2018. december 6., csütörtök

Mikulás kapcsán

Hogy Máté mennyire hisz-nemhisz még/már benne azt nem tudom, de mindenesetre van olyan jó fej, hogy nem oltja a kicsiket semmivel.sőt, mindenféle Mikulásos buliban benne van. 
A minap, amikor jöttünk haza zeneóráról, és ahogy átvágtunk a trolimegállón ott parkolt egy szépen feldíszített Mikulástroli, és benne ült a Mikulás. Nem volt még szolgálatban, mert nagyon lefelé bambult, talán keresztrejtvényt fejtett, vagy a telefonját bindzsizte, ki tudja :-) de nem törődött velünk, vagy észre sem vett minket, akik a troli mellett nagyon megörültünk neki. Mire Máté volt olyan bátor, és bekopogtatott neki az ablakon. A Mikulás felnézett, összeintegettek, és mentünk tovább. 
Marci nagyon izgatott volt már a múlt héten is, a héten pedig már teljesen be volt sózva. Még a múlt héten, amikor menni kellett a fiúkért, aztán pedig a suliból focira talán, akkor bődületesen balhézott, hogy nem akar, meg miért, meg miért busszal, meg miért most, meg, meg, meg... szóval minden rossz volt. Mondtam neki, hogy jó, akkor beszélek a Mikulással, hogy figyeljen jobban oda, hogy vajon érdemel-e ajándékot Marci. Fel is hívtam!  Marci meg elkezdett sírni, hogy hogy lehet ilyen gonosz, hogy direkt azt akarom, hogy ő ne kapjon ajándékot. Potyogtak a könnyei. Végül még meg is sajnáltam, pedig tényleg kiállhatatlan volt! 
A héten aztán már nagyon izgult. Minden nap megkérdezte, hogy holnap jön-e a Mikulás. Kedden este úgy feküdt le, hogy amikor mondtuk neki, hogy holnap után jön a Mikulás, akkor azt mondta, hogy nem tudja, hogy fogja tudni kibírni még azt az 1 napot! 
TEgnap délután az első mondata az volt, amikor találkoztunk ovi után (Feri hozta haza), hogy Anya, holnap jön a Mikulás, és piros pólóban kell menni!) Annyira cukiiii ilyenkor, amikor ilyen kis szorgos, meg lelkes. 
Milán, aki mostanában eléggé kicsapongó magatartásilag és szófogadásilag, maga is érezte, hogy rezeghet itt a léc, ajándékügyileg. Valamelyik nap haza felé arról beszélget, hogy képzeljem el, hogy ismer olyan gyerekeket, akik kaptak már virgácsot a Mikulástól, és itt felsorolt pár nevet az osztályból, de hiába, mert ugyanúgy rosszak az iskolában, mint előtte, nem tanultak a dologból. És hogy milyen nagy szerencse, hogy ő még nem kapott, és nagyon reméli, hogy most sem fog, mert ugyan nem volt annyira nagyon jó, de mégiscsak 4-st kapott magatartásból, ami azért nem 3-as, ( ezzel "fenyegette" Orsi néni, hogy ha folyton jár a szája, akkor majd 3-st fog neki adni, de nekem megsúgta, hogy nem.) és a 4-es még nem annyira rossz, szerinte azért nem jár virgács. Mondtam neki, hogy de nem csak az iskolai magatartása számít ám, hanem az itthoni is, és mennyire érzi jónak, hogy hatszázhetvenszer szólok neki minden este, hogy mozduljon meg, vacsora, fürdés, nincstöbbtévé, satöbbi... erre csak egy bizonytalan hátigent tudott mondani. 
Amúgy benne volt a fejemben, hogy idén tényleg kapnak a csizmájukba virgácsot, csak elfelejtettem a boltban. Jobban mondva nem is láttam, mert annyira a Mikulásokra fókuszáltam, amiből ugyancsak alig volt valami választék, hogy elfelejtettem. Szerencsére. Mert azt mondja Milán, hogy ha ő kapna virgácsot a cipőjébe, hát akkor ő biztos sírva fakadna, és el lenne rontva az egész napja. Na bummm... Ezt meg csak nem akarhattam :-) 
Szóval nem kaptak virgácsot. 

Tegnap jövünk haza Milánnal suliból, mondom neki, hogy Orsi néni megoszott egy pár app-ot, amin lehetne a holnapi angol dolgozatra gyakorolni. Erre Milán felháborodva:
- Micsoda???? Nem képzeled, hogy cipőpucolás helyett én majd angolozni fogok???? Hát ezt felejtsd el!!!!

Végül angolozott és még a cipőpucolásra is jutott idő. 

Marci szerintem alig aludt valamit. Annyira be volt sózva. Hajnalban már fel akart kelni, hogy megnézze a cipőjét. 



 Milán fociskártyákat kapott.

A nagyfiú még nagyon álmos.

Marcikám 💓 Az a szerencséje, hogy ilyen kópé, mert nem tudok rá sokáig haragudni.
Végezetül:
Milán a suliba menet reggel: ( vagy 30 darab fociskártyát melengetve a zsebében)
- És képzeld el Anya, hogy az osztályban vannak, akik azt mondják, hogy nincs is Mikulás! De ezek tiszta hülyék ( én kérek elnézést)... ha nem lenne, akkor most honnan lenne egy csomó fociskártyám!!!!???

2018. november 29., csütörtök

Hegedűvizsga is volt, meg más is

Rendhagyó módon idén nagyon koránra került a féléves hegedűvizsga. Talán már említettem, hogy más beosztás szerint zajlik idén, mint eddig, ha nem, akkor most mondom, és talán emiatt. A lényeg, hogy én azért eléggé aggódtam, hogy hiányozni fog az a két hét a gyakorlásból. A kora vizsga miatt a zongorás próbák is már megkezdődtek november közepén, ami abból a szempontból jó, hogy nem zsúfolódik össze minden decemberre. Persze ha nem lenne Murphy, akkor nem is tudom... minden mehetne zökkenőmentesen... de van, így amikor hétfőn délután azzal fogadtak az oviban, hogy MArci uzsonna után hányt egy nagyot, akkor először nem is tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Végül egyiket sem tettem. Reménykedtem, hogy csak valami múló gyomorrontás, hiszen, a hétvégén szülinapi buli volt, meg mittudomén, habzsidőzsi, és cukrosüdítő töményen, amihez mi nem vagyunk hozzászokva. De aztán tényleg elég cefetül nézett ki szegénykém, úgyhogy rákészültem, hogy szép hetünk lesz...
-kedden zeneórák +zongorás próba
-szerda hegedűvizsga
- csütörtök Máté fogorvos
Pörgettem magamban, hogy szép lesz ezt egy hányós gyerekkel végigcsinálni...
Végül mákom volt, mert kedd délutánra már egészen vállalható állapotban volt. Ugyan lagymatag volt még, de vállalható, így a vizsgapróbát sikeresen vettük.
A szerdát is kibekkeltem, mert aznap jött a villanyszerelő és Feri itthon maradt, hogy elmenjen a még át nem vett lámpákért, egyebekért, meg hogy ellesse a trükköket, mert a villanyszerelő ki tudja mikor tud még egy napra jönni, ha jön egyáltalán. Azért remélem jön még. Van még mit csinálni, de egyes helyiségekben fölkerültek a konnektorok és a kapcsolók, egyesekbe még nem, egyesekbe pedig nem úgy lett bevezetékezve, ahogy azt kértük, mert nem duplakapcsolót csinált, hanem szimplát, amin dühöngtem egy sort, mikor mondta Feri, de most már mindegy. Azt mondja Feri, hogy egyelőre nem gáz, szerinte, szerintem az, és hogy majd ki lehet javítni, de ez az én olvasatomban annyit tesz, hogy így marad ez most már vagy 20-30 évig, mert a szét kéne hozzá kapni a gipszkartonozást.
Jövő héten jön a főmufti, és akkor lehet, hogy már vécénk is lesz. Ki tudja :-)
Szóval szerdán itthon volt Marci Ferivel, amíg én Mátéval hegedűvizsgáztam.

Óóóó a hegedűvizsga nagyon klassz volt. Leszámítva, hogy jókora csúszással kerültünk be a terembe, ahol Kálmán bácsi, a zeneiskola nagynagyvezére vizsgáztatta egy személyben a gyerekeket. Én kicsit izgultam, de hát én mindig izgulok, bár Feri bácsi, a hegedűtanár mindig nagyon dicsérte Mátét, hogy szuperül játszik, és tényleg úgy játszik, ha odafigyel és koncentrál, na de ha nem... és hát nem vitte azért annyira túlzásba a gyakorlást, szerintem.
Aztán egyszer várakozás közben kijött a váróterembe, és mondta Máténak, hogy eddig senki nem játszotta olyan jól azt a darabot, amit ő is játszott, úgyhogy hajrá.
Végül tényleg szépen játszotta mindkettőt, és amennyire meg tudtam ítélni sikerült még arra a pár ki trükkre is figyelnie, amit Feri bácsi javasolt neki előző este, meg vizsga előtt.
Kálmán bácsi is nagyon megdicsérte, mondta, hogy szép határozottan játszik, és hívta, hogy menjen a Kabóca zenekarba játszani. Máté persze ettől teljesen belelkesült. Egy ideje már mondogatja, hogy mikor mehet már a zenekarba. Hát most mehetne, csak igényel némi átszervezést a dolog, mert csütörtökön a focival pont egyidőben van a zenekar. De már rajta vagyok az ügyön :-) Máté most nagyon lelkes. És hát olyan jól áll a kezében az a hegedű, no!
Csak telefonnal tudtam videózni, azzal meg olyan béna vagyok. Sokkal jobban játszott, mint ahogy a videón hallani.

1. darab
2. darab

Máté már most rögtön ment volna a zenekarra, de szerintem csak januártól vágunk bele. Addig rákészülünk. Persze most már Milán is nyávog, hogy ő mikor fog zenekarban játszani :-) Mondja ezt úgy, hogy 3 hónapja vett furulyát a kezébe. Csak hogy mindig legyen min nyafogni.

2018. november 22., csütörtök

Reggelek

Ha finoman akarok fogalmazni, akkor a reggeleinket nem mondanám zökkenőmentesnek. Ha erősebben fogalmazok, akkor félig az őrület határán lavírozok úgy reggel 3/4 7 és negyed 8 között. Milánék reggel háromnegyed 8-kor mennek reggelizni, eddigre be kell érnie. Eddigre egyébként is is illik odaérni, és egész eddig nem is volt ezzel semmi fennakadás. Ha olykor meg is csúsztunk pár percet, nem volt ebből para, mikor Mátéék ettek ugyanekkor, akkor ő simán fölment, lepakolt, és a többiek után ment. Vagy nem, ha nem volt kedve, ki tudja. Milánéknál viszont azt találta mondani Orsinéni még év elején, hogy aki késik, az nem mehet utánuk. Engem már ez is felháborított, mert mi az, hogy nem mehet le 50-kor megenni egy fél zsömlét, amit kifizettünk??? De ezen novemberre már nagyjából túllendültünk, és bár Milán minden reggel ráparázik, hogy ójajelfogkésni, Mátésiessmár, olyanvagymintegycsiga, azért mindig oda szoktak érni. Sokszor már 30kor ott vannak szerintem. Nem mintha Milánnak 3 mp-nél tovább tartana ledobálni magáról a kabátját. 
Ha egyedül vagyok itthon velük, mint ma is, pl., akkor azt nagyon nem szeretem. Egyrészt, mert ilyenkor este nekem kell órát húzni, és nincs rosszabb szerintem, mint óracsörgésre ébredni. Ilyenkor ráadásul fél éjszaka nem alszom, mert mindig azon parázok, hogy el fogunk aludni, mert nem jól húztam fel az órát, vagy mert lemerült éjszaka a telóm, vagy akármi. A másik, hogy nekem kell kávét főzni, ami általában bűnrossz szokott lenni, de anélkül képtelen vagyok lelket verni magamba. És ilyenkor nem elég, hogy az iskolások összekészülnek, uzsonnástól, teástól, edzőcuccostól, hangszerestől, akármistül, hanem még Marcinak és nekem is el kell készülnünk. 
Mondhatom, hogy azért az évek nem múltak el hasztalanul, és van már bennünk egyfajta rutin ezeknek a reggeleknek a kezelésére, a gyerekekben is, de nincs reggel, ami elmúlna kiabálás és őrültek háza nélkül. 
Na erre az alap idegbajra jött rá ma reggel az az infó, vagyis már tegnap este mondta Milán, és már tegnap este ment emiatt a cirkusz, hogy ma reggel nagyon korán ott kell lenni iskolában, mert lesz valami fogápolási vetélkedő valamikor, amire talán 3 fős csapat mehet az osztályból, de vannak vagy 10-en akik jelentkeztek, hogy mennének, és Orsi néni azt találta ki (nagyokosan), hogy aki reggel megérkezik és mondja, hogy menne, az első 3 megy a versenyre. Szóval érkezési sorrendben!!!! Ezt még azóta sem tudtam megemészteni. Egyszerűen nem is értem, hogy miért engem versenyeztet azért, mert a gyerek versenyre akar menni. Felfoghatatlan. 
Hirtelen felindultságomban még este elkezdtem Orsinéninek egy levelet írni, hogy ezt hogy képzeli. Az első hiszti után, miután mondtam Milánnak, hogy nem ígérhetem meg, hogy kapunyitásra ott leszünk, mert van még másik két gyerekem, akiknek tökfölösleges hajnalban az iskola/óvodakapun belül lenni. Bármilyen versenyeztetést elfogadok, és támogatok is akár, de ha ki kell választani 3 embert a tízből, akkor ne az legyen már a szempont, hogy én, mint szülő mennyire vagyok béna, vagy ügyes, hogy irreálisan korán bevigyem a gyereket iskolába. Reggel, amikor minden perc számít.... 
Végül kitöröltem a levelet és nem küldtem el. Még végül azért nem választják be Milánt, mert szóvá mertem tenni. Tudom, hogy ez meg erősen megalkuvás, de Milán nagyon szeretett volna menni. 
Hogy bekerült-e a top 3-ba, nem tudom. De már 32 körül ott voltunk az iskola előtt. 
De ha kiderül az eredmény, akkor biztos szóvá fogom tenni, hogy hanyagoljuk már ezt a reggeli ki ér be hamarabb dolgot, mert ez nem fair. 

2018. november 20., kedd

Ezaz

Egyáltalán nem értem, hogy hová tűnnek a napok... A suliban egyre sűrűsödnek a programok, feladatok, elfoglaltságok, fizetnivalók.
- Milánék pénteken kezdik az idei korcsolyaszezont. Megdöbbentő, hogy már megint itt tartunk. Még csak most pakoltuk el a korcsolyákat. Na jó, nem, de majdnem.
- Múlt héten volt nyílt óra az alsóban. Hogy felsőben mikor lesz, azt a homály fedi egyelőre, igaz, van két időpont is megadva a honlapon, de állítólag egyik sem az igazi. Kicsit káoszosnak érzem ezt az iskolai kommunikációt, meg úgy mindent, ami az iskolával kapcsolatos, és fáraszt is nagyon már, hogy soha semmi nem működhet elsőre jól, hanem mindenért külön kell szólni, hogy mi van már? Kezdve az angol oktatással és bármivel befejezve. ( az angolról regényt tudnék írni, de nem teszem... nem bírná a billentyűzet.)
- Mátéék nem mennek már idén iskolai korizni, legalábbis a nagy Városligeti jégpályára nem, mert állítólag nem tudják ezt felsőben megoldani, kísérőtanár, órarendátszervezés, ilyesmi. Én erre azt mondom, hogy ha akarnák, tudnák, de hát egyszerűbb azt mondani, hogy nem megy. Úgyhogy már látom magam előtt, hogy egész télen megy majd a rinya, hogy vigyem korcsolyázni. A kerületi, közeli pályára állítólag tesiórán majd ki fognak menni. Állítólag. De az meg ilyen nagy fiúknak már úgymond nem sok kihívást rejt.
- Elkezdődött a zeneiskolában az év végi hajrá. Máténak átvariálták a vizsgarendszerét, és idéntől nem úgy lesz, hogy az adott tanár diákjai egyszerre vizsgáznak kicsitől-nagyig, hanem az adott évfolyam összes diákja fog egy napon hegedülni. Ami részben érthető, másrészt meg nem tetszik ez annyira, hogy már a zenében is egymáshoz kell hasonlítgatni a gyerekeket, hiszen mindenki a maga ütemében halad, hol gyorsabban, ügyesebben, hol lassabban, de attól még nem rosszabb hegedűs a másiknál. Szóval kicsit para a dolog, szerintem, a hegedűtanárnak sem tetszik az új rendszer, de hát nekünk van a legkevesebb beleszólásunk ebbe, gyakorlatilag semmi.
Úgyhogy Máté nov.28-án vizsgázik hegedűből, addig még lesz 2 zongorás próbája.
- Milán vizsgája majd csak dec. 13-án lesz, ami viszont egybeesik az iskolai Luca-napi vásárral, ami miatt már most görcsöl, hogy nem akarja kihagyni. Nincs ám semmi extra, az osztályok adják el a saját kézzel készített portékájukat. Majd kitaláljuk, hogy legyen.
Ő egyébként fújja a furulyáját, mint az őrült, néha már fájdalmasan sokat is fújja, mert jön-megy, és a furulya mindig a kezében van, és el-eljátszik egy dalt. A múltkor valamin jól berágott itthon, le lett szidva valamiért, már nem tudom miért, és elvonult nagy puffogva-duzzogva és elkezdett furulyázni. 5 perc múlva nem volt semmi baja. Máté bezzeg nem vonul el idegből hegedülni. :-) És még jó, hogy nem dobolni járnak.
- Szombaton egy interaktív zenés előadáson voltunk. A Magyar Filharmóniának van mindenféle bérlet-sorozata, és  Mesélő Muzsika az kifejezetten gyerekeknek szóló interaktív zenét megismertető, megszerettető előadás sorozat. Most a népzene-műzene volt a téma. És igaz, hogy  haveros program  volt, 3 család 6 gyerek, és azért ment a buli, de tetszett nekik a műsor. A kicsik ( a Milánkorúak) nagyon jelentkeztek is, de nem szólították fel őket.
- A lakás. A kapcsolók-konnektorok meg vannak rendelve. Nem gondoltam, hogy ekkora macera lesz kiválasztani, hogy milyen legyen, Egy csomó boltban voltunk, egy csomó webshopot megnéztünk, én még visszamentem az obiba is megnézni az egyik tipust, végül egy olyat választottunk, amire csak a sokadik körben figyeltünk fel. Nem kell nagy dologra gondolni, semmi extra, de két semmiextra között is hatalmas árkülönbségek vannak.
- Feri végül megrendelte a vécécsészét is. 2 naptól-4 hétig terjedően szállítják. :-) A 2 nap lassan letelik. Számolta vagy egy hétig, hogy melyik tipus fér be kényelmesen. Nem gondoltam, hogy ekkora macera lesz kiválasztani... vagy ezt már mondtam??? :-)
Végül még az is kiderült, hogy a vécéhez kell a tartályt választani, hanem tartályhoz a vécét, mert nem ugyanaz jön ki. Na mindegy. Reméljük, lesz előbb-utóbb vécénk. Még egy! Örömünnep lesz az a nap, én mondom!
- Most a lámpákat próbáljuk kiválasztani. Nem emlékszem rá, hogy amikor ide költöztünk, akkor ennyit vacakoltunk volna a lámpákkal, de hát olyan rég volt már... milyen szín, milyen forma, függő, mennyezeti, milyen izzó, hány darab... de lassan körvonalazódik a koncepció, és az egyszerűbb helyiségekbe, mint pl. vécé, kamra, már meg is rendelte Feri. Nyilván nem ez a két helyiség okozza a nagyobb dilemmát. És a nagyobb költséget sem.

Szóval halad minden a maga útján. A tél is lassan ideér. Hiába reménykedtünk, hogy idén nem kellenek téli cuccok.

2018. november 13., kedd

Minihétvége

Nem szeretem, amikor a szombat munkanap. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Sehogy sem jó, mert ha kiadják szünetnek, akkor ugyebár máskor nem lesz szünet, amikor ugyanúgy ránk férne,  ha meg nem adják ki, akkor meg hiába van ilyenkor rövidített óra, vagy rövidített óra valamilyen extra programmal, akkor is taccsra van vágva a napunk. Mert reggel ugyanúgy fel kell kelni, és a rövidített órák miatt gyakorlatilag délelőtt még egy tisztességes bevásárlásra sincs idő. Azt meg hogy gyakorlatilag a szünetet dolgoztatják le, ( és decemberben ugyanígy) na azt végképp vérlázítónak találom. Aki ezt kitalálta, és aki ezt jóváhagyta.... na azzal kezet ráznék. elbeszélgetnék egy kicsit.
Ebből gondolom kiderül, hogy az iskolások voltak szombaton iskolában. Mi pedig próbáltuk gyorsan kihasználni azt a pár órár, amikor csak 1 gyerekünk van, és elintézni pár dolgot, úgymint kapcsoló- és konnektor keresés egy adott villamossági üzletben, majd az obiban, és bevásárlás egy nagyboltban.
Majd a nagyok hazajöttek ebéd után, amiből nem ettek semmit, ( zsurmókaleves - fogalmam sincs mi ez - finomfőzelékkel) úgyhogy minden szempontból "érdemes"  volt bemenni, mert csinálni nem csináltak semmit, és még csak ebédelni sem tudtak egy jóízűt, grrr... aztán Máténak hegedűórája volt, majd megint autóba pattantunk, és még egy praktiker-bauhaus kört is mentünk délután. A gyerekek rém boldogok voltak, had ne mondjam.
Egyre idegtépőbb velük mindenféle boltbamenés. Ha pedig csak körbenézni akarnánk, hogy milyen lehetőségek vannak, akkor meg pláne káosz az egész. Volt szó róla, hogy mondjuk a nagyok itthon maradnak, vagy csak Máté, vagy valahogy, de az itthon töltött szűk 1 óra alatt nem győztek meg róla, hogy tudnának tisztességesen viselkedni, míg mi odavagyunk. Teljesen szét voltak csúszva, nem lett volna szerencsés itthon hagyni őket semmilyen felállásban. Így megszívták, meg mi is, és jöttek velünk.
A lényeg, hogy lassan körvonalazódik, hogy milyen kapcsolócsaládot válasszunk, és lassan az is, hogy akkor végül miből mennyi kell. Mert ki emlékszik már arra, hogy hogy ide vagy oda váltókapcsolót kértünk-e vagy simát, esetleg dupla-váltókapcsolót. Végül nagyjából kiokoskodtuk.
Már csak meg kell rendelni, már csak meg kell érkeznie, már csak be kell kötni őket, és menet közben jó lenne a lámpatesteket is kitalálni, megvenni, de hát az meg még bonyolultabb...
Szóval halad azért a dolog. Előbb-utóbb lesz világítás is :-)

Milánék szombaton nagyon jópofa feladatot oldottak meg nyelvtanon, egy sütireceptet dolgoztak fel, mindenféle formában. Szavakkal kellett kiegészíteni a mondatot, meg sorrendbe állítani a munkafolyamatot, szóval olyan szövegértés-dolgozat jellegű feladatok. PErsze a papírlappal a kezében rongyolt ki a suliból szombat délben, hogy mostazonnalamikorhazaérünk süssük meg a sütit. Mondtam, hogy jó, majd megsütjük, de nem moströgtönazonnal, hanem mondjuk holnap.

És ezt persze nem felejti el :-) Azt, hogy eltegye az uzsonnáját, hogy felvegye a pulóverét, hogy kihegyezze a ceruzáit, hogy aláírassa az aláírnivalót, és még sorolhatnám, na azt elfelejti. De hogy süssük meg a süteményt, azt nem!
Így vasárnap délelőtt, míg Máté focimeccsen volt, addig megsütöttük a libakekszeket. Marci kutyát választott, mondván, ő kutyakekszet fog sütni.
A közös sütés az kb háromnegyedig örömsütés. Persze addig is képesek összeveszni azon, hogy ki öntse a lisztet, és ki a cukrot, de ha kellően sok összetevője van egy sütinek, akkor azért vannak lehetőségek, és kevesebb a vita. Na de aztán a szaggatás közben félúton mindig kialakul valami konflikt. Leginkább az, hogy "persze, ő több tésztát kap!", "bezzeg, neki segítesz!, "nem ér, hogy ő többet csinál" ilyesmi. De azért csak sütőbe kerültek a libák és a kutyák.
És mire mindegyik tetejére rákerült volna a cukormáz, addigra nagyjából el is fogyott majdnem az összes süti. Csodálkozott is Milán, hogy hová lett :-) De mikor hármasával vette a tálból, akkor nem csodálkozott.


Most meg már új hét, új rohanás :-)

2018. november 7., szerda

Címszavakban

- volt nálunk is őszi szünet. Igaz, nem tűnt fel. Feri külföldön volt, úgyhogy nagy őszi kirándulásokról, ahogy azt korábban elterveztük szó sem lehetett. Pedig nagyon ránk férne.
Azon kívül, hogy mostanában folyton marják egymást mindenféle kombinációban, azért próbáltuk kihasználni a szünetet is. Voltunk focipályán focizni a haverokkal, közben én futhattam, úgyhogy ez jó volt :-)
- Voltunk moziban is, mert Marci még a múltkor kinézte az Aprólábat, hogy majd nézzük meg, és most megint kezébe került vmi szórólap, amin ott volt a plakátja és eszébe jutott. Végülis jó volt, féltem, hogy gagyi lesz, és Máténak nem lesz bejövős, de neki is tetszett végül, bár ő a Johnny English-t nézte volna inkább. Már jó ideje rágja a fülem, hogy töltsem le neki, mert egyszer nézték angol órán, és azóta ez a menő film az osztályban, ő meg még nem látta. Én nem szeretem Rowan Atkinsont, de ők a Mr. Bean rajzfilmet is szeretik, úgyhogy én annyira nem erőltettem, hogy én is megnézném, inkább elmentem a kicsikkel boltba, míg Máté itthon mozizott. Most a második részért rágja a fülem. Sose lesz vége :-)
- Tanultak is. Ki többet, ki kevesebbet, és a hangszerük is elő-előkerült. Milán olyan léptekkel halad a furulyával, hogy a tanárnő most új könyvet vetetett, hogy tudjanak haladni. Azt mondja, a hiányzó hangokat általában már oboán szokta tanítani, de a második félév előtt nem akar még oboát adni a kezébe, meg így vizsga előtt jobb az, ha még furulyázgat. Mondjuk tényleg szépen fújja, majd egyszer levideózom.
- Nov.1-jén szétszedtük a még megmaradt konyhaszekrényt, és átszerelgettük a felső szekrényeket az új helyükre. Így a kisgépek, poharak, teafüvek, miegyebek alól újra előbukkant a konyhaasztal. De nincs még kész teljesen, mert majd az alsó részen is kell egy kis mahina, itt levágni, ott hozzátoldani, itt kivenni egy szekrényelemet, ott hozzátoldani, meg takarólécek, és takarólapok is kellenének. Csakhogy, hétfőn kiderült, hogy ezt az ikeás szekrénytípust 2014-ben kivonták a forgalomból. Szóval, az, hogy amikor a mosogatógépet szereltük be és kellett egy takaróelem, és bementünk, megvettük, hazahoztuk, felszereltük, na ez most nem fog menni. Egyelőre nem tudom mi lesz a megoldás. Az egész konyhaszekrényt nem terveztük, hogy lecserélnénk. Ferivel még csak szőrmentén beszéltünk erről, mert a változatosság kedvéért ezen a héten megint nincs itthon.
- aztán nehogy már az legyen, hogy vége az őszi szünetnek, és akkor majd szusszanok egyet hétfőn reggel, és legalább egy fél délelőtt nem csinálok semmi... naneeeee.... Marci hétfőn még nem volt oviban, mert akkor takarították az ablakcsere után a csoportszobát. Estére csalánkiütésszerű kiütései lettek a lábán, valószínű attól az ikeás fahéjas fánktól, amit a barátnőmtől kapott. No para, kezeltük/kezeljük, elmúlt. Tegnap az oviban viszont jól beebédelt sárgaborsófőzelékből. Állítólag vagy négyszer kért repetát, mert annyira ízlett neki, mondták is az óvónénik, hogy nem kéne, de hajthatatlan volt. Estére már fájt a hasa. Nyávogott, kínlódott, és nem aludtunk egész éjjel, mert csak forgolódott. Ma nem volt megint oviban. Mostanra, dél körülre lett már szerintem jobban. Már nem fáj a hasa.
- És még csak szerda van. És szombatig tart a hét.
- Holnap jön elvileg a kazános, aki beüzemeli a kazánt odaát, és akkor már semmi sem állhat annak az útjába, hogy fűtsünk is vele.
- A villanyszerelés a következő lépés. És akkor nemcsak meleg lesz, hanem világosság is :-)
- Fáradt vagyok. Kialvatlan. Karikásak a szemeim, és fáj a fejem. Erről meg mindig az a Vad Fruttik dal jut az eszembe :-) annyira azért nem vagyok szélsőséges állapotban, mint amit a dal sugall, de azért az egy jó nóta :-)

2018. október 26., péntek

Körös-torok meg lakás

Úgy vagyok ezekkel a négy napos szünetekkel, hogy leginkább fel sem tűnik, hogy szünet van, mert ugyanúgy rohanunk, ugyanúgy el vagyunk maradva egy csomó mindennel, ugyanúgy kapkodjuk a fejünket, mintha nem is lenne szünnap, csak mindezt a gyerekekkel a nyakunkon. 
Ráadásul szombaton Máténak focimeccse volt, amivel el is ment a délelőtt. Úgy volt, hogy szombaton még jönnek a festők, ( ja, mert hogy időközben jöttek ám a festők!) de végül szombaton pont nem jöttek, csak hétfőn. Még jó, hogy hozzájuk igazítottuk az egész hétvégénket, de mindegy, ezen már nem akadunk fenn. Máté focimeccse is először úgy volt, hogy vasárnap lesz, emiatt már hét elején úgy terveztük, hogy vasárnap délután indulunk csak Szentesre, ezért vasárnapra délelőttre még beszervezte Feri a Keresztest, hogy rakják fel a radiátorokat, merthogy akkor még úgy volt, hogy szombatra kész lesz a festés. Ami persze így nem lett kész szombatra, csak keddre, de K. jött vasárnap. Igaz, ő is le akarta mondani, merthogy ( mostfigyelj!) snooker-világbajnokság lesz 2-kor a tévében! De ezt már nem hagyta F. , úgyhogy jött, hogy haladjunk. Persze valami mondvacsinált indokkal csak lelépett 1 körül, gondolom, hogy hazaérjen a snookerre. Mindegy. A lényeg, hogy mi elindultunk vasárnap Szentesre. Hétfőn-kedden pedig be fejezve a festés. Szerdán felkerültek a radiátorok. Tadamm. És elvileg a kazán is működik, de a beüzemelő szakszervizes kazánosra még várnunk kell. Elvileg 8-án jön. 
Most így állunk. 





Vasárnap lementünk Szentesre. Hogy kihasználjuk a még kellemes őszi időt, és hogy ilyen szép színes még minden egy picit, mindenképp akartunk menni valahová, mondjuk  a Tisza-partra, meg hát azért is, hogy ne csak üljünk otthon, hanem kifuttassuk a fiúkból amit lehet.
Aztán az lett, hogy én mindig azt tervezem, hogy majd a gáton fogok futni, mert az milyen klassz. (lehet. ) De mindig elmarad. Mert nincs rá idő, vagy mert már sötétedik és akkor inkább a város felé futok, vagy, vagy... de most! Azt találtam ki, hogy akkor én elfutni a gáton a Körös-torokig, az olyan 10 km nagyjából, a többiek eljönnének autóval, megnéznénk a vizet, kicsit sétálnánk, ők hazajönnek, én meg hazafutok. És így is lett.

Nagyon jó volt a gáton futni, és akkor nem is voltak rajta sokan, és csak úgy fogytak a kilométerek a lábam alatt. Csak a hídon átkelés volt egy kicsit para, egyrészt mert nem tudtam csak úgy simán felfutni a hídra, ahogy elképzeltem, mert a hídon van ugyan járda/bicikliút, de a gáttól a hídig nincs semmi, az út szélén meg nem akartam futni, mert féltem, hogy elütnek. Szerencsére találtam egy kis kerülő erdei utat, amiről fel tudtam végül csatlakozni a hídra. Brrr... az a hídon átfutás borzasztó volt. Én úgy félek egyébként is a hidakon, itt pedig olyan keskeny volt a gyalogos rész, hogy ha az egyik szélére húzódtam, akkor szinte éreztem magam mellett az autókat, ha meg a másikra, akkor meg ááááá, ott volt alattam az a hatalmas mélység a Tiszával. De persze átjutottam gond nélkül. Innen meg már sima liba volt, csak a vonatot kellett elengednem, oda is és vissza is.

Nem volt sok lassítókanyar, szóval mehettem, ahogy csak bírtam. :-)




Útmenti tanyák, pónikkal
 Éppen egyszerre érkeztünk meg a fiúkkal, és együtt mentünk le a partra.
A Tiszában is jóóóó kevés víz van, nemcsak a Dunában. Voltunk már úgy itt, hogy egész a lépcsőig ért ki a víz. Most egy jó 50 méteres homokos partszakasz is volt a víz mellett.

Itt víz szokott lenni. 

De most nincs. 

 Aztán addig-addig őrültködtek ott a kis földnyelveken, mígnem egyszer csak Marci valamiért meglökte Milánt, aki bokáig belebukott a vízbe. Szerencsére csak bokáig, és nem dőlt bele mondjuk egész testtel, de hát akkor is, na. A cipője-zoknija csupa víz lett, meg csupa sár, amire aztán jól rátapadt a homok, és vaskos mocskos homokréteg fedte a cipőjét. (szerencsére nem fázott meg. ) Meg nem is töltöttünk el nagyon sok időt, csak jártunk egy kört. A gyerekek ugyan valami cukrászdát emlegettek, vagy fagyit, vagy mittudomén, de ott nem volt nyitva már semmi. Így semmi akadálya nem volt annak, hogy ők újra kocsiba pattanjanak, Milánt jól bebugyoláltuk, hogy meg ne betegedjen, és hazamenjenek. Én pedig hazafutottam.


A Körös-torok. 
Hazafelé már kezdett hűvösödni, de nagyon jó futóidő volt.




2018. október 18., csütörtök

Kirándultunk

Hetek óta, amióta ilyen gyönyörűszép napsütéses ősz van, és amióta még a levelek is elkezdtek sárgulni és hullani, munkált bennünk, hogy menjünk ki a szabadba. Csak egy picit, csak egy szippantásnyit, nem is kell messze... De valahogy sosem jutott rá elég idő.
Aztán múlt hétvégén végre megembereltük magunkat, és irgumburgum, nem múlhat el úgy ősz, hogy ne látnánk legalább egyszer a színesbe borult hegyoldalt. Így hát vasárnapra időzítettünk egy kirándulást. Igazából az volt a fejünkbe, hogy ne menjünk nagyon messze, és csak egy kis túrát csináljunk, mert még annyi a dolog itthon délutánra, de végül csak sikerült belecsúsznunk egy nagy túrába. Persze nem bántuk meg, csak jól elfáradtunk :-)

Több alternatívát is mondtam vasárnap reggel, volt tényleg egész közeli, még városhatáron belüli sziklacsúcs, de végül mégiscsak a Pilis mellett döntöttünk, mert hát a Pilis, az mégiscsak Pilis, igazi hegy, igazi túra, igazi flow.
A tavasszal, amikor a Piliscsaba fölötti Dévényi Antal-kilátóhoz mentünk fel, akkor láttuk a szomszéd hegyen a Boldog Özséb-kilátót, ami a Pilis legmagasabb csúcsán áll. Egy mellettünk lévő pár férfitagja mutogatta akkor körbe, hogy mi micsoda körülöttünk, én meg füleltem, innen jött az infó, és az ihlet, hogy legközelebb majd oda menjünk fel.
Ez a legközelebb pedig most jött el.

Pilisszentkereszten parkoltunk, és innen indultunk föl a hegyre a zöld jelzésen. Hogy mennyi fölfelé az út, azt akkor nem tudtuk, elfelejtettem megnézni, kiírva pedig már csak jóval feljebb volt egy kereszteződésben, hogy onnan még 2.5 kili. Hát mentünk. Eleinte nagyon ráérősen, aztán kicsit kiléptünk, amikor rájöttünk, hogy ez hosszabb lesz, mint gondoltuk, majd megint lassan, amikor már fáradtunk.

A Megyeri-híd. Szerintem nagyon klasszul néz ki. 

Pilisszentkereszt, ahogy a parkoló autó mellől láttuk. 

Fölfelé

Színpompás
 A fiúk váltakozva kínlódtak, hol az egyik nem bírt jönni, hol a másik, pedig az út eleje igazán kényelmes sétaút volt, csak később kezdett el meredekedni és kövesedni.
Nagyjából félúton az úgynevezett László-kúpjánál tartottunk egy rövid pihenőt.

Alattunk Pilisszántó



Nagyjából innen kezdett el igazán emelkedni a hegyoldal. A nap is kisütött, szinte nyárias meleg lett.

 Marci hol valami bot miatt hisztizett, hol nem bírt jönni, vagy a kettő együtt. Végül a kanyargós fölfelé vezető utat elkezdtük a csapásokon levágni, mert úgy láttuk, hogy sosem fogunk felérni, ha ennyit kanyargunk. Na, ezek a rövid kanyarlevágások bezzeg tetszettek nekik, büdöskölkök.



A kilátó 2014 óta ékesíti a Pilis tetejét, és páratlan körpanorámában gyönyörködhetünk a tetejéről. Sajnos elég párás volt a levegő, így nagyon-nagyon messzire pont nem láttunk, de azért így is elég szép volt.


Távolban a Kevélyek

A tetőn egykori rakétabázis betontorzója látható. A lapos hegyhátról jó időjárás esetén kiválóan szemmel tartható volt a főváros légtere. A katonai objektum a '80-as évek elejére készült el  A titokban tartott bázison kb. 40 katona szolgált, mígnem 1996-ban végleg bezárták. ( természetjaro.hu)



Nem messze innen van egy siklóernyős felszállópálya. Már fölfelé jövet is találkoztunk a nagy hátizsákos emberekkel, lefelé menet meg pláne, akik jöttek föl a hegyre, hogy aztán lesiklóernyőzzenek. Mire leértünk a hegy lábához, addigra rengetegen röpködtek a fejünk felett, olyan szépek voltak!



 Lefelé jövet Milán felmászott a László-kúp tetejére, és onnan is körbekémlelt.


gondoltuk, nem ugyanazon az útvonalon megyünk vissza az autóhoz, amin jöttünk, hanem egy másikon, gondolván, hogy majd sikerül egy kicsit levágnunk egy nagy kanyart. Végül lehet, hogy azt a kanyart levágtuk, de valahogy nem oda érkeztünk,. ahová számítottuk, és  baromi sokat kellett visszagyalogolni a főút mentén az autóhoz. Ez már nem volt annyira kellemes, de végül épségben autóba szállt mindenki.
Végül a kis túrából egy majdnem 9.5 kilométeres nagy túra lett. Alaposan el is fáradtunk, mondhatom.


Heti fő hírek

A hét híre, ha nem a hónap híre, hogy ma megérkeztek a festők! Tadammm! Mégiscsak van némi remény, hogy mire beköszönt a fagyos tél, addigra felkerülhetnek a radiátorok a falra, és nem fogunk megfagyni. Hogy karácsonyra be tudjuk-e már lakni az egész lakást arra inkább nem is gondolok, nincsenek messzemenő álmaim, szoktam mondani, hogy minden napnak a maga baja, egyelőre örülünk a festésnek. A festőgárda ugyanaz, akik már jártak itt gipszkartonozni, alapvetően rendes megbízható, dolgos emberek, szépen megcsinálták a gipszkartont is. De hogy fél 8 után érkeztek, de 8-kor, amikor visszafelé jöttem az oviból, ketten már az ablakban dohányoztak, ez számomra érthetetlen. De hát apróságokon nem akadok fenn. Bár az előbb, mikor a konyhában voltam, épp elcsíptem, hogy kérdezte az egyik melós a főnit, hogy hány kávészünetet szoktak tartani. Mindezt 10 órakor, másfél órával munkával és 4-5 cigarettával és megszámlálhatatlan káromkodással a hátuk mögött. ( nem azért káromkodnak, mert vmi nem jó, alapból benne van a mondatszerkesztésükben egy-két b+ minimum , a mondat elején és a végén, plusz egyéb fűszerek) Ha nem káromkodnak, akkor zenét hallgatnak. Mikor mit, attól függ, ki választ zenét, túl vagyunk már egy fél órás tüctüc blokkon, és szólt néhány 60-as, 70-es évekbeli sláger is, az imént pedig Azok a boldog szép napokat énekelgetett az egyik, csak úgy, zenei aláfestés nélkül. Egyelőre nem döntöttem, melyik produkció jutna tovább.
Azt mondják szombatra kész. Én azért nyugtával dícsérem majd a napot :-)
És még a burkolónak is van még egy köre, ki tudja mikor.
Így viszont, hogy újra beindultak a munkálatok, beleáshatjuk mi is magunkat a részletekbe, úgymint függönykarnis, kapcsolók, lámpabúrák, szaniterek, hogy mire a festés kész, és lehet villanyt szerelni minden meglegyen.


A másik héthíre, hogy az oviban ablakcsere van! Igen, most októberben. Nem, nem az 5 hetes nyári bezárás alatt, mégcsak nem is a nyári szünetben, amikor töredék gyerek jár csupán oviba, és 2 csoportnyi szokott kábé összejönni a 8ból, és még csak nem is a jövő heti őszi szünetben, amikor ugyancsak sokak nem járnak, és egyszerűbb a gyerekek elhelyezése, hanem most, 2 héttel a szünet előtt.
Már amikor mondták, hogy október, és hogy no para, mert egyik nap kikapják a felső szintet délelőtt, délután berakják az újat, majd másnap ugyanígy az alsó szinttel is végeznek, szóval igazából csak 2, max 3 nap kellemetlenség pakolással együtt, és arra az 1-2 napra az éppen aktuális csoport leköltözik a tornaterembe. Elképzelésnek mondjuk nem volt rossz. Már ekkor eléggé szkeptikusak voltunk szülők és óvónők karöltve, mondván, ismerjük mi azt az 1 napot.
Most ott tartunk, hogy múlt hét szerdán egyszer csak leparkolt az ablakos autó az ovi előtt délután, és elkezdték a tornaterembe. Mert ugyebár arra nem gondolt senki, hogy azt a rengeteg ablakot hová tegyék le. Így a tornatermes csoportszobás elképzelés már a munka megkezdése előtt kukában landolt. Lett az, hogy csütörtöktől az emeleti csoportok a földszinten vendégeskednek, igaz ugyan hogy némileg csökkentett létszámban, mert kérték persze, hogy aki tudja, ne vigye oviba a gyereket, na de hát akkor is. Marci sem volt péntek-szombat-hétfőn. Hétfőn délután írt az óvónéni, hogy keddtől várják a gyerekeket, mert egyrészt nem várható el senkitől, hogy hetekig oldja meg a gyerekek elhelyezését egy nyári szünet után, másrészt a kisépületben az egyik nagyobb iroda-raktárszerű helyiségben kialakítottak egy átmeneti boróka csoportot. Ami kicsi ugyan, de mégiscsak külön vannak, és nem kell vegyülni idegen gyerekekkel, és mégsem annyira zsúfolt, és külön jó, hogy messze van a munkálatoktól, tehát nem a gyerekek feje fölött építkeznek napokig.
Így vagyunk most. Marcinak amúgy tökre bejön a kisépületben a kis csoport. Azt mondja szívesen maradna ott örökre. Nekem meg nosztalgia minden nap, mert Máté meg oda járt.


A többi csak a szokásos rohanás. Mindig van vmi.

2018. október 15., hétfő

Nyúl Péter

Marci a nyáron nagyon rákapott a Nyúl Péter filmre. Szerintem nyolcszázhússzor is láttuk már. tudtam, hogy megy a bábszínházban is a Nyúl Péter, de én a színházi jegyvásárlásokról rendre le szoktam csúszni, mert fogalmam sincs, mikor kezdenek el jegyeket árusítani, amikor meg eszembe jut, hogy kéne menni, akkor már általában sehol nincs hely. Vagy nem annyi. Vagy nem akkor. Szóval, mikor véletlenül megláttam, hogy valaki árul erre jegyeket, gyorsan le is csaptam rá. Akkor még azzal számoltam, hogy a nagyok majd ezen a dolgozós szombaton úgyis iskolában lesznek, milyen klassz Marcis program lesz ez. Aztán idővel kiderült, hogy nem mennek a nagyok sem iskolába, így végül Milánnal és Marcival mentünk színházba. 
Kicsit aggódtam, hogy nehogy Marci túl sokat várjon a színháztól, valami mozifilmhez hasonló lüktető látványt, és nem győztem elégszer hangoztatni neki, hogy ez bábszínház lesz, nem mozifilm, ugye tudja! 
Aztán a félelmem alaptalannak bizonyult, mert nagyon-nagyon szuper volt az előadás, egyáltalán nem volt gagyi, nem volt bébis, még Milán is nagyon élvezte, pedig ő még nálam is szkeptikusabb volt, noha ő akart jönni, nem én mondtam neki. Szóval klassz volt nagyon! 
Ráadásul Marci hozta a nyuszikáját is, amivel az oviban szokott aludni, és ami pontugyanolyan volt, mint a bábszínházas nyuszik! ez nagyon tetszett mindannyiunknak! 





 Íme. Pont, mint a színházban :-)

Az előadás egyébként nem volt olyan rövid, 90 perc egy szünettel. Az első rész egész hosszú volt, és az a film története volt. A második rész pedig a felnőtt Nyúl Péterről szólt, de ez már igazán nyúlfarknyi volt :-) Jól éreztük magunkat! 



És bár tudom, hogy gyerekelőadás, és nem is vártam néma csöndet, mégis eléggé zavart, hogy folyamatosan ment a beszéd a nézőtéren. Nem sutymorgás, hanem beszéd. Eleve volt egy csomó oda nem való korú gyerek, volt, aki alig tudott még járni pl. Igaz, hogy a színlapon 3+-osnak van jelölve a mese, de szerintem egy épphogy 3 éves nem tud 90 percet végigülni, és érdeklődve figyelni. Nem is tudtak, kábé az első 10 perc volt az, amikor még figyeltek, aztán ment a nyüzsi, a székremászás, a szülők meg fennhangon csitították őket, és sorra ismételgették a gyereknek, hogy mi zajlik a színpadon, és ismételgették az imént elhangzott sorokat. 
Volt egy gyerek, aki a lámpaoltás után 5 perccel elkezdett ordítani, hogy ő fél. Nem, nem vitték ki, ordított vagy 15 percet fejhangon. Aztán kicsit világosabb lett, és akkor abbahagyta, majd újrakezdte. Szerintem ekkor vitték csak ki. 
Mögöttünk, a kislány, a kezdés utáni második percben, úgy, hogy majdnem utolsónak furakodtak be középre, közölte, hogy bepisilt. Nem, nem vitték ki, csak az anyuka ment ki és haza, hogy hozzon csereruhát. Addig a gyerek ott ült a plüss széken a pisis ruhájában. ( Gondolom örültek a délután jövők neki) Na hát ilyenek voltak még... Szerintem öregszem, mert egyre jobban idegesítenek az emberek....


Végül a kedvenc nyúlpéteres zeném :-)