2015. december 13., vasárnap

Karácsonyi készülődés az oviban

Minden évben van az oviban egy úgynevezett karácsonyi vásár, amire a gyerekek készülnek mindenféle portékával, amit mi szülők megveszünk. Nem akkora nagy dolgok ezek, de szívvel-lélekkel készülnek, és évről-évre gyarapodik a készletünk mécsestartóból, kézművesgyertyából, és karácsonyfadíszből, amiket nagy örömmel akasztunk fel a fára. 
Idén is nagyon kedves dolgokat alkottak, még Marciék is nagyon kitettek magukért, pedig ők még csak kiscsoportosok, és csak tátottam a számat, hogy milyen klassz gyertyatartót raktak össze sóliszt gyurmából. Emellé még szép ezüst színű hűtőmágnest is készítettek, és színjátszó gyertyát festettek. (ezt hogy? nem árulta el Marci, az óvónéniket pedig még nem volt módomban meginterjúvolni.)
Milánék is nagyon sokat dolgoztak, angyalkát csináltak, tojásos dobozból karácsonyfát, csengőt, és spatulából szuper ajtódíszt.


Most is volt kézműveskedés, és idén valahogy nem volt annyira nyomasztó az egész, mert nem volt akkora tumultus. Igaz, később is érkeztünk, mint ahogy szoktunk, mert még Mátéért is el kellett menni, így már negyed 5 körül lehetett, amikor felcsattogtunk Milánért a gyűjtőcsoportba. Szóval lehet, hogy addigra a korán jövők már elmentek. Plusz idén a logopédus irodában is volt valami csillagfestés, ahol eddig szerintem nem, így talán kicsit jobban szétoszlottak a gyerekek.
A fiúk gyurmából szaggattak fenyőfát, meg képeslapot csináltak, igaz, a papírlyuggatásra nem volt időnk, csak arra, hogy körbevágják a formákat, de Máté mindenképpen a Boróka csoportba szeretett volna bemenni, hogy megnézze, hová jár Marci, és ott ez volt a feladat.




A délutánt a szokásos táncházzal zártuk, amiben most csak Milán vett részt, mi pedig csak néztük, és tapsoltunk.


 Még egy hét van a szünetig. De ez még jó húzós hét lesz. 3 karácsonyi ünnepség, ebből 2 egy napon, Máténak színház, de azon a napon, amikor a kicsiknek egy időben karácsonyi ünnep lesz az oviban, szóval grrrréscsittcsatt..... . Egy szolfézsos bemutató, közös karácsonyi énekléssel, Máté szülinapja, csak hogy a nagyobb eseményeket említsem. Plusz uszoda, plusz tanulás, futár várás.... hűűűű de várom már a szünetet! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése