Milán 11

 Tűkön ült már napokkal hetekkel   ezelőtt. 

PErsze nyilvánvaló volt, hogy azért volt most sokkal-sokkal izgatottabb, mint szokott, mert idén telefont szeretett volna. NAGYON. Már szeptember óta mondogatta, én pedig azóta hűtöttem, hogy nyugi, fog kapni, amikor szüksége lesz rá, de a születésnapjánál korábban biztosan nem. 

Igazából még most sincs rá égető szüksége. Nem mondom, hasznos lesz, hogy majd szinkronizáljuk az iskolai emailcímét, meg ilyenek, és nem kelle osztoznunk a gépen. De amúgy ... egyértelműen Milánnál  nem az elérhetőség volt a fő szempont, hanem hogy a mindenféle programjait le tudja tölteni. ( Grrr....) 

Na mindegy... nem tudtunk már tovább szemben menni az árral, úgyhogy végül beadtuk a derekunkat, és kapott egy telefont. 

Sokat gondolkodtunk, hogy hogy legyen, mert igazából egy vadiúj telefont Milán kezébe adni az nemhogy nagy bátorság, de egyenesen vakmerőség. Viszont az itthon üzembenlévő régebbiek pont azt a kívánalmat nem teljesítik, hogy néhány játékot le tudjon rá tölteni. Szóval végül kapott egy vadiújat, egy alsó középkategóriásat, de memóriailag egy teljesen jól vállalhatót. 

Az ilyenkor szokásos nagy családi ünnepi ebéd Papánál idén elmaradt, így arra gondoltunk, legalább egy picit idecsempésszük a szentesi ebédet, és Feri marhapörkölttel készült. Aztán az jutott még eszünkbe, hogy ha már Milán annyira szereti a pacalpörköltet, amihez itthon nem szokott hozzájutni, csak Papánál, hogy akkor rendeljünk neki meglepiként egy adag pacalpörit. És így is lett:-) Találtam itt a közelben egy vendéglőt, ahol van kiszállítás, és pacalt is adnak. Délben már itt is volt a kapuban. 

Tortailag, bár én csokisban gondolkodtam, de Milán túrósat kért, úgyhogy azt kapott. 

És nagy volt az öröm, mert megkapta a vágyott telefont. :-) 

( persze Marci meg sírt, hogy neki bezzeg nincs telefonja... mintha nem lenne elég kütyü a házban, amit lehet nyomkodni... De MArci pityeregve is cuki, azóta meg már megbékélt, azt hiszem.) 

Én pedig futottam 11 km-t, és hogy hogy nem, egész véletlenül pont Milán szülőháza felé vitt a lábam. Amikor már másodjára futottam el a kórház mellett, akkor esett le, hogy hol is vagyok :-) Fel is néztem arra az ablakra, ahol Milánkával voltunk azon a 11 évvel ezelőtti havas szilveszter előtti napon. 

Szülinapi kirándulás- Remete-hegy, Remete-szurdok

 A buta covid, de legalábbis a korlátozások,  Milánka hagyományosnak mondható szülinapi strandját is keresztül húzta. :-( 

Úgyhogy muszáj volt valamit ötletelni, hogy ne csak a szobában kushadásról szóljon a szülinap. A havas terveim hamar dugába dőltek, ahogy az időjárásjelentést sasoltam. Eplényben és a Kékesen ugyan lehet, hogy el tudtunk volna még csípni valami hófélét, de onnan meg elriasztott a webkamerán látott tömeg. 

Aztán ma reggel csodaszép napsütéses, úgymond kirándulóidőre ébredtünk, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy mivel holnapra meg esőt mondanak, ma mindenképp elmegyünk valahová a szabadba. Nem akartunk túl messze menni, hogy ne az autóban üléssel teljenek el a napsütéses órák, így a Budai-hegyekbe mentünk, és Máriaremetéről sétáltunk a Remete-szurdokon át fel a Remete-hegyre. És nagyon jó választásnak bizonyult, mert egy rövidke kis séta végül egy csomó izgi lehetőséget adott, és eleinte találkoztunk néhány túrázóval, de nem volt tömeg egyáltalán. 

Előzőleg kinéztem egy körtúrát, amitől aztán persze eltértünk, de hogy a kezdő lökést megadja, arra teljesen jó volt. 

A máriaremetei kegytemplomnál parkoltunk. A templom zárva volt.

Innen rövid séta után hamar az erdei útra értünk, ami meg hamar sáros lett, és egy darabig igencsak egyensúlyoznunk kellett, hogy nehogy már az első 500 méteren üljünk bele a sárba. 

Az Országos Kék-en haladtunk, a Remete-patak mentén, amely állítólag csak esőzések után patak igazából, egyébként csak egy patakmeder. Hát most patak volt. A fiúk örömmel ugráltak át a patakon a farönkökön és az odakészített köveken. 

 Megnéztük a Remete-barlangot, majd felmásztunk a Remete- Kőfülkéhez. Ide egy veszélyesebb, sziklásabb részen kellett felküzdenünk magunkat. Mondjuk nem volt könnyű, de legalább izgalmas volt. Ez volt az egyetlen szakasza az útnak, ami némi megerőltetést igényelt. 

Szemben nagyon szépen látszott a János-hegy és a Hárs-hegy. A kilátóikról könnyű megismerni. 

Kicsit elidőztünk itt a szikla tetején, de ott azért eléggé fújt a szél, úgyhogy indultunk tovább a kéken. 

A faluba végül a kék kereszten ereszkedtünk le. 

Kellemes családi séta volt. Leszámítva néhány hisztit az elején, hogy "minek kell már megint kirándulni", végül a fiúknak is eléggé bejött a sziklamászós rész. Meg a patakonátugrálás. :-) 

Óóóó és annyi szép túraútvonal indul innen IS. Mindenképp érdemes lenne még többször visszatérni. 

Karácsonyos

 Elröppent. 

A fát még előző nap felállítottuk. Szokás szerint összevesztek rajta, hogy ki rakja fell rá a csillagot. Hogy végül hogy került fel már nem is tudom... 

Készült halászlé, ( Feri főzte), és kacsasült. ( ezt én) Elfogyott a bejgli, pedig életemben először sütöttem, Milánka kívánságára. Alapvetően Júlis néni szokott minket ellátni bejglivel, és az éppen elég, én nem igazán vagyok bejglis. De idén a szentesi látogatás kimarad, így a bejgli is, ( meg Milán szülinapi hangversenye, meg a strandolás is :-( ) szóval muszáj volt sütni egy adagot. Ahhoz képest egészen jól sikerült. Nem repedt szét. :-) 

24-én a fiúk már be voltak zsongva, hogy mikor lesz ajándékosztás, de erre egészen késő délutánig kellett várniuk. A kezdeti ötlettelenség után végül mindenki kapott vágyott dolgokat is, és hasznosakat is. 

Mindenki kapott egy névre szóló törölközőt, hogy tudjuk, ki az, aki szétdobálja :-D

Máté megkapta az angol focis könyvet, amit szeretett volna, emellé nadrágot kapott még. Meg pizsamát, karácsonyos pulcsit, kulacsot, meg dezodort nagyszülőktől. 

Milán kapott egy Forma 1-es könyvet, meg 2. világháborúsokat, ami nagyon érdekli. Olvasósat is kapott. Meg kottaállványt, meg  a kulacs-pizsi kombót. MEg volt még vmim, de most nem jut eszembe. Ő telefont kért szülinapjára, úgyhogy előre be lett neki harangozva, hogy ne számítson nagy dolgokra a fa alatt. 

Marci volt a legkedvezményezettebb az idén, mert bármennyire is törekszünk, és törekedtünk idén is arra, hogy egyenlően kapjanak ajándékokat, most kicsit Marci felé tolódott el a mérleg. Egyrészt, mert Marcinak olyan könnyű még ajándékot vásárolni, másrészt neki egy komplett hosszú listája volt, amin szépen végig lehetett menni. 

Így kapott egy nagyobb rendőrséges-kamionos legót, amit végülis Milánnal együtt raktak össze, úgyhogy az kicsit Miláné is lett. A karácsony sztárja Marcinál az az Auchanos plüss szurikáta volt, amiért külön vissza kellett mennünk a boltba, mert annyira a fejébe vette, és ahányszor elmentünk-visszajöttünk valahonnan, mindig megkérdezte, hogy hoztunk-e szurit. Szóval muszáj volt visszamenni érte, ha nem akartuk, hogy sírásba fulladjon a karácsony. 

MArci az új pizsijében, szurival. 

Szuri mellett az "ugatókutya" gyűjteménye is bővült, és kutyás párnát és kutyás naptárt is kapott. Meg gyurmát, meg könyvet, meg ki tudja még mit... 

Egy villámlátogatás erejéig Ózdon is voltunk. Jól teleettük magunkat :-) Meg sétáltunk a városban. 

Nálunk nincs karácsony Kevin nélkül, úgyhogy az első két részt megnézték a fiúk. Én már csak érintőlegesen néztem, de ők még mindig szeretik. 

Idén  csendesebb és itthonülősebb a téli szünetünk, mint szokott. 

Most kicsit levezetünk. Lélekben készülünk Milán szülinapjára, amire jó lenne valami ütős programot kitalálni, de egyelőre fogalmunk sincs... ( ugyanitt tippeket várok)

Azt gondoltam pár napja, hogy ha már strandolni nem lehet, akkor menjünk majd fel a hegyekbe, szánkózni. Ha máshová nem is, akkor a Kékesre. De úgy tűnik, hogy addigra a Kékesen sem lesz értékelhető hó, és a webkamerákon mindig olyan tömeg van... Eplény is eszeünkbe jutott, de a honlap szerint a hóval befújt részeken csak síelni és snowbordozni lehet. Szánkóról szó sincs... Szóval még nincs lejátszva... 

Még karácsony előtti

Tényleg nem értem, hová tűnnek a napok... Szinte már egy egész hét eltelt a szünetből, ami a múlt pénteken még olyan hosszúnak tűnt.

Sokkal csendesebben  és rohanásmentesebben telt el amúgy a december, mint ahogy szokott.  De hiányzott is, hogy nem volt karácsonyi ünnepség, nem volt adventi vásár, zeneiskola karácsonyi koncert, semmi, amihez oly nagyon hozzászoktunk az elmúlt években. A gyerekeknek is hiányzott.

Az iskolában azért a lehetőségekhez mérten kihozták a maximumot. 

Marciék videóra vették a karácsonyi műsorukat. Cukik voltak, jó lett volna együtt ünnepelni.

Milánék is megajándékozták egymást.

Mátéék pedig egy normafai fejlámpás kirándulással ünnepeltek. Nagyon tetszett nekik.

Én, miután leraktam őt a Széll Kálmánon, gondoltam hazafutok. Mivel aznap minden gyereket délben kellett elhozni a sulijából, így mást sem csináltam, csak felszálltam a trolira, leszálltam a villamosról, a fenének volt még kedve x-edjére is még bkv-zni. Az volt a terv, hogy elfutok a Margitszigetre, ott futok másfél kört, és a Rákos-patak partján hazafutok. A porszem már indulás előtt belekerült a gépezetbe, merthogy muszáj volt bemennem a Mammutba vécére. Így csúsztam egy jó negyed órát. És amikor a másfeledik szigetkörömnek a végéhez közeledtem, gyorsan kiszámoltam fejben, hogy pont akkor fogok a kietlen vasúti felüljárónál járni hazafelé, amikor már pont töksötét lesz. Az a rész viszont elég para. Elhagyatott és szemetes. Nem mertem  sötétben nekivágni. Így újraterveztem, és visszafutottam a Margit-hídhoz, hogy akkor ha már lúd, akkor megcsodálom a kivilágított Parlamentet és a Várat, majd az Andrássy úton végigtépek, és onnan a ligeten keresztül már pikkpakk, otthon is leszek. Így végül egy félmaratont futkároztam össze péntek délutánra. 

KÖSZÖNÖM szív a Batthyány téren. Csak egy béna biciklis nekitámasztotta a bringáját, és így nem lehetett normális képet csinálni róla. 

Amikor itt futok, mindig az a nóta jár a  fejemben, hogy " a híd alatt, a híd alatt, a Margit-híd alatt..."  :-) 

Azóta sütöttünk egy csomó süteményt, Marci rácuppant az All I want for Chrismast-re, és Mariah Carey- t a feleségeként tartja számon. 

Ajándékok becsomagolva. A kezdeti ötlettelenség után végül mindenkinek kerül meglepetés a fa alá, amire vágyott. Meg néhány praktikus dolog is. De erről majd külön írok. 

A futárok megérkeztek, a szentesi Jézuska is postázta idén az ajándékait. :-(  Az idei szünetben nem utazunk Szentesre. Ózdra is csak épphogycsak. 

hát így... kicsit vegyes érzelmekkel vágunk neki az ünnepnek! 

13

 Mit mondhatnék... a 13 már gombócból is sok :-) 

Persze nem ért váratlanul, mert Máté amint beköszöntött a december naponta elmondta, hogy még hány nap van hátra a születésnapjáig. Meg hát no... valahol tudtuk, hogy 12 után majd 13 lesz, jövőre meg 14, de hol van az még... minden napnak a maga baja. 

Szóval a 13 már tényleg nem kisfiús kor. De még nem is annyira nagy. Döngetjük a kamaszkor küszöbét, jó hangosan és jó erősen, és olykor baromi idegesítően és kétségbeejtően. De máskor meg azért még olyan szerethető. Ha nem játssza túl, és nem akar lesüllyedni egy kisiskolás szintre, akkor még egészen cuki is tud lenni, ami elég viccesen hangzik, ha mellette tizenpárcentivel magasabb, mint én. 

Hol van már az az alig 3 kilós picike szeretetgombóc... hol van már a kis cérnahangú KisMáté... sehol... 

Van helyette érces férfiaso hangon kiabáló majd'170 centis kezelába lógó nagyfiú. 

Akkor is szoknunk kellett egymást, amikor pici volt, akkor sem ment könnyen, most sem megy könnyen, de igyekszünk. 

Kedden, bár Máténak online oktatása van, de a kicsiknek nem, így csak egy röpke ünnepséget tartottunk. A kicsiket elhoztuk korán a suliból, mert Milánnak még edzése volt délután, hogy legyen idő megünnepelni Mátét. 

Milánnal hazafelé beugrottunk a PestiPipibe, onnan hoztunk hamburgereket. Aztán gyertyagyújtás, tortaevés, ajándékosztás, örömködés, és ment mindenki a dolgára. Nem volt haverok-buli-fanta, családi összeröfi, csak egyszerűen örültünk, hogy van egy ilyen szép nagy fiunk! 

Arcunkat most már  a karácsony felé fordítjuk. 

Nekivágtunk a decembernek

 Annak ellenére, hogy egyetlen porcikám sem kívánja a farkasordító hideget, és sokkal kellemesebb plusz tíz fokban létezni, mint minusz tízben, az azért nem egészen normális, hogy december közepe felé, Mikuláskor verőfényes napsütés van, és tizenpár fok. És hiába van remek idő, a gyerekek már havat és szánkózást kívánnának. De az egyelőre nincs, úgyhogy marad a hétvégi bringa. 

Szombatról vasárnapra virradóra persze nálunk is járt a Mikulás. Idén először, rendhagyó módon nem az ablakba rakták a cipőjüket a fiúk, hanem a kéménynyílás elé, azon egyszerű okból, hogy Máté hatalmas 40+-os bakancsa már nem ablakba való. Felborzolódott mág a gondolatától is a hátamon a szőr, ha arra gondoltam, hogy odabiggyeszti azt a hatalmas csónakot az ablakba. :-) 

Marcit mondjuk meg kellett győzni, hogy no para, ott is meg fogja találni a Mikulás, sőt... még hamarabb is mint az ablakban, hiszen a kéményen keresztül rögtön ez lesz az első, amit meglát. Végül belátta, hogy igazam van. 

Az iskolában pénteken volt csomagosztás. Mikulás nélkül. :-( A vírusveszély miatt. Bár benti dolgozó simán körbejárhatott volna, szerintem. De szerencsére a vírushelyre mindent IS rá lehet húzni, hogy azért nincs. De a tanítónéni a székükre rakta reggel a csomagokat, amit viszont nem bonthattak ki, csak itthon. Mondanom sem kell, a vírushelyzet miatt. A csomagban volt egy kis levélke is a Mikulástól. Marci olyan izgatottan jött haza, alig várta, hogy elolvassa, mit üzent neki a Mikulás. 

Sok dícséret, és minimális intelem volt benne, hogy legyen kicsit figyelmesebb. 

Milánék is kaptak sulis csomagot. Mátéék meg ugyebár homeofficeban vannak, ők most ebből kimaradtak. Mint minden egyébből, mert állítólag remek mikulás-mulatság szokott lenni ilyenkor az iskolában. Reméljük jövőre már ők is részesei lehetnek. 

Milán is szomorú, mert nem lesz az iskolában karácsonyi ünnepség, pedig náluk meg minden évben az ötödikesek készülnek műsorral. Nehen tudom ilyenkor kizökkenteni a csalódottságából, mert azon kívül, hogy én is nagyon sajnálom, nem tudok neki mit mondani. 

Marci vágya a szivecskés nyakláncos Lindor mackó volt. 

Aztán egész nap édességet ettek szerintem... 

Kora délután, hogy ne hagyjuk veszendőbe a decemberi tavaszt, elmentünk a ligetbe. Én egyébként is futni indultam, és Feri is csatlakozni akart. Így aztán azt javasoltam, hogy akkor mi lenne ha ő meg Marcika meg Milánka elbicajoznának a ligetig, ott a gyerekek a biciklipályán tudnának menni néhány kört míg mi futunk a nemrégiben elkészült rekortán pályán. Úgyhogy így lett. 

Milán mondjuk duzzogott egy kört, hogy miért kell ezt most... de hát valaki mindig duzzog, ez már nem újdonság, igyekszünk ezen felülemelkedni, több-kevesebb sikerrel. 

Mátét itthon hagytuk tanulni. :-) 

Aztán advent második hétvégén már mi tudtunk gyertyát gyújtani. Valahogy az első advent rendre arcul csap... de nem csinálunk ebből problémát. 

Marcival kisütöttük az első adag mézeskalácsot is. ( rémesen fogy)  Hagyománytisztelő módon születtek mézes nyulak és mézes kutyák is a karácsonyi olyansnassz fenyőfás és csillagos mellett. Közben karácsonyi zenét hallgattunk, Marci énekelgetett, egészen jó volt 💗

Ma reggel pedig, hogy ne legyen olyan szürke ez a hétfő reggel pont egy fénytrolival tudtunk iskolába menni. :-) Úgy kellenek most ezek az hangyányi kis apróságok, amik kicist megmelengetik  a szívünket, mint egy falat kenyér. Hiányoznak a karácsonyi készülődések, a Luca-napi és az adventi vásárok, amiket a gyerekek úgy szeretnek, a karácsonyi ünnepségek, a zeneiskolás fellépések, amik idén megintcsak nincsenek. PEdig ilyenkor karácsonykor olyan kellemes hangulatúak szoktak ezek lenni. Már a második félévet csinálják úgy meg, hogy a vizsgadarabot videóra kell venni, és nincs fellépés, nincs gratuláció, nincs személyes kontakt. A zoom-os/videós zenekari próbákról már ne is beszéljünk.... 

Még két hét a téli szünetig. Benne egy szombati munkanappal. Brrr....