Furulyavizsga, fogszabályzó, Mátészülinap

Hogy időrendben haladjak, mindenképp meg kell említenem Milán első furulyavizsgáját. Ez épp a Luca-napi vásár napjára esett,úgyhogy első körben arról kellett megnyugtatnom, hogy nem fog lemaradni a vásárról, mert addigra vígan végzünk. a vizsga csak fél2-kor kezdődött, és először még iskolába is akart menni, mert nehogymár otthon kelljen neki pótolni a napi anyagot... nehogymár...
végül erről sikerült lebeszélnem, és Orsi néni is mondta neki, hogy nem lesz semmi komoly munka aznap, készülnek a vásárra meg a karácsonyra.
A vizsga természetesen jól sikerült. Milán már hetekkel ezelőtt is remekül fújta a vizsgadarabjait. Igazából már azon a szinten van, hogy akár kezdhetné az oboát is, de inkább jegeltük még egy darabig, hogy nőjjön még hozzá kicsit a keze, meg hogy ne veszítse el a lendületét, mert oboával nem fog azért minden dallam olyan flottul menni. Milán meg ugyebár nemigen szereti, és nemigen tudja kezelni a sikertelenséget. Szóval jobb még, ha egy darabig furulyázgat, abban jól tud haladni, és sikere van benne. Már a második könyvet vettem neki a furulyaórákra.

Kicsit csak amiatt izgultam kicsit, hogy nehogy elizgulja a dolgot, mert akkor képes, és elrontja. De szerencsére nagyon szépen fújta. ÍGY.

Aznap este, még a Luca-napi vásár után még Máténak időpontja volt a fogorvoshoz. Úgy volt, hogy aznap megkapja a fogszabályzóját. Máté nagyon izgatott volt miatta, és teljesen be volt zsongva. Igazából már hónapok óta ezen zsizseg, már fél évvel ezelőtt is nagyon szerette volna, ha kap, de akkor a doktornő javasolt még egy kis várakozást. Most végre úgy tűnt, hogy célegyenesben vagyunk, és hogy a szülinapját már fogszabályzóval tölti, de valamiért nem passzolt az elkészített fogszabi, hiába csiszolgatta jobbról-balról a doktornő, nem akart jó lenni,így mondta, hogy inkább csináltat egy újat, nehogy amiatt ne szeresse meg végül, mert itt nyom, ott dörzsöl. Majd január 3-án megyünk újra. Izgatottan várjuk.

Majd eljött Máté születésnapja, a 11-dik a sorban. Tavaly nem csaptunk nagy bulit, de idén nagyon rá volt indulva. De ekkora nagy fiúknak már olyan nehéz valami klassz dolgot kitalálni. Először egy bowlingozás volt tervben, de igazából nem kattantunk annyira rá. végül egy korcsolyázós-pizzázós partiban maradtunk.
Az igazi születésnapon persze iskola volt :-( Disznóság. Pedig olyan klassz lett volna, mert pont esett a hó aznap. Csinálhattunk volna bármit. Akkor is esett, amikor Máté született. :-)
Amíg a fiúk iskolában voltak, addig Marci összedobott a kertben egy kis hóembert.

Aznap mindkét iskolás mozinapot tartott, Milánék a Karácsonyi mentőakciót nézték, utána pedig Mátéék a Grincset. Mátéékhoz mi is csatlakoztunk. :-) 

Egy klassz rollert kapott. Arra apellálva, hogy ezzel majd  könnyebben tud egyedül közlekedni, ha elkezdi a zenekart.

Másnap délután tartottuk a korcsolyás bulit. A fiúk másfél órát koriztak a közeli jégpályán, ami ugyan nem túl nagy, de a városligetire kibumszlizni, sorbaállni, majd a tömegben kavarogni, na ahhoz végképp nem volt se kedvem, se erőm. Egy kis siklásra ez a kisebb pálya is pont jó volt, és itt legalább Marci is kipróbálhatta végre a korizást, és a végére nagyon ügyesen ment már. Döbbenet, hogy ezek a gyerekek milyen pikkpakk elsajátítják ezeket az új sportokat. Én meg még mindig csak úgy csinálok, mintha korcsolyáznék :-)
Képet most nem tudok erről az eseményről megosztani, nem is készült sok, az is igaz. De a gyerekek jól érezték magukat, volt egy 10-20 perc, amikor zajosabbak voltak talán, mint amilyenek lehettek volna, de az sem a mi hibánk volt, mert én szóltam a pincérnek, hogy rögtön a pizza után hozza a tortát, ők meg tök soká hozták. Szóval igazán nem mi tehetünk róla :-)
És mire ezt a terhet levethettük a vállunkról, addigra nyakon csapott a karácsony, amire semmit nem készültünk ezideáig, úgyhogy lóhalálában kezdtünk el ötletelni, hogy ki mit kapjon, én pedig villámtempóban próbáltam gyorsan beszerezni őket. Végül szerdára már majdnem minden meg is volt. Jöhetett a karácsony. :-) 

Pénteki

A múlt hét pénteken még nem gondoltam volna, hogy mára minden karácsonyi  ajándék kapun belül lesz. Egy része a szekrény aljában lapul, másik része a garázsban.
Múlt hét ilyenkor még gőzerővel Máté szülinapját ültük, amiről még mindig nem írtam, pedig buli is volt, haverokkal. Aztán mire ezt vasárnap estére kipipáltuk, akkor egy lélegzetvételnyi időre kifújtuk a levegőt, hogy aztán arcon csapjon a valóság, hogy a karácsonnyal bizony nemigen törődtünk eddig.
El nem tudom mondani mennyire utálom ezt a karácsonyi őrületet. Hogy ha nem vagyok eléggé előregondolkodó, márpedig nem vagyok az, és nem rendelem már meg november elején az ajándékokat, akkor bebuktam. Márpedig én novemberben még nem vagyok képes a karácsonyra gondolni, még akkor sem, ha az üzletekben telihangon éneklik a karácsonyi dalokat.
De most valahogy még a szokottnál is jobban meg voltam csúszva, úgyhogy hipergyorsasággal kellett  kitaláltunk, hogy kinek mit és honnan, majd újratervezni, mert onnan már nem hozzák ki, elmenni meg nem akarunk érte a világ végére, majd megrendelnünk, amit még meg tudtunk, majd kellő erőt gyűjteni ahhoz, hogy bemenjek egy plázába.
Végül 3 nap alatt 3 plázában sikerült mindenkinek ajándékot szerezni, igaz, sorbanállás közben kiolvastam egy könyvet, de még mindig jobb, mintha a hajam hullott volna ki. Minden bolt után azt mondtam, hogy több üzletbe már nem megyek be, soha biz ebbe az életbe, mert már a hideg is kiráz az emberektől, meg a műmosollyal elhadart boldogkarácsonyoktól. Hogy mi ebben a boldog....
Jó, értem, hogy ünnep, meg egyebek... de én mondjuk simán ellennék sajtostésztával vagy pizzával az ágyban feküdve 3 napot valami sorozatot nézve, nekem ahhoz nem kéne 3 féle sütemény, meg egy hét a konyhában.



Na de mindegy is, mert a mézeskalácstészta azóta a hűtőbe került, a zserbó pedig el is készült.
A bevásárlást is elintéztük még csütörtök délelőtt. És még fát is vettünk. Gyönyörűszépet. Igaz, helye az pont nincs, de majd kitaláljuk  még addig.
Pénteken délelőtt míg Feri kiautózott átvenni az ajándékokat, én kirongyoltam még a piacra. Minden rosszra fel voltam készülve, de végül nagyon hatékonyan és gyorsan végeztem. Délután még a könyvtárba is visszavittük a kiolvasott könyveket, hogy ne maradjanak nálunk a szünetre.
Szóval mondhatnám, hogy halleluja, de nem mondom... mert van még tennivaló, és futni sem voltam már jó ideje, ami most már meglehetősen hiányzik.
De ma színházba megyünk. ( szombat)
Aztán majdcsak idejutok az elmaradt bejegyzésekkel is.

Lemaradáspótlás 1. Suliváró, színház, vásár

Naaaagyon durván el vagyok maradva, és nincs mentségem... illetve lenne, de nem mentegetőzöm....
Az idén valahogy nagyon megcsúsztunk ezzel a decemberrel. egy kicsit a felújítás miatt is biztos, talán az ötlettelenség is közre játszott, és el is fáradtunk így decemberre. És miközben zajlottak a napok a maguk zsúfoltságával, hipphopp el is telt az idő.
Időközben Marci két suliváró rendezvényen is volt az iskolában. Számomra még mindig nagyon furcsa őt az iskolapadban látni miniiskolásként, pedig azért már benne van a korban. Nincs most bennem az a nagy izgalom, hogy húúú iskolás lesz a gyerek, mint korábban, inkább elszomorít a dolog, semmint lelkesít. Kicsit azért is vagyok ilyen szkeptikus, mert igazából egyik tanítónéni sem olyan átütő, hogy bátran merném azt mondani, hogy na ő legyen Marci tanítónénije. Mind a kettő aranyos, mind a kettő mosolygós, a napközisek is rendesnek tűnnek. Beszéltem szülőkkel mindkét negyedikes osztályból, hogy mi a véleményük, és mindenki szerette a maga tanítóját. Bennem valahogy mégis olyan bizonytalanság van. Marciból is próbálom kiszedni, hogy mit gondol, de ő mindig a foglalkozások milyensége alapján ítél, bár mintha a Marika nénivel jobban megtalálta volna a közös hangot. ( Persze én hajszálnyival a másik felé hajlok inkább, csak hogy nem legyen olyan egyszerű) Szóval nem könnyű, de van még egy kis időnk dönteni.

Legutóbb mézeskalácsdíszítés volt

Aztán egyik hétvégén színházban is voltunk, a Négyszögletű kerek erdőt néztük a Madáchban. Régebben is néztem már, hogy el kéne menni, akkoriban, amikor Mátéék ebből adtak elő részletet a suligálán, de akkor egy időben nem játszották, aztán nemvolt jegy, és most is véletlenül akadtam 4 jegyre. Igaz, nem volt annyira kimagaslóan jó helyen, de lecsaptam rá, és elmentünk. Kicsit aggódtam is előtte, hogy nem fogunk jól látni, de végül tudtunk úgy helyezkedni, hogy mindenkinek jó volt. Az előadás is jó volt, és a végén, amikor az a rész volt, amit Mátéék is játszottak, a Költőverseny, akkor kicsit bepárásodott a szemem, és csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szuperek voltak akkor, ott, ők. Oldalra pislantva Máté is nagyokat mosolygott az orra alatt, és néha hallottam, hogy pusmogja a szöveget. Hát rég volt, elmúlt. Itthon azért megnéztem a róluk készült videót.

Aztán volt a suliban Luca-napi vásár. Előtte mindkét osztályban volt közös kézműveskedés. Milánéknál 2 délután, Mátééknál egy egész délelőtt. A kezdeti ötlettelenség után nagyon szép dolgokat sikerült végül összehozni, és nagyon büszke voltam, hogy az én két gyerekem standja igazán megállta volna a helyét bármilyen karácsonyi vásáron. Volt még 1-2 osztály, akiken ugyancsak látszott, hogy sokat dolgoztak vele, de volt olyan is, akik hát öööö.... kategóriások voltak inkább. Persze nem gond ez, csak úgy mondom.

ilyen, és még ilyenebb helyre kis fákat készítettünk az 5.b-ben. 

Máté, amikor varrni készül :-) tisztaanyja :-D

Milánék is sokmindennel készültek, pl. ilyen kissapkákat kötözgettek. 

Aztán volt Milánnak furulyavizsgája, amiről majd külön írok, meg voltunk fogorvosnál Mátéval, de ez is érdemelne egy külön posztot.
És ami még fontos, hogy Máténak szülinapja is volt!
Na ezzel is jövök majd még. Remélhetőleg hamarosan.
Addig is szép napot, jó készülődést, sütögetést, karácsonyi műsorozást, meg minden :-)

Mikulás kapcsán

Hogy Máté mennyire hisz-nemhisz még/már benne azt nem tudom, de mindenesetre van olyan jó fej, hogy nem oltja a kicsiket semmivel.sőt, mindenféle Mikulásos buliban benne van. 

A minap, amikor jöttünk haza zeneóráról, és ahogy átvágtunk a trolimegállón ott parkolt egy szépen feldíszített Mikulástroli, és benne ült a Mikulás. Nem volt még szolgálatban, mert nagyon lefelé bambult, talán keresztrejtvényt fejtett, vagy a telefonját bindzsizte, ki tudja :-) de nem törődött velünk, vagy észre sem vett minket, akik a troli mellett nagyon megörültünk neki. Mire Máté volt olyan bátor, és bekopogtatott neki az ablakon. A Mikulás felnézett, összeintegettek, és mentünk tovább. 

Marci nagyon izgatott volt már a múlt héten is, a héten pedig már teljesen be volt sózva. Még a múlt héten, amikor menni kellett a fiúkért, aztán pedig a suliból focira talán, akkor bődületesen balhézott, hogy nem akar, meg miért, meg miért busszal, meg miért most, meg, meg, meg... szóval minden rossz volt. Mondtam neki, hogy jó, akkor beszélek a Mikulással, hogy figyeljen jobban oda, hogy vajon érdemel-e ajándékot Marci. Fel is hívtam!  Marci meg elkezdett sírni, hogy hogy lehet ilyen gonosz, hogy direkt azt akarom, hogy ő ne kapjon ajándékot. Potyogtak a könnyei. Végül még meg is sajnáltam, pedig tényleg kiállhatatlan volt! 

A héten aztán már nagyon izgult. Minden nap megkérdezte, hogy holnap jön-e a Mikulás. Kedden este úgy feküdt le, hogy amikor mondtuk neki, hogy holnap után jön a Mikulás, akkor azt mondta, hogy nem tudja, hogy fogja tudni kibírni még azt az 1 napot! 

TEgnap délután az első mondata az volt, amikor találkoztunk ovi után (Feri hozta haza), hogy Anya, holnap jön a Mikulás, és piros pólóban kell menni!) Annyira cukiiii ilyenkor, amikor ilyen kis szorgos, meg lelkes. 

Milán, aki mostanában eléggé kicsapongó magatartásilag és szófogadásilag, maga is érezte, hogy rezeghet itt a léc, ajándékügyileg. Valamelyik nap haza felé arról beszélget, hogy képzeljem el, hogy ismer olyan gyerekeket, akik kaptak már virgácsot a Mikulástól, és itt felsorolt pár nevet az osztályból, de hiába, mert ugyanúgy rosszak az iskolában, mint előtte, nem tanultak a dologból. És hogy milyen nagy szerencse, hogy ő még nem kapott, és nagyon reméli, hogy most sem fog, mert ugyan nem volt annyira nagyon jó, de mégiscsak 4-st kapott magatartásból, ami azért nem 3-as, ( ezzel "fenyegette" Orsi néni, hogy ha folyton jár a szája, akkor majd 3-st fog neki adni, de nekem megsúgta, hogy nem.) és a 4-es még nem annyira rossz, szerinte azért nem jár virgács. Mondtam neki, hogy de nem csak az iskolai magatartása számít ám, hanem az itthoni is, és mennyire érzi jónak, hogy hatszázhetvenszer szólok neki minden este, hogy mozduljon meg, vacsora, fürdés, nincstöbbtévé, satöbbi... erre csak egy bizonytalan hátigent tudott mondani. 

Amúgy benne volt a fejemben, hogy idén tényleg kapnak a csizmájukba virgácsot, csak elfelejtettem a boltban. Jobban mondva nem is láttam, mert annyira a Mikulásokra fókuszáltam, amiből ugyancsak alig volt valami választék, hogy elfelejtettem. Szerencsére. Mert azt mondja Milán, hogy ha ő kapna virgácsot a cipőjébe, hát akkor ő biztos sírva fakadna, és el lenne rontva az egész napja. Na bummm... Ezt meg csak nem akarhattam :-) 

Szóval nem kaptak virgácsot. 

Tegnap jövünk haza Milánnal suliból, mondom neki, hogy Orsi néni megoszott egy pár app-ot, amin lehetne a holnapi angol dolgozatra gyakorolni. Erre Milán felháborodva:

- Micsoda???? Nem képzeled, hogy cipőpucolás helyett én majd angolozni fogok???? Hát ezt felejtsd el!!!!

Végül angolozott és még a cipőpucolásra is jutott idő. 

Marci szerintem alig aludt valamit. Annyira be volt sózva. Hajnalban már fel akart kelni, hogy megnézze a cipőjét. 

 Milán fociskártyákat kapott.

A nagyfiú még nagyon álmos.

Marcikám 💓 Az a szerencséje, hogy ilyen kópé, mert nem tudok rá sokáig haragudni.

Végezetül:

Milán a suliba menet reggel: ( vagy 30 darab fociskártyát melengetve a zsebében)

- És képzeld el Anya, hogy az osztályban vannak, akik azt mondják, hogy nincs is Mikulás! De ezek tiszta hülyék ( én kérek elnézést)... ha nem lenne, akkor most honnan lenne egy csomó fociskártyám!!!!???