Haverok, buli

Talán már említettem, hogy csütörtökönként Marci az egyik barátjáéknál üti el az időt jóga után, míg érte nem tudok menni.
Persze azon túl, hogy húúú, megyek Tomiékhoz, nagy húzóerő volt, hogy Tomiéknak van x-boxuk. :-) De ez csak ideig-óráig volt nagyon izgi, merthogy Tomiéknak van egy kutyájuk is! Azám! Pár hónapos, és gyönyörűséges. Boxer. (azthiszem)
Marci meg köztudott, hogy nagy kutyabarát. Sőt. Kutyaőrült. Szóval pikkpakk a kutya került középpontba, és most hogy már jó idő van, és legfőképpen már nincs vaksötét 5 órakor, leginkább kint rohangálnak még a ház előtt a kutyával.
Még valamikor jó pár héttel ezelőtt mondta a tomi anyukája, hogy majd fogják vinni a kutyát kutyaiskolába, és hogy ha gondolom, és elengedem, akkor Marci is velük mehet. Mondtam, hogy persze, persze.
Aztán hipphopp el is jött a kutyaiskola ideje. A múlt hétvégén már meg is voltak az első órák.
Úgy tudtuk, hogy csak szombaton van, vagy nekem csak ez jött át, de szombaton reggel mi úszni járunk újabban, de hogy ne maradjon ki Marci a buliból, mert akkor hallgathatjuk hetekig, uszoda után kivittük a kutyaiskolához. Óóóó volt nagy öröm :-) És ha már Milán is ott volt, akkor ő is ott maradt.

Aztán kiderült, hogy vasárnap is lesz oktatás, és mivel gyönyörű szép tavaszi idő volt, hát elengedtük őket másnap is. Ekkor, még egy kis kirándulást is tettek a Tomi apukájával a Szilas-patak partján, és az erdőben, elsétáltak vmi Nevesincs-tóhoz, amit én egészen addig egyáltalán nem ismertem. Aztán rákerestem a neten, és kiderült, hogy a tó egyike az  főváros területén lévő még meglévő utolsó ősláposoknak. Sajnos, ahogy olvasom, bár nem ástam olyan mélyen bele magam a témába, bár természetvédelmi területté szeretnék nyilváníttatni évek (évtizedek) óta, ez máig nem történt meg, és eléggé aggódnak is a hozzáértők, hogy egyszer csak felszámolják ezt a zöld területet is, és a bioláp helyére majd ide is építenek valami sokszázlakásos lakóparkot. Reméljük, nem így lesz. mindenesetre, lehet, hogy most, hogy tudjuk, hogy ez itt van szinte egy köpésre, még az előtt meg kéne nézni. :-)

Ellentétek

Hétfőn két szülőin is voltam. Az egyiken csak félig, mert kezdődött a másik, és úgy gondoltam, ami később be is igazolódott, hogy nem vesztek semmit, ha félidőben távozom, hogy a másikon ott tudjak lenni.
Épp a héten olvastam egy cikket arról, hogy a mai digitális világban már mennyire felesleges a szülői értekezlet. Ezzel, ha az Egyik szülőire gondolok, abszolút egyet tudok érteni. Idő- és idegrendszer pazarlás. Ellenben a Másikon jó volt ott ülni, mert nem volt stressz, nem volt para, nem volt szidás, számonkérés, fenyegetés, duzzogás.
Hétfő este óta kattogok magamban, hogy hogy lehet az, hogy
- az Egyik osztályban mindenki hülye, szófogadatlan, szemtelen és lusta
- a Másik osztályban viszont mindenki milyen klassz, szuper bizonyítványok, lelkes, okos csapat
- az Egyikben a teljes nihil és motiválatlanság
- a Másikban szinte összevesznek, hogy ki legyen benne a versenycsapatban
- az Egyikben senki nem tud semmit, örök általánosítás, nem megy ez, nem megy az, tanuljunk otthon
- a Másikban nem baj, ha nem megy még, majd belejönnek, majd behozzuk, no para, ügyesek és okosak
- az Egyikben, ha vannak is versenysikerek, nem beszélünk róla
- a Másikon mindenki csúcsszuper, mert ezt, meg ezt, meg ezt a versenyt is milyen jól vettük, a papírgyűjtéstől elkezdve a tanulmányi versenyeken át a sakkversenyig.

Olyan elkeserítő, ha egy pedagógusnak az az egyetlen mondanivalója a huszonakárhány szülőnek, hogy a gyerekeik elviselhetetlenek, nem tanulnak, nem csinálják, nem érdekli őket, nem, nem, nem, és nem,... holott, megjegyzem, ez nem igaz. Legalábbis úgy előadva, ahogy elő lett adva, sarkosan és általánosítva, mindenkire ráhúzva a vizes lepedőt, tuti, hogy nem. És mérhetetlenül sértőnek találom, hogy egy pedagógusnak csak a negatív dolgok mennek át, mint közlendő, és még elszomorítóbb, hogy a gyerekek is csak ezt kapják töményen napi 8 órában.
Mindig minden a rosszabbik oldalról van megragadva, és úgy van  kommunikálva. Szerintem ez olyan szintű lelki szegénység, és kiábrándultság a saját életével kapcsolatban, hogy már csak az okoz némi örömöt, hogy mindenben megkeresi a rosszat, és tegyük akkor rosszá mindenki más életét is. Vagy nem tudom... nem vagyok pszichológus...

Mindenesetre mélységesen csalódott, szomorú és tanácstalan vagyok jelen pillanatban, és keressük a lehetséges megoldásokat kiutat a jövőre nézve...

Kulturális programok

Megint eltelt egy hét, úgy, hogy szinte fel sem tűnt. Jó lenne néha kicsit megragadni a napokat, hogy ne csak úgy hulljanak ki az ujjaim közül, de legtöbbször már szerda este van, amikor ráébredek, hogy húha, holnap már csütörtök...

A múlt héten Marci itthon volt szerdáig, úgyhogy röpült vele az idő. :-)

Kedden volt Milán első Logiscool órája. hogy pontosan mi zajlik az órán, azt egyelőre még erős homály fedi, Milán keveset mond, vagy nem tudja egyelőre még szavakba önteni azt amit csinálnak, de remélem, hogy nem lesz haszontalan. Annyian dicsérik ezt a programot, csak nem lehet véletlen.

Ezzel kapcsolatosan módosítottuk a keddet, mert kifigyeltem, hogy keddenként Máté előtt már jó pár hete nincs senki hegedűn. Egy icipici kislány volt előtte, direkt az ő kedvükért cseréltünk időpontot év elején , mert nekik jobb volt a 3 óra, nekünk meg akkor majdnem mindegy volt, de most félévkor a kislány kiszállt, és megürült a helye. Mi meg gyorsan lecsaptunk a helyére. Viszont Milánt fél3-ra tudtam csak előrehozni, így most van egy fél óra csúsztatás kettejük között, de mindegy, mert amíg várunk Mátéra, addig Milán megírhatja a háziját. Így, hogy fél órával korábban végzünk, ha nem is kényelmesen, de nem annyira rohanva odaérünk Marciért az oviba, és aztán vissza Milánnal a Logiscoolra.

De hogy ne csak az elmebajos hétköznapokat írjam folyton...

Úgy alakult, hogy az utóbbi hetekben  minden hétre jutott valami kulturális program.

Januárban az Erkel színházban voltunk, van oda egy Mesélő Muzsika bérletünk, annak volt most a második programja. Ez egy gyerekeknek szóló interaktív zenés-ismerkedős délelőtt a Filharmonikusokkal, most épp a karmester szerepe volt a téma. Ide a sulis haverokkal járunk, ez az igazi mozgatóerő :-)

Aztán Mátéval voltunk a Zeneakadémián, egy remek előadáson, ahol a Zuglói Szimfónikus Zenekar játszott, kiegészülve a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Baráti Kristóf hegedűművésszel. Máté hegedűtanára ajánlotta figyelmünkbe a koncertet, és erősen ajánlottnak titulálta, úgyhogy nem hagytuk ki. És jól is tettük, mert tényleg nagyon jó volt.

A Zeneakadémia épülete pedig csodás. Mátékám is jól mutatott benne.

Milánék rövid időn belül kétszer is voltak az osztállyal színházban. Idén nem az iskola által szervezett színházlátogatást választottuk, mert az ottani előadások sokszor nem tetszenek a gyerekeknek, és a tanárok szerint is inkább olyan "hááát...."-kategória, hanem egy osztálytárs anyuka, Rita, révén, aki az Új színházban dolgozik, oda mentek. Három előadást néztek meg, egyet még ősszel, a Királylány bajuszát, egyet-egyet pedig most január-februárban.

Januárban a színház új előadását a Nagy Ho-ho-ho horgászt nézték, és annyira nagyon tetszett nekik, hogy volt, aki azóta már még egyszer megnézte. Milánnak is nagyon tetszett, ő is azt mondta, hogy húúúú nagyon jó volt, pedig ő sem szokott annyira fennhangon áradozni. Gondoltam, majd megnézem Marcival, biztos neki is tetszene.

Februárban pedig az Országjáró Mátyás királyt néztük, erre én is velük tudtam menni. Ezt már olyan régen terveztem, hogy jó lenne megnézni, pláne, hogy Mátyás király meséi rendre visszajönnek az iskolában. 

Nekem ismerős mesék köszöntek vissza, a gyerekek, a 3.b-sek,  nem ismerték mindegyiket, de mondtam Milánnak, hogy keressük meg őket a Mátyás királyos könyvünkben, és olvassuk el őket. 

Most szombaton pedig egy játszóházas szülinapon voltak a fiúk a Millenárison, a Millipop Mosolygyárban, vagy mi a neve... Mi még sosem voltunk itt, nem vagyunk azok a nagy játszóházba járók, én inkább friss levegő párti vagyok, csak szülinapokkor fordulunk meg ilyen helyeken. Hatalmas hely, jó nagy mászótorony/mászóvár/gigacsúszda volt, emellett persze itt is a zsetonos cirkusz a legnagyobb szenzáció, hogy mindenféle játékgépek csak zsetonnal működnek.  A gépek meg papírfecni ticket-eket dobálnak ki magukból, amikor vége a játéknak, amiket be lehet váltani vmi vacakra. Persze a gyerekeknek tökre tetszett, és jól is szórakoztak, erre egyáltalán nem lehet panasz. 

DE. Az a mérhetetlen fölösleges papírszemét, ami ezekből a ticket-ekből összejön egy nap alatt, hát ennek nem tudom mi értelme. Hatalmas zsákokban cipelték ki a jegyszámlálók az összegyűjtött ticket-eket, amiket már nem lehet még egyszer felhasználni, mert a gépbe már nem lehet összegyűrve, szétszakadva visszatenni, oda steril tekercseket tettek be a srácok, amikor kifogyott.  Szóval keresem az értelmét egyelőre. A fölösleges szeméttermelés az egyik vesszőparipám :-)

Mondjuk már a játékgépeket sem értem igazán, mert szerintem nincs helye egy játszóházban, de nyilván annyi bőrt kell lehúzni az emberekről, amennyit hagynak, mert fizeted a méregdrága belépőt, hogy a gyerek ugrálhasson, mászhasson, csúszhasson, plusz ezreket lehetne  beledobálni zsetonautomába, hogy 2 percet nyomogathasson valami játékgépen értelmetlen papírfecniért cserébe. 

De ez csak az én degenerációm, én vállalom. Volt ott egy apuka meg a fia, azok vagy 1 órát lövöldöztek az egyik játékkal úgy, hogy folyamatosan dobálták be a zsetonokat. 

Mindenesetre alaposan elfáradtunk. Szerintem én jobban, mint a gyerekek, az a folyamatos monoton gyerekzsivaj, ami egy ilyen helyen van, az borzasztóan el tud fárasztani. 

A fiúk, miután elfogyott a zsetonjuk, megszámlálhatatlan kört tettek ezekkel a járgányokkal. Szerencsére ez még mindig vonzóbb volt a gépnyomogatásnál :-)

A félév kapcsán

A félévi bizonyítványokat, vagyis hivatalosan értesítőket, leginkább arra szoktuk "használni", amire szerintem kell, hogy levonjuk a tanulságokat, és ha kell valamin változtatni, akkor azt még időben elkezdjük, hogy év végére minden helyére kerüljön. Különös fontos ez most, mármint a helyére kerülés, mert az év végi eredmények már mindkét iskolásnál beleszámítanak majd a felvételi pontszámaikba. Ezt ők is tudják, vagy legalábbis nem győzöm elégszer hangsúlyozni, főleg Máténak, hogy egy könnyen megszerezhető potyaötöst ne hagyjunk már veszni, mert jól jöhet még az. 

Amúgy meg nincs okunk igazi panaszra, mert mindketten szép bizonyítványt hoztak, és csak reménykedni merek benne, hogy a szép osztályzatok mögött lényegi tudás is van. ( főleg Máténál) 

Ami Máté fő feladata a félévre, hogy a magyar négyeseit jó lenne ötösre hozni. Legalább az egyiket. Igazán benne van szerintem az ötös, de valahogy mégsem jön össze, valamin mindig kisiklik, ami nem is mindig a Máté sara, mert pl. most is írtak egy olyan röpdogát rögtön év elején, amikor írásvetítőre volt kivetítve ( írásvetítő, érted, a 21. században!!!!) a feladatsor, és a fél osztály nem látta rendesen, köztük Máté sem. Nyilván 3-as lett. Meg a másik hasonló, betegség utáni első napon írtak valamit, és persze, hogy nem volt képben teljesen, azt se tudta hol van.  Ezekért a becsúszott rossz jegyekért még csak leszidni sem tudom... persze a fogadóórán említettem ezeket Endrebának, aki megnyugtatott, hogy no Szóval  ez most a fő vezérfonal. 

Matekból, természetismeretből, történelemből pedig tartani kellene a szintet. Történelemből amúgy dicséretet is kapott. 

Kinyomtattunk egy csomó felvételi feladatsort az elmúlt évekből, elkezdtünk velük ismerkedni, egyelőre még nem időre, tényleg csak barátkozás szinten. De mondta Máté, hogy tegnap a magyartanár pont azt a fogalmazást adta fel, ami az egyik feladatsorban van, szóval talán nem reménytelen Endre bácsi ( Én csak Endrebá-nak hívom az Aranyélet után :-) ) magyarórája sem, bérmennyire is nehezen hangolódtak egymásra. Mármint az osztály meg Endre bácsi  elvárásai. Ő amúgy olvasás és fogalmazáspárti, aminek végülis meglehet még a haszna. 

Milán bizije is szép lett. Ő mindenből hozta az ötösét, nyelvtanból dicséret is kapott. A magatartása viszont négyes. Ami egyelőre bánjakánya, ( mert amúgy valóban nem érdemel jobbat, mert hebrencs és jár a szája), de sajnos az a tapasztalatom Orsi nénivel, és ez most be is igazolódott, hogy simán leírja azt, aki nem kukaként ül a padban, és elkezd vele izmozni. 

Eléggé kiakadtam a múlt héten rá, mert amikor rámentem az e-naplóra azt látom, hogy a januéri szorgalmára 4-st adott Milánnak. Annak a Milánnak, akinek egész hónapban csak ötösei voltak minden tárgyból, de egész félévben is csak 2 db 4/5-e, és egy 4-se volt. Emellett 3 versenyen vett részt, amiből a Malom-versenyben második lett a 3-4. osztályosok  között, a Lük-versenyt megnyerte,  és még versmondó versenyen is volt, úgy, hogy a megtanulandó verset 5 nappal a verseny előtt kapta meg. Szóval tényleg nem értem, hogy akkor ki a búbánat érdemel ötös szorgalmat, ha Milán nem ???? 

Első felindultságomban  rögtön írni akartam Orsi néninek, aztán másodjára még aznap be akartam menni hozzá, ami nem jött össze, mert nem értem rá. Hivatalos fogadóórája hétfőn délután van Orsi néninek, de tegnap meg értekezlet volt, szóval ez is ugrott. És bár azóta lecsillapodtam kicsit, de nem tettem még le róla, hogy rákérdezzek a miértekre. 

Pláne, hogy talán pénteken, Milán tökre el volt keseredve, mert valami jutalombékát visszavett tőle Orsinéni, amit matekórán a szorzótábla vetélkedőre vagy mire szokott kiosztani, merthogy, aki úgy viselkedik, ahogy Milán, annak nem jár jutalombéka. Namármost nem jön nekem össze teljesen, hogy a vetélkedőmegnyerés, azaz a szorzótáblatudás, ergó a szorgalom, az hogy jön össze a magatartással??? Most akkor a szorzótáblával vagy a magatartással lehet kiérdemelni azt a nyamvadt békát? Döntsük akkor el, és akkor kommunikáljuk úgy a gyerekeknek. Ha a tudásért osztunk jutalmat, akkor abba ne keverjük már bele, hogy valaki belebeszél az órába.

Kicsit összeesküvés-elmélet szagú a dolog, de akkor sem tudok attól a gondolattól szabadulni, hogy O. néninek szúrja a szemét, hogy Milán azzal a Balázzsal barátkozik, akit O. néni valamiért nem szívlel. Igazából azt sem  értem, hogy miért, mert oké, B. nem egy jótanuló gyerek, de nem kell mindenkinek kitűnőnek lennie, attól még lehet normális. És az elmúlt két hétben Milán csütörtök délutánonként a Balázsékhoz megy, Balázzsal kettesben, mert egy saroknyira laknak a sulitól. Otthon meg várja őket a mama. De nekem be kell írnom az üzenőbe, hogy engedje el Balázzsal, mert én akkor, amikor ők elindulnak haza, már Mátéval vagyok útban a szolfézsórájára. És most az a gyanúm, hogy O. néninek ez szúrja a szemét, és elkezdett ezért Milánon fogást keresni. És hűt mondvacsinált indokokkal persze, hogy le lehet húzni bármelyik gyereket. Mondom ezt úgy, hogy pontosan tudom, hogy Milán tud idegesítő lenni, meg hogy nyüzsög és fecseg, de ismerve a többi 25 gyereket azért nem Milán ott a legfőbb bomlasztó és a legnagyobb balhés. 

Na mindegy. 

Most próbáljuk Milánnal megértetni, hogy fontos lenne, hogy ne haragítsa magára Orsinénit, és figyeljen picit oda a viselkedésére. 

Nyilván az előttünk álló félév sem eseménytelen és unalmas. 

Fogatlan beteg

Marcinak az elmúlt másfél-2 hétben mindkét felső metszőfoga kiesett. Először az egyik, ami már jó ideje mozgott, de nagyon nem akart kiesni, aztán ahogy kiesett már érződött, hogy mozog a mellette lévő is.
Aztán az már annyira lógott, hogy igazán már nem is tartotta semmi, és rém vicces volt, ahogy kinézett szegénykém. Végül hétvégén az is kiesett.
És most aztán tényleg viccesen fest :-)

Épp szerdán, a buszon zötykölődve gondoltam arra, hogy eddig még egész jól megúsztuk betegség nélkül a telet. És tessék... a gondolat ereje... az oviban Marci már azzal fogadott, hogy nagyon fáj a torka. Estére már láza is volt, éjjelre még magasabb lett, reggelre meg 39 fölöttit mértem, úgyhogy gondoltam, hogy ez akkor már igazi betegség lehet. Persze a csütörtök a legrohanósabb napja volt a hónapnak, mert délelőtt sportorvos, délután fogorvos, aztán szolfézs, zenekar, és a doktornő is este rendelt. Nem lett volna szerencsés mindezt a lázas beteg Marcival végigcsinálni, nem is tudtam volna, így Feri itthonról dolgozott Marcival, én meg Mátéval rohangáltam a városban. Marci egész nap aludt szinte. Kicsi megszakításokkal.
Este persze a rendelő előtt szembesültem vele, hogy rendelési idő változás volt/van, és a szokott időben nem a midoktornőnk van, hanem egy másik. Persze ránézett Marcira, mikor megkértem rá, és persze nem írt fel semmit, mert vírusos felsőlégúti cucc, szóval csak a szokásos, meg amit már eddig is tettünk, hogy csillapítsuk a lázát, és szedjen torokfertőtlenítőt. Ha nem lett volna masszívan 39 fölött a hője, akkor nem is vittem volna orvoshoz, mert pontugyezt csinálom otthon orvos nélkül. (tényleg orvos is lehetnék, csak papírom nincs róla :-) ahogy a lakásfelújító szaki mondotta volt, csak ő építészmérnök akart lenni papír nélkül )
Azóta a láza villámcsapásszerűen elmúlt, de mivel még köhécsel, egyelőre itthon héderel.

A betegség napjai alatt megnéztük vagy  4-szer a Polar expresszt, 2-szer a Rontó Ralphot, párszor a Nyúlt Pétert, és újra előkerült a Kis kedvencek titkos élete. Szóval nem unatkozunk. Sosem.

Heti terv

Kicsit bedarált minket  a január (is). 

Miután Máté heti programját a zenekar miatt kicsit átformáltuk, így akkor egy füst alatt bepasszíroztunk még a másik kettőnek is néhány hiánypótló foglalkozást, amit már rég terveztünk, de nem tudtunk megvalósítani. Még most is csücskös, de majd látjuk, hogy mennyire fog működni. 

Le is írom gyorsan, inkább csak magam miatt, mert bár itt van a fejemben az összes dátum, időpont, kinek-hova-kivel-mikor, mégis jó ezt leírni, legalább lesz hová nyúlni, ha elakadok, vagy ha porszem kerül a gépezetbe. 

Hétfő: Marcit 16.15-re viszem a suliba focizni. Ekkor összeszedem a Mátét, és Milánt, ha akar. Máét 17.15-re viszem focira a kerület másik végébe. Gondolkodom még rajta egy kicsit, hogy Milánnak ide beférne 17-18ig egy gyógytorna, de ezt még morzsolgatom, mert igazából fél után már ott lenne, tehát egyedül kéne várnia a kezdésre. Egyelőre vagy elkísér minket Mátéval, vagy ottmarad a suliban addig amíg vissza nem érek Marciért, aki fél6 körül végez. Ha szerencsém van, akkor Feri össze tudja szedni  Mátét fél 7-kor, és akkor nem kell nekünk visszamenni érte. Negyed8-Fél8 magasságában érünk haza. 

Kedd: A nagyokat fél 4-re viszem zeneórára. (furulya-hegedű) Onnan gyorsan hazatépünk, és villámtempóban összeszedem Marcit az oviból fél5 környékén, de legkésőbb 35-kor, mert Milánnak elvileg 17-től Logischool-ja lesz. Februárban indul majd, erre a napra addig nincs még kiforrott koreográfia. Na most majd őt is haza kell onnan hozni valahogy fél7-kor. 

Szerda: Ami eddig szolfézsnap volt, most a Máté szolfézsa helyére került a foci. Milán 3/4 5-kor szabadul ki a saját szolfézsórájáról, addigra mi már Mátéval-Marcival az iskola előtt toporgunk, és mint a szél vágtázunk a 17.15-ös focira. Amiről ha várni kell a villamosra-trolira, akkor rendre késünk pár percet. Mondjuk ötöt. Plusz amíg Máté átöltözik. Ugyancsak fél8 felé vagyunk újra itthon. 

Csütörtök: Mátét átvette Ágota néni a másik iskolában tartott csütörtöki szolfézsórájára, így oda megyünk 16.15-re. Innen elengedi 3/4-kor, hogy a 17 órás zenekari próbán már ott tudjon feszíteni a zeneiskolában. Nincs annyira nagyon messze egymástól a két hely, ha már stabil biciklizős-rollerezős idő lesz, akkor a negyed óra bőven elég lesz, most még elég csücskös. Igaz, még csak egyszer voltunk így, mert egyszer a zenekar maradt el, ma meg szolfézs nem lesz, így azért nincs az a nagy rohanás. De közben, hogy ne legyen annyira egyszerű,  Marcinak az oviban jógája van csüt. délután, és összeférhetetlenségi okokból kérte Ica néni, hogy ha meg tudnánk oldani, akkor jó lenne, ha Marci és Tomi a 4-kor kezdődő csoportba járna. ( eddig a fél4-esben voltak), mert egy kisfiú nincs rájuk jó hatással, és ez senkinek nem jó. De én ezt nem tudom megoldani, mert amíg Máté nem tud egyedül átvágtázni szolfézsról zenekarra, addig nem érek vissza Marciért az oviba csak nagyon zárás előtt. Az meg hogy egyedül menjen, ahhoz kéne egy-két próbaút, meg egy kicsi világosodás úgy 5 óra tájban.  De akkor Tomi anyukája volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy ő szívesen elviszi Marcit magukhoz jóga után, had menjenek át együtt a másik csoportba, én meg majd megyek érte, amikor tudok. Úgyhogy egyelőre ez most így van, és ez igazán nagy segítség nekem, mert hogy Milánnal mi lesz  még nem tudom, mert suliban maradni sok idő, hazahozni meg nincs idő, viszont vele együtt sietni zenekarra, na az pedig kivitelezhetetlen. De majd minden napnak a maga baj. 

Bár Milánnak a csütörtök a pótnapja a logischoolon, de azzal sem egyszerűsödik sokat a szitu. 

De ma délután ő is egy haverjához megy suli után, és ott is mondta a mama, hogy nyugodtan mehet bármikor, amikor nem tudom hová tenni, szóval még az is lehet, hogy erre az ajánlatra is lecsapok, és Milán olykor-olykor a Balázsnál fog csövezni. 

Péntek: és ha ideáig elértünk, akkor a pénteket már rutinból toljuk, 2-re viszem hangszerre a fiúkat, majd Milánt vissza a suliba, Mátét haza, majd mikor Milán végez a szolfézzsal, akkor Máté kezdi, közben persze Marci is becsatlakozott már a mátrixba, mi hazajövünk, és szolfézs után Máté egyedül jön haza. 

Szombat: Hahaha, mert nálunk nem ér véget a hét pénteken :-) Szombat reggel úszni megy a két kicsi. Milán haladóban van, Marci most kezdte, de szerintem tök ügyes. E mellett még Máténak van hegedű pótlóórája, mert decemberben-január elején elmaradtak órák és/vagy focimeccs, és/vagy színház-koncertjegy. Szóval eléggé sakkozunk az idővel. 

Közben Milánék hétfőn uszodába járnak, pénteken még korizni, ez plusz egy hátizsák. 

Zajlott egy iskolai malomjáték verseny, ami nagy lázban tartotta Milánt, végül második lett a 3-4.osztályosok között. Persze ki volt borulva miatta. Lezajlott egy versmondó verseny, aminek még nem tudjuk az eredményét. Készül a Lük-versenyre, Ani néni szerint ő legjobb lük-ös a csoportban, és elvileg készülnek a Zrínyi matekra is, de erről igen kevés infó jut haza. 

Máté a természetismeret versenyre késül, neki szerdánként van ez irányú szakköre, meg egy rakat fénymásolt újság, teszt, feladatlap, információ, amit hazahoz, és tanulni kell. 

Marcival logopédiázunk, és ha tehetjük feladatlapozunk, mert a vonalvezetését, meg a koncenrációját még hová fejleszteni iskola előtt. Megírták a Difert, ami nem lett ugyan rossz, de olyan jó sem, mint amire Marci, ha kicsit odafigyel és mutat egy kis érdeklődést, akkor képes lenne. Szóval vele is rá kell állni erre az iskola-feladat-tanulás vonalra legalább tudatosítani benne, hogy amit meg kell csinálni, azt bizony meg kell csinálni.  

A fennmaradó időnkben pedig tanulunk. Hol ímmel-ámmal, hol kicsit nagyobb lelkesedéssel. 

A félévi dolgozatok megíródtak, szerintem ki is osztódtak, Milánnak ötösök lettek, bár még mindig nem tesz sok energiát a tanulásba. Máté pedig egészen hullámzó teljesítmény tud mutatni egy tantárgyon belül is, attól függően, hogy mennyire fekszik neki a téma, és mennyit hajlandó készülni. Van, amikor meglepően szorgalmas tud lenni, máskor meg leordíthatom az eget is, akkor se csinál semmit, csak héderel. Vagy most újabban olvas. Tanulás helyett. Ami persze jó, hogy olvas, csak hát közben meg no... tanácstalan vagyok ilyenkor, hogy melyik ujjamat harapjam meg, mert tökszuper, hogy magától leül olvasni, és nem is mondanék neki ilyet, hogy ne olvass már, csak közben ott van egy csomó más tennivaló, amit viszont holnapra kéne, vagy tegnapra. 

Azt hiszem semmit sem hagytam ki. Így forgunk mi körbe, hétről-hétre. 

Visegrádi szánkózás

Az új év első hétvégéje nálunk is szép nagy havazást hozott, de szombaton évzáró-évnyitó focibuli volt, így akkor nem tudtunk menni szánkózni, csak vasárnap.
Máté már valamikor októberben, amikor még verőfényes napsütés volt, már akkor azt kérdezgette, hogy de ugye, hogy majd télen megint elmegyünk Visegrádra szánkózni. Mondtam, hogy hát persze, de ahhoz hó is kell majd.
Hát lett hó. És karácsonyra szánkót is kaptak, vagyis bobot, mert már tavaly is nagyon kínlódtunk azzal egy darab szánkónkkal.
Pár éve, amikor csak úgy elindultunk a Pilis felé, hogy majd valahol szánkózunk, akkor véletlenül kötöttünk ki Visegrádon a bobpálya melletti lejtőn, és annyira nagyon bejött, hogy azóta mindig oda megyünk, ha szánkózható hó esik. Itt nincsenek olyan sokan, mint a hegy túloldalán a sípálya felőli oldalon, van viszont jó nagy parkoló, és hatalmas hegyoldal. A nagyok már tavaly is felmentek egész a tetőre, és onnan csúsztak, szerintem félelmetes magasról, úgyhogy idén már nem is volt kérdés, hogy a próbacsúszást is fentről indítják. Persze nem jöttek le egyben, mert féltávnál eleinte rendre felborultak, de aztán pár csúszás után már simán siklottak.

Ez a piros bob úgy megy, mint a veszedelem. Irtó félelmetes, pedig én csak félpályáról mentem vele egyet próbaképp. De a fiúk egyáltalán nem féltek. Sőt...:-)

A szemközti dombon lovasok és kutyák szaladgáltak. Én leginkább a látvány miatt szeretek ide járni. A környező havas hegyek, a szomszédos vár, olyan gyönyörű így behavazva.

Az, hogy most már mindenkinek lett külön szánkója, bár Marci egy idő után betársult Milánhoz,
nekünk meg megmaradt a faszánkó, az azért is jó, mert így mindenki tud egyszerre menni, és nem kell várni, míg a másik visszajön a szánkóval. Azaz, mindenki sokkal többször tudja megmászni a hegyet. :-) ami azért sokadjára már elég fárasztó.
Mikor már csak félig bírtak följönni, majd már addig se, akkor mondtuk, hogy na akkor legyen vége a szánkózásnak, úgyis eléggé átfagytunk már, és már kezdetek kicsit többen is lenni.
Búcsúzóul még mindenki siklott egyet a bobpályán. így indultunk hazafelé.

Milán meséli

Milán meséli hazafelé, hogy épp kik a barátai.
 - És a Bálint? Vele mi van?
- Ja, vele tegnap kicsit összevesztem, most nem a barátom.
- Min vesztetek össze?
- Áááá, csak azon, hogyha az udvaron találok egy labdát, akkor azt ő mindig rögtön el akarja venni. Nekem meg már elegem van ebből.
- És mondtad neki, hogy ne vegye el, ő meg megsértődött, vagy mi történt?
- Nem, összeverekedtünk.

Mit mondhatnék erre... nem ment még át maradéktalanul a konfliktuskezelés lecke.

Újévi újdonságok

Az új év első napjaiban az "új év-új padló" csapásvonalon próbáltunk haladni. Még karácsony előtt, mondjuk 23-án, és talán még 24-én is egy kicsit, elkezdtük lerakni odaát a padlót. Eleinte nem ment annyira fürgén, kellett némi idő, mire leporoltuk az emlékeinket tizenpárév távlatából, hogy hogyan is csináltuk ideát. Feri megnézett pár youtubevideót is a témában. Aztán mire belejöttünk volna, addigra abba kellett hagyni, mert mégiscsak karácsony, meg fadíszítés, meg valami ünnepi vacsi is kéne... utána meg elutaztunk. Szóval a folytatás átcsúszott az új évre. 

Egyelőre két szoba van majdnem kész, a szegőlécek még hiányoznak itt is, a hétvégén pedig elvileg pikkpakk ledobjuk a Máté szobájában is, és akkor már tényleg nagyon a végéhez közeledünk, már ami a munkákat illeti. 

Segítenek. Bár gyorsabban haladunk, ha nem teszik. :-)

Az évkezdés másik nagy híre, hogy Máté 3-án végre megkapta a várvavárt fogszabályzóját! Úgy volt, hogy már a szülinapja környékén megkapja, de akkor valamiért nem passzolt rendesen, és visszaküldte a doktornő, és legközelebb csak 3-án tudtunk menni. De ekkor minden klappolt, és azóta lelkesen hordja. 

Olyan szerkezet ez, hogy akkor van igazán értelme hordani, ha naponta egy 15-16 órát a szájában van, így nem csak éjszaka van vele, hanem napközben is hordja, amikor csak tudja. Nyilván evés közben nem, meg tesi órán, focin nem, de azért egész sokat bent van a szájában. Csak az első pár nap volt egy kicsit szokatlan, meg nyomott, meg feszített, de hamar hozzászokott, és most már egyáltalán nem panaszkodik. 

Aztán gondolom, amikor majd havonta húznak rajta picit, akkor majd megint lesz 1-2 nap kellemetlenség. 

Egyelőre nagy a lelkesedés, és most már pikkpakk kiveszi-beteszi, egyáltalán nem okoz gondot. Viszi a kis dobozkáját a suliba, és beleteszi, ha kiveszi. Szerencsére Máté nem olyan, mint Milán, aki még a fejére sem figyel oda, és ahol esik ott puffannak a dolgai, Máté ő ilyen szempontból elég megbízható, és vigyáz és odafigyel a dolgaira. Milánnak nem biztos, hogy a szájába mernék tenni egy ilyen többtízezres kütyüt, lehet, hogy már az első nap nem látnám viszont. Szerencsére az ő fogszabályzása még kicsit odébb van. Neki egyelőre a fogcserélődésére várunk már egy ideje, ami valahol megrekedt, de a fogdoktornő szerint ez még nem para, simán belefér, hogy vannak ilyen nagyobb szünetek a fognövések között. 

A vasfogú veszedelem. 

Ügetőszilveszter

Én már nem is tudom mióta, de évek óta minden évben felvetettem Ferinek, menjünk ki az ügetőszilveszterre, mert az biztos milyen klassz, meg én még sosem voltam. Ő meg mindig mondta, hogy ó neki nincs kedve, mert ő már volt egyszer régesrégen, és nincs ott semmi csak szaladgálnak a lovak körbe-körbe, és hideg van. Ő legalábbis csak arra emlékszik, hogy nagyon fázott. Persze volt egy csomó év, amikor nem nem is voltunk itthon szilveszterkor, meg amikor kicsik voltak a fiúk, akkor szóba sem jött. De én azért amikor csak lehetett szóba hoztam a dolgot :-)
Aztán idén megint szóba került. Egyrészt láttuk a Diego előtt a Kincsem Park mellett a hatalmas plakátot. Másrészt kiderült, hogy az iskolás társaságból is készülnek páran. És végül még csak hideg sem volt aznap:-) így aztán tényleg semmi akadálya nem volt, hogy menjünk.
Aznap délelőtt jöttünk vissza Szentesről, és a hazaérkezés, kipakolás, meg ez meg az végül addig húzódott, hogy a nyitó celebfutamokról végül csak lecsúsztunk. Az volt az előzetes terv, hogy a barátokkal majd a Pamkutyáék futamára kiérünk. ( a fiúk kicsit rá vannak kattanva Pamkutyáékra, de annyira durván, de azért ismerik őket, és ha eszükbe jut, akkor azért  előjön a deszpaszító nótájuk) De aztán ők félig lebetegedtek, mi meg megcsúsztunk az idővel, de  szerencsére, nagyon nem lengettük be ezt az eseményt a fiúknak, így nem volt ebből nyafogás. Ott meg egy másik barátnőmékkel találkoztunk, úgyhogy nem maradtak buli nélkül.

Ahogy mentünk hatalmas tömeg közlekedett velünk egy irányba, de szembe is sokan jöttek, és kicsit beparáztunk, hogy majd kilométeres sort kell végigállni a jegyért, mert nem vettünk előre jegyet. Sorbanállásban és várakozásban pedig nem vagyunk túl jók. De szerencsére nem volt semmi sor. Csak odalibbentem a kislányhoz, vettem jegyet, és már bent is voltunk.
Pont az ajtóban találkoztunk Alízékkal, akik évek óta kijárnak az ügetőszilveszterre, így gyorsan meg is mutatta, hogy hol és hogyan kell fogadni, és már kint is voltunk a lelátón.

 Amikor a karika formájú chips a legnagyobb buli :-)

Óóóó és nagyon izgalmas volt az egész, szerintem nagyon élveztük! Csak Milán keseredett el, mert az ő lovával pont sosem nyertünk, pedig volt hogy már majdnem nyert, de aztán a hajrában mégis lemaradt. ezen azért kicsit kibukott. Hogy ne legyen annyira elkeseredve újabb és újabb futamokon fogadtunk, hátha... de mindig pontígy járt.

A futamok közötti időt, meg amikor nem volt fogadásunk, azt a bulisátorban töltöttük, melegedve. Majd amikor jött a futamunk, akkor gyorsan kirongyoltunk a lelátóra, kiabáltunk egy sort, aztán vissza a sátorba.
Végül nyertünk valamennyit, de nyilván nem ezen gazdagodtunk meg.

Aztán már épp hazafelé készültünk, amikor Marci kifülelte, hogy van még kutyaverseny is. (agárverseny) ezen teljesen bekattant, hogy ő meg szeretné nézni a kutyákat is. Potyogtak az oroszlánkönnyei. Végül maradtunk, és megvártuk a kutyákat. Erre már nem fogadtunk igaziból, csak magunk között választottunk kedvencet. Volt egy Milán nevű eb, ( Jaytee Milán) és a címvédő kétszeres Kincsem Park Ügetőszilveszter győztes Booksy !!! ( magyarul Buksi) Na ezen annyit kacagtunk, és még azóta is emlegetjük.
Hát ezek a kutyák úgy futottak, mint a nyúl :-)
Milán győzött, így végre a miMilánunk lelkivilága is helyrebillent, és Buksi lett a második, ennek meg Marci örült nagyon. Kifelé jövet meg lehetett simogatni a kutyákat. Buksinak volt a legnagyobb rajongótábora :-) alig tudott szabadulni szegénykém a simogató kezek alól.

És ha már eddig itt voltunk, akkor már a záró tűzijátékot is megnéztük, és csak utána indultunk haza.

Itthon pedig már csöndesen és gyorsan telt el az évnek a hátralévő része. Éjfélkor gyorsan koccintottunk, aztán söpörtünk aludni.
Helló, 2019!

És akkor most már blogilag is lassan átlépek a 2019-be :-)