2017. június 7., szerda

Suligála 2017

Idén is volt suligála. Mátéék tavaly nagyon meghúzták, és nagyon penge műsort adtak elő, úgyhogy nagy volt a kihívás. :-) Nem volt ugyan sok idejük a készülésre, durván 2 hét. Május közepén az anyák napi műsor után, ami ugyancsak parádés volt, és már áradoztam is róla egy sort, szóval ez után kezdtek el készülni a gálára.
Hogy Milánék mivel készültek, az egy nagy duzzogás során derült ki, mégpedig úgy, hogy ő nem akar kacsa lenni. De nem mondott semmit, csak ült, és duzzogott, de azt se tudtuk, hogy mi a műsor, hogy az valami színdarab, vagy tánc, vagy ének, vagy mi... Aztán szavanként sikerült kihúzni belőle, hogy az angol tanítónénijükkel készülnek, mert Orsi néni nem is lesz ott a gálán, mert épp fellépése lesz akkor a néptánc csoportjával a csíksomlyói búcsúban, és egy angol dalt fognak előadni. Mármint Milánék, nem Orsi néni.
Aztán kiderült, hogy Marciék aznap egész napos kirándulásra mennek a Városligetbe. Ez először kicsit kétségbeejtett, hogy húha, akkor bizonyára szét lesz esve délutánra Marci, és akkor nem biztos, hogy nem szedi atomjaira a suligálás előadást. De aztán eleresztettem ezt a problémát, gondolván, majd lesz valahogy.
Mentem is Marciért délután, és jól felszerelkeztem mindenféle rágcsálnivalóval, arra készülve, hogy majd csak ennivalóval lehet befogni a csőrét. Nagyon kis cuki volt egyébként, látszott rajta, hogy nagyon fáradt, bár volt a ligetben egy kis pléden szundikálás, de olyan kis fecsegős és bújós volt, tökcuki. 💖
A gálát Mátéék keringője nyitotta meg. Ezt táncolták anyák napján is, de azóta még sokkal ügyesebbek lettek, és Máté is olyan sokat fejlődött. Sokkal légiesebben mozgott, nem volt olyan szögletes. És hát olyan nagyon szépek voltak mindannyian!
Nekem meg folyton sírnom kell, ha látom őket táncolni, pláne keringőt, pláne erre a zenére....

Még előadás előtt készült. Nehezen lehetett összeterelni őket, volt is vigyorgás. Máté és a táncpartnere.




Marci nem sokkal a kezdés után odafeküdt Feri lábára, és eléggé csukogatta a szemét, és fél pillanat alatt elaludt. :-) Szinte csak a végén ébredt fel, szóval nem volt vele semmi baj.


Milánék valamikor középtájon kerültek sorra, a 3.b-s zenészek és az énekkar után. Szerintem nagyon aranyos kis dal volt, amit megkoreografáltak, igazi kis elsősöknek való. És bár Milán eléggé unott kiskacsa volt, és csak módjával követte Anikó néni instrukcióit, miszerint riszálja majd a farát, és csapkodjon a szárnyával, amikor ő a soros, de hát Milán nem szeret annyira szerepelni, mint Máté, belőle hiányzik az a fajta színészi véna, ami Mátéban megvan, de azért aranyos volt, és jól meg is dicsérgettük. Sőt még mások is mondták, hogy milyen aranyos kiskacsa volt :-)

Milán a 2. kacsa.




Aztán már majdnem a legvégén jött Mátéék színdarabja. Ekkora már csak a legkitartóbbak maradtak, persze a 3.b-seken kívül. ( Amit egyébként nem értek, és nem is tudok tolerálni, hogy miért van az, hogy tömegével hagyják el a szülők a termet, mihelyst "leszerepelt" a gyerekük. Szerintem ez baromi illetlenség, és végtelenül ciki. Mi tavaly is kivártuk a végét, pedig akkor Mátéék viszonylag az elején szerepeltek. Erről egyébként kedvem lett volna írni egy levelet az 1.b-s csoportba is, de inkább magamban tartottam a dolgot....)

Mátéék a Négyszögletű kerek erdőből adtak elő egy részletet, a versíró versenyt. És annyira ügyesek voltak!




Egyszóval Mátéék, és Angéla nénivel és Marianna nénivel megint kitettek magukért.
Nagyon szuper délután volt.

Hazafelé eléggé el voltunk fáradva, de azért a troliról leszállva még elnyaltunk egy jutalomfagyit. A szereplők megérdemelték, mert ügyesek voltak, Marci meg ügyesen aludt. :-)

1 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon ügyesek a Kerekerdősök. :) Imádtam tavaly én is, pedig Réka nem is volt benne. :) Kis kacsád kicsit kacsátlan, de szuper cuki. :)

    Nálunk úgy van, hogy a suligálának két része van, előbb az alsósok, utána a felsősök. Közötte van negyed óra szünet, de most hogy visszagondolok, nem mentek haza sokan. A nagymamák megfogyatkoztak, akik a kisunokát jöttek megnézni, de egyébként 90% maradt végig...pedig több, mint 3 óra. 2000 Ft a jegy, lehet azért. :) :)

    VálaszTörlés