Szeptember egy

 Különlegesen rendhagyó volt az idei szeptember egy-ünk, mert ahány gyerekünk van, annyiféle időben keltek, mentek, indultak. Így talán ez volt az első olyan évkezdés, amikor nem készült reggel ünneplőruhás kamraajtós fotó. Cserébe, készült egy délután, pólóban, és nagyon cukik voltak amúgy a fiúk, mert amikor hazaértem, és végigkérdeztem őket, hogy mi újság az iskolában, (persze semmi), akkor valamelyiknek eszébe jutott, hogy de hát nem csináltunk közös képet. Így amikor kértem őket, hogy jöjjenek már, álljanak össze egy fotóra, mielőtt még Máté elmegy buliba, szó nélkül jöttek, és inget ugyan nem vettek fel, de fehér pólót igen, és beálltak szépen sorban. 

2026

2025

Még mindig a kedvenc tanévkezdős képem 💓

Valamikor az ősidőkben 💓

Reggel csak Marci ment rendes időben a dolgára. És nagyon rendes gyerek volt, mert bár este kicsit arcoskodott, de azért mégis összerakta a dolgait, és reggel mindenféle nyafi nélkül kelt fel, készült el, és gondolom elindult időben, mert azt én már nem vártam meg. 

Milán csak 9-re ment. De ezt nekem csak reggel mondta, amikor felköltöttem fél 7-kor. Persze visszaaludt, és azt mondta, hogy majdnem elkésett, mert 8-kor riadt meg legközelebb, és végszóra érkezett meg a suliba. :-) 

Máté meg a fene tudja mikor ment és hová :-) Illetve, hogy hová, azt épp tudtam, csak részelteket nem. A héten regisztrációs hét van az egyetemen, és oda mentek a barátjával, részt vettek egy próbaórán, vagy min, mérnöki ismeretek, ami azt mondja Máté, hogy ez full fizika. Kérdeztem, hogy meglepődött-e rajta. Azt mondta nem lepődött meg nagyon, de nem is sejtette. Hát ilyen ez a popszakma, lesz még mire  rácsodálkozni a későbbiekben is, gondolom. 

Nem sokat beszéltünk, mert 6-kor már fél lábbal küszöbön túl volt, mert valami whitepartyba ment. Állítólag elegáns ruha volt a dress code. Milán csak nézett, hogy hová megy Máté díszes ruhában. 

Nekem is húzós napom volt, de arról majd máskor mesélek. 

Mindenkinek elég "feladatos" lesz a következő időszak, de minél gördülékenyebb tanéve legyen minden kicsinek és nagynak :-) 

Volt egyszer egy Marciszülinap

 A tizennegyedik!

Egészen fura, hogy egy jó ideje már nincsen kisgyerekekünk, a szó szoros értelmében, annak ellenére, hogy mindig ő lesz nálunk a kicsi. Még akkor is, ha mára már inkább dominál nála a kamaszos flegmaság, és az általam tiktokos beszédnek nevezett kommunikáció. Rém idegesítő, amikor affektálva beszél nagyrészt hülyeségeket, de nem igazán van ellenszerem ez ellen, csak bízom benne, hogy ahogy jött, majd egyszer csak el is tűnik ez is a süllyesztőbe. 

A születésnapjáról határozott elképzelési voltak. Rögtön az első volt, hogy "na nehogy már ne legyünk a születésnapján a tengerparton." Hiszen... mintha ez kőbe lenne vésve. Végül persze, hogy a tengerparton ünnepeltük. 

Aztán mikor kiderült, hogy hová megyünk, akkor pár pillanat alatt konkrét tervezettel érkezett, hogy hogyan is fog kinézni az ő nagy napja. 

Reggel/délelőtt mindenképpen strandra kell menni. Pipa. :-)

Majd, mivel a googlemaps-en megtalálta, hogy a város szélén van egy meki, mindenképp ott szerette volna elkölteni az ebédjét. Még egy ilyen gány mekivel én még soha nem találkoztam!!! Tömeg volt, meleg volt, nem működött a klíma, csak valami légkeverés az ajtó fölött, ami nyilván semmit sem ért, büdös volt, keveredett a jellegzetes mekiszag az izzadsággal.  Kint a teraszon a déli hőségben nyilván nem lehetett megmaradni, annál még bent is jobb volt egy hangyányival. Ja, és zaj. De talán az volt a legkevésbé zavaró. Mindegy is, mert Marcit mindezek egyáltalán nem zavarták, mi meg szemet hunytunk felette. Pikkpakk kirendelte mindenkinek, amit kért, ő bigmac menüt kért, én beértem egy hagyományos csirkés hamburgerrel, mekiből nekem az is bőven elég estig. 

Hazafelé még vettünk tiramisut, mert mégiscsak sütivel az igazi a születésnap :-) Gyertyát nem találtunk a boltban, de szerencsére a handbag-emben mindig van egy zacskó csillagszóró, így azt gyújtottuk meg az ünnepelt tiszteletére, már otthon a hűvös apartmanban.

Délután megint strand, ahogy azt kell. Este pedig a város "must go" pizzériájába mentünk, ami mint kiderült azért olyan különleges, mert a konyhában egy michlein csillagos séf alkotja a pizzákat. Finom is volt, szó se róla, bár nem az a hagyományos nápolyi jellegű pizza volt, hanem már a tésztája is másféle volt, inkább focacciaszerű talán, és a feltétek is nagyon különlegesen voltak párosítva, ami egész érdekes ízvilágot okozott. De finom volt nagyon. 

Marci és a sonkás pizzája. 

Míg ettünk szépen ment le a nap, rózsaszínre és narancsra festve az eget. 

A tele hasunkat még a parton pihentettük sötétedésig. 

Az autó felé sétálva ráadásként még egy tűzijátékot is elcsíptünk. Így Marci még ezt is kapott a szülinapjára :-)

Imperia

 Nagyon fura, hogy még csak alig 1 hete jöttünk haza a nyaralásból, de máris olyan érzésem van, mintha hónapokkal ezelőtt lett volna. És ahogy sejtettem, hogy ha itthonra marad a memoárírás, akkor rettentően el fogok csúszni, beigazolódni látszik. :-) Pláne, hogy itthon is zajlik az élet. Lassan kezdünk ráfordulni a tanévkezdésre, bár még mindig olyan távolinak tűnik, pedig már csak 1 hét van vissza a szünetből. 

Milán a nyaralás utáni első napon máris elment Bogácsra egy hétvégére, aztán aug.20-án egy osztálytársáéknál afteroztak az ünnepség után. Most itthon van, kivételesen, de néha rúgy rácsodálkozunk, amikor fekszik a kanapén, hogy jééé, hogy kerül ide. Nem szokott egy ilyen nagy gyerek itt lenni a szobában :-) Marci most unokatesózik Szentesen. Úgyhogy most is csak négyesben vagyunk. Máté meg csinálja a kreszt, meg fut, mintha kergetnék, maratonra készül. Én dolgoztam az ünnep előtti 3 napban, ( ott is vannak események) Feri pedig itthon pakolászott. 

De hogy a nyaralásra visszatérjek....

Mivel a szállásunk nem a központban volt, így napokig csak néztük a partról a domboldalra épült óvárost, de a fiúknak nem volt sok motivációjuk felgyalogolni oda a melegben, de aztán egy délutánt csak rászántunk, amikor már a fülünkön folyt ki a tengervíz. És persze kár lett volna kihagyni, mert egyrészt maga a városrész is nagyon hangulatos, másrészt ragyogó kilátás volt a tengerre, meg az alattunk lévő strandokra, kikötőkre. 

Ahogy az egyik kilátóteraszon néztük a szemközti hegyet, a mi hegyünket, ami mögött a mi házunk állt, láttuk, hogy a hegy tetején van egy villaszerű szép építmény. Aztán kiderült, hogy ez egy régi kolostor, és a hozzá tartozó szentély, de hogy működik-e még, azt nem tudom, mindenesetre a partról viszonylag könnyen fel tudtunk sétálni. A gyerekek nem jöttek, ők addig lent maradtak a parton. 

Fentről valóban jó volt a városra visszanézni, de a templomba nem tudtunk bemenni, vagy benézni, mert az előtte lévő füves terület úgy tűnt a kutyások talákozóhelye, akik pont a bejárat előtt hűsöltek. az idegen szaladgáló kutyáktól meg egyébként is félünk, pláne, hogy felfelé jövet az egyikkel találkoztunk is, és jól meg is ugatott minket. 

Úgyhogy csak körbenéztünk, és mentünk mi is strandolni. 

Fussunk a tengerparton

Nagyon szeretek a tengerparton futni. Még annak ellenére is, hogy a hétköznapokban én inkább délutáni futó vagyok, mert akkor van rá időm. Nyaraláskor viszont inkább a reggelekbe fér bele a futás, az esték inkább elhúzódósak. Ehhez persze az is kell, hogy viszonylag időben el tudjak indulni, mert a hőmérséklet percről percre egyre melegebb lesz, és a part is úgy telik meg emberekkel. 

De reggel, viszonylag korán még minden olyan nyugodt. A strandok még csendesek, a sétányokon csak a hozzánk hasonló futók vannak, a bárok még épp csak kezdik kipakolni az asztalokat, székeket, hogy a reggeli kávézók már kényelmesen ébredhessenek. 

Az idén viszonylag sokszor eljutottam futni nyaralás alatt. Köszönhető ez Máténak, aki nem kímélt és minden edzésnapja előtt figyelmeztetett, hogy másnap bizony futónap van, megyünk futni, és költsem majd fel. Hát bevallom, nekem azért a második alkalom után már nem volt annyira őszinte a mosolyom. :-) Amit talán a legeslegjobban utálok a világon, az a korán kelés. Ha viszont futni akarunk, akkor minél korábban jó indulni, pláne, hogy Máté mindig hosszút akart futni. Erről mondjuk sikerült lebeszélnem. Nagyjából fél 7-kor legkésőbb muszáj volt felkelni, és akkor 7 körül indultunk kb. Hazafelé már így is dögmeleg volt. 

A tengerparton futás persze nagyon jó volt, minden egyes alkalommal. Ami kicsit kedvemet szegte, az a partig vezető 2 km-es szakasz. ami oda-vissza már 4. Ez a rész elvileg egy csatorna mentén vezetett a part felé, korrekt bicikliúton, de a csatornában most nem volt víz egyáltalán, csak kő, a bicikliút egy szakaszát pedig két oldalt magas betonfalak szegélyezték. Hát mintha egy katlanban futottam volna. Rendkívül nem esett jól. Így az utolsó napos, csütörtöki futásunkat már offoltam is, mondtam Máténak, hogy én nem bírok ott még egyszer végigfutni, tuti infarktust kapok. 

De ennek ellenére remek futásokat vittünk véghez. Az együtt futást Mátéval úgy kell elképzelni, hogy a kapun együtt lépünk ki, az óránkat egyszerre indítjuk el, aztán nagyjából itt látom utoljára szemből, mert Máté kilő, mint a golyó, és meg sem áll. Most az én kedvemért tartottunk találkozópontokat, ahol Máté bevárt engem, ott megterveztük a hogyantovábbot, aztán ő ment, én meg próbáltam követni. 

Az első nap a kikötőig futottunk. 

Még a füredi nyaralásaink óta egészen nagy vonzalmam van a kikötők iránt. Én akár órákig is el tudnám nézni az álló hajókat, jacktokat. 

Aznap nagyon király voltam, mert este még Ferivel is elmentem egy rövid körre. Ő sem akart egyedül futni. Este sokkal jobban ment nekem, és jobban is éreztem a csít. 

A következő alkalommal Mátéval a másik irányba indultunk, San Lorenzo felé, mert Máté mindenképpen át akart futni a szomszéd faluba. Húúú, ez nagyon szép út volt, mert végig hasítottunk a part mentén. A tengerparti bicikliút ezen szakasza nagyon népszerű, egészen a francia határig két széles sáv vezet, mellette gyalogsávval. Csúcsszuper! Csak nincs egy szemernyi árnyék sem :-)

Itt vár rám Máté türelemmel. De olyan is volt, hogy addig szaladgált oda-vissza, míg be nem futottam én is :-D 

Aztán volt még olyan, amikor ugyancsak Máté kívánságára megint a kikötő felé indultunk, de most nem a parti sétányon, hanem a fenti bicikliúton, ami alagutak során vezetett keresztül. Ott mondjuk legalább volt árnyék. És olyanok voltak ezek az alagutak, hogy szólt bennük a zene, és szakaszonként más-más színnel voltak  megvilágítva. Nagyon menő volt. Le is fényképeztem volna, ha nem kellett volna Máté után loholnom :-D 

A bicikliutat egyébként a régi vasútvonal helyén alakították ki, a vasutat felvitték a hegyekbe, és gyakorlatilag végig alagútban halad, kisebb megszakításokkal.  De már tavaly is tapasztaltuk ezt kicsit délebbre, hogy csak ott rendes közút lett a vasút helyén, a vasutat ott is bevitték a hegyekbe. 

Szóval sikerült összegyűjteni pár kilométert a nyaralás alatt is, ha Mátén múlik, még többet is sikerült volna, de így is nagyon elégedett és hálás vagyok.