2007. szeptember 28., péntek

Jó!!!

Jó lett a cukoreredményem, ennek nagyon örültem. A derékfájásom is alábbhagyott, szinte el is múlt.  Lehet, hogy csak az esőt jelezte. Hétvégén évfolyamtalálkozó lesz Veszprémben. Kíváncsi vagyok, nem tudom pontosan kik lesznek ott.
Még 10 nap munka!


2007. szeptember 27., csütörtök

Kérdések

Vannak, akiket idegesít, ha a hogylétük felől érdeklődnek nap, mint nap, engem nem zavar. Sőt.... Tőlem is megkérdezik többen is, hogy hogy bírom, én meg válaszolok, és egyáltalán nem esik nehezemre. Engem az sem zavar, ha az x-dik irodában ülő kollegám 40-edjére kérdezi meg, hogy mikor is szülök. Ha fordított helyzetben lennénk, én sem biztos, hogy emlékeznék rá. Meg még egy csomó dolog van, ami sokakat idegesít, panaszkodnak az emberekre, hogy érdeklődnek felőlük, tehernek érzik, hogy kérdezősködnek, de ha nem vennék figyelembe az állapotukat, akkor az is baj lenne. Nem értem ezeket a lányokat! Bezzeg azért is hőbörögnek, ha nem adják át a helyet a buszon. Azt persze nem érzik/éreznék tehernek.
Lehet, hogy én szerencsésnek mondhatom magam hogy kedves emberekkel vagyok körülvéve. De szerintem ez csak hozzáállás kérdése. Sosem gondoltam pl. arra, hogy egy-egy kérdés, megjegyzés mögött (pl. mekkora hasad van) bármi rosszindulat lapulna. Nyilván megjegyzik az emberek, hogy mekkora a hasam, ha egyszer nem ehhez vannak hozzászokva. Főleg, ha nem adj isten nem is látjuk egymást minden nap.
Na mindegy! Kicsit most felhúztam magam az örök elégedetlenség miatt. Nem szeretem, ha valakinek semmi sem jó, semmi sem tetszik.
Más: Már megint rémálmom volt Fecsóval kapcsolatban. Most épp a C&A-ban szültem, aztán rájöttem, hgoy még nem vettünk semmit a babának, így otthagytam. Persze másnap mindenki kérdezte, hogy hol a gyerek, merthogy nincs hasam. Én meg zokogva mentem be a kórházba, hogy jöttem a gyerekemért, akit tegnap elhagytam. És féltem, hgoy még börtönbe is csuknak miatta. Szar volt.


2007. szeptember 26., szerda

Álom

Iszonyat fáj a derekam, olyan érzés, mintha becsípődött volna. Elég kellemetlen. Volt már egyszer ilyen a Balatonon, akkor az ágyra gyanakodtam, most a kórházi székre. De mindegy is. Elkezdtük átgondolni mi mindent kell Fecsónak beszerezni. Szép hosszú listát sikerült összeállítani, ami folyamatosan csak bővül.
A barátnőm babája két hetes, azt mondja, olyan, mintha mindig velük lett volna. Kíváncsi vagyok én is így fogok-e érezni.
Éjszaka a szülésről álmodtam. most először, és most sem magáról a folyamatáról, de tudom, hogy a kórházban voltam, és szültem. Csak szeptember volt, nem tudom miért. És az volt a legnagyobb problémám, hogy nem akarok 23-án szülni.
Már csak 12 napot dolgozom:)


2007. szeptember 25., kedd

Vércukorteszt

A cukortesztet ma jobban viseltem mint a múltkor, nem marta annyira a torkomat, pedig mostanában elég hadilábon állok a savakkal. A két órás ücsörgés közben kitoltak egy pici babát, aki vasárnap este született, gyors fejszámolással még nem volt két napos. Iszonyat pici volt, szinte már rémisztő. Nem is mertem belegondolni, mi lesz velünk alig három hónap múlva, amikor nekünk is lesz otthon ebből a példányból egy.  Fecsó mostanában újfajta technikával keresi a helyét, amolyan Chuck Norris-féle forgó-pörgő rúgáshoz tudnám így látatlanban hasonlítani. Amikor azt érzem, hogy ezt csinálja, mindig egy nyárson forgó grillcsirke jut az eszembe. ( ez most gonosz volt? de ha így van, így van.) Tegnap kitette az oldalamba valami testrészét, ami szerintem a lába, és mutattam Ferinek. Neki még mindig furcsa, hogy ott van bent.
Lehet, hogy a korai kelés, vagy ez a vérvételes hercehurca az oka, nem tudom, de nagyon fáradt vagyok. most már egyre jobban nehezemre esik az ébrenlét, de most már beígértem az okt-i két hét munkát, már nem akarok viszakozni. Valahogy majdcsak kibírom.


2007. szeptember 24., hétfő

Eladó

Eladósorba került Berci. Mikor Feri elküldte a linket könny szökött a szemembe. Olyan sok szép közös emlékünk van. Úgy érzem, mintha cserben hagytuk volna, holott tudom, hogy Fecsó érdekében ez a helyes döntés. Mindig inkább egy új gazdi, minthogy zúzóba kelljen vinni. Azt nem tudnám megtenni. Ha rágondolok is sírok.

Hétvégi

Gyorsan eltelt a hétvége, szombaton esküvő, vasárnap házimunka. Az esküvő nagyon szép volt, szerencsére nem volt mulatság, csak vacsora, de így is jól elfáradtam. Vasárnap sikerült valami lakásformát varázsolni a helyből, ahol alszunk. Most jó. Rend van és tisztaság, és még vasaltam is.
A ma reggelem nem valami fényes, kicsit kába vagyok, meg álmos, meg olyan semmilyen, és már előre félek, hogy mi lesz velem holnap, mert megint terheléses vércukorra kell mennem, és már a múltkor is nehéz volt a 2 órát kibírnom, azóta meg csak romlott a tűrőképességem.


2007. szeptember 21., péntek

Erős

Fecsóban most már olyan erő van, hogy nem tudom mi lesz még velünk 3 hónapig. Teljesen odaszokott az oldalamba, vagy a bordám és a szegycsontom között ficereg. Ez először baromi mókás, meg csikis, de amikor egész nap tolja ki az oldalamat, az estére baromi fájdalmas tud lenni. Van amikor odateszem a kezem, és érzem, hogy ott van valami testrésze, de nem tudom, hogy a tappancsa, vagy a karja. Mert hát nem mindegy, hogy farfekvéses, vagy fejfekvéses. Már nagyon várom a következő ultrahangot, hogy újra lássam.
Ma megyek blúzt venni, jobb később, mint soha alapon, a holnapi esküvőre. Fecsót újabb mulatságba visszük. Kíváncsi vagyok hogy fog neki tetszeni. A múltkori rezesbandás kalandunk után nem nagyon terhelném szegényt a hangos zenével. (Meg magamat sem)


2007. szeptember 19., szerda

Fáradtan

Fáradt vagyok, és ilyenkor fizikailag sem vagyok jól. Feri tegnap csocsózni volt, és bár azt mondta 11 körül jön, majdnem 1 óra volt mire hazaért. Én persze hiába feküdtem le időben, mert fél egykor ki kellett mennem wc-re, és utána nem tudtam elaludni, mert aggódtam, hogy hol van már. Aztán hamarosan hazaért, de akkor meg olyan pipa lettem rá, hogy azért nem tudtam aludni. Szóval nem vagyok a topon, pedig ma találkozom egy barátnőmmel, így nem megyek időben haza. Sok dolog van a hétre, mosás, vasalás, blúzt kéne venni, fodrászhoz kéne menni.
Kaptam kölcsön egy kabátot egy barátnőm/kolléganőmtől, mert nekem nincs olyan bővebb kabátom, amibe Fecsó is belefér ezeken a hűvös reggeleken.  Épp terveztem, hogy venni kell majd egyet. Teljesen meghatódtam.

2007. szeptember 18., kedd

Mindenféle

Kaptam képeket a barátnőm éppen egy hetes kisfiáról. hát tüneményes:) Kicsit furcsa belegondolni, hogy néhány hete még itt ücsörögtünk egymás mellett, növekvő pocakkal, és most itt ez a pici lény. Én most tartok ott, ahol ő akkor amikor abbahagyta a munkát. egyik percben én is abbahagynám már, máskor meg jó lenne még jönni. Biztos a hormonok.
Vásárolni is kellene egy-két új ruhadarabot, néhány meleget, meg egy ünneplőset a szombati esküvőre, de nincs kedvem. A ruhapróbálgatástól mindig rosszul voltam, most meg főleg.
Fecsó most már biztos nagyon nagy, mert egyre erősebben érzem a mozgásait, és egyre gyakrabban is, ami azért nem mindig kellemes. A kedvenc helye jobbra a bordám között van, szerintem.

Azt hiszem ma van Berci születésnapja, 20 éves.


2007. szeptember 17., hétfő

Újra itt

Újra itt, újra Budapest, újra munka. nem is tudom, jó lett volna még maradni a Balatonnál, jó levegő, szép táj, Bercizés, de itthon is jó lenni, saját ágy, takaró, kispárna. Jó volt ez az egy hét, sokmindent láttunk, csináltunk, ettünk, volt Szigliget, Badacsony, Tapolca, Veszprém, Zirc, Tihany, hajózás, sült hal, halászlé, fagyi, jegeskávé, nevetés, sértődés, sírás, találkozás, beszélgetés. Szóval minden ami csak egy hétbe belefér.
11-én megszületett a barátnőm kisfia, egy héttel jött korábban, én nem is voltam még felkészülve, remélem ő igen:)
Most még pár hét munka, aztán egy darabig otthon, Fecsóval.


2007. szeptember 6., csütörtök

Szétesve

Kicsit szét vagyok esve, bár ma már kisit jobb, de a tegnapi hideg esős időt azért nehezen viseltem. Fecsó is, egész nap odavolt, pedig szép nyugodtan szokott viselkedni. Még a leleteimért is el kellett mennem, sok kedvem nem volt hozzá, de ha kell kell. Tul. képpen nem lett rossz, de 25-re kaptam új beutalót cukrosvíz ivásra. A mai nap totál gázul indult, halál dugó a városban, felsővezeték leszakadva, araszolás az úton. Viszonylag jól bírtam, bár gyorsan elvetettem magamban az "okt.-ben még dolgozom két hetet" gondolatot.
Ma magányos este, ketten leszünk Fecsóval, tegnap kicsit rá kellett segíteni a hőmérsékletre, nem volt csak 18 fok. Emlékszem én amikor 38 volt, és meg akartam halni a hőségtől, de hát telik az idő.
Holnap lánybúcsúba megyek, jövő héten Balaton:)
Jó lesz egy kis pihenés!


2007. szeptember 3., hétfő

Lecsófesztivál

A lecsófesztivál nagyon jó volt, 3 félét is megkóstoltunk a rengetegből. Feri az egyik helyen egy plussz adagot is kért Fecsónak. Persze nagy volt a tömeg, nagy volt a füst, de a lecsó finom volt, és mi ezért mentünk. Persze éjszaka rosszul aludtam, nem a lecsó miatt, hanem mert nem fértem el, ha kitakaróztam fáztam, ha be akkor meg melegem volt, a vasárnapom így elég kába volt. Kicsit zsúfolt a programunk ebben a hónapban, ez leginkább a háztartásomon látszik meg, minden csak úgy tessék-lássék, amikor van egy kis időm. Ma mosás-vasalás. Szerencsére hűvös van, kedvező időjárás a házimunkának:)