Nyárnyitó Balaton

Jelentem, a focitábort túlélték a gyerekek! egyben, egészségben, napszúrás nélkül vészelték át azt az irdatlan hőséget, ami pont azon a héten volt. Jól érezték magukat, még úgy is, hogy Marci éjszakái azért nem mentek olyan simán. Szegénykém nemigen találta a helyét és az edzőnél kellett menedéket keresnie/találnia. 

Nemcsak fizikailag fáradt el, hanem lelkileg is kicsit megviselte a tábor. ( De hát ő akarta! Én ezer módon próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan volt.) Napokig olyan instabil volt érzelmileg, amilyen Marci nem szokott igazából lenni, pláne nappal. Napközben ő nagyszájú menőcsávó, a társaság központja, aki mindig csinál valamit. De most olyan bújós volt, mint este szokott lenni, és mindenen elpityeregte magát. Nehezen szokott vissza Máté piszkálódásaira, hogy nem kell komolyan venni, ( amit egyébként tud, és gondolkodás nélkül leoltja egyébként), most minden kis szurkapiszkáért sírva fakadt, és nehezen talált vígasztalódásra. 

De talán mostanra már túl van rajta. Igaz, közben majdnem egy hetet voltunk már a Balatonnál is. 

Nem terveztem nagy dolgokat az idei évkezdő balatonozásunkra, mert sejtettem, hogy a focisták kész lesznek teljesen, ráadásul bár nem volt már annyira fájdalmas a hőség, mint pár nappal korábban, de azért jóóóó meleg volt, pont strandidő, úgyhogy megelégedtünk a délelőtt téblábolással-délután strandolással, és ez jó is volt most így. 

Azt gondoltuk, hogy mivel napokat ígértek, biztos sokan lesznek majd, de tévedtünk. Pénteken érkeztünk, és péntek délután pl. alig voltak a strandon. Ami engem mondjuk nem zavart, pont a tömeg miatt nem szeretek részben strandra járni... Hétvégén kicsit többen voltak, de a ahhoz képest, amit vártam, messze elmaradt. A víz meleg volt, nekem tökéletes :-)  Végre nem kellett fél órát szoktatnom magamat a hideg vízhez :-) 

Marci madárkája :-)

Gárdonyi Géza: Balaton 

Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,

égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!

Arcát a hold benned elmélázva nézi,

s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.

Leülök egy kőre s elmerengek hosszan

az éjjeli csendben az alvó fa alatt.

Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:

Balatont álmodom s melléje magamat.

Tanévkezdés

Azért az olyan gáz, hogy rendre minden iskolakezdéskor, az első nap, amikor még egyébként is a plafonra kívánja mindenki az egész reggeli hajcihőt, amikor a régi rutin már rég elfelejtődött, de az új meg még nincs meg, amikor nemcsak arra kell figyelni, hogy fel legyenek öltözve a gyerekek, hanem még arra is, hogy húúú, ünneplő, de akkor csereruha is kell, azta meg még uzsonna is???, meg ez meg az, pedig igencsak leredukáltam már az évek során az első napon vivendő dolgokat, gondolván, hogy az A3-as színes kartonra csaknem az első napon lesz szükség, mind a 30-ra, meg ilyesmi... szóval mikor az egész reggel egy fejveszett kapkodás, és mindenki álmos, meg pont az a mese megy a tévében amit szeretünk, na akkor még észrevesszük, hogy esik az eső!!! Minden egyes tanévkezdéskor esik az eső!!!! Ez akkora szívás!!!
Végül fogszívva bár, be beértünk persze a suliba, pedig Máténak fél8-ra ott kellett lennie, mert szavalt az évnyitón. Később persze kiderült, hogy simán érkezhettünk volna a rendes időben is, mert a tantermük, az új, a második emeletes, ahová le kellett volna pakolniuk, na az még nem volt nyitva még 50-kor sem. Úgyhogy ott ácsorogtunk már vagy 20-an a folyosón bebocsátást várva, amikor meguntam, és lebattyogtam a tanáriba, hogy megkérdezzem, mi a helyzet. Be lesznek-e még engedve szerencsétlenek még ma, vagy ne is álmodjunk ilyen luxusról. Persze nem így, de volt néhány válogatatlan szófordulat a nyelvemen, de megtartottam magamnak.
Jaaaa, hogy az még nincs nyitva? Nem nyitották ki a takarítók? Van egyáltalán második szintes takarítónk, Marika??? Nem tudom, a József is az előbb ment fel kinyitni a saját termét!-hangzottak a mondatok a tanáriból, ami ad egyfajta árnyalt képet a helyzetről úgy általában.
Végülis kinyitották az ajtót.
Végülis a tornateremben tartották az évnyitót, nem kint a szép új színpadon, mert esett az eső.
Sebaj.
Máté szépen elszavalta a versét, ami véletlenül, vagy nem véletlenül épp az volt, amivel őket is köszöntötték a nagyok, amikor ők voltak elsősök, Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell című verse.

Azóta már túl vagyunk az első, sőt már a második napon is. Milánék harmadik osztálya sima liba, ezt már rutinból toljuk, Mátéék felső tagozatáról még rengeteg kérdés kering a fejemben, némelyik megválaszolódik a nap végére, ellenben merülnek fel újabbak. Igyekszem türelemmel és beletörődéssel venni az akadályokat, nem mindig megy... pl. már megint olyan információm van, hogy MÁR MEGINT egy napon, egy időben lesz szülői értekezlet a két osztályban, és ettől egyszerűen már hülyét kapok!!! Én nem tudom miért olyan bonyolult ezt összeszervezni, átgondolni, vagy akármi... de ezzel kapcsolatban futok majd még egy kört. Csak hát Lilian néninek egyelőre semmilyen elérhetőségét nem ismerem, szmk-sunk ugyebár még nincs, szóval elég nehéz így párbeszédet kezdeményezni. Meg kicsit unom is már, hogy folyton valamiért beszélni kell valakivel, hogy miért nem mehetnek a dolgok maguktól csak úgy rendben???? Ez olyan nagy kérés???

Na mindegy.

Könyvek javarészt becsomagolva, felcimkézve.  Milánnak van még pár pőre a suliban, azokat ma hazahozza. Úgyhogy iskolai felszerelésileg sínen vagyunk. A nagy kérdés, ami még lebeg a levegőben, az a zeneórák időpontja, ez elég sarkalatos pontja a hetünknek, pláne, hogy idén már Milán is elkezdi az oboát(furulyát). Elvileg jövő hétre a hegedűidőpontok összeállnak, az oboás nő viszont még nem jelentkezett, a levelemre meg nem válaszolt, más elérhetőségét pedig nem tudom... szóval ááááá

Éljen az új tanév! Kitartást, és kellő humorérzéket kívánok hozzá Mindenkinek!

A 2018-as tanévkezdősök.
Tavaly Máténak a válláig ért a kilincs, Milánnak a füléig, Marcinak meg a feje búbjáig. Itt a tavalyi. 

Húsvétra

Marci locsolóversével kívánok Mindenkinek kellemes húsvétot, a lányoknak sok locsolót, a fiúknak sok piros tojást :-)

Nyalka legény vagyok,

Lányokhoz indulok.

Mert ma minden lánynak

Rózsavizet hozok.

Megöntözöm őket,

Mint a virágokat,

Nem venném lelkemre,

Hogy elhervadjanak.

Ám e fontos munkám

Ingyen nem tehetem,

Cserébe a hímes tojást

Sorra ide kérem.

Költészet napjára

Mi mást hozhatnék, mint Mátékám szereplését a kerületi versmondó versenyen, ahol az alsó tagozatosok között a 3. helyezést érte el. 💗

Számomra csak reggel derült ki, hogy be lehet menni a versenyre. Tanakodtam is, hogy mi legyen, menjek, ne menjek, hogy lehet, hogy csak megzavarom Mátét a koncentrációban, de hát csak elmentem.
Épp akkor jött le Máté is Angéla nénivel, mikor megérkeztem. Kicsit izgult, én úgy láttam, bár ő azt mondta minden oké. Kicsit tébláboltam ott, megnéztem a párhuzamos rajzverseny műveit, ( nagyon szuperek voltak), Máté meg csak ült ott a székén, szépen, csöndesen. Közben befutottak a 3.b-sek is a hátsó sorba. Aranyosak voltak, hogy lejöttek Mátét megnézni/drukkolni.

( Nem a legjobb felvétel, de ha tud valaki egy jó progit, amivel a háttérsistergést le lehet venni, megköszönöm. )




Jóóóó sok vers volt, kicsiktől a nagyokig meghallgattunk vagy 20 verset abban a huzatos tornateremben. Voltak meglepően jók, és meglepően rosszul szavaló gyerekek.
Amíg a zsűri döntést hozott, addig volt egy kis esze,iszom a sarokban, süti, pizza, innivaló. Közben pedig csak telt az idő, és már nagyon elkezdtem aggódni, hogy Marcit be fogják zárni az oviba.
Végül 5 körül ért véget az egész rendezvény, és mivel nagyon kellett már rohannunk, mert az ovit fél6-kor bezárják, ezért nagy örömködésre ott a helyszínen már nem volt idő, így itthon még gyorsan odaállítottam a szekrény elé a kis színészpalántát, hogy legalább egy képünk legyen a nyereménnyel.

Versmondóverseny

A héten kedden volt az iskolai versmondóverseny, ahol mind a két iskolásom megmérettette magát.
Pár hete már kézhez kapták mind a ketten a versüket, és bőszen tanulták is minden este. Akkor még olyan távolinak tűnt az az április 4., de aztán gyorsan itt lett, szerencsére addigra mind a ketten ügyesen fel is készültek rá.
Máté nagyon lelkesen nyomta a verstanulást. Neki ez nagyon megy, és nagyon szereti is. Milán már nem volt annyira nagyon lelkes, először nem is értette, hogy miért kapott verset Orsi nénitől, merthogy állítása szerint ő inkább éneklésből jó, nem versmondásból, de aztán csak megtanulta becsülettel ő is a versét.

Máté egy gigahosszú verset tanult, Arany Jánostól a Fülemilét. Mikor először megláttam, hogy oldalakon keresztül van beragasztva a füzetébe, eléggé tágra nyitottam a szemeimet. De végül megbirkózott vele.
Milán Petőfi Sándor Pató Pál úr-jával készült.

Külön indultak a 1-2. osztályosok, és külön a 3-4. -esek.

Éééésssss,

Máté 1. helyezett lett a maga versenyében, Milán pedig 3. a magáéban!!!!

Mind a ketten nagyon ügyesek voltak! Nem mondom, amikor Milán megtudta, hogy Máté első lett, azért duzzogott egy picit, de végül belátta, hogy neki ez volt az első ilyen nagy szereplése, és igazán szépen szerepelt. Meg hát ő egyébként is éneklésből jó, ugyebár :-)

Máté pedig megy tovább, és kedden, a költészet napján lesz az iskola tornatermében a kerületi verseny, ahol Máté fogja a mi iskolánk 3-4. osztályosait képviselni.
Ő nem izgul, ő nagyon várja, én meg majd izgulok helyette. :-)

Készülök rá, hogy majd felveszem a szavalásukat videóra, de eddig még nem voltak benne partnerek.

Forradalmi hangulatban

Iskolásaink idén is nagyon készültek a március 15-re. Mátééknak meg kellett tanulni a Nemzeti dalt, a köznyelvben a Talpra magyart! :-) Mivel nem hozta haza a könyvét, sem a leckefüzetbe nem írt föl semmit, így az egészet megtanultattam vele, de csak 4 versszak kellett. De így legalább jövőre már nem kell újratanulni :-)

Máté végül csillagos 5-st kapott, mert állítólag ő volt a legbuzdítóbb :-) ( A felvételen még egy köztes állapot van, ez után még csiszolódott egy kicsit. )




Milán is megtanulta. Igaz, kicsit a maga arcára formálta, és a kárhozottak neki egyenlő a Kárpát hozott-tal. :-)





Tegnap pedig Milán, miközben vágdosta a Tappancs újságból az összeragasztható autót, közben dalolászott. Először csak úgy az orra alatt, később már szépen, zengőn.





És persze zeng a lakásban a Kossuth Lajos azt üzente :-) Csak arról nem készült videó. Máté a fürdőkádban szokta nyomni. :-)

Hát így várjuk a holnapi ünnepet, amit még nem tudjuk, hogy hol fogunk tölteni. A múzeumkerti bértapsolókat és fújjolókat idén inkább kihagynánk. 2015-ben már volt szerencsénk hozzájuk...

Anyák napja Milánnal

Jajjj, tudom, hogy már kezdek unalmas lenni... de most is csak azt tudom mondani, hogy úúúúgy odavagyok a csillag csoportért! Olyan tüneményesek, olyan ügyesek, olyan bájosak, és OLYAN nagyok!!!! Döbbenetes, hogy 3 röpke év alatt mekkorát nőttek, és a hajdan volt icipici szégyenlős kiscsoportosok most szép csilingelő hanggal éneklő nagycsoportosok. 1 hónap múlva búcsúznak az óvodától. Ez a tegnapi anyák napi ünnepség jó kis bemelegítés volt a könnycsatornáinknak. :)

Azt szeretem a csillagos óvónénikben, hogy még a várakozás nehézkes pillanataiban is  tudják foglalkoztatni a gyerekeket. Míg érkeztek az anyukák, a gyerekek már szépen felöltözve körjátékkal melegítettek be a műsorra. Majd amikor kivonultak, hogy bevonuljanak, addig mindenféle anyukás dalok szóltak a magnóból, amiktől már alapból mindig sírok. Hát így vonultak aztán be a gyerekek, igazán nem volt nehéz dolguk, hogy mindenki sírjon és nevessen egyszerre, anyukák, nagymamák, óvónénik, dadusok, mind. 

A műsort egy éneklős résszel kezdték. Ezeket a körjátékokat játszották akkor is, amikor a lengyel óvónénik itt voltak, csak akkor még táncoltak is. Most a táncos részt nem adták elő, azt majd ballagáskor fogják. Kati néni mesélte, hogy borzasztó büszkék a gyerekekre, mert nagyon lelkiismeretesen készültek, tanultak, és hogy a lengyel óvónénik külön kiemelték a Csillag csoportos gyerekek előadását, amikor a kerületi oktatási vezetővel találkoztak. Kati néni már ekkor is a könnyeivel küszködött. Mi is.

Jöttek a gyerekek, és gyönyörű szépen tényleg öröm volt hallgatni őket. És olyan bátran, olyan szépen hangosan daloltak, hogy csak na.
Nem mertem az egészet egyben levideózni, mert csak 12 percnyi videóhely volt a kártyán, és nem tudtam, hogy a mese, amivel készültek, milyen hosszú lesz, mert Milán nem mondott róla semmit, de azt szerettem volna egyben felvenni. Így csak egy-egy részletet csíptem ki.

Aztán egy Sehány éves kislány-szerű mesét mondtak el. Hát ez valami elképesztően aranyos és kedves volt. A mese közben hol nevettünk, hol sírtunk, vagy mind a kettő egyszerre, nehéz volt a lábamon megtartani a kamerát, ahová azért tettem, hogy stabil legyen. Hát nem lett az. :)
Nagyon-nagyon hosszú történet volt, de Milán ( és még szinte mindenki) az egészet kívülről tudta. Láttam, ahogy menet közben motyogta az orra alatt.




Ezen kívül még  vagy 5 verset is elszavaltak elénk kuporodva és még énekeltek is párat. Szem nem maradt szárazon. Majd saját készítésű sütivel vendégeltek meg. Nagyon jól nézett ki, Milán behabzsolta az egészet, épp csak megkóstolni tudtam. :)

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?

Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna? 

---------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 Rozmaringos ablakomban,
táncot jár a napsugár,
füsti fecske csőre koppan,
hírt hozott a kismadár.
Azt csicsergi fecskenyelven,
megrázva a kis fejét:
nagy vidáman ünnepeljem
jó anyámnak ünnepét.

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

Nagymamáknak

 
Gyerekek! Gyerekek!
Mi van ma veletek?
Nem maszatos senki,
Csendben van mindenki,
Szemetet sem hagytok,
Oly rendesek vagytok.
Látjátok nagymamák?
Milyen jó unokák.
Ünneplőben vannak,
Verseket szavalnak,
Minden nagymamának
Forró csókot adnak.

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 A műsor végén sorra ölelgették az óvónénik a gyerekeket. Olyan jó volt ezt látni, és olyan szomorú is, hogy mindjárt vége ennek az igen szép időszaknak. Kiszakad a burok, ami ebben a csoportban körbe vette őket. Hiába a kedves tanítónéni, az  már mégsem óvoda. Nehezen emésztem ezt meg, tudom. De hát mit tehetnék? Milánka is nagyfiú már.

Altató

Milán, tegnap fürdés után, az alsógatya és a pizsama között valahol félúton verselgetni kezdett. Nem újdonság ez nála, nagyjából folyamatosan mond valami verset, dalt, amit tanultak vagy hallott. Rendkívül széles a repertoárja, a PetőfiSándorgatyábatáncoltól a gyerekdalokon át, egészen Mohamed Fatima Ragyog a szívem, mint a napjáig terjed. 

De azt a verset, amit mondott, csak tegnap este hallottam tőle először. A nagy katyvaszban valahogy mindig felkapnom a fejemet, ha valami újat hallok. 

El is mondattam vele még egyszer, mert tudtam, hogy ha nem írom le, akkor elfelejtem, és lehet, hogy soha többet nem fogja elmondani, mert olyan kedve van. Nagyon klassz vers. Azt mondta Milán, hogy Kati néni szokta ezt nekik mondani, alvás előtt. 

Orbán Ottó: Ólommadár

Zsák, zsák, zsák,
hol van a hálózsák?
Kati szemén ólommadár ül, az álmosság.
Azt mondja az a madár:
ideje aludni már,
nézd, az anya milyen fáradt,
csukott szájjal ásít párat,
Macska Margit sem dorombol,
a régi cipősdobozból
idehallani, hogy horkol;
be a zsákba, zsupsz, nyakig –
elrepülünk a hajnalig!

 A Kati helyére bármilyen más név behelyettesíthető. Milán Marcival mondta :)

6 éves Milcsike

Most, hogy egymás mellé tettem az eddigi szülinapos képeit ennek a 6 éves nagyfiúnak, hát... meg kellett állapítanom, hogy az a kis kerek pufifánksága most már teljesen odavan. Nem tudom Máténál mikor volt az első év, amikor már tényleg azt gondoltam, éreztem, hogy már nem kicsike. Milánnál ez az év volt a nagy vízválasztó. Eddig. Aztán ki tudja mi jön még ez után, amikor majd iskolába kerül. 

Az, hogy külsőleg olyan nagyfiús lett, az egy dolog. Bivalyerős. Nincs már babapocak, pufipofi, csupa erő, és csupa izom van helyette. Nem szeret veszíteni, nem is nagyon tud, bár társasban azért már elviseli. Egyéb téren pedig addig küzd, míg ő lesz a legjobb, de legalább holtversenyig.

Az meg egy másik dolog, hogy viselkedésben is nagyfiúsodik. Vagy nagyfiúsodni akar. Szívja magába Máté iskolás nyegleségét. Olyakor hányavetin csak úgy odaszúr. Vagy odamorog. Vagy ordibál. Nincs már csendben elszöszölő Milánka, van helyette egy kis méregzsák, egy kis aggresszív kismalac, aki dúl-fúl, de aki aztán villámcsapásra vált át szeretetgombócba. Még mindig ő az, akit leginkább rá lehet venni valamire. Ő az, akit a legjobban érdekel az, hogy ne legyek haragos, és inkább elpakol még Marci után is, sokadszorra. Közben persze folyamatosan okítja Marcit, hogy látod, megint én pakolok helyetted. De ő az, aki a leghamarabb a védelmébe is veszi őt, ha Marci mondjuk csinál valami rosszat. Vagy pl. az oviban az udvaron. Borzasztó empatikus, segítőkész, és nagyon érzékeny. Még mindig ő a családban a hízelgőbetyár. 

Szeretném neked adni a kék eget,
Csillagfényes éjen a Göncölszekeret,
A napot, virágos réteket,
Szeretném megadni neked.

Szeretném neked adni a madarak röptét,
A tavasz erdő harsány zöldjét,
Mezőkön sárgálló pipitéreket,
Szeretném megadni neked.

Szeretném neked adni arcomat,
Szemem színét, mosolyomat,
Én láttam már a világból eleget:
Látásom adnám neked!

                                         (Nemes Kiss Katalin)

Máté 8 lett

Biztos azért, mert ő az első, de az ő születésének minden körülményére kristálytisztán emlékszem. Évről-évre meg is említem ilyentájt, hogy húúúú bezzeg 5-6-7-8 évvel ezelőtt ilyenkor volt az az ominózus postára sétálás, (13-án), vagy hogy 14-én még azon gondolkodtam, hogy elmenjek-e a céges karácsonyi buliba, mert ez a gyerek már úgysem fog megszületni sosem. Nem mentem el. De az is megvan, hogy éjszaka, amikor már éreztem, hogy itt már lesz valami, de nem tudtam, hogy mikor illik kiugrasztani a dokit az ágyából szombat hajnalban, és csak vártam, csak vacilálltam a nappaliban, hogy mi legyen, közben pedig az idevágó szakirodalom megfelelő fejezetét olvasgatva próbáltam kitalálni, hogy akkor ez most vajon már tényleg az-e. Az volt. 

Éjjel leesett a hó is. És a hóeséssel kaptuk meg Mátékát is. Egy kis tündibündi szeretetcsomagot. Alig volt 3 kiló, olyan picike volt, olyan formás, és olyan törékeny. 

 Ma már 8 éves! 

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.

                                                   (Pilinszky: Itt és most)

 Boldog születésnapot, Máté!

Milán verse

Egész hétvégén arra kérleltem, hogy mondja el kamerába a Mikulásversét, mert olyan nagyon tetszik, de nem, nem és nem, nem akarta. Aztán mikor régi képeket nézegettünk, amit nagyon szeretnek, és találgatják, hogy melyiken ki van,  akkor megint mondtam neki, hogy milyen jó lenne, ha levideózhatnám, hogy milyen ügyesen mondja a verset, mert milyen jó lenne sok év múlva megint megnézni. Erre már beadta a derekát. Persze akkor, amikor épp hogy hazaértünk az esti sétából és még nem melegedett át a gép, ezért hipphopp bepárásodott, a szobában semmi fény nem volt, de ha kislámpát kapcsoltunk, akkor meg elvakította szegény Milánt. Szóval... nem pont egy díjnyertes videó. De nem akartam elszalasztani a kínálkozó lehetőséget. 

(és milyen jól tettem, mert ma megint mondtam neki, hogy mondja el világosban, és persze már nem volt rá hajlandó. )

Mikulásos

Tegnap egész délután be voltak már zsongva, hogy hűűűűhaaaa ma még ki kell pucolni a csizmánkat!!!! Hihetetlen, hogy mennyire tudnak lelkesedni, és milyen nagy sebbel-lobbal jött mindegyik, amikor végre oda jutottunk, hogy jöhetett a cipőpucolás. Bezzeg máskor..., amikor százszor mondom el, hogy pakoljanak el maguk után, meg hogy nem a földre vesszük le a kabátot, meg a pulóvert, stb..., na máskor ezeket meg se szokták hallani. 

Mindenki kapott egy-egy nedves rongydarabot a kezébe, és már estek is neki a csizmájuknak. Milán pikkpakk végzett, igaz, ő még csak két napja hordja a magasszárúját, és sok takarítanivaló még nem volt rajta. Máté és Marci elszöszölt egy darabig, biztosra akartak menni. 

Már tavaly is téma volt, hogy hová tegyük a cipőket, idén is bajban voltunk, mert Máté mondta, hogy nyilván az ő szobájuk ablakában van a helye. Meg hogy ő egyébként is meg szeretné lesni a Mikulást éjszaka. A gyerekszoba ablakával viszont az a baj, hogy előtte van az íróasztal, és így nagyon macerás  Nekem, mint a Mikulás segédjének belecsempészni az ajándékot a csizmákba. Én a mellett kampányoltam, hogy tegyük aza ajtó elé, úgy lesz a legegyszerűbb dolga a Mikulásnak, hehehehe :) De ők ragaszkodtak az ablakhoz. így végül a hálószoba ablakba kerültek. Ahogy szoktak, szerintem. 

Este az óvodások még elszavalták a versüket. Biztos, ami biztos. 

Milán verse:

Kovács Barbara: Óvodások verse Télapóhoz

Nagyon jók voltunk ám, alig verekedtünk,
nem is nagyon kiabáltunk, épp csak berekedtünk.
Mért késel hát Télapó?
Azért nem jössz, mert nincs hó?
Ajándékkal teli szánkó
nem csúszik, ha nincsen nagy hó?
Szarvas lába botladozik,
száraz úton csetlik-botlik?
Hagyd a szánkót, hagyd a szarvast,
kamionnal gyorsan hajthatsz!
Ülj föl egy nagy repülőre,
ideérhetsz egykettőre!
Mindegy hogyan, csak már gyere,
kicsi csizmánk legyen tele!

 Marci verse: 

Kovács Barbara: Télapóka...

 

Télapóka, Télapóka szeretettel vártunk,
örülünk, hogy újra itt vagy az oviban nálunk.
Megköszönjük, amit hoztál, meg is esszük mindet,
és azután jövő télig megint várunk téged.

 

És reggelre, láss csodát, ott figyeltek a degeszre tömött csomagok a cipőcskékben. :)

Marci ébredt először, szokás szerint, majd csakhamar Milán buksija is feltűnt az ajtóban. Neki jutott eszébe, hogy vajon van-e valami a csizmákban! Meg is lesték rögtön Marcival, és tágra nyílt szemekkel csodálták a zsákokat, és nézegették az ablakon keresztül, hogy mi látszik ki a zacskóból. Aranyosak voltak, mert mondtuk nekik, hogy várjuk meg, míg Máté is fölébred, és csak akkor vegyük ki és bontsuk ki őket, és beleegyeztek. Szerencséjükre nem kellett már sokat várni Mátéra sem. 

Mátéval együtt pedig végre kibonthatták a csomagokat! Egyesével mutogatták, hogy mi minden van benne, oreo, mikulás, kinder tojás, pisztácia!!!!! 

Hagyomány már, hogy ilyenkor reggel gyorsan legyűrnek valamit a csomagból. Szerintem ez a legnagyobb ajándék, reggeli előtt édesség!!!!! Marci be is puszilta a kinder tojását, Milán a focis csokiját, Máté meg nem is tudom.... 

Milánnak és Marcinak tojásból kikelő hüllő/halacska is volt a zsákjában, Máté pedig egy zacskó üveggolyót kapott, és grátiszként (bár nem érdemelte meg) még  egy Fradis tollat is dugtam neki bele végül. Focis kártyára fáj a foga nagyon, kapott egy tasakkal a szülinapjára, és szeretne még mellé. Gondoltam is, hogy teszek neki a csomagjába, de végül nem tettem, mert van egy pár dolog mostanában a rovásán. Persze jól kiszúrtam vele a Fradis tollal, aminek nyilván legalább annyira örült, mint egy zacskó fifás kártyának, de azért mégis no... 

Aztán biztos kap majd  kártyát is, hiszen előttünk van még minden ünnep. 
Az új tollával viszont rögtön le is ült, és írt egy szép hosszú levelet Papáéknak. Hát nem aranyos? 

Anyák napja Milánnal

Mióta Máté iskolás, azóta folyton azon parázok ilyenkor ünnepekkor, hogy nehogy egy napon legyenek az ünnepségek. Milánéknál már hete óta tudott volt, hogy 6-án lesz, Mátééknál egészen a múlt csütörtökig titok fedte a dátumot, ami végül 7-e lett. Szerencsére. 

Jó meleg, fülledt délután volt a tegnapi, ahogy fél 5-kor szépen sorban végigültük a kisszékeket, a szépen feldíszített csoportban, hát nem fáztunk egy cseppet sem. 

Az ünnepséget Kati néni nyitotta meg egy röpke, de annál könnyfakasztóbb beszéddel, hogy milyen jó dolog az anyaság, milyen jó gyereknek lenni, gyerekkel lenni, és mennyire szerencsések ők, pedagógusok, hogy nekik a saját gyerekeik mellett van még 25 kisgyerekük. Nagyon megható volt.

Aztán jöttek a gyerekek, kézenfogva, énekelve, táncolva, és egy pár dalos körjáték repertoárt mutattak be. 

Az igazi anyák  napi rész pedig már szemtől szembe zajlott. Milán odaállt, majd odakuporodott az ölembe, és úgy mondta a verseket, úgy énekelt. Aranyos volt nagyon :) De hát Milán mindig aranyos, benne mindig sok a szeretet.

Móra Ferenc : Anyának

Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.

Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.

Lukács Angéla: Csak egy van...

Sok-sok levél van a fán,

Mind hasonló forma,

Milliónyi levél közt

Mégsincs két egyforma.

A Földön sok gyerek él,

milliárd is megvan,

De az egész világon

Belőlem csak egy van.

S ha egy nagy tér közepén

Tenger gyerek állna,

Közöttünk az anyukám

Mégis rámtalálna.

Létay Lajos: Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna,

én azt is megkeresném.

Ha csak egy csillag gyúlna,

fényét idevezetném.

Ha csak egy madár szólna,

megtanulnék hangján.

Ami csak szép s jó volna,

édesanyámnak adnám.

Hullottak ám a könnyek rendesen :)

Ez vagyok én

Milán fényképezte

Itthon még elénekelte az anyák napi klasszikus Orgona ágát. Persze az első sor szokás szerint lemaradt. Sosem fogom már megjegyezni, megtanulni, hogy van némi átfutási idő a gombnyomás és a felvétel elindulása között.

Ma folyt. köv. Mátéval. Aki annyira titkolózott, hogy még a hazaküldött verseket is Apával tanulta meg. Nekem csak a fellépéshez szükséges kötényt, fakanalat, és tojást kellett biztosítanom, persze mindezt máról holnapra, vagyis tegnapelőttről tegnapra. Imádom az iskolában, hogy ma beírnak valamit, ami holnapra kell. Lehet, hogy mi vagyunk csak ilyen szeleburdi család, de nálunk nem alap, hogy van itthon fonál 2 színben, fekete tempera, meg miegymás, amit mindig holnapra kellene prezentálnom.  Kötényt végül kölcsönkértem, mert nekünk csak felnőttkötényünk van itthon, az sem volt egészen tiszta, fakanalat vettem egy steril csilivilit a százasboltban tegnap, ma már azzal fog feszíteni az ünnepségen. Tojásunk az mondjuk volt itthon, bár azt is nagy dobozban küldtem, nem kicsiben, amiben állítólag kellett volna. Remélem, ez azért nem fogja megakasztani a műsor menetét. :) Kíváncsian várom!

Szentesen

Vasárnap, egy korai ebéd után indultunk el Ózdról Szentesre. Nem először tettük már meg ezt a távot, szóval az út maga, és az út hossza nem volt ismeretlen számunkra, mégis mindig van bennünk egy kis para, hogy milyen lesz, hogy a gyerekek hogy fognak viselkedni, hogy mennyire lesz járható az út, és mekkora lesz a forgalom. Mivel ebéd után voltunk én igen-igen számítottam arra, hogy az út java részét a hátsó sor alvással tölti, és végül így is lett, már csak olyan háromnegyed órányi út volt előttünk, amikor felébredtek.

Ahogy közeledtünk úgy lett egyre téliesebb az idő, de igazi hóesést, szélfúvással már majdnem csak Szentesnél láttunk. Szentesen pedig igazi hó volt! Ha nem is hatalmas nagy, de jó néhány centinyi. Így aztán mikor bepakoltunk, és kifújtuk magunkat, akkor elmentünk sétálni, hogy nehogy megint úgy járjunk mint tavaly télen, amikor nálunk Pesten csak 1 napot volt hó, és mi akkor se mentünk ki. Szegény Marcinak csaknem két és fél év alatt most először érte hó a cipője talpát. :) De nagyon tetszett neki. 

Nem volt mondjuk igazi sétaidő, a városba befelé menet még csak-csak, de visszafelé már nagyon-nagyon jeges, hideg szél fújt. Majd' megfagytunk. De azért jó volt, mert lehetett csúszkálni, és még hógolyózni is.

A kedvencem mégis az volt, amikor találtunk az  egyik panzió ablakában egy kis betlehemet. Milán meg mint akit odavezényeltek, vigyázba vágta magát és elszavalta ezt a verset:

Betlehem kis falucskában
Karácsonykor éjféltájban
Fiú Isten ember lett,
Mint kisgyermek született.
Őt nevezték Jézuskának,
Édesanyját Máriának,
Ki pólyába takarta,
Befektette jászolba.
Az angyalok fenn az égben
Mennyei nagy fényességben
Zengették az éneket:
Dicsőség az Istennek. 

A fiúk persze nem maradtak ajándék nélkül, és megünnepeltük Milán szülinapját is :) Meg egy picit Mátéét is utólag.

 Milán szülinapján rendezik rendszerint az újévi koncertet a sportcsarnokban, ahová ha csak tehetjük, elmegyünk. Nem maradunk végig, mert sokáig tart, de az első felét általában ki szokták a fiúk is bírni. A helyi rezesbanda, kórus, és néptáncegyüttes lép fel ilyenkor. Idén egész sokáig tudtunk maradni, még a szünet után is hallgattunk pár előadást, bár ekkor a fiúk már nem ültek, hanem a felső sorban ácsorogtak a korlát mellett, de még nézték a műsort, csak már nagyon késő volt.  

Marci üti a kis mutatóujjával a ritmust:)

Júlia néninél:

A szilvesztert is Szentesen ért bennünket. Máté nagyon készült rá, hogy ő majd éjfélig fennmarad, és megnézi a tüzijátékot. Igazából ha nem lett volna annyira hideg, mint amilyen volt, akkor még ki is sétáltam volna a térre megnézni, de abban a metsző hidegben nem igazán volt kedvem kimozdulni, így nem is mentünk. Végül Máté nem is bírt ébren maradni, valamikor fél 11 tájban oldalára fordult és már durmolt is. Milán egy darabig kirakózott, az új kirakóját akarta kirakni, de végül ő is feladta, és pár darabbal vége előtt ő is elaludt.

Marci rendes menetrend szerint működött, és pont éjfél előtt nyusszant néhányat, de végül visszaaludt, és szép csöndesen köszöntöttük az új évet.