Visszatekintés: Bassano del Grappa

 Gőzerővel beindult a tanév, ezen a héten már Máténak is élesben ment az oktatás, igaz még kicsit zötyögősen, ismerkedősen, tájékoztatósan, de lassan neki is kialakul a menetrendje. 

De egyelőre most nem is a mindennapos nyűgjeinkről akarok írni, hanem még Olaszországról, mert van egy hely, Bassano del Grappa, ami mindenképp megérdemli, hogy meg legyen örökítve az emlékeinkben. 

Ebben az Alpok lábainál fekvő kisvárosban szálltunk meg hazafelé jövet, de a város, és a környék is megérdemelné, hogy több időt is itt töltsünk. 

Bassano Del Grappa pont az az olasz kisváros, ami egyesít mindent, amit Olaszországban szeretünk. Nem túl nagy, de mégis nyüzsgő, telis tele történelmi emlékekkel, csodaszép házakkal, macskaköves utcácskákkal, kiülős éttermekkel, kávézókkal, templomokkal, tornyokkal, és persze folyóparttal, rajta átívelő középkori híddal, környező hegyekkel. 

A városra Feri talált rá az internet segítségével, pontosabban megkérdezte a chatgpt-t vagy valami hasonló mesterséges intelligenciát, hogy mit ajánl tranzitszállásnak, beírta a "követelményeket", és ezt dobta ki a gép. 

Egy egyszerű kis hotelben szálltunk meg, ami nagyon közel volt a belvároshoz, szinte ott volt a városfal tövében. 5-en három szobában tudtunk megaludni, a szobák ugyan viszonylag kicsik voltak, legalábbis az enyém, de nagyon kényelmes volt az ágy, és bőséges reggelit kaptunk másnap reggel. Szóval nagyon patent volt. 

Kora délután érkeztünk a városba, pont jó időben, hogy legyen időnk kóborolni a városban, és vacsizni is.  A hotelnek volt pár házzal arrébb egy saját garázsa, ahová beparkolhattunk, ami szűkös volt ugyan, de sikerült elfoglalnunk a ránk kiszabott helyet. Ebben a városban sem ekkora méretű autókra tervezték sem az útszélességeket, sem a parkolónagyságokat. :-) 

Kicsit szusszantunk, aztán nekivágtunk a városnak, hogy vacsora előtt még járjunk egy kört, aztán vacsi után is beleférjen még egy kiskör. 

Arra a hegyek felé bizonyára remek kirándulásokat lehet tenni, nekünk most erre sajnos nem volt időnk, de arra a hegyek között van a Monte Grappa, ami ugyan innen nem látszik, legalábbis nem véltük felfedezni. annak a tetején van egy hatalmas hófehér emlékmű, az 1. vh-ban itt zajló hatalmas csata áldozatainak az emlékére. Az  emlékmű alatt vannak elhantolva az csatamezőn elhunytak csontjai, nemzetiségtől függetlenül. Vannak itt németek, osztrákok, olaszok, és magyar katonák is eltemetve, és a neveik körben fel vannak vésve egy spirálra piramisalakban. 

Ernest Hamingway ennek a csatának állít emléket a Búcsú a fegyverektől című regényében, amit itt, a város szélén lévő házában írt, melyben ma múzeum van. 

Ami miatt még ez érdekes, az az, hogy innen indul a Giro Italia-nak egy ikonikus és népszerű szakasza, és a városba gurulnak le a versenyzők. A város tele is volt mindenféle biciklis cuccokat áruló butikkal, meg a szuvenirboltokban is nagyon sok biciklis témájú cucc volt. Biciklis hűtőmágnes, meg ilyesmik. Szóval van itt hagyománya a biciklizésnek is. 

Várfal

A várfal mellől a kilátás a városra. 

A Brenta folyón átívelő favázas középkori hídról remek a rálátás a folyómenti házakra. 

A hotelben a recepción 3 pizzériát jelöltek be a térképen. Az interneten rákeresve, a legfenszibbet rögtön kizártuk, de a másik kettőről jó vélemények voltak, és árban sem igazán volt köztük különbség. Mi a hotelhez közelebbit választottuk, a park mellett, de sajnos nem váltotta be az elképzeléseinket. A pizzatészta ugyan finom volt és pontjó állagú, vastagságú, de minden más igen felejthető volt rajta, nem a megszokott olasz minőség. Nem volt persze ehetetlen, csak mást vártunk. 

Aztán az is hozzátartozik, hogy mivel az étlap mindenhol csak olaszul van, nehéz viszonylag rövid időn belül kiguglizni, hogy min mi van, így most nekem sikerült pont olyan pizzát választanom, ami tele volt ruccolával, mert már gyorsan kellett döntenem, és véletlenül eggyel lejjebbit kértem, mint amit szerettem volna. Én meg nem annyira szeretem a ruccolát. mondhatni egyáltalán nem. De végül elfogyott a pizza is és a ruccola is. 

Evés után még meg tudtuk nézni a kivilágított hidat és a várost. Még egy fagyit is ettünk. A híd ilyenkor már tele volt igencsak jókedvű társaságokkal, ami nem csoda, hiszen éppen a híd lábánál van a Olaszország egyik legrégebbi szeszfőzdéje a Grapperia Nardini, ahol a híres grappát gyártják. Nyilván van pálinkafőzde bejárás, meg mintabolt, meg minden ilyesmi, ami kell. :-) 

Aztán már csak haza kellett sétálnunk, és eltenni magunkat másnapra, ami a hazautazás napja volt. De mélyen elraktároztuk magunkban ezt a kis települést, hátha visszatérünk még valamikor.