Szelet fogtunk a Velencei-tónál

Vasárnap nem indultunk korán haza, nem akaródzott. Bár éjjel a szél mellé dörgős eső is érkezett, délelőttre már megint csak a szél maradt. De a napon olyan jó meleg tudott lenni! A fiúk letoltak még egy kör focit a pályán, aztán tanakodtunk, hogy mi legyen. Veszprémben nem akartunk megállni ilyen szélben, ott egyébként is mindig fúj, így végül a Velencei-tó mellett maradtunk.
Régebben, a Balaton felé menet mindig megálltunk Gárdonyban. Kávéztunk, sétáltunk egy kört, aztán mentünk tovább. Amióta gyerekekkel utazunk, ha csak lehet nem állunk meg sehol. Ha szerencsénk van, akkor pont mire a tóhoz érünk, akkor éppen pihengetnek, alszanak, kár lenne kizökkenteni őket, inkább megyünk, hogy minél előbb odaérjünk.
A Velencei-tó és környéke hosszú ideje fenn van már a listámon, hogy fel kellene fedezni. De valahogy mindig kiesik. Máté listáján, (igen, mert neki is van listája :-) ) fenn van egy tó körbebiciklizés, amit tervezünk is már gondolati síkon egy ideje, de évről-évre nagyobb bennünk az elhatározás, egyszer talán meg is érik. Bennem volt még korábban egy tó körülfutási vágy is, a vágy mondjuk most is megvan, csak a kondícióm romlott le azóta :-) Szóval vannak terveink a tóval, dögivel.
Mindezekből most semmit sem valósítottunk meg, de az, hogy megálltunk egy kicsit, és bámészkodtunk csak megérlelte bennünk a gondolatot, hogy egyszer majd több időt kellene erre a vidékre fordítani.
Most csak annyi jutott, hogy megálltunk Agárdon, azt remélve, hogy valahol majd le tudunk menni a partra, hogy megnézzük a vizet. Végül a kikötőnél sikerült ezt megtennünk.
Nem volt nagy tolongás, volt viszont jó nagy szél, a gyerekeknek jó erősen kellett fogniuk a kakaós csigájukat, nehogy kikapja a kezükből.

Besétáltunk a stégen, mert nekünk nem volt elég szeles a part. :-)

A szörfözők viszont nagyon élvezték a szelet. Volt belőlük jónéhány. Olykor bele is borultak a vízbe.

Aztán Máté elkezdte a csigás zacskóját lobogtattatni a széllel, és ez annyira tetszett mindenkinek, hogy végül mindenki zacskóba fogta szelet.

 Aztán meg várták, hogy kicsapjanak a hullámok.

Ilyen alkalmakkor jövünk rá mindig, hogy milyen kevés dolog kell a gyerekeknek, hogy jól érezzék magukat, egy kis viharos szél, egy zacskó, és víz, és elvannak, mint a befőtt. Még most is ott állnának a parton a zacskóikkal és várnák a hullámokat, ha tehetnék :-D

Sétáltunk még egy kicsit, és arrébb, a popstrandon túl, ( ami így bezárva, világosban, emberek nélkül elég siralmasan festett) még egy kört futottak a fiúk hullámkergetésben.
És találtunk egy hattyúcsaládot is .

Bébihattyúk

Bár nagy volt a szél, de jó idő volt. És annyi, de annyi biciklis volt, hogy most megint nagyon kedvet kaptunk, hogy belevágjunk végre ebbe a biciklitúrába.

Innen már pikkpakk itthon voltunk. Szerencsénk volt, mert jól időzítettünk, és a délelőtti lezárásoknak már vége volt, a délutániak meg még nem kezdődtek el.
A listánkra pedig felkerült Sukoró és Pákozd térsége. Láttunk ott magasodni egy kilátót, és arborétum is van, meg nemzeti emlékhely, meg ingókövek, amiket szeretünk :-) Szóval egyszer csapunk majd egy nagy túrát!

Szezonnyitó Balaton

Minden évben nagyon várjuk Feriék céges focibajnokságát a Balatonnál. a fiúk most is nagyon be voltak sózva, főleg Marci, aki napokkal előtte kérdezgette, hogy mikor megyünk már  a faházba.  Mondanom sem kell, hogy szerdán lebetegedett, és lázasan küldték haza az oviból, és mivel egész éjjel is meleg volt a feje, ezért csütörtökön, miután Mátét elvittük és hazahoztuk hegedűről még elmentünk a doktornénihez. Kapott gyógyszert a torkára, és ez villámcsapásszerűen hatott is, így pénteken délután már robogtunk is a Balaton felé. Hála a közeledő nyárnak még világosban elcsíptük a Balaton :-) 

Mondjuk mire leértünk a partra, addigra besötétedett, de az nem baj. 

Szeretem ilyenkor a Balatont, és Füredet is, mert ilyenkor még nincs az az őrületes tömeg, ami nyáron szokott lenni. Persze annak is megvan a hangulata, és nyári nyaraláshoz kell is, hogy együtt hömpölyögjünk a tömeggel a sétányon, kellenek a fabódék, az esti koncertek. A fiúk hiányolták is :-) De ilyenkor meg az a jó, hogy olyan nyugis minden. Legalábbis nyugisabb. 

A Névnapos a lángosával

Máté halat kért :-)

Kis séta után mentünk vissza a faházba, és másnap volt a focikupa. Szép nagy, tisztességes szélre ébredtünk. Majd elvitte a fejünket, de örültünk, hogy legalább nem esik mellé az eső, mert előfordult már ilyen is. Így viszont a pálya mellett üldögélve, focizgatva jól megsütött mindenkit a nap. Úgy nézett ki a fejünk, mint aki egy egy hetes tengerparti nyaralásról jött. 

Délután pedig hajózni mentünk, ezúttal a Jókain. A Jókai 1913-ban épült, a balatoni hajók egyik legöregebbje. Bár hányatott sorsa több évtizedre száműzte a Balatonról, 2002-ben sikerült újra visszahozni, és azóta rendületlenül szeli a Balaton habjait. 

Jóóóó nagy szél volt, hát még a hajón mekkora volt!!! Hiába költöztünk be föntről a fedett részbe, ahol jó meleg volt, az a fiúknak nem volt elég kalandos, és hol előre, hol hátulra kellett kimenni velük. Élvezték, hogy tépi a fejüket a szél, és hogy imbolyog a hajó. Na az mondjuk tényleg mulatságos volt.

A sétánynál pedig már ezerrel készülnek a nyári vizes vb-re. A gyönyörű balatonpanorámát szépen beárnyékolja az a néhány uszály és a víz közepére beállított markoló, ami a vízi lelátóknak készíti elő a terepet. A kikötőnek a fele is ki van ürítve, ott parkolnak az iszappal teli uszályok. Nem túl vidám látvány. Sajnos ezt még nyáron is bámulhatjuk, remek lesz... Egyetlen pozitívuma van csak a dolognak, hogy azokat kis színes vizijárgányokat is eltették a kikötő mellől, amire a fiúk rendre rá vannak cuppanva, hogy üljünk bele, de egyrészt méregdrága, másrészt tök értelmetlen. Hátha nem rakják őket az idén szem elé, és akkor egy hisztilehetőséggel kevesebb :-)

Máté és a rózsalugas

Ezennel a nyári szezont megnyitottuk. Már csak ezt a röpke 3 hetet kell valahogy kibírni. Azt meg már féllábon is :-)

Dupla szülői

Tegnap délután volt mindkét iskolás szülői értekezlete. Hogy azt ki találta ki, hogy a komplett alsó tagozatnak egy napon, egy időben van az értekezlet, azt nem tudom, de tuti, hogy 1 gyereknél nem volt többje, ha volt egyáltalán.
A legutóbbi szülőin a Milánét eléggé elsunnyogtam, jobban mondva nem bírtam kivárni, hogy eljussunk az érdemi, szerintem fontos dolgokig, úgyhogy gondoltam, most kitartóbb leszek. Ha Mátééknál nem a 4 napos kirándulás részleteiről lett volna a fő szó, akkor lehet, hogy oda nem is mentem volna már föl, de végülis fölmentem.
Biztos én vagyok már túl türelmetlen, és kevésbé elfogadó más emberek problémái iránt, de úgy gondolom, hogy az egyes gyerekek otthoni tanulási szokásait, panaszait, nyűgjeit nem a szülőin kellene kitárgyalni. Mert ha 1-1 anyuka belekezd, akkor ráugrik a témára még 10, és csak telik az idő a semmivel. Ez leginkább, és elsősorban az elsősökre érvényes. Remélem, hogy mire ősszel 2. osztályosok lesznek, addigra a a szülők is eljutnak majd egy olyan szintre, hogy érzékelik, hogy mi való a szülőire, és mi nem, illetve megtalálják majd a helyes hangnemet is, ahogy az ilyen helyeken megnyilvánulunk a pedagógus előtt. Részletekbe nem mennék bele, de volt néhány pillanat, amikor igen-igen kerekre nyílt a szemem.

A lényeg, hogy érzékelhetően fáradtak a gyerekek, sűrűsödnek a magatartásbeli problémák, de sok még a teendő is e mellett. A következő két hét még nem lesz sétagalopp, hiszen mindenből felmérő, dolgozat, felelés, de aztán a maradék júniusi 2 hétre fel lehet talán lélegezni. De addig még lesz gyereknapi kirándulás, osztálykirándulás, suligála, stb, stb...

Mátééknál lemaradtam a kezdeti panaszáradatról, már ha volt ilyen, de talán most nincsenek annyira szétcsúszva a harmadikosok, mint szoktak lenni egyébként máskor. Nincs is idejük szétcsúszni igazából, hiszen alig mondták ki az anyák napi műsor zárószavát, a héten már gőzerővel próbálják a suligálát. Mellette tanulnak és ismételnek mint az őrült, de hát A. néni sosem a kényelmes tempójáról volt híres. Próbáltam kicsikarni Mátéból is, meg tegnap A.néniből is, hogy matek tz-re esetleg mikor számíthatunk, mert hiába hogy már a sokadik kör ismétlést veszik, Máté azért tud még úgy nézni egy-egy mértékegység átváltásra, mintha akkor látná először életben leírva, hogy dkg. De nem derült ki, hogy mikorra kellene leginkább topon lenni. Angéla néni szerint semmi olyan nem lesz a dolgozatban, amit nem tanultak, amit meg tanultak, azt meg tudniuk kell, és ahhoz elég az a mennyiségű gyakorló feladat, amit ő kiad nekik. Hát végülis van benne igazság is, csak hát Máté néha el tud varázsolódni a világban. Na de mindegy is.

A kirándulásról esett sok szó, de összességében ezt is sikerült rövidre zárnunk, mert senkinek nem volt plusz kérdése, 4 napra mennek majd Nógrád megyébe, júniusban, szerintem nagyon klassz lesz, reméljük az időjárás is kegyes lesz hozzájuk. A gyerekek már nagyon várják. Mátét teljesen lázba hozta, hogy Angéla néni megengedte, hogy vihessenek fényképezőgépet. Ezt mondta már egyszer, egyszer, de nem vettem komolyan, de tényleg így van. Azt mondta, jó lenne majd egy jó nagy tablót készíteni, vagy még év végén, vagy ősszel, a gyerekek képeiből, hogy ők hogy látták a kirándulást.
Úgyhogy majd előkeressük  a régi gépünket, ami remélhetőleg működik még, aztán had kattintgasson :-)

Az estét pedig egy csajos mozizással zártam. Két szülői után, gondoltuk remek lesz. Az is volt tulajdonképpen, csak kicsit sokkolóbb filmet választottunk, mint ahogy azt én gondoltam. :-) Ettől függetlenül jó volt, csak hát.. sokszor kellett becsuknom a szemem, és nem csak nekem. :-) Enyedi Ildikó filmjét néztük, Testről és lélekről. Csak erős gyomrúaknak ajánlanám.

Máté hegedül

Szombaton volt a féléves hegedű vizsga előtti tanszaki előadása Máténak. Ez amolyan kötetlenebb, mégis már a vizsgára hajazó fellépés, ahol a közönség szülőkből és testvérekből tevődik össze, de van már zongorakíséret, és hát az egész már olyan vizsgaszagú. Valamiért most két héttel a vizsga előttre került ez az alkalom, karácsonykor mintha közelebb lett volna... ez csak azért fontos, mert két hét alatt még sokat lehet fejlődni, javítani, de mindenképpen jó támpont volt ez a szombati produkció, hogy mire kell még odafigyelni.

Máténak 4 darabja van a vizsgára, ebből kettő zongorás, kettő meg nem. Én ott ülve úgy éreztem, hallottam, hogy nem volt olyan rossz Máté, magához képest, és ahhoz képest, hogy néha miket szokott itthon művelni hegedülés címszóval, mindenképpen megdicsérendő. Mondtam is hétfőn a hegedűs bácsinak, hogy én meg voltam Mátéval elégedve, és hogy ő hogy látja? Azt mondta ő is, hogy persze, persze, nem volt ez rossz, de van még min javítani. De hát ezt meg tudtuk.

Kár, hogy nem értek semmit a hegedűhöz ( sem), mert így csak teljesen laikusként tudom értékelni Mátét, azaz, hogy sérti-e a fülemet, amit művel, vagy nem, vagy csak egy kicsit. :-) Most egy párszor hallottam a bácsi instrukcióit, hogy mit hogy kéne, és ez egy kicsit nekem is segített, hogy hogyan is nézzem Máté fejlődését. Nekem az jön le, minden egyes megnyilvánulásából, hogy neki, és akkor nyilván a vizsgán is az a fontos, hogy a mozdulatok jók legyenek, hogy a vonóvezetés megfelelő legyen, be is jelölgettek valamit a vonón, hogy meddig kell húzni, ha valamilyen hangot akarunk kicsikarni. ( néha szó szerint kicsikaródik az a hang 😣) A hangok tisztasága egyelőre másodlagos, azt legalábbis sosem mondják, hogy hamis. Gondolom, pengeéles tűlogikával kikövetkeztettem, hogy ha megvan a helyes a tartás, jó a billentés, ha a kisujj is a helyén van, nem lóg valahol oldalt, mintha teáscsészét fognánk Angliában, szóval, ha minden ott van, ahol lennie kell, akkor ennek a tiszta hang az eredménye.

De szerintem jól halad Máté, legalábbis ahogy néztem a hasonló korúakat néztem. Persze nem tisztem ezt megítélni. :-)

Visszahallgatva mondjuk már én is jobban hallom a kilengéseket, de élőben szerintem nem volt zavaró. ( óóó az az anyai elfogultság:-D )




Érdekes ilyenkor mindig látni, hogy a nagyobbak hol tartanak. 13-14 évesen már igen komoly darabokat játszanak. Nem könnyű ez a hegedülés, de érezhető a fejlődés, a haladás. A pár évvel idősebbek már egész komoly darabokat húznak, szóval nem elérhetetlen álom, hogy egyszer majd Máté is könnyeket csal a szemünkbe :-)

És tudtátok, hogy a Hull a pelyhes az egy Mozart dal? Nekem ez teljesen új volt.

Anyák napja- Máté

Tudjuk, tudtuk, megszoktuk már, hogy Angéla néni évről-évre, alkalomról-alkalomra parádés műsort rittyent/rittyenttet a gyerekekkel. Szóval magas a léc, amit nem is mi szülők, anyukák támasztunk feléjük, hiszen mi úgyanúgy tudunk sírni egy négysoros kis versikén, ha azt a mi kicsi kincsünk mondja el, de már a gyerekekben is benne van a bizonyítási vágy. A tavaly év végi suligálás fergeteges siker adta meg szerintem a nagy löketet, na meg Angéla néni fáradhatatlansága.
Szóval nem is kell már mondanom ezek után, hogy amit Mátéék tegnap délután előadtak, az szerintem az eddigi legjobb volt, amit valaha is láttam! Elfogultság nélkül mondhatom.

A műsor több részből állt, és egy színdarabbal kezdődött, Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? című művét adták elő.  ( A felkonfban, mint a 3.b. színitársulata ) Annyira fantasztikusan jól csinálták, olyan remek volt az egész, mindenki olyan jól megtalálta magát a szerepében, hogy tényleg... csak úgy lubickoltak benne. Csak áradozni tudok róluk. Én csak egy kis részletét tudtam felvenni a darabnak, az sem olyan penge, mert a második sorban sikerült már csak helyet találnom, és mindig belógott valakinek a feje, de remélhetőleg meglesz majd a komplett előadás.

A verses blokk különlegessége az volt, hogy nem A. néni osztotta ki nekik a verset, hanem ők maguk választottak egyet, amit aztán elszavaltak. Nyilván segítséggel, de egy olyat, ami tetszik nekik. Voltak bátrabbak, és voltak kevésbé bevállalósak, néhány ismert vers mellett sok olyan is elhangozott, amit még sosem hallottam. Például a Mátéét sem. Vagy csak nem emlékszem már rá :-)



A nagy könnyeső viszont akkor jött el, amikor Halász Judit: Mit tehetnék érted? című dalát énekelték a gyerekek. Egy apuka kísérte őket gitárral. Hárman külön énekeltek, egyikük Máté, majd a végére már csak Máté meg Huba maradt némi Marianna nénis segítséggel, mert a középső kislány sírva fakadt a saját versszakja után. Nagyjából ez volt az a pont, amikor már mindenhonnan csak a szipogás hallatszott... Gyerekek, anyukák, nagymamák, tanítónénik, mindenki csak a szemét törölgette.

Amikor még hárman énekeltek

Ketten maradtak

És miután mindenki felszárította a könnyeit, és azt gondoltuk, hogy most már sínen vagyunk, nem kell több papírzsepi, na akkor öltöztek át a csiniruhába. Lányok fehér ruhát húztak, fiúk fehér inget, csokornyakkendőt. Nyilván tudtuk, hogy keringőt fognak táncolni, de idézhetném megint a klasszikus, hogy  persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem :-)
Tavaly nagyon rámentek a néptáncra, és igazából idén is folytatódott volna ez a vonal, de év elején, pár hónap küszködés után Marianna néni belátta, hogy ez most nem fog menni, valamiért nem tudtak ráhangolódni. Karácsonyra cha-cha-chát tanultak, amit még a tánc világnapján is előadtak, mostanra pedig keringőt tanultak.
Ebben a csiniruhában látszott csak igazán, hogy milyen nagyok már! És hogy milyen nagyok lesznek még!

Részlet:




Méltó befejezése volt ez a tánc az egész műsornak, és az egész anyák napi "szezonnak". Nagyon sok munkájuk volt benne.
De most már előre tekintünk, hiszen 2 hét múlva suligála, ma osztja ki Angéla néni a szerepeket, és a készülés folytatódik. ( Bár mi szülők nem értjük, hogy miért nem adják ott is a Janikovszkit elő, mikor az már olyan klasszul megy, de mindegy.) A Négyszögletű kerek erdőből fognak játszani, és állítólag Máté lesz Bruckner Szigfrid.

Anyák napja- Milán

Tegnap délután az 1. b-ben volt az anyák napi ünnepség. Milán, ahhoz képest, hogy egy pár napot kimaradt a készülésből, mert akkor volt versosztás, amikor nem volt suliban, pikkpakk behozta a lemaradást, mert már a múlt héten is azt mondta, hogy már tudja a szövegét. Igaz, nem volt sok szövege, 8-10 sor, de hát az is csak szöveg. Meg 31-en vannak, szóval nem jut mindenkinek egy komplett költemény, mert akkor még most is ott ülünk :-) De azért volt egy kis virágos mese, amit a lányok adtak elő, volt sok közös éneklés, és mindenkinek jutott egy-egy kis versike. Aranyosak voltak egyébként, de meg kell hagyni, hogy azért voltak, akiknek ez a pár sor is gondot okozott. Persze nem baj ez, nyilván izgulnak is, de Milán is háborgott itthon sokat, hogy "mi az, hogy nem tudják, még mindig a szövegüket???" Ő persze megint végigtátikázta az egész műsort, kívülről tudta az összes verset, és volt, amikor ő súgott hátulról. :-) 

De hogy az én gyerekeim mindig az ablak előtt állnak, hogy ne lehessen róluk egy normális képet készíteni.... 

Milán kedvenc dala az előadásból :-)

Nagymami-t énekelnek :-)

Édes kis szépségem :-)

Anyák napja - Marci

Valami csoda folytán idén sikerült úgy szervezni a gyerekek anyák napi ünnepségét, hogy nem ütik egymást. És ezt úgy, hogy nem is kellett időpontcsúsztatásért, napeltolásért könyörögnöm. :-) Igaz, hogy Máté csütörtöki ünnepsége pont üti az aznapi zongorás hegedűpróbáját és az óráját, de a zongorás próbát sikerült elcserélni korábbi időpontra, az órát meg pénteken pótoljuk. 

No de.. 

Az idei anyák napi könnycsatorna tisztítás tegnap kezdődött az oviban, Marcival. 

Korábban azt gondoltam, hogy a Milánék ovis csoportjánál nincs cukibb a világon. Aztán rendre rá kell jönnöm, hogy a Marciék Borókája is annyira, de annyira aranyos kis társaság. 

Ezek az ünnepségek meg jól arcon csapnak mindig, hogy tavaly óta mennyire sokat okosodtak, nőttek, ügyesedtek. 

Az ünnepséget Ica néni újfent Zágon István, Az anya és a szülő című írásával vezette fel. Talán tavaly is, de az is lehet, hogy Milánéknál hallottam... mindegy is, mert hiába hallom már többedjére még mindig tudok rajta sírni. És mások is. Pedig a gyerekek még nem is voltak sehol :-) 

Óóó aztán jöttek szépen sorban, énekelve, és Marci olyan nagyon aranyos volt, és szépen énekelt, amikor kellett, táncolt amikor kellett, és mondta a kis pársorosát, amikor kellett. 

Nagy Bandó András versét mondták el közösen, mindenki kapott belőle 2-4 sort. Énekeltek, körjátékot játszottak, majd kéz a kézben, szemtől szemben is énekeltek még egy dalt, meg mondtak egy verset. 

Aztán volt egy kis sütizés, meg ajándék persze. Marci nagyon kis édespofa volt :-)

Majom a családban

Egyszer, jó pár hónapja, egy hétfői napon,  belebotlottunk egy délután a duna tévén a Charly, majom a családban című sorozatba. Azért tudom, hogy hétfő volt, mert Máté csak hétfőn van itthon abban az idősávban, amikor ment a műsor, 16-17 óra között. Emlékszem, hogy nem volt házija, vagy már készen volt, és szörfölt a tévécsatornák között, arra várva, hogy majd menjünk a többiekért, és éppen akkor kezdték Charlyt. Én meg mondtam Máténak, hogy húúú, Charly!!!, mikor kicsi voltam, én mennyire szerettem! És megnéztük azt a részt együtt. 

Aztán mikor később beteg volt pár napig, akkor azt találta mondani, hogy milyen jó, mert akkor legalább nézheti délután a Charlyt. És nézte. 

Aztán olyan is volt, amikor elvileg nézhette volna, de valamiért lemaradtunk róla, és akkor nagyon bosszús lett. Mondhatjuk úgy is, hogy csapott egy villámhisztit. Ekkor írtam be először a youtube-ba, és lámmm, millió része fenn van a sorozatnak! Mily meglepő :-)

És innen már nem volt visszaút. Volt egy időszak, amikor megfeledkezett róla, de újabban megint nagyon rákattant, és ha van rá idő, akkor mindig megnéz egy-egy részt. Ráadásul talált a youtube-on egy mappát, amiben össze van gyűjtve vagy százakárhány rész, és most azt nézi sorban, mert korábban csak random módon választottunk. Így most a második évad 3. részénél jár, és tervezi, hogy az összeset megnézi :-) Szerintem nagyon mókás. 

Ha kérdezem tőle, hogy mit szeret benne annyira, nem tudja megmondani, csak azt mondja, hogy azért mert jó. Mondjuk tényleg vicces Charly, volt idő, mikor szerettem is volna egy ilyen kismajmot. Azóta lett 3 ilyen kismajmom, csak azok még nem annyira szőrösek, mint Charly, de kábé úgy viselkednek. 😛

A sorozat egyébként 16 évadot élt meg, 1995-2012-ig,  és ez 221 epizódot tesz ki. Szóval van még előttünk pár résznyi Charly. 

Solymári vár, kirándulás a Jegenye-völgyben

Vasárnap remek kirándulóidőre ébredtünk. Egész véletlenül jutott eszembe, hogy mi lenne, ha Solymárra mennénk, mert az nincs messze, és mert még nem is voltunk ott sosem. Hogy Solymáron van egy vár is, az nekem egészen sokáig nem volt a tudatomban sem. Tavaly szembesültem először vele, amikor egy ovis anyuka szervezett valamiféle kirándulást, és toborzott hozzá családokat, de mi azt kihagytuk. De azóta rajta van a listámon, hogy majd egyszer oda is menjünk el. 

Az egyik kedvenc kirándulós oldalamról, a kirándulástippek.hu-ról egy klassz kis sétaútvonalat néztünk ki. Igaz, mi nem pont így mentünk, hanem visszafelé, mert mi rögtön a várnál kezdtünk, és úgy mentünk aztán be az erdőbe. 

A Solymári várról nem tudok sokat mondani, annak ellenére sem, hogy már a 14. században is álltak itt egyes részei. Birtokosai gyorsan cserélődtek, és leginkább vadászkastélyként, lakóvárként használták. A török időkben romlásnak indult, majd később, a 18. században a köveit teljesen széthordták, és csak az 1900-as évek vége felé kezdődött meg a feltárása. Egy helyi gimnáziumi tanár segítségével készült el a vár rekonstrukciós terve, és ennek keretén belül építették újjá az Öregtornyot, ami most kilátóként működik, felépítették a várkaput. Ekkortól látogatható a vár. 

A vár alatti parkolóban álltunk meg. Innen csak pár percnyi sétára volt a vár. A belépésért fizetni kell, mi 5-en már csoportos jegyet kaptunk. 

A várat pillanatok alatt körbejártuk, a kilátón kívül sok nézni- és látnivaló nincs benne, de a táj, ami körbe veszi az mindenképp megérdemli, hogy egyszer feljöjjünk ide. 

Innen indultunk tovább, hiszen a az útvonal még egy homokkőfalat, egy forrást, és egy vízesést is jelzett, könnyű, pár kilométereses sétányira. 

Az út tényleg nagyon egyszerű, és könnyen járható volt, csak egy kis szakaszon volt sárosabb, de ott is meg lehetett kerülni. Végig a Paprikás-patak mellett kell haladni, el sem lehet téveszteni. A patak szépen kanyarog mellettünk, hol kicsit szélesebben, hol keskenyebben, itt egy kis híd, ott egy nagy farönk, ami megmászásra csábítja a fiúkat. A kezdeti vita is, hogy ki fogja Apa kezét, relatív gyorsan elcsitul, hiszen a patakba faágakat dobálni sokkal izgalmasabb. 

És máris ott a Rózsika-forrás. Sajnos a vize nem iható, így csak megcsodáljuk a szép lányos szobrot, és elolvassuk, hogy ki és mikor állította az emlékművet.

A fiúk már fáradtak, éhesek, szomjasak, ezért kicsit letelepedünk egy éppen szembejövő piknikezőhelyre, ami stílusosan a Szomjas-rét nevet kapta, és ettünk-ittunk. 

Faágúsztatás. Vajon kié megy a legmesszebb???

A legnagyobb kaland pedig a homokkőfal megmászása volt. Először egy kisebbet találtunk, majd kicsit arrébb egy sokkal-sokkal nagyobbat. Nem mondom, elég félelmetes volt. Pláne alulról nézni a fiúkat, ahogy csúszkálnak fölfelé, pláne, hogy alattunk csak a meredek homokkőfal volt, és lent valahol a patak, úgyhogy gyorsan a nyomukba szegődtünk, hogy segítsünk nekik. 

Lefelé

Fölfelé

 Persze volt nyávogás, mikor nem engedtük nekik, hogy egy meredekebb részre menjenek, meg hogy visszafelé csak a fal mellett jöttünk le, és nem kockáztattuk a lecsúszást. De hát ezek semmitől sem félnek, én meg eléggé paráztam, hogy valamelyiket majd úgy kell a szakadékból kivadászni.

Innen már csak pár lépés volt a vízesés, ami a Budai-hegység egyetlen vízesése. Kb. 5 méter magas, és fölülről és alulról is megtekinthető. Lefelé kell egy kicsit ügyeskedni, de nem vészes.

Így, hogy  a kényelmes sétaútról átkerültünk a patak túloldalára, keresnünk kellett egy jó átkelőhelyet, hogy visszamenjünk. Találtunk egy egy jó kis faágat, de a túloldal kicsit meredekebb volt, és a Nagyok ekkor indították el, a Marcimentő-akciót :-) Marci ugyanis megrekedt a part közepe táján, és egy gyökérbe kapaszkodva kiabált fölfelé a többieknek, hogy segítseteeeek!!!! Ők meg segítettek. :-) és kihúzták Marcit a csávából. 

Visszafelé már gyorsan haladtunk. Még egy gyors evő-ivószünetet tartottunk, aztán már ott is voltunk az autónál. 

Kellemes kirándulás volt. Jó levegő, szép ösvény, némi kaland. Kisebb gyerekekkel is bátran vállalható. Még babakocsival is. Csak akkor a patakátkelést hanyagolni kell. :-)