2015. december 30., szerda

6 éves Milcsike

Most, hogy egymás mellé tettem az eddigi szülinapos képeit ennek a 6 éves nagyfiúnak, hát... meg kellett állapítanom, hogy az a kis kerek pufifánksága most már teljesen odavan. Nem tudom Máténál mikor volt az első év, amikor már tényleg azt gondoltam, éreztem, hogy már nem kicsike. Milánnál ez az év volt a nagy vízválasztó. Eddig. Aztán ki tudja mi jön még ez után, amikor majd iskolába kerül. 
Az, hogy külsőleg olyan nagyfiús lett, az egy dolog. Bivalyerős. Nincs már babapocak, pufipofi, csupa erő, és csupa izom van helyette. Nem szeret veszíteni, nem is nagyon tud, bár társasban azért már elviseli. Egyéb téren pedig addig küzd, míg ő lesz a legjobb, de legalább holtversenyig.
Az meg egy másik dolog, hogy viselkedésben is nagyfiúsodik. Vagy nagyfiúsodni akar. Szívja magába Máté iskolás nyegleségét. Olyakor hányavetin csak úgy odaszúr. Vagy odamorog. Vagy ordibál. Nincs már csendben elszöszölő Milánka, van helyette egy kis méregzsák, egy kis aggresszív kismalac, aki dúl-fúl, de aki aztán villámcsapásra vált át szeretetgombócba. Még mindig ő az, akit leginkább rá lehet venni valamire. Ő az, akit a legjobban érdekel az, hogy ne legyek haragos, és inkább elpakol még Marci után is, sokadszorra. Közben persze folyamatosan okítja Marcit, hogy látod, megint én pakolok helyetted. De ő az, aki a leghamarabb a védelmébe is veszi őt, ha Marci mondjuk csinál valami rosszat. Vagy pl. az oviban az udvaron. Borzasztó empatikus, segítőkész, és nagyon érzékeny. Még mindig ő a családban a hízelgőbetyár. 

Szeretném neked adni a kék eget,
Csillagfényes éjen a Göncölszekeret,
A napot, virágos réteket,
Szeretném megadni neked.

Szeretném neked adni a madarak röptét,
A tavasz erdő harsány zöldjét,
Mezőkön sárgálló pipitéreket,
Szeretném megadni neked.

Szeretném neked adni arcomat,
Szemem színét, mosolyomat,
Én láttam már a világból eleget:
Látásom adnám neked!

                                         (Nemes Kiss Katalin)


2 megjegyzés:

  1. Boldog szülinapot (itt is) Milánnak!
    Az 1 éves képen mennyire hasonlít Marcikára! :-)
    Klassz tortája van, biztos nagyon finom - volt

    VálaszTörlés
  2. Boldog Szülinapot itt is Milánnak! :) ♥

    VálaszTörlés