♥️

 Hát akkor most ízlelgethetem, hogy

 van egy műegyetemista kisfiam ♥️

Egy órája fülig ér a szám 🙂 sorra örömködünk a barátnőimmel messengeren. 

Jajjj, de jó, hogy túl vagyunk rajta 🙂

Újra itthon

 Ma délelőtt már kirándulni indultunk, hanem hazafelé 😞 

De nem vagyunk szomorúak, épp beszéltük is az autóban, hogy bár esett az eső hazafelé az osztrák szakaszon, most mégsem volt olyan őszies hangulatunk, mint máskor, amikor aug.20-a környékén jövünk ugyanígy hazafelé. Most még van előttünk kaland, meg nyár, mégha épp esős is az idő. 

Az út teljesen eseménytelen volt. Most Szlovénia felé jöttünk, mert az m1es autópálya Pest felé a múlt héten is be volt állva, és mákunk volt, hogy a mi oldalunk haladt. Nem akartunk már akkor sem arra menni igazából, de akkor így volt praktikus. Most viszont már megérte szlovén matricát venni, mert azt majd aug-ban is fogjuk tudjuk használni. 

Szóval Szlovénia és M7 volt az útvonal, és hihetetlen módon egyiken sem keveredtünk dugóba, és Pesten sem volt igazán tragikus a helyzet. Szóval itthon vagyunk. 

De mielőtt még belecsapnék újra a hétköznapokba, még hozok néhány naplementés fotót a tavunkról, meg a fiúkról. 

A korábbi megállapodásunk az volt a gyerekekkel, hogy csinálunk egy kirándulós nyaralást, meg egy strandolósat. Ez volt a kirándulós, elvileg. 🙂 Csak voltam olyan jófej, hogy nem egy hegy tetejei hegyi házba kerestem szállást, ami felé azért nagyon húzott a szívünk, hanem egy tóparti településre, ahol gondoltam, hogy jól fog esni a fiúknak egy kirándulós nap után csobbani egyet. Hát jól is esett, az igaz, de onnastól ők ezt mindenképpen strandolós nyaralássá akarták változtatni. Főleg Marci. 🙂 A mit csináljunk ma kérdésre rendre az volt a válasza, hogy menjünk strandra. 

De azért hacsak lehetett a napot valóban a tó partján zártuk. Érdekes volt, hogy volt, amikor hűvösebb volt, és csak a mi gyerekeink voltak a vízben, pedig a németek/osztrákok, néhány lengyel és cseh igazán hozzá lehet szokva a nem kánikulai meleghez. Mondjuk a fiúkat nem zavarta, hogy övéjük volt az egész part. 

Főként így jártunk a partra esténként, rövidnadrág, papucs, pulóver 🙂

Amúgy a víz meglepően jóleső volt, nem volt kifejezetten hideg. 

Levezető kirándulás

 Ma volt az utolsó napunk itt. 

Tegnap este még kérdéses volt, hogy mihez is kezdünk ma, attól függően mennyire lesz bennünk erő és lelkesedés, illetve, hogy milyen lesz az időjárás. Minden napra van eső jelezve, általában be is jön, de inkább a délutáni, kora esti órákban, úgyhogy szednünk kell reggel magunkat, ha el szeretnénk kerülni az elázást. 

Milán meg Feri végignézték a vb döntőt, Máté meg Marci elaludt még a vége előtt, de reggel azért később keltünk a szokottnàl. 

Felmerült, hogy csináljunk esetleg városnézős napot Villachban, de végül mégis inkább a hegyeket választottuk. Volt még egy könnyűnrk mondott 7kmes körtúra a tarsolyomban, itt a környékén. 

Út közben még beugrottunk egy Billába, mert Marcinak megígértük, hogy egyszer ott vásárolunk. (Őrült drága) Majd tankoltumk az omv-nél, és így vágtunk neki a hegyi igen-igen kanyargós és szűk szerpentinnek. 

Hosszan kanyarogtunk felfelé, és szerencsére nem jött szembe senki 🙂 

A hütte, aminek a parkolójàban hagytuk az autót 1700 méter magasan volt. Érezhetően frissebb és hűvösebb volt az idő idefenn. 

Innen indultunk el felfelé a Tschiernock 2084 meteres platójára. 

Felhős idő volt már amikor elindultunk, akkor is, és ami nagyon érdekes ilyen magasan, hogy szemmel látható, és érezhető a felhők mozgása. Menet közben hol átszeltünk egy szürke felhőkupacot, és akkor hideg, nedves volt a levegő, vagy kisétáltunk belőle és akkor melegünk volt. 

Feri èpp előbukkan a ködből. 

Sajnos fenn a keresznél is inkább felhők voltak láthatóak a panoráma helyett, de azért elég időt vártunk és láttunk valamicskét. Elvileg szép, tiszta időben egyik irányban a Tauernekig, másik irányba a Júlia-Alpokig is ellátni. 

Panoráma az egyik irányban 🙂

A fiúk mögött épp elvonul egy felhő. 

És amikor eloszlott, akkor ilyen hegyek bukkantak elő. 

Majd újra belesétáltunk. 

Előbukkant a tavunk sarka. 

El is nézegettük egy darabig. 

A képen 2 alpaka is legelészik, de sajnos nagyon beleolvadtak a környezetbe. 

Lefelé csak egy helyen kellett levágni az utat, ott ahol egy tehéncsorda heverészett békésen pont a kanyarban. Ettől függetlenül eseménytelenül csorogtunk le a köves úton vissza az autóhoz. 

Végül egyáltalán nem bántuk meg, hogy a hegyeket vàlasztottuk a városnézés helyett. Csodaszép tájakat láttunk ezúttal is, és fantasztikus zöld színeket, érintetlen természetet. Imádtuk ♥️

 

Vasárnapi szurdoktúra

 Míg a fiúk a vb döntőt nézik gyorsan lekörmölöm, merre jártunk ma. 

A kinyomtatott túraterveim közül Máté pont azt választotta ki, amire már nyomtatáskor azt mondtam, hogy fölösleges, mert úgysem fogjàk ezt akarni a többiek, mivel a 4 szakaszra bontott útvonalból a 4dikre határozottan azt írták, hogy nehéz terep. De Máténak pont emiatt tetszett meg. 

Így ma délelőtt a Garnitzetklamm felé indultunk, ami tőlünk egy jó 50 perc autóútra volt, kanyargós szerpentinen kerültük meg a tó melletti hegyvonulatot, hogy aztán egy másik mögé menjünk. 

Bizonytalan volt, hogy milyen időjárást kapunk, errefelé az esők csak úgy jönnek-mennek, de bíztunk abban, hogy az délutánra jósolt esőt megússzuk majd. 

A szurdokba belépővel lehet bemenni, és ami nagyon szokatlan nekem, hogy csakkészpénzben lehet fizetni. A nagy szupermarketeken kívül gyakorlatilag mindenhol csak kp-ban lehet fizetni. 

Hogy mindenképpen megalapozott legyen a jó hangulat, Marci már 2 napja puffogott emiatt a túra miatt, hogy ez gatya, ő már volt az idén ilyen làncos túrán a Tátrában, ott is majdnem meghaltak, stbstb... Idegörlő módon tud folyamatosan puffogni. 

A szurdok első 3 szakasza gyakorlatilag bárki àltal teljesíthetőnek van írva, és bár ez is elég melós volt, sok sziklamászás, köveken járás, meredek emelkedők, mégis több idős csoporttal is találkoztunk, akik a maguk tempójában jól vettèk az akadàlyokat. Látszott, hogy rendszeres túrázók, gyakorlottak, pedig igencsak 70+ nak tűnt némelyik. 

A szurdokot a Garlitzen folyó vájta a hegyek közé, és számos zuhatag, nagyobb sodrású rész, csendesen csordogàló szakasz váltotta egymást, ahogy haladtunk mellette a szinte függőleges sziklafalak tövében.

Az út során a 2dik és a 3dik szakasz után is van lehetőség a visszaforduló útrarátérni. Mi nem tértünk rá, hanem nekivágtunk a negyedik szakasznak. 

Ez bizony valóban nem volt piskóta, mert a csúszós köveken egyensúlyozva valóban csak a drótkötélbe kapaszkodás nyújtotta az egyetlen biztonságot. Innen nincsen fényképem 🙊 szómi szó elég para volt, de a saját épségemnèl sokkal jobban aggódtam a fiúkért, mert Marci egész napos viselkedéséböl nem az jött le, hogy komolyan veszi az instrukciókat, sőt inkább fel volt háborodva, hogy miért figyelmeztetem folyton, hogy kapaszkodjon rendesen, meg nézzen a lába elé, hiszen nem hülye ő. Milán meg a maga nyegleségével és hanyag pofavágásaival tud teljesen kihozni a sodromból. Hát nem csoda, hogy merő ideg voltam ezen a szakaszon. 🙂

A húzós rész egy gátban végződött. Mi eddig mentünk. Innen a turistaúton még meredeken fel lehetett volna kaptatni 2 hegyre és felülről ránézni a szurdokra, de ezt már nem kívánta egy porcikànk sem. Plàne, hogy itt ugyanazon az úton, amin jöttünk vissza kellett kapaszkodnunk a kereszteződéshez.  

Amúgy visszafelé már nem volt olyan para.

A bejárathoz visszamenő út azonban még tartogatott meglepetéseket. Valamiért én azt gondoltam, hogy azon a szép széles murvàs úton visszacsorgunk pikkpakk a kocsihoz. De nem!!! 

Egyrészt a pikkpakknál jóval hosszabb volt. 1 és 3/4 órának írta a tábla. Másrészt erről a jol járható kocsiútról egyszercsak visszatértünk az erdőbe. Ami nem baj, mert ezt mindig jobban szeretjük, de lefelé menni a sötét köves úton elég nehéz volt, ráadásul menet közben elkezdett csöpögni az eső, majd èn néhány dörgést is hallottam, ami sietésre késztetett. 

Az utolsó jó fél órát így is már rendes esőben tettük meg a nem igazán könnyű terepen. Magas sziklalépcsők, csúszós fagyökerek... Erről a részről sem készült kèp 😏

Persze végül szerencsésen eljutottunk az autóhoz, és kb 10 perc autózás után el is àllt az eső. 🙂

Kalandos, érdekes nap volt. 

Végül 12km-t mentünk, amiben 580 méter szintemelkedés volt. Ha azt a hegyet ott a szurdok végén még bevàllaljuk, akkor 900 métert mentünk volna fölfelé. De így sem vagyunk elégedetlenek, kivève Mátét, aki sokkal megerőltetőbb túrára számított. Szerinte ez easy volt 🙂

Túra a Gránátkapuhoz

Még otthon kinyomtattak néhány túratippet, hosszabbat-rövidebbet, közelebbit-távolabbit, és ezek egyike volt a Gránátkő-túra, ami pár falunyira tőlünk indul. 

A Millstatti-Alpokban található az Alpok legnagyobb gránát lelőhelye, és ennek tiszteletére emeltek 2009ben egy gránátkaput fenn az egyik hegy tetején, ami egy egészen jellegzetes alpesi hangulatú turistaúton közelíthető meg. 

Már a parkolóig vezető szerpentines út is gyönyörű volt. Éjjel hatalmas eső volt, és a felhők teljesen lejöttek reggelre a hegyek közé, így szemmel látható volt, ahogy haladtunk fölfelé, hogy megyünk bele a felhőkbe. Később, a túra közben is volt ilyen szakasz. Nagyon érdekes volt, szerintem.

A hütte, ahonnan indultunk 1640 méter magasan volt. Már ez is olyan fura volt, hogy jóval a Kékes fölött jártunk màr akkor is, amikor még el sem indultunk. 

Jókora köves kaptatóval kezdtünk, majd egyszer csak egy tehén állta utunkat. Innentől az út legelőkön keresztül, vagy a mellett haladt, és legelésző tehenek szegélyezték utunkat. Ha egy hónappal korábban jövünk, állítólag, az egész hegyoldal az enziánvirágoktól lilult volna, de most már csak nyomokban láttuk őket, már elvirágoztak. 

Íme, egy éppen pihengető példány. 

A gránátkapuhoz ideoda kanyargó ösvényen vezetett az út egészen 2070 méterig. 

A híres kapu. Aminek a belseje gránátkövekkel van megtöltve. 

Egészen jól állnak nekünk a magashegyek 🙂

A tavunk felülről. 

A fiúkat kevésbé nyűgözte le a panoráma,nem töltöttek el annyi időt a bámészkodással mint mi. 

Igazi álomszerű kirándulás volt, amilyenre már régóta vágytam. 🙂

Hazafelé még beugrottunk a lidlbe, aztan kaja után még fürödtünk egy rövidet, de ekkor már elég hűvös volt. 

Érdekes, hogy a hegytetőn nagyon sütött a nap, meg is égetett kicsit, és egy csepp eső sem volt, míg ahogy jöttünk le autóval, egyre hűlt a levegő és láttuk, hogy esett is. 

Most is esik,mint ahogy ittlétünk alatt szinte minden este, hol jobban, hol kevésbé. Nem csoda, hogy ilyen szemetgyönyörködtetően zöld itt minden, a fű, a fák, a virágok. 

Holnapra Máté túrája a terv. Nagyon rá van kattanva, reméljük elfogadható idő lesz, mert az internetes képek alapján eléggé hűházós lesz 🙂