2018. június 22., péntek

Osztálybuli

Nehéz szavakat találnom, és leírni mindazt a rengeteg érzelemcunamit, azt a sok szeretethullámot, ami az elmúlt héten ért bennünket. Eleve már a múlt pénteki ballagás, meg a közös ének megadta az egész hét hangulatát, hogy bizony az utolsókat rúgjuk így együtt. Még akkor is, ha sokan maradunk, még akkor is, ha sulin kívül is nyilván tudunk, és fogunk találkozni azokkal, akik igazán fontosak, de az azért már mégis kicsit más.
Sokszor mondtam már, hogy olyan gyerekközösséget, amilyenné ez a 4.b. vált az évek során, én még nem láttam. Nyilván nem volt mindig minden rózsaszín, és voltak veszekedések, meg konfliktusok, meg örihari, és nyilván Angéla néni sem volt mindig a helyzet magaslatán, de egy igazán klassz társaságot rántott itt össze 4 év alatt, azt meg kell hagyni! És itt nemcsak a gyerekekre gondolok, mert születtek itt felnőttbarátságok is, talán életreszólók.

Szerdán délután tartottuk az szokásos éves osztálybulit, csütörtök délelőtt évzáró. Mindenképpen szerettük volna Angéla nénit és Mariann nénit meglepni valamilyen produkcióval. Végül a rengeteg ötletből "csak" 2 közös éneklés valósult meg szerdára, és egy közös zenélés-éneklés másnapra, de annyi sok teendőjük volt a gyerekeknek év végén, hogy sehogy nem tudtunk még plusz próbákat beiktatni, így gyakorlatilag pénteken, hétfőn és kedden délután tudtunk összejönni páran, nem mindenki, hogy valami összeálljon.
Pénteken mi nem voltunk, vasárnap este Zsuzsi erős pánikban volt, hogy nem lesz ebből a műsorból semmi. Nyugtattam, hogy de lesz, majd meglátja!
Hétfőn, hát... nem volt az igazi, de körvonalazódott a történet. Kedden minden a helyére került, de mivel kb. az osztály fele tudott részt venni a próbán, így kérdés volt, hogy mennyire fog flottul menni. Szerdán, a "fellépés" előtt a gyerekek hamarabb fölmentek a terembe, és kicsit még rágyúrtak.
A végeredmény pedig nagyon-nagyon jó lett!
Először a Valahol Európábanból énekelték a Zene az kell-t. Mikor először hallottam ezt a számot, akkor én végig bőgtem, mert olyan szép, és olyan mintha róluk írták volna. ( aztán már annyit hallgattuk, hogy a meghatódás már eltűnt :-) )




Aztán pedig a Grund-ot énekelték, de nem az eredeti szöveggel, hanem itt-ott átírva, rájuk alakítva, apukák kísérték őket gitáron meg csörgődobon. Az elején névsorolvasás van, amikor mindenki feláll a székére és "Itt vagyok!-ot kiált. Ezt most levágtam. De annyira szenzációsak a gyerekek, és tényleg egy csoda,  hogy mennyire összeszoktak, ahogy figyelnek egymásnak, hogy ha ott kell lenni, akkor ott vannak. Lehet, hogy fél órával korábban még a fele társaság nem volt képben, hogy mit kell csinálni, és meg egyébként is, hogy 2 délután égnek álló hajjal jöttünk el a suliból, mert nem csinálták, mást csináltak, nem figyeltek, stb.stb... .... de aztán csak összrakták fejben, és ott  a teremben minden klappolt, és nagyot ütött. Olyan jó volt rajtuk végignézni... és bár Angéla nénit ( akkor még) nem sikerült megríkatnunk, ( de Mariann nénit igen) azért látszódott rajta a meghatottság.

Azóta nálunk minden gyerek grundot énekel :-) Milán már arra készül, hogy majd ők is eléneklik Orsi néninek negyedikben. :-)





Aztán folytatódott a buli. Foci, evés, ivás, és elszaladt az idő... este 9-kor az igazgatónéni küldött haza minket az iskolaudvarról. Hát ennyire nem akaródzott elválni...


2018. június 19., kedd

Vakáció #1

Vakáció 1. nap. Mondhatnám, hogy nem történt semmi különös, mert nem voltunk sehol, nem csináltunk effektív semmi extrát, mégis...
A délelőtt legnagyobb kalandja az volt, hogy átrúgták a szomszédba a focilabdát. A lakott szomszédba, ahová nem lehet csak úgy átugrálni a kerítésen, mint ahogy a másik irányba szokták, ahol préri van. A szomszédokat viszont nem ismerjük annyira nagyon, csak köszönés szinten. Fél órát is ácsorogtak a kerítés mellett, hogy hátha elcsípik a bácsit, aki szokott az udvarban járkálni, de nem jött ki. Mondtam nekik, hogy 1 gyerek akkor menjen át, csöngessen be, és kérje el a labdát, mondjuk Máté, mert ő a legnagyobb. Ő aztán biztos nem megy oda egyedül, menjen vele Milán is. Jó. De Marci meg nem akart egyedül maradni az udvarban, így végül hárman sétáltak át nagy egyetértésben, vállt vállnak vetve.
Nagyon boldogan jöttek vissza, hogy nem is volt félelmetes a bácsi, sőt nagyon kedves volt, és visszaadta a labdát. Hogy miért gondolták, hogy félelmetes lesz, azt nem tudom, ilyet én nem mondtam nekik. Lehet, azt gondolták, azért küldöm őket, mert én félek tőle? De nem, egyszerűen csak nem akartam ebben a projektben részt vállalni, ha átrúgták, akkor szerezzék is vissza.

Aztán délután az iskolában voltunk, hogy a negyedikessel próbáljunk a holnapi és a holnaputáni meglepi fellépésüket. Hazafelé 5 percet esett az eső, úgy igazán ömlősen. Abban az 5 percben történt ez, amikor már bicikliztünk hazafelé. Iszonyatosan bőrig áztunk, de nagyon vicces volt! Sikítva tekertünk végig az utcán, csak úgy csaptuk magunk körül a vizet. Mikor a kapuhoz értünk, abban a pillanatban állt el.

2018. június 18., hétfő

csak egy búcsúdal

Pénteken Mátéék adták a ballagási műsor egy részét az iskolában. Kettőt énekeltek, meg táncoltak.
Előtte teremdíszítés, folyosódíszítés, utolsó összeének, nemjó, hamis, miértállszott, miértneménekelsz, miértnemrendesen. Angéla néni  ezerötszáz fokon pörgött, mert az ő előző osztálya vett most búcsút az iskolától, és hát nagyon izgatott volt, nem igazán volt jelen testben. Marianna néni a fellépés miatt aggódott, ő azért volt teljesen szétesve. És ott álltam én kettejük kereszttüzében, a 25 túlspirázott negyedikessel, akiknek ugyanúgy ez volt az utolsó napjuk a tanévből, tehát értelemszerűen ők sem voltak a topon. De végül csak fel lett díszítve a terem, csak eljött a fellépés ideje is, és végül egészen jól is sikerült. Azért csak egészen jól, mert a 20 év múlva a végére eléggé elhamisodott, de én mondjuk nem vettem annyira észre, legalábbis az én fülemet nem bántotta, meg hát van ember egyáltalán azt a nótát el tudja korrekten énekelni???? Komár Lászlón kívül természetesen. Szerintem olyan hangnemben van, amit képtelenség repodukálni rendesen. Szóval nem volt azért annyira gáz.
A másik daluk meg annak ellenére, hogy még reggel is úgy volt, hogy a fiúk éneklik a szólót, majd az igazgatónő kitalálta, hogy az úgy nagyon mély lesz, és nem lesz élvezhető a mikrofonban, így feljebb vitték a hangnemet, és a lányok szólóztak, szóval még így is remek lett. Könnyfakasztó.
Mert egy kicsit ez az ünnep az ő ünnepük is volt. Kicsit az ő búcsúzásuk is egymástól, a tanítónéniktől, és jónéhányuknak az iskolától is. Jövőre már egészen más felállásban folytatják a maradók az ötödiket. Nem mondom, hogy nincs emiatt jókora félsz bennünk.






Továbbra is azt gondolom, hogy nem igazságos, hogy így megnőttek!

2018. június 14., csütörtök

Sebtiben mindenféle

Holnap vége az idei tanévnek! Mit is mondhatnék... nagyon fárasztó volt. Főleg a vége. Valahogy most az utolsó másfél hónap merő rohanás és kapkodás volt. Emiatt egyáltalán nem bánkódom, hogy végre ennek vége, és nem kell azon agyalni meg sakkozni, hogy mindenkinek mindene rendben legyen, mindenki ott legyen és akkor, ahol és amikor lennie kell, hanem egyszerűen csak éljük majd időtlenül a napokat.
Az iskolások a múlt héten kirándulni voltak. Milánék két 1 napos programot csináltak, repülőtereztek meg a szentendrei skanzenban voltak. Hát az nagyon tetszett nekik! Valami falusi élet programra fizettek be, és a lányok a ház körüli munkákkal ismerkedtek, a fiúk meg az udvaron dolgozgattak, fát vágtak, kaszáltak, szénát forgattak, ilyesmik.



Mátéék csütörtökön reggel mentek el, ők Felsőtárkányra mentek, ott valami fogadóban szálltak meg, és onnan kirándulgattak Egerbe és a környező hegyekbe. Hétfőn délután jöttek csak haza, szóval jóóóó sokáig nem volt csak 2 gyerekünk. Azt mondják szuper volt a tábor, mindenki nagyon élvezte, talán még a pedagógusok is egy kicsit :-) Vannak képek, Máté is vitt fényképezőt, bár ő leginkább csak Egerben fotózott, de most annyira nincs már megint időm a blogra, hogy most nincs kedvem kikeresgélni az ide vágó fotókat.
Indulás előtt a suli bejáratánál a negyedikbé:

Szombaton éktelen nagy zuhéra ébredtünk. Igazából már fél éjjel esett, csak reggelre sem állt el, Ez csak azért volt probléma, mert aznapra a kettőbével mátrai kirándulást terveztünk. egy darabig tanakodtunk, hogy elinduljunk-e, mert az előrejelzések szerint a délelőtti órákban elállt az eső, és szép napos időt várhattunk. De mivel féltünk attól, hogy a nagy eső után nagy sarat fogunk találni a hegyekbe, amihez nincs igazából felszerelésünk, meg még ott van Marci is, akinek már egyébként is csücskös volt a tervezett útvonal, így lemondtuk a programot. Nem csak mi.

Nem úgy vasárnap, amikor meg úgy tűzött a nap, hogy csak na!
Pár hete kérdezte egy ovis apuka, hogy nem lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk a félmaratonváltóba, mert nincs harmadik emberük. Én meg mivel épp ráértem, mondtam, hogy jó, mert 7 km-t nagyjából bármikor le tudok futni. Le is futottam becsülettel, de szerintem ez a 7 kilométer volt életem legszenvedősebb 7 km-re. Olyan meleg volt, hogy csuda, olyan fülledt meleg, hogy alig kaptam levegőt. Ráadásul a Hungexpon olyan gyatra volt az útminőség, hogy még arra is külön koncentrálni kellett, hogy ne essek orra valamelyik résben. A betonból sütött a meleg fölfelé, a fejemre tűzött a nap felülről. 7 km alatt kétszer volt frissítőpont és egyszer vizeskapu is, de kellett is... Az első 3 km még csak-csak ment. Én futottam másodiknak, és az első ember nagyon nehezen akart célba érni, így vitt nagyon a lendület. Szóval 3ig még csak-csak, de a 4-es tábla már nagyon nem akart jönni, az ötösről meg nem is beszélve. Ráadásul pont ezen a szakaszon volt egy emelkedősebb rész, ami nagyon nem esett jól. 5 és 6 között volt egy frissítőpont, ott kicsit összeszedtem magam, ittam is meg mosakodtam is, és utána egy darabig nem volt olyan rossz, de a végén mégiscsak alig vártam már, hogy vége legyen. Ennek ellenére, érdekes módon, nem futottam rossz időt, mondhatnám egész jót sikerült futnom, igaz, majdnem belepusztultam. 40:05 alatt tettem meg a magam hetesét. De én azt mondom, soha többet kánikulában futás! Hahahaha :-)


 Máté hétfőn jött haza a kirándulásból. Kedden nem volt suli, volt viszont 2.b-s osztálydélután meg előrehozott hegedűóra, mert a szerdai órájára nem tudott elmenni, mert szerdán meg a ők mentek a repülőtérre. De vizsga előtt, kirándulás után mindenképpen kellett még egy ráhangolódós óra.
Ma délelőtt volt a vizsga. Máté ügyes volt nagyon. Szerintem sosem játszotta még ilyen szépen a darabjait, de tudom, hogy mindig ezt mondom, de most tényleg. Most kicsit jobban aggódtam, hogy hogy fog ez neki menni, ennyire az év végén, ennyi fáradság után, és hát voltak még az utolsó gyakorlások alkalmával is olyan borzalmak, hogy fogtam a fülem. De ott és akkor szép és jó volt minden, szerintem. Még hivatalos eredményt nem tudunk.

Holnap iskolai ballagás. Mátéék adják a műsort, ők búcsúztatják a nyolcadikosokat. Énekelnek és táncolnak majd. Jajjj...
Tervezem, hogy megnézem őket, de még nem döntöttem...


2018. június 8., péntek

Suligála

Ez a hét sem volt eseménytelen, és a hétvége sem lesz az, így gyorsan azért megírom, hogy hogy volt a múlt héten az iskolás gála.
Idén,  a tavalytól és a tavalyelőttől eltérően nem a Szent István Gimi dísztermében volt megrendezve, pedig egészen május elejéig úgy volt, hanem az saját iskolánk tornatermében. Na ez már egy kicsit demoralizáló volt, mert azért valljuk be, van némi különbség egy nagyszínpados-nagyfüggönyös díszterem, és egy színpad nélküli bordásfallal övezett tornaterem között. Nem értettük... én azt gondoltam biztos azért, mert az utolsó pillanatban lett előrehozva péntekről csütörtökre, és nem volt már hely máshol. De aztán állítólag azért, mert egy napközis tanító M.néni bedurcázott, hogy ő márpedig nem fogja a SzentIstvánba vinni próbára a gyerekeket. Na bumm... M. néni szava meg úgy látszik szent. Mondjuk nekünk még jól is jött az előrehozás, és a tornaterem is Marci évzárója miatt, mert így ha nem s zökkenőmentesen, de össze lehetett fésülni a két rendezvényt nagyobb szívfájdalom nélkül, míg ha a gimiben van, hát oda nem értünk volna oda időben, az tuti.
Szóval tornaterem. Kicsit aggódtam, hogy dögmeleg lesz, meg nem lesz levegő, meg, meg, meg... és hogy a gyerekek egész nap ott senyvednek abban a levegőtlen, meleg iskolában, és elfelejtenek majd enni-inni, és akkor összeesnek estére, de szerencsére semmi ilyesmi nem történt, és még a tornatermi klíma is egész elviselhető volt. Pláne, hogy én csak egy bő fél órát voltam ott :-) Hehehe.

Amikor becsöppentünk Marcival, addigra a fele műsor már lement, és éppen jókor foglaltuk el a helyünket, mert pont jöttek a 4.b-s zenészek. Majd kis tánc, kis éneklés, kis ezmegaz más osztályoktól, és a végén jöttek a mi gyerekeink.

Milánék egy népdalcsokorral majd egy fergeteges szatmári jellegű tánccal készületek. Hogy szatmári, azt csak az e-naplóból tudom, mert oda van írva, hogy szatmári lépések ötös. :-)
Azért is nem volt szerencsés ez a fajta megrendezés, mert a táncos produkcióknál nagyon nem volt jó a rálátás. Meg mindig belógott valaki. Az előttem ülő nagymama, akinek nem is abba az osztályba jár a gyereke, na az egyfolytában belógatta a mobilját az én felvételembe. Eléggé bosszantott. De a gyerekek olyan ügyesek voltak!
És pontolyan nagy sikerük volt, mint amilyen Mátééknak ugyanígy másodikban, amikor először debütáltak közönség előtt tánccal. Ők is utálták örökké a táncórákat, de aztán belekóstoltak a siker ízébe, és azóta számtalan produkció van mögöttük. Szerintem most már Milánéknál sem lesz olyan nagy ellenállás.



Néptáncos másodikosok.

Mátéék a Rátóti csikótojást adták elő, és a legvégén egy rocky-t táncoltak. Szerintem mondanom sem kell, hogy remek volt mindkét produkció. Tényleg csak dicsérni tudom őket, és hát olyan fájdalmas arra gondolni, hogy feloszlik ez a jó kis csapat... Sok mindent lehet mondani Angéla nénire, nem mindig tartom igazságosnak a lépéseit, a döntéseit, és a módszereivel, a kommunikációjával sem mindig értettünk egyet néhány szülővel együtt, de azt, hogy nem hozta ki a gyerekekből a maximumot, hogy nem nevelt beléjük feladattudatosságot, hogy nem adta volna át nekik a maximalizmusra való törekvését minden téren, azt nem lehet elmondani róla. Egy olyan széles spektrumot mutatott a gyereknek a világból, olyan nyitottságra tanította őket, legyen az zene, sport, művészet, irodalom, reál tudományok, vagy egyszerűen csak a mindennapok világa, amit szerintem kevés pedagógus tud ( vagy akar) utána csinálni. És mindez abból (is) látszik, hogy az az előadás, amit Angéla néni vezetésével a gyerekek évről-évre produkálnak közönség előtt, az utánozhatatlanul profi. Azon látszik, hogy nem csak úgy oda lett rakva, nem csak felsorakoznak a mikrofon előtt, és felolvasák a mesét, némileg hangsúlyosan,... hanem abban kőkemény munka van,  Tudom, mert évről-évre végigasszisztáljuk a gyerekek mellett ezeket a felkészülési időszakokat. Hol jelmez, hol szöveg, hol külön próba, mellette ugyebár az iskolai dolgoknak is menniük kell. Nem könnyű, de annyira élvezik, annyira szeretik csinálni. ( Gondolok itt az idei márc.15-i műsorra is, amikor egymásnak adták a kilincset a tanárok a 4.b-ben, hogy gratulálhassanak a gyerekeknek pl. )
Hogy mi lesz jövőre??? hát arra gondolni sem merek... ilyen jellegű törődést, foglalkozást és felkészítést biztos nem fognak kapni, ha kapnak egyáltalán.








Szóval Rátóti csikótojás. (rákattintva elvileg nézhető)
És a tánc. ( rákattintva elvileg ez is.)


És hogy ezért-e vagy másért, de nyilván a szereplések kapcsán... de a szőke hajú felsős magyartanár a múltkor előre köszönt nekem, amikor ő a járdán ment haza egy másik tanárnővel, én meg biciklivel suhantam a suli felé. ( köszöntem volna én is előre, nyilván, csak ő megelőzött.) És csak gondolom, hogy azért, mert ismeri Mátét, bár Máté azt mondja ő még sosem beszélt vele, de lehet, hogy Angéla néni protezsálta már be az iskolában maradókat jóelőre, nem tudom... de hogy honnan tudja, hogy én vagyok az egyik Angélanénis gyerek anyja??? Vagy egyáltalán...

2018. június 5., kedd

Volt egyszer egy Boróka csoport

A Boróka csoport múlt csütörtökön tartotta az évzáróval egybekötött nagycsoportos búcsúztatót. Én, naivan, azt gondoltam, hogy mivel Marci még úgysem ballag, nem fog ez engem a szokásosnál jobban megviselni, meghatni, csak épp annyira, amennyire kell. Egy kis elrévedés, hogy milyen nagyok már, egy kis könnycsepp törölgetés, aztán összeszedem Marcit, és suhanunk tovább, mert az iskolában is aznapra tevődött a suligála. Az oviban 4-kor kezdtünk, az iskolában pedig kibuliztam, hogy fél 6 előtt ne lépjenek fel a gyerekeim.
De hamar dugába dőlt az elképzelésem...
A műsor két részből tevődött össze, először előadták a Nap születésnapja ( Nagy Natália) című mesét. A maradók voltak a kiscsillagok, a ballagók a bolygók, akik vendégségbe érkeztek a Naphoz. Énekeletek, verseltek táncoltak, és annyira cukik voltak!!!! Én nem tudom, de mindig úgy meghat, amikor együtt látom ezeket a gyerekeket, kit-kit a maga kis közösségében. Ilyenkor úgy látszik, hogy milyen kis egységként tudnak ők együtt működni. Az iskolások meg pláne.
Szóval ez volt az első rész, az évzáró.

Az egyik apuka ilyen remek villogó rakétát készített az előadásra.


Marci, mint kiscsillag
Aztán a gyerekek ünneplőbe öltöztek. És jajjj, ekkor jött csak a sírás-rívás!
Minden búcsúzó kis Borókás egyesével sétált be, és felakasztotta a jelét egy fára... közben a Honfoglalás zene szólt. Ekkor már szerintem mindenki pityergett. Aztán a nagyok verset mondtak, majd jött a kegyelemdöfés...
A maradó Borókások elbúcsúztatták az iskolába menőket. Mindenkinek jutott egy kispajtás, és még az óvónéniknek is egy-egy, és minden gyerek egy saját, személyre szabott versikét kapott. És Marci OLYAN szépen mondta a saját kis pársorosát Simonnak, a jóbarátjának, hogy ott menten agyon akartam puszilgatni.




Hogy mi vár ránk jövőre??? ajajjj... Már előre félek.... Mondtam is az óvónéniknek, hogy nem ér ilyen megható előadást csinálni úgy, hogy előtte nem szólnak! :-.) Pláne, hogy ha jól számolom 9 év óvodának fogok jövő ilyenkor búcsút inteni... Khmmm....

A maradók jövőre is maradnak a Borókában, szerencsére. Nem győzök elég hálásnak lenni, hogy ilyen remek óvónéniket kaptunk MArci mellé (is). Nem adnánk őket semmi pénzért. De nagyon furcsa lesz, hogy a fele csoport nem lesz ott, és sajnos Marci országos cimborái is iskolások lesznek jövőre. Kicsit félek is tőle, hogy hogyan fogja majd megtalálni újra a helyét. De biztos szerez majd új barátokat. Ez az élet rendje. b

Sajnos az afterpartin nem tudtunk maradni, amikor tortázás, ajándékosztás, örömködés volt, mert rohannunk kellett a suliba a gálára.... örökké csak rohanok... ide-oda-föl-le-egygyerekkel-kettővel-hárommal....

Mondtam már, hogy várom már a szünetet?

A suligáláról is mesélek majd.

2018. május 30., szerda

Kimaxoltuk a focit a hétvégén

Igazából hétfőn akartam írni, meg tegnap is, de aztán már megint ma van... De most gyorsan belekezdek, amíg nem jön a kéményes, mert ereszt a kémény valahol, ( az új) és meg kell javítani, különben nem veszik át a kéményseprők. Szóval hamarost itt van a Peti, akit gyorsan beengedek, majd fogom Feri 2 hónapja hordott drága cipőjét, aminek széthasadt a talpa, és elviszem bevizsgáltatni a világ végére. Még az ősszel vette, de csak most kezdte el hordani, és pont lejárt a fél éves garancia, amikor még elég lett volna a cipőboltba visszavinni. Na mindegy. Úgyis ráérek, hát nem?

Holnap minden gyereknek fellépése lesz. Az oviban a nem ballagóknak, ergo Marcinak is, citromsárga póló kell. Pánikhangulat uralkodott a facebookcsoportban, mert a világon nem lehet sárga pólót kapni. Én feltúrtam az egész lakást, és végül bevittem egy szatyornyi ilyen-olyan méretűt. Hálásak voltak. Ugyanez a fehér rövidnadrággal. Abból is volt szerencsére vagy 5, még a foci eb-s változatból. :-)

Az iskolában suligála. Milánnak nem volt fekete ünneplő cipője. Tegnap végül csak találtunk egyet a méretében, de leizzadtam, mire azt az 5 pár szóba jöhetőt felpróbálta, és sikerült egyet választania.
Mátééknál is mindig kell valami, mellény, haskitöméshez párna, narancssárga anyag, csak ami eszembe jut.

Kezdem néha elveszíteni a fonalat.

De hogy a hétvégéről is meséljek...

Szombaton délelőtt Milán még elment úszni, vagyis Feri vitte. Máténak hegedűórája volt, a sok elmaradt hétfőt olykor-olykor tudjuk szombaton pótolni, amikor nincs zenekari próbája a tanárnak. Én vittem. Majd együtt elmentünk boltba, meg még egy boltba.
Délután Máté barátjáék bulit rendeztek a nagypapa kertjében/nappalijában. Esti közös BL-döntő nézés volt a terv. Jól összeverődött a banda, előtte egy kis hússütés, eszem-iszom, csokiszökút! Majd a fiúk bevonultak meccset nézni, mi csajok ( na jó, anyukák) meg kint maradtunk fröccsözgetni.
A társaság nagyobb része a Liverpoolnak drukkolt, én is, bár én nagyon szorítottam a Madridnak is, mert Milán Madrid-drukker, és ő nehezen viseli a kudarcot. Szerencsére a MAdrid győzött, még ha potyagólokkal is, de így legalább elmaradt a sírás.

Bl-előzetes:

 Csokiszökőkút.Folyt a csoki mindenhol, kéremszépen. Durva buli volt :-)

Majdnem éjfél volt, mire hazaértünk és ágyba kerültünk.
Vasárnap délelőtt próbáltam egy kicsit tanulásra ösztönözni a fiúkat. Némi sikerrel, csupán. Nehéz már ilyenkor... jó idő van, fáradtak is vagyunk...
Máté 2-re elment egy szülinapi buliba. Nagyon durva még kimondani is, hogy a Tomi a 11-dik szülinapját ünnepelte!!!! Tizenegy!!! Őőőőrület!

A banda. Szépek és nagyok.



Innen fél 5-kor kiemeltem Mátét, mert azt mondta, hogy mindenképpen jönni akar Fradi-meccsre. hát jött. Bár előre elképzelve csücskösnek tűnt a dolog, hogy odaérünk-e időben, végül nagyon jó időt futottunk, és sorbaállással együtt is simán ott álltunk már a lelátón, amikor szólt a Fradiinduló.
Jajjj, a meccs nagyon jó volt! 4 gólt is lőttünk, és persze volt öröm. Én kicsit bosszankodtam, hogy a múltkori meccset úgy elbénázták, de hát mindegy.... A fő, hogy most örülhettek a gyerekek. Leszámítva, hogy utána Milán mégis bekattant, mert a Videoton is nyert, és így már nem lehet bajnok a Fradi. Na de majd jövőre :-)

Most is a kapu mögötti részen ültünk, mint a múltkor, nem messze a vendégszektortól. Háááát.... a Diósgyőr drukkerek ilyen közelségből néha elég rémisztőnek tűntek... meg a felsorakozott TEK-esek is...

Marcika meg olyan cukorborsó volt! Milán rajzolt neki egy Fradi címert, amit elhozott a kistáskában, és amikor vonultak be, akkor szedte elő gyorsan, és azzal a kezében szurkolt és énekelt. :-)

 Gólöröm.


Füstbomba. Le is állították a meccset, mert nem lehetett látni semmit.


Szóval nem mondom, hogy sokat pihentünk a hétvégén. Meg is látszik mindenkin. A gyerekek már szerdán hullák. De már csak 2 hét suli.

2018. május 25., péntek

Sorrendben

Már megint eltelt egy egész hét... egyszerűen nem értem... bár ez rövid hét volt elvileg...
De mi is történt az elmúlt napokban:

1. Múlt szombaton, délelőtt egy kerületi rendezvényen voltunk az iskolásokkal, a Zuglói fesztivál keretén belül megrendezett Patakparti futáson. Ovis távoktól egészen 5 km-ig lehet indulni, de Marcinak nem volt kedve jönni, én meg azért nem futottam, mert elvileg siettünk, és a felnőtt futás elég későn rajtolt, így csak az iskolások futottak. 1 km volt az ő távjuk. Máté nagyon jól futott, ha az első sorból indul, akkor szerintem még nyerhetett is volna valamit, de hát sebaj. Szerintem benne volt az első 10ben, vagy 15ben. Milán is becsülettel célba ért. Neki ugyebár eleve kíméletesen kell(ene) bánni magával, csak hát pont az ő tanítónénije lelkesítette őket be, hogy menjenek a futásra. Egyébként kihagytuk volna. De végülis jó volt.

 Milán és a haverja futás után.

2. Még szombat este lementünk Szentesre. Előtte még a fiúknak muszáj volt tanulni, hegedülni, mert mégiscsak évvége van, vagy mi...


Hétfőn délután jöttünk haza, szakadó esőben. Milánnak így is kijött a szőrallergiája, és két napig még hörgött-orrotfújt. Pánikba is esett, hogy lebetegszik:
- Nem nagyon szeretnék hiányozni az év végi dolgozatokról! - mondta magába zuhanva a konyhaszéken.

3. Kedden reggel a korábbi 7 óra, és a később megbeszélt 9 óra helyett, reggel 8-kor betoppantak a gipszkartonozók, és 2 napig dolgoztak a házon. Leginkább a plafont szigetelték. Aztán jönnek majd még, és csinálják a falat, ahol levertük a vakolatot. Lassan, de biztosan újra látszik a haladás.
Leszámítva, hogy az ablakbeépítéskor nem hozott redőny még mindig nincs felrakva. Sem az ablakpárkányok. De ez igazán részletkérdés. :-)
Az ajtók beépítésre várnak.
A padlólapot megvettük, lerakásra készen állnak.
A csempézés még nem egészen lefutott. Mindig van min elbizonytalanodni, de hamarosan ennek is pontot kell tennünk a végére.
Nem túl jó képek, gyorsan telefonnal kattintottam párat, amikor beszaladtunk szétnézni.


Majdani étkező, teraszajtó, teraszrumli

Barátságosan otthonos, nem?
 Ablakok :-)
Középső szoba

Elvileg ez lesz Máté szobája, az utcára néző. ( és nem kocsmaajtó hahaha)


4. Szerdán berongyoltam a Fundamentához. Vagy az csütörtökön volt? Vittem könyvet, 3 napi hideg élelmet és váltóruhát, mert nehezen szoktam onnan szabadulni. Illetve szabadulni még csak-csak,. sorra kerülni, na az nem megy könnyen. Erre csodák csodája... nem volt szinte senki. Még le sem tudtam ülni, és máris sorra kerültem. Döbbenet.

5. Júniusban esküvőre megyünk. Fogalmam sincs, hogy mit veszek fel. Illetve csak lassan körvonalazódik. Egy szép szandálban gondolkodom, de a világon nincsen olyan, amit megfelelőnek gondolnék. Aztán most, hogy a napokban felpróbáltam egy nyitott orrú telitalpút, amit egész elfogadhatónak véltem, elbizonytalanodtam, hogy lehet, hogy nem is nyitott orrú kéne. Nem tetszettek a kilátszódó lábujjaim. Ellenben nagyon szép tűsarkúakat láttam, bruhahhaa, és kíváncsiságból beleugrottam az egyik kevésbé tűsarkúba. Hát öööö... nem éreztem magam biztonságban benne... mondhatni eléggé komfortzónámon kívül voltam. 😁 De láttam viszont klassz csillogós tornacipőt! Nagyon uralkodnom kellett magamon, hogy ne vegyem meg! Nagyon szép volt :-) És biztos kényelmes is. Nem mertem belebújni. Féltem, hogy nem tudom majd levenni többet.

6. Tegnap délután volt az anyáknapja pótló Boróka piknik a Városligetben. Nagyon izgultam, hogy nehogy essen az eső, mert akkor lőttek a bulinak, de szerencsére megúsztuk eső nélkül. Sőt, olyan meleg volt, hogy ihaj. A gyerekek már reggeli után kimentek, sétáltak, játszótereztek, mi pedig délután csatlakoztunk a bandához. Volt egy kis szülő-gyerek közös játék, jelszámháború, adjkirálykatonát, és persze foci-foci-foci... A gyerekek meg übercukik voltak. Mint mindig.




gólöröm
7. Ma az iskolában volt kirándulónap. Egész délelőtt zuhogott az eső. Milánék le is mondták a repteret, majd pótolják. Ehelyett az osztályban játszottak mindenfélét.
Mátéék viszont egy óvatlan pillanatban elindultak a sportágválasztóra. Nem mondom, volt némi felháborodás a szülők részéről, hogy ekkora esőben minek mennek. Én csak csendesen abban reménykedtem, hogy találnak majd ott is valami fedett helyet, ahol el tudnak lenni valameddig, és nem áznak totál bőrig. Végül valóban így volt, állítólag jól elvoltak a sátrak alatt, amíg nagyon esett, amikor meg már kisütött a nap, akkor még melegük is lett. Máté mondjuk nyakig sárosan jött haza, mert kipróbált valami terepbiciklizést.

8. Mondtam már, hogy Milánt felvették oboára???? Szóval ősztől 2 hangszeresünk lesz itthon. Meg 2-t kell órára is hordani. Szerencsére sikerült Milánnak a Teleki Blankához közeli helyre bekerülnie, és én még vagyok olyan optimista, hogy abban reménykedem, hogy sikerül valahogy szerencsésen összeszervezni majd. Már most látom, hogy  szuper lesz. :-) Milán egyelőre furulyán kezd majd, és egyelőre nagyon lelkes.

9. A hétvégénk megint nagyon durva lesz.
Holnap reggel Milán úszni megy 8.45-re.
10-re Máté hegedülni a  zeneiskolába.
Délután kertiparti egy iskolás cimbi nagypapájáéknál, előtte Máté-Huba-Joci még összedob egy beszámolót James Cookról, amit igazából már csak el kell mondaniuk, mert a szöveget már megírtam, a képeket a tablóhoz kigyűjtöttem, Feri kinyomtatta, nekik  már csak ragasztani kell. ( de hát mikor lenne nekik erre idejük, hátnem? ) Kertiparti után közös BL-döntő nézés. Sose fogunk ágyba kerülni.
Vasárnap délelőtt remélem ki tudok belőlük csikarni egy kis tanulást, hiszen jövő héten év végi dolgozatok minden fronton. Ebéd után Máté szülinapi buliba megy, onnan pedig Fradi-meccsre megyünk. Megint egy hétig fogjuk a hétvégét pihenni. Illetve csak pihennénk. De nem tudjuk. A jövő héten sem lesz szusszanásnyi időnk sem.

Szóval majd jövök! Puszik


2018. május 18., péntek

Anyáknapjás

Mielőtt végleg elfelejtenék szót ejteni róla, gyorsan lekörmölöm, hogy volt bizony anyák napja az iskolában. Idén kicsit összekavarták az év végi szülői értekezletekkel, de legalább az ünnepségek nem fedték egymást, mint ahogy volt már erre példa, még intézményen belül is.
Milánék kezdték. Ők voltak hétfőn.
Ez a Milán annyira cuki, mert már amikor elkezdik próbálni a műsort, már akkor csupa izgalom. Náluk az a szokás, hogy nem hozzák haza a szövegüket, versüket, hanem ott tanulják meg a suliban. Ami jó, mert legalább ezzel nem kell foglalkozni itthon.
Nagyon frappáns kis műsort adtak, Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék című meséjét mondták el, mindenki egy-egy passzust felváltva, majd vissza, nagyon cukik voltak.
Az a jó Janikovszkyban, ami már Mátééknál is nagyon jó volt, amikor ők adtak elő tőle ( Kire ütött ez a gyerek? ) hogy mindig olyan jól társíthatók a sorok-mondatok a gyerekekhez, hogy annyira tud passzolni. És hát nem lehet megunni, szerintem, mert mindig vicces, néha bólogatósan vicces, néha magunkra ismerősen, néha sírva-röhögősen. Milán persze, aki a sor szélén állt szerencsére, és nem volt annyira képben, végig duruzsolta az orra alatt az egész szöveget.



Énekeltek is.

Ajándéknak pedig egy hiperszuper-csodaklassz saját kézzel festett bevásárlószatyrot kapunk. Azóta ezzel villogok mindenhol, ahol csak tehetem 💓😍


Az ünnepség után szülőire rohantam a 4.b-be. Hát... tudnék mesélni... nagyon év vége van, és nagyon negyedik vége. Valahogy előjönnek most a sérelmek, a megbántódások, ami még oké is lenne, mert meg lehet ezeket beszélni, de a sértettség legtöbbször rébuszokban beszéléssel párosul, és senki nem ért semmit, senki nem tudja, most kinek van baja, és mivel... persze utólag minden kikristályosodik, de akkor ugyebár már késő. ( mert szülői után volt még egy szülő-szülői tanárok nélkül, ahol összeraktuk a dolgokat) Na mindegy. A lényeg, hogy van néhány kemény körünk , néhány vita, néhány egyetnemértés, de csak a szokásos, mert általában a megbeszéléseken mindig ugyanaz a törzsgárda van jelen, a levelezésekben ugyanaz a tizenpár szülő vesz részt, aki négy éve szokott, ellenvetése viszont mindig annak van, aki soha nem nyilatkozik, hogy mi legyen, soha nem ötletel előre, csak utólag kritizál, amikor persze már könnyű okosnak lenni... de hát így van ez mindenhol, gondolom.... 

Mátéék kedden ünnepeltek anyák napját. 
Azért elég szívbemarkoló volt őket így együtt látni, majdnem utoljára. Pláne, hogy lázas fénykép válogatásban vagyunk, és szembesülni az elsős "kicsiségükkel", majd ott látni magunk előtt, hogy hogy megnőttek, hogy milyen nagyok lettek, hát mi ez, ha nem könnyfakasztó. 
A műsor fő vezérfonala az ének, és a tánc mellett az volt, hogy mindenki felolvasta az anyukájának a saját fogalmazását. 





Egy gyönyörűséges dekopázsolt ékszerdobozt/kincsesládát kaptunk. Bele is raktam gyorsan azt a rengetegsok ékszeremet 😁

Azt mondják a nagyobb gyerekes anyukák, hogy felsőben már nem tartanak anyák napját. Meg karácsonyt se. Én ezt nem akarom egyelőre elhinni.... Nem azért, merthogy annyira ünnepeltetni akarnám magamat, vagy akármi, de olyan jó egy évben egyszer/kétszer együtt látni őket, csodálni őket, hogy milyen okosak és szépek. Kicsit lelassulni, gyönyörködni bennük, büszkének lenni, hisz olyan gyorsan felnőnek... 

2018. május 16., szerda

Szombati Fradimeccs

Jó régóta mondogatjuk már, és ígérgetjük a fiúknak, hogy majd megyünk megint meccsre... Csak amikor hideg van, nem jó, amikor esik az eső nem jó, amíg sötét van, akkor az esti meccsek nem jók, szóval mindig van valami kifogás. Látszik, mennyire vagyunk nagy meccsre járók. De én az arcomra veszem, igen, hogy sokszor én vétózom meg a meccsprogramot, mert egyelőre túl kicsik még a gyerekek ahhoz, hogy hidegben, hóban,fagyban, vaksötétben a lelátón üljenek. Nekem nem ér annyit, hogy utána hetekig hol az egyikkel, hol a másikkal ülök a háziorvosnál, és kínlódnak itthon napokig. Ráadásul leckét pótolni is mindegyik annyira szeret :-)
Na de mindegy is, mert most jött el az ideje! Meleg van, nyár van, és hát majdhogynem fittyet hánytunk arra, hogy még iskolaidő van, és tanulás és lecke, és vasárnapra is programunk volt ugyebár, de ennyi lazaságot most megengedtünk magunknak.
Fradi-Vasas meccs volt, ha valaki még nem tudná, és fontos lett volna győznünk. De csak lett volna, merthogy sajnos nem győztünk. :-(

A meccse előtt időben érkeztünk, és nagyon vicces volt szerintem, hogy 5-en három kapun tudtunk bemenni, mert van külön felnőtt kapu, külön gyerek kapu, és van külön egy ahol Marcika sétált be, mert neki még nem kell szurkolói kártya.
Pont elég időnk volt még, hogy büfézzünk, hogy Máté letoljon valami műhisztit valami vergődéssel, amit nem is igen értettünk, mert korábban nem volt baja. De ahogy jött, úgy el is múlt. Megnyomkodtak mindenféle nyerőgombokat, rúgtak kapura, sikertelenül, és még mosdóba is eljutottunk, és fotózkodtunk a sassal is. Ja, és Diussal is váltottunk pár szót, aki készségesen lejött a helyéről és megkeresett bennünket, amikor ráírtam, hogy itt vagyunk :-)




Aztán felültünk a lelátóra, most kicsit arrébb ültünk, mint ahol szoktunk, közvetlenül a kapu mögött. Néha zavartak is vasas szurkolók, nem mondom. :-) Itt találkoztunk az iskolás haverokkal is.

Olyan jó érzés oda felülni, és végignézni a pályán! Tényleg.


A meccs végül feledhető volt, pedig a srácok keményen tolták a szurkolást.






És hogy örültek, amikor végre sikerült egy gól szereznie a Fradinak!



Majd jól elkeseredtek, amikor végül a Vasas is bepöccintett egyet. Áááá, az nagyon rossz érzés volt.

Hazafelé teljesen szétcsúsztak a fiúk, végig idétlenkedték az utat és le se akartak feküdni.

Mi még megnéztük az Eurovíziós fesztivált. Jóóó sokáig tartott, mire kiderült, hogy hányadik lett magyar banda. Szerintem jó zene volt, jobb helyen is végezhetett volna. De hát... végülis mindegy. Másnap is felkelt a nap, történjen bármi :-)