Bicajjal Szentendrére Marcival

 Múlt szombaton, remélhetőleg nem az utolsó nyári napon az idén, Marcival kettesben maradtunk. Milán még Keszthelyen volt a barátaival, Feri Szentesen, Máté pedig elment edzeni az egyesületbe. 

Felvetettem Marcinak már előző este, hogy csináljunk valami közös progit, menjünk el valahová bicajjal, ha van kedve. Volt neki kedve, úgyhogy már csak az úticélt kellett kitalálni. 

A Naplás-tó volt először a fejünkben, aztán arra is gondoltam, hogy elmehetnénk Dunakeszire, ott akár átkompozhatnánk  a Dunán, majd vissza, de arrafelé nem ismerem annyira az utat, ami nem lenne baj, csak nem volt ahhoz nagyon kedvem, hogy sokat agyaljak az útvonalon. Úgyhogy végül abban maradtunk, hogy elindulunk Szentendre felé, aztán megyünk, amíg megyünk. Marcinak a Szentendre nagyon megtetszett. Egyből lecsapta a lehetőséget, hogy akkor bizony Szentendrén együnk egy rántott húst. Megígértem neki, hogy megtesszük, amit tudunk, nem ígérem, hogy rántott hús lesz, de valamit eszünk majd mindenképp. 

Így hát útra is keltünk, és szinte eseménytelenül tekertünk egészen az vasúti összekötőig, leszámítva azt a két felüljárót Rákosrendezőnél, amit utálok, de még mindig nem annyira, mint a vasúti összekötő hidat. Nekem az irtó hosszú, és igencsak félelmetes, de hát valahogy csak át kell jutni Budára. Pont láttuk ( én csak fél szemmel, és egy negyed pillanatra), ahogy Mátéék egyesületéből többen is eveznek a Dunán, majdnem alattunk. Később kiderült itthon, hogy a nyolcas hajóban, amit pont láttunk, Máté is benne ült, de hát ezt akkor és ott nem tudtuk. 

Le is fotózhattam volna őket, meg az akkor még elképesztően alacsony Dunát is, de hát nemigen mertem én ott fotózásra gondolni, a túlélésért, illetve az átérésért hajtottam. Mondanom sem kell, hogy MArcinak meg sem kottyan ez a híd, nem értette, hogy mi ebben nekem a para. 

A Római- par végére sikerült is a pulzusomat normál tartományba visszaterelni. :-) 

Innen már meg sem álltunk Szentendréig. Remekül meg van csinálva a bicikliút odaáig, meg még talán tovább is, öröm rajta tekerni, a budakalászi ártéri erdő kellemes hűvösét aztán felváltotta  egy naposabb rész, de ekkor már majdnem Szentendrén voltunk. 

Ott kicsit keringtünk, hogy hová üljünk le, és végül mégiscsak egy rántotthúsozó hely lett belőle. 

Visszafelé ugyanarra jöttünk, mint ahogy jöttünk. MArci eddigre kicsit el is fáradt, meleg is lett, ezért a Rómain még megkapta az odaúton kinézett jégkásáját. Csak ültünk a Dunaparton, szürcsöltük a jégkásánkat, és nagyon jó volt. 

Nagyjából 21 km-t tekertünk oda, meg ugyanennyit vissza. MArci azóta is mondogatja, hogy letekertük a maratont.

Szuper nap volt! Jól éreztük magunkat :-) NAgyon szertek MArcival programozni, mert ő még olyan kis lelkes tud lenni. Meg vannak ötletei, meg fecsegi a kis dolgait... nagyon szeretem. 

Nyári szünetes

 A nyári szünet örömére

-Máté 3 napot bent csövezett az egyesületben. Délelőtt-délután edzettek, este főztek bográcsban halászlevet, azt ették 2 napig meg kolbászos kenyeret. 

- Milán 3 napot önkénteskedett a Duna Arénában a szinkronúszó bajnokságon. Még tart, de ma már focitáborba ment Marcival. 

Ma reggeli, focitáborba készülő fuvarravárós 

- Tegnap, miután végeztek az uszodában, még elmentek a Puskás Aréna melletti szoborparkba, mert a Puskás musical-ből énekeltek dalokat, ingyenesen. Azt mondta Milán nagyon jó volt. 

-Marci igazi kulcsos gyerekként hol a pályán focizik, hol a környékbeli utcàkon gizdulnak a haverokkal. 

Szóval nagyon élik a nyarat 🌞🤘🏼

Szép nyári nap

Múlt hétvégén Máténak a Velencei-tónál volt versenye, Sukorón, a Kovács Kati-féle akadémiának a pályáján. Szombaton és vasárnap is ott volt, de nem aludtak ott, mert a legutóbbi sukorói verseny óta átadták ezt az új komplexumot, és ezzel arányosan megduplázódott a sátorhely ára is, amit fizetni kellett volna, hogy ugyanazon a kiégett füvön felverjenek egy sátrat a versenyzők, szóval ezt most offolta az egyesület, és lementek szombaton is, meg vasárnap is. Először úgy volt, hogy vonattal mennek, és visznek biciklit is, de ez inkább csak jó viccnek bizonyult, és nem merték megkockáztatni, hogy nem érnek oda időben, így inkább kocsival mentek. 

Én már hét közben kigondoltam, hogy legalább az egyik nap menjünk le mi is, a Velencei-tónál úgyis ritkán járunk, mondhatni soha. Egy kicsit abban is reménykedtem, hogy ha lemegyünk, akkor majd lesz lehetőségünk egy kicsit a környező hegyekben is kirándulgatni, erre a szombati hűvösebb nap lett volna inkább megfelelő, de mivel vasárnap mentünk le, így a hegyi kirándulás már meg sem fordult a fejemben. 

Szombaton még itthon tettünk -vettünk, a szobacsere jegyében átnéztük a fiúk szekrényeit, és az összes olyan ruhát, amit kinőttek és/vagy nem akarnak hordani kiszanáltuk. Egy fél kanapényi ruha került ki a szekrényekből, és szerintem vannak még rejtett tartalékok... De a nagyja, meg azok, amikhez feltétlenül kellenek a gyerekek megvan. 

Így vasárnap, ha nem is reggel, de relatív időben már autóba ültünk és Sukoró felé tartottunk. 

Bőven időben megérkeztünk, volt még a rajtig időnk körbejárni, mosdóba menni, jégkását szürcsölgetni. Tűzött a nap, árnyék nemigen volt, néhány nyeszlett fa kókadozott a pusztaságban, de hát azok nem sok árnyékot adtak. 

Egy Kolonics-szobor. 

Máté és Zsolti egy hajóban.

Mátékám a stégen.

Ahogy lementek a futamok, még vártuk Mátét, hogy előkerüljön, de csak nem volt sehol. Aztán egyszer csak a nádas mögül kerültek elő, még evezgettek egy kicsit.  Azt mondta nem jön velünk vissza, mert egyrészt mi is még terveztünk ezt-azt, meg ők is, úgyhogy elváltunk. Mi gyorsan megebédeltünk a kajakközpontnál, egy sátorban volt valami kitelepült kifőzde, aztán a sukorói szabadstrandon a fiúk megmártóztak a vízben. 

Maga a strand nem egy nagy eresztés, de amit egy szabadstrandnak tudnia kell, azt mindet hozza, sőt.. van víz, lépcső amin be lehet menni, és két stég is a két végén, amire ki lehet ülni. Egyébként meg itt sincs egy darab fa sem, árnyék nulla, kiszáradt fű annál inkább, ide napernyővel kell jönni, vagy gyorsan megmártózni, ahogy a fiúk tették, és már menni is tovább. 

A fiúk szerintem jót csobbantak a nagy melegben, mi csak néztük őket a stégről. 

És még mindig nem volt vége a napnak, mert amikor Marci a googlemapsen szörfölt, hogy hol együnk, ráakadt, hogy Kápolnásnyéken van egy Vörösmarty emlékház, és teljesen rákattant, hogy azt ő meg akarja nézni, hiszen éppen most tanulta meg a Szózatot. 

Nem mondom, hogy nem lepődtünk meg, de ha már mondta, hogy meg szeretné nézni, hát úgy voltunk vele, hogy persze, hogy megnézzük. Én, bevallom, nem fűztem hozzá sok reményt. Az ilyen jellegű kiállítások nem szoktak túl izgalmasak lenni, pláne, hogy Vörösmarty munkásságával sem vagyunk annyira százszázalékosan tisztában, de hát mentünk. 

ÉÉÉÉSSSS! Meglepően jó kiállítást hoztak össze ebben a néhány szobányi házban. 

A kiállítás Vörösmarty szülőházában van berendezve, és kívülről is nagyon szép kis udvarháznak néz ki. Igazából, bent megtudtuk, hogy nem itt született, de 1 éves kora körül költözött ide a család, és Vörösmarty ezt tartotta szülőházának. 

A Szózat kézirata.

Ugyanez tele áthuzigálásokkal és rajzokkal. 

A sok falon lévő információ mellett, amiről kerek képet kaphattunk Vörösmarty munkásságáról, a korról, amelyben élt és alkotott, a pályatársairól, a leginkább érdekesek az interaktív "játékok" voltak. Ezek nagyon tetszettek mindenkinek, de Marci egyenesen lubickolt a feladatokban és lelkesen hallgatta a falon lévő fülhallgatón keresztül a Szózat különféle feldolgozásait különböző korokból. 

Lelkesen kavarta a betűlevest is, amiből mindig más vers egy-egy versszaka jött ki. 

De volt interaktív verspárbaj, ahol hiányzó szavakat kellett berakni a versbe. Marci, bár nem ismerte a verseket, mégis örömmel és jól csinálta, főként nyert is. 

Egy másik képernyőn pedig a Csongor és Tündéhez voltak kép illusztrációk, amiket párosítani kellett a szöveggel. 

Nekem pedig az volt a kedvencem, hogy a Csongor és Tünde különböző színházi előadásaiba lehetett belenézni. Nagyon sok hazai színházban vitték már színpadra, különféle rendezésekben. Nekem a 2006-os Nemzeti Színházas Valló rendezés tetszett a legjobban, abban Kulka János volt Csongor. 

Szóval nagyon klassz élmény volt a múzeum, ha arra jártok, esetleg nézzétek meg, mi nagyon jól éreztük ott magunkat. 

Kint a padon még elmajszoltak a srácok egy-egy sütit, aminek a csomagolásán  Vörösmarty matrica volt, aztán indultunk haza, hogy a Balatonról jövő tömeget még megelőzzük. 

Nagyon jó nap volt! Olyan igazi nyárias, nyaralós, láblógatós. 

Berobbant

 Nemcsak a nyár, hanem a nyári szünet is berobbant. Bár olyan összevissza jártak már az utolsó napokban, hogy igazából már nem is emlékszem ki mikor ment utoljára. Az biztos, hogy Máté már a múlt héten sem volt. De hivatalosan csak múlt pénteken ért véget ez a tanév. 

És micsoda szerencse, hogy végre tényleg nyár is lett, hőmérsékletileg is. Bár igaz, hogy munkanapokon nem sokat oszt vagy szoroz a kinti hőmérséklet, mert ma pl. fel kellett vennem a kardigánomat is mert olyan hideg volt. De egyelőre még jó kijönni a simogató melegre. 

De hogy mivel teltek a júniusi hetek? 

Máté például megjárta Bledet még a múlt-múlt hétvégén. Csütörötökön mentek, vasárnap jöttek, és két evezés közben nem volt más dolguk, mint a tóparton csillezni. Fene a jó dolgukat! Sokat nem tudtam meg, hogy mi minden történt még ezen kívül, csak hogy evezgettek, fürödgettek, főzek maguknak vmi tésztát, meg tojást, és jó jó volt. Hogy a viharba ne lett volna jó, hiszen Bled gyönyörű! 

Aztán volt egy olyan nap, amikor Ferivel a 20. házassági évfordulónkat ünnepelvén elmentünk egy menő Király utcai étterembe, és nagyon finomat ettünk. 

Innen arra jöttünk haza, hogy Milán elhagyta a telefonját. A telefonért nem volt kár, ősrégi szanaszét törött volt már, mert amikor decemberben rommá törte az újabbat, akkor visszavette a régit. Tulajdonképpen még egy fél évet húzta vele, egy szavunk sem lehet :-) ez egy szép szerdai napon történt. Kikotort a fiókból egy régi iphone-t, mondván, hogy jobb, mint  a semmi, igaz, sim -kártya nem volt benne, de wifin legalább működött, gondoltuk, hogy hétvégéig ki tudja így húzni, míg intézünk neki új sim-et. 

De mire eljött a hétévégén is annak az ideje, hogy betérjünk egy plázába, Milán azt már nem bírta kivárni, mert ő már biztos, hogy nem jön be velünk a plázába, mert neki mennie kell a városba, mert szabadulószobába mennek, és idő van, és még zuhanyoznia kell, meg még  a haját is meg kell csinálni, meg ez meg az, ellesz ő ma még sim nélkül, mondja, no para. Mondom, oké, de akkor ne maradjon már későig, és 9 körül nagyjából érjen már haza, hiszen akkor már úgyis vaksötét van, nem szeretem ha úgy kószál a városban sötétben, hogy nem tudunk kommunikálni. Persze, persze, mondja ő. 

Aztán szépen telt is a délután, elintézük a plázát, a bevásárlást, a vacsorát, Feri másnap hajnalban repült Franciországban, készülődött, közben vártuk Mátét, hogy mikor kell érte menni a Népszigetre, akkor jött haza Bledből. 

Milán írt is 3/4 8 körül, hogy fél óra múlva itthon lesz. Ok. De aztán csak telt az idő, csak telt, Mátét már Feri hazahozta, Milán még mindig sehol. Egyszer csak fél10 körül írt, hogy jön már jön, siet. Na itt kicsit elgurult a gyógyszerem, hogy mi az, hogy siet, mikor már rég itthon kéne lennie még az általa meghatározott időpont szerint is. 10 kor mág mindig nem volt sehol, és bár egyszer próbált messengeren hívni, gondolom megosztotta valamelyik spanja a netet, de nem tudtunk beszélni, mert annyira nem volt elég. Csak írogatta folyton, hogy jön. Végül fél 11 is elmúlt már mire beesett, de addigra nálam már végképp elborult a világ, és baromi mérges voltam rá. Nem is azért elsősorban, mert sokáig elvolt, hanem mert pont megbeszéltük, hogy nincs telója, nem tudjuk elérni, jöjjön haza időben. Mert arra bezzeg nem volt fél órája, hogy eljöjjön a boltba a kártyáért. Meg egyébként is... egész szombaton itthon tesznyült a gépe előtt, simán lett volna idő szombaton is talákozni, és megbeszélni azt, amit másnap este tízig kell beszélni. 

Na mindegy. Nem először húzta ki Milánka a gyufát, nem is utoljára, azt hiszem.... 

Azóta van "új" telója meg új kártyája is, és egyelőre egészen kezesbárány. Bár vívjuk a csatáinkat rendesen. 

Aztán olyan is volt még, hogy Marci beszélt a polgármesterrel, aki itt a téren tartott utcafórumot, ahol mindenki elmondhatta búját-baját, óhaját-sóhaját. Marci erre várt már hetek óta, mert egyszer már meg volt hirdetve, de eső miatt lemondták. Merthogy azt tervelte ki Marci, hogy ő bizony beszél majd a polgármesterrel, hogy a játszótéri focipálya köré tegyen világítást, mert így sötétedéskor meg utána nem tudnak játszani, mert ott vaksötét van. Az utcai lámpák fénye a fák miatt nem jut be, és az utcai lámpák is elég gyérek, ez az a szakasz ahol télen én is orra estem futás közben. És egyébként tényleg jó lenne, főleg ősszel meg tavasszal, amikor már korán sötétedik, egyébként az időjárás még engedné, hogy kint legyenek a gyerekek. 

Szóval odament, kezet ráztak, elmondta, hogy mit szeretne, és elvitte a show-t. :-) Cuki volt nagyon. És ígéretet is kapott, hogy napelemes lámpák telepítését meg fogják fontolni, hogy hogyan lenne lehetséges. 

Szóval kitört a szünet. Máté ma szóbelizett földrajzból. Csak annyit tudok, hogy nem sikerült szerinte rosszul, de majd csak szerdán mondják meg, hogy milyen lett valójában, mikor mindenki végzett. Az írásbelije jól sikerült, az 5-ös lett, hátha nem szúrta el a szóbelin sem. Azt mondta egy relatív jó tételt húzott, valami Afrikásat, nem azt a kettőt, amit nagyon nem szeretett volna. 

De a hétvégén Sukorón volt, tegnap ő is csak este ért haza,de azt mondta a versenyek után-gizdulás közben felmondott néhány tételt a srácoknak, és azok jó pontokat adtak neki, úgyhogy tele volt önbizalommal. :-) Ma még nem találkoztunk. 

Nyárkezdő Börzsöny

 Még a múlt vasárnap, egészen pontosan elsején, a nyár első napján tettünk egy nyárköszöntő kis kirándulást a Börzsönyben. Eddigre az időjárás is nyáriasra váltott. A májusról inkább nem is beszélnék, teljesen eseménytelen és fázós volt, ha épp nem esett, akkor hideg volt, vagy mind a kettő egyszerre, egyáltalán nem kívánkoztunk ki a szabadba. Persze futni azért futottam, de sokszor azt is csak duzzogva. 

Szóval a nyarat a Börzsönnyel kezdtük. Nem igazán kényeztettük el magunkat a tavasszal a hegyekkel, nekem is hiányzik is, de valahogy nem volt rá sose jó alkalom. 

Ezúttal is csak valami kevésbé megerőltetőben gondolkodtunk, valahol távol a turistatömegektől, mert azokhoz végképp nincs már ingerem. A Börzsöny ebből a szempotból többnyire jó választásnak tűnik, persze nem a felkapott részei, Szokolya, Királyrét, Zebegény és társai, hanem inkább a távolabbi pontjai. 

Így kerültünk most Diósjenőre, és itt tettünk egy kört a környező hegyen, a faluból a Závoz-hegyre mentünk fel a zöld jelzésen, majd le a sárgán, és rendkívül jó volt, szép volt az erdő, változatos volt a terep, volt benne egy kis kaptató, meg lejtmenet is, forrás, és patakok. Szóval igazán klassz körutat találtunk, és néhány emberrel találkoztunk csupán, talán 3-mal, abból 1 futó volt. 

Egy kis kitérőt tettünk a zöldről Csehvár romjai felé, ami olyannyira romos, hogy igazából nem is látszik már belőle semmi, csak az árkok, meg talán néhány kőrakás. Lejjebb van egy információs tábal, hogy vélhetően hogyan nézhetett ki a középkorban, de hát... jó sok fantázia kell hozzá, hogy oda tudjuk képzelni a hegytetőre, sokkal több, mint ami nekem van :-) 

A Kemence-patakon kétszer is átkeltünk. Egyszer azért, mert azt gondoltuk arra visz az utunk, de aztán hiába meresztettük a szemünket, nem igazán láttunk a patak túloldalán turistajelzést, térerőnk meg nem volt, irányba viszont az ösvény látszólag másfelé vezetett. PErsze könnyen lehet, hogy aztán visszakanyarodik, de inkább visszasétáltunk néhány száz métert, ahol még volt térerőnk, és elindultunk egy erdészeti úton. Az erdei ösvény vélhetően ebbe torkollott bele feljebb, úgyhogy jó döntést hoztunk. 

Aztán a forráshoz megint átkeltünk a patakon. Ekkor egy csotrogányabb hídon. Hézagos volt és ingatag. Egyszemélyes. 

A forrásnál megettük az elemózsiánkat, és kétszer is megtöltöttük a csordolásó friss vízből a kulacsunkat. 

Innen egy sima műút vitt fel a nyeregig. Ott csak kinéztünk, és már indultunk is tovább vissza az erdőn keresztül a sárga jelzésen a faluig. 

Kb. 9 kilométert sétáltunk, pont kellemes távolság és megerőltetés volt. Nekem nagyon tetszett, és tulajdonképpen a gyerekek sem panaszkodtak. 

Máté nem jött velünk, mert ő szombaton volt edzésen, vasárnap meg tanult. Állítólag. :-) 

Június huszonvalahányadikán fog földrajzból szóbeli érettségizni, csak hát addig még 2 evezősversenyre is megy, az egyikre ráadásul Bledbe, megint. Az írásbelije jól sikerült, 5-ös lett, jó lenne nem elszúrni a szóbelivel. 

Zenekarosok

 Az elmúlt héten Máté és Milán is fellépett a maga zenekarával. Mind a két hangverseny a zeneiskola dísztermében zajlott, és remekül sikerültek. 

Zenéhez abszolút nemértőként még számomra is érezhető/hallható az a fejlődés, ahová ezek a gyerekek tanév elejétől tanév végéig eljutnak. Évről -évre egyre nehezebb darabokat játszanak, még úgy is, hogy nincs két egyforma év, a gyerekek folyamatosan cserélődnek, a kicsik felkerülnek, a nagyok elmennek vagy abbahagyják, de egészen döbbenetes, hogy milyen ügyesek. 

Máté a bal szélen szőke fejjel húzza a hegedűjét. Most nagyon büszke, mert Feri bácsi, a tanára neki adta a vonóját, és azt mondja Máté, hogy az sokkal profibb, mint amit a zeneiskolából bérlünk. 

Más egyéb darabokat is játszottak még, de a Palotás volt a legnehezebb, azt sokat gyakorolta itthon is Máté. Sokszor főztem a konyhában úgy, hogy ő a nappaliban Palotást játszott. Jó volt. 

Milánék ezen a héten kedden léptek fel. Az ő repertoárjukat mindig csak papíron ismerem, mert én nyomtatom neki a kottákat, de játszani sosem hallom. PEdig állítólag gyakorol. Igaz, a fúvósoknál másképp áll össze a darab, mert van amikor csak pár fújásra szállnak be, máskor meg hosszabb részeket is fújnak. 

Úgyhogy nagy meglepetés volt, hogy milyen kompakt, klassz műsorral álltak elő, noha októberben és decemberben is volt fellépésük, szóval nem volt unalmas ez a tanévük. De szerintem megérte, mert nagyon odatették! 

Milán, bár nem szokott túl lelkes lenni a zenekarért, most, a fellépés előtt nagyon izgatott volt, és hogy húúú milyen jó előadásuk lesz, majd meglátom! És igaza is lett. Parádés volt. 

A Keresztapából már megosztottam egy részletet a facebookon, mert nekem annyira tetszett! De most berakom ide teljes egészében, mert nagyon profi :-) ( hogy Morriconénél maradjunk :-) )

Kár, hogy András bácsi a hírek szerint jövőre már nem fogja vezetni az együttest. Milán azt mondja valami átszervezések lesznek, és összerakják őket a rézfúvósokkal, és más lesz a karmester. ( gondolom, a rezesek vezetője) ami szomorú. Mert András bácsi nagyon lelkes volt, és nagyon elhivatott, és Milán nagyon szerette. Nyüszögött ugyan néha a zenekar miatt, főleg, mióta olyan partiarc lett, mint mostanában, de közel sem annyit, mint Kati néni idejében, akit utált. De ő sem szerette a gyerekeket, szóval kölcösnös volt az unszimpátia. Ez volt az a Kati néni, aki nem szervezett se karácsonyi koncertet, se évvégit, mert szerinte bénák és felkészületlenek voltak a gyerekek, és nem lehet velük kiállni a színpadra. Hát roppant érdekes, hogy András bácsinak valahogy mégiscsak sikerült összeraknia velük egy egész tisztességes előadást, nem is egyszer!  Na mindegy. 

Hogy mi lesz Milánnal meg a zenekarral még nem tudjuk. Első felindultságában persze rögtön rávágta, hogy abbahagyja a zenekart, úgyis jár kórusra, az az oboa mellé elég. Viszont Orsi néni, az oboatanára számít rá jövőre, mert elvileg Milánra bízná az oboaszólam vezetését. Szóval most kicsit vacak ez a helyzet. Mert Orsi nénit meg szertejük, és nem lenne jó pácban hagyni. De majd alakul még addig. 

Micsoda pech

 Rettenetes ez a hideg már megint!!! Kérem vissza a napsütést!

Pláne azért, mert végre van szép teraszunk, kanapéval, függőfotellal, amit egyetlen egy fél délután tudtunk eddig élvezni, mert azóta meredt hideg van. Meg eső. Meg hideg. Vagy azt már mondtam? 

Történt ugyanis, hogy kb 2 hónapja vettünk egy szép nagy kanapét az " új" nappaliba. Sőt igazából előbb egy tévét vett Feri, ez lendítette aztán meg az évek óta húzódó kanapévásárlást. 

De mivel a kanapé szép világosbézs színű, ágytakarót is akartunk rá tenni mielőtt nagyon használatba vennénk. 

Pénteken ezért elmentünk az xxlutzba, mert a honlapon láttunk olyan zöld színűt, ami tetszik. 

Aztán ahogy még körbementünk még az alsó szinten, szembe találkoztunk egy kerti/ terasz kanapéval. Mellette pedig a fotellal. Mintha csak minket hivogatott volna. 

Mi pedig engedtünk a hívó szónak. 

2szerre haza is tudtuk hozni, másnap pedig Milánkával összeraktuk.

Azóta nagyjából csak húzogatom őket arrébb, hogy ne csöpögjön rá az eső. 

Na de hátha lesz még napsütés is 🌞

Koncertsorozat

Valahogy úgy alakult, hogy a hosszú hétvége beköszöntével egymás után 3 este is programunk volt, ami egyáltalán nem szokványos. Pláne a mi korunkban. :-) Egymás után 3 este is későig ellenni, majd későn feküdni, az azért húzós már.

Szerdán, 30-án,  David Garrett koncerten voltunk az MVM Dome-ban. Ez az a hegedűs, akit Mátéval eléggé szeretünk, és ezt kapta Máté decemberben. Hogy karácsonyra vagy születésnapjára, hát arra már nem emlékszem. Sosem voltunk még az Mvm -ben, így duplán izgalmas volt, egyrészt, hogy milyen lesz a koncert, másrészt, hogy milyen lesz a Dome. 

Hogy ne legyen ez is olyan egyszerű, hogy csak úgy odamegyünk, és megnézzük, hétfőn kaptam egy emailt, hogy átcsoportosították a jegyeket, és a kategóriánkon belül máshová raktak át minket, és majd küldik az új jegyeket hamarosan. Na, gondoltam magamban, Krúbi koncert 2, nehogy megint majd az éjszaka közepén kelljen a jegyekt után futkosni, meg kicsit para volt, hogy milyen jegyet adnak, meg hát na... nem volt még ilyenben részem. Végül minden sima volt, küldték a jegyeket, 4-et, ahogy eredetileg, egymás mellé, és még egy kicsit jobb helyen is ültünk, mint a korábbi jegyek. 

A dome nagyon szép, bár belülről kicsit puritánnak tűnik, nem egy Vigadó, nyilván, de szép, és a mosdók is nagyon szépek és nagyok voltak. A kishelyiségek is, nem olyanok, ami sok helyen, hogy úgy kell betornázni magamat, majd ki, olyan szűk a hely. 

A koncerten nem volt teltház, valószínű ezért is volt az átültetés, ahogy ott kiokoskodtuk, mert a felső karéjok üresek voltak, szerintem kb fél- háromnegyed ház lehetett, neház ezt megítélni. Mondjuk nem is volt olcsó a jegy! Inkább drágának mondanám, bár bizonyára ennyibe kerül egy sportcsarnokos koncertjegy. Mi valami akció keretében vettük meg még november-december táján valamivel olcsóbban, mint az alapár. 

Csak linken tudok videót ideilleszteni, mert túl nagy méretűek a fájlok. 

Mondtam is Máténak, hogy tanulja már meg nekem az Avicci-t, tök menő lenne. És nem is zárkózott el tőle teljesen, igaz, nem is esett neki, azonnyomban mihelyst hazaértünk, de elvetettem egy magot a fejében. 

https://photos.app.goo.gl/LZefskrzLPiro9Nm9

https://photos.app.goo.gl/4yLXVPXcuKYe5jUk9

Jó későn értünk haza, de szerencsére másnap ünnep volt, így nem kellett feltétlenül korán kelni. Az más kérdés, hogy nagyon sokáig sem bírunk aludni. 

Az ünnepnapot főként pakolászással töltöttük.Ez még mindig a cseréljük meg a szbákat projekt, mert kevesebb bennünk a tenniakarás, mint a teendők mennyisége, így lassan haladunk. 

Viszont délután beszéltem a barátnőmmel telefonon, és mondta, hogy a szomszéd kerületben Korda György- Balázs Klári koncert lesz este, ők mennek, nem megyünk-e mi is, úgyhogy elmentünk, és rettentő jó buli volt! Ahhoz képest, hogy ez egy városszéli kis kerületi május 1-jei koncert volt, nagyon profin odatették, led-fal, slide-show, zenekar, táncoslányok, vokalisták, húúú, tényleg nagyon penge volt.  És hát jóóóó sokan is voltak! Oké, Gyuri bácsi már nem ropta végig, volt, amikor le kellett ülnie, meg néhány számot Klárika egyedül vitt, de hát akkor is na... elképesztő. Nagy figura az öreg. 

És azt tudtátok, hogy szobra lesz az új terminálon a reptéren? Én nem tudtam, most mondta. 

Aztán, hogyha már így belejöttünk, gondoltuk, kutyaharapás szőrével a legjobb, és az utolsó pillanatban szinte vettünk jegyet a barátnőmmel a pénteki Tankcsapdára a Budapest Parkba. Úgy járok már oda, mintha hazajárnék... :-) Pedig nem is szeretjük annyira a parkos koncerteket, mert túl sokan vannak. 

Most is az volt az érzésünk, hogy túl nagy a tömeg, pedig hivatalsoan nem volt teltház, hiszen még csütörtök délután is tudtam jegyet venni, mégis most még a korábbinál is zsúfoltabbnak tűnt. De végülis jó volt, a végére már egészen belejöttünk, és néhány régi kedvenc is elhangzott, ami nem szokott minden koncerten lenni, és a tüptürüp-after buliban is maradtunk még egy kicsit, aztán szokatlan módon egész időben elindultunk hazafelé, és talán most volt először, hogy sikerült jó buszra szállnunk a park előtt, és nem mentünk el valamivel a város túlfelére, hogy onnan kelljen visszajönni. 

Be kellett látnunk, hogy annak ellenére, hogy mi még mindig rendkívül fiatalok vagyunk 😎👧 ( Milán meg is dícsért, hogy jó a szettem, amire Feri azt mondta, hogy jól kimetállédisezted magad, legyen ez pro vagy kontra, még nem tudom 😆  és Milán mindenképp rá akart beszélni, hogy cicaszemet húzzak magamnak szemceruzával, mert az egyébként is jó szettem úgy lesz még jobb, de mondatam, hogy az apja szerint már így is kellően metálédi vagyok, nem kell nekem cicaszem), szóval rá kellett jönnünk,  hogy Lukács Laci is öregszik. Bár ő még nem ült le koncert közben, mint Gyuri bácsi, de egyre több sztoriszünetet tart, és hát van ott már pocak is, ahol eddig nem volt. 

Hát így múlik el a világ dicsősége :-)