Vácrátóti kirucc

 Tavaly ősszel a mártélyi tanösvényt sikerült kipipálnunk a bakancslistámról, idén pedig az volt a tervem, hogy mostmáraztán tényleg menjünk el a Vácrátóti arborétumba. Volt is erre egy szép elképzelésem, hogy majd tavasszal, tulipánvirágzáskor keresünk majd egy szép napos szombatot. Vagy vasárnapot. 

Aztán a tavaszi karantén minden elképzelésünket újraírta, úgyhogy idén csak a kerti tulipánjainkban gyönyörködhettünk tavasszal. 

Az  őszi szünet nem kis bosszúságomra fociprogramok tömegével köszöntött ránk. Én komolyan nem értem, de biztos velem van a baj, hogy hogy lehet ünnepnap pl. fociedzést tartani, és egy hosszú hétvégén, ami ráadásul az őszi szünetre is esik egyben, focimeccset szervezni. 

Máténak péntek délután még volt edzése. Ezt megemésztettem, és el is fogadtam még korábban, és mivel az iskolai - és egyéb elfoglaltságai miatt a pénteki szokott az egyik fix edzése lenni, így persze mondtuk, hogy jó, menjen. Aztán kiderült, hogy szombaton meccse is lesz. Azt pedig már korábban is tudtuk, hogy vasárnap Bozsik kupa is lesz az U13-nak. Szóval a hétvégénket erősen taccsra vágta a futball. 

Úgyhogy nem volt mit tenni, hogy ne érezzük ( különösen én), hogy az egész hétvégén kukába van dobva, így pénteken elmentünk Vácrátótra. Ez a program pont belefért annyi időbe, amennyink volt, hogy Máté még tudjon edzeni menni, és nem is megerőltető, hogy aztán csak kullogjon ott a pályán. 

Bár annak ellenére, hogy szép napos hétvégét gérték, legalábbis nekem az volt az utolsó infóm, ami megmaradt bennem, olyan szép ködös napra ébredtünk, hogy csak na. De nem tántorított el bennünket, hogy útra keljünk. És rajtunk kívül még egy csomó más embert sem. Mondhatom, hogy sokkal többen voltak, mint ahogy azt gondoltam, hogy lesznek, de mikor eljöttünk, akkor még annál is hosszabb sor állt sorba a kapunál. 

Jó, nem volt épp nyomorgás, de azért elég sokan voltak. Mi lehet itt egy tulipánvirágzáskor? 

A kert mondjuk szép volt ilyenkor ősszel is. Arra nem lehet panasz. Hogy az ott töltött időből mennyi ment el azzal, hogy a fiúkkal vitáztunk, veszekedtünk, vagy ők veszekedtek egymással, vagy mennyit nyafogtak, hogy mikor eszünk már, azt épp nem számoltam, de egy bő 2 - 2,5 óra alatt kényelmesen körbejártuk, és megnéztünk mindent. 

Nagyon szép volt a színpompás őszi kert. A színes levelű különféle juharfélék, a tavakba nyúló faágak a ködben néhol nagyon sejtelmes hangulatúak voltak. 

Marci telepakolta az összes zsebét gesztenyével. 

Az üvegház sajnos a vírus miatt nem látogatható, pedig akkora hatalmas üvegház van, amilyet én már régen láttam. :-) 

Fáradt Manócskák.

A mocsári cédrus légzőgyököreit már Martonvásáron is megcsodáltuk.

A napot a kenyérlángosozóban zártuk. Nagyon finom kenyérlángossal és egy hatalmas veszekedéssel. 

Máté képes volt ordenáré módon leugatni valamelyik tesóját, mert szerinte egy  falattal ő kevesebb lángost kapott. Na, ezzel igazán megkoronázta a napot. 

Azt mondtam, addig nem szólok hozzá, amíg be nem látja, hogy mennyire gáz volt a viselkedése. Persze én nem tudtam ezt 100%ig betartani, de mivel továbbra sem látta be, hogy tapló volt, csak lényegi dolgokra koncentrálódik a kommunikációnk. Főként nem teszek neki szivességeket. 

Na de mindegy is. Szünet van, és ez a lényeg. 

Átállítottuk az órát is.  Utálom, hogy fél 5-kor már homály van, 5-kor meg korom sötét. 

Tegnap annyira sötét volt, hogy negyed 6-kor már vacsorázni hívtam a fiúkat. :-) mondjuk, nem  ellenkeztek. De ebben az órában nemigen szoktunk még itthon lenni, pláne nem vacsorázni. 

Hosszú lesz ez a tél, már látom.... 

Mátéval a Zeneakadémián

 A múlt héten valamelyik nap küldött egy üzit Máté hegedűtanára, hogy van néhány jegye a szombati előadásukra a zeneakadémián, és hogy szerinte jó kis műsor lesz, bár ő nyilván elfogult.

Mindig szoktam kapni hírlevelet a zeneiskolából, az épp aktuális fellépésekről, koncertekről, de bevallom, hogy hírlevélolvasásban nem igazán vagyok jó, többnyire csak továbblépek rajtuk... Szóval tudtam, hogy lesz valami hepöning a hétvégén, csak nem tudtam, hogy pontosan mi. 

Máté aznap pont volt hegedűórán, és úgy jött, haza, hogy húúú, Feri bácsi azt mondta, nagyon jó lesz, szeretne menni. Így hát kértünk 2 jegyet, és szombat este a Zeneakadémiára mentünk Mátéval kettesben. 

Az előadás első felében Weiner Leó: Toldi-ját játszották, úgy, hogy közben kivetítőn követni lehetett a szöveget is. Az, hogy ezideáig nem is hallottam még arról, hogy a Toldiról íródott  egy ilyen zenemű, az az én műveletlenségem, de most már tudjuk, és meleg szívvel ajánljuk is, mert tényleg nagyon érdekesen és jól van megkomponálva. 

Én mindig attól félek, hogy egy ilyen komolyzenei mű, ha pl. túl hosszú, akkor nem tudja kellően lekötni a figyelmem, mert nagyjából semennyire nem értek a zenéhez, úgyhogy az, hogy azokat a nüansznyi finomságokat kiszúrjam éstékelni tudjam, az eléggé messze áll tőlem. Bár, mióta Máté hegedül azért érzem és látom ám már én is, hogy ami csak egyszerű vonóhuzogatásnak tűnik, ahhoz azért elég sok gyakorlás, és rendkívül nagy precizitás kell, hogy az ne legyen semmennyire sem hamis. 

Szerencsére a Toldi egyáltalán nem volt unalmas. Sőt, mivel a szöveget is követni tudtuk, ezért én a harcos jelenteknél úgy izgultam, mintha filmen néznénk. :-) 

A második részben valami Bartókot játszottak. Ami nyilván megintcsak parádés volt. 

Máté azt mondta, hogy ő szívesen hallgatta volna még, miért lett vége ilyen korán :-) Kell-e ennél nagyobb dícséret? Mondtam neki, hogy majd szerdán mondja ezt el Feri bácsinak is, biztos örülni fog neki. 

Amúgy meg. Mindenki maszkban volt, a nézők és a zenészek is. De szomorú volt látni, hogy kb. fél házzal zajlott a koncert. :-( 

Néhány hete voltunk a barátnőmmel a Vígszínházban, a tavaszi jegyünket pótolták most októberben, és ahhoz képest, hogy a Vígbe mennyire nehezen lehet jegyeket szerezni, hogy még februárban, amikor megvettük az áprilisi jegyeket, akkor úgy kellett sakkozni, hogy melyik nap menjünk, hogy jó helyre szóljanak a jegyeink, most a pótnapon azért elég sok hézag  volt a nézőtéren ott is. Szóval nem túl rózsás a helyzet semmilyen fronton. 

A büfében Legóból ki van rakva az előadóterem. 

Milánék Komáromban, Marcis hírek

 Brrr... a világon a legrosszabb szerintem, mint amikor zuhog az eső és mellé még hideg is van. Erre kombinációra nekem nincs felszerelésem. De a gyerekeknek is csak hellyel-közzel. Az a kabátom, ami némileg vízhatlan, abban már fázom, és ugyanez a cipővel is. A gumicsizmám béleletlen, és ilyenkor már hideg, pedig ilyen masszív eső ellen, ami ma reggel is volt, csak az lenne a megoldás. Pedig egész hétre ezt a monszunesőzést jelzik, úgyhogy jobb lesz megszokni. Érlelődik bennem, hogy előveszem a télikabátomat, de ilyenkor még azért nem szoktam, mert akkor februárban már annyira fogom utálni a télikabátot... 

Tök fura, hogy alig egy hete még rövidujjúban voltunk buszokat nézni, most meg a télikabátot fontolgatom... 

Nagy szerencséjük volt Milánéknak a múlt héten, mert kedden, október 6-án, az iskola hagyományai szerint az ötödik osztályosok a komáromi erődben emlékeznek meg a vértanúkról. A múlt kedd volt az utolsó meleg őszies nap, igazi kirándulóidőt kaptak.

A két ötödik osztály utazott csak 1-1 különbuszon. 

Mi még nem voltunk a komáromi erődben, így érdemben nem tudok róla sokat mesélni, de a gyerekeknek nagyon tetszett. Megnézték a kiállításokat, van hadtörténeti-  meg fegyverkiállítás is, ami Milánnak a leginkább tetszett, aztán kívül-belül felfedezték az erődöt, kazamatában voltak, bástyáról néztek ki, szóval minden ami kell,  és egy darabon szakvezetést is kaptak. Milán készített néhány fényképet is, ezek alapján próbáltuk rekonstruálni a napot :-) a képek alapján egészen klassz, mindenre kiterjedő program volt. 

Milán kedvenc képe, a pókháló a sarokban :-) 

Az egész múlt hétvégénk ráment a gyerekek focimeccseire. Szombaton Máté játszott, vasárnap délután pedig Milán. De már jeleztem nekik, hogy részemről ez a hétvége volt az utolsó, amikor hajlandó vagyok a pálya mellett ácsorogni, mert vasránap estére már jól átfagytam. Milán is megnáthásodott, de ő azért, mert képtelen volt alánadrágot felvenni, pedig kétszer is megkértem rá. Most meleg tea és c-vitamin kúrán van, és reméljük, hamar összeszedi magát. 

Marciék napközis tanítónénije covid + volt, ( ennek már 2 hete )de amikor ez kiderült, akkor már egy hete nem dolgozott, úgyhogy az osztályt nem küldték karanténba. Szerencsére senki nem jelezte az osztályból, hogy beteg lenne, Marcinál sem tapasztaltunk semmilyen tünetet, és Kicső néni is visszajött már tegnap, a gyerekek nagy örömére. Azt mondta, nem volt semmi extra... leszámítva a rengeteg macerát amit ez az egész jelent. Kezdve onnan, hogy amikor torokfájással otthon maradt a nagylánya, akkor senkiben fel sem merült, hogy esetleg tesztelni kéne. Az egész hercehurca úgy kezdődött, hogy a férje magánban leteszteltette magát, mert hőemelkedése és rossz közérzete volt. Államilag nem tesztelték le, fel sem merült. A férjének  + lett az  eredménye. Ezen felbuzdulva már csak letesztelték a lányt is, aki egy hete már betegen volt otthon torokfájással, és Kincsőt is, mert ő meg elkezdte nem érezni az ízeket. Mindkettejüknek + lett a tesztje. A kisebbik gyereket pedig le se tesztelték, mert nem volt tünete. ( ez mondjuk vicces) De bizonyára ő is + lett volna, ha már mindenki az volt a családban, csak ő teljesen tünetmentes volt. Kincső néni azt mondta, hogy ennél rosszabbul nem is voltak egyiken sem, szóval a kellemetlenségeket leszámítva ők viszonylag könnyen túlestek rajta. 

Milánéknál, Mátééknál mostanában nincsenek koronás hírek. A tanári gárda is egyben van. 

Annál többet, hogy odafigyelünk magunkra és egymásra, nem tehetünk sokkal többet. 

Busztalálkozó

 Az összes gyerekünk közül Marci az, aki pici kora óta, és még most is nagy rajongója a járműveknek. Az egyik kedvenc játéka volt ( van), a " veszélyes út", amikor sorba rendezi az összes autóját, buszát, kamionját, stb...  amit megtalál hirtelen, és ide-oda tologatja őket félhason fekve a szőnyegen, és közben kommentálja az eseményeket. hogy "micsoda forgalom, már megint egy baleset, óriási a dugó" és ehhez hasonlók. Ha pedig nem történik semmi a veszélyes úton, akkor énekelget, dudorászgat, merthogy szól az autókban a rádió. :-) Bár most már kevesebb ideje és lehetősége van a szőnyegen tologatni, de még máig előtérben vannak az épp aktuális kedvencek. 

Nagy kedvence például a Retrójárműves újsággal együtt kapható régibusz. 

Így amikor a múlt héten szembejött velem egy reklám, hogy az aeroparkban Ikarus-találkozó lesz a hétvégén, akkor felcsillant a szemem, hogy ez Marcinak biztos nagyon bejönne. 

Már csak egy kis sakkozás kellett az idővel, hogy mikor is tudnánk menni, mert vasárnap délelőtt MArcinak Bozsikja volt, meg vasárnapra nem is mondtak olyan jó időt, viszont Máténak is tervben volt egy kirándulás az osztályával, de azt meg csak pénteken fixálták le, hogy pontosan mikor is lesz. 

Végül úgy lett, hogy Máté jófej volt, és beleegyezett, hogy nélküle menjünk buszokat nézni, míg ő kirándul. Az osztályfőnöke szervezett egy kis szombat délutáni csapatépítő kirándulást a Budai-hegyekbe, amin szinte az egész osztály részt vett, és nagyon jól sikerült. ( persze ez csak utólag derült ki, hogy jól érezték magukat :-) ) Olyannyira, hogy a gyerekek állítólag ezen a hétvégén is szívesen mentek volna, de János bácsi leintette őket, hogy nyugi, lesz még ilyen, és most abban maradtak, hogy az őszi szünet előtt még sort kerítenek még egy túrára, kicsit bevállalósabbra is  veszik,  mert most inkább csak olyan bemelegítő sétatúra volt, mert nem tudta még a Tanárúr, hogy mennyit bírnak. 

Szóval Máté oda ment, kiraktuk 1-kor a Széll Kálmán téren, ( nekem Moszkva tér) , onnan felbuszoztak a Normafához, és onnan tettek egy nagyobb kört hegymászással és cukrászdázással fűszerezve. 

Mi pedig átvágtunk a városon és a repülőtér felé mentünk. 

Amikor megérkeztünk, akkor első pillantásra rémesen nagynak tűnt a tömeg, és hosszúnak tűntek a sorok, de aztán egész gyorsan bejutottunk, és a nagy területen szétszóródva már nem volt vészes. 

Az első repülőnél kivártuk  a sort, hogy beülhessenek a fiúk a pilótafülkébe, de utána már nem álltunk be nagyon hosszúnak tűnő sorokba, inkább csak kívülről nézelődtünk. 

Kezdő buszsorfőr

Helikopter pilóta

Közben persze volt egy közepes erősségű és hosszúságú hiszti, hogy vegyünk valamit az ajándékshopban, bármit, csak vegyünk, de aztán valahogy ez lecsengett. 

Aztán közeledett a 4 óra, amikorra egy buszos felvonulás volt hirdetve, és úgy gondoltuk, belefér még az időnkbe, hogy részt vegyünk rajta. Nem volt teljesen egyértelmű, hogy melyik buszok fognak indulni, az újabbak nyilván igen, de nem akaródzott egy piroshetesre felülni, annyit ültünk már azon korábban, hogy ihaj :-) Így egy nem olyan ősrégi, de azért mégsem újba gyorsan beültünk még a nagy roham előtt, hogy legalább ülőhelyünk legyen. Ecserig buszoztunk el, meg vissza, és a legviccesebbek azok az útszéli fotósbolyok voltak :-) 

A végére eléggé elfáradtunk. Bár Milánnak pont addigra sikerült túltennie magát a duzzogásán, hogy nem maradhatott itthon egyedül, de hát így járt :-) 

Gyorsan még bevásároltunk a Lidl-ben, mert másnap sem lett volna ehhez nagyobb kedvünk, és téptünk haza, hogy várjuk Mátét, akik jól meghúzták a kirándulást, és csak este 7-kor értek az Örsre. szerencsére volt hazafelé fuvarja, így nem kellett se érte mennünk, se egyedül hazabumszliznia. 

Vasárnap pedig megint Bozsikon voltunk. Most Marcival. 

A gyülekezőkor még elég hűvös volt, és úúúúgy fújt  a szél, hogy Marcira rá kellett adni Feri kabátját. Csak egy picikét lógott rajta, nem nagyon.😄