Tegnap voltunk Milánnal az ortopédiai klinikán kontrollon. Milán nagyon izgatott volt, mert legutóbb azt ígérte neki a doktorúr, hogy majd most megbeszéljük, hogy hogyan tovább sportolásilag.
Reggel 8.30-kor már ott voltunk, de érzetem én, hogy nem leszünk csak úgy sittysutty kész, úgyhogy nem is nagyon izgattam magamat azon, hogy hol az egyik folyosón várakozunk, hol a másikon. Pedig Domos doktornak aznap nem is volt rendelése, csak pótnapot tartott, mert amikorra időpontunkk volt, jan.30-ra, akkor lemondta, mert nem volt a kórházban. Szóval alig páran voltunk csak, akik hozzá vártunk, de egy kisbabás nő mégis úgy kiborult, hogy ő már 1 órája itt áll.
Mi meg a másik anyukával csak összenéztünk mosolyogva, hogy ó, 1 óra... ugyanmár... 1 óra várakozás már fel sem tűnik... de hát majd megedződik ő is, ha rendszeresen kell majd jönnie, ha meg szerencséje van, és nem, akkor meg majd elfelejti ezt a kellemetlenséget.
Szóval mikor bekerültünk, akkor a doktorúr jól megtornáztatta Milánkát, forgatta jobbra-balra, ahogy szokta, és nagyon elégedett volt, és nagyon megdicsérte, hogy milyen klasszak a mozgásai. Azt mondta, hogy már szinte csak egy hangyányi eltérés van egy egészségeshez képest, és ez nagyon-nagyon jó eredmény.
Felküldött röntgenre is, hogy lássuk, mi a helyzet. Ott is vártunk. Majd lent megint.
A röntgenfelvételen is nagyon szép volt Milán csontja, szinte teljesen visszaépült az csontjának az íve, nem olyan lerágottcsont jellegű, mint amikor először odakerültünk a klinikára, hanem gyönyörűszép!
Úgyhogy ennek fényében, és miután Milán nagy bociszemekkel kérdezte, hogy akkor visszatérhet-e a sport világába, orvosi engedélyt kapott heti 1 fociedzésre!
Milán nagyon boldog. Túl boldog is, mert a nagy örömnek félek, hogy az lesz a vége, hogy nagyobb elénnal veti bele magát a munkába, mint kellene. Ő persze már moströgtön menne edzeni, de nem eszik olyan forrón a kását, mert ki kell még találni, hogy melyik nap fér bele neki a saját és a többiek programjaihoz igazodva.
Persze ő nyaggat, hogy beszéljek Gyurival. Beszélni is fogok, de nekem még aludnom kell erre egy párat, de a végén úgyis beszuszakoljuk majd valahová azt az 1 focit.
Úgyhogy lassan talán kimondhatjuk, hogy a végére értünk a történetnek. Aminek persze sosem lesz igazából vége, mert kontrollra folyamatosan kell menni, de legközelebb 2021. februárjára kaptunk időpontot :-) De egy nagyon halvány pontocskát talán kitehetünk most már.
2020. február 12., szerda
2020. február 7., péntek
Dzsungel könyve
Gyorsan elmesélem, hogy ne csak a iskolás ezmegazokkal nyűglődjek folyomatosan, hogy múlt héten színházban voltunk!
Bár érintőlegesen ez is összefügg a fiúk beiskolázásával, mondom én, hogy most minden e körül forog mifelénk... Merthogy a szóveli beszélgetés kötetlenebb részén arról is kell/lehet beszélni, hogy mi az ami érdekli a gyerekeket, amivel szívesen töltik a szabadidejüket, meg ilyesmi.
A Radnótiba pl. egy "színes oldalam" bemutatkozó portfóliót kell készíteni A4-es méretben, amin minden rajta van, amivel a szabadidőt szívesen eltölti a gyerek, legyen az bármi. Nyilván lesz olvasós rész, meg sportos, meg zenés, meg játékos, és ide gondoljuk a színházas részt is. Csak az elmúlt félévben pont a szombati előkészítők miatt nemigen érte színházas élmény a fiúkat, amikor meg elkezdtem sorolni, hogy na de korábban miket láttunk, csak néztek kerek szemekkel, hogy azt ők már elfelejtették.
Úgyhogy január végén, nekiestem a számítógépnek, hogy megpróbáljam a lehetetlent, hogy pár hét távlatában találjak egy jónak mondható, nekik való, érdekes előadást, amire még van jegy. Aki próbált budapesti színházakba jegyet venni, az tudja, hogy ez gyakorlatilag a lehetetlennel egyenlő, mert még ha van is jegy, sokszor csak 2, vagy ha több van, akkor szétszórva van a nézőtér minden sarkában, vagy annyira rossza helyen vannak, hogy nem látni onnan semmit, és még sorolhatnám... A jegyek áráról pedig nem is beszélve, hogy irdatlan drágák, ha azt mondom, hogy ötünknek nem jön ki egy huszasból a jegy, akkor nem túlzok egy fillért sem.
Szóval néztem napokig, de aszínházak oldalán ilyenkor már nem lehet venni csak távoli előadásokra, úgyhogy naponta többször rámentem a az eladó színházjegyek facebook csoportra, hogy hátha..
És ott futottam bele egész véletlenül a múlt vasárnapi Dzsungel könyvébe. Amit ráadásul már ezer éve nézegetek, de mindig lecsúsztunk róla, mert annyira nem vagyok elhivatott, hogy pénztárnyitáskor már üljek a gép előtt, vagy álljak sorba.
Mondjuk a hölgynek is csak 4 jegye volt, de nem variálhattunk sokat, gyorsan lecsaptam rá.
És bár én is felajánlottam, hogy itthon maradok, és menjen csak Feri a gyerekekkel, de végül mégis ő maradt itthon, mi pedig négyesben színházaztunk.
Az erkélyen ültünk, és szerintem teljesen jó helyünk volt, mindent jól láttunk, és nem is tűnt messzinek a színpad, a Pesti színház nem túl nagy, olyan kis családias, szóval elégedett voltam.
És az előadás!!! Ó az is annyira jó volt! Pont annyi volt a zenés-táncos rész és a szöveges aránya, hogy épp emészthető volt még a gyerekeknek is. És nekem nagyon bejöttek a Geszti -féle szójátékok és rímkaraték, bár tény, hogy nagyon kellett figyelni. Talán emiatt is nem ajánlja a honlap 10 év alattiaknak, hiába, hogy maga a sztori már jóval kisebbeknek is ismerős.
A zenés-táncos-éneklős részek pedig igazán lenyűgözőek voltak. Tényleg érdemes megnézni, nagyszerű kikapcsolódás volt!
A gyerekeknek is tetszett, még Marcinak sem volt unalmas, már csak a vége felé kezdett el elálmosodni.
Ha tehetitek, nézzétek meg!
Bár érintőlegesen ez is összefügg a fiúk beiskolázásával, mondom én, hogy most minden e körül forog mifelénk... Merthogy a szóveli beszélgetés kötetlenebb részén arról is kell/lehet beszélni, hogy mi az ami érdekli a gyerekeket, amivel szívesen töltik a szabadidejüket, meg ilyesmi.
A Radnótiba pl. egy "színes oldalam" bemutatkozó portfóliót kell készíteni A4-es méretben, amin minden rajta van, amivel a szabadidőt szívesen eltölti a gyerek, legyen az bármi. Nyilván lesz olvasós rész, meg sportos, meg zenés, meg játékos, és ide gondoljuk a színházas részt is. Csak az elmúlt félévben pont a szombati előkészítők miatt nemigen érte színházas élmény a fiúkat, amikor meg elkezdtem sorolni, hogy na de korábban miket láttunk, csak néztek kerek szemekkel, hogy azt ők már elfelejtették.
Úgyhogy január végén, nekiestem a számítógépnek, hogy megpróbáljam a lehetetlent, hogy pár hét távlatában találjak egy jónak mondható, nekik való, érdekes előadást, amire még van jegy. Aki próbált budapesti színházakba jegyet venni, az tudja, hogy ez gyakorlatilag a lehetetlennel egyenlő, mert még ha van is jegy, sokszor csak 2, vagy ha több van, akkor szétszórva van a nézőtér minden sarkában, vagy annyira rossza helyen vannak, hogy nem látni onnan semmit, és még sorolhatnám... A jegyek áráról pedig nem is beszélve, hogy irdatlan drágák, ha azt mondom, hogy ötünknek nem jön ki egy huszasból a jegy, akkor nem túlzok egy fillért sem.
Szóval néztem napokig, de aszínházak oldalán ilyenkor már nem lehet venni csak távoli előadásokra, úgyhogy naponta többször rámentem a az eladó színházjegyek facebook csoportra, hogy hátha..
És ott futottam bele egész véletlenül a múlt vasárnapi Dzsungel könyvébe. Amit ráadásul már ezer éve nézegetek, de mindig lecsúsztunk róla, mert annyira nem vagyok elhivatott, hogy pénztárnyitáskor már üljek a gép előtt, vagy álljak sorba.
Mondjuk a hölgynek is csak 4 jegye volt, de nem variálhattunk sokat, gyorsan lecsaptam rá.
És bár én is felajánlottam, hogy itthon maradok, és menjen csak Feri a gyerekekkel, de végül mégis ő maradt itthon, mi pedig négyesben színházaztunk.
Az erkélyen ültünk, és szerintem teljesen jó helyünk volt, mindent jól láttunk, és nem is tűnt messzinek a színpad, a Pesti színház nem túl nagy, olyan kis családias, szóval elégedett voltam.
És az előadás!!! Ó az is annyira jó volt! Pont annyi volt a zenés-táncos rész és a szöveges aránya, hogy épp emészthető volt még a gyerekeknek is. És nekem nagyon bejöttek a Geszti -féle szójátékok és rímkaraték, bár tény, hogy nagyon kellett figyelni. Talán emiatt is nem ajánlja a honlap 10 év alattiaknak, hiába, hogy maga a sztori már jóval kisebbeknek is ismerős.
A zenés-táncos-éneklős részek pedig igazán lenyűgözőek voltak. Tényleg érdemes megnézni, nagyszerű kikapcsolódás volt!
A gyerekeknek is tetszett, még Marcinak sem volt unalmas, már csak a vége felé kezdett el elálmosodni.
Ha tehetitek, nézzétek meg!
2020. február 5., szerda
Péntek, Deáktér, bizik
Pénteken nevelés nélküli munkanap volt a suliban. Ami annyiból volt szívás, mert ezer felé kellett rohangálni egész nap, és változó felállásban hagytam itthon két gyereket, míg a harmadikkal elintéztem, amit el kellett.
Máté felvételi értékelő lapját átvette reggel Feri, legalább oda nem kellett még kimenni.
Máténak viszont lejárt decemberben a személyije, amit azóta nem újítottunk meg, mert mikor??? Amúgy meg tök baromság, hogy azért mert 12 év fölött már ő maga írja alá, attól miért nem lehet rendes ideig kiadni az előzőt... Fél éve újítottuk az igazolványát, és csak a szülinapjáig kapta... mintha karácsony előtt, meg a téli szünetben csak úgy röpködnének a szabad délutánok, hogy az okmányirodában ücsörögjünk. Elvileg lehetne neten időpontot foglalni, gyakorlatilag még sosem sikerült, mert az előrelátható 4 hétben még sosem volt szabad hely. Mindegy. Odamentünk pénteken. Kértünk papírt, amit Ferivel és 2 tanúval alá kell íratni. Csináltak Mátéról képet, aláírt, és majd alkalomadtán visszamegyek a beleegyező nyilatkozattal, hogy lehessen a gyereknek igazolványa.
Milánnak pótoboaórája volt, mert a tanára Németországban volt januárban, úgyhogy most pótolunk.
Megkapták a félévi bizijüket is, persze, és mindenki szépen teljesített. Mindenki magához képest. Végül Máté bizije sem lett olyan rémes, mint ahogy kinézett még egy hónapja, hogy lesz. Sőt, ha az a nyelvtanjegy nem szúrná annyira a szemem, akkor még elégedett is lennék. Bár tudom, hogy nem az érdemjegyek minősítik a gyereket, és tudom azt is, hogy becsülettel megdolgozott minden eredményéért, de egész addig, amíg a jegyek pontszámokat érnek, és ez alapján értékelik sajnos mégiscsak fontos.
Milán a kitűnő bizonyítványát 4 dicsérettel fejelte meg láblógatva. Nem tudok már erről mit mondani, nem itt van a helye. Punktum.
Marci pedig nagyon szépen felhozta magát, ősz közepén volt egy kis mélyrepülése, amikor nem mentek olyan szépen a betűk, volt egy elrontott matekfelmérője is, az olvasás is nehezebben indult el egy kicsit, de aztán a helyérebillenetek a dolgok, összeálltak, és a félévi dolgozatok már igen szépen sikerültek, mindegyik 90% fölötti volt, kapott is MArika nénitől buksisimit :-) Neki is volt két dicsérete, környezetből meg tesiből :-)
Szóval elégedettek voltunk/vagyunk. Kicsit most le is eresztettünk, így a felvételi meg a javítódolgozatok után nehéz megtartani a lendületet.
Pénteken délután felvételi tájékoztatót tartottak a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban, és bár korábban nem gondolkodtunk benne, most mégis képbe került, és gondoltam nem árt meghallgatni, mit mondanak.
Alapvetően szimpatikus volt az iskola, az igazgatónő is. Nem kertelt, és ezt korábban is tudtuk már, hogy ez a Fsorinál jóval elhivatottabb vallásilag, ami nem is a hétköznapi oktatásban különbözik, hanem a felvételi eljárás során is nagyobb hangsúlyt fektetnek a felekezetiségre, szóval itt azért számít és értékelik fölfelé, ha pl. aktív gyülekezeti tag a gyerek, ( a mieink nem azok), és van hittanból is beszélgetés. Persze nem ez teszi ki a szóbeli pontok nagyobb részét, és Milán pl. biztos tud is dolgokat a Bibilából, szóval valamennyi pontot biztos ezen a területen is össze tudna szedni, emiatt nem aggódom. De ettől függetlenül nem vagyok biztos benne 100%-ban, hogy az a fajta kötöttség Milánnak való, még ha oktatásilag meg is kapná azt a magas szintet, amire vágyunk őt illetően.
Úgyhogy kicsit most sarokba szorítva érzem magam, mert a Radnóti szellemisége viszont annyira passzolna Milán lelkületéhez, de az viszont nem biztos, hogy meglesz... Most az a vésztervünk, hogy a Fasorit is végül beírjuk, abban most több barát-osztálytárs-ismerős is gondolkodik, és hatodikban akkor újrapróbálunk bejutni egy erősebb suliba. Hatosztályosból már több lehetőség van, a belvárosi iskolák javarészt ebben a képzésben gondolkodnak, úgyhogy akkor még mindig válthatunk, célzottabban is, hogy akkor humán vagy reál. És hát itt van a Szent István, aminek a hatosztályos matektagozata elég menő. Úgyhogy majd meglátjuk.
Máté tekintetében reméljük, hogy a református gimibe bejut. Emelett még 1 van, ami bkv-val fájdalommentesen elérhető, úgyhogy azt mindenképpen megpróbáljuk, és van még egy 13. kerületi iskola, ahová talán lehetne esélye, de az annyira mission impossible megközelíteni, min. 2 átszállást plusz sétát reggel egyszerűen nem tudunk bevállalni... Ezen kívül még egy budai iskola tetszene nagyon, és oda lehetne is esélye, de az tőlünk irtó messze van, szóval Máténál is az áll fenn, hogy örülni fogunk nagyon, ha a Sylvesterbe bekerülne, és legfeljebb nyolcadikban ő is újrapróbálkozik.
Itt, a mostani sulijukban semmiképp nem szeretnénk hagyni őket. Egyre inkább nem. Csak Marci maradna Marika néninél.
Szóval ötletelünk.
Máté felvételi értékelő lapját átvette reggel Feri, legalább oda nem kellett még kimenni.
Máténak viszont lejárt decemberben a személyije, amit azóta nem újítottunk meg, mert mikor??? Amúgy meg tök baromság, hogy azért mert 12 év fölött már ő maga írja alá, attól miért nem lehet rendes ideig kiadni az előzőt... Fél éve újítottuk az igazolványát, és csak a szülinapjáig kapta... mintha karácsony előtt, meg a téli szünetben csak úgy röpködnének a szabad délutánok, hogy az okmányirodában ücsörögjünk. Elvileg lehetne neten időpontot foglalni, gyakorlatilag még sosem sikerült, mert az előrelátható 4 hétben még sosem volt szabad hely. Mindegy. Odamentünk pénteken. Kértünk papírt, amit Ferivel és 2 tanúval alá kell íratni. Csináltak Mátéról képet, aláírt, és majd alkalomadtán visszamegyek a beleegyező nyilatkozattal, hogy lehessen a gyereknek igazolványa.
Milánnak pótoboaórája volt, mert a tanára Németországban volt januárban, úgyhogy most pótolunk.
Megkapták a félévi bizijüket is, persze, és mindenki szépen teljesített. Mindenki magához képest. Végül Máté bizije sem lett olyan rémes, mint ahogy kinézett még egy hónapja, hogy lesz. Sőt, ha az a nyelvtanjegy nem szúrná annyira a szemem, akkor még elégedett is lennék. Bár tudom, hogy nem az érdemjegyek minősítik a gyereket, és tudom azt is, hogy becsülettel megdolgozott minden eredményéért, de egész addig, amíg a jegyek pontszámokat érnek, és ez alapján értékelik sajnos mégiscsak fontos.
Milán a kitűnő bizonyítványát 4 dicsérettel fejelte meg láblógatva. Nem tudok már erről mit mondani, nem itt van a helye. Punktum.
Marci pedig nagyon szépen felhozta magát, ősz közepén volt egy kis mélyrepülése, amikor nem mentek olyan szépen a betűk, volt egy elrontott matekfelmérője is, az olvasás is nehezebben indult el egy kicsit, de aztán a helyérebillenetek a dolgok, összeálltak, és a félévi dolgozatok már igen szépen sikerültek, mindegyik 90% fölötti volt, kapott is MArika nénitől buksisimit :-) Neki is volt két dicsérete, környezetből meg tesiből :-)
Szóval elégedettek voltunk/vagyunk. Kicsit most le is eresztettünk, így a felvételi meg a javítódolgozatok után nehéz megtartani a lendületet.
Pénteken délután felvételi tájékoztatót tartottak a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban, és bár korábban nem gondolkodtunk benne, most mégis képbe került, és gondoltam nem árt meghallgatni, mit mondanak.
Alapvetően szimpatikus volt az iskola, az igazgatónő is. Nem kertelt, és ezt korábban is tudtuk már, hogy ez a Fsorinál jóval elhivatottabb vallásilag, ami nem is a hétköznapi oktatásban különbözik, hanem a felvételi eljárás során is nagyobb hangsúlyt fektetnek a felekezetiségre, szóval itt azért számít és értékelik fölfelé, ha pl. aktív gyülekezeti tag a gyerek, ( a mieink nem azok), és van hittanból is beszélgetés. Persze nem ez teszi ki a szóbeli pontok nagyobb részét, és Milán pl. biztos tud is dolgokat a Bibilából, szóval valamennyi pontot biztos ezen a területen is össze tudna szedni, emiatt nem aggódom. De ettől függetlenül nem vagyok biztos benne 100%-ban, hogy az a fajta kötöttség Milánnak való, még ha oktatásilag meg is kapná azt a magas szintet, amire vágyunk őt illetően.
Úgyhogy kicsit most sarokba szorítva érzem magam, mert a Radnóti szellemisége viszont annyira passzolna Milán lelkületéhez, de az viszont nem biztos, hogy meglesz... Most az a vésztervünk, hogy a Fasorit is végül beírjuk, abban most több barát-osztálytárs-ismerős is gondolkodik, és hatodikban akkor újrapróbálunk bejutni egy erősebb suliba. Hatosztályosból már több lehetőség van, a belvárosi iskolák javarészt ebben a képzésben gondolkodnak, úgyhogy akkor még mindig válthatunk, célzottabban is, hogy akkor humán vagy reál. És hát itt van a Szent István, aminek a hatosztályos matektagozata elég menő. Úgyhogy majd meglátjuk.
Máté tekintetében reméljük, hogy a református gimibe bejut. Emelett még 1 van, ami bkv-val fájdalommentesen elérhető, úgyhogy azt mindenképpen megpróbáljuk, és van még egy 13. kerületi iskola, ahová talán lehetne esélye, de az annyira mission impossible megközelíteni, min. 2 átszállást plusz sétát reggel egyszerűen nem tudunk bevállalni... Ezen kívül még egy budai iskola tetszene nagyon, és oda lehetne is esélye, de az tőlünk irtó messze van, szóval Máténál is az áll fenn, hogy örülni fogunk nagyon, ha a Sylvesterbe bekerülne, és legfeljebb nyolcadikban ő is újrapróbálkozik.
Itt, a mostani sulijukban semmiképp nem szeretnénk hagyni őket. Egyre inkább nem. Csak Marci maradna Marika néninél.
Szóval ötletelünk.
2020. január 28., kedd
OlvasóMarci
Nagyon furcsán élem meg azt, hogy már Marci is olvas/olvasgat. Nem tanultak még minden betűt, a dupla betűket még egyáltalán nem, meg még egy pár simát sem, de egyre többször kapom azon, hogy egy könyvvel a kezében ücsörög, és olvasgat. Milánnál kimaradt részemről ez a fajta rácsodálkozás, mert ő szinte észrevétlenül, egyik napról a másikra tanult meg saját maga olvasni, és onnantól ő tökéletesen nyomta. Máténál meg, szegény első gyerek, inkább a feladat része volt szem előtt, hogy meg kell csinálni, meg kell tanulni, semmint a csoda része, ahogy apránként magáévá teszi az olvasás gyönyörűségét.
Marcimeg már harmadik gyerek, nála érzem először azt, hogy ez az első osztály ez maga a varázslat, ahogy egy kis ovisból alig egy év alatt egy írni-olvasni-számolni tudó kisfiú lesz. De nem könnyű vele, mert sokszor bepipul, ha olyan könyvet vesz elő, ami nem hagyományos betűkkel van szedve, hanem mindenféle dizánjbetűkkel, azokat nem ismeri még fel, vagy összekeveri őket, és akkor persze, hogy nem boldogul.
Nehéz vele egyébként, mert ha próbálom terelgetni, hogy egyszerűbb szövegeket olvasson, nem kell feltétlenül egy igazi könyvnek nekiesni, akkor beduzzog, hogy jó, akkor nem olvasok semmit. Ha azt javaslom neki, hogy az olvasókönyvéből keressünk neki meséket, mert azok olyan szövegek, amiket már ki tud olvasni, és olyan betűkkel is van írva, akkor ugyancsak elküld a sunyiba, hogy biztos, hogy nem fogja az olvasókönyvet olvasni, mert az tanulás, ő meg aztán nem fog most tanulni!
Szóval így lavírozunk az olvasás tengerén. :-)
De amúgy meg tök ügyes, mert már igazán hosszú szavakkal is boldogul, ha ismer belőle minden betűt.
Erről meg mindig eszembe jut, hogy amikor én tanultam olvasni, akkoriban még volt olyan a tévéújsában, hogy műsorismertetés. Most is emlékszem arra a határtalan örömre, amikor először sikerült kiolvasnom ezt a borzasztóan hosszúnak tűnő szót. :-)
Aztán a kezdeti sikeren felbuzdulva rögtön neki estem a Nagy Indiánkönyvnek. Gondoltam, mit nekem, ide nekem az oroszlánt is!
Húúú nem tudom, szerintem napokig, de lehet hogy hetekig bogarásztam az apró betűs indiántörténetet, mire a 3-dik oldalnál feladtam, de olvasás közben volt rá gondom, hogy aaz első x oldalon szépen kiszíneztem az indiánképeket.
Ezt követően még mindig nem adtam fel, és a következő "olvasmányom Dumastól a Királyné nyakéke volt, mert ezt sokszor láttam az apukám kezében, és gondoltam, akokr ez bizonyára egy igen jó könyv. Nem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy ennek sem jutottam el a 10-dik oldaláig :-)
De szerencsére ezek a kezdeti baklövések nem szegték kedvem, és talán ezért is vagyok Marcikával elnéző, amikor hagyom, hogy ő válassza ki, hogy mit szeretne épp olvasgatni. Persze igyekszem neki való könyveket előtérbe helyezni, ( értsd: oda tenni az orra elé, hogy aztán egész máshoz nyúljon :-) )
Tegnap este például egy kutyás könyvbe kezdett bele: ( Kántor Kata Nózi nyomoz sorozatának egyik kötetébe)
A könyvet ma magával vitte az iskolába is, hogy majd ott is olvasni fogja :-)
Úgy imádom :-)
Marcimeg már harmadik gyerek, nála érzem először azt, hogy ez az első osztály ez maga a varázslat, ahogy egy kis ovisból alig egy év alatt egy írni-olvasni-számolni tudó kisfiú lesz. De nem könnyű vele, mert sokszor bepipul, ha olyan könyvet vesz elő, ami nem hagyományos betűkkel van szedve, hanem mindenféle dizánjbetűkkel, azokat nem ismeri még fel, vagy összekeveri őket, és akkor persze, hogy nem boldogul.
Nehéz vele egyébként, mert ha próbálom terelgetni, hogy egyszerűbb szövegeket olvasson, nem kell feltétlenül egy igazi könyvnek nekiesni, akkor beduzzog, hogy jó, akkor nem olvasok semmit. Ha azt javaslom neki, hogy az olvasókönyvéből keressünk neki meséket, mert azok olyan szövegek, amiket már ki tud olvasni, és olyan betűkkel is van írva, akkor ugyancsak elküld a sunyiba, hogy biztos, hogy nem fogja az olvasókönyvet olvasni, mert az tanulás, ő meg aztán nem fog most tanulni!
Szóval így lavírozunk az olvasás tengerén. :-)
De amúgy meg tök ügyes, mert már igazán hosszú szavakkal is boldogul, ha ismer belőle minden betűt.
Erről meg mindig eszembe jut, hogy amikor én tanultam olvasni, akkoriban még volt olyan a tévéújsában, hogy műsorismertetés. Most is emlékszem arra a határtalan örömre, amikor először sikerült kiolvasnom ezt a borzasztóan hosszúnak tűnő szót. :-)
Aztán a kezdeti sikeren felbuzdulva rögtön neki estem a Nagy Indiánkönyvnek. Gondoltam, mit nekem, ide nekem az oroszlánt is!
Húúú nem tudom, szerintem napokig, de lehet hogy hetekig bogarásztam az apró betűs indiántörténetet, mire a 3-dik oldalnál feladtam, de olvasás közben volt rá gondom, hogy aaz első x oldalon szépen kiszíneztem az indiánképeket.
Ezt követően még mindig nem adtam fel, és a következő "olvasmányom Dumastól a Királyné nyakéke volt, mert ezt sokszor láttam az apukám kezében, és gondoltam, akokr ez bizonyára egy igen jó könyv. Nem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy ennek sem jutottam el a 10-dik oldaláig :-)
De szerencsére ezek a kezdeti baklövések nem szegték kedvem, és talán ezért is vagyok Marcikával elnéző, amikor hagyom, hogy ő válassza ki, hogy mit szeretne épp olvasgatni. Persze igyekszem neki való könyveket előtérbe helyezni, ( értsd: oda tenni az orra elé, hogy aztán egész máshoz nyúljon :-) )
Tegnap este például egy kutyás könyvbe kezdett bele: ( Kántor Kata Nózi nyomoz sorozatának egyik kötetébe)
A könyvet ma magával vitte az iskolába is, hogy majd ott is olvasni fogja :-)
Úgy imádom :-)
2020. január 27., hétfő
Számszerint
Szerintem lejött már korábban, hogy számomra ez az egész felvételi hercehurca egy érzelmi hullámvasút. Folyamatosan azt várom, hogy majd ha túl leszünk ezen meg azon, akkor majd biztos jön az a kőlegurulós megkönnyebbülős érzés. Azt gondoltam, ha majd megírják az írásbelit, majd akkor... nem jött.
Aztán, gondoltam, ha majd megtudjuk a pontszámokat, majd akkor...
Na akkor sem jött el.
Úgy kezdődött a péntek, hogy reggel a Máté iskolájában, ahol írt, már fönn voltak az eredmények, így nem teljesen tudtalanul mentem oda megnézni. Elsőre nem tűnt túl kecsegtetőnek az 50 pont körüli pontszám, de aztán végigbogarászva a többi kódot, már nem is tűnt olyan rettenetesen rossznak. Matekból, amiből mindenre fel voltunk készülve, mert Máté azt mondta nem igazán tudta végül csak sikerült 23 pontot összeszednie. Aztán mikor megnéztem, akkor fogtam a fejem, mert egy tök egyszerű feladatot teljesen rosszul értelmezett, és emiatt 6 pontot dobott oda a kutyáknak...
Magyarból viszont kicsit jobbra számítottunk, 30 fölöttire, mert itthon is az ment jobban.
Sajnos ott is több pont is butaságokon ment el... legalábbis nem értem, miért nem válaszolt jól, mert amikor itthon rákérdeztem, akkor jót mondott. De totál mást írt a vonalra. Mindegy.
Annak viszont örültem, hogy volt 2 olyan feladatrész is, amivel már találkoztunk itthon korábban, és akkor nem tudta. Megbeszéltük. És most jól írta! Talán mégsem volt falrahányt borsó az elmúlt fél év. :-) És annak is örültem, hogy a fogalamzásra végül 7 pontot kapott a 10-ből, de ott is elsüsmákolta, mert tök klassz fogalmazást rittyentett a hercegnő varázsfonaláról, csak épp az elején ruhát akart belőle készíteni, a végére meg sál lett belőle... ezért a tartalmi részre levontak 2 pontot, meg egyet a helyesírásra, mert volt egy ordas hibája. ( most nem ugrik be hirtelen mi... de dj helyett gy-t írt, az biztos, ááááá)
Aztán jöttek még egyéb gyerekektől is hírek, hogy kinek hogy sikerült, és a zenekaros társaknak sem lett jelentősen jobb, úgyhogy végül nem is keseredtünk neki annyira, és nagyon bízunk benne, hogy legalább a vésztartalék helyünkre bekerül. Ami csak azért vésztartalék, mert még csak tavaly indult a 6 osztályos képzés, és nemigen tudunk róla semmit.
Aztán innen átrongyoltam a Milán feladatsorait is megnézni. Ott nem töltöttek eredményeket a netre, nem tudom miért nem, így totál tudatlanul léptem be a könyvtárba.
Összességében azt kell mondjam, hogy szépen teljesített Milánka. 79 pontja lett összesen. Ami kicit megkeseríti a szánk ízét, az az, hogy ez nem biztos, hogy elég lesz a Radnótiba. Tavaly például elég lett volna, tavaly előtt nem. Szóval nagy lutri, hogy idán mi lesz...
A matekja neki is meglepően jól sikerült. Jó, mondta, hogy tudta, de máskor is mondott már ilyet..
( persze voltak benne buta elszámolások, amik ha nem lettek volna még +3 pontot is kaphatott volna. ) 42 pontos lett, és még a kiosztó tanárnő, (aki egyébként pont az a matektanár volt, akinél bent voltunk nyílt órán), szóval azzal kezdte, amikor odaadta, hogy húúú, ez egy szép eredmény.
Sajnos a nyelvtanban Milánnak is több figyelmetlensége volt, mint kellett volna, és ezen sajnos súlyos pontokat vesztett. De sebaj, ebből is tanultunk.
Most még beadtam egy fellebbezést, hátha sikerül még 1 pontot hozzáadni.
Úgyhogy végeredményben örülünk is, meg nem is, de mindenképpen büszkék vagyunk rájuk, mert ügyesen helytálltak.
A következő hetekben az a feladatunk, hogy kitaláljuk, hogy ezekkel a számokkal merre tudunk indulni, milyen iskolákba érdemes jelentkezni, ahová még lehet esély bejutni. Ezt sem egyszerű kisakkozni egyébként, hogy legyen A, B, és esetleg C terv is, mindenféle rangsorokat és felvételi statisztikákat bogarászok a neten... áááá, már golyózik a szemem tőle...
Aztán, gondoltam, ha majd megtudjuk a pontszámokat, majd akkor...
Na akkor sem jött el.
Úgy kezdődött a péntek, hogy reggel a Máté iskolájában, ahol írt, már fönn voltak az eredmények, így nem teljesen tudtalanul mentem oda megnézni. Elsőre nem tűnt túl kecsegtetőnek az 50 pont körüli pontszám, de aztán végigbogarászva a többi kódot, már nem is tűnt olyan rettenetesen rossznak. Matekból, amiből mindenre fel voltunk készülve, mert Máté azt mondta nem igazán tudta végül csak sikerült 23 pontot összeszednie. Aztán mikor megnéztem, akkor fogtam a fejem, mert egy tök egyszerű feladatot teljesen rosszul értelmezett, és emiatt 6 pontot dobott oda a kutyáknak...
Magyarból viszont kicsit jobbra számítottunk, 30 fölöttire, mert itthon is az ment jobban.
Sajnos ott is több pont is butaságokon ment el... legalábbis nem értem, miért nem válaszolt jól, mert amikor itthon rákérdeztem, akkor jót mondott. De totál mást írt a vonalra. Mindegy.
Annak viszont örültem, hogy volt 2 olyan feladatrész is, amivel már találkoztunk itthon korábban, és akkor nem tudta. Megbeszéltük. És most jól írta! Talán mégsem volt falrahányt borsó az elmúlt fél év. :-) És annak is örültem, hogy a fogalamzásra végül 7 pontot kapott a 10-ből, de ott is elsüsmákolta, mert tök klassz fogalmazást rittyentett a hercegnő varázsfonaláról, csak épp az elején ruhát akart belőle készíteni, a végére meg sál lett belőle... ezért a tartalmi részre levontak 2 pontot, meg egyet a helyesírásra, mert volt egy ordas hibája. ( most nem ugrik be hirtelen mi... de dj helyett gy-t írt, az biztos, ááááá)
Aztán jöttek még egyéb gyerekektől is hírek, hogy kinek hogy sikerült, és a zenekaros társaknak sem lett jelentősen jobb, úgyhogy végül nem is keseredtünk neki annyira, és nagyon bízunk benne, hogy legalább a vésztartalék helyünkre bekerül. Ami csak azért vésztartalék, mert még csak tavaly indult a 6 osztályos képzés, és nemigen tudunk róla semmit.
Aztán innen átrongyoltam a Milán feladatsorait is megnézni. Ott nem töltöttek eredményeket a netre, nem tudom miért nem, így totál tudatlanul léptem be a könyvtárba.
Összességében azt kell mondjam, hogy szépen teljesített Milánka. 79 pontja lett összesen. Ami kicit megkeseríti a szánk ízét, az az, hogy ez nem biztos, hogy elég lesz a Radnótiba. Tavaly például elég lett volna, tavaly előtt nem. Szóval nagy lutri, hogy idán mi lesz...
A matekja neki is meglepően jól sikerült. Jó, mondta, hogy tudta, de máskor is mondott már ilyet..
( persze voltak benne buta elszámolások, amik ha nem lettek volna még +3 pontot is kaphatott volna. ) 42 pontos lett, és még a kiosztó tanárnő, (aki egyébként pont az a matektanár volt, akinél bent voltunk nyílt órán), szóval azzal kezdte, amikor odaadta, hogy húúú, ez egy szép eredmény.
Sajnos a nyelvtanban Milánnak is több figyelmetlensége volt, mint kellett volna, és ezen sajnos súlyos pontokat vesztett. De sebaj, ebből is tanultunk.
Most még beadtam egy fellebbezést, hátha sikerül még 1 pontot hozzáadni.
Úgyhogy végeredményben örülünk is, meg nem is, de mindenképpen büszkék vagyunk rájuk, mert ügyesen helytálltak.
A következő hetekben az a feladatunk, hogy kitaláljuk, hogy ezekkel a számokkal merre tudunk indulni, milyen iskolákba érdemes jelentkezni, ahová még lehet esély bejutni. Ezt sem egyszerű kisakkozni egyébként, hogy legyen A, B, és esetleg C terv is, mindenféle rangsorokat és felvételi statisztikákat bogarászok a neten... áááá, már golyózik a szemem tőle...
2020. január 20., hétfő
Túl az írásbelin
Először is köszönjük a drukkokat! Biztos odaértek :-)
Azt gondoltam, hogy mjad ha túl leszünk ezen a délelőttön, akkor majd olyan felszabadult érzés lesz bennünk. De nem az lett. Ugyanúgy itt van a feszültség, az idegesség, a bizonytalanság és részemről az aggódás. Ami itt is lesz egészen addig, amíg pontosat nem fogunk már tudni.
A feladatsorokat nem néztük meg. Nem is tudom, meg fogjuk-e...
Előző nap próbáltunk időben lefeküdni, és a meglepően jól alaudtunk mindannyian. :-) Én azt hittem egy percet sem fogok aludni. Én szerintem jobban izgultam, mint ők. Vagy olyan aggódó izgulás volt ez inkább, mert nem tudtam hogyan fog ez a dolog akkor és ott működni, és mit hoz ki a fiúkból. De hát már csak ezért is jó, hogy belevágtunk....
Hogy ne legyen annyira egyszerű, a fiúk nem egy helyen írták a dolgozatot. Több oka is volt ennek, részben praktikussági, részben érzelmi, mindegy is, így döntöttünk, így lett, úgyhogy Feri ment Mátéval, én pedig Milánnal.
Mátééknál a szülők nem mehettek fel az emeletre, ( abban a suliban csak hatodikosok és nyolcadikosok írhattak) a szülők lent várakozhattak az étkezőben, de volt üdítő meg pogácsa az izgalmakat enyhítendő. Máté szünetben sem ment le.
Milánnal már az iskola sarkán találkoztunk az egyik osztálytársával, akivel végül egy teremben is írtak, így végig együtt voltunk. Ami nekem jó volt, mert a várakozási idő alatt kellemesen elbeszélgettünk, így kevésbé volt idegfeszítő az a 2x45 perc.
A magyart írták először, amit szerencsésebbnek gondoltam, mert a magyar ment mindkettejüknek jobban, könnyedébben, és kevésbé volt para, hogy esetleg csalódottan jönnek ki, és emiatt elrontják a másikat.
Milán a magyarról mosolygósan, jókedvűen jött ki, mondott pár dolgot, hogy amiben nem volt biztos, meg 1-2-t amit talán nem tudott, de összességében elégedett volt, aminek örültem, mert így pozitív lendülettel küldhettem vissza matekot írni.
Matek után Milán lelkesedése töretlen volt. Azt mondta könnyű volt, és ment neki. Ami csak annyiból aggaszt, hogy ha túl könnyánek gondolta, akkor remélhetőleg nem azért mert valamit nagyon benézett.
Máté már nem volt ilyen lelkes, sem telefonon, amikor beszéltünk a vizsga után, sem később itthon.
Azt mondta, hogy a magyart könynebbnek érezte, de nagyon sok volt, mert két hosszú szöveg is volt benne, amivel sok idő elment, meg nem tetszett neki a fogalmazás, de azért megírta, és pont időpben végzett. Valami hercegnős fogalmazás volt, ( pontos feladatot nem tudok, mert nem néztük meg a feladatsort), ami azért eléggé szivatás szerintem, mert egy fiúnak, még ha jó fogalmazó is, és még ha sokat is olvas, akkor sincs szerintem annyira választékos szókincse ebből a témából, mint egy lánynak, aki tüllszoknyák és selyemfátylak között nő fel. Máté kalandkönyveiben meg túlélő könyveiben nemigen térnek ki az üvegcipőre... na mindegy.. szerintem ez nem volt fair, pláne, hogy a korábbi évek feladatsoraiban egyszer sem volt ennyire egyoldalú téma. ( volt kirándulós, cirkuszos, iskolai barátságos, osztálykirándulásos, meg mit tudom én, szóval tök normál hétköznapi témák.) De mindegy is.. ez volt, ezt kellett megoldani.
A matekra meg egyértelműen azt mondta, hogy neki nagyon nehéz volt. Úgyhogy nem is tudom, mire készüljünk.
Közben beszéltem néhány sorstárs anyukával, és mind a kettejük gyereke hasonlóan vélekedett. Főleg a matek miatt voltak kiakadva az ő gyerekeik is, de mivel ők sme néztek feladatsort, konkrétumokat nem tudtunk megvitatni, csak hogy csalódottak voltak.
Hát majd legkésőbb pénteken kiderül, hogy mennyi is lett az annyi, és az mire lesz elég. Addig még rágjuk egy kicsit a körmünket.
Azt gondoltam, hogy mjad ha túl leszünk ezen a délelőttön, akkor majd olyan felszabadult érzés lesz bennünk. De nem az lett. Ugyanúgy itt van a feszültség, az idegesség, a bizonytalanság és részemről az aggódás. Ami itt is lesz egészen addig, amíg pontosat nem fogunk már tudni.
A feladatsorokat nem néztük meg. Nem is tudom, meg fogjuk-e...
Előző nap próbáltunk időben lefeküdni, és a meglepően jól alaudtunk mindannyian. :-) Én azt hittem egy percet sem fogok aludni. Én szerintem jobban izgultam, mint ők. Vagy olyan aggódó izgulás volt ez inkább, mert nem tudtam hogyan fog ez a dolog akkor és ott működni, és mit hoz ki a fiúkból. De hát már csak ezért is jó, hogy belevágtunk....
Hogy ne legyen annyira egyszerű, a fiúk nem egy helyen írták a dolgozatot. Több oka is volt ennek, részben praktikussági, részben érzelmi, mindegy is, így döntöttünk, így lett, úgyhogy Feri ment Mátéval, én pedig Milánnal.
Mátééknál a szülők nem mehettek fel az emeletre, ( abban a suliban csak hatodikosok és nyolcadikosok írhattak) a szülők lent várakozhattak az étkezőben, de volt üdítő meg pogácsa az izgalmakat enyhítendő. Máté szünetben sem ment le.
Milánnal már az iskola sarkán találkoztunk az egyik osztálytársával, akivel végül egy teremben is írtak, így végig együtt voltunk. Ami nekem jó volt, mert a várakozási idő alatt kellemesen elbeszélgettünk, így kevésbé volt idegfeszítő az a 2x45 perc.
A magyart írták először, amit szerencsésebbnek gondoltam, mert a magyar ment mindkettejüknek jobban, könnyedébben, és kevésbé volt para, hogy esetleg csalódottan jönnek ki, és emiatt elrontják a másikat.
Milán a magyarról mosolygósan, jókedvűen jött ki, mondott pár dolgot, hogy amiben nem volt biztos, meg 1-2-t amit talán nem tudott, de összességében elégedett volt, aminek örültem, mert így pozitív lendülettel küldhettem vissza matekot írni.
Matek után Milán lelkesedése töretlen volt. Azt mondta könnyű volt, és ment neki. Ami csak annyiból aggaszt, hogy ha túl könnyánek gondolta, akkor remélhetőleg nem azért mert valamit nagyon benézett.
Máté már nem volt ilyen lelkes, sem telefonon, amikor beszéltünk a vizsga után, sem később itthon.
Azt mondta, hogy a magyart könynebbnek érezte, de nagyon sok volt, mert két hosszú szöveg is volt benne, amivel sok idő elment, meg nem tetszett neki a fogalmazás, de azért megírta, és pont időpben végzett. Valami hercegnős fogalmazás volt, ( pontos feladatot nem tudok, mert nem néztük meg a feladatsort), ami azért eléggé szivatás szerintem, mert egy fiúnak, még ha jó fogalmazó is, és még ha sokat is olvas, akkor sincs szerintem annyira választékos szókincse ebből a témából, mint egy lánynak, aki tüllszoknyák és selyemfátylak között nő fel. Máté kalandkönyveiben meg túlélő könyveiben nemigen térnek ki az üvegcipőre... na mindegy.. szerintem ez nem volt fair, pláne, hogy a korábbi évek feladatsoraiban egyszer sem volt ennyire egyoldalú téma. ( volt kirándulós, cirkuszos, iskolai barátságos, osztálykirándulásos, meg mit tudom én, szóval tök normál hétköznapi témák.) De mindegy is.. ez volt, ezt kellett megoldani.
A matekra meg egyértelműen azt mondta, hogy neki nagyon nehéz volt. Úgyhogy nem is tudom, mire készüljünk.
Közben beszéltem néhány sorstárs anyukával, és mind a kettejük gyereke hasonlóan vélekedett. Főleg a matek miatt voltak kiakadva az ő gyerekeik is, de mivel ők sme néztek feladatsort, konkrétumokat nem tudtunk megvitatni, csak hogy csalódottak voltak.
Hát majd legkésőbb pénteken kiderül, hogy mennyi is lett az annyi, és az mire lesz elég. Addig még rágjuk egy kicsit a körmünket.
2020. január 17., péntek
Mai nyugi (helyett)
Szép elképzelés volt, hogy a holnapi felvételi előtt ma a Nagyok már nem mennek iskolába. Hogy legyen egy kis nyugi, egy kis ráhangolódás, hogy ne legyen egy merő rohanás a nap, amikor este dőlünk haza, és semmi relax, csak gyorsan vacsi-fürdés-alvás.
Szép elképzelés volt...
Már reggel, amikor Marciban tudatosult, hogy a tesói ma nem mennek suliba, na akkor ahogy előre borítékolható volt, bekattant. Mindig ez van. Hogy nem igazság, meg milyen szemetek vagyunk, hogy neki menni kell, meg ilyenek...
Persze elindultak, de az ablaktól a konyháig menve pont átfutott a fejemen, hogy vajon mikor hívnak majd a suliból, hogy menjek érte, mert van valami baja...
Reggel kb. 9-től fél 10-ig sikerült Milánnak úgy kihoznia a sodromból, hogy sírva könyörögtem a jóistennek, hogy csapjon belém egy villám, vagy nem tudom, de ne kelljen már ötszázhuszadjára elmondanom egyik gyerekemnek sem, felvételi előtt 1 nappal, hogy úgy kezdjük már a feladat megoldását, hogy mondjuk elolvassuk, hogy mi a feladat. ( Milán, bár nem ment iskolába, korán kelt, és míg Mátéra vártunk, hogy felébredjen, és reggelizzünk, addig ő összedobott egy feladatsort. szó szerint összedobta... Grrrr....)
Mindegy. Túltettük magunkat rajta. Átbeszéltük utoljára a buktatókat. Amik igazából nem is igazi buktatók, hanem egyszerű figyelmetlenségek, és a kapkodás következményei. Aztán meg jön a jaaaaa, meg a könnypotyogtatás.
Máté is átnézett és megoldott néhány matekpéldát, amik nem mentek olyan flottul. Ő kivételesen nem haragított magára.
Na és akkor mire megtaláltuk volna a lelki békénket, na akkor csörgött a telefonom. Marika néni hívott, hogy Marci elesett korcsolyázás közben, beütötte a fejét, és érte tudok-e menni.
Éppen az ebédfőzésnek álltam volna neki, amit így félre raktam.
Félig csizmában és már majdnem úton eszembe villant, hogy atyaég Milánnak ma kora délután oboaórája van, és majdnem elfelejtettük. Mentségünkre szóljon, hogy helyettesítő tanár van a héten, és máskor tart órát, mint ahogy egyébként járunk. Szóval gyorsan elrongyoltam Marciért, akinek mire visszaértek a suliba már nem nagyon volt baja, szerencsére. Lett mondjuk egy púp a fején, de ezt leszámítva nem volt baja. szerencsére. De azért menet közben és amíg vártam rájuk alaposan bennem volt a para.
Hazafelé baktatva már láttam, hogy az ebédfőzés már nem fog beleférni az otthontöltött időbe... Hazaérkezés után gyorsan elmentünk Milánnal oboázni. Marcit ágyba dugtam, és Mátéra bíztam, hogy figyeljen rá. Viberen tartottuk a kapcsolatot, de nem volt semmi gond.
Délután 4-kor sikerült is megebédelnünk.
Azóta már kutya baja sincs persze. Nehezn tudom rávenni, hogy maradjon már legalább ma délután fekve, és ne ugrabugráljon, ne táncoljon, hanem csak feküdjön és pihengessen.
Holnap végre túlleszünk az írásbelin. Bárhogy is lesz, már nagyon ránk fér, hogy kipipálhassuk.
Számomra az egészben a legrosszabb a bizonytalanság, hogy hogyan tudnak majd ott és akkor jól koncentrálni.
Továbbra is tartom, hogy Milánnak ott lenne a helye egy JÓ iskolában. És képes is rá, és meg is tudja csinálni. Egy dolgon csúszhat meg csak, és az a kapkodás. Mert azt hiszi, hogy tudja, és elkapkodja.
Máté eredményei nem annyira stabilak, nála azért voltak, és bizonyára vannak is még hiányosságok, ő viszont nem az a kapkodós fajta, pont ellenkezőleg... nála meg ez a csücskös. De Máté szokott azért meglepetéseket okozni, és meglepően összeszedetten dolgozni. Reméljük, holnap is jó szögben fog rá sütni a nap :-)
Még egyszer átbeszéltük, hogy kell figyelni pl. a fogalmazásnál. Hogy a szövegértéses résznél is nézzen rá az órájára, nehogy túl sokat szöttyögjön vele.
Nem tudom, mindent megtettünk-e... Bizonyára tudnánk még egy fél évet készülgetni. Mondjuk én tuti agyvérzést kapnék... a lényeg, hogy nyilván lenne még mit tanulni, átismételni, de amit tudtunk a jelen állapotunkban, a mostani szintjükön talán megtettünk.
Holnap túllesznek rajta, most csak ez a lényeg. utána már okosabbak leszünk.
Szóval holnap 10-től nekem mindkét kezem csuriban lesz :-) Ha van szabad kezetek akkortájt, akkor ránkférne egy kis plusz szerencse, kösziiii :-)
2020. január 6., hétfő
Milán szülinapja
Hiába, hogy azt hajtogattuk neki, hogy a lézerbuli volt a szülinapi ajándéka, ezt tartsa észbe, persze azért kapott ajándékot a születésnapjára is, és még a szokásos strandot sem hagytuk ki. A születése napján szokás szerint Szentesen voltunk, évek óta így van ez, talán csak egyszer volt kivétel.
Mióta ráuntunk, kinőttük Makót, azóta eléggé bajban vagyunk, hogy hová menjünk, mert hiába van sok jó strand Szentes környékén, olyan, ami belül is izgalmas, jóval kevesebb van, pláne, ha még minél kevesebbet is szeretnénk autózni.
Tavaly Gyopároson voltunk, ami jó volt, jó volt, de abban az egy medencében, amiben Marcival el lehetett lenni, míg a nagyok csúsztak, neki pont nem ért még le a lába, és így olyan macera volt az egész.
Mondjuk lehet, hogy idén már leért volna... most már mindegy, idén gondoltuk kipróbáljuk Cserkeszőlőt, mert azt is nézegetem már ezer éve.
Képeken nagyon jól nézett ki, és volt nagy benti csúszda, ami fontos, ha nem a legfontosabb, úgyhogy nekivágtunk.
Fél órát kellett csak autóznunk, és már ott is voltunk.
Egészen furcsa az egész kialakítása, mert egyszer fizettünk a belépőért, aztán átvágtunk a kinti strandrészen, be egy másik épületbe, ott kaptunk szekrénykulcsot. Meg utóbb kiderült, hogy a csúszdára is kell külön csúszdajegy, ami nem volt sehol sem feltüntetve korábban, csak amikor már ott álltunk a csúszda előtt. Mindegy, a nagyokat befizettük csúszdára, Marci meg cukin elpingvinbabuzott a medencékben. Ő nem is akart felmenni, de nem is mehetett volna, mert 1. nem tud még rendesen úszni, meg alacsonyabb is a vállmagassága, mint az előírt.
Kint nagyon szép napos idő volt, én be is próbálkoztam reggel, hogy menjünk inkább kirándulni strand helyett, de nem voltam túl népszerű....
Bent egyetlen képet sem lőttünk, csak kifelé a fa mellé álltak gyorsan, de nekem meg el kellett kapkodni a fotót, mert egy kövér, fürdőköpenyes pacák majdnem belegyalogolt a képbe. Úgyhogy homályos minden, de ott a fa. Mindenesetre a Nagyok nagyon jót csúszdáztak, amikor pedig ment a sodrófolyosó, akkor meg ott pörögtünk. A víz kicsit hideg volt, épp csak egy pár fokkal volt hűvösebb annál, hogy kellemes legyen benne időzni. Mert oké, hogy Marci ügyesen elugrabugrált, de én csak nem kezdek el ugrálni már... Az egyik gyógyvizesbe nem mehettek gyerekek egyáltalán, a másik hígítottba igen, de ott is forgatták az emberek a szemüket, amikor Marcival bementünk. De azért túléltük. Nagy duzzogva. Felváltva mentünk a szaunába melegedni.
Nem tudom... ez a medencés strandolás, pláne télen, ez nekem még mindig életidegen.
Strand után beültünk a fürdő melletti pizzériába, hogy megünnepeljük a fiúk szülinapját. Mátéra is ittunk-ettünk, mert amikor a napja volt, akkor nem volt idő arra, hogy külön elmenjünk pizzázni. Egy nagy és egy hagyományos pizzát kértünk, és olyan isteni finom volt, és a fiúk is biztos ki voltak éhezve a fürdés után, hogy minden morzsát összeszedtek. Semmi sem maradt.
Teli hassal siettünk vissza Szentesre, hogy el ne késsünk az esti, szokásos Újévi koncertről, és legyen még egy kis idő szusszanni.
A napot pedig igazán különlegesen zártuk. :-)
Milán már egy ideje mondogatja, hogy ő szereti a pacalt. Papa szokott venni a kifőzdében pacalt, amikor van, és megkértük, hogy ha lesz, akkor vegyen már egy plusz adagot, amit Milán megkóstolhat. Én biztos voltam benne, hogy Milán nem evett még sosem pacalt. Én tuti nem főztem ilyet, és nem is tervezem, hogy fogok valaha is. De ő állította, hogy ő már evett, és hogy ő azt szereti. Szóval este Papa pacallal várta haza a szülinapos Milánkát.
És nem megette? Tényleg ízlett neki! Meg Marcinak is.
Persze tortája is volt, csak azt egy nappal korábban kapta, a családi ebéden.
Máté is kapott egy tortát.
Nem maradt idén sem megünnepeletlenül ez a kis csibész. :-)
A szilvesztert itthonn töltöttük tévézéssel. Olyan hideg volt, mire hazaértünk, meg kicsit késő is, hogy nem volt már kedvünk visszabuszozni az ügetőre, pedig a gyerekek nagyon mondták. NA de majd jövőre, hátha megint. Cserébe néztünk itthonról pár futamot, meg Észbontókon szocializálódtak.
Mióta ráuntunk, kinőttük Makót, azóta eléggé bajban vagyunk, hogy hová menjünk, mert hiába van sok jó strand Szentes környékén, olyan, ami belül is izgalmas, jóval kevesebb van, pláne, ha még minél kevesebbet is szeretnénk autózni.
Tavaly Gyopároson voltunk, ami jó volt, jó volt, de abban az egy medencében, amiben Marcival el lehetett lenni, míg a nagyok csúsztak, neki pont nem ért még le a lába, és így olyan macera volt az egész.
Mondjuk lehet, hogy idén már leért volna... most már mindegy, idén gondoltuk kipróbáljuk Cserkeszőlőt, mert azt is nézegetem már ezer éve.
Képeken nagyon jól nézett ki, és volt nagy benti csúszda, ami fontos, ha nem a legfontosabb, úgyhogy nekivágtunk.
Fél órát kellett csak autóznunk, és már ott is voltunk.
Egészen furcsa az egész kialakítása, mert egyszer fizettünk a belépőért, aztán átvágtunk a kinti strandrészen, be egy másik épületbe, ott kaptunk szekrénykulcsot. Meg utóbb kiderült, hogy a csúszdára is kell külön csúszdajegy, ami nem volt sehol sem feltüntetve korábban, csak amikor már ott álltunk a csúszda előtt. Mindegy, a nagyokat befizettük csúszdára, Marci meg cukin elpingvinbabuzott a medencékben. Ő nem is akart felmenni, de nem is mehetett volna, mert 1. nem tud még rendesen úszni, meg alacsonyabb is a vállmagassága, mint az előírt.
Kint nagyon szép napos idő volt, én be is próbálkoztam reggel, hogy menjünk inkább kirándulni strand helyett, de nem voltam túl népszerű....
Nem tudom... ez a medencés strandolás, pláne télen, ez nekem még mindig életidegen.
Strand után beültünk a fürdő melletti pizzériába, hogy megünnepeljük a fiúk szülinapját. Mátéra is ittunk-ettünk, mert amikor a napja volt, akkor nem volt idő arra, hogy külön elmenjünk pizzázni. Egy nagy és egy hagyományos pizzát kértünk, és olyan isteni finom volt, és a fiúk is biztos ki voltak éhezve a fürdés után, hogy minden morzsát összeszedtek. Semmi sem maradt.
Teli hassal siettünk vissza Szentesre, hogy el ne késsünk az esti, szokásos Újévi koncertről, és legyen még egy kis idő szusszanni.
A napot pedig igazán különlegesen zártuk. :-)
Milán már egy ideje mondogatja, hogy ő szereti a pacalt. Papa szokott venni a kifőzdében pacalt, amikor van, és megkértük, hogy ha lesz, akkor vegyen már egy plusz adagot, amit Milán megkóstolhat. Én biztos voltam benne, hogy Milán nem evett még sosem pacalt. Én tuti nem főztem ilyet, és nem is tervezem, hogy fogok valaha is. De ő állította, hogy ő már evett, és hogy ő azt szereti. Szóval este Papa pacallal várta haza a szülinapos Milánkát.
És nem megette? Tényleg ízlett neki! Meg Marcinak is.
Persze tortája is volt, csak azt egy nappal korábban kapta, a családi ebéden.
 |
| Az én kis tízévesem :-) |
Máté is kapott egy tortát.
 |
| Fannikával |
A szilvesztert itthonn töltöttük tévézéssel. Olyan hideg volt, mire hazaértünk, meg kicsit késő is, hogy nem volt már kedvünk visszabuszozni az ügetőre, pedig a gyerekek nagyon mondták. NA de majd jövőre, hátha megint. Cserébe néztünk itthonról pár futamot, meg Észbontókon szocializálódtak.
2020. január 2., csütörtök
Karácsony, év vége, miegymás
Az, hogy még csak most jutok el a dokumentációmban a karácsonyig, hűen tükrözi az előző év egészét, mert elsőre rögtön az ugrik be, hogy már rendszeressé vált az, hogy utóbejegyzéseket gyártok. Kicsit zavar, bár már nem annyira mint korábban, de abbahagyni semmiképp nem szeretném, egyelőre, mert nagyon szeretem visszakeresni a régi bejegyzéseimben a régi kalandokat, legyen az gyerekcsíny, vagy egy fotó, vagy egy kirándulás, amire már nem emlékszem pontosan. szóval egyelőre ha nem is újult erővel, de nekivágok egy újabb blogévnek :-) ( Bár a blog születésnapja nem ilyenkor van, hanem augusztusban...)
Blogilag a tavalyi év egy hajszálnyival amúgy jobbra jött ki, mint 2018, mert egész pontosan 15-tel több bejegyzést írtam tavaly, mint tavaly előtt, és bár nem értem el a kitűzött 100-t, csak 2 hiányzott. Igazából meg is lehetett volna, csak nem volt türelmem decemberben az egészhez, és nem szenteltem külön posztot pl. Milán fergeteges bulijának, mit ahogy sok egyébnek sem, de sebaj.
Hogy a karácsony se maradjon megemlítetlenül...
Idén viszonylag időben, kevés variálással sikerült beszereznünk a fát, és még 23-án sikerült is feldíszítenünk. Ez csak annyiból említésre méltó, mert évek óta folyamatosan korábban szeretné(n)k fát díszíteni, mint 24., mert másnap rendre elutazunk, és alig látjuk a csodaszép fánkat.
Marci nagyon kis lelkes volt, nagyjából ő vezényelte le az egész fadíszítést.
Mézeskalácsot is sütöttünk az utolsó pillanatban, kétszer is. Az első adag villámgyorsan elfogyott, a második maradékát még most is rágcsálják, de csak azért mert itthon hagytunk egy nagy tállal.
Az ajándékok tekintetében szerintem sikerült meglepnünk a fiúkat, voltak olyanok, amikről nem is gondoltuk volna, hogy ekkora sikerük lesz, pl. az elekromos fogkefék, voltak kívánságlistáról teljesülő álmok, pl. a chrono bomb Marcinak és Milánnak, vagy a sétáló kutya, vagy a minikamera és a Rubik kocka Máténak, amire decemberben már többedjére mondta, hogy "pont ilyet szerettem volna!" de kaptak hasznos ajándékokat is, Máté pl. pulóvert, mert nő mint a gomba, és persze könyveket, amikre szép sorban sor fog kerülni az évben.
Marci egy igazi Manchester United-os mezt is kapott az angliai Jézuskától.
Családi ebéd. Marci ügyesen kitakart mindenkit a kezével :-)
Milán a buliján egy jengát is kapott az egyik barátjától. Marci hihetetlen ügyes jengás, nem is gondoltam volna :-)
De az elemek kreatívan használhatók :-)
Még iskolaidőben volt Marciéknál karácsonyi ünnepség, ahol irtó cukik voltak. Az elejéről lemaradtam, mert Milánnak még volt egy oboafújása szolfézson, de a versmondásra, és a táncra már odaértünk. Marci előtte fájlalta a hasát. Állítólag annyira rosszul volt, hogy Kincső néni még fel is hívott, hogy Marci nincs jól, ne lepődjek majd meg, ha megérkezem. Aztán mire jött a fellépés ideje összeszedte magát, és műsor közben, utána meg pláne, semmi baja nem volt. szerintem csak lámpalázas volt.
Blogilag a tavalyi év egy hajszálnyival amúgy jobbra jött ki, mint 2018, mert egész pontosan 15-tel több bejegyzést írtam tavaly, mint tavaly előtt, és bár nem értem el a kitűzött 100-t, csak 2 hiányzott. Igazából meg is lehetett volna, csak nem volt türelmem decemberben az egészhez, és nem szenteltem külön posztot pl. Milán fergeteges bulijának, mit ahogy sok egyébnek sem, de sebaj.
Hogy a karácsony se maradjon megemlítetlenül...
Idén viszonylag időben, kevés variálással sikerült beszereznünk a fát, és még 23-án sikerült is feldíszítenünk. Ez csak annyiból említésre méltó, mert évek óta folyamatosan korábban szeretné(n)k fát díszíteni, mint 24., mert másnap rendre elutazunk, és alig látjuk a csodaszép fánkat.
Marci nagyon kis lelkes volt, nagyjából ő vezényelte le az egész fadíszítést.
Mézeskalácsot is sütöttünk az utolsó pillanatban, kétszer is. Az első adag villámgyorsan elfogyott, a második maradékát még most is rágcsálják, de csak azért mert itthon hagytunk egy nagy tállal.
Az ajándékok tekintetében szerintem sikerült meglepnünk a fiúkat, voltak olyanok, amikről nem is gondoltuk volna, hogy ekkora sikerük lesz, pl. az elekromos fogkefék, voltak kívánságlistáról teljesülő álmok, pl. a chrono bomb Marcinak és Milánnak, vagy a sétáló kutya, vagy a minikamera és a Rubik kocka Máténak, amire decemberben már többedjére mondta, hogy "pont ilyet szerettem volna!" de kaptak hasznos ajándékokat is, Máté pl. pulóvert, mert nő mint a gomba, és persze könyveket, amikre szép sorban sor fog kerülni az évben.
Marci egy igazi Manchester United-os mezt is kapott az angliai Jézuskától.
Családi ebéd. Marci ügyesen kitakart mindenkit a kezével :-)
Milán a buliján egy jengát is kapott az egyik barátjától. Marci hihetetlen ügyes jengás, nem is gondoltam volna :-)
 |
| Nándika |
Még iskolaidőben volt Marciéknál karácsonyi ünnepség, ahol irtó cukik voltak. Az elejéről lemaradtam, mert Milánnak még volt egy oboafújása szolfézson, de a versmondásra, és a táncra már odaértünk. Marci előtte fájlalta a hasát. Állítólag annyira rosszul volt, hogy Kincső néni még fel is hívott, hogy Marci nincs jól, ne lepődjek majd meg, ha megérkezem. Aztán mire jött a fellépés ideje összeszedte magát, és műsor közben, utána meg pláne, semmi baja nem volt. szerintem csak lámpalázas volt.
2019. december 29., vasárnap
Év végi zanza
Ott csúsztam el, amikor Marci december közepén lebetegedett. Nem nagyon, nem volt annyira nagyon vészes, csak épp annyira, hogy egy hétig itthon köhécselt, ahelyett, hogy iskolába ment volna, és ezzel jól felborította a heti tervet. Mert a betervezett ajándékvásárlásokat nyilán nem lehetett vele elintézni, még a neten keresgélni sem nagyon, mert sasol, figyel, kukucskál. Nyilván a Nagyok ilyen-olyan programját nem lehetett e miatt lemondani, így bár betegen volt, mégsem tudtunk csak úgy itthon lazulni, filmet nézve, szirupot iszogatva, hanem mindig volt valami... zongoráspróba, oboaóra, Luca napi készülődés, majd vásár, szóval csak a szokásos.
Aztán mire ő meggyógyult, akkor már én éreztem, hogy nem stimmel velem valami, mert hideg volt az orrom belülről, ami nálam a betegség előszele.
Kedden még elvittem Mátét hegedűvizsgára, de akkor már nem nagyon voltam jól. Őt szerencsére ez nem zavarta a jó szereplésben. LINK
Aztán olyan is volt, hogy egy szombaton, (amikor még nem voltam beteg), akkor megtartottuk Milán szülinapi buliját, amire már tavaly óta várt. De tényleg! Már tavaly ilyenkor kitalálta, hogy ő a Lézer Arénában szeretne bulit, amikor ott voltak meghívottak, és nagyon tetszett neki. Én kicsit reménykedtem benne, hogy hátha majd egy év alatt kiheveri és kitalál mást, de nem, nem felejtett, és nagyjából havonta emlékeztetett rá, hogy el ne felejtsek helyet foglalni. Végül muszáj volt beadnom a derekam, és még november elején foglaltam nekik helyet. ( Már ekkor is szűkös lehetőségek voltak csak, szóval nem volt korai)
Na ez után már csak ki kellett várni, hogy eljöjjön nagy nap! Konkrétan számolta a napokat visszafelé. Nem mondom, cuki volt, ahogy lelkesedik :-)
Aztán amikor eljött végre a nagy nap, akkor nagyon örültünk, hogy az összes kis meghívott közül csak 1 nem tudott eljönni, de őt pótoltuk egy meghívott kistesójával, ( egy lánnyal), így mindkét csapat teljes volt, mehetett a harc.
Az ünnepelt Juventusos tortát kért, így azt kapott, meg rengeteg ajándékot a haveroktól :-)
Különösen büszke vagyok, hogy magam böngyörgettem feketére a hófehér fondatot ételfestő porral :-)
A buli másnapján ültük meg Máté 12-dik szülinapját. Ő egy ünnepi Bozsik focival indította a napot, úgyhogy a csapattársaktól is kapott egy kis fülhúzogatást, aztán este otthon, csendes családi körben ünnepeltük meg a Legnagyobbunkat.
Minden évben változó, hogy kinek mennyire találtjuk el az ajándékait. Máténak mondjuk mindig vannak ötletei, hogy mit szeretne, most is voltak, úgyhogy vele idén egészen könnyű dolgunk volt, mert egy részét megkapta szülinapjára, egy részét meg karácsonyra, és még olyat is kapott, amiről nem álmodott, de mégis nagyon örült neki.
Az egyik ilyen meglepetés volt, hogy reggel egy meleg szarvasos mamuszt toltam elé, merthogy mindig elcsente az én meleg, bundás házimamuszomat, és amikor megláttam a pepco-ban ezt a szarvasmamuszt, akkor rögtön Mátékám jutott eszembe.
És ha hiszitek, ha nem, úgy örült ennek az 1500 ft-os mamusznak, mint majom a farkának! Aminek meg én örültem, hogy azért még nem csak a drága ajándék az ajándék számára. Aranyos volt nagyon.
Aztán este kapott még egy blutooth-os fejhallgatót is, amire vágyott.
( amit aztán másnap vissza kellett vinnem kicserélni, mert nem működött, de minden simán ment, és szó nélkül kicserélték a mediamarkt-ban. )
Amúgy meg döbbenet, hogy mér tizenkettő... már nagyobb mint én. Ha bizonyos szögből nézzük, akkor már látszik a bajusza. Nagy nyurga keze-lába kamasz, annak minden előnyével ( már ha van :-) ) és hátrányával. De még mindig szoktam neki esti "mesét" olvasni, még mindig kér esti ölelést és jóéjtpuszit, és bár olyan sok idegesítő dolga van, alapvetően rendes gyerek. És imádjuk.
Aztán olyan is volt még, hogy 20-án, az utolsó tanítási nap délutánján, Máté meg 4 barátja elmentek az Aréna Plázába megnézni az új Star wars filmet. Egy másik anyuka már november elején megvette neten a jegyeket, és úgy állapodtunk meg, hogy én elkísérem oda a fiúkat, a férje meg értük megy, amikor vége lesz a filmnek. Én pont aznapra voltam a legrosszabb egészségi állapotban, alig éltem, a torkomban tüskés sünök szúrkáltak, és nem volt hangom, de nem volt mit tenni, el kellett juttatni a fiúkat a plázába.
Úgy volt, hogy a suli előtt találkozunk majd, de közben ketten már előtte átjöttek hozzánk, úgyhogy már csak 2 srácot kellett bevárni, de ők meg ott voltak időben, úgyhogy minden simán ment. A srácok jó fejek voltak, az úton is, meg ott, várakozás közben is jót dumáltunk, már amennyire én bírtam beszélni, de jó hallgatóság voltam. :-)
Ott vettünk imax szemüveget, meg popcornt-üdítővel, és már bent is voltak a fiúk.
Öten voltak, csak az egyikük lemaradt, vagy előre ment, vagy mit tudom én... de sokat nem lehetett a fotófal előtt ácsorogni és várakozni, mert sor állt ám ott! Még valami tévések is csináltak interjúkat a fal előtt fotózkodókkal, de azt mi megúsztuk. Vagyis a fiúk. Nem volt bennük túl nagy a szereplési vágy.
A film azt mondják jó volt. Jó hosszú... Mindenesetre fel voltak spanolva rendesen, amikor leszedtem őket a buszról este.
Na majd innen folytatom...
 |
| Pótol |
Aztán mire ő meggyógyult, akkor már én éreztem, hogy nem stimmel velem valami, mert hideg volt az orrom belülről, ami nálam a betegség előszele.
Kedden még elvittem Mátét hegedűvizsgára, de akkor már nem nagyon voltam jól. Őt szerencsére ez nem zavarta a jó szereplésben. LINK
Aztán olyan is volt, hogy egy szombaton, (amikor még nem voltam beteg), akkor megtartottuk Milán szülinapi buliját, amire már tavaly óta várt. De tényleg! Már tavaly ilyenkor kitalálta, hogy ő a Lézer Arénában szeretne bulit, amikor ott voltak meghívottak, és nagyon tetszett neki. Én kicsit reménykedtem benne, hogy hátha majd egy év alatt kiheveri és kitalál mást, de nem, nem felejtett, és nagyjából havonta emlékeztetett rá, hogy el ne felejtsek helyet foglalni. Végül muszáj volt beadnom a derekam, és még november elején foglaltam nekik helyet. ( Már ekkor is szűkös lehetőségek voltak csak, szóval nem volt korai)
Na ez után már csak ki kellett várni, hogy eljöjjön nagy nap! Konkrétan számolta a napokat visszafelé. Nem mondom, cuki volt, ahogy lelkesedik :-)
Aztán amikor eljött végre a nagy nap, akkor nagyon örültünk, hogy az összes kis meghívott közül csak 1 nem tudott eljönni, de őt pótoltuk egy meghívott kistesójával, ( egy lánnyal), így mindkét csapat teljes volt, mehetett a harc.
 |
| a Banda |
A buli másnapján ültük meg Máté 12-dik szülinapját. Ő egy ünnepi Bozsik focival indította a napot, úgyhogy a csapattársaktól is kapott egy kis fülhúzogatást, aztán este otthon, csendes családi körben ünnepeltük meg a Legnagyobbunkat.
Minden évben változó, hogy kinek mennyire találtjuk el az ajándékait. Máténak mondjuk mindig vannak ötletei, hogy mit szeretne, most is voltak, úgyhogy vele idén egészen könnyű dolgunk volt, mert egy részét megkapta szülinapjára, egy részét meg karácsonyra, és még olyat is kapott, amiről nem álmodott, de mégis nagyon örült neki.
Az egyik ilyen meglepetés volt, hogy reggel egy meleg szarvasos mamuszt toltam elé, merthogy mindig elcsente az én meleg, bundás házimamuszomat, és amikor megláttam a pepco-ban ezt a szarvasmamuszt, akkor rögtön Mátékám jutott eszembe.
És ha hiszitek, ha nem, úgy örült ennek az 1500 ft-os mamusznak, mint majom a farkának! Aminek meg én örültem, hogy azért még nem csak a drága ajándék az ajándék számára. Aranyos volt nagyon.
Aztán este kapott még egy blutooth-os fejhallgatót is, amire vágyott.
( amit aztán másnap vissza kellett vinnem kicserélni, mert nem működött, de minden simán ment, és szó nélkül kicserélték a mediamarkt-ban. )
 |
| a Nagyfiú |
Aztán olyan is volt még, hogy 20-án, az utolsó tanítási nap délutánján, Máté meg 4 barátja elmentek az Aréna Plázába megnézni az új Star wars filmet. Egy másik anyuka már november elején megvette neten a jegyeket, és úgy állapodtunk meg, hogy én elkísérem oda a fiúkat, a férje meg értük megy, amikor vége lesz a filmnek. Én pont aznapra voltam a legrosszabb egészségi állapotban, alig éltem, a torkomban tüskés sünök szúrkáltak, és nem volt hangom, de nem volt mit tenni, el kellett juttatni a fiúkat a plázába.
Úgy volt, hogy a suli előtt találkozunk majd, de közben ketten már előtte átjöttek hozzánk, úgyhogy már csak 2 srácot kellett bevárni, de ők meg ott voltak időben, úgyhogy minden simán ment. A srácok jó fejek voltak, az úton is, meg ott, várakozás közben is jót dumáltunk, már amennyire én bírtam beszélni, de jó hallgatóság voltam. :-)
Ott vettünk imax szemüveget, meg popcornt-üdítővel, és már bent is voltak a fiúk.
Öten voltak, csak az egyikük lemaradt, vagy előre ment, vagy mit tudom én... de sokat nem lehetett a fotófal előtt ácsorogni és várakozni, mert sor állt ám ott! Még valami tévések is csináltak interjúkat a fal előtt fotózkodókkal, de azt mi megúsztuk. Vagyis a fiúk. Nem volt bennük túl nagy a szereplési vágy.
A film azt mondják jó volt. Jó hosszú... Mindenesetre fel voltak spanolva rendesen, amikor leszedtem őket a buszról este.
Na majd innen folytatom...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)