Milánkám

Ennek a hétnek Milánka a hőse, bár mindhárman erősen versenyeztek érte, ki mivel. 

Még tavaly tavasszal történt a kontrollon, hogy a  doktorúr javasolta, hogy kéne Milánnak a nagytomporcsontjába egy támasztócsavart tenni, hogy a növekedéskor nehogy túlnőjjön rajta valami dudor. Akkor az volt a terv, hogy majd ősszel erre sorkerül, és majd hívnak, hogy mikor. Aztán végetért a nyár, jött az ősz, de még mindig nem szóltak. Aztán én próbáltam meg keresni őket, sokadjára sikerült is, és mondta a hölgy, hogy óóó, hát szeptember biztos nem, talán október, de még a november sem kizárt. Végül egyik sem lett belőle, hanem lett közben egy újabb kontroll, merthogy szépen eltelt egy év. Ekkor már azt mondták, hogy mostmár aztán tényleg, tavasszal ennek meg kell lennie. 

Újabb telefonálgatások, egyeztetések, márciusban biztos nem, talán április 3. Ja, mégsem, mert a doktorúr azon a héten valahol máshol lesz. Szóba került több "esetleg" időpont, hogy ha megürül egy hely, akkor Milánt behívták volna azonnyomban, de végül ezeket elvetettük, mert az még nagyobb teher lett volna Milánnak, mint ahogy egyébként is az volt. Végül 23-ára beírták fixre, ha esik ha fúj. 

Úgyhogy hétfőn már a kórházban voltunk, betegfelvétel, ilyesmi, és kedden nagy nehezen megcsinálták a műtétet, ami orvosilag kisműtétnek számított, nekünk persze minden műtét műtét, de valóban egy 30-40 perc alatt megvolt érzéstelenítéssel, mindennel együtt. Meglepetés volt, hogy nem altatták, pedig előzőleg erről volt szó, hanem csak gerincben érzéstelenítették, ami nekem egyébként ugyanolyan para, én is átéltem 2szer is. De szerencsére nem volt semmi fennakadás, csak a kora délelőttből kora délután lett, mire műtőbe került, de most már túl vagyunk rajta. 

Az altatóorvos ilyen mosolygó medvét rajzolt milánka kezére bátorításként :-) 

Kedden még kicsit odavolt, éjjel még kért fájdalomcsillapítót, de szerdán már nagyon fitt volt, csütörtökön pedig már jöttünk is haza, most itthon lábadozik. Szépen sétálgat, szépen hajlítja a lábát, majd alakul napról-napra. A legnagyobb kellemetlenség azon túl, hogy nem érheti víz a kötést, hogy naponta adni kell neki a vérhígító injekciót. Tegnap este már nekem kellett beadni. Nem mondom, elég para volt... mégha a kórházban meg is nyugtatott a doktorúr, hogy ne aggódjak, nem lehet elrontani, és különben is van róla youtube videó :-) És tényleg van! Elképesztő. 

Máté mindeközben szegeden önkénteskedik az evezős Eb-n. Hétfőn mentek le, kedde-szerdán nagyon fáztak, de tegnap már jó volt minden, kapnak bőségesen enni, a szálláson meg van wifi, úgyhogy mi kellhetne még :-) 

Marci pedig itthon tartotta a frontot, míg Milán kórházban volt. Neki sem volt könnyű. Nem nagyon tud az egykeségével mit kezdeni. A cukiság- idegbeteg skálán pillanatokon belül tudja a szélsőértékeket produkálni, és nem is értjük, hogy néha min kattan be. De majdcsak visszarázódik a jövő hétre minden a rendes kerákvágásba :-) 

A félmaratonista

 Volt ugyebár októberben a spar maraton, amikor váltóban futottunk Mátéval, és szuperül futott. Akkor picit több jutott neki a félmaratoni távnál, elfáradt ugyan, de patentül lefutotta. 

Én akkor már tényleg eldöntöttem, hogy legközelebb futok egy maratont. Februárban neveztem is, volt egy nagyobb nevezési akció, és gondoltam most vagy soha 🙂és akkor Máté is lecsapott rá, hogy őt meg nevezzem be a vivicittára félmaratonra. Ugye-ugye, pedig hogy mondta októberben, hogy soha többet. 🙂 De hát vérszemet kapott.  Úgyhogy kapott egy nevezést. 

A vivicitta nekem egyébkènt a kedvenc versenyem, bár most erősen őszies volt a reggel, Máté variált is, hogy rövidben vagy hosszúban fusson - e, vagy vegyesen, de végül a rövid-rövid mellett döntött. Ránézni a fagyasztó volt, mi Marcival pulóver-kabátban nyomtuk. 

Gyorsan eltelt az idő a rajtig, sittysutty már be is kellett állni a rajthoz. 

Nekem ez a kedvenc részem, versenyzőként is, de szurkolóként is nagyon vérpezsdítő. Szinte érezni a vibráló energiát. És Brahms Magyar táncokja igazán találó és lendületes rajtzene. 

Máté szépen elrajtolt. A villamoson odafelé kicsit nyeglén azt mondta, ( idézem)  hogy nem fog most már szarozni, behozza 2 órán belülre. Hittem is meg nem is, és próbáltam inkább odafigyelő, okos futásra bíztatni, hogy nehogy sérülés legyen a vége, hiszen nem ér annyit. Pláne, hogy igazi futóedzéseket nem szokott csinálni, csak amit az edzésen a téli alapozás részeként futnak olykor-olykor, 5-10 km- eket. 

Szóval elrajtolt, mi meg Marcival végigjártuk a kiállítóstandokat, Marci begyűjtött néhány promóterméket, közben követtük Mátét online. 

Aztán egyszer csak azt láttuk, hogy Máté repeszt mint a golyó, 4.50es átlaggal futott 13 km körül. 😲 Mondtam is Marcinak, keressünk most már egy jó helyet a kordonok mellett, mert Máté nem viccelt, tényleg bejön 2 óra alatt. 

Tök jó helyen álltunk, szépen végigláttuk a kanyart, lestük Mátét a piros baseball sapkájában. Annyira néztük, hogy végül csak nem vettük észre, amikor elsuhant mellettünk. 🙂 Egyszer csak írt Máté, hogy már ott van a megbeszélt talihelyen. 

Utólag végigpörgettem a videókat, amit a célnál lőttünk, és az egyiken tényleg ott van Máté, mentségünkre, sokáig takarásban fut. 

1 óra 48 perc alatt ért be, ami szerintem egészen elképesztő! 

Mondjuk jól el is fáradt, de mi értelme lenne, ha még csak el se fáradt volna, hát nem? 

Szóval nagyon durvàn megtolta. Nagyon büszke voltam rá! És szerintem félmaratont futni, ráadásul ilyen remek idővel duplán menőség! 

Hát ha még a matek-fizika-kémia-angol stb..dolgozat előtt is ilyen elszánt lenne... 😁 Akkor milyen büszke lennék! De ne akarjak már olyan sokat, nemdebár? 🙂

Pláne, hogy ma pedig Szegedre utazott, mert a héten önkénteskedni fog az Evezős Európa Bajnokságon, a Maty-érben. 

Ma du.vitte le őket egy haverjának a faterja, holnap már előkészülnek, és szerdától péntekig van elvileg szolgálatban, de még szombat-vasárnapra is maradnak campelni. Szerintem ez is menőség. 

Misike

 Tegnap délután a 11.kerület egyik távoli szegletébe vittük Marcit meccsre.

És már az utolsó nagy lámpás kereszteződésnél álltunk a pirosnál, várva ,hogy balra kanyarodhassunk, és amikor zöldet kaptunk, akkor kanyarodáskor én még kicsit jobbra néztem, a forgalom felé. 

Ekkor suhant el mellettünk az előző autónk! Nagyon szerettük, családtag volt, mondhatni, a Misike névre hallgatott. 🙂

10 éve adtuk el, amikor Marci 1 éves volt, és a babahordozóról gyerekülésre kellett váltanunk, amit viszont a Fabia középső helyére nem tudtunk már rögzíteni. Azt tudtuk, hogy Budaörsre került akkor, egy korunkbeli, akkorfiatal pasas vette meg a feleségének, második autóként. De azóta bárhová kerülhetett, roncstelepre is akár. 

De ha összetalálkoztunk bárhol is egy szürke fabiával, mindig néztük, hogy nem Misike -e az. Egész eddig sosem találkoztunk vele. 

Most egy pillanat törtrésze alatt bevette az agyam az elsuhanó rendszámot. 

Ó, olyan klassz volt látni, hogy még jó egészségben van, csak úgy szelte az aszfaltot, semmi zörgés, semmi füstölés... Biztos jó gazdái vannak. 

Marciék sajnis kikaptak a meccsen, de nem rajtuk múlott, és nem is Marcin, aki felszántotta a pályát odavissza. De sebaj, van ilyen. Mennek tovább. 

Huss

Huss, elrepült a tavaszi szünet... pár napot Ózdon voltunk, és akkor egy délután elmentünk Ferivel a hegyekbe, a fiúk nem akartak jönni, mert ők inkább az unokatesókkal akartak bandázni. Szerencsére az időjárás is kedvezett a nagy együttbandázásnak, lehetett kifulladásig focizni a dühöngőben. :-) 

Mi pedig elmentünk a Damasa-szakadékhoz, ami igazából egy nagyobb túra részeként lenne értelmezhető igazán, és Uppony felől az országos kéken kb 10 km-nyire van, de nekünk nem volt ennyi időnk, úgyhogy a legrövidebb módon, Bánhorvátiból mentünk a kék kereszten. A faluból kiérve sokáig haladtunk egy szekérútszerű kavicsoson, mígnem beértünk az erdőbe, majd fel a hegyre, és lám... már ott is volt a szakadék. Félelmetes látvány volt alulról és felülről egyaránt. Bár körbekerítve, lezárva nincs, és álítólag a hasadékba le is lehet ereszkedni valameddig a bátrabbaknak, de mi nem merészkedtünk nagyon be, így is elég creepy volt. 

Tudományosan egy egyedülálló földtani jelenség okozta a szakadék létrejöttét, a népnyelv szerint viszont itt szakadt meg Damasa Rózsika, a helyi földesúr lányának a szíve, aki beleszeretett a helyi  juhászlegénybe, Bodó Péterbe, de nem lehettek egymáséi. A juhászlegény a szemközti hegyen siratta el szerelmét, az ő könnyeiből pedig a Bodó-tó lett. 

Aztán van még a faluban egy kastély, és Ferinek beugrott, hogy ő egyszer valamikor alsóban (talán) volt itt egy nyári táborban. Úgyhogy még oda is gyorsan elautóztunk. A kastély akkoriban, a 80-as évek elején valóban ifjúsági szállásként működött, ahogy ott egy néni mondta. Most múzeumként üzemel, de nagyon küzdenek a fennmaradásért. A múzeum  nem volt nyitva, de a kertet megnéztük, és már csak ezért is érdemes felkeresni, mert szépen karbantartott, piknikezésre, tollasozásra csábító parkja van. 

Aztán Milán meg Marci még visszamentek busszal Ózdra, miután vasárnap hazajöttünk, és ott voltak még pár napot. Nagy kaland volt Marcinak, még a fociedzésen is elpletykálta, hogy Volánbusszal mennek majd Ózdra. :-) Az átvariált jegy- és bérlettípusoknak köszönhetően nagyon kedvező konstrukciókkal tudtak utazni, mert Milánnak csak egy országbérletet kellett venni, amit amúgy is vettünk volna, mert 15-én Fertődre utaznak a sulival, Marci pedig ingyen utazott, neki csak egy 235 ft-ot helyjegyet kellett váltanunk. Szóval a hülyének is megéri. 

Közben rendeltem Marcinak egy matek és egy nyelvtan hatosztályosba készülő példatárat, amit a távolléte alatt át is tudtam venni. Mondta is, hogy " húúú de jóóó!", de nem tűnt túl őszintének az öröme. :-) Aztán amikor tegnap délben hazajöttek, mint akinek bekattant valami, elkezdte tök magától oldani a példákat. Ma meg állítólag nem érezte jól magát délután, mikor hazajött a suliból, és nem akart menni edzésre. Azt mondta inkább matekozgat egy kicsit. És valóban bevonult az ágyra tanulni! 

Remélem nem lesz beteg :-)