Heti orvosos

Laptopom még mindig nincs, bár Feri próbálja megjavítani, de egyelőre nem túl derűlátó. Szóval egyelőre marad a telefonon pötyörészés, ami fele olyan gyors sincs, mi t a billentyűzeten klimpírozás. De hát idő, mint a tenger 😉 ja, nem. De mindegy is.

Április utolsó hetét Milán az ortopédián kezdte. Volt kis varia, hofy ki menjen vele, mondtam, hogy én is tudok kivenni szabit, de végül azt mondta Feri neki is belefér, jó lesz még az én szabim máskorra. Azt nem tervezte bele, hogy már a 10.40es időpontunk is megcsúszik, olyannyira, hogy csaknem 3 óra volt, mire hazaértek. 

Félig jó, félig rossz diagnózist kaptunk, ami miatt korábban műtötték Milánt, az szépen alakul, szép kerek a combcsontjának az íve, ez a része teljesen oké, terv szerinti. Vidzont van valami bütyökszerű kinövés az ív alatt, ami ebben a fejlődő, növekedő szakaszban nem annyira van jó helyen, és a későbbiekben, felnőttkorban, akár bicegést is okozhat. Ezt megelőzendő, erre az a megoldás, hogy ezt a puklit egy csavarral megtámasztják, hogy a csontnövekedéssel együtt az ne nőjjön. Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy be kell tenni egy csavart Milán lábába. Ez állítólag egy pár perces művelet, hasonló a korábbi csavar kivételhez, de altatásban végzik. 

Szerencse vagy nem, de van időnk erre lelkileg rákészülni és emésztgetni, mert csak ősz tájékán kerülhet erre sor, mert várólista van. Majd hívnak, ha már elérhető távolságba kerül a dolog. 

Szerencsére másik gyerekünk is van, Máté, akit viszont a fogszabályzós orvoshoz vittük szerdán este, aki a legutóbbi mintavétel és panorámaröntgen után elkészítette a kezelési tervet. 

Nagy szerencse, hogy már egy hónapja is mondta az orvos, hogy nem lesz olcsó, meg a kolléganőm is mondta, hogy nekik, amikor a fiának volt jópár éve, már  akkor is 600ezer körül volt a végösszeg, úgyhogy volt idő ezt is emésztgetni, hogy mire szembesültünk a valósággal, akkor már nem estünk hanyatt a rendelőben, hanem csak tudomásul vettük, hogy a következő 2 évben lesz hová tenni a pénzünket. Mondtuk is Máténak, hogy most már vigyázzon magára, mert egy kisebb használt autó árát tesszük a szájába, ez lesz az érettségi ajándéka 😊 

És ha már így benne vagyunk, akkor jövő pénteken, amikor Máté szájába kerül a cucc, egyelőre csak felülre, akkor Milán szájába is belenéz a doktorúr. Ott is biztos talál majd valami igazítanivalót. 

Az eü-s rész most egyelőre ennyi. Majd mesélek mást is. Vidámabbat. 

Füstjelek

Elromlott az itthoni laptopom. Telefonon utálok blogot írni, és mire ma este, Marci edzése után odaültem volna Máté gépéhez, addigra pont hazajött és elsöpört onnan. 🥴

Szóval majd jövök. 

Egyébként

Már rég megfigyeltem, hogyha nem vagyunk sehol, azaz csak itthon gyűrjük a hétköznapokat, akkor úgy kisuhannak a napok az ujjaink közül, mintha meg sem történnének. Szörnyű ez, nemszeretem érzés, hogy szinte csak hétvégétől hétvégéig élünk, a hétköznapok egyhangú szürkeségében, ami nyilván nem pont így van, mert mindig történik valami. 

Ahogy várható volt, és ahogy számítani lehetett rá, Marci továbbtanulási esélyei gyorsan elúsztak, már szóbelizni sem ment. Egyrészt jogos, mert az írásbeli alapján valóban ennyi az annyi. Másrészt azért kicsit keserű volt a szánk íze, mert csak egy kicsivel kellett volna jobban odatenni magát Marcinak, és akkor másképp lett volna. De végül mindegy is, mert ha ennyire nem csapódott le benne a dolog fontossága, akkor nyilván nem érett még meg rá fejben, hogy gimnazista legyen. Néhány napig keseregtünk ezen, Marcinak is rosszul esett, persze utólag már ő is bánt mindent. Hogy hogyan tovább azt egyelőre nem tudjuk még. 

Milánékmál mindig pörög az iskolai élet, bár ezt csak a szülői facebook- csoportból tudom, mert Milán szájából ritkán hallok bármi infót is. Persze ha rákérdezek, hogy mi van ezzel meg azzal, hogy leadta-e időre a kötelező olvasmány beadandót, amin napokig pörögtek a szülők, hogy jó lenne haladékot kérni a tanárnőtől, mert nincsenek kész, akkor Milán lepattint, hogy persze, ő már rég leadta. De közben meg szétszórt, és figyelmetlen, és szanaszét vannak a dolgai, ül a kupija közepén, de ha megkérem, hogy menjen már el Marciért a suliba, vagy a sarki boltba valamiért, akkor azért megy és csinálja, de közben meg ma mondja, hogy ja, hát a fizika versenyre elfelejtett jelentkezni, pedig ő hogy szereti a fizikát és jó is belőle.

Május 2-án zenekari fellépésük lesz, most arra készülnek gőzerővel. Milán mondjuk nem, mert K. néni úgy megutáltatta vele az egész zenakarosdit, hogy minden kedd egy kínkeserv, bár állítólag K. néni végre kiállt a csatasorból, és már nem vesz részt aktívan a zenekarvezetésben, csak " ül a sarokban és rontja a levegőt", hogy egy ismerős fiú szavait idézzem. Remélhetőleg jövőre K. néni már tényleg elmegy nyugdíjba, különben félő, hogy Milánnak ott ér véget az oboás pályafutása. 

Máténál hogy hogynem, ugyancsak nem történik soha semmi az iskolában. egyébként is olyan összevissza járnak, hogy nehéz követni, meg sem próbálom, számomra csak egy a lényeg, hogy kapnak-e ebédet vagy sem. Mert ha nem, akkor nekem kell itthon úgy készülni, hogy neki legyen mit ennie. 

Múlt héten a zsinagógában voltak egy előadássorozaton az osztállyal, ahol német náci leszármazottak beszéltek arról, hogy hogyan dolgozták és dolgozzák fel a mai napig a felmenőik tetteit. Szerintem ez egy nagyon érdekes program lehetett. Engem legalábbis nagyon érdekeltek volna az előadások. szerintetek ki tudtam szedni bármi érdemi információt Mátéból? Persze, hogy nem. Azon kívül, hogy hosszú volt, és a felétől már nem is tudott koncertrálni, mert szinrontolmáccsal fordították a szöveget, és már majdnem elaludt. Ilyenkor úgy érzem, hogy szó, minden tett, minden program, amit egész eddig szerveztünk nekik, akár családilag, akár iskolában, hogy táguljon a látókörük, hogy nyitottak legyenek minden, minden csak lefolyóba öntött víz... persze nyilván nem, majdcsak beérik az igyekezet, de mire azt kivárjuk... 

Amúgy meg... bár az iskolai dolgok nemigen hozzák lázba, hegedülni nagy lelkesedéssel jár, órára és zenekarra egyaránt. Nemrégiben volt egy tanszaki fellépésük, igaz Máté félig beteg volt, de azért bevállalta, Feri bácsival már a jövő évi hegedű alapvizsgára gyúrnak, persze addig mág lesz évvégi meg félévi vizsga, de az alapvizsga szele már meglegyintette őket. Készül idén megint a tihanyi zenekaros táborba, bár az még mindig nem derült ki, hogy végül meg lesz-e tartva vagy sem. 

Ezerrel jár evezni, már beindult a tavaszi szezon, múlt héten Csepelen volt verseny, hamarosan Szegeden lesz, néha kicsit nagyobb odafigyelést is igényel, hogy mindenki odajusson hétvégén, ahová neki kell. 

A múlt hétvégén pl. mindenkinek volt valamilye a város három pontján. Reggel Marci kezdett Kőbányán, kivittük, elmentünk bevásárolni, visszamentünk, megnéztük 2 meccsét, majd hazamentünk, mert Mátét vinni kellett délre Csepelre. Marcit az edző hozta haza. Milán közben 11-re elment a saját meccsére, ő bkv-val ment, mert hazai meccsük volt, ezt megoldotta egyedül. Én közbne összedobtam otthon az ebédet. Feri elvitte Mátét, hazajött. Közben Marci is befutott. Gyors ebéd, és mentünk vissza hármasban Csepelre, hogy megnézzük Máté futamát, meg hazahozzuk. Már úton voltunk, mikor Milán végzett, de azt mondta ne vegyük fel, nem jön velünk Csepelre, inkább hazamegy, mert farkaséhes. 

Kimentünk Csepelre, megvártuk Mátét. Egész más hangulatú egy ilyen evezős rendezvény, mint egy bozsik -torna, vagy focibajnokság, egészen más. Vízpart, jó levegő, jó zene, pikniktakarók, vidámság ügyes gyerekek... 

Innen még elugrottunk a soroksári auchanba, mert kellett onnan valami, és úgy haza. 

Ha nem is ennyire extrémen, de nagyvonalakban ilyen fejetlenül szoktak telni a hétvégéink. Legalább egy gyereknek mindig van legalább 1 jelenése, de van, hogy egyik nap futsal van, a másik nap bajnokság. 

Csoda-e ha úgy hiányoznak  a pihenőnapok a hegyekben, mint sivatagnak az eső. :-) 

Még egy utolsó kis Mecsek

 Vasránap reggel lángossal várt minket a házinéni, amolyan búcsúreggelire, úgyhogy jól bereggelizve indulhattunk utunkra. De hogy ne kelljen azonnyomban visszatérni a fővárosba, még elkanyarodtunk Magyaregregy felé, hogy Máré vára körül is sétáljunk egy keveset. Mi EZT a körtúrát választottuk. 

A vár sajnos csak május 1-jén nyit ki, a honlap szerint, ( meg a kapun lévő kiírás szerint is), úgyhogy bemenni a várba nem tudtunk, így csak egy rövid kis körsétát tettünk a Kelet-Mecseknek eme nyugati oldalán, búcsúzóul. 

Az autót a várvölgyben hagytuk egy kulcsosház parkolójában, és innen meredek betonúton felsétáltunk a várhoz. A vár kívülről inkább a méretével vívja ki az ember csodálatát, semmint az impozánsságával, de a magasan fejünk fölé emelkedő masszívnak tűnő falaknak megvan a maguk szépsége. 

A várat egy háromfejű, újrahasznosított gumiból készült sárkány védi. Ezt a vártól függetlenül meg lehet nézni, a bejáraton kívül van. Nagyon klasszul meg van csinálva, biciklibelsők, autó- és traktorgumik formázzák  a sárkányt. 

Gyönyörűszép bükkös hegyoldalon haladtunk végig. Szép, tavaszias, napsütéses időnk volt, öröm volt a természetben lenni. 

Sokáig szintben haladtunk, majd ereszkedtünk, majd hevenyészett fahiadakon oda-vissza átkeltünk a patakon, majd kiértünk egy erdőgazdálkodási betonútra, annak túloldalán jött egy hosszabb emelkedő. ezt kicsit nehezményezték a fiúk, de csak sikerült mimdenkinek felküzdenie magát az Atka-tetőre, és onnan már csak lefelé kellett jönni, vissza a kocsihoz. 

Már csak autóba kellett pattannunk, és hazaindulni. Fél 4-4 körül már otthon is voltunk, még a medvehagymás pogácsa megsütésére is volt idő. :-) 

Csodás pár napot töltöttünk a hegyek között, tényleg jó volt, még a gyerekek is egészen lelkesek voltak, sőt néhol egészen fel is spanolódtak. Nyilván, ha az iskolába menés a másik opció, akkor máris jobban hangzik egy kis hegyi kirándulélás, ugyebár :-)

Milán legközelebb az Írottkőre szeretne menni, nem ellenezzük ezt mi sem, de hagytunk még a Mecsekben is látnivalót, bejárható útvonalakat, úgyhogy nem kizárt, hogy jövünk majd még ide. 

Hármashegyi kalandok

 Még mindig Mecsek... lehet, sosem jutok el a máig... de sebaj... amíg újabb ingerek nem érnek, addig jó visszanézni a márciusi képeket, hogy milyen jó is volt. 

A falunk felett már első nap kiszúrtuk azt a nagy hegyet, ami utóbb kiderült, hogy az a Hármas-hegy. tetején egy nagy adótoronnyal meg még valami épülettel, amiről meg azt olvastam, hogy jégoldó. 

A fiúk fantáziáját nagyon izgatta, hogy mi lehet odafönn, de akárhogy is néztem rendes turista útvonalat nem sikerült találnom felfelé, csak egy betonutat, ami viszont állítólag jó meredek. Na de ez nem tarthatott minket vissza, és mivel szombat délelőtt a pécsi kiruccanás úgysem vett ki belőlünk sokat, a fiúk meg csak mondogatták, hogy még a Hármas-hegyre fel kell mennünk, hát mit volt mit tenni, nekivágtunk. 

Azt gondoltuk, hogy ha végig úgyis betonút vezet, akkor szinte csak felszaladunk, meg le, pikkpakk megjárjuk, nem is nagyon készültünk neki, hiszen nem lesz ez igazi kirándulás, csak felmegyünk a hegyre. 

A betonút aljában parkoltunk, és már induétunk is felfelé. 

Az úttest valóban jól emelkedett már az első lépéstől kezdve, ennek ellenére valóban olyan futásra csábító volt. A fiúk el is kezdtek felszaladni. 

Jól előre is mentek. 

Máté nem jött velünk, ő a délutáni agymenéseinket rendszerint offolta, meg nem is volt annyira jól egész ottlétünk alatt, szóval megelégedtünk azzal, hogy a délelőtti főprogramokban részt vett. 

( mondhatnám, hogy délután így volt egy kis nyugtunk, de nem mondom :-D )

A hegy tetejére érve tényleg 2 nagy épület fogadott bennünket, egyikbe sem lehet bemenni, egyik sem működik kilátóként, de a talajszintről is szép volt a lábunk alatt elterülő Mecsek. 

Lefelé a fiúk kinéztek a mapy-n valami rövidebb útvonalat, és hogy arra menjünk, ne a betonon vissza, így nekivágtunk a hegyoldalnak, és valami árokfélében araszoltunk lefelé a térdigérő avarban, meg elhagyott erdészeti utakon törtünk előre a gazosban, de a gyerekek nagyon élvezték, és mi számítana más, ha nem ez. Az erdő gyönyörű volt, csendes, madárcsicsergés, és a gyerekek kurjongatása töltötte csak be, egy lélek nem volt ott rajtunk kívül. De hogy milyen kis boldogok voltak a fiúk :-) Nagyon cukin ugrabugráltak lefelé a hegyoldalon, mint a megkergült kis őzgidák :-) 

A két túravezető. 

Persze leértünk a parkolóhoz, és valóban sokkal izgalmasabb volt ez az út, mint a beton, mégha jelzetlen is volt :-) Szerencsére nem találkoztunk semmilyen vadállattal. 

Még sötétedés előtt gyorsan elmentem futni, és közben szedtem egy pogácsára való medvehagymát az erdőben.