2024. március 15., péntek

Virágkereső

Még március legelején volt, hogy tettünk egy kisebb sétát a Budai-hegyekben, amolyan tavaszi virágkeres címszóval. Én a Börzsönybe mentem volna szívem szerint, de Marci meg Milán a Budakeszi felett lévő hegyeket nézte ki az internetről, és nem akartam velük vitába szállni, hogy menjünk inkább máshová, örültem, hogy kitalátlak maguktól valamit, és akkor talán jönnek hang nélkül. És tulajdonképpen így is lett. Marci mostanában nagy kiránduló lett, a múlt héten is menni szeretett volna valhová, de akkor nem volt időnk erre, az oboaverseny, meg a focimeccsek miatt. De nagyon cuki, ahogy keresgél, és jön, mutatja, hogy hová menjünk legközelebb. 

Igaz, hogy errefelé, a Tarnai-pihenő - Csergezán Pál kilátó -nál már jártunk korábban, de hát szigorúan véve a  környéken nehéz már olyan magaslatot találni, amit nem másztunk még meg soha, úgyhogy nem volt ezzel semmi baj. Hacsak az nem, hogy ez volt az a hely, ahol nekimentek a parkolóban az autónknak annak idején, mert annyira kevés parkolóhely van, hogy már mindenhol és mindenhogy állnak az autók végül. Most szerencsére még időben érkeztünk, és egészen fent egy egészen jó helyen sikerült megállnunk, bár mire visszaértünk most is jól körbeállták már. 


Kényelmes sétával pikkpakk elértünk a Tarnai-pihenőre, ahonnan nagyon remek a kilátás mindenfelé, és még  virágokat is találtunk :-) 










A kilátó tövében megettük az elemózsiánkat, kicsit pihengettünk, és visszaindultunk. 






Visszafelé is megpihentünk a Tarnai-pihenőn. 

Megerőltetés nélküli, kellemes séta volt, ezúttal sár és autómeghúzás nélkül. 

Remélem még ezen a hosszúhétvégének mondott 3 napban is tudunk még menni valahová az erdőbe. 
Mátét ma reggel óta nem láttuk, elment reggel edzésre, onnan pedig egy evezős haverjának a szülinapjára ment rögtön Szentendrére. Paintballozni mentek. 
Holnap Milánnak meccse van. Innen is csókoltatom azt az észlényt az mlszben aki egy 3 napos hétvége közepébe rak be egy meccset. Kicsit még reménykedem, hogy lemondják, mert nem lesznek meg a csapatok, de eddig még nem írtak. 
Marcinak jövő héten lesz meccse valahol, Máténak Csepelen evezőversenye, Ferinek meg évfolyamtalálkozója Kecskeméten. 
Szóval muszáj lesz még most vasárnap felmenni egy hegyre. 🙂



2024. március 10., vasárnap

Oboa fesztivál

 Pár hónapja, mondjuk olyan januér eleje körül, egyszer Milán úgy jött haza az oboa óráról, hogy Orsi néni szeretné benevezni egy oboa versenyre, majd ki kell tölteni valami papírt. Mondom, hát jó, perszehogyne. végre volt valami, amire Milán is úgyahogy lelkesen készült, mégha itthon nem is fújta a hangszerét, legalábbis amikor itthon voltunk, akkor tuti nem, de így viszont plusz órákra is be kellett járnia péntekenként, és oda szívesen ment. 

Ez a "verseny" pedig tegnap volt. Igazából nem is verseny volt, hanem Oboa Fesztivál. Ami annyit tesz, hogy az ország sok pontjáról összegyűltek különböző korú zeneiskolás, oboás gyerekek, elfújták amivel készültek, majd a zsűri, arany-ezüst-és bronz fokozatokat osztott ki, mindenkinek. Szóval senki nem maradt elismerés nélkül, hiszen nem  az volt a célja ennek a rendezvénynek, hogy elvegyék a gyerekek kedvét egy esetlegesen rosszabbul sikerült fellépés miatt, hanem pont az, hogy kedvet csináljanak nekik a zenéléshez, a fellépéshez, hogy örömmel, és jókedvvel fújják tovább a hangszerüket, ki-ki a saját szintjén. 

Bár itthon Milán még nagyszájúsokott, hogy ő bizony nem izgul egy cseppet sem, mire odaértünk az újpesti zeneiskolába, addigra sík ideg volt, ami abban nyilvánult meg, hogy főként velem puffogott és nekem vágott pofákat. 

Aztán mi otthagytuk a tanárnővel és a  fellépésig inkább jártunk egy kört. 

Milán nagyon szépen szerepelt. Nagyon szépen zenélt szerintem. A magabiztosságon meg a kiálláson pedig majd idővel lehet javítani. 

Végül Ezüst minősítést kapott, ami szerintem teljesen reális volt. Itthon azt mondta, hogy ha ezüstöt kap, akkor az már jó lesz neki, csak ne legyen bronz. Ott szerintem már kicsit beleélte magát, hogy lehet, hogy aranyat is kaphat, mert elég sokára mondták a nevét. De persze nem mondta. Szerintem pedig az ezüst is nagyon szép eredmény, és a tanárnő is nagyon megdícsérte, hogy ügyes volt. 


2024. február 20., kedd

Júlia néni 90

Kicsit bedarált minket a február, a múlt héten, meg az előtt szülői értekezletek voltak sorra, jól eltelt velük az idő. 

De a hónap fő eseménye igazából az volt, hogy Feri nagynénje, Júlia néni 11-én töltötte be a 90-dik évéta, mit jól meg is ünnepeltünk. Volt persze városi ünnepség is, ment a polgármester, meg a képviselő, meg a nemtudomkik köszönteni a lakásába, ahogy azt kell. Címlapfotó jelent meg róla a városi újságban. 



Aztán mivel 11-e pont vasárnapra esett, és szerencsére senkinek nem volt semmilye aznapra, így vasárnapra gyorsan leugrottunk egy ünnepi ebédre. 





 

Aztán most vasárnapra Feri unokatestvéréék rendeztek egy családi ebédet, itt Budapesten. Meglepetésbuli volt, Júlia néni nem tudta, vagy ha tudta is, azt nem sejtette, hogy itt megint fel fogunk bukkani. Jól sikerült ez az ebéd is. És még a fiúk is teljesen jól viselték, pedig inget kellett venniük :-) 

Erről az eseményről még nincs képem.

Azért 90 év nem semmi... elképzelni és kimondani is nagyon sok, és sajnos keveseknek adatik meg.  És  ahhoz képest, a 90 év ellenére Júlia néni még nagyon aktív és tevékeny. Reméljük még sokáig süti nekünk a sajtos rudat és a szülinapi tortákat. 

2024. február 9., péntek

Februárnyitó Börzsöny

 Ki kell használnunk még azokat a hétvégéket, amíg nem indul be a fociszezon, és vannak szabad hétvgéink, amikor kényünkre-kedvünkre azt csinálhatunk, amihez  kedvünk nem, nempedig rohangálunk a focipályák között, mikor épp hol melyik gyerek játszik. 

Mi pedig ezeket a szabad hétvégéket kirándulással töltjük. Szerencsére az időjárás is a kedvünkre való, nincs zord hideg tél, nagy eső, van viszont jó levegő, kényelmes kaptatók, csodálatos erdő, és némi sár, de hát azzal nem foglalkozunk :-) 

A múlt hétvégén, miután már háromszor a Pilisben és a Budaiban voltunk, most a Börzsönybe mentünk. A börzsöny nagy kedvencem. Ismeretlenebb és vadregényesebb is a budai oldal népszerű útvonalainál, és sokkal kevesebb ember jár erre. ( most nem Zebegényre gondolok, ahol zsufi van, hanem egyéb helyekre) Most például úgy tudtunk 12 kilométert sétálni, hogy talán ha egy emberrel találkoztunk, de lehet még annyival sem. 

Kismaros után parkoltunk, és innen indultunk el a zöld háromszögön. Ezúttal csak MArcit hoztuk magunkkal, mert Máté az előző napi edzésére és a hangversenyre hivatkozva azt mondta offolná a programot, Milán meg egyszerűen csak nem jött, és az előző heti produkciója után nem volt kedvem leállni vele vitatkozni, eltölteni ezzel egy csomó értékes időt. 

Úgyhogy hármasban vágtunk neki a hegyeknek, és ez már szinte olyan volt, mintha nyaralnánk. 1 gyerekenek a nyafogásai már annyira ingerküszöb alatt vannak, hogy észre sem vesszük. De amúgy Marci nem is szokott nyávogni. Ő nagy túrázó. Annyira mondjuk nem nagy, hogy bele ne toccsanjon az első fél órában egy méretes saras pocsolyába, mert meg akarta nézni, hogy be van-e fagyva. Mert hártyás volt a teteje! Na de volt vagy 12 fok!!! Nyilván nem volt befagyva, ellenben bokáig süllyedt a saras vízben. 




A Fehér- források völgye volt a kirándulásunk fénypontja. Csodaszép volt. Még így télen is. 





Innen a Törökmezőre mentünka a turistaházhoz, ahol beültünk egy meleg levesre. Marci palacsintát is kapott, amolyan jutalomként, hogy vállalta az egy gyerekességet. Nem járt rosszul :-) A többiek addig itthon éheztek. :-)




Megnéztük a mini állatparkot is. 

Hazafelé pedig még a Dunát is megcsodálhattuk. 

Jajjj nagyon klassz volt!  Most hétvégén nem lesz időnk kirándulni, és sanszos, hogy utána sem... úgyhogy most ebből kell majd töltekezni. 

2024. február 6., kedd

Kultúrpercek

 Trappolunk előre az időben, máris hipphopp február van, és csak kapkodom a fejem, nem jó ez így, hogy csak úgy peregnek ki a napok az ujjaim közül... Pedig még csak azt sem mondhatom, hogy nem töltjük meg a napokat emlékeznivalóval. Na jó... a hétköznapokra nem nagyon van mit emlékezni, mert egy merő rohanás és kapkodás az egész... 

A januárt például két remek színházi előadással zártuk.  Az Egyasszonyt Tenki Rékával a barátnőmmel néztem, és kicsit féltem is tőle, hogy majd megüli a lelkemet, mint a könyv, de szerencsére kívül tudtam helyezkedni a történetből, vagy legalábbis sokat segített, hogy nem volt ismeretlen a sztori, nem értek meglepetések, nagy megrázkódtatások. Tenki Réka viszont remekül hozta a szerepet, tényleg. 

Azt, hogy a színház előtt beültünk még beszélgetni a barátnőmmel egy csehóba ott a Moszkva tér környékén, és mellettünk egy fiatal lány félrészegen, de legalábbis ittasan arról magyarázott a vele lévő srácnak, hogy majd jövőre, amikor tizedikes lesz, majd előrehozott érettségit akar tenni...  na ezt még sokáig emlegetni fogjuk :-) Először az futott át rajtunk, hogy atyaég, mit keresünk mi itt... aztán az is, hogy basszus, mit keres itt ez a lány???? Na mindegy. Öregszünk. El kell fogadni. 

Aztán színház után hazafelé, mikor kiszálltunk a meróból a Keletinél, akkor vette észre Alíz, hogy nincs meg a telója. Felhívtuk, és ott maradt a színházban. Úgyhogy visszabumszliztunk érte. Az éjszakában. Pedig akár még időben is hazaérhettünk volna :-) 

A hónap legvégén pedig végre-végre megnéztük az Őrült nők ketrecét! Négyesben mentünk Alízékkal. 

Hát az valami fergetegesen jó volt! Tényleg. Talán azt is merem mondani, hogy az eddigi legeslegjobb előadás volt, amit valaha láttam. És most voltam először olyanon, hogy állótaps volt a végén. ( Leszámítva a Pál utcai fiúkat, de ott csak az első soros kislányok csujjogattak a srácoknak) Stohl András pedig tényleg fantasztikus. Most már nincs mese, be kell látnom. Már a Házassági leckékben is jó volt, de amit az Őrült nőkben művel, az valami mesteri. De látszik rajta, meg minden szereplőn, hogy nagyon élvezik a szerepet, szívből játszák. Ha tehetitek, akkor nézzétek meg! Még addig, amíg lehet. :-( 


Aztán a múlt szombaton nem színházban voltunk, hanem hangversenyen Mátéval a Zeneakadémián 👆 A zeneiskola, ahová jár rendszeresen hirdeti a rendezvény-sorozatát, amit Feribácsi, Máté hegedűtanára rendre mindig ajánl is, hogy menjünk. Olykor-olykor el is megyünk egyre-egyre, amikor épp úgy adódik, hogy belefér. A szombati hangversenyt viszont erősen ajánlottnak titulálta, mint minden estét, amin Baráti Kristóf a fellépő. Én nem vagyok nagy műértő, úgyhogy elhiszem, ha mondják, ő most jelenleg a legelismertebb magyar hegedűművész Európában. Úgyhogy nem volt mese, ott volt a helyünk. A nehezen megszerzett helyünk :-) Mert mire eldöntöttük,  hogy jó, menjünk, és hogy ki nem akar jönni, addigra már eléggé megfogyatkoztak a jegyek. 

És valóban kár lett volna kihagyni, mert remek előadást hallhattunk. Pont annyira volt hosszú, amit mág simán bírtunk, és pont olyan darabokat játszottak, amik  a laikusoknak is emészthetőek, sőt mi több, szórakoztatóak. Csajkovszkij zenéje mondjuk engem minig elvarázsol, Prokofjev Rómeó és Júliája pedig igazán élvezetes volt. Máténak is nagyon bejött, és nagyon klassz estét töltöttünk együtt. 


Csak mondom, hogy én magassarkúban vagyok 😀



Miközben sorban álltam a vécénél, csináltam egy lesifotót :-) 


2024. január 28., vasárnap

Januári kirándulások 2.

 Már teljesen hómentesen, de elég nagy szélben, tegnap a Pilisben jártunk.

Régóta nézegettem már a Csobánkához közeli Ziribár-hegyet, ahová nem vezet jelzett ösvény, és talán picit ez is tartott vissza tőle, de pont a háten olvastam egy jó kis cikket róla, úgyhogy a szombati kirándulásunkkor ezt vettük célba, érintve a múltkoriban ( amikor pár éve itt jártunk  😊) kimaradt Macska-barlangot. 

Csobánkára már ismerősként gurultunk be, megmásztuk már itt az Oszoly-sziklát, megnéztük a Mackó-barlangot, és most a másik irányba indultunk a kék kereszten. 

Milán vállalhatatlanul viselkedett. Erről többet nem is akarok beszélni. 

az útleírás nem volt pont egyértelmű, néhányszor tanácstalanul is álltunk a kereszteződésnél, hogy akkor msot merre is az arra, de végül csak sikerült viszonylag könnyen ráakadnunk a barlangra. 

Óóóó ez a barlang nagyon szuper! Kb. 140 méter mélyen lehet besétálni, de mivel mi nem vittünk fejlámpát, és csak a mobiltelefon lámpájával próbáltunk világítani, így nem mertünk nagyon mélyre menni, de azért elég jól besétáltunk mi is. 


Hónak nyoma sem volt, és a szélvédettebb oldalon teljesen tavaszias idő volt már tegnap is. 









Innen vágtunk neki a fölöttünk magasodó Ziribár-hegynek. A barlang felé nemigen volt szintemelkedés, bezzeg a hegyre fel néhol már sikerült megizzadnunk a kaptatón. De kárpótolt minket a szép kilátás. 




Fenn a hegytetőn egy hintában lehet ejtőzni és csodálni a panorámát. 


A hegy túloldalán jöttünk lefelé, na itt jó nagy szél volt, viszont itt már érződött a tavasz közeledte. :-) 

Ma pedig olyan tavaszias meleg időre ébredtünk, hogy ma mindenképpen futnom kellett. :-) Addig - addig futottam, míg végül egy félmaratont sikerült összeraknom, aminek úgy örültem :-)