2007. június 30., szombat

Hétvége

Szeretem az ilyen hétvégéket mint a mostani, kicsit dolgozós, kicsit pihenős, főzős. Most épp bableves. Holnap remélem kapunk Szentesről valami finomat, valami tepsis karfiolra gondoltam, de azért fel vagyunk készülve a "legrosszabbra", hogy nem csak nyersanyag lesz belőle. Az is jó. Feri kerítést épít, mert a szomszéd ház  buta kutyája a mi kertünkben ólálkodik, pánikban tartva a lakókat. Félő, hogy a kerítés hatástalan lesz. (hatalmas kutyáról van szó).
Ma van kapcsolat-koncert. Gondoltam ki kéne nézni, de rájöttem nem szeretném a tömeget, és az órákig tartó ácsorgást, meg Ferinek sincs kedve. De a holnap esti Fischer Iván hangversenyre megpróbálom rávenni. Ott gondolom nincs akkora tolongás, pedig az is ingyenes.

2007. június 28., csütörtök

Sűrűn

Kicsit összesűrűsödtek a napjaim, hétvégén buli buli hátán, nem győztem pihenni. Végre elmondtuk a fiúknak, hogy mi az ábra, és teljesen odavoltak, főleg Förgi, aki pár sör meg unikum után már részben sajátjaként tekintett a gyerekre, jobban mondva, ötünk gyerekének titulálta.
Aztán kedden dokibácsi rápillantott Fecsóra, persze aludt, mint mindig, így azt sem láttuk, hogy tényleg fiú-e, vagy csak mi gondoljuk annak. De tulajdonképpen mindegy is.
Aztán tegnap búcsúztattuk Beát, már csak a héten dolgozik, aztán nem.
Nekem jó lenne okt. közepéig kihúznom, de hát nem tudom. Végülis nincs semmi bajom szerencsére, csak a lustaság, ami visszatartana attól, hogy dolgozzak.

2007. június 20., szerda

Étvágy

Volt néhány jó napom, de most megint semmi étvágy, pedig mustáros pulykám van, röszti burgonyával, mégsem kell semmi. Most már néha aggódom is amiatt, hogy ez az étvágytalanság nem megy-e a gyerek kárára. Remélem nem, meg azért valamit mindig lenyomok a torkomon, még ha nem esik jól akkor is.
Lélekben már készülök a hétvégére, pénteken találkozunk a fiúkkal, és elmondjuk a hírt most már nekik is, szombaton céges happening lesz, oda megyünk, de csak kajálni, hogy megússzuk a szombati főzést. Este szülinapi party, szóval kicsit oda leszek, de majd vasárnap fel sem kelek az ágyból.

2007. június 19., kedd

Helyzet

Teljesen oda vagyok, szerintem csak én vagyok ennyire barom, hogy telezabálom magam a 40 fokos hőségben, most meg persze szenvedek. A klíma szerencsére megjavult, így mégsem kell szabira mennem. Bár tegnap azért jól elfáradtam, még a délutáni alvás is kimaradt, éreztem, hogy Fecsót is megviselte a meleg nap. Jövő héten lehülés, a kedvencem a 20-25 fokos nyár.

2007. június 18., hétfő

Így vagyok

A hétvége mindig gyorsan telik. Most munkával és pihenéssel. Végre valamennyire rend van, főztem is, kenyeret is sütöttem. Tegnap du. kirándultunk a hegyekbe, jó volt, kellett egy kis jó levegő, meg egy kis mozgás. Most már kezdjünk magunkról úgy beszélni, mint egy három fős család, Feri minden nap megkérdezi, hogy van Fecsó. De én csak gondolom, hogy jól van, mert még nem érzek semmit. De már hamarosan. Ez a 14.hét. 2 hét múlva már az irodalom szerint is elképzelhető, na az én gyerekem meg végképp nem az irodalom szerint él, úgyhogy ki tudja. Néha olyan, mintha látszódna, de néha, mint pl. ma olyan mintha nem. Furcsa. Mindenesetre Feri már napok óta Kishordónak hív. De szerintem az csak azért volt mert a Feri féle paprikáskrumplinak, és az általam főzött rakott karfiolnak nem tudok ellenállni. Bármennyit meg tudnék enni belőle. Nagy szerencse, hogy most már van étvágyam, de még mindig -1 kg-nál tartok.

2007. június 8., péntek

Végre péntek, és végre kezdem magam jól érezni. Tegnap este már nem féltem, hogy reggelre megfulladok a gombóctól a torkomban. Remélem hamarosan végleg búcsút inthetünk egymásnak. Most hogy túl vagyok a kritikus időszakon, megírtam Kulcsinak is, hogy mi a helyzet nálunk. Persze Kulcsit nem lehet átverni és az orránál fogva vezetni, sejtette, hogy van valami, mert az esküvőn rákérdezett, én meg csak valami kitérő választ adtam. Na mindegy!
Várom már a jövő hetet, mert két barátnőmmel is találkozom, így jobban telik a hét. A hétvége most elég vacak lesz, miután két hétvégén nem voltunk itthon, kicsit el vagyok maradva az otthoni teendőkkel, plusz feladatként pedig bejött a hét elején főzött meggylekvár és szörp elpakolása.

2007. június 6., szerda

Védőnőnél

Védőnéni nagyon aranyos volt, meg kedves, leszámítva, hogy folyamatosan magázott, pedig hasonló korú mint én, gondolom hivatali kötelesség, de legközelebb majd szólok neki, hogy na ne már. Mondtam neki, hogy minden szuper, leszámítva azt a focilabdányi gombócot, ami a mellkasomat szorítja. Javasolta igyak hideg tejet. Hát ma kipróbálom. De elvileg most már múlnia kéne, nem értem mi van. Kaptam egy csomó újságot, meg mindenféle hasznos dolgot. Még szatyrot is kellett kérnem, mert erre nem számítottam. De hogy a 21. században még mindig 3 különböző helyre kell kézzel leírni, a családomban előforduló összes betegséget, gyerekkorig visszanézve, ezen mindig elámulok. És hogy a gyerekem szempontjából miért fontos az, hogy a férjem hol dolgozik, ezt sosem fogom megérteni.
Ja, és még egy meglepő, meg kell újítani a házassági kivonatunkat, mert csak akkor fogják anyakönyvezni a gyereket. 2 éves dokumentumról beszélünk, nem több évtizedesről. És ami még meglepőbb, mindezt ingyen megcsinálják! Kérdem én, akkor ez kinek jó? (időpazarlás)

2007. június 5., kedd

Uh-s

Ficánka 12 hetes, 5 cm, 48g.
Ezek múlt csütörtöki adatok, akkor voltunk ugyanis uh-n, Ferivel közösen. A baba nagyon gyagyásan nézett ki. Először aludt, aztán mikor felkeltettük, na az nem nagyon tetszett neki (nekem sem tetszett volna) És akkor egy hatalmas parádét levágott, ugrált, bokszolt, hisztizett. A Feri szerint rám hasonlít. Mármint hisztiben. A buksija meg olyan mint a Ferié.