2023. augusztus 27., vasárnap

Atlétika vb női maratonfutás

 Valahogy a nyár folyamán a nyaralásra készülődés majd a nyaralás miatt kimaradt, hogy ráizguljunk az atletika vb-re, aztán mikor hazajöttünk, gondoltuk, hogy akár kimehetnénk egyik délután, de aztán elmaradt, mert nem néztünk utána, hogy mikorra lenne még jegy, és igazából a gyerekek sem pattantak annyira rá a témára, hogy mondogatták volna folyton. Esténként persze mindig néztük a tévében, nyilván ez hangulatilag közel sem hozza azt az élményt, viszont eseménykövetésben jobb, mint a helyszínen lenni. Szóval megvan annak is az előnye. 

De azt már korábban is terveztem, hogy majd a maratonfutásra ki szeretnék menni, de akkor még Görögországban voltunk, és nem is tudtam mikor lesz. Aztán a héten világosodtam eg, hogy ez bizony most lesz a hétvégén, és ráadásul itt a Hősök terén rajtolnak, ami nekünk nagyon közel van, akkor mondtam is a fiúknak hogy valamelyik reggel kimennék, ki akar velem jönni. Először mindenki akart, de aztán mikor felvilágosítottam őket, hogy reggel 7-kor van rajt, akkor már csak Marci tartott ki :-) 

Bár mondtam, hogy ráérnénk csak 8 körül kimenni, és akkor látunk még a versenyből is, de MArci MArci ragaszkodott a rajthoz, így a Nagyok visszakoztak, hogy ők olyan korán biztoshogynem :-) 

Így 3-an vágtunk neki a Ligetnek szombat reggel fél7 után, Feri, Marci meg én. Bicajjal mentünk, az nagyon praktikus volt, ls épp a rajt előtt egy kicsivel értünk oda, találtunk is jó helyet. 

A verseny elején volt egy 2 km-es "felvezetés"  és utána 4-szer futottak egy 10 km-es körön a városban. 

Nagyon szimpatikus és kedves volt, nem tudom, ez mennyire hagyomány, vagy megbeszélés, de az első kis 2 km-es oda-visszán a magyar bajnok Szabó Nóri vezette a bolyt, utána persze mikor ráfordultak az első 10 km-re nyilván már kialakult egy élboly, de  akkor is nagyon jó volt látni egy magyart a sor elején. 







Aztán miután másodjára is elsuhantak előttünk, akkor biciklire pattantunk és szakaszosan eltekertünk a Lánchídig, ott vártuk be a harmadik kört, és elindultunk vissza, hogy a befutónál újra a Hősök terénél legyünk. 
Óóóó elképesztően jó volt őket látni, hogy micsoda koncentráció  van az arcukon, hogy mennyire összeszedett a mozgásuk, hogy milyen szépen futnak! Sosem láttam még afrikai futókat élőben, hihetetlen, hogy milyen sebességet tudnak diktálni, de még a legutolsónak befutó tajvani lány is, aki végig több kilométerrel le volt maradva, még ő is elképesztő időt futott. 
A végén etióp győzelem és második hely, marokkói harmadik hely lett az eredmény, de a magyar lányok is szép eredményt értek el. 
Irdatlan hőségben kellett futniuk, a végén már a kordonnál állás is izzasztó volt, szóval le a kalappal!
Nagy élmény volt! 

A kedvenc kis japán szurkolóim a villanyoszlop tövében várják, hogy visszafussanak a Lánchídon a versenyzők. A kislány kezében egy saját készítésű, vonalas füzetlapra rajzolt piros kör-ös zászló, hurkapálcára ragasztva. :-) Imádnivaló volt! 

Egyéni frissítőpontok országok szerint. Jól látszik, hogy milyen sok ország futója képviseltette magát.

Az akkori élboly. A piros kenyai végül lemaradt a dobogóról. 

Szabó Nóri

A befutó

Megvártuk még az utolsó tajvanit, mert neki is járt a taps, aztán hazatekertünk abban a döghőségben, de nagyon jó élmény volt. 
És összesen majdnem 15 km-t tekertünk össze. 

1 megjegyzés:

  1. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatait. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés