Egy csipetnyi Mecsek

Nem jöhettünk el úgy Pécsről, hogy nem szagolunk bele legalább egy kicsit a Mecsekbe, csak amolyan kedvcsinálót. 

Még itthon kinéztem nagyjából, hogy a híres pécsi tévétorony, és egy újabban instahíres Flóra-pihenő nincs egymástól olyan messze. sőt, akár közelinek is mondhatnám. Eleve úgy készültünk, hogy mindent, ami nem bemenős, (értsd: múzeum), azt hétfőre hagyjuk, mert hétfőn sok minden zárva van úgyis. Úgyhogy minden bemenős helyet bele kellett sűrítenünk  a szombat délutánba és a vasárnapba, és többé- kevésbé ez sikerült is. Hétfőre már csak a hegyek maradtak :-) 

Vasárnap este azért még felsétáltunk a város fölé, mert csak nem hagyott nyugodni, hogy nem jöttek fel velem a hegyre délután... és mivel jól bevacsoráztunk, nagy hiba lett volna nem lesétálni. Úgyhogy még sötétedés előtt gyorsan nekivágtunk a domboldalnak, hogy megnézzük a Niké-szobor mellől a várost. 

Hogy micsoda impozáns házak vannak arrafelé, atyaisten. Amerre futottam, ott is nagyon ütős volt minden, de akkor nem volt annyi lehetőségem nézelődni, futás közben, hegynek föl, nomégmitnem... :- )

Viszonylag gyorsan felértünk a szoborhoz, szerintem 20 perc körül mutatta a távolságot lentről, amikor elindultunk, szóval tényleg nem volt akkora nagy wasistdas, persze a fiúk azért meg akartak halni félúton, kivéve Marcit, akinek nagyon bejött a hegymenet. 

Fent viszont nagyon jó volt, és még a lenti Bagossy Brothers koncertet is felhallottuk. :-)

Másnap, hétfőn, jól bereggeliztünk. Ezt azért minden nap el tudnám viselni, hogy egy ilyen komplett reggelit elém rakjanak, és miután jóllaktunk, elegánsan felálljunk az asztaltól, és menne mindenki a dolgára. :-) 

Szóval reggeli után, 10ig, el kellett hagyni a hotelt, úgyhogy nem volt más dolgunk, mint gyorsan elmenni megnézni a Pmfc stadionját, ( nagy élméyn volt), majd felmenni a tévé-toronyhoz. 

A tévé-toronyba borsos belépő ellenében lehet felmenni, sőt nem is menni, hanem felliftezni. Van fönn egy étterem is, ami még zárva volt, és fölötte a kilátóterasz. Jó nagy szél volt odafenn, de azért alaposan körbenéztünk, és próbáltuk beazonosítani a látóhatárban a tavakat, hegyeket. 

Aztán innen átsétáltunk a flóra-pihenőhöz, ahol van egy kis kilátó, meg egy fára szerelt hinta, és szép kilátás. Az oda vezető út egyáltalán nem volt megerőltető, a toronyhoz visszavező sem volt igazán hoszú, de mégis olyan jó volt kicsit erdő szagot érezni magam körül. 

Kicsit fájó szívvel hagytam ott a környéket, de újabb visszatérős vidék került fel a végehossza nincs listámnak :-) 

Pécsi városnéző futás

 A Zsolnay-negyed, a templomok, a múzeumok, és a városjárás után tartottunk egy kis pihenőt a hűvös szobában. De mivel nekem hosszú-hosszú listám van mindig, egy idő után pedzegettem, hogy nem sétálunk-e még fel a Tettyei romokhoz vacsora előtt, hiszen nincs messze, alig 20 perc gyalog, de csak néztek rám, hogy mi bajom van... Úgyhogy sebtiben futócipőt húztam, és pillanatok alatt kint voltam az utcán, és már iramodtam is neki a hegyoldalnak. 

A zuglói laposokhoz szokott lábaim eleinte nem nagyon értették, hogy mit akarok, de aztán belejöttek, és bár elég meredeken haladt felfelé az út, de magas, hűs fák árnyékában haladtam, úgyhogy még élveztem is. Aztán mikor egyre feljebb értem, és a házak között ki tudtam kukucskálni, akkor már egyáltalán nem bántam, hogy elindultam. Sőt. Pikkpakk fel is értem a kinézett célponthoz, a tettyei romokhoz. 

Itt egy kicsit elidőztem, mert olyan remek hely ez, hogy a fiúknak is biztos tetszett volna. Volt itt középkori  palotarom, csobogó szökőkutak, játszótér, sok zöld, napsütés és árnyék, minden ami kell. 

Itt gondoltam ki, hogy nem visszafelé futok, ugyanazon az úton, hanem átfutok arra a szomszédos sziklára, aminek a tetején egy keresztet láttam, a túlsó felén pedig az a Havi-hegyi kis kápolna áll, ami előtt a híres mandulafa áll, ami az év fája is volt valamelyik évben. 

Igazából fölfelé is tök jó lett volna menni, mert a Balázs-pihenőhöz vezető sziklába vájt lépcsősor és fönt a kis kilátószerűség eléggé vonzott, de MArci rámbízta, hogy időben érjek haza, nehogy elcsússzon a vacsora, úgyhogy nem keringtem inkább a hegyoldalban. :-) 

A Havi-hegy felé egy remek deszkapallós híd vezetett, ott fenn pedig egy szinteúj sétány, vezetett végig. Nekem mondjuk ez térkövezés nem a szivem csücske, egyáltalán nem autentikus, de legalább a panoráma remek volt innen is. 

Visszanézve a romokra. 

Lefelé jönni nem volt épp leányálom. Mivel nem  nagyon akartam messzire kóborolni, irányban egy olyan meredek útra tévedtem, amin nehogy futni lett volna veszélyes, de szerintem lefelé sétálni is. De azért leóvatoskodtam magam, és leérve a laposon már száguldottam, mint a szél. Jól esett volna még egy kis kört futni a már ismert Ferencesek utcája- Székesegyház- Káptalan utca-hotel útvonalon, de nem kanyarogtam már sokat, hiszen vacsizni kellett menni. 

Fél óra volt csupán, de annyi-annyi szépséget láttam, annyi élményt gyűjtöttem, hogy az egyik legemlékezetesebb futásomként tartom számon ezt a kis rövidkét. 

Zsolnay negyed

 Ha Pécs, akkor egyértelműen Zsolnay. 

A 19-20.században virágkorát élő Zsolnay porcelngyár egykori területén van ma az un. Zsolnay-negyed, a régi gyárépületekkel, házakkal, gyönyörű Zsolnay -szobrokkal díszített parkokkal. A negyed bármikor szabadon látogatható, csak a kiállításokért kell fizetni. De van itt koncertterem, bábszínház, egyetemi épületek, szóval jó sok időt el lehet kóborolni múzeumok nélkül is. 

Egy tudományos kiállítással a Tesla-laborral kezdtünk, ez nagyon érdekes és szórakoztató volt.

Aztán körbejártunk kicsit a parkban, megnéztük a látványmanufaktúrát, majd vissza kellett mennünk időre, mert a fiúk kisírtak egy VR szemüvegezést :-) Én ide nem mentem, hanem amíg ők a virtuális valóságban múlatták az időt, én tettem még egy kört a Zsolnay házak között. 

Marci áramot fejleszt

Itt van a híres pécsi kesztyűnek is egy manufaktúrája és egy shopja. Nekünk ide nem volt jegyünk, de a shopban azért körbenéztünk, és úristen.... mennyi gyönyörűséget láttunk. Maga a kesztyűgyár a rendszerváltás óta nem működik, egyedi kis manufaktúrák készítik a híres pécsi kesztyűket, akár egyedi megrendelésre is. 

A Zsolnay Gyár- és családtörténeti múzeumba most nem mentünk be, de a valóban páratlan Gyugyi-gyűjteményt megnéztük. A közel 700 darabos gyűjtemény a gyár 1870-1910-ig tartó aranykorát szinte teljesen lefedi. Az Amerikában élő műgyűjtő 2010-ben, amikor Pécs volt a Kulturális főváros,  egy igen engedményes áron adta át a gyűjteményét a városnak . Azóta még több darabbal bővült a gyűjtemény. 

Innen, mikor végeztünk, még vissza kellett rohannunk a város túlsó felére, mert volt még jegyünk a Középkori Egyetem kiállításra, ami székesegyház mellett volt, és Idris baba türbéjébe, ami meg jól fent volt. 

A türbe picike volt ugyan, de a néni itt is érdekes dolgokat mesélt a törökökről. A Középkori Egyetem viszont egyáltalán nem ért semmit, néhány kődarab, és pár információs tábla az egyetemek európai létesítéséről. 

Ezek után a fiúk teljesen kidőltek a hűvös szobában, és azt mondták, hogy már csak vacsorára dugják elő az orrukat. 

Pécsi hétvége

Ezer meg egy éve vágytam már arra, hogy elmenjünk Pécsre. Egyrészt azért, mert az ország jelentősebb nagyvárosaiban, megyeszékhelyeiben már megfordult legalább egyszer, de Pécsen én még sosem voltam. Másrészt eddig bárkivel bármikor szóba került Pécs, mindenki csak sóhajtozott, hogy Pécs milyen klassz hely. Szóval beszéltük már egy ideje, hogy jó lenne most már Pécsre menni, főleg, de igazán akkor került porondra nagyon, amikor Villányban voltunk 2019-ben, és ott suhantunk el a város mellett. 

Erre az ismerjük meg Pécset kirándulásra most került sor, mégpedig úgy, hogy Feritől kaptam ezt a hosszú hétvégét még karácsonyra. 

De télen, rossz időben nem akartam menni. Tavasszal meg, amikor tudtunk volna menni, a hosszú hétvégéken, akkor nem volt szabad szoba a hotelben, így csúsztunk át júniusra. 

Jó meleg hétvégét kaptunk fentről, úgyhogy megtapasztalhattuk az igazi mediterrán Pécs hangulatát. 

A hotelünk a Széchenyi tér ( a főtér) mellett volt, szinte a dzsámi közvetlen szomszédságában. Innen csillagtúráztuk körbe a várost. Mivel nem volt sok időnk, ezért már szombat délután neki is estünk a látnivalóknak. 

A székesegyház mellett rengetegszer vezetett el az utunk, de igazán bemenni és körbenézni eegyszer sem tudtunk, mert mindig ki volt írva, hogy rendezvény miatt zárva, vagy kiküldtek, hogy már zárnak, vagy mise volt... épp csak az ajtóból tudtunk be-bekukucskálni, és megcsodálni ezt a kívül grandiózus, belül gyönyörűszép templomot. 

Amit mindenképp meg akartunk nézni az a Vasarely Múzeum, mert szeretjük :-) meg ez a jellegű művészet a fiúknak sem olyan unalmas, gondoltuk. Mondjuk, nem mondom, hogy nem kínlódtak, de megnéztük. 

Aztán még szombat délután elsétáltunk Jakováli Hasszán pasa dzsámijához, ami arról híres, hogy szinte teljesen eredeti állapotában maradt meg a dzsámi és a minaret együttese, az országban egyedüliként. A dzsámiban egy nagyon tartalmas és érdekes idegenvezetést kaptunk egy fiatal fiútól. A minaretbe sajnos már nem lehet felmenni, mert statikailag nem elég biztonságos, állítólag süllyed, vagy ferdül, vagy mindkettő. 

Kis hotelbeli  pihenőzés után, még vacsora előtt, felsétáltunk egy közeli kistemplomhoz, a Kálvária-hegyre. 

Gyönyörű volt innen a város. Persze a fiúk negyvenszer vesztek össze az odaúton mindenféle mondvacsinált bajaik miatt. 

Vacsi után még tettünk egy kis kört. A szabadtéri színpadon éppen Tankcsapda koncert ment, kicsit ácsorogtunk ott oldalt a kordonok mellett, látni ugyan nem láttunk, de hallani egész jól lehetett, majd miután meghallgattuk a kdvenc számainkat hazasétáltunk.  

Jó volt, hogy két szobánk volt a hotelben, így nem volt olyan nyüzsi este. Milán és Máté aludtak a másik szobában, mi pedig Marcival az egyikben.