2017. június 30., péntek

Hazafelé 1.- Trencséni vár

Gyorsan elröpült ez a pár nap, és bár tudtunk volna még maradni, szerda reggel/délelőtt indulnunk kellett. A fiúk a teniszpályát sajnálták a legjobban. Meg hogy nem lesz lépcső a lakásban. (Hála istennek :-) ) 
Hogy ne legyen annyira uncsi, és hogy ne érjen véget olyan hamar a kirándulás, meg hogy ne pont a legnagyobb hőségben érkezzünk meg Magyarországra, ezért nem a megszokott úton jöttünk haza, hanem a Tátra felé kanyarodtunk. Azért mert mi szeretjük, és azért mert a fiúk még nem látták. Igazi nagyságában most sem, az tény, addig nem mentünk el, a Magas-Tátra csúcsai már nagyon nagy kitérő lett volna, így is jól meghúztuk a napot, de azért kaptak egy kis ízelítőt belőle. 
Az úgy volt, hogy Brnonál nem Pozsony felé mentünk az autópályán, hanem elkanyarodtunk  kelet felé, és csak mentünk, mentünk jó sokáig, és már azt gondoltuk, hogy ennek az országnak már sosem lesz vége. Közben pedig úton-útfélen egy-egy klassznak tűnő vár magasodott fölénk. Aztán egyszer végre elértük a cseh-szlovák határt. 
De az a pont, amit beírtunk a gps-be, hogy majd ott megállunk, Rozemberoknál, na az még irtó messzinek tűnt. Messze is volt. Mi pedig már nagyon ki voltunk tikkadva, légkondi ide vagy oda. Muszáj volt megállni, és megjáratni magunkat. 
Az elsődleges tervben is benne volt, hogy Trencsénnél majd megállunk pihenni, és vetünk egy pillantást a várra, de a főtéren parkolási díjat kellett fizetni, úgyhogy ha már ott voltunk, akkor jártunk is egyet. 

A vár már a városba menet szembeötlik, ahogy ott áll a Vág mentén magasodó hegy tetején, 260 méter magasan, hívogatón. Én teljesen odavoltam, és csak úgy kerestem a házak között a lehetőséget, hogy még egyszer rápillanthassak. Csak azt tudtam mondani, hogy húúú, ez aztán a vár! És tényleg húúúú! 



Leparkoltunk, és elindultunk csak úgy. A város sétálóutcája éppen fel van túrva. Lehet, hogy nem sétálóutca mondjuk, de úgy nézett ki, mintha az lett volna a feltárás előtt. De egyszer csak egy árkád alól kibukkanva megpillantottuk a fejünk fölött a várat, és éppen ott volt egy várhoz vezető kis utcácska is. Hát elindultunk fölfelé.
A fiúk nem örültek. Meleg volt, kínlódtak, macskakő volt, meg különben is. De mi csak mentünk fölfelé. Nem kellett sokat menni, pár száz méter csupán, és már ott is volt a várkapu előttünk. És ha már eddig eljöttünk, akkor úgy voltunk vele, hogy menjünk be, egyszer élünk. ( Felnőtt jegy 5E, diák 3 E, 6év alatt 1 E-t fizetünk. Nem olcsó.)

Trencsén vára Csák Máté nevével forrt szorosan össze, aki  egykor szinte az egész Felvidéket rettegésben tartotta, és székhelyét ebben a várban rendezte be. 
Trencsén várát egy 1069-es oklevél említi először. Ellenállt a tatárok támadásának, de stratégiai jelentőséget Csák Máté székhelyeként szerzett. Míg a rablóvezér a környék urait, nemeseit kifosztotta, váraikat maga alá hajtotta, addig Trencsén várát jelentősen kibővítette,és  hatalma jelképeként palotát építettett. 
Halála után történelmi nagy nemesi családok birtokába került a vár, Cilleiek, Hunyadiak, Szapolyaik, Thurzók, stb. 
A vár erősségét jelzi, hogy a törökök meg sem próbálták bevenni, inkább nemes egyszerűséggel felgyújtották. Az 1700-as években először kuruc, majd labanc kézen van, és újabb tűzkárok pusztítanak. A romokat csak a 20. században kezdik felújítani, és ez a rekonstruckió még a mai napig is tart. 




Máté képe

Máté képe a hídról

Rengeteg képet csináltunk, mert ez a vár tényleg olyan VÁR. Bástyákkal, hatalmas központi udvarral, várfalakkal, kis pincékkel, beugrókkal.


 Máté képei a kínzókamrából:






A palotarész felé vezető fa hídon. Alatta még egy kecske is eszeget. Én észre sem vettem volna, ha a gyerekek közül valamelyik ki nem szúrja.
Természetesen a toronyba is felmegyünk. A Máté torony a vár legmagasabb tornya, ennek a harmadik emeletén lakott a kiskirály.  Szűk, keskeny, megkopott, nedves kőlépcsők sora vezet a csúcsra. És mivel be van csukva a nagy faajtó majdnem nem is megyünk ki a teraszra, mert azt hisszük, hogy nem lehet ott átmenni. Még szerencse, hogy eszünkbe jutottak azok az előttünk járók, akik nem tűnhettek el csak úgy. Így hát visszamentünk, és megnéztük az ajtót. Persze, hogy kinyílott, és kivezetett a teraszra. :-)



Egy bácsi lefotózott minket.
 Ott a város és a Vág folyó alattunk.
Így látta Máté a másik oldalt








Lefelé jövet még megcsodáltuk a solymászokat, akiknek nem csak sólymuk volt, hanem mindenféle más madaruk, kisbagoly is például, és egy gyönyörűszép Hedvigük is.


Máté elkapott egy repülő sólymot.

Az egykori istállóban most a Trencsén múzeum kiállítása van. A várudvarban szabadtéri színpad, íjászkodás, nyaranta várjátékok, koncertek vannak, szóval nagy a nyüzsgés. A palotarészben vannak még egyéb korabeli várral kapcsolatos kiállítások, berendezési tárgyak, fegyverek, de mivel mi nem kértünk idegenvezetést, ezeket az ajtókat mi zárva találtuk. ( Aztán lehet, hogy csak szólni kellett volna, de nem tartottuk annyira fontosnak. )

A város felé még vissza-visszanézünk, én legalábbis. Nehéz elszakadni a vár fenséges látványától. Majd visszapattanunk az autóba, és az autópályáról még látjuk egy kicsit.


Máté búcsúfotója. Igazán jó kép. 
Hát nem klassz?


2017. június 29., csütörtök

Vasárnapi vár nap 2. rész- Boskovice

Tavaly már jártunk egyszer Boskovicében, ahol van a város fölött egy jól kinéző várrom, de nem tudtunk bemenni, mert fesztivál volt. Így most újra listára került, de most már célirányosan haladtunk, nem bóklásztunk a városban, a sétálóutcán, a zsidónegyedben, és a fesztiválhangulat sem ragadott minket el, csak leparkoltunk a kijelölt parkolóhelyen, és már indultunk is fel a várhoz. 
Nem tudom, hogy ez más gyerekeknél is így van-e, de a mieinkkel, különösen Marcival úgy van, hogy amint kiszáll a kocsiból, és tennie kell pár lépést, ami nem vízszintes, és mondjuk nem is egy fagyizó felé vezet, akkor máris meg van halva. Ő nem tud jönni, nem is bír, és leginkább nem is akar. Aztán ezen túllendül, vagy akkor amikor megérkezünk a célhoz, vagy akkor amikor valami kihívással kell szembenézni, például sziklákon fölmászni, ( lásd korábban a Devet Skalos bejegyzést)  vagy gazos ösvényen, ( majd erről is írok), vagy lehet az egy hosszú lépcsősor is, vagy akármi, de a szép sima, gyalogutat valahogy nem tudja bevenni a szervezete csak kínlódva. 
Most is így volt. Azt a 400 métert, amit az út elején írt egy tábla, azt végignyávogta, hogy jajjjj 400 méter???? az nagyon sok! ( fogalma sincs mennyi 400 méter, lehetett volna 20 is, arra is ugyanígy nyafog.) Én nem bírok annyi sokat menni, az tuti! Én biztos, hogy nem megyek fel! Vegyél fel a nyakadba! Most vegyél fel! Miért nem veszel fel???? Nagyon fáradtak a lábaim!!!! stb, stb... mindezt vinnyogó hisztis hangon. Egy élmény, komolyan. 
De végül csak felértünk! Éljen! És még nyitva is volt! Bejutottunk. 
Kaptunk egy angol nyelvű papírost is a tudnivalókról. 





A vár valóban csak egy rom, ahhoz képest, amilyen várakkal itt Csehországban szoktunk találkozni, de szerintem klassz vár volt. Magyarországon sajnos a legtöbb vár ilyen állapotú, vagy még ilyen sem. 
Itt is a fél vár le van kerítve, ki is van írva, hogy a falakkal vigyázzunk, mert omolhatnak, néhol munkálatok nyomai látszódnak, sok minden a falakon kívül nincs is, amit nézni lehetne, mégis megvan szerintem a varázsa. A vár a 13. században épült. Az eredetileg gótikus stílust később sok egyébbel többek között reneszánsszal vegyítették. A kapubejárón látszik ez leginkább. 
A vár érdekessége egy fa taposókerék, mely 26 méter mélyről húzza fel a vizet a várba. 


A vár udvari épületeiben különféle rendezvénytermeket rendeztek be, és előszeretettel tartanak itt esküvőket. Bár nem áll össze rendesen, hogy az omló falak és az ünneplő vendégsereg hogy fér meg egymás mellett. Pláne a söröző fesztiválozókkal hogy értetik meg, hogy nincs várfalra mászás. :-)












Nem időztünk igazán sokat, azokon a részeken, ahol végig lehetett menni, ott pikkpakk végigmentünk, közben az eső is elkezdett csöpörögni, így aztán nem tébláboltunk sokáig. Meg különben is még Milosékhoz kellett mennünk, és a fiúk már teljesen odavoltak, hogy mikor megyünk már :-)