van, talán.... Nagy szerencse, hogy pont tegnap esett le, hogy már igencsak április vége van, és így nem maradtunk le a MiMarcink neve napjáról:)

Na nem mintha nagy ünnepséget és ajándékhalmokat kéne elképzelni, koránál fogva nem is hiszem, hogy vágyna bármire is azon kívül amilye már egyébként is megvan, sütit meg ugye még nem ehet, de azért jó megemlékezni róla, hogy ma Őt ünnepeljük, és bár mindig extra adag pusziban részesül, de ma biztos hogy extraextra mennyiséget fog kapni, mert imádjuk!

Boldog névnapot KicsiMarci!

2013. április 25., csütörtök

A szalvéta

Ebédnél.
Milán: - Anya, kérek szalvétát!
Én:- Mindjárt adok, egy pillanat.
- De karácsonyosat kérek!
- Nincsen már karácsonyos, már a húsvétos is elfogyott.
- De én karácsonyosat szeretnék!
- De az már régen elfogyott. Most ilyen fehér van, tessék.
- Ez jó! Ez karácsonyos.
-?????

Hiába néztem vissza a karácsonyos képeket, egyiken sincs rajta az akkor használt szalvétának még csak a csücske sem. Lehet, hogy nem is volt hagyományos karácsonyos szalvétán, hanem akkor is ezt a sima fehéret használtuk? Pedig mintha emlékeznék valami mikulásosra... vagy az tavaly előtt volt? Ki tudja már.... A lényeg, hogy Milán végül elégedetten törölte meg a száját :)

2013. április 23., kedd

Hétvége

Ha 3 szóval kellene leírnom a hétvégét, akkor azt írnám, hogy bicikli, bicikli, és bicikli. Ha mondhatnék még néhányat, akkor még hozzátenném, hogy tavasz, napsütés és nagyszülők. Szombat délelőtt fogtuk a kis Fabiánkat, beleültettük a 3 gyerekünket, a csomagtartóba betettünk egy babakocsit, egy futóbiciklit, egy rendes biciklit, ( Máté mindenképp meg szerette volna mutatni Papáéknak, hogy biciklizik 2 keréken) egy kisbőröndöt a gyerekek holmijával, egy handbaget az enyémmel, egy hátizsákot a Feriével, meg még néhány apróságot, és elindultunk Szentesre. Majd meg is érkeztünk. És innentől számítva legtöbbször csak a fiúk hátát láttam, ők mentek biciklivel, én pedig követtem őket Marcival.

Igen, ing-nyakkendőben tolják, néhány napja ez náluk a kötelező dress-code, bárhová is megyünk, legyen az óvoda, kisbolt, vagy akár a játszótér. ( a játszótéren a nyakkendőt le szokták venni). Ők szeretik, nekem meg tökmindegy, hogy mivel töltöm meg a mosógépet. És hát olyan szépek így ingben, hogy öröm rájuk nézni :)
A hétvége nagy részét így két keréken töltötték, amikor épp nem gurultak, akkor pedig elnyalták az év szezonnyitó fagyiját, vagy görkoris kislánnyal beszélgettek a téren, vagy szökőkútban pancsoltak, vagy kacsát kergettek, vagy aszfaltrajzoltak az udvaron. (vagy összevesztek, kiabáltak, összeverekedtek, dacoskodtak, rugdosódtak, nyávogtak, hisztiztek,....)




Gyorsan eltelt ez a két nap, a fiúk bicikliztetésén kívül nem is nagyon maradt másra idő.De hát most ez a nagy sláger, biciklivel kelünk, és azzal is fekszünk. Ejjjj, ha nekem is lenne gy jó kis járgányom!!!! 
Mondjuk egy ilyen:)

Azt meg már csak apró betűvel mondom, hogy Marci hazafelé az elindulástól majdnem a megérkezésig nyafogott, sírt, nyűglődött, és a hazaérkezés előtt nagyjából 10 perccel aludt el. Cserébe aludt ugyan éjszaka, majdnem végig, már szinte hajnalodott, amikor először szólt, de ha választani kéne, akkor inkább nem ezt a felállást választanám. Majdnem 3 órát egy nyűglődő gyerekkel egy autóban elég nehezen viselek.

2013. április 22., hétfő

Tavasz nálunk







Trambulin

Már tavaly is gondoltuk, hogy jó lenne a kertbe egy trambulin, mert elfér, és mert a gyerekek imádják. Bármerre is jártunk, ha szembejött egy trambulin, biztos, hogy pillanatokon belül bent voltak, és nagy könyörgések árán jöttek csak ki.
Tavasz elején, tél végén (?) aztán beszereztünk egyet, és az első napsütéses napon össze is rakták a fiúk. Aztán esett rá hó, jó sok, meg hideg is volt, nem tudtunk használni. Most viszont eljött a trambulin ideje!!!!
Nincs olyan nap, amikor ne mennének be egy kicsit ugrálni. Leginkább akkor, amikor vagyunk valahol és hazajövünk, és még bejövetel előtt még kiugrálják magukból ami még bennük maradt. 

És amellett, hogy szuper gyerekfárasztó remek egyensúlyérzék fejlesztő is, ami kihat az idegrendszer fejlődésre, ami később szoros összefüggésben lesz a tanulással. 



Nekem pedig, amióta így trambulinoznak folyton a Roy és Ádám szám van a fejemben, és ezt dúdolgatom a kerti hintán ücsörögve Marcival az ölemben:


2013. április 19., péntek

Kétlábon

Avagy a ma reggeli breaking news

Marci ma reggel 6 és 7 óra között valahol félúton (nemhiába, ez a csúcsideje) egyes egyedül két lábra állt a kanapé mellett!!!! Én még a kanapén feküdtem a frissenébredt Nagyokkal, amikor éreztem, hogy valaki rángatja a pizsamámat hátulról. De mire hátrafordítottam volna a fejemet, Máté már kiabálta is, hogy:
-Anyaaaaa!!! Marci áll!!!!! Marci felállt egyedül!!!!!

Tatatadammmm: A felső képen látható, hogy mennyire nagy a boldogság :)



Kis ácsorgás után aztán a fenekére huppant, és rém elégedetten söpörte be a dícséreteket, gratulációkat, puszikat:


A reggel folyamán aztán még jónéhányszor megismételte a produkciót. Tetszik neki, élvezi, übercuki.
Egy újabb lépcsőfok pipa.

2013. április 17., szerda

Etetőszékben

Bár egy ideje már hozzátáplálódik Marci, valahogy az, hogy az etetőszékbe is beleültethetném, az csak a minap jutott eszembe. Marcival valahogy mindig egy kis fáziskéséssel dolgozik az agyam, szeretném azt hinni, hogy még kicsi, pedig hát nő mint a répa. 
Az, hogy most eszembe jutott, az is leginkább annak köszönhető, hogy néhány nap kihagyás után megint kínlódós időszaka van, és nagyjából egy percre sem lehet magára hagyni, de a legjobb lenne, ha nem is csinálnék semmi mást, csak őt fognám az ölemben egész nap. 
Így aztán tegnap, amíg én ebédet főztem, Milán a konyhaasztalon bütykölt, addig MarciÚr belekerült az etetőszékbe. Volt ám nagy meglepődés, ilyen magasan még sosem csücsült, és jó darabig az újdonság varázsa alá került, és csak nézelődött jobbra-balra, csapkodta az asztalt, és nagyokat húúúú-zott. 



Tegnap is és ma is már ott ebédelt, igaz így kicsit  a magam dolgát nehezítettem meg, mert ha pl. lehajtja a fejét, akkor simán el tud bújni az asztallap alatt, ha a tányért leteszem a kezemből, akkor rögtön beletenyerel, ha a szalvétát elölhagyom, akkor biztos hogy a szájába tömi. Úgyhogy lehet, hogy egy kicsit még visszatérek a jólbevált nyugiszékhez, amíg ki nem növi teljesen :( Nem sok kell már hozzá.

A múltkori éhségsztrájk után ( nem látszik meg rajta :)) most kezd visszajönni a étvágya, és a kedve is. Sümeg előtt a zöldségek iránt elég elutasító volt, kivéve a sütőtököt. Aztán mikor hazajöttünk, akkor beteg lett, és akkor nem is akart mást enni, csak anyatejet, még a gyümölcsök sem kellettek neki. De most már talán egyenesbe jövünk, mert azóta viszont nagyon lelkes, és a borsópürét például nagyon szerette, a cukkinit hááááát... ha nem is szerette annyira, de megette, ma pedig spenótot kapott, és még ha sokat nem is evett meg belőle így elsőre, de látszólag ízlett neki. Úgyhogy lassan, de biztosan haladunk előre.

És milyen jó, hogy etetőszékből  annak idején Máténak egy strapabíró darabot választottunk, mert ugyan az ülésrész borítása, nem a karikás, hanem ami a fölött volt valami védőfólia szerű, na az már javarészt lekopott, leszakadt, a maradékot meg Milán visszabontotta, de ezt leszámítva még mindig szinte hibátlan állapotban van, mert ennek a fóliának  a hiánya egyáltalán nem látszik meg rajta. 
Hát így festenek benne a fiúk, nagyjából azonos korúan:


2013. április 15., hétfő

Kétkeréken

Vannak olyan fordulópontok a gyerekek életében, amire aztán örökké emlékezni fogunk. Ők is, meg mi is. Ilyenek nekem az első lépések, például. Napra pontosan nem tudnám megmondani, hogy kinek mikor volt az első önálló lépése, de emlékszek a szituációra, hogy hogy történt, és emlékszem arra a könnyesszemes büszkeségre is, amit akkor éreztem. Aztán van még ilyen pillanat jó sok, sok gyereknél még több.

Tegnap Máté életében történt egy nagy esemény, mégpedig az, hogy megtanult kétkeréken biciklizni!!!!!
Annyira szeretett volna már, és már jó ideje mondogatta, hogy vegyük le a pótkereket, de valami mindig volt, ami miatt épp nem került erre sor.
De tegnap végül minden összejött, és a helyzet is úgy hozta, hogy könnyebb volt egy pótkerék nélküli bringát bepréselni az autóba, mint egy pótkerekest, így végre Máté nagy örömére pótkerék nélkül mentünk a Ligetbe. 

Ott aztán kábé 20 méteren keresztül kicsit fogtam a grabancát, hogy el ne essen, aztán amikor Ferire került a sor a grabancfogásban, akkor ő nemes egyszerűséggel csak útjára indította, és Máté ment! Két perc alatt megtanult úgy menni két keréken, hogy nem volt benne hiba, még az útjába kerülő embereket is ki tudta szépen kerülni.


Egyedül az elindulással volt egy kis gondja, mert akkor nem mindig találta meg rögtön az egyensúlyt, de ez leginkább azért volt, mert kicsit még mindig nagy neki ez a bicikli.
Aztán délután vendégeink voltak, de amikor elmentek, akkor még kimentünk este a közeli pályára gyakorolni, és ekkor már OLYAN ügyesen tekert körbe-körbe, higy alig hittünk a szemünknek. Hazafelé pedig még az elindulásba is egészen belejött.



Persze ma már bicajjal akart oviba menni :) Próbáltam meggyőzni, hogy ma még ne menjen azzal, de mivel annyira szerette volna, nem mondhattam neki nemet. Így is minidg megkapom, hogy én nem engedek meg neki semmit.  Még bukósisakot is vitt:) Remélem, hogy a fogai is helyén lesznek délután, mikor érte megyek. 

Milcsi pedig megkapta Máté futóbicaját, így most már ő is kétkeréken nyomul :)


A Ligetben még játszótereztünk is. Jobban mondva a fiúk egy-egy lapáttal várat építettek és árkot ástak.

Hát így történt. Egy szempillantás volt az egész. Nem volt az olyan régen, amikor még a kis piros taposómotorral róttuk az utcákat... vagy már olyan régen volt????

2009. júliusa

2013. április 12., péntek

Nyolcadik

néhány napja MarciÚr betöltötte a nyolcadik hónapját, és hogy ne maradjon ki ez a hónap sem a megemlékezésekből, jobbnak láttam csúsztatni a dolgot, mert akkor épp amikor aktuális lett volna, hát nem kicsit voltam rá pipa. MarciÚr ugyanis napokig képes volt nem aludni. De úgy igazából nem aludni. Egy órát sem. Se éjjel, se nappal. Néha-néha elszunyókálgatott itt-ott, de leginkább azt sem. És hogy mit csinált akkor alvás helyett? Hát kínlódott, fetrengett, dobálta magát jobbról-balra, balról-jobbra, kapálódzott, rugdosott, karmolt és mart, harapott, volt amikor ordított is torka szakadtából, de leginkább csak nyekergett. Hogy a sebtiben kidobott újabb 4 fog volt-e a ludas, vagy az a kis torokpirosodás amire még gyógyszer sem kaptunk, sosem fogjuk megtudni. Mindenesetre sikerült neki pár nap alatt taccsra vágnia az egész családot. 
De most már egyenesben vagyunk, azt hiszem, legalább azóta volt már 2 egészen jó éjszakánk. 

Szóval 8 hónapos lett a mi Picurkánk. Hogy meddig lehet még rá a picurka jelzőt használni, nem tudom, igazából már most sincs létjogosultsága, ha a méreteit tekintem, de nekünk akkor is ő a legkisebb :)
Kivételesen pontos adatokkal is tudok szolgálni, mert tegnap voltunk védőnőnél. 
8800 g (kis pufifánk)
69 cm. (68-as, 74-es ruhákat hord)
A buksija 44,5 cm. ( tök jó hogy megmértük, úgyis tavaszi sapit kell venni)
Cicikörfogat 45 cm. 
8 fogú, de csak dísznek tartjuk a fogakat, mert használni nem tudja őket. Vagyis harapni tud, de rágni nem. 

Hozzátáplálás terén kicsit megrekedtünk. A múlt héten semmi egyéb nem kellett neki az anyatejen kívül. Két napja kezd visszarázódni.

Mondanom sem kell, hogy NEM alussza át az éjszakát. 
Nappal kétszer alszik, de sokszor előfordul, hogy mindkét alvását a babakocsiban abszolválja, nem itthoni keretek között.
Babakocsiban jól elvan, nem hisztizik, nem nyafog. Autóban valahogy nem bírja a gyűrődést, ha nem alszik, akkor tuti hogy hazáig ordít, bármennyi időnyire is vagyunk az otthontól.

A mosolya ellenállhatatlan, azzal mindig le tud venni a  lábamról.


Gagyog, gügyög, brümmög és morog. Bababázik, jajgat és sikít, gurgulázva nevet. 

Bárki dédelgetheti, ölbefoghatja, dajkálhatja, de csak akkor ha engem nem lát. Amint meglát rögtön nyafog, és hozzámkéri magát.
Egyébként bárhol jól elvan, lenyűgözi a nyüzsgés, a forgatag, ilyenkor csendesen szemlélődik. 

Irtó aranyosan kúszik, és mindent összeszed és megkóstol, ami az útjába kerül. Így a Nagyok beszorultak a vackaikkal játékaikkal a kisszobába. Ennek ők nem mindig örülnek.
Egyedül még nem ül meg hosszú ideig, kb. fél perc múlva eldől, mint egy krumplis zsák, de ha csak egy picit is hozzáérhet az ujjamhoz, akkor nagyon peckesen ücsörög. 

Elkezdett négykézlábazni. Imádom!!!!! Máté óta a padlón csattogó kis tenyerek szerelmese vagyok :) hát most itt egy újabb csattogó tenyérpár.

video



2013. április 10., szerda

Bakonybéli Csillagda

Már-már hagyomány, hogy ha vagyunk valahol, akkor hazafelé még megállunk valahol, és keresünk valami programot vagy néznivalót, vagy ha mást nem akkor ennivalót. Most a Bakonybélben található Pannon Csillagdára esett a választásunk, több okból is. Egyrészt mert a honlapjukat nézve úgy gondoltam, hogy Máténak nagyon tetszene, másrészt mert úgyis kerültünk volna a Bakony felé, mert imádjuk, és akkor már miért is ne erre jönnénk. Csak hát... egyszer ugyan megfordult a fejünkben még itthon, hogy ne menjünk-e be odafelé, azaz húsvét hétfőn, de eltettük a programot inkább péntekre, a hazaútra, mert arra gondoltunk, hogy ünnepnap biztosan sokan vannak, pénteken meg nem lesz tömeg. Hát tömeg az  nem is volt, ( csak mi voltunk, meg még egy bácsi) volt viszont eső, és jó sok felhő az égen, így pont a távcsövezős részt kellett kihagynunk, ami a legérdekesebb lett volna a gyerekeknek, mert egy hiperszuper távcsővel meg lehetett volna nézni a Napot, már ha látszódott volna. A távcsövet azért megnéztük. 
A jegy a teleszkópozás mellett tartalmaz  egy 3D-s vetítést, és a fiúknak szerintem ez a rész jött be a legesleginkább. 3 korosztálynak való film van, amiből mi természetesen az ovisoknak való rajzfilmet választottuk. Nagyon szórakoztató kis mese volt az időjárásról és a bolygókról, Milán is és Máté is nagyon élvezte, és kis ideig még Marcika is elnézegette a színes plafont, majd ő inkább enni kért. 

A film után pedig megnéztük a kiállítást. Volt egy kis csillagászattörténeti összefoglaló, távcsövekkel, és rengeteg információval, amihez a mi gyerekeink igazából még kicsik, főleg Milán. Mátét még csak-csak érdekelte egy darabig, amíg volt erőnk 3 mondatban összefoglalni Newton és Galilei munkásságát, de aztán már ő is inkább csak nézelődött rohangált, mintsem kérdezett. 



Volt egy rész a Mars-expedícióról, ahol volt egy marsjáró-kamera kiállítva. Nekem ez tetszett a legjobban.


A fiúknak pedig a Holdraszállásos rész volt a kedvencük, de csak azért mert itt jól el tudtak őrültködni a kiállított szkafander előtt-mellett. Itt is, és a Marsos résznél is rengeteg infó van kitéve, részletesen leírva, hogy mi hogyan, mikor, és miért történt.

Neil Armstrong nyomában:




Egyszer majd nyilván visszajövünk egy napsütéses napon is, hogy a távcsövezést is kipróbálhassuk. Ezt leszámítva jól éreztük magunkat, még akkor is, ha fiúk nem mindig tudtak mit kezdeni magukkal.

Végül egy 2013. áprilisi Bakony, mert szeretjük, még így szürkén, vizesen, kopáran, lombtalanul és ködösen is: