2014. december 15., hétfő

Hetedik

Készültünk rá, vártuk, és tessék! Eljött a nagy nap, amikor Máté 7 éves lett! 
Focistás tortát szeretett volna vinni az iskolába. Ezt már hetekkel ezelőtt eltervezte. Majd azt is, hogy milyen ízű legyen. Így hát nem volt más választásom, mint kitalálni valami egyszerű, de mégis focival kapcsolatos tortadekorációt. 
Nem lett tökéletes, nekem, de Máténak nagyon-nagyon tetszett. Munka közben néha odasomfordált, és megdicsért, hogy jó lesz, jó lesz, közben pedig láttam a csillogást a szemében, ami erőt adott. 
Imádom! Úgy ahogy van! A maga kis érzékenységével, a lelkesedésével, persze a duzzogásával együtt is.
Az iskolával valahogy úúúúúgy megnőtt! Olyan nagyfiú lett. Néha olyan komoly, de azért nem nehéz még neki lemenni egy 2 éves szintjére sem. Imádom a feladattudatosságát, ahogy dolgozgat az asztalánál, ahogy alkot, ahogy magától mondja, hogy gyakorolni szeretne. (nincs mindig így, de azért ilyen is van). Imádom, ahogy látom rajta, hogyan nyílik ki számára egy új világ, a tudás világa. Látom, hogy élvezi. Látom, hogy érzi, hogy milyen jó, hogy már majdnem mindent el tud olvasni, sokmindent le tud írni. Látom rajta az érdeklődést, a mindenre nyitottságot, hogy mindent ki szeretne próbálni, meg szeretne ismerni.
Imádom a kis történeteit, még akkor is ha többnyire a fociról szólnak. Imádom, ahogy csillog ilyenkor a szeme, ahogy mosolyog az arca.
Tegnap futás közben, mert akkor jönnek a világmegváltó gondolataim, azon gondolkodtam, hogy talán most van az első év, amikor a kiskori képeit nézegetve már nem az jut eszembe elsőre, hogy milyen jó lenne, ha még ilyen kis cukigombóc lenne, hanem csak az, hogy milyen aranyos volt, milyen pici, milyen Mátés volt már akkor is. Persze most is el kell morzsolnom egy-egy könnycseppet, de inkább a MOST büszkesége miatt, hogy milyen szép Nagyfiam van már,  mintsem amiatt, hogy 7 éve milyen pici volt.
Jó most ez a kor. Szeretem. Talán most  kéne egy kicsit megállítani az időt, még mielőtt elkezd vészesen kamaszodni pár év múlva :) Most jó lenne egy kicsit elidőzni itt a 7 év tájékán. 

Reggel együtt baktattunk az iskola felé, vittük a tortát. Nagyon aggódott, hogy nehogy leejtsem. :) Nem ejtettem le, sőt fel is vittem az osztályba, ahol jól meg is rohanták Mátét a gyerekek, hogy "Húúúú, Máténak szülinapja van! Boldog szülinapot Máté! Úúúúú focis torta! Tudtam, hogy Máténak focis tortája lesz!" Édesek voltak nagyon :)  Még Angéla nénit is azzal fogadták, hogy Máténak szülinapja van, és hozott tortát, és hűűűű meg haaaa! ( Remélem ehetőre sikerült. )


Boldog születésnapot Mátékám!

5 megjegyzés:

  1. Isten éltessen itt is Máté!!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog szülinapot Máté!!!

    A torta nagyon szuperül néz ki. Biztosan finom is volt.

    VálaszTörlés
  3. Biztos jó lett, mert csak egy fél szeletnyit hozott haza mutatóba, azt pedig Milán bepuszilta, mielőtt meg tudtam volna kóstolni :)

    VálaszTörlés
  4. nagyon boldog születésnapot Máténak, Nektek pedig örömteli visszaemlékezést:-)
    Van pár jó évetek még. Nekem anyósom mindig azt szokta mondani, hogy az ovis évek és az alsótagozatos évek olyan jók! Azért felsős gyerekek anyukájaként azt mondom, hogy ennek a kornak is vannak már előnyei, szépségei. Mindig az a legjobb, amiben épp vagyunk.
    A torta pedig remek lett! Én cukrászdából rendeltem Andornak a tortáját és az azért méregdrága volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cukrászdás itt is méregdrága. Tavaly kettőt is onnan vittünk az oviba, mert az oviban nem engednek be sajnos mást. Az iskolába a tanítónéni megengedte a házi sütit, így kihasználtam a lehetőséget.

      Törlés