2024. április 14., vasárnap

Misike

 Tegnap délután a 11.kerület egyik távoli szegletébe vittük Marcit meccsre.

És már az utolsó nagy lámpás kereszteződésnél álltunk a pirosnál, várva ,hogy balra kanyarodhassunk, és amikor zöldet kaptunk, akkor kanyarodáskor én még kicsit jobbra néztem, a forgalom felé. 

Ekkor suhant el mellettünk az előző autónk! Nagyon szerettük, családtag volt, mondhatni, a Misike névre hallgatott. 🙂

10 éve adtuk el, amikor Marci 1 éves volt, és a babahordozóról gyerekülésre kellett váltanunk, amit viszont a Fabia középső helyére nem tudtunk már rögzíteni. Azt tudtuk, hogy Budaörsre került akkor, egy korunkbeli, akkorfiatal pasas vette meg a feleségének, második autóként. De azóta bárhová kerülhetett, roncstelepre is akár. 

De ha összetalálkoztunk bárhol is egy szürke fabiával, mindig néztük, hogy nem Misike -e az. Egész eddig sosem találkoztunk vele. 

Most egy pillanat törtrésze alatt bevette az agyam az elsuhanó rendszámot. 

Ó, olyan klassz volt látni, hogy még jó egészségben van, csak úgy szelte az aszfaltot, semmi zörgés, semmi füstölés... Biztos jó gazdái vannak. 

Marciék sajnis kikaptak a meccsen, de nem rajtuk múlott, és nem is Marcin, aki felszántotta a pályát odavissza. De sebaj, van ilyen. Mennek tovább. 


3 megjegyzés:

  1. O, ez de aranyos!! Mi ismerős ismerősének adtuk el a Toyót, de mindig érdeklodunk utana. Valahol Szfv környékén ingázik az új gazdájával. 😍

    VálaszTörlés
  2. Ó, ez nagyon jó élmény lehetett. Egyszer a mi első Berlingonk is ment előttünk Budapesten a Heim Pál kórház előtt. Olyan meghatódva néztük...😊
    A meccset sajnálom, de reméljük legközelebb a többiek is becsatlakoznak Marcihoz, és mindenki odateszi magát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyerekek jól játszottak, csak most nem volt szerencséjük, meg a bíró nem volt mindig a helyzet magaslatán. De van ilyen.

      Törlés