2014. december 19., péntek

Iskolás karácsony

Megvoltak az iskolás, óvodás karácsonyok.
Szerdán az iskolába mentünk. Izgatottan készültünk, szépen felöltöztünk. A teremben volt a rendezvény, ami zsúfolásig tele volt már akkor  amikor mi érkeztünk. Tébláboltunk jobbra-balra, hogy hol helyezkedjünk el, míg végül sikerült még egy sor széket keríteni, így végül első sorból nézhettük a gyerekeket, akik előadtak egy kis karácsonyi színdarabot, énekeltek, verseltek, és nagyon aranyosak voltak. Hasonló volt az ovis karácsonyokhoz, csaknem ugyanazok a dalok is hangzottak el, annyi volt a különbség, hogy a verseket már nem 2-3 gyerek mondta együtt, hanem mindenkinek volt saját, önálló része. Hát nagyon viccesek voltak, ahogy verseltek. Máté inkább a halkszavú típus ilyenkor, de most nagyon szépen verselt, egész hangos is volt, és szépen mondta. De a 30 gyerekből voltak suttogósok is meg zengőhangúak is. 




A másik, amit a fiúk mondtak: 

Mentovics Éva: Mese a karácsonyról

Elérkezett már december,
foga van a télnek,
házak meghitt melegében
kis gyertyácskák égnek.

Faluvégi házikóban
fénylik minden ablak.
E takaros, kicsiny házban
iskolások laknak.

Édesanyjuk vacsorát főz,
apjuk mesél nékik.
– Szóljon most a karácsonyról! –
kedvesen azt kérik.

Mosolyog az édesapjuk:
– Szívesen mesélek,
hisz karácsony a legszebb
ünnepe az évnek.

Megszületett a kis Jézus –
mindenki őt várta.
Boldogságot, melegséget
hozott a világra.

Decemberben e napon van
születése napja,
ezt ünnepli kerek Földünk
apraja, és nagyja.

Ünneplőbe öltöztetjük
szívünk, és a lelkünk -
szép karácsony érkezését
boldogan köszöntjük.


Végül a gyerekek megajándékozták egymást, mindenki húzott még december elején egy nevet, akinek az őrangyala lett. Máté egy kislányt húzott, és szarvasos hajcsatot meg hajgumit, meg egy nyakláncfűző szettet ajándékoztunk neki. Úgy tűnt, hogy nagyon tetszett neki az ajándék. Máté pedig egy kisfiútól kapott egy társast, (igaz, az pont megvan nekünk, de sebaj), és egy csokis adventi naptárt kapott, és mindenki kapott osztályajándékot, egy szótagoló munkafüzetet meg egy marokkó játékot. Örültek a skacok nagyon :) 


Volt még egy kis evés-ivás, a fiúk jól teletömték magukat édességgel. 
Szerencsére Marci egész jól viselte a megpróbáltatásokat, és nem bomlasztotta szét az ünnepséget. :)

4 megjegyzés:

  1. a nyakkendő, az örök :)

    VálaszTörlés
  2. Igen. Csak sajnos a Miláné meg a Marcié elveszett, és még nem pótoltam, pedig olyan jó volt, hogy egyformájuk volt :(

    VálaszTörlés
  3. Nagyon csini volt Máté, mellény és nyakkendő.....:))
    Hallod, mekkora fiúk járnak ebbe az osztályba! :)
    Habár Réka az egyik legkisebb az osztályban a lányok között.... (pontosan nem tudni, mert ugye már nincs tornasor) pedig nekem nem tűnik picinek. :)

    VálaszTörlés
  4. Igen van néhány szép szál legény :) De van 2-3 fiú, aki alacsonyabb Máténál. Mondjuk vannak néhányan, akik jártak egy plusz évet az oviban, ők legalább egy fél évvel idősebbek is Máténál. Máté most olyan 120 cm körül van.

    VálaszTörlés