Újra itthon

 Ma délelőtt már kirándulni indultunk, hanem hazafelé 😞 

De nem vagyunk szomorúak, épp beszéltük is az autóban, hogy bár esett az eső hazafelé az osztrák szakaszon, most mégsem volt olyan őszies hangulatunk, mint máskor, amikor aug.20-a környékén jövünk ugyanígy hazafelé. Most még van előttünk kaland, meg nyár, mégha épp esős is az idő. 

Az út teljesen eseménytelen volt. Most Szlovénia felé jöttünk, mert az m1es autópálya Pest felé a múlt héten is be volt állva, és mákunk volt, hogy a mi oldalunk haladt. Nem akartunk már akkor sem arra menni igazából, de akkor így volt praktikus. Most viszont már megérte szlovén matricát venni, mert azt majd aug-ban is fogjuk tudjuk használni. 

Szóval Szlovénia és M7 volt az útvonal, és hihetetlen módon egyiken sem keveredtünk dugóba, és Pesten sem volt igazán tragikus a helyzet. Szóval itthon vagyunk. 

De mielőtt még belecsapnék újra a hétköznapokba, még hozok néhány naplementés fotót a tavunkról, meg a fiúkról. 

A korábbi megállapodásunk az volt a gyerekekkel, hogy csinálunk egy kirándulós nyaralást, meg egy strandolósat. Ez volt a kirándulós, elvileg. 🙂 Csak voltam olyan jófej, hogy nem egy hegy tetejei hegyi házba kerestem szállást, ami felé azért nagyon húzott a szívünk, hanem egy tóparti településre, ahol gondoltam, hogy jól fog esni a fiúknak egy kirándulós nap után csobbani egyet. Hát jól is esett, az igaz, de onnastól ők ezt mindenképpen strandolós nyaralássá akarták változtatni. Főleg Marci. 🙂 A mit csináljunk ma kérdésre rendre az volt a válasza, hogy menjünk strandra. 

De azért hacsak lehetett a napot valóban a tó partján zártuk. Érdekes volt, hogy volt, amikor hűvösebb volt, és csak a mi gyerekeink voltak a vízben, pedig a németek/osztrákok, néhány lengyel és cseh igazán hozzá lehet szokva a nem kánikulai meleghez. Mondjuk a fiúkat nem zavarta, hogy övéjük volt az egész part. 

Főként így jártunk a partra esténként, rövidnadrág, papucs, pulóver 🙂

Amúgy a víz meglepően jóleső volt, nem volt kifejezetten hideg. 

Freitag Ruhetag

 Az elmúlt évek ausztriai kiruccanásai során sokszor szembetalálkoztunk már a "Dienstag Ruhetag " kiírásokkal főként szolgáltatóknál, vagy pl. Fraknó váránál is, ahová csak a helloween miatt tudtunk bemenni kedden, mert egyébként zárva lett volna. 

Ennek mintájára mi ma freitag-ruhetagot hirdettünk 🙂 mivel Marci màr egyébként is nagyon strandolni akart, így a tegnapi biciklizés után ezt jó ötletnek tartottuk mára tenni. 

Plusz azért is, mert a hegyen tegnap megcsípte a bal kézfejemet valószínűleg egy bögöly. Egy pihenő alkalmával. Már akkor is éreztem, hogy fáj, és a nap előrehaladtával szépen be is dagadt, ami reggelre eléggé csúnya lett, és fájós. Úgyhogy én elvoltam egész nap ennek a nyalogatásával, és reméltem, hogy majd a hűvös vízben áztatva javul valamennyit. Kicsit jobb is lett, de még nem tökéletes. 

Reggel visszavittük a bicókat, felvettük az autónkat, amit ott parkoltattunk tegnap a kölcsönzőnél, és ha már úgyis autóban ültünk, hát be is vásároltunk megint. 

Délelőtt már épp csak egy csobbanásra volt idő, mi nem is vizeztük össze magunkat Ferivel.  a déli órákban nem szeretünk strandolni, meg a fiúk éhesek is addigra 🙂és csak délután mentünk vissza. Ekkor már én is bementem, remélve, hogy jó lesz a kezemnek. És meglepően kellemes volt a víz, jó volt benne úszni, a fiúk meg a tó közepénn ugráltak. 

 Ilyenkor mindig felmerül bennem, hogy milyen jó lenne megtanulni rendesen úszni,nem csak úgy evickélni, ahogy én tudok mellúszásban. De ez a vágyam gyorsan el szokott illanni, mihelyst eltávolodunk a vízparttól, és a következő nyárig egyáltalán nincs bennem eféle motiváció. 🙂 

Remélem, holnapra még tovább gyógyul majd, mert holnap kirándulónapot tervezünk, és az én általam választott utat tesszük meg.

Holnaputánra pedig Máté nézett már ki egy brutáltúrát. Ami azért még véleményes 🙂 de Máté nagyon rá van izgulva. 

Olasz nyár 4. - Monegliai napok

 Hogy milyen remek nyaralóhelyre sikerült kerülnünk, az csak napokkal később tudatosult bennünk igazán. Szállásfoglalásnál a Cinque Terre közelsége volt csak a szempont, de mivel az "öt faluban" nem lehet autóval közlekedni, környékbeli tengerparti helyeket kezdtem el nézegetni, minél közelebb. Nem volt egyszerű feladat, mert vagy iszonyú drága volt minden, vagy valami nem stimmelt a paraméterekkel. Főként a vízparttól való távolság és a parkolóhely léte volt a sarkalatos. Az autót semmiképp sem szerettük volna valami faluszéli parkolóban hagyni, a strandra meg szeretünk gyalogosan járni. Így néhány helyre szűkült a lehetőség, és amiből árban egy olyan apartman jött ki győztesnek, ami még új volt a bookingon. Azaz nem volt hozzá értékelés még egy sem. Sosem foglaltunk még ilyen helyet, de Feri azt mondta nem lesz baj, legfeljebb visszamondjuk, ha találunk jobbat. PErsze nem kerestünk, de nem is kellett. Még ha voltak is bennem fenntartások, hogy vajon mi fog minket várni, vagy lesz-e szállásunk egyáltalán, végül alaptalan volt. 

A kapott megközelítős videó alapján könynen megtaláltuk a házat. Egy társasház egyik lakása volt a hegyoldalban, hozzá tartozó garázzsal. Amiben ugyan kis átrendezést kellett csinálnunk, hogy beférjen az autónk, de megoldottuk. Ki sem álltunk onnan egészen a távozásig, mert nem volt rá szükség :-) 

A lakás kényelmesen tágas volt, és ami újabban fő kritériummá nőtte ki magát, és nem könnyű megugrani, hogy senkinek nem kellett a kanapén aludni. Egy nagy konya-nappali és 3 hálószoba volt, úgyhogy bőven elfértünk, senki nem szorult ki a kanapéra. Az 5 fős keresések többsége olyan, hogy 4 főre van tervezve, + a kanapé. 

A nappaliból pedig egy szép méretű terasz nyílt, mellette kiskert,  és igaziból, tényleg a tengerre láttunk, amikor kimentünk. sosem voltunk még olyan szálláson, ahol telibe tengerpanorámát kaptunk, mindig csak itt-ott felcsillant a tenger egy kis darabkája, de itt tényleg ott volt, szinte karnyújtásnyira. 

A korlát mellől

Árnyékba húzódva szieszta idején

Könnyen és gyorsan fel tudtuk venni a nyaralós ritmust, ami abból állt, hogy reggel, ha nem ébredtünk túl későn, akkor futottam egy kis kört. Párszor Máté is velem tartott. Talán kétszer. Nagy kört nem is tutam volna menni, mert az emelkedős futások azok annyira nem a barátaim, nehezen bírom őket, és bár élvezem, de kevés bennük a flow, ellenben jól el is fáradok. Amíg én futottam, addig Feri meg MArci elintézte az aznapi bevásárlást. 2 kisebb közértféle volt a településen, az általánosabb dolgokat ott vettük meg, egyébként pedig a foccacceriákban és a halárusoknál vásároltunk. Annak az isteni olívás és paradicsomos foccaccia-nak az ízét még mindig érzem a számban, ha rá gondolok.  Ferinek nagyon bejött ez a falusi élet, kétszer is vásárolt a halasnál, és a halas bácsi mindig szépen elmondta neki, hogyan kell elkészíteni a halat. 

Főként olasz nyaralókkal talákoztunk, elvétve németekkel, magyar szót pedig szerencsére csak egyszer vagy kétszer  hallottunk talán, azt is távolról. Ennek tükrében nem csodálkoztunk, hogy nem is beszéltek az olaszon kívül igazán semmilyen más nyelven, de minket ez nem zavar, hiszen mi minden nyelven beszélünk :-D Igazából nem, de nem olaszul Feri tud valamennyit, meg Máté is tanul olaszul, egyébként meg csak jó hangosan kell beszélni és mutogatni mellé, hát nem? 

A parton a hullámtörőknek köszönhetően kellemes, békés volt a víz, jól esett az úszás, már-már el is hittem, hogy tudok rendesen úszni, pedig közel sincs így, sajnos nem. De a tenger mindig az úszástudás hamis illúzióját kelti bennem. És egyébként ha elég bátor lennék, hogy beletegyem a vízbe a fejem, ahogy azt kell, akkor valószínű értelmezhető távolságokat is tudnék úszni, de így hamarabb megfájdul a nyakam, minthogy elfáradna a karom, és inkább nem erőltetem. De nagyon pazar volt kiúszni a hullámtörőkig, kiülni egy sziklára és csak nézni a végtelen tengert, a kis rákokat a köveket, a halakat a vízben, a hajókat, a jet-skiket a távolban. Jajjjj, bármeddig tudnám ezt csinálni! Sosem unnám meg! 

                                

Mátéval futás közben. Mögötte  a strandunk. 

Egy szép kis emelkedő közepén. Emelkedőkben és lépcsőkben nem volt hiány :-) 

A parti sétányon vezettük le a hegyenfutást. Csak itt már jó meleg volt eddigre. 

Jellemző esti bámészkodós kép. 

A fiúk a sziklákon. 

Moneglia a hegyoldalról. 

Ott a templom órájával egy vonalban lévő zöld cédrusok mögött volt a házunk. 

A pizzázónkban, ahol 5 E-ért adták a margarita pizzát, 7,5 Euróért pedig már minden is volt rajta a sonkától a rukkoláig. És olyan finom, könnyű volt a tésztája, imádtuk! 

Strandmenet. Egy viszonylag hosszabb lépcsősőr vezetett le a hegyoldalról, így nem kellett körbekerülnünk az úton, és pikkpakk lent voltunk a parton. Talán 5 perc sem volt. A strandon már a második nap megvolt a helyünk. Volt egy idős nénikből és bácsiból álló társaság, 2 néni volt talán, meg egy bácsi. Elég öregnek tűntek, a  néniknek nagyon aszottbarna volt a bőrük, ezért nem lehet igazán tudni, hogy 70 vagy 80, de inkább 80 körülinek gondolnám őket. A nénik nagyon tiptop formában voltak, minden nap másik rikítószínű, vagy horgolt bikiniben ültek a napernyő alatt, hozzápasszoló hajkendővel a fejükön, napszemüveg, lakkozott körmök, minden ami kell,  olvasgattak, kártyázgattak, a bácsi kicsit rosszabb bőrben volt, ő a kis horgász székén ücsörgött, és hol egy szokolrádióféle rádiót hallgatott, hol csak pihengetett, olvasott, de minden nap ott voltak amikor mentünk, hozzájuk lőttük be a mi helyünket is :-) Mi déltájban hazamentünk, ettünk, pihentünk, nagyon jól tudtuk tartani a szieasztaidőt, nem volt vele probléma, szépen belesimultunk a helyi szokásokba. Délután csináltunk még egy strandkört. Majd vacsi, séta, és fagyi. 

Egyik este az egyik bárban Christmas party-t tartottak. Hát nem mondom, hogy erre vágytam volna a nyaralás alatt, de vicces volt amúgy. 

A szokásos esti fagyink. 2,5 euróért kaptunk 2 lapáttal, ami jókora adag volt, mondhatni kihagyhatatlan. Nem is tudtuk menet közben nyalogatni, le kellett ülni a fagyizó előtt, és közben tanulmányoztuk az embereket. 

Tiramisu

Fiúk a naplementében :-) 

Nagyon szuper napokat töltöttünk itt, bármikor visszamennék. Bármikor tudnám a nyaralós napokat élni. Imádom Olaszországot, a tengert. Jajjj, olyan jó volt! 

Strandolós napok

 Nagyon fura, hogy szinte egész nyáron ilyen nagy hőség van, nem emlékszem, hogy tavaly, vagy korábban ennyire tartós lett volna a meleg. Nekem alapvetően nincs bajom a meleggel, de amikor ilyen levegőtlen perzselő hőség van, az azért már nem esik jól. 

A nyaralásunk alatt is szerencsére jó volt az idő. Főként strandolásra való, és tulajdonképpen  nem is igen vágytunk most másra. Persze azért Omisba bementünk néhányszor, de inkább többször mentünk be rövid időre, hogy tudjunk utána strandolni. 

A lakásunktól egy hosszúúúúú lépcsősor vezetett le a partra. Meg aztán felfelé is, nyilván :-) De a hétvégére már úgy belejöttünk, hogy meg se kottyant. 

A hozzánk közelebb eső részen kisebb kavicsos volt a part, kicsit távolabb, a nagy beachen pedig nagy köves. Ezen nem volt olyan kényelmes egy idő után feküdni, de a fiúk ezt a strandot szerették jobban, mert jobban lehetett úszóversenyeset játszani az olimpia hatására. :-) 

Marci ahányszor beültünk enni a szemközti bisztróba, mindig csevapot rendelt. Itt horvátországban azt hiszem 3szor, meg Boszniában 2-szer. Az összesen 50 darab csevap. De a végére már ebbe is úgy belejött, mint a lépcsőzésbe, sittysutty lecsúszott neki sültkrumplival, mindennel. 

Egy olyan napunk volt, amikor reggeltől egészen délutánig hol esett, hol nem. Aznap a délelőtti fürdés kimaradt, helyette csak sétáltunk a parton. Egyébként pedig minden éjjel eléggé nagy szél volt, ami így elviselhetősvé tette a meleget. Nem úgy mint itthon, hogy meg se zizzennek a falevelek hetek óta. 

A lépcsőnk :-) 

A nagy meleg miatt csak 2szer jutottam el futni. Meg azért is mert először nem mertem az út szélén futni, hanem a hegyoldal felé indultam, de ott meg olyan meredek emelkedők voltak, hogy nemigen boldogultam velük, cserébe jól elfáradtam, viszont nagyon szép volt felülről is a tenger. 

Az Omisba vezető főút. Másodszorra már itt futottam, mert láttam, hogy mások is így tesznek.

Mire megszoktuk és belejöttünk volna a nyaralásba, addigra már el is telt az egy hét. Hiányzott az a 3 nap, amivel most kevesebbet voltunk, tavaly meg tavalyelőtt is 10 napos nyaralást toltunk, de idén jobban kellett gazdálkodnom a szabadnapjaimmal. Meg hát már  voltunk egy hetet Ausztriában júniusban. Most ennyi fért még bele. 

Hazafelé ugyancsak Bosznián keresztül jöttünk, de most Banja Luka felé, nem Szarajevó felé. Ezen az úton mág sosem jöttünk, de nagyon klassz volt, semmi fennakadás, semmi dugó. Banja Lukában még bevásároltunk, hogy ne legyen teljesen üres a hűtőnk másnap.