2020. október 26., hétfő

Vácrátóti kirucc

 Tavaly ősszel a mártélyi tanösvényt sikerült kipipálnunk a bakancslistámról, idén pedig az volt a tervem, hogy mostmáraztán tényleg menjünk el a Vácrátóti arborétumba. Volt is erre egy szép elképzelésem, hogy majd tavasszal, tulipánvirágzáskor keresünk majd egy szép napos szombatot. Vagy vasárnapot. 

Aztán a tavaszi karantén minden elképzelésünket újraírta, úgyhogy idén csak a kerti tulipánjainkban gyönyörködhettünk tavasszal. 

Az  őszi szünet nem kis bosszúságomra fociprogramok tömegével köszöntött ránk. Én komolyan nem értem, de biztos velem van a baj, hogy hogy lehet ünnepnap pl. fociedzést tartani, és egy hosszú hétvégén, ami ráadásul az őszi szünetre is esik egyben, focimeccset szervezni. 

Máténak péntek délután még volt edzése. Ezt megemésztettem, és el is fogadtam még korábban, és mivel az iskolai - és egyéb elfoglaltságai miatt a pénteki szokott az egyik fix edzése lenni, így persze mondtuk, hogy jó, menjen. Aztán kiderült, hogy szombaton meccse is lesz. Azt pedig már korábban is tudtuk, hogy vasárnap Bozsik kupa is lesz az U13-nak. Szóval a hétvégénket erősen taccsra vágta a futball. 

Úgyhogy nem volt mit tenni, hogy ne érezzük ( különösen én), hogy az egész hétvégén kukába van dobva, így pénteken elmentünk Vácrátótra. Ez a program pont belefért annyi időbe, amennyink volt, hogy Máté még tudjon edzeni menni, és nem is megerőltető, hogy aztán csak kullogjon ott a pályán. 

Bár annak ellenére, hogy szép napos hétvégét gérték, legalábbis nekem az volt az utolsó infóm, ami megmaradt bennem, olyan szép ködös napra ébredtünk, hogy csak na. De nem tántorított el bennünket, hogy útra keljünk. És rajtunk kívül még egy csomó más embert sem. Mondhatom, hogy sokkal többen voltak, mint ahogy azt gondoltam, hogy lesznek, de mikor eljöttünk, akkor még annál is hosszabb sor állt sorba a kapunál. 

Jó, nem volt épp nyomorgás, de azért elég sokan voltak. Mi lehet itt egy tulipánvirágzáskor? 

A kert mondjuk szép volt ilyenkor ősszel is. Arra nem lehet panasz. Hogy az ott töltött időből mennyi ment el azzal, hogy a fiúkkal vitáztunk, veszekedtünk, vagy ők veszekedtek egymással, vagy mennyit nyafogtak, hogy mikor eszünk már, azt épp nem számoltam, de egy bő 2 - 2,5 óra alatt kényelmesen körbejártuk, és megnéztünk mindent. 

Nagyon szép volt a színpompás őszi kert. A színes levelű különféle juharfélék, a tavakba nyúló faágak a ködben néhol nagyon sejtelmes hangulatúak voltak. 














Marci telepakolta az összes zsebét gesztenyével. 
Az üvegház sajnos a vírus miatt nem látogatható, pedig akkora hatalmas üvegház van, amilyet én már régen láttam. :-) 





Fáradt Manócskák.

A mocsári cédrus légzőgyököreit már Martonvásáron is megcsodáltuk.




A napot a kenyérlángosozóban zártuk. Nagyon finom kenyérlángossal és egy hatalmas veszekedéssel. 

Máté képes volt ordenáré módon leugatni valamelyik tesóját, mert szerinte egy  falattal ő kevesebb lángost kapott. Na, ezzel igazán megkoronázta a napot. 

Azt mondtam, addig nem szólok hozzá, amíg be nem látja, hogy mennyire gáz volt a viselkedése. Persze én nem tudtam ezt 100%ig betartani, de mivel továbbra sem látta be, hogy tapló volt, csak lényegi dolgokra koncentrálódik a kommunikációnk. Főként nem teszek neki szivességeket. 

Na de mindegy is. Szünet van, és ez a lényeg. 

Átállítottuk az órát is.  Utálom, hogy fél 5-kor már homály van, 5-kor meg korom sötét. 

Tegnap annyira sötét volt, hogy negyed 6-kor már vacsorázni hívtam a fiúkat. :-) mondjuk, nem  ellenkeztek. De ebben az órában nemigen szoktunk még itthon lenni, pláne nem vacsorázni. 

Hosszú lesz ez a tél, már látom.... 


6 megjegyzés:

  1. Minden tiszteletem a focis anyukáké, Zalán osztályában is 3 edzés per hét plusz meccs a hétvégén... Én biztos osszeroppannek. 😆😆

    Nekem mindig sirhatnekom van, amikor veszekednek, főleg ha eljutnak az anyázásig. Akkor egyenesen bömbölnék. 😪

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az összeroppanástól néha én sem állok messze...

      Válogatott szitkokat tudnak egymás fejéhez vágni, az tény. De az az ordenáré óbégatás, a hangerő és a hangsúly együtt, na az kiveti nálam az összes biztosítékot. Borzalmas...

      Törlés
  2. Valahol megnyugtató, hogy nem csak az én gyerekeim tudnak gazul viselkedni. De miért kell erre a szintre eljutni? Én napokig tudok egy ilyen után bankodni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, eléggé elszomorító.
      Még azt is egy hangyányival jobban viselem, ha felém irányul a haragjuk. De amikor egymást szapulják, azt nagyon rossz hallgatni. Akkor dzoktam a szülőség csődjének érezni magam.

      Törlés
  3. Máté egyre jobban kamaszodik jövőre 14 éves lesz belép a nagykamasz korban. És kamaszkorban sokkal több ételt kivának ha jól tudom de már 10-11 éves kortól kezdve. Hormomális gyors változás miatt is lehet Máté ingerlékenyebb, még a felnőttkori gondolkodás kialakulása odább van, de a gyermekkori gondolkodása pedig eltűben van egyre inkább.

    Nem akarom részletezni de fiatal lányoktól a fiatal nőkig néha előfordul hangulat ingadozás havotna egyszer vagy kétszer.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pontilyen, tűpontos :-) nyilván az eszünkkel tudjuk, hogy ez a jelenség most normális, csak nem mindig tudunk ehhez jófejen asszisztálni. Ilyenkor duzzogás van, sértődés, és harag, részben magunkra, hogy nem tudjuk kezelni. Aztán békülés van, sunshine-happy, majd kezdődik minden előlről.
      De Máté az első kamaszunk, együtt tanuljuk ezt az új helyzetet, és hibázunk olykor.

      Törlés