Cirkuszos

Szombaton egész nap azt pörgettem a fejemben, hogy nehogy elfelejtsem, hogy estére cirkuszjegyünk van.
Délelőtt most már muszáj volt plázába menni, hogy egyrészt Máténak nézzünk iskolatáskát, hogy Marcinak vegyünk ajándékot, és hogy amit csak tudok, összeszedjek az 3-dikos tanszerlistáról. Máté kapott iskolatáskát, vagányat, nagyfiúsat. Marci kapott ajándékot, egy darut szeretett volna, így azt kapott, bár ennél praktikátlanabbat ki sem tudott volna találni, mert ennek pont nincs helye most nemhogy a szobában, de lakásban sem. Mindegy, megkapta.
És egy csomó mindent összekapkodtam a tescóban, ami Milán listáján volt. A maradékért, néhány ceruza, színes papírok, speckó füzet, ilyesmi, ma elmentem a papírboltba. Máté tanszerileg lóg egyelőre a levegőben, persze neki is vettem ceruzát, tollat, néhány füzetet, de semmi egyéb instrukciót nem kaptunk, gondolom az első héten, amikor majd minden tanárral találkoznak, akkor majd kiderül, hogy melyik mit kér az órájára. Még mindig elképesztő, hogy már ötödikes lesz! Van is bennem egy kis para, hogy milyen lesz.

A cirkusz viszont egészen jó volt! Tavaly jégcirkuszban voltunk, idén vízicirkusz volt a műsor.
A gyerekek közül most talán Marci volt a legjobban besózva, folyton kérdezgetett, hogy mi hogy, egyfolytában volt valami hozzáfűznivalója.
- Ó ezt én is meg tudom csinálni!
- Szerintem bele fog esni a vízbe!
- Biztos el fogja ejteni!
meg hasonló pozitív gondolatok törtek föl belőle fennhangon. :-)

A vízi világot szökőkútszerűen jelenítették meg, szegény segédmunkások százszor pakolták föl meg le a burkolatokat, tolták be a szórófejeket, de az eredmény nagyon látványos volt. Mintha a Margitszigeti szökőkút közepén tornáztak volna a tornászok.
Én még mindig frászt kapok a légtornászoktól, mindig attól félek, hogy a szemem láttára fognak leesni, és ezt én nem akarom látni.
A kedvenceim viszont a trambulinos fiúk voltak, hát az valami fantasztikus volt! A fiúk is csak úgy sasolták, remélem nem próbálnak majd ki néhány trükköt a kerti trambulinban. :-)
Marcinak meg persze az volt a kedvence, amikor a bohóc beleesett a vízbe. Mi más?

Marciszülinap

Volt néhány korábbi tervem, hogy majd hogyan is ünnepeljük Marci szülinapját, volt köztük haveros focizás, amit még akkor el kellett vetnem, mielőtt még igazából tervvé kovácsolódott volna az egész, mert hamar kiderült, hogy Marci foci haverjai közül senki nem lesz a városban. ( az óvodában is most van a rendes nyári bezárás, gondolom nem véletlenül erre az időszakra időzítették többen is a családi nyaralást, mamázást, miegymást.) Aztán olyat is terveztem, hogy elmegyünk a Vasúttörténeti Parkba, mert Marci nagyon szereti a vonatokat, és ott még éppen nem volt, és ott is van egy modellvasutas rész, ami a kedvence. De aztán a nagymeleg miatt, meg azért mert szerdán én sem voltam jól ez is elmaradt, mert nem sikerült kellően ráhangolódnom. Viszont semmiképp nem akartam, hogy csakúgy elteljen a nap, mert az már milyen?
Úgyhogy végül egy nagyon lájtos kis programot csináltunk, mégpedig, elbicikliztünk a ligetbe, mert úgyis jegyet kellett venni a cirkuszba, hogy beváltsuk Milán ajándékjegyét. ( az, hogy mennyi pénzt hagyunk még ott a többi jegyre, hogy Milánt elvigyünk az ingyencirkuszába, az már más kérdés. Jó üzlet ez a cirkusznak, gondolom, mert egyébként nem csinálná. És egyébként mi sem mennénk, pláne nyáron nem, amikor kint is lehet lenni. )  Végül sikerült szombat estére jegyet vennünk.
De ha már ott voltunk, akkor bringáztunk egy kicsit a ligetben. Vagyis szerettünk volna bringázni, mert sajnos a ligetes utak mindenre jók, csak bicajozásra nem, meg futásra sem, meg úgy általában... tankkal mondjuk jól járhatóak, de hát ki jár tankkal??? Pedig van turista bőven, az épülő múzeumnegyed nélkül is tele vannak a frekventált helyek turistacsoportokkal, magánutazókkal, szóval kicsit adhatnánk kicsit többet a küllemre, de ezt már a Gellért-hegynél is írtam szerintem, nem is megyek ebbe bele.
Végülis Marciszülinap van, ugyebár :-)
Aztán kát zötykölődés között találtunk egy jó kis kiülős helyet, a Zöld Küllőt, ahol meg is álltunk, és elnyaltunk egy jégkrémet, a fiúk még beszürcsöltek mellé egy-egy limonádét ünneplés gyanánt.
Persze 3-an háromfélét, háromféleképpen kértek, az egyik bodzás legyen, a másik epres, a harmadik zöldalmás, az egyik simavizes, a másik buborékos, meg ez meg az, de a pultos csaj egész jól vette az akadályokat. 👍

Itt elidőztünk egy picit, mert Marcinak megtetszett a műanyag házikó a sarokban, és hát ő volt az ünnepelt, úgyhogy nem sürgettük. Meg hát jó zene szólt a hangfalakból, meg árnyék volt a napernyő alatt, szóval jó volt nagyon kicsit ejtőzni itt. Akkor hagytuk el a bázist, amikor túlságosan megnőtt az ebédelők száma, és ínycsiklandó illatok kezdtek röpködni a fejünk felett. Jobbnak láttam biciklire pattanni, míg ki nem találják, hogy éhesek, és akkor hallgathatom hazáig, hogy ők éhen fognak halni.
Hazafelé még a kreszpályán is tekertek volna egy kicsit. De én még épphogy csak letámasztottam a bringám egy árnyékos pad mellé, és vettem volna elő a könyvemet, (hahaha, naivan), amikor jött Máté, hogy Milánnak defektes lett a kereke. Hát komolyan! Hogy mindig kell valami gigszer! Így a körbebiciklizésről le kellett mondanunk, és már egy strapás biciklihazatolós út lebegett a szemem előtt, amikor eszembe jutott, hogy van egy bringaszervíz ott az egyik sarkon, nézzük meg, hogy hátha nyitva van, és hátha meg tudja csinálni a kereket.
Nyitva volt, és szerencsére volt még egy pontjó belsője, úgyhogy meg tudta csinálni a biciklit. Kicsit még csavarozgatott is rajta, a féken is állított, a kormányt is beállította, ilyesmi. A fiúk meg közben szóval tartották. Különösen Marci. :-)

Délután pedig kiesett a harmadik fogacskája, amire már úgy várt, és azt mondta, az már biztos, hogy sosem fog kiesni! Pont a szülinapján! :-)

Este még egy jégkrémtortával ünnepeltünk.

Kis cukikám :-)  Olyan nagyfiús lett! Már egyáltalán nem olyan kis pufigombóc, mint pici korában.

Sajnos a nagy ünneplésben estére lebetegedett, és még most sincs túl jól, láza van. Délelőtt a doktornő (nem a saját) ránézett ugyan, de sokat nem segített, mert a csillapítsuk a lázát, és szopogasson torokfertőtlenítőn kívül nem kaptunk más tanácsot. Ezt meg igazából önnállóan is csináltam addig is, és a mostani állapotát nézve nem tudom elég lesz-e ez a hétvégére....

Tömény Balaton

Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy bármikor úgy töltöttünk volna el napokat a Balaton mellett, hogy nemhogy nem esett az eső, de még hosszú ujjút sem kellett venni még este sem. Júniusban, amikor olyan szörnyű rossz idő volt, még akkor találtuk ki, hogy ha van még hely, akkor legalább egy hétvégére jöjjünk még le, hátha jobb idő lesz akkor. Aztán a szombattól hétfőigből péntektől hétfőig lett, majd megtoldottuk még egy keddel is, mert volt üresedés.
Most viszont igazi nyarat kaptunk arra az 5 napra, amit ott töltöttünk. Meg megérdemeltük, mert kiérdemeltük, mert ez már igazán járt nekünk is.  :-) És bár nem igazán jellemző ránk, hogy napokig a strandon feküdnénk, a júniusi hideg miatt, meg hogy egész júliusban nem volt igazán jó idő, most tényleg mást sem csináltunk, csak strandoltunk. Ki voltunk éhezve a strandolásra.  szörnyű volt na jó nem. annyira.
Amikor meg nem strandoltunk, akkor délelőtt hűsöltünk a teraszon, mert most olyan faházat kaptunk, ahol délelőtt volt árnyék, meg pingpongoztunk, meg olvastunk, aztán ebéd után vonultunk le a strandra.
Mondjuk a hétvége ultragáz volt. Tömeg, tömeg, és még több tömeg. Már azzal kezdődött, hogy vagy 40 percet álltunk sorba a pénztárnál. Aztán bent tömeg, a vízben tömeg, húúúú, én elég embergyűlölő vagyok ahhoz, hogy az ekkora méretű együttfürdést én már nem találom izginek még nyílt vízben sem. Ezért nem szívesen járok például medencés strandra sem, mert undorít, hogy ugyanabban a vízben ázunk ezerötszázan, boldog-boldogtalan. Na mindegy. Jó kérdés, hogy minek megy az a Balaton-partra, aki nem szereti a vizet? De hát szeretem én,  nézni. Meg egyszer-egyszer belemenni, amikor nincs tömeg. Ez csak nekem probléma, a gyerekeket egyáltalán nem érdekelte, sem a tömeg, sem a meleg, semmi, csak strand legyen. Az meg volt. Meg vízilabda, meg matracozás, meg homokgát építés, é volt dögmeleg Balaton. Most aztán tényleg nem fáztunk. :-)

 Marcit egy kicsit túlsütötte a nap, és egyik délután bealudt a strandon, majd egész este olyan kis kába volt. Másnapra kialudta magát, és kutya baja lett.

Az egyik este pedig egy nagyon szuper koncerten voltunk, a KlasszapARTon szervezésében. Tompos Kátya lépett fel egy általam eddig nem ismert trióformációban Hrutka Róberttel és egy csellistával, és nagyon profi és érdekes műsort adtak. Úgy volt, hogy lemegyünk, belenézünk, és ha nem tetszik, akkor nem várjuk meg a végét, de végül megvártuk, mert jó volt.  Ha találkoztok velük, mindenképp hallgassátok meg őket.





És hogyha egy kicsit negatív csengésű is a bejegyzés, és az jön le belőle, hogy utálom a strandot, ( amúgy tényleg) akkor az csak azért van, mert kedden este, amikor hazaértünk, és már épp behelyezkedtünk volna a kanapéra, akkor felváltva elkezdtek hányni a Nagyok, (éjszakára szerencsére már nem volt bajuk, másnapra már jól voltak), hajnalfelé pedig Feri meg én lettünk rosszul, és ez elvitte az egész szerdánkat. Szóval nem voltam túl boldog. És még a fülembe is úgy belement kedd délelőtt a víz, hogy még azóta sem jött ki teljesen, és baromira zavar, bár már legalább nem cuppog odabent, szimplán csak nem hallok rendesen.
Na hát így történt.

A héten most már össze kell kapnunk magunkat iskolakezdésileg, mert még semmit sem szereztünk be. Aztán jön még egy kör nyaralás, de arról majd akkor mesélek. Mindent a maga idejében. ;-)

Újra együtt

Vasárnapig voltak a fiúk táborban. Délutánra kellett értük menni, 16 órára volt meghirdetve a bábelőadás, amivel készültek.
Mi előtte még kirándulgattunk egy kicsit a környéken. tényleg csak kicsit, mert bár két helyen is voltunk, de mindkét célponthoz csupán párszázméter hegyi ösvényen kellett felmenni. De abban a melegben, meg Marcival, aki nem szeret kirándulni pont elég volt, és így is úgy elszaladt az idő, hogy már megint késve indultunk el Cservölgypuszta felé.

Mindig elfelejtjük, vagy ha nem is felejtjük el, nem vesszük számításba a tervezésnél, hogy mennyire nem lehet praktikusan, könnyen, gyorsan közlekedni Nógrád megyében. Mert hiába nézzük, hogy húú ez nincs messze, mert amikor ott vagyunk, na akkor menjünk egyik helyről a másikra, akkor rájövünk, hogy ha nem akarunk megint a hegyek közötti kétes földutakon lavírozni, akkor bizony a fél megyét körbe kell kerülni. (kis túlzással.)

Itthonról Buják felé indultunk. De még el sem indultunk, már döntéshelyzet előtt álltunk, hogy megkockáztatjuk-e a forma1 miatt bedugult M3-t, amit az útvonaltervező javasolt, vagy megyünk a 2-esen, amerre szoktunk, de ott is felújítás van. végül a 2-esen mentünk, és egész jó volt.
Először a frissen felújított Sasbérci-kilátóhoz mentünk fel.
Majdhogynem a kilátó lábáig lehet autóval menni, mi is addig mentünk. Tábla jelzi, hogy merre tovább, és rövid sétával már ott is voltunk a kilátónál.

A kilátót tavaly újították fel, és idén tavasszal adták át. Az egész felső részt teljesen újra kellett építeni. Tényleg nagyon szép lett. Először körbejártuk, és már-már azt hittük, hogy nem is tudunk bemenni, mert amit találtunk rácsos ajtót, az be volt zárva.

És már majdnem el is mentünk, amikor begurult egy fiatal társaság dzsippel, és leparkolt egy már ott álló autó mellett, amiből kiszállt egy bácsi, aki mondta, hogy persze, persze, föl lehet menni, és mutatta is az ajtót. Hogy egész addig miért nem bukkant elő, mikor ott kolbászoltunk már percek óta, ki tudja. Lehet, hogy szunyókált a kocsijában?
A lényeg, hogy végül fel tudunk menni a kilátóba.

Szanda várromja a távolból

Mivel itt pikkpakk végeztünk, gondoltuk, átautózunk a várromhoz. Nem számítottunk nagy látványosságra, sajnos a várnak, már ami maradt még belőle nincs gazdája, és évszázadok óta csak omlik. Halál komoly! Az 1600-as évek végétől kezdve nem történt semmiféle állagmegóvás, ami azért elég szomorú. :-( Látszik is rajta sajnos... néhány kőkupac, néhány faldarab, amit ilyenkor nyáron a növényzet teljesen benő, és alig látszik belőle valamicske.  Volt ugyan terv arra, hogy bekerül a várprogramba, de végül kikerült onnan, és a közeli Hollókő várát újították fel/építették újra, Bujáknak pedig nem maradt semmi. De hátha lesz még belőle valami. Feri azt mondja, hogy gyerekkorában a Szigligeti vár is hasonlóan lepusztult volt, aztán milyen klassz hely lett belőle az elmúlt pár évvel ezelőtt.

Innen aztán Cservölgypusztára kellett mennünk, hogy összeszedjük a fiúkat, de a rövidebbik út, ami negyed óra lett volna pont ott vezetett, ahol beragadtunk tavalyelőtt a sárba, és egyébként sem volt túl biztató az a köves útféleség amivel kezdődött a bekötőút, úgyhogy inkább nem kockáztattunk megint, hanem körbekerültünk. Így viszont késésben voltunk. Ágota néni instrukcióját megfogadva a földút végén hagytuk az autót. Innen még 2-3 km-t kellett befelé menni a hegyek közé a tanyára. Szerencsénkre épp akkor kanyarodott rá a földútra egy srác terepjáróval, amikor mi kiszálltunk a kocsinkból. Kérdeztem, hogy arrafelé van-e Cservölgypuszta, jó helyen vagyunk-e, és ha már arra megy, nem vinne-e be minket is. Legalább egy darabon. Bevitt, így nem kellett a dögmelegben begyalogolnunk, és még a bábelőadásról sem maradtunk le.

A fiúk nagyon aranyosak voltak, igaz, mivel már ment a műsor, mikor megérkeztünk, nem volt nagy összeborulás, de azt láttam, hogy Máténak végig le van zúzva az orra. Később kiderült, hogy leesett a gyűrűről, kábé 10 perccel az érkezésünk előtt. Nem nézett ki jól.
Milánnak kevesebb szerepe, volt, mint Máténak, így ő, amikor végzett, akkor Marcit ölelgette, puszilgatta, körbemutatta neki a portát, nagyon cuki volt.

Végül menekülőre kellett fognunk, mert nagyon elkezdett beborulni az ég, és dörgött is. Úgyhogy bepakoltuk a csomagjainkat egy baráti autóba, azokat legalább nem kellett kicipelni a mi kocsinkhoz, és szedtük a lábunkat. Végül akkora nagy eső nem lett, de lehetett volna :-)

Édesek voltak a gyerekek, mert úgy ölelgették egymást Az autóban  meg felváltva mesélték, hogy kivel mi történt. Persze az idill csak átmeneti volt :-) Azóta túl vagyunk már néhány összeveszésen, vitán, kiabáláson, miegymáson. Hol van már a múlt heti csend????

Veresegyházi medvepark

Még a múlt vasárnap voltunk ott.
Nem először jártunk már itt, szerintem voltunk már 2-3-szor, de legutóbb is már nagyon-nagyon régen. Nem is emlékszem, hogy Marci megvolt-e már egyáltalán, vagy nagyon kicsi volt, és nem tudom miért, de itt a blogon sem találok róla külön bejegyzést. És amióta megszűnt a picasa, az oda feltöltött albumjaim is elvesztek, a dvd archívumunkat meg most nincs kedvem átnyálazni. ( de hogy miért nem írtam róla a blogon???? )
Lényeg a lényeg, hogy korábban is eszembe jutott már párszor, hogy Marcival is jó lenne elmenni. Szerintem legalább egyszer minden gyereknek érdekes, és legalább egyszer érdemes is ellátogatni.

Amióta legutóbb itt jártunk nagyon-nagyon kiépítették és kibővítették a helyet. Emlékszem, voltunk itt egyszer úgy, hogy egyáltalán nem volt térkövezés, csak egy kitaposott ösvény vezetett körbe a medvék területe körül. Most már szép járda van, és nem csak medvék, hanem egyéb állatok is vannak.
Már a megérkezéskor is csak tátottuk a szánkat, mert még jóval a kapu előtt egy hatalmas parkolóba irányítottak, a kapuban lehet megvenni a belépőjegyeket  és a napi parkolódíjat. Nem voltak még ekkor sokan, mikor kifelé jöttünk dugig volt a parkoló.  Innen sétáltunk befelé, és csak hümmögtünk, hogy húúú ez sem volt itt, az sem ilyen volt. Lett pl. egy szuper játszótér a fák alatt.

Marci elég bátortalanul és kedvetlenül indított. Kicsit tartott is szerintem a nagy medvéktől, akik a kerítés mellett ólálkodtak, és várták a mézet. A bátortalanságát végül egy kisvonatozással sikerült megtörni, egy kört mentünk a park körül, ezzel jól fel is térképeztük, hogy mi várhat még ránk, ha körbe is sétálunk.

Nekem a kedvenceim a fürdő mackók voltak. Nagyon élvezték, és olyan cukik voltak, ahogy pancsoltak. Már ha lehet egy szép, nagy kiöregedett medvére azt mondani, hogy cuki.

És persze meg is etettük őket. Itthonról vittük a mézet, de ott is lehet venni. Nagyon szerették :-) Viszont volt olyan medve, aki begyűjtötte a fakanalakat, és a területén ott volt szétdobálva egy csomó kanál.

A fakanálgyűjtő

A honlapon láttam, hogy májusban érkezett egy akkor 3 hónapos kisbocs. Ő még külön karámban van, szegénykém biztos nagyon magányos egyedül, mert csak sétálgatott föl-alá, ő még mézet sem kaphatott. Van viszont kétszer egy nap látványetetés, 12-kor és 3-kor, és terveztük, hogy a délit majd megnézzük. Végül annyira beborult, és dörgött is, hogy még 12 előtt elindultunk haza. :-(

A medvék túloldalán van egy kilátószerű építmény is, ahonnan kicsit be lehet látni a terepet.

Marci közben megéhezett, és úgy emlékeztünk, hogy a bejárati oldalon volt egy büfé, ahol ettünk régen valami lángosfélét, de most nem volt ott csak egy rendes étterem jellegű kifőzde. Komplett ebédet meg nem akartunk enni, úgyhogy maradt a kürtős kalács. :-)
Na ekkor kezdett el nagyon feketedni az ég, és a távolban dörgött is rendesen. Úgyhogy lemondtunk arról, hogy még a hátralévő két kifutót megnézzük, és hogy megvárjuk a medveetetést, inkább elindultunk a kocsi felé.
Út közben kezdtek felrémleni a dolgok, hogy amikor egyszer itt voltunk, akkor a tó parton is sétáltunk egy nagyot, de most nem álltunk meg. Marci így is eléggé elfáradt, csak bóbiskolt a hátsó sorban. :-)
( és muszáj lesz megkeresnem a régi képeket, mert most már annyira zavar)