2017. június 3., szombat

Máté hegedűvizsgája

Szerdán 11.45-re volt kiírva a hegedűvizsga. Éppen ebédidőben. Angéla néninek előző nap jeleztem, hogy Mátét 11-kor el kell vinnem a suliból, mire ő fellelkesülve mondta, hogy jó, akkor még előtte megírják a matek dolgozatot. Húúúhaaa, gondoltam, kemény napja lesz szegény Mátékámnak! Az is volt.
Mentem is a 3. óra után, feltelefonáltam Angéla néninek, hogy akkor küldje Mátét, ott várom a portán. Csak azt hallottam a telefonban, hogy " Máté, itt van anya, akkor add ide a dolgozatodat!". Azt mondta Máté, hogy a két oldalas dolgozatot csak 2 gyerek tudja órán belül befejezni, neki is hiányzott még 3 feladat, de állítólag majd befejezheti valamikor. De hogy mikor? Vagy remélem arányosan fogja Angéla néni osztályozni.

Mikor odaértünk a zeneiskolába, akkor mondta a hegedűtanár, hogy sajnos csúszás van, és legalább egy fél órával később tudunk csak kezdeni. Nem volt jó az az 1 óra várakozás, mert meleg is volt, éhesek is voltunk, izgultunk is, és mire bekerültünk a terembe, addigra a vizsgáztató néni is már nagyon ment volna, mert eléggé pörgetősre vette a figurát.

Máté sajnos nem is hozta a legjobb formáját, az első darabjának az első felét eléggé el is rontotta. Már eleve hamisan kezdett, és nem tudom miért nem javított, szerintem nem mert, pedig előtte mondta a bácsi is, meg a néni is, hogy nyugodtan javítsák a hamis hangot, ha hallják, hogy rossz. Máté nem javított, és csak kábé a felénél sikerült visszatalálni a kottához. A hull a pelyhest viszont már jól játszotta, talán ezért is nem szúrta le nagyon a néni, csak figyelmeztette, hogy figyeljen arra, hogy ne kapkodjon, inkább lassabban játsszon, odafigyelősebben, és akkor tisztábbak lesznek azok a hangok. De amúgy meg azt mondta, hogy látja ő, hogy ügyes gyerek. :-)
Végül az aznapi produkciójára "csak" 4-est kapott, de a szolfézs ötösével együtt 5-st fog kapni a bizonyítványába.

Beszéltem aztán a hegedűs bácsival, aki bár kicsit morcos volt, hogy Máté kicsit elkapkodta a vizsgát, mert hiába tudja ő, hogy órán Máté töksokszor nagyon szépen elhúzta már a darabokat, ezzel nem lehet takarózni. De alapvetően elégedett volt az éves teljesítményével, és továbbra is lát Mátéban lehetőséget. Jövőre még jobban fog majd menni a közös a munka, mert úgy érzi, nagyjából kiismerte már Mátét, és majd próbálja ő is úgy motiválni, hogy az Mátét hajtsa.
Addig még fogunk találkozni, és nyári házi feladatot is fog kapni Máté, nehogy az legyen, hogy 2 hónapig porosodik a hegedű a szekrény tetején, aztán kezdhetnek előlről mindent szeptemberben :-)

Hát így történt. Innen rögtön rohantunk vissza az iskolába, és szolfézson újra eljátszotta Máté a vizsgadarabjait, mondanom sem kell, hogy sokkal jobban és szebben, mint 1 órával korábban. Na de sebaj. Ebből is levonjuk majd a tanulságot, és próbálunk majd rajta javítani a jövőben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése