2014. december 31., szerda

Búék

Hogy milyen volt az elmúlt év.... magam részéről felemásnak mondanám. Nem írtam annyit, amennyit szerettem volna, de még annyit sem, amennyit tudtam volna. Maradtak bennem ki nem mondott szavak, és el nem mesélt érzések. Nem voltam annyira türelmes, mint amennyire szerettem volna, sőt év végére, karácsony előttre  már szinte nullára csökkent az energiatartalékom. Vesztettem el embereket, de találtam is barátokat, és rámtalált a futás szenvedélye. Bár nem futottam annyit, amennyit szerettem volna. Ez a fránya jeges hideg keresztülhúzta a számításaimat. :( 
A fiúkat tekintve, Máté éve volt a mögöttünk lévő, bár törekedtem az egyensúlyra, mégis nagyjából körülötte forgott a világ, hiszen lezártuk az ovis éveket és elkezdtük az iskolát. 
A következő év a Marcié lesz, aki elvileg ovis lesz ősszel. Az azt követő pedig Milánkáé, aki akkor lesz iskolás. Így áll majd helyre a világ rendje.
Nem szerettem annyira az elmúlt évet, na de majd a következőt!

Az évet mégis mosollyal az arcunkon, és szeretettel a szívünkben zárjuk, hiszen karácsony után igazi kistündér érkezett közénk, Fannika, a fiúk harmadik unokatesója, és így lett kerek a világ :)

Kedves Olvasóim, örülök, hogy velem tartottatok, tegyetek így a következő évben is! Legyen nagyon szép, boldogságos, vidámságos, álombeteljesülős évetek 2015-ben! (is)


2014. december 30., kedd

Milánvideó

Milánnak is egész jó éve volt. Szerintem.:)



Milánszülinap

Ez a nap is eljött hát, Milán 5 éves lett.
Nagyon vártuk. Főleg Milán. Kábé november közepe óta nézzük a naptárt, és számoljuk, hogy mennyit kell még aludni.
Tegnap, ahogy szoktuk a makói strandon ünnepeltük a kis 5 évesünket. És milyen jó, hogy elmentünk, pedig nagyon nem volt kedvem a strandoláshoz, Marci sem 100%-os még mindig, de végül olyan jó volt! Az hittem, hogy ebből a fürdőből már mindent kihoztunk az elmúlt két év alatt, fontolgattuk is, hogy most Mórahalomra menjünk, de végül az útviszonyok miatt maradtunk Makónál. És a fiúk most is találtak maguknak szórakozást. Fura volt, hogy most már Milánnak is többnyire leér a a lába, és így szuperül boldogultunk a nagyobb medencékben is. Ők úszkáltak, ugráltak, merültek, én meg néztem őket :) Aranyosak voltak.
Már csak kifelé fényképeztünk, a nagy karácsonyfa alatt.



Milán nagyon boldog volt, hogy végre őt ünnepeljünk. Nekünk meg jó látni az örömét. Mostanában kicsit dúsítva kapjuk a hisztisMilánt, az akaratosat, a dacosat, a duzzogósat, de aztán varázsütésre tovatűnik minden, és marad a bújós, a szeretgyáros, az ajándékkészítő, a versetmondó, a mindig daloló, a kedves, aranyos, kis Milánkánk, akit úgy szeretünk!

Nagyon boldog Ötödik szülinapot Milánkám!



2014. december 23., kedd

Karácsony előtti

Ma reggel Máté azzal ébredt, hogy kiesett a foga. Alulról a bal 2-es. Lógott már egy ideje, várható volt. Szerencsére nem nyelte le, azt mondta a párnáján volt. Így be tudjuk tenni a másik kettő mellé a szívecskés dobozba. Hogy a fölsőkkel mi van, nem, tudni, azok egyelőre masszívan ülnek a helyükön.

A fa is elkészült. Végre. A gyerekek nagyon lelkesek voltak díszítésileg. Marci is bőszen besegített, majd inkább töréstesztet végzett, és az asztal alatt focizott a fáról levadászott gömbökkel. Bírták. De azért az alsó sor feljebb pakoltuk, így az fa alja még az idén is csupaszon pompázik. Csináltunk pár saját készítésűt díszt is, Máté hóembereket vágott ki papírból, tettünk rá mézeskalácsot is, igaz díszítetlenül, de így is szép.

A fiúk reggelre várják a Jézuskát. Addig még be kell csomagolnom az ajándékokat, amit napok óta halogatok. 

Vasárnap, az adventi koszorú mellett elénekelték az összes karácsonyi dalt, ami eszükbe jutott. Aranyosak voltak. Néhol hamisak, néhol hangosak, néhol egy kicsit magasabb hangon énekeltek, mint bírták volna, és néha a sorokat is elfelejtettek, de mit számít ez, mikor olyan kis lelkesek :) 

Ezzel a karácsonyi dalegyveleggel kívánok Nektek boldog, vidám, süteményillatú  karácsonyt! 

( nemrokonoknak és gyengébb idegzetűeknek elég csak az utolsó 1 percet megnézni :))






2014. december 22., hétfő

Mézeskalács sütés

Már majdnem elmaradt, de végül mégsem. Tegnap délelőtt Marcival begyúrtuk a tésztát, aztán este nekiálltunk és megsütöttük. Mindenki segített, még Marci is egy darabig, az ő keze közül is került néhány tetszetős darab, majd átváltott az egyedi stílusra, és születtek szebbnél szebb remekek. Az ő részéről a munkának ott vetettem véget, amikor elkezdte a szájába tömködni a tésztát, amitől még nem kapok frászt egyébként, de aztán távolbaköpő versenyt rendezett a szájában lévő nyálas tésztadarabbal, és baromira mókásnak találta, ahogy a nyálas cucc fennragad a csempén. Én kevésbé találtam ezt viccesnek, bár tény, hogy eléggé megkopóban van a régi humorérzékem.
A nagyok már valódi segítségnek bizonyultak, a nyújtásban kellett kicsit segíteni, de onnan már ment minden mint a karikacsapás. Igaz, így is lettek törött lábú babáink, meg lefejezett, majd visszatapasztott fejű rénszarvasaink, de ez a kalács értékből mit sem von le :) 

Azóta rájárnak, és bár megmenekítettem néhány szép példányt a fára, de nem biztos, hogy megélik a fárakerülést, úgyhogy bár én még nem jutottam oda, hogy megkóstoljam,  jónak gondolom, mert már csak alig félig van a doboz. Most, hogy kisült a zserbó is, fontolgatom, hogy összedobok még egy adagnyi mézest.

2014. december 21., vasárnap

Csillag karácsony

Milyen jó, hogy végül mégsem egy időpontban volt a két ünnepség. Igaz ugyan, hogy így az iskolások csütörtöki templomi fellépésére nem tudtunk elmenni, de mivel Máté ott nem is volt szereplő, csak az énekkarosok, így nem volt ez nagy baj. Annyiból volt csak kényelmetlen a dolog, hogy Mátét így el kellett hozni ebéd után, így Marci nem feküdhetett le időben, a héten már másodjára, pedig egészségileg nem volt épp csúcsformában. (Sőt, még pénteken is ki kellett húznia fél 2-ig, mert akkor meg nem volt napközi) 
délután egész időben talpon voltak a fiúk, Milán az oviban aludt, vittük reggel az ünneplős ruhát, mert ki tudja, mikor érünk oda, ne legyen ezzel gond. Épp elkezdtek öltözni, amikor odaértünk. 
Csoportban már minden elő volt készítve, kis közös kézműveskedéssel indult a program, ahogy az lenni szokott. Tavaly nem voltak annyira lelkesek a fiúk, úgy emlékszem, de most nagyon ügyesen leültek az asztalokhoz, és készítettek papírkarácsonyfát, meg hajtogattak tortapapírt, díszítettek narancsot. Most már Marci is ügyesen próbálkozott :) 







A kézműveskedés végére meg is érkezett minden gyerekhez valaki, és a gyerekek énekeltek, táncoltak, mondókáztak. Milánnak a páros mondókázásnál pont egy kis huncut kislány jutott párnak, akivel kicsit elvirgonckodták az előadást, de aranyosak voltak amúgy, csak amíg a többiek visszafogottan lóbálták a kezüket, addig ők szinte elrepültek a nagy lendülettől. :) 



video

Az egyik kisfiú szülei fuvolával és csellóval zenéltek, ami nagyon hangulatos volt, elhallgattam volna még jó darabig, de a gyerekek is tátott szájjal figyeltek és hallgattak. Milán is azt mondta itthon, hogy milyen nagyon szép volt a zenélés, csak nagyon rövid. :) 



Végül itt is, mint mindig, kis vendégséggel zárult a nap. Ja, és persze készítettek a gyerekek ajándékot, mécsest festettek üvegfestékkel, meg karácsonyfadíszt, ünnepi képeslapot. Ügyesek és aranyosak voltak.
Milánnak ott volt a kis szerelme is. :) El is lejtettek egy táncot.


2014. december 19., péntek

Iskolás karácsony

Megvoltak az iskolás, óvodás karácsonyok.
Szerdán az iskolába mentünk. Izgatottan készültünk, szépen felöltöztünk. A teremben volt a rendezvény, ami zsúfolásig tele volt már akkor  amikor mi érkeztünk. Tébláboltunk jobbra-balra, hogy hol helyezkedjünk el, míg végül sikerült még egy sor széket keríteni, így végül első sorból nézhettük a gyerekeket, akik előadtak egy kis karácsonyi színdarabot, énekeltek, verseltek, és nagyon aranyosak voltak. Hasonló volt az ovis karácsonyokhoz, csaknem ugyanazok a dalok is hangzottak el, annyi volt a különbség, hogy a verseket már nem 2-3 gyerek mondta együtt, hanem mindenkinek volt saját, önálló része. Hát nagyon viccesek voltak, ahogy verseltek. Máté inkább a halkszavú típus ilyenkor, de most nagyon szépen verselt, egész hangos is volt, és szépen mondta. De a 30 gyerekből voltak suttogósok is meg zengőhangúak is. 




A másik, amit a fiúk mondtak: 

Mentovics Éva: Mese a karácsonyról

Elérkezett már december,
foga van a télnek,
házak meghitt melegében
kis gyertyácskák égnek.

Faluvégi házikóban
fénylik minden ablak.
E takaros, kicsiny házban
iskolások laknak.

Édesanyjuk vacsorát főz,
apjuk mesél nékik.
– Szóljon most a karácsonyról! –
kedvesen azt kérik.

Mosolyog az édesapjuk:
– Szívesen mesélek,
hisz karácsony a legszebb
ünnepe az évnek.

Megszületett a kis Jézus –
mindenki őt várta.
Boldogságot, melegséget
hozott a világra.

Decemberben e napon van
születése napja,
ezt ünnepli kerek Földünk
apraja, és nagyja.

Ünneplőbe öltöztetjük
szívünk, és a lelkünk -
szép karácsony érkezését
boldogan köszöntjük.


Végül a gyerekek megajándékozták egymást, mindenki húzott még december elején egy nevet, akinek az őrangyala lett. Máté egy kislányt húzott, és szarvasos hajcsatot meg hajgumit, meg egy nyakláncfűző szettet ajándékoztunk neki. Úgy tűnt, hogy nagyon tetszett neki az ajándék. Máté pedig egy kisfiútól kapott egy társast, (igaz, az pont megvan nekünk, de sebaj), és egy csokis adventi naptárt kapott, és mindenki kapott osztályajándékot, egy szótagoló munkafüzetet meg egy marokkó játékot. Örültek a skacok nagyon :) 


Volt még egy kis evés-ivás, a fiúk jól teletömték magukat édességgel. 
Szerencsére Marci egész jól viselte a megpróbáltatásokat, és nem bomlasztotta szét az ünnepséget. :)

2014. december 17., szerda

Apja fia

A minap az esti káoszban kitöltöttem magamnak egy bögre tejet az új rénszarvasos bögrébe, de aztán a tej valahogy ott maradt a konyhapulton, mert a fiúk már elkezdtek készülni a fürdéshez, Marci már félig pucéron volt és épp a pelusát tépte le magáról, szóval nem lehetett tétlenkedni.
Kicsit később, mikor a skacok már a kádban áztak, eszembe jutott, hogy akkor ennél jobb alkalom már úgysem lesz arra, hogy megigyam a tejemet, így kirongyoltam a konyhába, és gondolatban  már éreztem is ahogy csúszik le a torkom a hűs tej.
És amikor gyanútlanul nyúlok a bögrém felé, mit látok???? Valaki megitta a tejemet!
Én:- Te megittad a tejemet?- kérdem Feritől
F:- Nem tudtam, hogy a tiéd, azt hittem a valamelyik gyerek hagyta itt.
Én:- De ez az én bögrém! Te megittad a tejemet? - hitetlenkedtem, és elsírtam magamat.
F:- Hm-hmmm. Hát tölts másikat, van még egy csomó tej!

Nyilván nem a fél bögre tejet sajnáltam, és nem is azért szöktek könnyek a szemembe, hanem úgy az egész minden miatt, hogy nincs már ebben a nyomorult lakásban egy négyzetcentiméternyi hely sem, ami csak az enyém lenne, ahová biztonságban  le tudnám tenni a kis dolgaimat, hogy bárhová is visszahúzódjak, arról meg már álmodni sem merek, és erre tessék... még a tejemet is megisszák! Hát valami ilyesmi futott át rajtam, ami miatt sírnom kellett. Meg hát Máté születésnapjának előestéje volt, biztos ez is megdagasztotta kicsit a  könnycsatornáimat.

Még könnyes volt a szemem, amikor visszamentem a fürdőbe a fiúkhoz. Máté rögtön rákérdezett:
- Anya, te sírsz? Anya, miért sírsz?
Nem akartam válaszolni, mert ekkor már magam is éreztem, hogy elég banaliti a dolog, de Máté nem tágított, és csak azt kérdezgette, hogy miért sírok.
- Azért, mert Apa megitta a tejemet! (jó viccesen hangzik, de ezért sírtam. )
És mi volt Máté első reakciója????
Kicsit eltágította a szemeit, látszott, hogy nemigen érti hogy ezért miért kell sírni, és azt mondta:
- De hát van még egy csomó tej a konyhában!

Hát így történt. Néha azt érzem, hogy senki sem ért meg ebben a családban.

2014. december 15., hétfő

Szülinapi videó

Csak elkészült. (Mondhatni családi összefogással, ez most olyan divatos kifejezés, mert Ferinek is be kellett segíteni hogy láthatóak legyenek a képek.)
De a tavalyi rövidfilmes után mindenképp vissza szerettem volna térni a hosszúfilmes összefoglalóhoz.
Hát most ilyenre sikerült az év, Mátészempontból.



Plusz egy mai Mátészáj.
Iskolából hazafelé beszélgettünk, hogy milyen volt a napja, hogy ünnepelték az osztályban, ilyesmik.
Máté egyszer csak:- Gyorsan eltelt ez az év!
- Igen? Úgy érzed? A tavalyi szülinapodtól az ideiig?
- Igen. Gyorsan eltelt. Most már mindjárt 8 éves leszek! 
(Na tessék!) 
- A nyár is gyorsan eltelt! Emlékszel, amikor itt volt Klárimama, és minden nap lementünk a kertbe, és nyakig koszosan jöttünk fel?
- Persze, hogy emlékszem :)
- Az nagyon jó volt!

Hetedik

Készültünk rá, vártuk, és tessék! Eljött a nagy nap, amikor Máté 7 éves lett! 
Focistás tortát szeretett volna vinni az iskolába. Ezt már hetekkel ezelőtt eltervezte. Majd azt is, hogy milyen ízű legyen. Így hát nem volt más választásom, mint kitalálni valami egyszerű, de mégis focival kapcsolatos tortadekorációt. 
Nem lett tökéletes, nekem, de Máténak nagyon-nagyon tetszett. Munka közben néha odasomfordált, és megdicsért, hogy jó lesz, jó lesz, közben pedig láttam a csillogást a szemében, ami erőt adott. 
Imádom! Úgy ahogy van! A maga kis érzékenységével, a lelkesedésével, persze a duzzogásával együtt is.
Az iskolával valahogy úúúúúgy megnőtt! Olyan nagyfiú lett. Néha olyan komoly, de azért nem nehéz még neki lemenni egy 2 éves szintjére sem. Imádom a feladattudatosságát, ahogy dolgozgat az asztalánál, ahogy alkot, ahogy magától mondja, hogy gyakorolni szeretne. (nincs mindig így, de azért ilyen is van). Imádom, ahogy látom rajta, hogyan nyílik ki számára egy új világ, a tudás világa. Látom, hogy élvezi. Látom, hogy érzi, hogy milyen jó, hogy már majdnem mindent el tud olvasni, sokmindent le tud írni. Látom rajta az érdeklődést, a mindenre nyitottságot, hogy mindent ki szeretne próbálni, meg szeretne ismerni.
Imádom a kis történeteit, még akkor is ha többnyire a fociról szólnak. Imádom, ahogy csillog ilyenkor a szeme, ahogy mosolyog az arca.
Tegnap futás közben, mert akkor jönnek a világmegváltó gondolataim, azon gondolkodtam, hogy talán most van az első év, amikor a kiskori képeit nézegetve már nem az jut eszembe elsőre, hogy milyen jó lenne, ha még ilyen kis cukigombóc lenne, hanem csak az, hogy milyen aranyos volt, milyen pici, milyen Mátés volt már akkor is. Persze most is el kell morzsolnom egy-egy könnycseppet, de inkább a MOST büszkesége miatt, hogy milyen szép Nagyfiam van már,  mintsem amiatt, hogy 7 éve milyen pici volt.
Jó most ez a kor. Szeretem. Talán most  kéne egy kicsit megállítani az időt, még mielőtt elkezd vészesen kamaszodni pár év múlva :) Most jó lenne egy kicsit elidőzni itt a 7 év tájékán. 

Reggel együtt baktattunk az iskola felé, vittük a tortát. Nagyon aggódott, hogy nehogy leejtsem. :) Nem ejtettem le, sőt fel is vittem az osztályba, ahol jól meg is rohanták Mátét a gyerekek, hogy "Húúúú, Máténak szülinapja van! Boldog szülinapot Máté! Úúúúú focis torta! Tudtam, hogy Máténak focis tortája lesz!" Édesek voltak nagyon :)  Még Angéla nénit is azzal fogadták, hogy Máténak szülinapja van, és hozott tortát, és hűűűű meg haaaa! ( Remélem ehetőre sikerült. )


Boldog születésnapot Mátékám!

2014. december 14., vasárnap

Hazafelé

Toporgok az iskolakapuban, várom, hogy Máté felbukkanjon. Startra készen vagyok, hogy tudjak neki segíteni, mert pénteken plusz 3 hátizsákot kell lecuccolnia. Megjelenik az ajtóban. Húzza maga után a táskákat, szegénykém. Elveszem tőle, amit tudok. Pakolunk, biciklit kilakatolunk.
- Mi újság, Máté? Milyen napod volt?
- . - vágja oda szűkszavúan és morogva.
- Történt valami?
- Nem.
- Mérges vagy?
- Nem. (nem túl meggyőző)
- Volt valami érdekes?
- Semmi. 
Közben már tekerünk hazafelé.
- Voltatok korcsolyázni?
- Igen. 
- Jó volt?
- Igen. 
- És a karácsonyi műsort próbáltátok?
- Igen. 
- Na és fociedzésen mi volt?- hangzik el a varázskérdés
A felragyogó arcát és a csillogó szemeit nem tudom írásban hűen visszaadni, azt látni kell. Varázsütésre eltűnt a mufurc kisfiú, és a helyére egy csupaizgalom, lelkes focista került.
- Húúú az foci az jóóóóó volt!. Képzeld el, hogy 2 meccset is játszottunk, és mind a kettőt megnyertük és képzeld el, hogy már a Mirjam is jár az osztályból focizni, és mi voltunk narancssárgában, és a kékeket 3-0-ra, a zöldeket meg 2-0-ra vertük meg, és sok gólt lőttem én is, meg DobosTomi is..... trataratratara.... (itt egy hosszabb beszámoló következik arról, hogy hogyan is születtek egész pontosan azok a gólok, ki hova pöckölt, ki hova passzolt, ki hol állt, stb... és hogy hogy védett  a kapus. )  Nagyon jó volt! Igen! - hadarja lelkesen, közben vigyorog, és vigyorog, én meg hallgatom, néha belekérdezek, és csodálom a lelkesedését, a rajongását. 
- Öhöm... szuper! Ügyesek vagytok! És matekórán mi volt?
- Hát ott semmi.


2014. december 12., péntek

Pörögnek a napok

De még hogy! Lassan ennek a hétnek is vége. 
Hétfőn lesz Máté szülinapja. Az ajándékot ha nem is elsőre, de másodjára sikerült megrendelni, és tegnap este óta ott figyel a gardróbszekrény utolsó előtti polcának leghátulján néhány egyéb ajándék társaságában. Nem vagyok még készen a teljes ajándéklistával. Hiányzik még ez-az. Milán társasát megrendeltem ugyan, de még be kell szerezni. Marci még semmit sem kapott. Vele elég nagy bajban is vagyok, hogy mit kaphatna szegény harmadik gyerekként, de majd biztos kitalálok valamit. 
Hogy milyen tortát csinálok, azt még ma megálmodom. Hogy mit viszünk hétfőn a suliba, remélhetőleg azt is. Máté olyan sütit szeretne, amit Apa névnapjára sütöttünk, csak focipálya legyen a tetején. Hát öööö.... majd valamit kitalálok.

Milánék és Mátéék ezerrel készülnek  a karácsonyra, de nem mondanak semmit, titkos. Viszont tegnap este voltam bent a suliban karácsonyfát állítani a gyerekeknek, és nagyon sok szép kézműves munkával van díszítve a terem és a faliújság. Nemrég volt bemutatóórájuk, az igazgatónő meg még 2 tanár(?) volt bent, és nagyon megdicsérte őket. Márti néni azt mondta, hogy csak tátották a szájukat, hogy elsős létükre milyen szép dolgokat készítettek a terembe. 

Faliújság - Máté a kék zoknis mikulást színezte.

Faliújság másik oldala


Egyelőre félkész rajz Mátétól. Rénszarvas, Mikulás, és a család. Mindenkin valósághűen színezve a ruha. :)

A rajzszakkörön mécsestartó poharat festettek üvegfestékkel.


Tanulás terén is így év végére egész belejött Máté. Olvasásból, ami kicsit nehezebben indult be, állítólag kiválókat kap. Mivel a tájékoztatót október eleje óta nem láttam, nem tudom, hogy ezek csak szóbeli dicséretek-e vagy írott nyoma is van. De tény, hogy nagyon ügyesen olvas már. Úgy szeretem, amikor betűzgeti a könyvében a szavakat :) Mindig eszembe jut, amikor én tanultam olvasni, és mindig a műsorújságot betűzgettem. A legnehezebb szó a műsorismertetés volt :) Amikor meg már úgy ahogy tudtam olvasni, akkor meg belekezdtem a Nagy indiánkönyvbe. Talán a második oldalig jutottam hosszú hetek alatt. 

Matekból nincs gond, igaz, néha elfelejt egy-egy oszlopot megoldani. 
Most az írás a nagy mumusunk. Az s-ek és a k-k nem olyan egyszerű betűk. A hétvégén mondta Máté, hogy írjak neki s-eket a gyakorló füzetébe, hát... össze kellett kapnom magamat, hogy ki tudjak hozni magamból két-két szabályosan kanyarodó s betűt. Írás terén elnézőbb is vagyok vele. 

Milán már most tűkön ül, hogy mikor lesz a szülinapja. A héten nagyot léptünk előre, ugyanis most volt Fannika szülinapja, amit már nagyon vártunk, mert Fannika után Milán a következő szülinapos. Vittünk is Fannikának egy gumikarkötőt, amit Milán készített. 

Nagyfiú

Persze mind a ketten szeretnének játszóházas bulit. Nem zárkózunk el teljesen tőle, de egyelőre a meghívandók létszámában sem tudunk dűlőre jutni, meg abban sem, hogy külön buli legyen, vagy együtt. Én hajlanék arra, hogy külön legyen egy iskolás nagyfiús, meg egy óvodás játszóházas, de aztán még minden lehetséges.

Marci pedig hozza a formáját. Jön-megy, tesz-vesz, és van amikor a sírba visz. A minap beleöntött egy lábasba egy fél liternyi tejet, majd az egészet beborította a konyhaszekrény fiókjába. Folyt a tej mindenhol.
Égetnivalóan rossz Tündibündi imádnivaló egyébként.
Marci és a tornya
Én meg tele vagyok náthával. És olyan jó lenne nem csinálni semmit, csak feküdni a meleg teámmal és egy jó könyvvel a takaró alatt, de ez nem mostanában lesz.
Még át kell néznem néhány ezer idei fényképet, és kiválogatni belőlük a legjobbakat előhívatni. Nehéz lesz, de megcsinálom, ahogy Boribon mondaná. :)

2014. december 9., kedd

Napi jó

Az imént kiderült, hogy az előzetes híresztelések ellenére, mégsem egy napon lesz az iskolás és az óvodás karácsonyi ünnepség!!!! Hip-hip-hurrá!
És még csak köröket sem kellett futnom, hanem magától megoldódott. :)

Most úúúúgy örülök!!!!!

2014. december 6., szombat

Persze, hogy megérkezett

Hiába, a Mikulás már csak ilyen. Hiába mondogatom én, hogy meglátjátok, ide nem fog jönni a Mikulás, és társai,  habár az idén lényegesen kevesebbszer hangzott ez el a számból, pedig hajajj!!!! Csak már arról is elfeledkeztem, hogy a Mikulás nemjöttével bírjam őket szófogadásra. 
Ők persze készültek. Amúgy édesek voltak, egész addig, amíg fürdésre  nem került a sor, amikor persze megint veszekedés lett a vége. 
Pénteken a suliban és az oviban is járt már, volt is ebből egy kis vita Máté és Milán között, hogy akkor most melyik volt az igazi, mert hamar kiderült, hogy Milánéknál nagy magas botja volt, Mátééknál meg nem, ott nagy göndör szakállas volt. Máté még a koripályán is találkozott a Mikulással, és nagyon tetszett neki, hogy ő is korcsolyázott. Meg is beszéltük, hogy a Mikulásnak ilyenkor sok segédje van, hogy mindenkihez eljusson az ajándék, amit el is fogadtak, de ettől függetlenül kitartottak. Hogy mi lett a vita vége, azt már nem is tudom, mind a ketten kitartottak a mellett, hogy márpedig náluk volt az IGAZI, slusszpassz.

Itthon aztán Máté minden ablakra készített egy képet, amit ki kellett ragasztani a Mikulásnak. A szobájuk ajtajára már korábban csináltak csizmákat. Mondta is Milán, hogy a csizma krémjét vattából fogja csinálni. Nem tudtam meggyőzni róla, hogy az prém, nem krém. :)
Szóval nagyon dolgosan telt a délután és az este. Máté mostanában nagyon kis kreatív, szívesen és magától ül le és alkot valamit, rendszerint ő találja ki, hogy mit, vagy valami olyat csinál, amit az iskolában is csinálnak épp,  rajzol, vagy vág-ragaszt, én meg úúúúgy szeretem, ahogy dolgozgat. :) Nem mellesleg pedig jó hatással van ilyenkor a kisebbekre, mert ha Máté csinál valamit, akkor ők is leülnek az asztalhoz.

Aztán mindenki szépen kipucolta a cipőjét. Marci nagyon lelkesen takarította, még meg is köpködte a magáét, és még belülről is áttörölte, biztos, ami biztos.


Kicsit tanakodtunk, hogy hová is tegyük, mert a szobacsere miatt, a gyerekszoba ablaka nem túl jól megközelíthető ajándékosztásilag. Végül a mi hálónk ablakába raktuk a csizmákat, ahová szoktuk, hogy ne zavarjuk össze a Mikulást.

Reggelre persze megtöltődtek a csizmák. Marcinak volt a legnagyobb a csoda, ő egyesével végigmutogatta, mi van a csomagjában, és reggeli előtt még frissiben be is tolt egy dörmi mackót :)






Találkoztak a plázában a Mikulással.  Marci eléggé meg volt illetődve, nem is merte elvenni a szaloncukrot, Milánnak kellett segíteni :)

2014. december 3., szerda

Naptáras

Az idén annyira kreatív vagyok, hogy hujujuj. A készen vásárolt adventi koszorú még nem volt ám a legalja, ugyanis semmi, de semmi ötletem nem volt adventi naptárat illetően. Vagyis volt a fejemben néhány dolog, amiről tudtam, hogy most nincs hozzá affinitásom. Valami egyszerűt szerettem volna, de mégis jót, és hogy ne menjen rá egy fél napom. Már az is megfordult a fejemben, hogy simán csak kiikszeljük a naptárban a napokat. Áááá. Aztán eljött az elseje, és még mindig nem volt naptárunk. És még másodikán sem. És igazából már fel is adtam. Ennél lejjebb már nem lehet menni. Csak hát az a baj, hogy ha az oviban meg a suliban szóba kerül, és az én gyerekeim azt mondják, hogy nekik nincs semmilyen naptáruk, az megint nekem égő. Azt meg nem is merném remélni, hogy egy ilyen szituban bármelyiknek is beugrana pl. a tavalyi sokdobozos, vagy a tavalyelőtti mézeskalácsos, ugyanmár.
Na de, milyen véletlen, hogy pont ma jött velem szembe a tökéletes ötlet. Gyorsan meg is ragadtam a fellángoló lelkesedésemet, és meg is vettük délelőtt a hozzávalókat, délután pedig meg is csináltam. Annyit változtattam rajta csupán, hogy a fejét a tappancs újság hátulján lévő mikulásfejből készítettem, azaz kivágtam az újságból. És tadammm! Fél óra alatt kész volt, igaz azt a fél órát sikerült pont akkorra időzítenem, amikor Marci is ébren volt, szóval nem könnyítette meg a dolgomat. 


Hát ő az, akivel a karácsonyig hátralévő napokat számoljuk. Végül teljes elégedettség töltött el, mert klasszul néz ki szerintem. 
Huhh... adventi naptár 2014. pipa.

2014. december 2., kedd

Advent első vasárnapján

Advent első vasárnapja nálunk rendszerint el szokott maradni, mert nagyjából ilyenkor tudatosul bennem, hogy hoppá, már advent van???? De a másodikra azért egyenesbe szoktunk jönni. 
Idén kivételes év van, most majdnem minden klappolt már az első gyertyagyújtásra is. Igaz, idén először nem homemade koszorúnk van, mert Mindentszétszedek Marci mellett nem nagyon éreztem késztetést magamban a kézműveskedésre.
Ennek ellenére mégis szerintem messze a legemlékezetesebb adventen vagyunk túl, evör. Bár tény, hogy nem a meghittségével tette magát emlékezetessé.
Történt, hogy délután 3-kor a templomunkban karácsonyváró bábszínházat rendeztek. Máté hozta a meghívást az iskolai hittanról, és szeretett volna elmenni. A 3 órái kezdetű rendezvényeket egyébként nemigen szívlelem, nálunk az még pont alvásidő, hétvégén meg különösen, amikor rendre később kerülünk ágyba. Persze minden gyereket ébreszteni kellett, még Mátét is, pedig ő nem is mindig szokott aludni. Most ő is aludt. 
3 előtt valamivel autóba ültünk, és végszóra, mellbedobással meg is érkeztünk. Le is huppantunk szépen hátulról a harmadik-negyedik sorba, ahol mindannyian elfértünk egymás mellett.

FIGYELEM!!!! GYENGE GYOMRÚAK, EVÉS ELŐTT VAGY EVÉS UTÁN NE OLVASSÁK! GUSZTUSTALAN RÉSZ KÖVETKEZIK.

Aztán elkezdődött a mese, és Máté nem nagyon látott, így mondtam neki, hogy nyugodtan térdeljen fel a padra. És ekkor.... megcsapta az orrom az a förtelmes bűz!
Kiderült, hogy Máté, szegénykém, amikor kiszálltunk az autóból és átvágtunk a másfél méternyi füves részen, belelépett valami kakiba. Nem kicsibe. Jó vastagon állt a cipője talpán a szagos massza. Kicsit a nadrágjára is sikerült rákenni a feltérdelés közben.
Gyorsan cselekednünk kellett. A cipőjét levettük. A nadrágját amennyire tudtam megtöröltem, a cipőjével pedig kiosontam a templomkertbe, hogy letakarítsam. Ennél több részletbe nem megyek bele, el lehet képzelni. Nem volt könnyű dolgom, de azért sikerült újra cipőt varázsolnom a cipőből. Jó sok nedves kendővel még a végén alaposan áttöröltem. Teljesen steril lett. De az a szag... az bizony beférkőzött az orrunkba egész estére, bearanyozva ezzel az ünnepet.

GUSZTUSTALAN RÉSZ VÉGE!

A színház elejéről a kis incidens miatt így jól le is maradtam, de a fiúk este a vacsoránál ügyesen elmesélték. Amit láttam, az aranyos volt, és gyereknyelvű, egy nagymama-unoka beszélgetésbe volt beleszőve Jézus születése.



Utána még volt egy kis sütizés, meg teázás, a fiúk ettek is valamit, ittak is valamit, Marci pedig örökké ellavírozott a lábak között, és nyomtalanul eltűnt. Már kifelé tartottunk, amikor még vissza kellett fordulnom megkeresni, és sokadjára leszedni a terem túlsó végében lévő színpadról.

Hát így telt nálunk az első advent. Akaratunkon kívül emlékezetesre sikeredett.

2014. november 30., vasárnap

Helló Tél!

Hideg van. A héten két nap is olyan metsző hidegben tekertem az iskolába Mátéért, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy talán már le kéne tenni a bicót. Aztán másnap inkább télikabátra cseréltem az addigi őszit, meg megkerestem a kesztyűmet, és úgy azért már mindjárt más volt, elviselhetőbb. 
A télnek ezt a szakaszát szeretem legkevésbé. Amikor hideg van és sötét, és minden olyan depressziósan szürke. Ha mondjuk már esik a hó, akkor már jobb. De a hóesés utáni második napot is utálom, amikor meg minden csupa víz és sár.
Hogy kicsit feledtessük magunkkal a rossz időt, meg hát az idei nyáron nem igazán sikerült szétkoptatnunk a fürdőbugyinkat,  Marcinak meg maradt egy majdnem egész zacskónyi úszópelusa, szombatra Feri strandolást szervezett barátokkal, és elmentünk az Aquvawoldbe.
Máténak pénteken húzós napja volt sportilag, délelőtt jégkorcsolyázni mentek a suliból, azt mesélte tökjó volt, és nem is volt nehéz, csak az elején esett párszor, de aztán már nem. Ebédre értek vissza az iskolába, ebéd után meg focija volt. Este úgy aludt el mese közben, mint egy darab fa. Sose volt még arra példa szerintem, hogy bealudt volna a mesébe. 
Reggel szép sorban keltünk, ahogy szoktunk, Marci- Feri-én- Milán, Máté meg csak aludt, aludt. Már mindenki megreggelizett, már majdnem össze volt készítve a strandcucc, a szendvicsek félig készen, amikor 9 után pár perccel Máté kitámolygott a szobából. Ilyenre sem volt még példa szerintem. 

Azt gondoltuk sokan lesznek, mert volt valami családijegy akció, csak a felnőtteknek kellett fizetni, de nem volt akkora tolongás, még nyugiszéket is találtunk, amire lepakolhattunk. Az időnk nagy részét természetesen a gyerekmedencében, és annak környékén töltöttük, a fiúk csúsztak, csúsztak, és csúsztak, nem unták meg sosem. Marci kicsit nehezebben oldódott, de aztán már nem volt gond, ha a szemébe fröcskölt a víz, ő is csúszott Apával párat a szivárványos csúszdán, de legszívesebben csak körözött a medence körül. Ki a medencéből, fel a lépcsőn, át a deszkapallón, le a lépcsőn, be a medencébe köröket tett fáradhatatlanul. Én meg utána, mellette, és közben majd meg fagytam. Szerintem borzasztó hideg volt az egész objektumban, nekem legalábbis jól esett volna egy kicsit melegebb hőfok a vizes fürdőruhámra. 
Fénykép nem készült. Pedig Marci irtó viccesen közlekedett a vízben, mókás arcot vágva bandukolt egyik sarokból a másikba, ahol a  nyakáig ért a víz, ott kipipiskedett, és ha összeakadt a Nagyokkal, akkor meg együtt bandáztak egy kicsit.
Kicsit dögönyöztettük magunkat a pezsgőfürdőben, a fiúk kiúsztak a kinti részre is, meg a hullámmedencébe is bementünk, és egyszer én is lecsúsztam Marcival a szivárványos csúszdán, és nekem ennyi elég is volt.

Nekem volt már jobb strandélményem is, a hangulatomat kicsit beárnyékolta, hogy rettentően fáztam. Nem emlékszem, hogy máskor is így fáztam volna, pedig mintha lettünk volna már itt korábban is télen.  A fiúk állítólag nem fáztak, bár ők többet voltak vízben, mint én. De azért jó volt, a fiúk jól érezték magukat, még Marcika is belejött a strandolásba, és a pancsolásba. 

Holnap pedig már Helló, December! Az idei téli ünnepség szezont ezennel megnyitom!

2014. november 27., csütörtök

Milánszáj

Milán és Marci játszik.
Milán:- Most én vagyok a szörny! Aki még a szüleinél is idősebb!

Örök kérdés:- A gyerekkávé gyerekből készül? 

- Gyere Marci, most tanulunk! 
Marci megy. (bezzeg, ha én hívom bárhová is... na mindegy.)
- Akkor most fogd meg a szék lábát és emeld fel. Akkor leszel erős, ha sokat tornázol!

-Képzeld Anya, most már az Olívia is a barátom.
- Igen? De jó!
- Igen, Olívia megkérdezte, hogy leszek-e a barátja, én meg mondtam neki, hogy leszek.

2014. november 26., szerda

Morcos

És most nem a mi MiniMorcosunkra gondolok épp, hanem magamra. Nem is igazán jó szó a morcosság, inkább szomorú vagyok és csalódott, mert kiderült, hogy az iskolában és az oviban ugyanakkor lesz a karácsonyi ünnepség :(

A múlt héten az oviban még nem tudták. Gondolom a hétfői értekezleten derült ki. Az iskolából tegnap kaptam emailt az időpontról. Ma reggel pedig az oviban is megtudtam, hogy ott is 18-án rendezik. 

Nem igazság! Annyi nap van még decemberben!
És hiába mondja Szilvi néni, hogy akkor egyik szülő ide megy a másik meg oda, én mindkét gyerekemmel ott akarok lenni, látni őket! Most melyik kezemet vágjam le? Nem beszélve arról, hogy már most tudom, hogy balhézni fognak, hogy az egyiknél ott lesz Apa, a másiknál meg nem.

Mindenesetre az oviban azért jeleztem, hogy nem annyira jó ez az időpont, és majd a suliban is puhatolózom, hogy mennyire fix a 18. Áhhh! Sírni lenne kedvem.

2014. november 25., kedd

Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.
Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 
Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.
A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.
A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.
Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 
Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.
A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.
A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

2014. november 20., csütörtök

Milcsike a tudós szakkörről

Sajnos az elejéről lemaradtam, pedig az első feladatot is szuperül elmesélte Apának.



Imádom. Azt is ahogy magyaráz.

Marciszavak

Marci nem kapkodja el a beszédtanulást. Mi meg nem sürgetjük, mert úgy szeretjük, ahogy szavak nélkül, vagy tőszavakkal magyaráz, és nagyjából mindenre azt használja, hogy tü-pa, úgy hogy a két szótag között hagy egy gondolatnyi szünetet. Nagyon édes!
De hát, mint ahogy az lenni szokott, előbb-utóbb csak elkezdi formálni a szavakat. Marcinál ez mostanában kezdett nagyon felgyorsulni, és szinte óráról-órára érezhető a villámsebességű előrehaladás. Mi pedig lubickolunk abban, ahogy csücsöríti a pici száját. A Nagyok is nagyon rákattantak, hogy mondatnak vele szavakat, Marci meg próbálja utánuk mondani. Jó móka ez.
Szegény Marcival ugyanezt csináltuk, amikor járni tanult, szaladgáltattuk a két ágy között rendületlenül, mert annyira imádtuk nézni, ahogy rakja egymás elé a kis görbe lábacskáit.
Most ez megy a beszédtanulással is. Élvezzük. És jó sokat nevetünk, mert olyan aranyos.
Mindig próbálom videóra venni, kevés sikerrel. Ezek a videók pár nappal ezelőttiek, és fürdés után-lefekvés előtt készültek. Nem pont a legjobbak, de azért megteszik.







A kedvenc Marciszavam pedig a papdi :) = robot.

Ez van annyira mókás, mint Máté pempi-je :)

És hát Milán is aranyos volt :) Így.

2014. november 19., szerda

Fogadónap

Hétfőn délután fogadónap volt a suliban. Fél 5-től fél 7-ig volt meghirdetve, és mivel nem volt időpontegyeztetés nem nagyon tudtam, hogy mikor lenne jó menni. végül nem sokat filóztam a dolgon, amikor Feri hazaért, akkor indultam, és 5 után pár perccel már ott is voltam. 
A teremben minden asztalra ki volt téve a gyerekek mappája, amiben a mindenféle dolgaikat gyűjtik. Voltak benne felmérő papírok, rajzok, feladatlapok. 
Angéla néni mindenkihez odaült, és mesélt pár szót, hogy mi hogy megy, mire kell figyelni, Márti nénihez pedig mi mentünk oda, aki akart. 
Ahogy ott ücsörögtem  átnéztem a mappa tartalmát. Jól és kevésbé jól sikerült matek feladatlapok, rajzolások. A mateknál nem ért váratlanul, hogy a kivonáson még van mit gyakorolni, az nem sikerült valami fényesen. Később Angéla néni megnyugtatott, hogy ezt még osztályszinten fogják gyakorolni, mert mindenkinek elég rossz lett, és újra fogják írni az egészet. Ami persze nem azért volt megnyugtató, mert a többieknek sem megy annyira, hanem hogy nem lesz a hiányosságokból lemaradás.

Összességében nagyon dicsérte a tanítónéni. Ügyes, okos, aranyos gyerek Máté. Néha figyelmetlen, ez a feladatain is látszik, hogy félig megcsinálja jól, aztán elfelejti a végét. De javulni fog ez a koncentráció, nem ítélte  akkora problémának. Olvasásból is kezd ráérezni a trükkre, gyakorolni kell, de nincs semmi probléma, szépen halad. Írásról külön nem volt szó, de hát azt látni, hogy mennyire kerekek illetve nem kerekek azok a  betűk. Alapvetően szorgalmas, lelkes kisfiúnak tartja, kell neki nagyon a dicséret, az elismerés, és úgy látja, hogy kezd kinyílni, bátran jelentkezik, és hallatja a hangját. Ha őt érdeklő témáról van szó, pl. foci, akkor már-már túlságosan is. Angéla néni szerint jól telnek a napjai, nincsenek konfliktusai, több gyerekkel is barátkozik, bandáznak, ez fontos, és senkivel sem elutasító.
Márti nénivel is váltottam pár szót. Kérdeztem, hogy azok a piros és barna x-ek, amiket kap Máté naponta, azok mire vonatkoznak pontosan, mert Máté sosem tudja, hogy mire kapja, és azért nem mindegy, hogy tanulásra kapja, vagy magatartásra. Kiderült, hogy az csak a magatartásra vonatkozik, tanulást, házit ő egyáltalán nem értékel. Beszéltünk még a házi feladat megoldásról, és a javításról. Ez az amivel nem mindig vagyok elégedett, mert sokszor látom, hogy a rossz megoldás azért van, mert nem értette Máté a feladatot.  Mátét mindenesetre arra buzdítom mindig, hogy bátran kérdezzen, szóljon, ha valami nem világos.
Márti néni is elégedett volt egyébként Mátéval, még úgy is, hogy néha azt mondja elfeledkezik magáról, és akkor igen hangos tud lenni, de ettől függetlenül nem egy balhés gyerek, nincsenek vele nagy problémák. 

Várakozással együtt egy olyan 40 percet voltam ott. Végülis ugyanazt hallottam, amit én is gondolok, és ahogy én is látom Máté fejlődését, ami jó, hogy nem vagyunk eltérő véleményen. 
Egyelőre jó irányba haladunk. Remélem így is marad ez a későbbiekben is.

2014. november 17., hétfő

Marcielőadás

Hogy alátámasszam azt az állításomat, hogy Marcival minden perc élvezet, pár napja levideóztam az egyik ebédfőzés közbeni produkcióját. Míg én a konyhapultnál tettem-vettem, ő már fenn is volt a konyhaasztal közepén, és  egy gyorsuló tempójú dalt adott elő. Először csak szolidan, nekem háttal, majd egyre hangosabban és mozgalmasabban dalolt.





Hétvégi

Eseménydús hétvégén vagyunk túl, pedig nem is voltunk sehol, nem is találkoztunk senkivel, és nem is csináltunk semmi extrát. 


Szombaton délelőtt vásárolni voltunk. Úgy szoktuk, hogy egy nagy bevásárlókocsival és egy kis húzható kosárral nyomulunk, 2+1 gyerek leosztásban. Marci általában a kocsi gyerekülésében kezd, addig igyekszünk egy 80%-os szintet elérni, aztán mikor kikívánkozik onnan, akkor felpörgetjük a dolgokat, és akkor már nincs mód válogatni. De most Marci akarta a kiskosarat tolni, ragaszkodott hozzá, hát jó. Jött velem. Először pörgette a forgóakasztót mint az őrült, aztán leakasztotta az akciós pólókat a fogasról, és berakta az összeset a kosárba amíg én a pelusokat néztem. Visszaraktam.
Aztán a zöldséges részlegnél kosárba tett vagy 10 szárított almaszirmot. Meg még 5-öt a mellettem álló néni kosarába is. Szóltam neki, kivettem, visszaraktam. Aztán ugyanezt megcsinálta a mazsolával is, de akkor el is tolta a sor végére valakinek a bevásárlókosarát, tele mazsolával. Kábé 5 másodpercébe került a művelet, mert én még a zacskót sem tudtam letépni, hogy hagymát szedjek. 
Aztán míg hagymát szedtem, addig szépen átpakolta a mi kosarunk tartalmát a mellettem álló bácsi kocsijába. Még jó, hogy észrevettem. 
Ezután megváltás volt szembetalálkozni a többiekkel, és bepaterolni Marcit a bevásárlókocsi ülésébe. 

Szombaton délután Milán kicsit lázasan ébredt. Szegény eléggé odavolt, bár nagyon vicces volt, ahogy sopánkodott, hogy " Anya, lebetegedtem! Jaj, most mi lesz! Hogy megyek így óvodába! Jajjj, jajjj, jajjj!  Hogy fognak így lefényképezni, betegen! " ( kedden fotózás lesz az oviban)  Kezeltük. Tegnap délben még látszott, hogy nincs minden rendben, de délutánra estére már egész jól volt. Ma még nem ment oviba, de láza már tegnap délutántól nincs.

Tegnap délután sütit sütöttünk a fiúkkal. Egyszerű browniest. A kakaós zacskó, hogy hogy nem, öntés közben hosszában felhasadt, és egy jó nagy adag beleborult a sütibe.  Lehet, hogy túl sok volt a segítő kéz. Próbáltam menteni, ami menthető, de még visszakanalazás után is legalább duplaadag kakaó került a sütibe, ami így jóóóó fekete lett. 

Kiskukták:



Ugyanekkor, mikor végeztünk, és Marcit letettem a kisszékről, hogy most már menjen be, had pakoljak el, valahogy úgy sikerült elengednem, hogy ő már lendületben volt, de a lába valahogy még nem, és nekiesett a szemetesnek homlokkal. Szépen belilult neki azon nyomban. Egy fagyasztott rántott hússal próbáltam szépíteni a dolgon, kevés sikerrel. Ma már halványzöld, és enyhén puklis. 

A hétvége a kerti téliesítés jegyében telt. A fiúk, leginkább Máté és Feri, összegereblyézték a leveleket, elpakolásztak. Máté nagyon dolgos volt, olyan szépen dolgozik a kertben Apa irányítása alatt.

Milán munka közben macskakakiba nyúlt. Az eset után már nem szívesen vett részt a gereblyézésben. Mondhatjuk, hogy büdös lett neki a munka. :)
Marci meg belelépett a macskakakiba, de őt ez egy cseppet sem zavarta.

Rózsaszálaim:








A hétvégét hajvágással zártuk. Bár csak Milánnak lett volna igazán szükséges, de Marci sebtiben levetkőzött, vitte a kisszéket, és már ott ücsörgött tettrekészen a kis habtestével, így hát ő is kapott új frizkót.

Ma reggel pedig Máté is fájlalta a pocakját, rosszul volt a suliban, így hazahoztam. Azóta semmi baja. Mivel se láza, se semmi egyéb baja nincsen, szerintem csak a hétvégi nagy evés, és a reggeli szalámis kenyér ülte meg a hasát.  Próbáltunk ma doktornővel találkozni, de azt a 2 óra várakozást alvásidőben, 3 szinte egészséges gyerekkel nem vállaltam be. Találkoztunk viszont a védőnővel és elvileg kapunk igazolást mára. 

És még csak hétfő van.

2014. november 14., péntek

Bújócska

Szoktak a fiúk bújócskázni.Régebben Milán mindig bemondta, hogy hová bújt. Máté számolt, ő elbújt, és amikor mondta Máté, hogy aki bújt, aki nem, megyek, Milán kikiabált, hogy itt vagyok az ajtó mögött. Nagyon vicces volt. Azóta kinőtte ezt (is).
A minap  a fürdőben épp egy mosást készítettem be. Meglepődtem, hogy Marci nem ténykedik valamivel a hátam mögött, jó szokásához híven, így amikor végeztem, a keresésére indultam, mert tudtam, hogy ha nincs a lábam alatt és még csendben is van, akkor egészen biztos sántikál valamiben. De hiába néztem be a szobába, szólongattam, nem volt sehol. A konyha felé menet, a kamraajtónál viszont halk neszezés csapta meg a fülemet, és amikor bekukkantottam a kamrába, hát ott vigyorgott, mint a tejbetök a szelektívszemét mellett, a krumpliszsákon kuporogva, és irtó elégedett volt magával. Jót nevettünk.

A világ virgonca :)  Imádom! A csibészes vigyorának meg nem lehet ellenállni.

Az persze már nem tetszett neki, amikor kiebrudaltam onnan, mert örök parám, hogy a fejére szakad egy lekváros polc. Meg hát Marciból kinézem, hogy polcról polcra fölmászik a plafonig. Jobb őt kamrán kívül tudni.

2014. november 13., csütörtök

Mondjak egy verset?

Tegnap.

Máté:- Anya, mondjak egy verset?
Én:- Óóóó, tanultatok verset? Persze, mondjad!- csapok le lelkesen a kínálkozó alkalomra. (nagy szívfájdalmam, hogy az iskolából nem hord haza verset, dalt, szinte semmit, szerintem nem is tartanak ének órát. (nálunk sem, Erika) )
Erre Máté rázendít a "Petőfi Sándor gatyában táncol..." kezdetű örökbecsűre. 

Nem mondom, elég váratlanul ért. Másra számítottam :)

- Remek. -mondom én.- Ezt Angéla nénivel tanultátok?
- Nem, ezt Dávidtól tanultam! De már tudja az egész osztály!
- Szuper!

Két és fél hónap. Ha a másfél hetes őszi szünetet nem számoljuk, akkor még annyi se kellett, hogy ettől zengjen az utca az iskolától hazáig, és az egész lakás, mert nyilvánvaló, hogy Milánnak 2 tizedmásodperc elég volt, hogy magába szívja a pársorost. (Bezzeg a libás verset, amit Márton nap alkalmából tanultak az oviban, na azt még nem hallottam itthon sem egyben sem részleteiben.) Amúgy meg tisztán emlékszem rá, amikor én harsogtam ugyanezt a nagyvilágba bele. Emlékszem, akkor én is olyan viccesnek gondoltam, mint most Máté. Most már kevésbé találom annak, de hát... Hihetetlen, hogy ez bezzeg évtizedekig fennmarad, míg más egyebek meg napok alatt a semmivé lesznek.
Nem tudom mennyi ennek a versnek a felezési ideje, de remélem, hogy napban számolva nem túl sok. Bár nincsenek hiú ábrándjaim.
Milánt azért határozottan megkértem reggel az öltözőben, amikor elkezdte ezt sutyorogni, hogy legyen szíves nem ezt szavalni egész nap, de csodálkoznék, ha nem az lett volna az első dolga, hogy megtanítja a kis pajtásainak. 
Kíváncsi vagyok, mi fog várni délután :)

2014. november 11., kedd

Mondják

Máté a margarinos dobozt betűzi.
- F-L-O-R-A. Összeolvasva..... Vaj!

Máté: - Anya, majd menjünk el az ILDI-be, mert ott lehet olyan filctollat kapni, hogy az egyik vége vékony a másik meg vastag. 
- ??? Ildibe? 
- Igen, DobosTomi mondta. 
- Nem Aldi? Vagy Lidl?
- De lehet, hogy az.

Én:- Máté, mi volt az iskolában?
Máté:- Az nem iskola, hanem SULI!

Meccs közben.
Milán:- Apa, kik játszanak?
- Fradi-Pápa (mondjuk, bármi lehet)
Milán:- És melyik a Fradi?
- A zöld-fehér.
Milán:- Akkor én a pirosaknak szurkolok!

Ugyancsak Milán.
- Apa, mennyi az eredmény?
- 0-0
- És kinek van null-null?

Barca- Madrid meccset néznek.
- Apa, te miért nem játszol ebben a csapatban? Neked is van piros mezed!- mondja Milán

Máté meséli, hogy mi volt  meccsen.
- És akkor Tibusz (Dibusz/ Fradikapus) védett egy aaaakkkkkorát!!!!

Máté:- Ha felnőtt leszek, nekem 4 gyerekem lesz, 3 fiú és egy lány. 
Milán:- Nekem meg Délia lesz a feleségem. 

Milán  4 és fél év után végre nevet adott a nyulának. A név nagyon találó, és nagyon passzol az ütöttkopott, rongyos, toldozott-foltozott, pótoltfülű nyúlhoz, úgy hívják, hogy  HULLADÉK. :)
Este nyújtom neki a nyulat:
- Tessék, itt van Huli !
Mire Ő:
- Hívd a rendes nevén! Hulladéknak!

Valamelyik nap, talán múlt pénteken, Milán egy őrültes ordítós hisztit csapott az oviban, amikor mentem érte. Csak ült az öltöző padján, és torka szakadtából ordított, hogy miért nem érte mentem előbb, miért Mátéért. ( egész eddig az ő kifejezett kérése volt, hogy Mátéért menjek előbb, amúgy meg minden reggel meg szoktam tőle kérdezni, hogy mikor menjek.) Nem nagyon tudtam mit kezdeni a dologgal, bevallom. Gyakorlatilag csak álltam és néztem, és próbáltam csendesebb hangerőre bírni, ha a dühét már úgysem tudom csillapítani. Marci jófej volt, levette, hogy vészhelyzet van, és szépen sorban adta Milán kezébe a ruháját, hogy vegye fel, majd hordta neki a fogasról a kardigánt, kabátot. :)
Én:- De hát Milán, nem mondtad, hogy előbb érted jöjjek! Mindig Mátéért szoktam előbb menni, de ha mondtad volna hogy ne így legyen, akkor érted jöttem volna előbb. - próbálom nyugtatni. 
Milán:- De mondtam! (agresszív kismalac üzemmód ON)
- Nem, nem mondtad, Milán!
- Akkor  gondoltam! - veti oda dühösen
Hát az lehet. De gondolatolvasó egyelőre még nem vagyok :(

Marci az ölemben ül, és ölel.
- Marci, elmehetek vécére?
- Nem.- motyogja az orra alatt legörbülő szájjal.

Marci felfújható strandlabdával focizik a szobában, egyedül. Vezetgeti a labdát, cselez, lő,.... ha a tévés szekrény aljához ér a labda, akkor két kezét magasba tartva kiáltja, hogy :- Góóóóóóól!

2014. november 7., péntek

Simogatós dal

Tegnap este Milán a "Hova szállsz falevél" kezdetű dalt énekelgette.
Mivel tegnap zeneovi is volt, azt hittem ott tanulták, de nem. Azt mondta Milán, hogy ezt szokta énekelni az óvónéni SIMOGATÁSKOR. Simogatás pedig a déli alváskor van, mese után. Ilyenkor az óvónéni körbemegy, és mindenkinek megsimogatja a buksiját és ezt a faleveles dalt énekli.
Hát ilyen óvónénijeink vannak a csillag csoportban :)


2014. november 6., csütörtök

Nyílt órákon

Kedden este meglepődve láttam az üzenőbe ragasztott tájékoztatót, hogy csütörtökön szeretettel várnak mindenkit az első két órára az elsős tanítónénik. Hohohóóóó! Micsoda remek alkalom! Lehetne. Csupán csak a reggeli logisztikát kell kidolgoznom, mert a héten egyedül transzportálom a fiúkat, mert Feri nincs itthon, és Marcit kell valahogy, valahová, valakihez lepasszolnom arra a 2 órára, aminek nem az intervallumával van a baj, hanem a reggel 8-as kezdéssel. 
Azon melegében fel is hívtam Alízt, hogy még neki még aznap este legyen ideje megtárgyalni a szitut a férjével, hogy az ő gyerekeik hogyan tudnak eljutni a célhelyre, hogy még Marcit is le tudjam tenni nála. Nem egyszerű, tudom. Végül megoldódott ez a rész, Alíz elvállalta Marcit, a férje elvállalta az egyik gyereket, szóval mindenki azon volt, hogy én reggel 8-kor fitten és kisimultan ott ülhessek a terem oldalában az összecsukhatós kisszéken. 

Ha én viszem a fiúkat iskolába-óvodába, akkor először mindig Mátét visszük, és úgy jövünk vissza az oviba. Most fordítva csináltuk, igaz, így negyed órával korábban kellett kelnünk. Milánt lepakoltuk az oviban, aki viszont rém boldog volt, hogy kivételesen őt vittük először, és nem kell korahajnalban olyan sokat bicikliznie. Fél 8 előtt 5 perccel már rövidnaciban-bentiszandiban mosta a mancsait, és ő érkezett harmadiknak. Ettől egy pillanatig szomorú volt, első akart lenni. 

Teljesen időben voltunk, félig meg is veregettem a vállam, mert általában késésben szoktunk lenni, ha egyedül vagyok. Áttekertünk a sulihoz, ahol még volt annyi időnk, hogy egy darabig még együtt ácsorogtunk a suli bejárata előtt Mátéval, Alízra várva, akivel azt beszéltük meg, hogy ott találkozunk, és ott átadom Marcit. De amikor beszéltünk, akkor még a villamoson ült, így Máté előreküldtem, hogy ő semmiképp ne késsen el, és legyen ideje előkészülni.
Végül Alíz is befutott, még időben. 

A terem zsúfolásig tele volt gyerekekkel és szülőkkel. A gyerekek mind a 30-an ott voltak. A szülők pedig hátra és oldalra zsúfolódva, hát mi is voltunk vagy 20-an. 
Matek és olvasás óra volt az első kettő. Mindkettőre nagyon kíváncsi voltam. A matekról volt ugyan némi fogalmam, hogy milyen jellegű, matekórán láttam már Angéla nénit tavaly a negyedikesekkel. Azt kell mondjam, hogy az első és a negyedikes matekóra  csak a feladatok nehézségében tért el, lendületében és feladattípusokban egyáltalán nem. Nagyon pörgős, nagyon sokoldalú órát láthattunk, a gyerekek pedig nagyon jól helyt álltak, szerintem. Máté, a kezdeti elbambulást követően, jól szerepelt, koncentrált, feladatot oldott, jelentkezett, válaszolt, nagyon ügyes volt. 
Egy kis bemelegítő számolás után (láncszámolás) Angéla néni kártyákon műveleteket mutatott fel egy pillanatra, és az eredményt kellett megmondani, aztán a páros-páratlan fogalmakat tanulták.
A szünetben elmentek reggelizni, én addig kicsit besegítettem Máténak, és a kihegyeztem a kitört zöldjeit.

A második órára mi szülők kellően elfáradva, a gyerekek pedig teli pocakkal érkeztek. Olvasás óra volt, mindenki szépen kipakolta a padra a cuccát. Nagyon profik már, sitty-sutty, és a matekcucc eltűnt, az olvasáscucc előkerült.  Az órát légzőgyakorlatokkal kezdték :) Szépen felállt mindenki, belégzés-kilégzés, kígyósziszegés, és két mondókát jól artikulálva szép hangosan elmondtak. Nagyon tetszett ez a rész, meg az is, hogy úgy általában nem az volt, hogy ültek 45 percet, hanem sok mozgással volt tarkítva mindkét óra. Különféle utasítások alapján kellett felállni, leülni. Az olvasásóra gyorsan eltelt, memóriafeladattal melegítettek be, aztán betűhalmazból kerestek értelmes szavakat. Csak úgy hullottak a pirospontok :) De Angéla néninek azokhoz is volt egy-két kedves szava, ölelése, akik épp nem jót mondtak, és többé-kevésbé mindenki szóhoz jutott. Máté is sokat jelentkezett, és egész aktív volt az órákon. Nekem még mindig olyan fura, hogy ott ül az iskolapadban :)
Óra után váltottam pár szót a tanítónénivel, és neki is a véleménye, hogy egyre bátrabb, egyre nyíltabb, és ez jó. Néha még elkalandozik, de majd ez is alakul,  nincsen semmi gond. 

A harmadik órájuk görkori volt. Nagyon lelkesek voltak. Én meg jól elfáradtam mentem Marciért. Meg is beszéltük ott egy hasonlóan kisgyerekkel ottlévő anyukával, hogy nekünk ennyi elég is volt az iskolából, most megyünk haza aludni :) Nagyon fárasztó volt! 

Marci meg jó fiú volt, csak az első 15-20 percben nyafogott kicsit, és mutatta, hogy anyához akar menni, de hát ez a normális. Mikor észrevett, akkor meg látványosan duzzogott, de aztán gyorsan megbékélt. :) 

Húzós napunk volt. De holnap már péntek! Végre!

2014. november 5., szerda

Marci

Rég írtam Marciról, pedig Ő is megéri a pénzét, megér pár tollvonást.
Érdekes, hogy igazából egyik tesójára sem hasonlít. Viselkedésileg, habitusilag legalábbis. Marcit tartom még mindig a legnehezebb esetnek közülük, pedig hát Máté sem volt piskóta. De Marci valahogy mindig mindent űberelni tud. Ő a legakaratosabb, ő a legszófogadatlanabb, ő a leginkább műbalhés, ő aztán bármikor, bárhol ledob egy változó erősségű hisztit, vagy egyszerűen csak odacsap bárkinek. Egy szempillantásra sem lehet figyelem nélkül hagyni, mert tutibiztos, hogy csinál valamit, amit nem kéne. 
Tízből kilencszer nem tud valami mellett úgy elmenni, hogy azt le ne dobná a földre. Kevés olyan dolgunk van, amiben Marci még nem tett kárt, és számos olyan, amit már tönkretett, eltört, szétszedett, darabokra aprított.
Vagy. Egész friss sztori, jellemzően Marcis. A tescóban, amíg mi pakolunk-fizetünk, addig ki szoktak ülni egy-egy péksütivel az ablakhoz. Most is így történt, de Marci a hátam mögött brióssal a kezében minden előtte elhaladó vásárlót bokánrúgott.  Közben persze néz a bociszemeivel. Nem tudom hányadik embernél tartott, mire észrevettük. Számolni még nem tud.
Beszélni sem, legalábbis érdemben nem. Mondogat szavakat, hol többet és szépen, hol kevesebbet azt is elbohóckodva. De remekül megérteti magát, abban nincsen hiba. 
Lassan túljutunk a rombolós korszakon, egyre többször ő maga is épít dolgokat, vagy besegít Milánnak, és már ritkábban rombolja porig a hosszasan épített várát. Most is napok óta áll egy építmény a kisszobában érintetlenül. Haladás. 
Szeret vasutazni, meg kisautót tologatni. Ehhez élethűen berreg is. 
Szeret főzőcskézni. A babakonyhában is, meg az én konyhámban is. Elővesz edényeket, fakanalat, fedőt, és a konyhaszőnyegen kotyvaszt valamit dalolva. 


Porszívó őrült. A lépcsőházba vagyok kénytelen tartani a porszavót, mert minden máshonnan előveszi és porszívózik ha kell, ha se. Ugyanígy van a söpréssel és a felmosással is.
Szeret labdázni, ügyesen rúg, és ha gól van akkor fölemelt kézzel kiabál, hogy góóóól!
Szeret mesét olvasni. Nem mindig a korának megfelelő művet választja, de nagyon aranyos, amikor este ő is a hóna alá csap egy könyvet, mint a többiek. 
Újabban Kisvakond-fun. A szőnyeges, a tojásos és az állatkertes rész a kedvence, mást nem is hajlandó nézni, de ezeket végtelenítve is tudná. 
A múltkor együtt néztük a Dzsungel könyvét. Jókat nevettek rajta a Nagyok, ő meg velük kacagott. 
Szerintem jó ritmusérzéke van. Legalábbis amikor a zene ütemére üti a kis ujjával a taktust, nekem úgy tűnik magam sem csinálnám jobban. Kíváncsi vagyok, hogy később lesz-e kedve a zenéhez. Tény, hogy nagy színész. Nem csodálkoznék, ha valami ilyesmi szakmát választana magának.
Járunk mókustornára Orsinénihez. Bár szavakkal nem tudja mondani a mondókákat, de szuperül eldünnyögi és elmutogatja az összeset. Esténként szokott leginkább rátörni az éneklési vágy. 
Szeret motorozni, de a világ végéig nem motorozna el, nem úgy mint Máté hasonló korában. Marci ha megunja, egyszerűen eldobja, és nem jön tovább. Ennyi. Ilyenkor nem sok lehetőségem van. Vagy ölbe veszem és hazacipelem, vagy kivárom, amíg méltóztatik megmozdulni.A biciklisülésben elvan, de néha ott is táncol és énekel. Eléggé kell egyensúlyoznom.
Ügyesen öltözik. Megismeri a ruháit, hozza a kardigáját, sapkáját. A cipőjét egyedül húzza. A zoknit is van amikor ő akarja. Ilyenkor nem lehet neki segíteni, attól bepöccen. Új ruhákat nehezen lehet ráadni, mindig hiszti van belőle. Évszakváltáskor ez külön öröm. Másik nadrág, másik cipő, másik kabát... de aztán legközelebb már nincs baj. 
Egyedül szeret enni. Nem megy még hiba nélkül, de ügyesen halad. A levesnél azért még segítek. Bár nem akarja. 
Az evés egyébként kész tortúra, mert igazából lusta leülni egy helybe, és enni. Nem akar CSAK enni. Ő közben mindig szeretne mást is csinálni. Ezért az evések mindig vitába torkollnak, akkor ő hisztizik egy sort, majd megeszi a kaját. Mindig végig kell zongorázni ezeket a lépcsőfokokat. És hát nem is egy nagy evő, igazi nagy kedvence sincsen, nagyjából megeszi amit kap, de nem rajong semmiért. Van, hogy egyszer megeszik valamit, aztán máskor meg fújjog rá. Az édességet, a nyalánkságot az bezzeg enné éjjel-nappal. :)
Tejivó, tejfüggő. Azzal kel, azzal fekszik. 
Velünkalvós. Egyrészt mert egyelőre nincs saját ágya. (még/már). Másrészről nem összeférhető a többiekkel alvásilag. Az éjszakát végigalussza, reggel viszont 6-kor kel. Ha esik, ha fúj, mindig. Délben teljesen kiszámíthatatlanul hol 1 órát hajlandó aludni, hol 3-at is lehúz. 
Utál hajat mosni, de szeret fogat mosni.
Mindenhová felmászik. Általában le is jön. 
Lépcsőn váltott lábbal lépked fel és le, és egyedül is boldogul, nem mindig lehet megfogni a kezét. 
Állatbarát.

85 cm körül van. 86-os, 92-es ruhákat hord. 
22-es a cipője. A csizmája 23-as. 
Majdnem komplett fogsorú. Kettő hátsót növeszt éppen.

Amúgy meg. Minden rakoncátlansága, minden rosszasága ellenére egy cukorgombóc vigyori tündérpofa. Ahogy kivillantja a kis gödröcskéit, annak nem nagyon lehet ellenállni, bár ahogy mondani szokás, a szeme se áll jól, mindig sántikál valamiben.
Valamiért mindig olyan érzés van bennem, hogy Marcival lesz még az elkövetkező években egy-két nehéz körünk.