2018. február 14., szerda

Felújításilag

Rég írtam már arról, hogy is állunk. Meg mindig elfelejtek fényképet csinálni az épp aktuális helyzetről, így a mostani képek sem pont frissek, de azért még nem olyan régiek.
Szóval... nagyjából ami eddig megcsinálható volt, az meg lett csinálva.
Vízcsövek rendben.
Fűtéscsövek a padlóban.
Radiátorok a falon.
Gázszerelés elvileg pipa, nyomáspróba megvolt.
Villanyszerelés folyamatban.
Csütörtökön, holnap, jön a statikus a terasz miatt. Elvileg. Eddig már kétszer volt időpont megbeszélve, azt hiszem, de egyszer biztos.
Jövő héten elvileg meglesz a betonozás. Reméljük addigra az időjárás is mellénk áll, különben megint el lesz halasztva.
Aztán már nincs más dolgunk, mint várni a tavaszt, hogy ki lehessen kapni az ablakokat,  és lassan a burkolatokban és az egyéb berendezésekben is döntenünk kéne.

Képileg.
Ha belépünk az ajtón, akkor ott lesz az előszoba, jobbra  lesz átvágva a fal, szemben a fürdőszoba. Azóta már oda is bekerültek a padlófűtés csövei.

Balra a középső szoba.

Radiátorok a helyükön. 
Egy korábbi kép, még radiátorok nélkül. A régi dupla ajtónyílást arrébb lesz rakva, így az a fal nem lesz ennyire lyukas. 

Utcai kisszoba. Máté ezt tervezi magának. 
Udvari szoba. ezt egyelőre vendégszobának/dolgozónak gondoljuk. Aztán még bármi lehet. 

Ez a kis előszoba, előre a kamra/kazánház, balra az étkező lesz majdan, itt is lesz egy falátvágás a mostani lakásunk felé.

Étkező fűtéscsövekkel.

Ez meg majd a vécé lesz egyszer. 

Na. Kb. Még nem épp otthonos, de alakul(gat). 

2018. február 13., kedd

Idei farsang pipa

Nem mondom, hogy nem könnyebbültem meg egy kicsit, hogy tegnap délután végre az összes gyerek farsangját letudtuk. Az idén olyan korán volt a farsangi ünnepség, tavaly a hónap végén volt, és az sokkal jobban bejött, volt idő ötletelni, gondolkodni, netalán alkotni. Most meg... még a téli szünetből vissza sem jöttünk, és már az volt, jövő héten farsang. Végül persze mindenkinek lett mindene, de volt pár kemény napom Marcival, aki juszt sem akarta felvenni az itthon lévő hiperszuper autóversenyzős jelmezt, hanem tűzoltó akart lenni. Ráadásul Sam. Had ne mondjam, hogy egy mesebeli Sam tűzoltós jelmez a boltban, vagy az interneten min. 8 ezerbe kerül, de inkább 12. Na ez az a pénz, amennyit nem fizetek nemhogy jelmezért, de ruháért sem. Meg hát eléggé ki is voltunk csúszva az időből, nem nagyon volt idő variálni. Végül klassz tűzoltós szettet sikerült neki összerakni, igaz, nem Sam-es volt, hanem csak sima, amin duzzogott is egy sort, de végül megbékélték, és egész nap büszkén feszített benne.



Az oviban szerintem klasszul sikerült a buli, a szokásos mindenféle vetélkedők voltak, és persze mulatság kifulladásig. Le a kalappal az óvónénik előtt, akik abban a lelkiállapotban, amiben vannak, képesek voltak ezt félrerakni, és a gyerekeknek egy szuper délelőttöt varázsoltak a csoportszobába.

Az iskolai farsang hivatalos napja péntek volt, Milánék ekkor is tartották, de Mátéék a Bolyai természettudományos verseny miatt áttolták hétfőre. Milánék már péntek reggel teljesen be voltak zsongva, hogy farsang, farsang!!! Milán tavaly óta ráment a szuperhősségre, ami nekem csak azért jó, mert nem kell ötletelni meg varrogatni, hanem csak be kell szerezni a jelmezt. Azzal is el tudok bíbelődni mondjuk bármeddig. Idén Batman volt, és tetszett is neki, de jövőre azt mondja kitalál majd valami csúcsszupert. Már előre félek. Próbálom majd rábeszélni, hogy legyen Harry Potter, ahhoz minden kellékünk megvan :-)
A képet Heni néni készítette, de itt annyira Milán!!!!
 Haverok:


Mátéval voltunk az idén a legnagyobb bajban, mert nem volt semmi ötlete. Végül azt mondta, hogy bevállalja Milán egykori varjú jelmezét, így szerencsére nem volt más dolgom, mint átvarrni a szárnyakat egy másik trikóra, és új álarcot csináltunk. Végül egész korrekt madarat varázsoltunk belőle.


Fárasztó napok voltak ezek, teli rohangálással, de végre vége. Jövőre folyt.köv.

Ma versmondó verseny van a suliban. Mindketten indulnak, igaz, elvileg nem egymás ellen, mert 1-2. és 3-4. osztályosok versengenek egymással.

Pár napja Marci koncertet tart esténként. Ő dobos, Milán elvileg a gitáros, Máté az énekes. Eddig két fakanalamba fájt ez a koncertturné. Jó, az egyik már repedt volt, na de a másik, az nem :-)

Jaaaa, Milánt felvették volna harmonikára. Írt pénteken a zeneiskola igazgatóhelyettese, hogy lenne egy hely, és akár már a jövő héten is kezdhetne. Milán persze nem akarja. Fagottozni akar. Punktum. Így megírtam, hogy nem élünk a lehetőséggel, szánjuk-bánjuk. Szerintem klassz lett volna a harmonika. Nem szájharmonika, hanem olyan igazi nagy, billentyűs-húzogatós. De ha nem, hát nem.
Jövőre elvileg tutifix, hogy bekerül fagottra. Remélem. Mert ha nem, akkor az maga lesz a világvége.

2018. február 7., szerda

Egészen más

Még a félévi bizonyítványokkal is adós vagyok, pedig kaptak a gyerekek nálunk is értesítőt.
Az idei  farsangba is belecsapunk holnap, erről is akartam írni.
De ma, amikor rendkívüli szülőit hívtak össze az oviban, az minden mást felülírt.
Nem tudtam miről van szó, de volt bennem egy kis félsz, mert ilyet akkor szoktak csinálni, mikor valami gáz van, vagy elmegy valamelyik óvónéni, vagy mit tudom én.
De nem ez volt a helyzet, hanem az, hogy meghalt egy ovis kislány anyukája. Tragikusan, hirtelen, váratlanul, minden előjel nélkül. Összeesett és nem kelt fel többet. Egy fiatal nő, élettel tele, 2 pici gyerekkel és egy férjjel az oldalán, alig 30 évesen...
Nem ismertem annyira jól Vicát, a mi csoportunkban ő lányos anyukaként működött, de van egy pici fia is, még ovis sincs, , de Marci volt náluk szülinapi bulin az ősszel, és sokszor összefutottunk az öltözőben, amikor váltottunk pár szót. Egy vagány, életvidám, kreatív nőnek ismertem. Mindig mosolygott, és bár genetikailag  nagytermetű volt, némi túlsúllyal, mégis mindig nagyon tiptop volt, csinos és elegáns, frizurával, sminkkel, és csodaszép homemade sütiket hordott az oviba, amikor még lehetett. Nem voltunk barátnők... mégis... egy ilyen tragédia alaposan földbe tudja döngölni az embert. Beléd kapaszkodik és kegyetlenül lerángat a földre, hogy újraértelmezd a világot, hogy elgondolkozz. ennyi lenne csupán az élet??? egy szempillantás, és volt nincs??? És mi lesz a tervekkel? A családdal, a gyerekekkel,  a jövővel?... az embernek nincs B terve alig harmincon túl.... fel akarja nevelni a gyerekeit boldogságban, szeretetben, gyönyörködni a mosolyukban, mérgelődni a rosszaságaikon, és nem a halálra készül, hanem a holnapra, várja a tavaszt, hogy kirándulni lehessen, várja a gyerekek farsangját, fellépését, bizonyítvány osztását, esküvőjét, unokáját, bármit, de nem a halált.... 
Nem ismertem annyira jól, mégis fáj a hiánya, a szívembe mar, mert kapunk ilyenkor egy hatalmas arculcsapást mi is, hogy mulandók vagyunk, hogy nincs olyan, hogy velünk ez nem történhet meg, mert bárkivel megtörténhet, és ez a tudat egészen más megvilágításba helyezi az életet. 

Drága Vica, jó utat neked odaát, küldj a gyerekeidnek és az összetört férjednek sok erőt, hogy el tudják viselni a hiányodat! 

2018. február 1., csütörtök

"Csak"

Így 1 nappal a félévi bizi előtt belepislantok az e-naplóba. Nem mintha nagy meglepetéseket látnék, nagyjából képben vagyok, hogy melyik gyerek miből-hogy-merrehányméter.
Nyilván a Máté e-naplója az izgalmasabb, mondhatjuk változatosabb, ott rém sok időt el tudok tölteni.
Most Milánéba is bemegyek, oda ritkábban járok, nem sok olvasnivaló van benne. Egyhangúan kmf megjelölés szerepel minden egyes tantárgyának minden egyes bejegyzése mellett.
De most új opciót is felfedeztem, hehehe, még csak 4 éve van iskolás gyerekem, szóval jobb későn, mint soha :-) Mégpedig, hogy ha rákattintok a tantárgyra, akkor ki is részletezi, hogy miből is született az a jegy.
Rá is mentem a magyar irodalomra Milánnál.

2 januári értékelés van:
jan.22. szóbeli felelet- kiválóan megfelelt* -hangos olvasás felmérés
jan. 18. írásbeli témazáró- kiválóan megfelelt (100%)- félévi szövegértés felmérő

Milán is ott áll mellettem, és kommentálja:
- Ja igen, 18-án csak sima ötöst kaptam, mert elég nehezek voltak a szövegek. 
- Csak????? Sima ötöst, Milán???? Hát 100%-os dolgozatot írtál!!!!
- Hát igen, de nem kaptam rá csillagot!

Jól le is teremtettem, irgumburgum :-) Mégilyet! CSAK 100%-os dolgozatot írni :-)))) Büdöskölök.

2018. január 30., kedd

Hízelegnek

- Hmmm.... Te vagy a legjobb szakács, Anya!!!!- mondja Máté, miközben az ötödik tescós barackos gombócot tolja az arcába.

Míg a másik, Marci, aki az általam főzött tojáslevest eszi:
- Én nem tudom, hogy csinálod ezt a levest, de az óvodában sokkal jobb!
(valóban nem tudok rendes tojáslevest főzni.)

A harmadik pedig duplán eszik a csokismüzliből, mert neki " az a legeslegfinomabb eledel a világon!"

Hálás jószágok, nem?


Betegségnapló folytatódik

Naaa.... a múlt héten sem voltam túl produktív írásilag. Nem tudom... mindig van valami... még mindig nem mondhatom azt, hogy mindenki 100%-os.
a múlt héten hétfőn-kedden Marci még itthon volt a kiütései miatt. Nem volt már vele baj, nem viszketett, nem nőtt tovább, mondjuk nem is lett volna hová, mert a legszélsőségesebb pillanatban az egész kis habteste merő pirosság volt, de szépen múlt neki, szerdán már ment oviba. Pláne ment, mert a bábszínházba mentek megnézni a Misi mókust. Sokat nem mesélt róla, csak annyit, hogy óóóó hát az nagyon jó volt, sokkal több energiát fektetett abba, hogy nyafogjon amiatt, hogy gyalog kell az iskolába menni a fiúkért, és hogy utána még hegedűre is kell menni. Beígértem neki egy automatás forró csokit, és ez a következő szerdáig megoldotta a dolgot.
Pénteken Mátét hazaküldte Angéla néni a suliból, mert állítólag hőemelkedése van/volt. Itthon megmértük, semmi. Egész hétvégén mértük, figyeltük, semmi. Azt mondja Máté, hogy 36, 1 a rekordja, mármint hőmérsékletileg. Két napig József Attila Kései siratóját szavaltam neki, hogy "36 fokos lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám!" Hétfőn elment suliba, erre fél 10-kor már telefonált A. néni, hogy Máténak 37.7 a hője. Nemigen hittem, mert 37.7-nél Mátét már az asztal alól kéne felmosni, annyira kiüti a legkisebb hőemelkedés is, de A. néni hangja nem volt ennyire drámai. Mindegy. Hazahoztam. 36.3-t mértem. Egész nap nem volt baja, semmi. Elmentünk hegedűre, elmentünk hegedűt cserélni, mert nagyobb kell már neki, semmi baja nem volt. De ma elviszem orvoshoz, nézzen rá, adjon igazolást, és ha eddig nem volt semmi baja, akkor majd most lesz, mert tuti összeszedünk valamit a rendelőben.
Milán egyelőre tünetmentes.

Jaaaa, a legjobb, hogy tegnap tudatosult bennem, hogy a jövő héten az összes gyereknek farsangja lesz! Este gyors brainstormingot tartottunk a fiúkkal, ennek következtében Milánnak le is csaptam egy jelmezre a jófogáson, amit elvileg ma át is tudok venni. Máté ötlet híján fejet hajtott, és bevállalta Milán korábbi varjú jelmezét. Kicsit kell rajta alakítani, de legalább az alapok megvannak. Marci tűzoltó szeretne szeretni. Égre-földre keresek egy rá való, minimáláras tűzoltó jelmezt, egyelőre sikertelenül, de még nem adom fel. Ha minden kötél szakad megpróbálom rátukmálni a menő autóversenyzős jelmezt, amit tavaly nem akart felvenni. Hátha idén felveszi. Már ha jó rá még. Vagy van egy fél mikiegér jelmezem is az ágyneműtartóban. Vég-vég-végszükségben még mindig lehet focista. Bár az már volt, de majd lesz még egyszer. Mondtam már, hogy utálom a farsangot????
És azt, hogy mennyire szeretnék egy nyugis, betegségmentes, sorozatnézős, kakaót/teátszürcsölőcs napot?

2018. január 22., hétfő

Dióhéjban az elmúlt napokról

Talán az volt az utolsó mondatom a múltkor, hogy Milán lebetegedett. Ő persze 2 nap alatt makkegészségesre gyógyulta magát. Én kedden este már hőemelkedéssel feküdtem a kanapé végén összegömbölyödve, és arra várva, hogy elteljen a nap, és ágyba kerülhessek. Szerdára teljesen lerobbantam. Semmire nem voltam képes csak az ágyban fekvésre, láz-köhögés-rossz közérzet, néha olyan se kép-se hang állapotba kerültem, elég rémisztő volt. Nem emlékszem, hogy mikor voltam utoljára ennyire rosszul. Péntekre sikerült levetkőznöm a lázas állapotot, és már "csak" köhögtem. De az olyan igazi fulladozós fajta volt. Vagyis van, mert a köhögés még mindig nem múlt el teljesen. 
De hogy ne legyen minden annyira egyszerű, mert csak százezernyi dolgunk volt hétvégére, úgymint zuhanytálcát kéne választani, meg mosdót, szögletes vagy íves, merre nyíljon, mekkora legyen, nem gondoltam, hogy ez ennyire sokszempontos. Aztán ott vannak a kapcsolók és konnektorok, hol legyen, mennyi, melyik falon mit kapcsoljon, elfér-e, nem fér el. 
Marcinak péntek estére lett valami folt a mellkasán. Csalánkiütésszerű. Kezeltük. Szombatra halványult, és már el is felejtettük volna, ha estére nem lett volna a tegnapinál sokkal-sokkal brutálabb. Csupa piros lett, de csak ott, ahol előző nap nem volt az. Fenistil cseppet és kalciumot kapott, és tanakodtunk, hogy mi hozhatta ki. Először a pénteki levesre gyanakodtunk az oviban, mert azt mondták vmi különleges fűszerezésű volt. De megnéztük sima burgonyakrém levest írtak, attól elvileg nem kéne , hogy baja legyen. Aztán egyre inkább megerősödött bennem a gyanú, hogy a napokban az oviban elcserélt pulcsi lehet a ludas. Marci padszomszédjáék véletlenül a Marci pulcsiját vitték haza, és visszahozták kimosva-vasalva, és odatették a polcra. Marci pedig azt vette fel, amikor kimentek az udvarra. Szerintem ez az idegen mosószer-öblítő lehet csak a hibás. 
Vasárnapra gyönyörűszép hó esett. Még itt nálunk is. A gyerekek persze teljesen bekattantak, hogy menjünk szánkózni. Mondhatom, hogy semmi, de semmi kedvem volt kimozdulni sem, nemhogy szánkózni menni, de mivel úgyis el kellett mennünk a Praktikerbe, hát beraktuk a szánkót is a csomitartóba. Végül gyorsan végeztük a barkácsboltban, gyorsan beláttuk, hogy olyan zuhanykabin, amit egyszerűen csak meglátunk és megszeretünk, olyan nincs, így a maradékból majd választunk valamilyet. 

Így hát Visegrád felé vettük az irányt, mert a fiúk teljesen beindultak, hogy oda menjünk szánkózni, ahol tavaly voltunk. És végül igazuk volt, mert tényleg tök jó hely, pláne annak tükrében, hogy most a hegy másik oldala felöl közeledtünk, a Nagy-Villám-hegyi sípálya felől, ahol irdatlan tömeg volt, és rengeteg autó, és abszolút nem volt szimpi, így tovább is gurultunk, és a bobpálya melletti lejtőn csúsztunk pár órát. Vagyis többnyire a fiúk. Én nem éreztem magamban kellően sok energiát a szánkózáshoz. Na de a fiúk már annyira megbátorodtak, hogy egész fentről csúsztak lefelé. Olyan fentről, hogy lentől már nem is láttam őket. De nagyon szuperül lejöttek, már jól irányítanak, és hát nagyon élvezték. Csak fölhúzni ne kellene mindig azt a szánkót a hegytetőre! :-)
Marci pedig bobozott is. Ez már-már hagyomány nála :-)








A szánkó végeztével Marcinak nagyon piros lett mindene, így hazafelé még az orvosi ügyelet felé kanyarodtunk, hogy mégiscsak nézzenek rá, hogy valóban csak csalánkiütés-e vagy ez már valami egyéb. Szerencsére nem volt a rendelőben senki, így gyorsan végeztünk, még úgy is hogy elkezdtek lecseszni, hogy  miért csak most viszem a gyereket. Mondtam is majdnem, hogy minek hoztam volna korábban, hogy itt üljünk megint az influenzások között, és amikor most ugyanazt elmondta, hogy mit csináljak vele, amit már eddig is csináltam, szóval igazából most is fölöslegesen vagyunk itt, de inkább nem mondtam semmit, csak annyit, hogy most értünk rá. Mára már sokkal szebben néz ki. Holnap elvileg már megy oviba, de szerdán mindenképp, mert akkor bábszínházba mennek.

Dióhéjban ennyi történt az elmúlt napokban. De hogy mindig van valami!!!! Csak egy igazán láblógatós, könyvolvasós, sorozatnézős napot szeretnék már, betegségmentesen, csak egyet! Légyszi!!!

2018. január 16., kedd

Apró

Nem emlékszem, hogy minden január ilyen nehezen indul? Ideért a tél. Esik a hó és hideg van. Vagy nem esik, de hideg van.

A gyerekek felváltva betegeskednek. Múlt héten Máté fájlalta a hasát. Amikor kijött a suliból már mondta, hogy fáj, de nem volt rosszul. A hegedűórán már nem érezte jól magát, vége is lett hamarabb, de nem volt hányingere, hasmenése, semmi. Akkor még. Elindultunk hazafelé. A buszon láttam rajta, hogy nincs annyira jó bőrben, és minden megállóban megkérdeztem tőle, hogy jól van-e. Mire ő mindig azt mondta, hogy igen. Pont egy ilyen igen után, mielőtt begurultunk volna a következő megállóba kidobta a taccsot. Kétszer egymás után, mert nem bírta kivárni, hogy kinyíljon az ajtó. Nagyon durva volt! Hazasétáltunk. Utána már jobban volt, reggelre pedig már teljesen jól volt. Csak azt a másfél percet tudnám feledni!

Hétvégén Milán betegedett le. Lázas, fáj a torka, de nem influenza szerencsére. Az osztályuk szép lassan elfogy. 30-ból tegnap már csak 12-en zárták a napot, és van közöttük influenzás is. Szóval nem túl kecsegtető a helyzet.

Újra indult, vagyis beindult a lakásújítás. Milyen fűtés, hol a vízcső, hová kell konnektor/kapcsoló, hol legyen wifikiállás, hogy legyen a fürdőszoba, ... ezer kérdés. Hétvégén megvettük a radiátorokat, Feri megrendelte a törölközőszárítót, és néztünk zuhanyfülkét. Lassan ki kéne alakítani valami koncepciót, hogy milyen padló, milyen csempe, milyen burkolat, milyen ajtó. Nem könnyű. Se kitalálni, se megnézni, beszerezni meg pláne nem. Kevés energiát érzek magamban ahhoz, hogy 3 gyerekkel a barkácsboltokat járjuk. De majdcsak jobb lesz ez is, ha közeledik majd a tavasz. :-) Már egyre világosabb van! Tegnap még fél 5-kor is szinte világos volt. Apró örömök ezek a szürkeségben.

2018. január 9., kedd

Hétvégi foci és színház

Túl vagyunk az első iskolai héten. 3 nap volt csupán, mégis belefáradtunk. Pedig hol van még a következő szünet????
Az év első hétvégéje is olyan volt, mint a tavalyi utolsók, a munkások újult erővel érkeztek, és nekikezdtek a vízszerelésnek, de szombat délután volt a foci évzáró/évnyitó családi nap, amit idén nem a téli szünetben rendeztek, mint tavaly, kicsit talán azért is, mert többek között mi sem tudunk ott lenni a szünetben, úgyhogy muszáj volt ott lenni, de az utolsó pillanatig kérdés volt, hogy ki megy, ki marad a munkásokkal, és meddig. Végül Feri kivitt minket a helyszínre, de ő hazajött, és a végére jött vissza. A srácok jól érezték magukat nagyon. Mondjuk én is, mert jót beszélgettünk az anyukákkal, de olyan fejfájással jöttem ki a csarnokból, hogy már-már hányingerem lett.

Valahol mindannyian ott vagyunk:-)

Vasárnap délelőtt színházba mentünk. A Bors nénit néztük, amire decemberben még épp sikerült jegyet venni. Igaz, már eléggé hátra szólt a jegyünk, de mivel a Kolibri színház nem túl nagy, és az ülések is felhajthatóak, szerintem elég jól lehetett látni.
A Bors nénit két ok miatt akartuk megnézni, egyrészt a Bors nénisége miatt, másrészt Molnár Piroska miatt, aki megörökölte Dayka Margittól a szerepet, és azt gondoltuk, hogy ez Marcinak is tetszeni fog. Nehéz olyan előadást találni, ami 5-től 10-ig érdekes lehet a gyerekeknek.
Az előadás nem a színpadon kezdődött, hanem az előtérben, ahol betanultuk a dalokat, amiket aztán eléneklünk majd Bors néninek. Ebben Marci is részt vett, és látszólag tetszett neki. Aztán bent a nézőtéren valamiért elunta magát, és csak időnként sikerült újra felcsigázni, de voltak percek, amikor a széksorok között ücsörgött, és a lábujjai közül szedegette ki a zokniszöszöket.
Az előadás amúgy pontugyanolyan mint régen, persze a szereplők azóta lecserélődtek, kivéve Novák Jánost, a játékmestert.
A legnagyobb durranása az előadásnak számunkra az volt, amikor felhívták a gyerekeket a színpadra, és ott együtt énekeltek. Majd néhányat fent marasztaltak, köztük Mátét is, akikre aztán szerepeket osztottak, ők voltak a boltban az árúk. Máté végül bors lett, és csak a borsoknak volt szövegük, azt kellett mondaniuk, a "hol a bors?"-ra, hogy  "Itt vagyok!".
Mondtuk is utána Máténak, hogy mekkora királyság, egy színpadon állni Molnár Piroskával, a nemzet színészével, ráadásul úgy, hogy szöveges szerepe van, nem csak holmi néma karfiol :-)



Az előadás végén még lehetett rajzolni Bors néninek, aki a kötényébe gyűjtötte össze a gyerekrajzokat. Marci is rajzolt végül valamit, pöttyöslabdával, és kapott is érte egy buksisimit. :-)

Bár Marcival még mindig nem felhőtlenül önfeledt a színházbajárás, de amikor Milán egész délután és még másnap is az ott hallott dalokat énekelgette, azért ő is be-beszállt. Szóval figyelt ő, csak nem bír megülni a fenekén.

Ma este pedig megint színházba megyünk Ferivel. Majd erről is mesélek.

2018. január 5., péntek

Odaáig jutottunk

.. hogy tegnap tegnap reggel Máté erősen rám bízta, hogy mindenképpen korán menjek érte a suliba, már pontban 4-kor legyek ott, mert sietni akar haza, olvasni a könyvét. Érte mentem, hazahoztam, volt még egy kis leckéje, befejezte, és olvasott.
Aztán estefelé, vacsoratájban azt találta mondani, hogy szerinte ő holnap, azaz ma, nem megy fociedzésre. Kérdem tőle, miért? Ez lesz az első edzés az évben, és decemberben volt az utolsó héten egyáltalán. Azt mondja azért, mert inkább hazajönne OLVASNI! Merthogy el van maradva a könyvével. Állítólag. Ugyanis azt találta ki, hogy minden nap elolvas egy fejezetet, és ki is számolta, hogy mikorra kell akkor befejeznie a könyvet, és ehhez képest volt egy kis elmaradása. Mondtam neki, hogy gondolja azért ezt át még egyszer, holnap már péntek, és hétvégén kicsit több ideje lesz olvasni, és lehet, hogy akkor majd be tudja hozni amit be akar, sőt még előre is olvashat. De ő csak erősködött, hogy nem, nem inkább kihagyja az edzést. ( Mi van???? Beteg???? ) 
Aztán vacsi és fürdés után kérdezte, hogy olvashat-e még egy fél órát, mert ha elolvas még x oldalt, akkor egyenesben lesz, és akkor tud menni edzeni. Hát persze, hogy olvashatott :-)

Döbbenet! Hogy még nekem kell rátukmálnom a fociedzést... még ilyet...



Nyulász Péter Helka trilógiájának első kötetét olvassa egyébként. A tartalma szerint nagyon izgi, kicsit misztikus, kicsit fantasztikus, kicsit kalandos, kicsit meseszerű, és a Balaton vidékén játszódik. Szuperlatívuszokban írnak róla mindenhol, és erős a gyanúm, hogy Máté után nekem is el kell olvasnom :-)