2019. december 12., csütörtök

Zenészek

Eléggé bedarált minket a december...
Még a múlt héten Milán oboavizsgájával nyitottuk a decembert. Nagyon szépen játszott, és ahhoz képest, hogy alig 2 hónapja van a kezében a hangszer, és nem is gyakorolja rongyosra magát, valljuk be, egészen cirádás zongorás darabot fújt el.




Aztán még ugyanazon a héten, mikuláskor, Máténak volt Szolfézskarácsonya, ami csak annyi, hogy mindenki zenél valamit a hangszerén, és karácsonyi dalokat énekelnek. Máté is elhegedült valami menüettet, nem egészen hibátlanul, de nem is ez a vizsgadarabja, nem is értettem, hogy miért ezt akarja húzni... de hát ki merne vele vitatkozni :-) plusz készültek a fiúkkal együtt egy közös zenéléssel. Nagyon cukik voltak, ( ha lehet ezt mondani a 12 évesekre), mert teljesen maguktól találták ki, hogy szeretnének együtt is zenélni, és egy szombat délután összeültek, és gyakoroltak. Sajnos a trombitás Joci nem tudott végül ott lenni az órán :-(, de így is ügyesek voltak. Meg aranyosak, meg jófejek.
És Ágota néni is aranyos volt, mert megvendégelte a gyerekeket a sarki rétesezőből vett rétessel. Mert fülébe jutott, hogy a fiúk óra után a rétesezőben ütik még el az időt.
Csak linket tudok beszúrni, azt mondja a blogger, hogy túl nagy...

Máté hegedül:

https://photos.app.goo.gl/PXk1prkJZcrN8kZL7

Közös zene:


És volt Mikulás is.
Ma sportorvosnál voltunk.
Marci köhög.
Holnap Luca-napi vásár, erre volt már kát osztályban közös kézműveskedés. Máténak  fogorvos időpontja van, mert a legutóbbit elfelejtette.  Vagy közösen felejtettük el. A lényeg, hogy nem jelent meg szokásos délutáni időpontján, így most mehet délelőtt.
Szombaton Máté hegedűfellépése délelőtt.
Délután lesz Milán szülinapi bulija. Nem akarta januárra halasztani, pedig az közelebb lenne az igazi szülinapjához. Erre holnap még össze kell raknom egy tortát.
Vasárnap Máté szülinapja lesz. De neki nem lesz idén haveros bulija. Délelőtt focikupa lesz, majd ott ünnepelteti magát :-)
Hétfőn fociévzárók.
Kedden Máté hegedűvizsgája délelőtt, délután Milánéknál karácsony.
Szerdán Milán szolfézskarácsonya, és Marci osztálykarácsonya lesz.

Mondjam-e, hogy mennyire várom már a szünetet?



2019. december 4., szerda

Leadtam

Nyilván pont azt  a napot választottam az írásbelire való jelentkezési lapok leadására, amikor a leesett az első hó. A hóesés nálam egyenlő a teljes káosszal. Szép elképzelés az, hogy tél van meg hóesés, és mikor essen, ha nem télen, meg milyen szép a havas táj... értem én... csak azok, akik ezt érzik sosem laktam havazás idején nagyvárosban.
Nem akarok ünneprontó lenni, de mifelénk nincs havas táj, max. csak kora reggel, amikor még nem indul el az élet. Akkor mondjuk tényleg szép. Olyan 2 percig tudok is benne gyönyörködni, de aztán rögtön megcsap a tudat, hogy akkor nem lehet rollerrel/bicajjal menni a suliba, akkor viszont kétszerannyi idő, és pont ma korábban kell beérni, és még úszócucc is van, meg délután fociedzés, és cipelhetek akkor mindent kézben, gyalog... ááááá....
Szóval ebben az armagedonban indultam neki a városnak, hogy két különböző ponton leadjak egy-egy papírt.
Persze teljesítettem a kihívást, igaz, volt, amikor a buszmegállóban állva azt láttam a bkk applikációban, hogy amit javasol, hogy menjek trolival, az épp 40 perc késében van, úgyhogy inkább legyalogoltam azt a pár megállót.
A következő sokk az volt, amikor az úttest és a járda között olyan méretű pocsolya volt, hogy nem lehetett lelépni a zebránál. Az autósok nagy százaléka mondjuk jófej volt, mert nem gázoltak bele a méteres tócsába lefröcskölve mindenkit a sáros trutyival, persze volt egy-egy, akinek ez még mindig menő, de szerencsére én megúsztam.

Jelentem, papírok leadva, most már arccal a január 18-a felé nézünk. Az lesz a következő fontos dátum.
Èn màr nagyon vàrom, mert èn màr nem tudok aludni miatta, és olyan rèmàlmaim vannak, hogy Milán 4-es lett irodalomból fèlèvkor 😂 Mondta is Feri, hogy álmodjam azt, hogy Máté lett annyi, ès akkor nem lesz olyan rémisztő. De az se jó, mert irodalomból Máté is 5ösre áll. 🙂 ( még 😉)


2019. november 30., szombat

Ha tél, akkor jégkori

A télben talán az egyetlen dolog, amit szeretek, az a jégkori. Persze tudom, hogy nyáron is lehet korizni, mert vannak fedett koripályák, de azok egyáltalán nem hoznak lázba. És azt sem mondhatom, hogy remekül korizok, mert nem, épp hogy csak korcsolyázásszerű az amit én csinálok, legalábbis a fiúkhoz képest, mégis nagyon élvezem, és nagyon büszke tudok lenni magamra, ha esés nélkül tudok siklani egy fél órácskát.
Az iskolában a múlt héten indult a kori, és péntekenként járnak. Szerencsésen alakult, mert Marciék és Milánék egy időben mennek, így amikor első alkalommal elmentem velük, mert mindkettő korcsolyáját meg kellett éleztetni, akkor mindkettejükre tudtam pár pillantást vetni. 
Marciék, akik elsősök lévén javarészt még csak most ismerkedtek a jéggel, nagyon cukik voltak, és az oktatójuk is nagyon kedvesnek, gyerekbarátnak tűnik. ( van olyan nő, akitől borsózik a hátam, ezt csak azért fontos megemlíteni) 





Első alkalommal én is a jégre merészkedtem. Ilyenkor még olyan szempontból nagyon jó, hogy nincs zsúfoltság. A decemberi napokon már nagyon feldúsulnak a nagykamaszok, akik nyilván ezermilliószor jobban tudnak korizni, mint én, viszont felannyira sem figyelnek a náluknál kisebbekre és bénábbakra, olyankor már nem érzem magamat elég bátornak, hogy közéjük merészkedjek. :-) 

 Milánékról nem tudtam siklós videót csinálni, mert ők nagyon a túlsó sarokban voltak. Meg ők már úgy száguldanak, mint a szél.

Másodjára teakóstolás volt a pálya szélén.




Mivel a múlt héten kiment a bokám, és még mindig nem az igazi, olyannyira nem, hogy futni sem merek még vele, nemhogy korizni, így ezúttal csak a pálya széléről követtem őket szemmel.
Meg felhőket néztem.



Jövő héten pedig nagyon izgalmas lesz, mert a jégpályán is szokott lenni Mikulás :-) Nem is mondtam Marcinak, had legyen meglepi. 

2019. november 29., péntek

Fasor

Szerdán nyílt napon voltam a Fasori Evangélikus Gimiben. Itt 8 évfolyamos és 4 évfolyamos képzés van alapvetően, de a szabad helyek függvényében van lehetőség arra is, hogy köztes években lehessen csatlakozni. Ez Máté oldaláról érdekes most leginkább.
Ami miatt képben van/volt a suli, az a megközelíthetősége, ami fontos tényező. Ha nagyon akarjuk, akkor kicsit több sétával átszállás nélkül is el lehet odaáig trolizni, vagy 1 egyszerű átszállással ismerős terepen. Mindemellett lehet választani humános és természettudományos osztály közül. Mondjuk Milánnak mindegy lenne, neki mindkét irány jól megy.
És persze az is szempont, hogy ide azért jóval kevesebb ponttal is be lehet kerülni, nem kell szinte maximális írásbelit nevezni.
Szóval nagy reményekkel vágtam neki a napnak. A nyílt órákra a gyerekeket is lehetett vinni, úgyhogy így vágtunk neki egy másik anyukával és összesen 3 gyerekkel.
Egy angol, egy matek és egy irodalom órát néztünk meg.
Az angol nagyon jó volt, igaz, épp egy haladó 6-dikos csoportot láttunk, akikkel azért valóban jól lehet együttműködni és haladni. Szóval elsőre csábító volt.
A második matek óra már eléggé csalódás volt. Nem volt pörgős, nem volt izgalmas, száraz volt és unalmas, a gyerekek is csak úgy ültek mint a befőtt, 1-2 kivétellel. Furcsa volt, mert nem ezt vártam, mert ennél még a mi sima alsónkban is pörgősebb egy matekóra, dolgoztatva vannak a gyerekek, nem csak úgy bambulnak.
Aztán gyorsan kiderítettük, hogy a harmadik óra irodalom lesz, úgyhogy kis hezitálás után csak beültünk oda is... nyelvtanra nem mentünk volna be, az ötödikes nyelvtan anyagot azután a dögunalom matek után már nem bírtuk volna bevenni...
De az irodalommal is ráfáztunk, mert az még a mateknál is kiábrándítóbb volt. Egyrészt nem értettem, mi az oka, hogy novemberben még csak a meséknél járnak a tk. 20-dik oldalán. Persze, lehet, hogy mást is csináltak korábban, és nem könyv szerint haladnak, bár erre nem volt utalás.
Hatalmas csalódás volt, mert még ebben a "gyerekes" témakörben sem volt semmi fantázia tanári oldalról, és a gyerekek sem tűntek se motiváltnak, se lelkesnek.
Lehet, hogy én várok sokat, ( de nem hiszem), de azt gondolom, hogy ha már az iskola diákjai átmennek egy szűrőn, ( írásbeli - és szóbeli felvételi, plusz a korábbi jegyek alapján azért 4-5-ös tanulók) akkor ennél sokkal -sokkal hatékonyabban lehetne velük dolgozni. Nemhogy velük, hanem velük együtt, sőt.. nagyon hiányoltam a csoportfeladatokat, az együttgondolkodást, a projektmunkát. Főleg ez a mese témakör szerintem pont olyan, amit nagyon jól ki lehetne adni projektfeladatként, és a táblánál a gyerekeknek bemutatni, beszéltetni őket, hogy legyen véleményük, hogy vonják le ők a tanulságot a mesékből, hozzanak rá példákat a való életből, stb... vagy akár adják elő azt  a pár soros mesét gesztikulálva, arcjátékkal, testbeszéddel.
Én nem vagyok pedagógus, de számtalan ötlet van a fejemben, hogy egy ilyen órát mivel lehetne feldobni, akár tárgyi eszközök nélkül is, ha pl. nincs kivetítő... de a tanárnőn is annyira az a mérhetetlen unalom és fásultság látszott, amit én nem szeretnék látni a gyerekeim tanárain.
Tudom, persze, hogy minden, ami kicsit is elrugaszkodik a könyvtől, az már pluszmunka és azt nem fizetik, és túlterheltek, és motiválatlanok. Tudom, és meg is értem.
Mégis él bennem még egy elképzelés, hogy azért okos, válogatott, motivált gyerekekkel azért mégiscsak egyszerűbb és örömtelibb együtt dolgozni, mint mondjuk egy mezei általánosban, ahol a magatartászavarostól, a kisebbségiig, a színötöstől a bukásra állóig minden van egy osztályon belül.
De ezt a lelkesedést nem nagyon láttam se gyerekoldalról, se tanár oldalról. Leszámítva az angolt, mert az tényleg jó volt. ( kérdés, hogy egy nem haladó csoportban is ugyanezt tapasztaltam volna-e)

Olyan szomorúan és csalódottan jöttem el délelőtt, hogy gondolkodtam rajta, hogy vissza se megyek délután az igazgatói tájékoztatóra, mert teljes volt bennem a kiábrándultság. Azt éreztem, és még most is azt érzem, hogy nem szeretném ilyen közegben tudni a gyerekeimet. Nem éreztem azt a kiugrási lehetőséget, hogy itt többet kapnánk, mint egy általános iskolában, ha meg így van, akkor meg minek.

Végül visszamentem még este, de az igazgató sem mondott sok újdonságot, nagy része a kérdéseknek mind fenn van a honlapon, meg a kiosztott szórólapokon.

Jövő héten kell leadni az írásbelire való jelentkezést. Iskolába jelentkezni majd csak februárban kell. Addig még van időnk kattogni egy kicsit.
Még mindig ott tartunk, hogy egy jó írásbelit kell írni. Nincs mese.

2019. november 26., kedd

Újra új tanár

Tegnap volt a rendkívüli szülői Milánéknál, de már előtte kiderült, talán pénteken, de már nem emlékszem, hogy az lesz a hír, amire gondoltunk, hogy talált egy új tanárt, osztályfőnöki pozícióba. Vegyes érzelmekkel fogadtuk a hírt, mert egyik oldalon ott van, hogy nyilván a helyettesítő pedagógusoknak ez a felállás , ami eddig volt, rengeteg plusz munkával járt. De másrészről ott vannak a gyerekek, akik megszerették őket, és akik tényleg probléma nélkül beleszoktak az új rendszerbe, és nem nyafogtak, nem ágáltak, tették a dolgukat, mindenki nagy megelégedésére. A helyettesítő tanárok is meg voltak velük elégedve, Anita néni még mondta is, hogy mennyire szeret velük dolgozni.
Na most ennek annyi.
Most jön egy új tanárnő, aki persze aranyos meg kedves, meg lelkes is, és még tapasztalata is van,. meg gyerekei is, szóval tényleg nagyon szimpatikusnak tűnik a hozzáállása és az elhivatottsága is, csak ez már nem most kéne... Tök örültem volna, ha tanév elején vette volna őket át, még jobban, ha elsőtől egy ilyen ambiciózus sokoldalú tanító kezeibe került volna bármelyik gyerekem. De így negyediknek a felénél már nem tudok lelkesedni egy újabb váltás miatt, mert nekünk most pont az lett volna ideális, ha ezt a két hónapot a megszokott környezetben még meg tudjuk húzni, pedagógusi segítséggel és támogatással.
Mindamellett a gyerekeknek is már elegük van az egészből. Milán is teljesen maga alatt volt, hogy már megint egy új tanító, pedig ő már úgy megszerette Anita nénit, stb., stb...
Úgyhogy most kicsit el vagyok emiatt kenődve, de biztos túl leszünk majd ezen is.

2019. november 20., szerda

Iskolás ezaz

Jövő hétfőn fogadóóra van az iskolában. Amire nem terveztem, hogy megyek. Többek között azért nem, mert annyiszor fordulok meg az iskola területén nap mint nap, plusz Marci focija és Milán szolfézsa miatt 2 délután is huzamosabb ideig a folyosón melegedem, hogy ha bármilyen kérdésem van, akkor az röptében nagyjából bárkivel meg tudom beszélni. Teljesen felesleges még plusz egy délután a folyosón ülnöm, hogy majdcsak bejutok egyszer valakihez.
Marci Marika nénijével alig egy hete beszéltem, akkor elég részletesen kitárgyaltuk, hogy mire figyeljünk,  mit gyakoroljunk, azóta ehhez próbáljuk tartani magunkat.
Milán kapcsán terveztem, hogy majd beszélek a magyar és a matek tanárjával, de azt nem ez alatt az 1 órás fogadóóra keretén belül szerettem volna, hanem majd valamikor délután, amikor Anita néni az ügyeletes.
Aztán pont tegnap délután, amikor jöttünk haza a suliból, Anita néni is épp akkor jött, és egy darabon együtt mentünk, és ez remek alkalom volt, hogy elbeszélgessünk Milánkáról. ( aki előtte fél órával már megint felhúzta az agyamat, mert épp arról beszéltünk, hogy milyen királyság lenne, ha sikerülne a Radnóti, mert akkor érettségiig le lenne a gond róla, és ülhetnénk keresztbe tett lábbal, hogy jó helyen van, mire belekezdett megint abba, hogy hogy lesz akkor őbelőle focista, ha neki 18 éves korig tanulnia kell... had ne részletezzem az idevágó gondolataimat)
Szóval váltottunk pár szót Anita nénivel, kérdeztem a véleményét, hogy hogy látja Milánt, és örömmel hallottam, hogy pontosan ugyanúgy érez vele kapcsolatban, mint én, pedig ő csupán 3 hónapja van vele intenzívebben. Ő is azt mondja, hogy nagyon ügyes, okos, de olykor nagyon szét tud esni, és hogy sokkal több mindenre lenne képes, mint amennyit megmutat magából.
Úgyhogy mikor mondtam neki, hogy nagyon szeretnénk a Radnótiba küldeni a gyermeket, akkor abszolút mellszélességgel mellénk állt, és a támogatásában biztosított, és ígérte, hogy fejére koppint Milánnak, ha szeleburdiskodik, és elhanyagolja pl. az ékezeteket. Úgy gondolom, nem elég, ha én hívom fel a figyelmét, ha én erősködöm itthon, hogy ez mennyire fontos, hanem hatékonyabb lesz, ha ezt több vonalon is hallja, mint ahogy azt is, hogy meg tudja csinálni.
Amúgy Anita néni azt is mondta, de ezt már csak nagyon halkan mondom és írom, hogy ő lát Milánban egy úgymond zsenijelleget, és pont azért ilyen szétszórt a dolgaival, és nem figyel pl. az ékezetekre, mert már írás közben is sokkal előrébb jár fejben, mint a papíron, és a fejében ő kiteszi azokat a vesszőket, csak a papírra nem kerül oda. Meg hogy olyan ismeretanyaga van, tananyagon kívüli dolgokról is, hogy csak ámul-bámul, úgyhogy ő abszolút támogatja, hogy menjen csak Milán egy jó erős iskolába, mert kár lenne elpazarolni a tehetségét. ( ezt ő mondta így. )
Nem mondom, hogy nem simogatta a lelkem minden egyes szava. :-)

Örülök neki, hogy pedagógus szemmel sem egy valóságtól elrugaszkodott elképzelés az, hogy Milánnak ott lenne a helye. A többi már csak rajta múlik.

Szóval nem akartam menni hétfőn...
Erre tegnap este ír Milán osztályfőnöke, hogy hétfőn 5-től rendkívüli szülői lesz. Bahhh... állítólag az ig. nő kérésére és nem tudják mi a téma.
Ha ezek után, hogy Anita nénivel ilyen remekül megbeszéltük a véghajrá hogyantovabbját, most hoz valami tanulót állandóra, és felborítja a már megszokott rendet, akkor lehidalok.

Máté tanáraival meg már beszélni sincs erőm... felesleges is lenne...

2019. november 18., hétfő

Nyílt napok

A múlt héten nyílt órák voltak az alsóban. Pont aznap, amikor Feri nem tudott délelőtt kimaradni, így  az első órán Milánnál voltam matekon, mert ő azt szerette volna, hogy arra menjek, pedig én lehet, hogy hajlottam volna arra, hogy a második angolra üljek be. Második órán pedig Marcit néztem meg egy olvasásórán.
Milánékhoz nagy izgalommal mentem, mert ugyebár nincs tanáruk, hagyományos alsós értelemben véve, és kíváncsi voltam nagyon, hogy Ani néni hogy boldogul a társasággal. Nekem Ani néni mindig is szimpi volt, ha Milán nem ragaszkodik annak idején Orsi nénihez, akkor én simán hozzá írattam volna be. És ,most is nagyjából azt kaptam, amit vártam, bár még mindig meg van bennem az az érzés, amit általában érzek egy ilyen óra után, hogy Milán ennél sokkal nagyobb tempót és terhelést is bírna.
Marciékhoz felmenni olyan furcsa volt a nagy negyedikesek után :-) Olyan kis picikéknek tűnnek még mindig az iskolában. Az első órájuk nekik matek volt, azt mondták az anyukák, akik ott voltak, hogy nagyon ügyesek voltak.
A második pedig olvasás-írás, ahol még új betűt is tanultak az á-t. Ezt tanulták összeolvasni a már ismert betűkkel, meg leírni. Sokat voltak táblánál, nagyon kis pörgős óra volt, és Marci még mindig olyan kis cukiiiii.


Aztán a múlt hét nagy eseménye a Radnótis tájékoztató délután volt. Sok tényinformáció hangzott el, legfőképpen a jelentkezésről és a felvétel menetéről, de sokminden kiderült az oktatási módszerükről is, hogy a nyolcosztályos gimnázium első éveiben leginkább tanulni szeretnék megtanítani a gyerekeket. Nem az céljuk, hogy csak halmozzák az információkat, hanem az, hogy tudjanak logikusan gondolkodni, tudjanak csapatban dolgozni, kommunikálni, legyenek ötleteik, tudjanak olyan rendszerben gondolkodni, ami később a felsőbb években, majd még később az egyetemen is a hasznukra lesz, hogy könnyebben tudjanak az ismeretanyagokban eligazodni, kiszűrni a lényeget, és arra építkezni.
Jajjj, annyira azt éreztem, hogy ez Milánnak való hely, hogy Milánnak ott lenne a helye! Imádná, azt a fajta szabadságot, játszva tanulást, ami a Radnótinak a hitvallása. Milán pont ilyen gyerek. Ő nem szeret effektív tanulni. Házit írni, gyakorolni. De szeret érdekes dolgokról megnézni egy filmet, vagy olvasni róla, kutakodni a neten.
Úgyhogy jó volt, hogy elmentem, és meghallgattam, mert mikor meséltem Milánnak róla, akkor ez egy új lendületet adott neki.
Kell is a lendület, mert nemkevés pontszámot kell összegyűjteni az írásbelin, hogy behívják szóbelire. Milán nagyon jó dolgozatokat is képes írni, ha odafigyel, és nem kapkod. Ha január 19-re a csúcsra tudná magát járatni, akkor nem lesz gond. Érzem, és tudom, hogy meg tudja csinálni. Tud írni egy 85-90 pontos felvételit. Ha nem is láblógatva, de odafigyelve fog tudni. egyelőre 46 pontos nyelvtan, és 38 pontos mateknál tartunk. A matekot jó lenne 40 fölé hozni.
Ez most a legfőbb cél. Ezen dolgozunk.

2019. november 11., hétfő

Mártélyi kirándulás

Egy ilyen szakadó esős hét után, amikor leginkább csak a túlélésre játszottunk, legfőképp, hogy mindenkinek legyen cserezoknija a táskában,  másnapra száraz ruhája, meg hasonlók, és előkerültek a vastag/abb kabátok is a szekrényből, ( igaz, nem veszik még fel, mert inkább vastag pulcsit vesznek még az őszi kabát alá...), ilyenkor jó visszatekinteni, hogy milyen szerencsénk volt, hogy még egy viszonylag szép őszi délutánt csíptünk el, amikor Mártélyra mentünk.
Nyáron is szóba került már, de úgy gondoltuk, hogy sokkal szebb lesz, ha ősszel megyünk, amikor minden olyan szép színes, és végül igazunk is lett, és az utolsó szépnek mondható őszi napon mentünk, alaposan kicentizve.
Marci nem jött velünk, ő otthon maradt papával, és elintéztek ezt-azt együtt a városban, csak a nagyokkal mentünk. Mondjuk ők is épp eléggé idegesítőek voltak így együtt...

Nem gondoltam, hogy Mártélyon el lehet tévedni, de olyan észrevehetetlen barna fatáblára volt kiírva, hogy hol kell lekanyaraodni a Holt-ág felé, hogy mire észrevettük, addigra már el is hagytuk, és egyéb lehetőség nem volt több. Úgyhogy a falut elhagyva már éreztük, hogy az lesz a legjobb, ha megfordulunk. Innen már sima liba volt.



 Nagyon hangulatos a part, különösen ezek a csónak kikötők húzták az ember szemét.

És állítólag hódok is laknak erre.

A tanösvény, ahová készültünk a holtágnak a túlsó végén volt, úgyhogy odaáig mindenképpen el kellett sétálnunk, és amikor már mentünk egy jó darabon, akkor muszáj volt kicsit rákapcsolni, mert nem tudtuk, hogy mennyire vagyunk még onnan, ahol lenni akarunk, és nehogy elkezdjen nagyon ránk sötétedni.
Persze valójában nem volt ez akkora nagy távolság, csak a fiúk tették fel a " mikor érünk már oda" lemezt idejekorán.


 Aztán az erdős ösvény egyszer csak kisebb kanyart vett, és akkor már tudtam, hogy itt vagyunk. Itt vannak a pallók.



A palló egy darabon nem volt olyan bizalomgerjesztő. Első körben azt gondoltam végig sem fogunk tudni menni rajta, de csak a közepe volt megsüllyedve, a szélén mondhatni száraz lábbal át tudunk menni.
 Nem igazán tudom szavakkal elmondani, hogy milyen szép volt a holtágnak ez az elmocsarasodott, érintetlen része. Nagyon félelmetes volt, nagyon misztikus, néhol, a nádasok mellett olyan volt, mintha egy horrorfilmben lennénk, ahogy a szél susogtatta a nádat. Húúú, nekem nagyon tetszett.












A pallós rész után van egy kis piknikező hely, aztán az ösvény belecsatlakozik a hosszabb Tisza-tanösvénybe. Mi csak egy pillantást vetettünk a Tiszára, a hosszú séta már nem fért volna bele a délutánba. Meg ki tudja, mennyire lett volna sáros az út. Így is, az az út, amiről azt gondoltuk, hogy a mi tanösvényünknek a folytatása, és egy kört bezárva visszavisz minket, az is járhatatlanul sárosnak tűnt, úgyhogy ott mentünk vissza, ahol jöttünk, így oda-vissza is végigsétáltunk a pallókon.


A nagy Tisza




 Közben  elkezdett lemenni a nap, és gyönyörű rózsaszínre-narancssárgára festette az eget.





a fiúk még idétlenkedtek egy kicsit a vízparton. Kihalásztak valami nagy ágat, amit haza akartak hozni... de miután lebeszéltük őket róla, már indultunk haza. Késő is volt, meg már fáztunk is rendesen.




2019. november 6., szerda

Őszi szünet husss

Azt, hogy villámgyorsan eltelt volna, azt azért nem mondom, de tény, hogy mire megszoktuk volna a reggeli lustálkodást, és a délutáni semmittevést ( hahaha), addigra már vége is volt, és mehettünk újra iskolába.
A szünet első hétvégéje ráadásul még igen mozgalmas is lett, mert szombat délelőtt még volt előkészítő a nagyoknak, ami miatt fel kell ugyebár kelnünk, délután pedig Marci szülinapra ment Törökbálintra. Egy focistársának volt bulija, aki elvileg itt lakik Zuglóban, hogy miért oda rendezték a bulit???? Szóval eléggé lehetetlennek tűnt nekünk ez a Törökbálint, mert ahhoz nekünk át kell menni a Dunán :-), az meg már egy másik világ innen a pesti oldalról nézve. Nem szívesen autóztunk volna keresztül a városon és még azon is túl, hogy ott álljunk családilag a pálya mellett néhány órát, majd ugyanezt vissza, úgy, hogy gyakorlatilag a Marci csapattársainak a szüleivel nem is ismerjük egymást. ( Nincs már erre ingerem, hogy még 30 anyukával-apukával- nagymamával beszélgessek a pálya szélén, Marcit általában már csak lerakom az edzésen, majd másfél óra múlva felszedem.
De a szülinapos anyukája felajánlotta, hogy szerez Marcinak fuvart, ha az úgy oké, és mivel Marci nagyon rá volt izgulva a focibulira, hát rábólintottam, bár utána egész addig míg haza nem értek, azon rágtam magam, hogy hogy lehet ilyen felelőtlen, hogy elküldöm Marcit egy számomra vadidegenekkel. De végül nem volt semmi gáz, a fuvarosok is kedvesek voltak, és a buli is jól sikerült, Marci teljesen oda volt meg vissza.
( Az mondjuk elég gáz, hogy akik kivitték Marcit, az anyuka meg a nagymama közül már nem az anyuka volt korban közelebb hozzám, hanem a mama, legalábbis ránézésre, meg stílusra. Az anyuka amolyan talpig vastag sminkes-hosszú körmös lány volt... hát nem pont az a típus, akikkel én vegyülni szoktam, de rendes volt egyébként, meg minden, csak hát na... )
A buli utáni vasárnap Marcinak Bozsikja volt, a szezonban az utolsó, és először játszott U9-ben. Persze, hogy megnéztük.



Aztán mire igazából kitört a szünet, addigra elromlott az idő is, szóval nemigen gondolkodtunk nagy dolgokban. A fiúkat próbáltam rávenni arra, hogy tanuljanak, gyakoroljanak, mert úgyis esik az eső, úgysem jó ez az idő semmi másra. Ez azt jelentette, hogy napjában kb ezerötszáznyolcvanszor mondtam el hol az egyiknek, hol a másiknak, hogy tegye le a tabeletet, oldjon meg egy feladatsort, olvassa a könyvét, tanuljon angolt, hegedüljön, oboázzon, vagy mit tudom én, csak legyen valami látszatja annak, hogy csinál valamit. Nem, nem érzem magam hajcsárnak, mert a mondat vége mindig az volt, mert " ha hétvégén megyünk papához úgysem fogtok semmit sem csinálni, szóval most kéne." Kevés sikerélményem volt ezen a téren. Néha tényleg úgy érzem, mintha ez az iskolás történet az saram lenne, mintha nekem kéne fejbentartani, megcsinálni, megtanulni, gyakorolni... és tényleg... Pedig már annyiszor megfogadtam, hogy elengedem ezt a történetet, és csinálják maguk, elvégre az ő bizniszük, aztán mégis én vagyok az, aki síkideg, ők meg halál nyugodtak.
Olyannyira nem ment át a mondanivalóm, hogy Máté hétfőn délután azzal jött haza, hogy volt ám informatikából házi, amit nem csinált meg, de no para, mert reggel gyorsan lemásolta valakiét. Erre már nem is tudok ilyenkor mit mondani. Tényleg.

Aztán a szünet csúcspontja, hogy végre eljutottunk Mártélyra, ami már jó ideje a listámon van, amióta egyszer olvastam valahol, hogy a Holt-Tiszán egy pallós sétányt csináltak, és klasszul rá lehet látni a mocsaras élővilágra. Fogalmam sincs, hogy mikor volt ez, de pár éve biztos, és ahhoz képest, hogy Szentestől csak fél órányi autóútra van, elég sokat kellett várni rá, de mindenképpen megérte. Majd külön írok róla.