Nekivágtunk a decembernek

 Annak ellenére, hogy egyetlen porcikám sem kívánja a farkasordító hideget, és sokkal kellemesebb plusz tíz fokban létezni, mint minusz tízben, az azért nem egészen normális, hogy december közepe felé, Mikuláskor verőfényes napsütés van, és tizenpár fok. És hiába van remek idő, a gyerekek már havat és szánkózást kívánnának. De az egyelőre nincs, úgyhogy marad a hétvégi bringa. 

Szombatról vasárnapra virradóra persze nálunk is járt a Mikulás. Idén először, rendhagyó módon nem az ablakba rakták a cipőjüket a fiúk, hanem a kéménynyílás elé, azon egyszerű okból, hogy Máté hatalmas 40+-os bakancsa már nem ablakba való. Felborzolódott mág a gondolatától is a hátamon a szőr, ha arra gondoltam, hogy odabiggyeszti azt a hatalmas csónakot az ablakba. :-) 

Marcit mondjuk meg kellett győzni, hogy no para, ott is meg fogja találni a Mikulás, sőt... még hamarabb is mint az ablakban, hiszen a kéményen keresztül rögtön ez lesz az első, amit meglát. Végül belátta, hogy igazam van. 

Az iskolában pénteken volt csomagosztás. Mikulás nélkül. :-( A vírusveszély miatt. Bár benti dolgozó simán körbejárhatott volna, szerintem. De szerencsére a vírushelyre mindent IS rá lehet húzni, hogy azért nincs. De a tanítónéni a székükre rakta reggel a csomagokat, amit viszont nem bonthattak ki, csak itthon. Mondanom sem kell, a vírushelyzet miatt. A csomagban volt egy kis levélke is a Mikulástól. Marci olyan izgatottan jött haza, alig várta, hogy elolvassa, mit üzent neki a Mikulás. 

Sok dícséret, és minimális intelem volt benne, hogy legyen kicsit figyelmesebb. 

Milánék is kaptak sulis csomagot. Mátéék meg ugyebár homeofficeban vannak, ők most ebből kimaradtak. Mint minden egyébből, mert állítólag remek mikulás-mulatság szokott lenni ilyenkor az iskolában. Reméljük jövőre már ők is részesei lehetnek. 

Milán is szomorú, mert nem lesz az iskolában karácsonyi ünnepség, pedig náluk meg minden évben az ötödikesek készülnek műsorral. Nehen tudom ilyenkor kizökkenteni a csalódottságából, mert azon kívül, hogy én is nagyon sajnálom, nem tudok neki mit mondani. 

Marci vágya a szivecskés nyakláncos Lindor mackó volt. 

Aztán egész nap édességet ettek szerintem... 

Kora délután, hogy ne hagyjuk veszendőbe a decemberi tavaszt, elmentünk a ligetbe. Én egyébként is futni indultam, és Feri is csatlakozni akart. Így aztán azt javasoltam, hogy akkor mi lenne ha ő meg Marcika meg Milánka elbicajoznának a ligetig, ott a gyerekek a biciklipályán tudnának menni néhány kört míg mi futunk a nemrégiben elkészült rekortán pályán. Úgyhogy így lett. 

Milán mondjuk duzzogott egy kört, hogy miért kell ezt most... de hát valaki mindig duzzog, ez már nem újdonság, igyekszünk ezen felülemelkedni, több-kevesebb sikerrel. 

Mátét itthon hagytuk tanulni. :-) 

Aztán advent második hétvégén már mi tudtunk gyertyát gyújtani. Valahogy az első advent rendre arcul csap... de nem csinálunk ebből problémát. 

Marcival kisütöttük az első adag mézeskalácsot is. ( rémesen fogy)  Hagyománytisztelő módon születtek mézes nyulak és mézes kutyák is a karácsonyi olyansnassz fenyőfás és csillagos mellett. Közben karácsonyi zenét hallgattunk, Marci énekelgetett, egészen jó volt 💗

Ma reggel pedig, hogy ne legyen olyan szürke ez a hétfő reggel pont egy fénytrolival tudtunk iskolába menni. :-) Úgy kellenek most ezek az hangyányi kis apróságok, amik kicist megmelengetik  a szívünket, mint egy falat kenyér. Hiányoznak a karácsonyi készülődések, a Luca-napi és az adventi vásárok, amiket a gyerekek úgy szeretnek, a karácsonyi ünnepségek, a zeneiskolás fellépések, amik idén megintcsak nincsenek. PEdig ilyenkor karácsonykor olyan kellemes hangulatúak szoktak ezek lenni. Már a második félévet csinálják úgy meg, hogy a vizsgadarabot videóra kell venni, és nincs fellépés, nincs gratuláció, nincs személyes kontakt. A zoom-os/videós zenekari próbákról már ne is beszéljünk.... 

Még két hét a téli szünetig. Benne egy szombati munkanappal. Brrr....