Beachtúra 1. - A halkidiki szigetcsúcs

Szóval mikor pár nap után ( talán 2 ?) már kiültem a homokot a strandon, akkor autóba pattantunk, és elmentünk a félsziget csücskébe, ahol a mi lapos és homokos partunkkal ellentétben sjókora sziklák szegélyezték a félszigetet. A google térkép Cliff Rocks-nak nevezte ezeket a sziklaképződményeket. 

A gyerekek nyilván nem voltak annyira annyira lelkesek, hogy "hegyet" kell mászniuk pancsolás helyett, de az volt a terv, hogy kicsit járunk ott a szigetvégben, megnézzük a panorámát, megcsodáljuk a a Halkidiki középső ujját, és utána egy közeli strandon nyilván majd csobbanunk egyet. 

De már út közben is megálltunk egyet gyönyörködni, 

Leparkoltunk és elindultunk amerre vezetett egy ösvény fel a cserjések és az olajfák között, a vörös salakon. Csodaszép volt a tenger, a félsziget ezen a csücskén alig volt mozgás, volt egy kisebb lakókocsi kemping, és rajtuk kívül nem is volt más. Nagyon tetszett. 

Végül némi keringőzés után csak meglettek a sziklák, és szépek voltak, meredekek, és gyönyörűek. 

Bizonyára lehetett volna még tovább is menetelni a sziklák peremén, de mondjuk elég meleg is volt, tűzött a nap, és a fiúk már nagyon mentek volna bele a vízbe. 

Egy kis benyúló földnyelven egy kistemplom állt, én mindenképpen meg szerettem volna nézni, körbejárni. 

Ezen a padon azért elég sokáig el tudtam volna időzni :-)

Nagyon jót strandoltunk, így, hogy előtte kicsit megmozgattuk az izmainkat, így még én is tudm élvezni a strandolást :-) 

Esti naplemente a mikisfalunkban :-) 

Atlétika vb női maratonfutás

 Valahogy a nyár folyamán a nyaralásra készülődés majd a nyaralás miatt kimaradt, hogy ráizguljunk az atletika vb-re, aztán mikor hazajöttünk, gondoltuk, hogy akár kimehetnénk egyik délután, de aztán elmaradt, mert nem néztünk utána, hogy mikorra lenne még jegy, és igazából a gyerekek sem pattantak annyira rá a témára, hogy mondogatták volna folyton. Esténként persze mindig néztük a tévében, nyilván ez hangulatilag közel sem hozza azt az élményt, viszont eseménykövetésben jobb, mint a helyszínen lenni. Szóval megvan annak is az előnye. 

De azt már korábban is terveztem, hogy majd a maratonfutásra ki szeretnék menni, de akkor még Görögországban voltunk, és nem is tudtam mikor lesz. Aztán a héten világosodtam eg, hogy ez bizony most lesz a hétvégén, és ráadásul itt a Hősök terén rajtolnak, ami nekünk nagyon közel van, akkor mondtam is a fiúknak hogy valamelyik reggel kimennék, ki akar velem jönni. Először mindenki akart, de aztán mikor felvilágosítottam őket, hogy reggel 7-kor van rajt, akkor már csak Marci tartott ki :-) 

Bár mondtam, hogy ráérnénk csak 8 körül kimenni, és akkor látunk még a versenyből is, de MArci MArci ragaszkodott a rajthoz, így a Nagyok visszakoztak, hogy ők olyan korán biztoshogynem :-) 

Így 3-an vágtunk neki a Ligetnek szombat reggel fél7 után, Feri, Marci meg én. Bicajjal mentünk, az nagyon praktikus volt, ls épp a rajt előtt egy kicsivel értünk oda, találtunk is jó helyet. 

A verseny elején volt egy 2 km-es "felvezetés"  és utána 4-szer futottak egy 10 km-es körön a városban. 

Nagyon szimpatikus és kedves volt, nem tudom, ez mennyire hagyomány, vagy megbeszélés, de az első kis 2 km-es oda-visszán a magyar bajnok Szabó Nóri vezette a bolyt, utána persze mikor ráfordultak az első 10 km-re nyilván már kialakult egy élboly, de  akkor is nagyon jó volt látni egy magyart a sor elején. 

Aztán miután másodjára is elsuhantak előttünk, akkor biciklire pattantunk és szakaszosan eltekertünk a Lánchídig, ott vártuk be a harmadik kört, és elindultunk vissza, hogy a befutónál újra a Hősök terénél legyünk. 

Óóóó elképesztően jó volt őket látni, hogy micsoda koncentráció  van az arcukon, hogy mennyire összeszedett a mozgásuk, hogy milyen szépen futnak! Sosem láttam még afrikai futókat élőben, hihetetlen, hogy milyen sebességet tudnak diktálni, de még a legutolsónak befutó tajvani lány is, aki végig több kilométerrel le volt maradva, még ő is elképesztő időt futott. 

A végén etióp győzelem és második hely, marokkói harmadik hely lett az eredmény, de a magyar lányok is szép eredményt értek el. 

Irdatlan hőségben kellett futniuk, a végén már a kordonnál állás is izzasztó volt, szóval le a kalappal!

Nagy élmény volt! 

A kedvenc kis japán szurkolóim a villanyoszlop tövében várják, hogy visszafussanak a Lánchídon a versenyzők. A kislány kezében egy saját készítésű, vonalas füzetlapra rajzolt piros kör-ös zászló, hurkapálcára ragasztva. :-) Imádnivaló volt! 

Egyéni frissítőpontok országok szerint. Jól látszik, hogy milyen sok ország futója képviseltette magát.

Az akkori élboly. A piros kenyai végül lemaradt a dobogóról. 

Szabó Nóri

A befutó

Megvártuk még az utolsó tajvanit, mert neki is járt a taps, aztán hazatekertünk abban a döghőségben, de nagyon jó élmény volt. 

És összesen majdnem 15 km-t tekertünk össze. 

Nea Skioni- a bázis

Miután megérkeztünk, és elfoglaltuk és belaktuk a szállást, nagyon gyorsan sikerült felvennünk a nyaralós-semmittevős ritmust, és ez első pár napban nem is csináltunk mást, csak délelőtt is lementünk a strandra, meg délután is. A mi kis falusi strandunk is nagyon jó volt, nem volt zsúfoltnak mondhatómég akkor sem, amikor hétvége felé már egész sokan lettek. Este pedig ugyancsak jártunk egy kört a parton, ahol hétvégére amolyan piac- vásárszerű kirakodás is lett, péntek-szombat este pedig még egy zenekar is fellépett, természetesen tradicionális görög zenét játszottak, és megtáncoltatták a közönséget. 

Az első napokban kellemesen meleg volt a tenger, szinte már meleg, aztán később, amikor szelesebb időket éltünk, akkor azért hűvösebb lett. Mindemellett  a kék ezer árnyalatában pompázott mindig. Engem mindig lenyűgöz a tenger végtelensége és sokszínűsége. (olyan mint a Balaton, csak nagyobb :-; )

A félszigeten volt egy Lidl, ide az első napon elmentünk, és jól bevásároltunk. Aztán már csak egyszer mentünk be egy kisebb utánpótlásért, és a napi kenyér-péksüti adagunkat a helyi pékségben vette meg Feri meg Marci minden reggel, míg én futottam egy kört a parton. 

Aztán a harmadik napon már nagyon nem bírtam magammal, és mondtam, hogy oké, hogy most már kát napja fekszünk a napon, de már kifeküdtem magam alatt a homokot, és az, hogy melyik fürdőruhámat/bikinimet vegyem fel a délutáni strandoláshoz már nem ad elég impulzust, most már csináljunk valami mást is. Persze nem arattam osztatlan sikert, de ezért aznap délután belevágtunk a nagy félsziget-felfedezésbe, és végül egy csoomó szép és kalandos helyen jártunk. 

Még mindig út közben- a meghökkentő Szkopje

 Az észak- macedóniai szállásunk és a görögországi szállásunk közt már nem volt annyi idő, mint otthontól Macedóniáig, és mivel reggel mondhatni időben keltünk, így nekem belefért még egy rövidke, de annál élménydúsabb futás míg a fiúk megették a még otthonról hozott zsemlét, szalámit, majd mivel úgyis vissza kellett mennünk Szkopjéig, mondtam, hogy legalább egy kis kört tegyünk már a városközpontban, ha már itt járunk. 

A kanyon felé futottam, és olyan jó volt még szinte korán reggel emberek nélkül is kicsit gyönyörködni benne. 

Ilyenkor a legkritikusabb pont a parkolás, hogy hol, és hogyan, de a szállásadó javasolt egy plázaparkolót, ami közel van a központhoz, és ami nekünk jól is jött, mert így be tudtunk menni a boltba is még vásárolni ezt-azt az útra, úgyhogy oda mentünk, és gond nélkül leraktuk az autót. 

Szkopjéról már előzőleg olvastam, amikor úgy volt, hogy ott foglalunk szállást, hogy nem egy megszokott várost kell magunk elé képzelni, hanem egy kicsit extrémen meghökkentőt. 

A görögökkel való nézeteltérésük a névhasználatról meg a történelmiségükről egészen 2019-ig tartott, ekkor váltottak hivatalosan az Észak-Maceedónia névre, és ennek "vitának2 úgymond a következménye, hogy a macedónok egy sajátos arculat kialakítását tűzték ki célul, amit úgy valósítottak meg, hogy teledobálták a fővárosukat hatalmas óroásszobrokkal mindenféle témában. Giganagy monstrumokat kell elképzelni szerte a városban, teljesen logikátlan és értelmetlen helyeken is, és tömegével.  egy szimpla körforgalomnál is belebotlik az ember két hatalmas trónon ülő tudósféle szobrába, de egy parkban is legalább 3 sztálinarcú szabadsághős szobra magasodik az ember elé. 

Nagyon-nagon durva, és és néhol már tényleg félelmetes, ahogy ezek a monstrumok az emberre néznek a magasból. 

A város központi részén látszik egyébként, hogy sokat dolgoztak, illetve sokat költöttek rá, de nemcsak a szobrokra, hanem az épületekre is jellemző szerintem, hogy a kevesebb több lett volna, nekem már túl nagyok, túl csicsásak, túl csillogóak, túl harsányak, és abszolút stílusilag mindent összevegyítő épületekkel van tele a város. Szóval egy merő katyvasz az egész. 

Ettől függetlenül én örülök, hogy megálltunk, és megnéztük, mert érdekes volt, valóban. Bár Marci azt mondta, hogy neki nem volt jó élmény, ne jöjjünk is többet. 

Miután kihüledeztük magunkat, a szopjei török bazárban még jól beebédültünk, majd a  plázában bevásároltunk, meg elmentünk mosdóba, meg váltottunk még macedón dínárt ( azt hiszem) mert a parkolóházban nem lehetett kártyával fizetni, meg euróval sem :-) útra keltünk Görögország felé. 

A mecedón-görög határig autópályán haladtunk, egy csomó fizetőkapu volt, ahol vagy lehetett kártyával fizetni, vagy nem, de micsoda szerencse, hogy a parkolóház után maradt még helyi pénzünk, így az aprót legalább jól otthagytuk :-) 

A határon volt egy félóra-40 perc várakozás, de semmi komoly, a határon átgurulva már csak a szállásig kellett elmennünk, ami azért még a várakozásunkat felülmúlva jóóóó messze volt. 

Thesszalonikinél már megpillantottuk a tengert, ( Ott a Balaton! felkiáltással :-)) de innen még egy jóóó másfél órát kellett autóznunk, ami már senkinek nem esett jól. 

Ez itt már majdnem a mi strandunk volt :-) 

Mikor megérkeztünk, akkor még kicsit keresgéltük a címet, mert mint kiderült mi az alsó úton jöttünk, a néni meg a felsőn várt,. mert ott volt parkoló is, de hát ki tudta ezt. A lényeg, hogy épségben megérkeztünk, és szinte csak behánytuk a lakásba a bőröndöket és még kipakolás nélkül lerongyoltunk a partra, mert muszáj volt egyet csobbanni a tengerben még a naplementében. 

Megérkeztünk! Helló, tenger!,