A legnagyobb nyári hűűhaaa-élmény - Meteorák

Visszaugrok most kicsit az időben, a nyárba, mert most van időm, mert a fiúk elmentek papához, én pedig nem tudtam most velük menni, mert nálam van a céges riasztótelefon, szóval msot van időm egy kicsit pötyögni. 

A görög nyaralásunk számomra legnagyobb élménye, és amit a leglegjobban vártam, az a Meteorák voltak. 

Mikor néhány héttel a nyaralás előtt Feri bedobta, hogy hazafelé jöjjünk Albánia felé, akkor én vérszemet kaptam, hogy oké, de akkor félúton aludjunk egyet a Meteoráknál, mert az majdnem útba esik, csak egy kis kitérő. Ő meg azt mondta, hogy jó. 

Viszonylag jó szállást is találtunk, Kalambakában, a Meteorák alatti faluban, az egyik sziklatömb közvetlen lábánál. Az ajtóba kiállva előttünk magasodott a hatalmas kőszikla. félelmetesen gyönyörűséges volt. 

Na de ne szaladjunk ennyire előre :-) 

Nea Skioniban szépen összepakoltunk, és elhagytuk a bázist. Felhős volt ugyan az idő, nem tűnt katasztrofálisnak, az utolsó pár napban már ilyen felhősödések voltak, mondhatni megszoktuk. Itthon akkor volt, illetve előtte pár nappal,  az a nagy augusztusi esőzés. 

De ahogy haladtunk Thesszaloniki felé úgy kezdett egyre jobban beborulni, majd esni, majd zuhogni. 

Volt, hogy olyan zuhogó esőben haladtunk, hogy alig láttunk ki az ablakon. Én persze elkeseredtem, hogy az ilyen mértékű eső már pont az, amiben nem fogunk tudni semmit sem csinálni, megnézni, mert ki se lehet menni, hiába van esőkabátunk, nem ér semmit. 

Persze ekkor azért még messze voltunk a céltól, Feri nyugtatott is, hogy mire odaérünk, higgyem el, hogy nem fog esni, ha meg igen, akkor másnap délelőtt még mindig fel tudunk menni a hegyekre, hiszen a következő tranzitszállásunk, már Albániában, nincs olyan messze, rá tudjuk szánni a délelőttöt a kolostorokra. 

De én azért szomorú voltam. Kicsit azt is sajnáltam, hogy emiatt az eső meg borulás miatt alig lehetett a tájból látni valamit is. 

Aztán persze neki lett igaza, mert tényleg elállt az eső, mire odaértünk. :-) Fújt a szél, de már nem esett. És mire megpillantottuk az előttünk magasodó sziklatömböket már inkább az bosszantott, hogy pont ilyenkor van előttünk egy méretes tartálykocsi, ami takarja a rálátást :-) Ez egy ilyen bosszankodós nap volt, no :-) 

Hát én már ekkor is csak hűűűűháááázni tudtam. Meg úristenezni. Meg aztázni :-) 

Miután a szűk utcában bevarázsoltuk az autót a ház elé, kicsit szusszantunk, de épp csak annyit, hogy a gyerekek bepötyögték a wifijelszót ( a legfontosabb), leosztották az ágyakat, meg ittuk egy kávét ( az is nagyon fontos) , és gyorsan kikerestük, hogy mely kolostor van még esetleg nyitva. Az eredeti 24 ortodox kolostorból már csak 6 van, ami látogatható, de ezek sem mindegyike minden nap, adott napokon csak adott kolostorok vannak nyitva, és többnyire 3.ig, 4-ig, mi pedig már bőven 3 óra után jártunk. Szóval muszáj volt kideríteni, hogy melyik az az 1, amit még nyitva találhatunk. 

Végül a Szent István kolostort találtuk, ami 17.30ig nyitva volt, úgyhogy ezt céloztuk meg. 

Ez egy kisebb kolostor, és az egyik legkönnyebben megközelíthető, mert még lépcsőt sem kell mászni hogy bejussunk. Autóval a kolostorok között nagyon könnyen és gyorsan lehet közlekedni, csak vigyázni kell, mert az út széli kis beugrókban általában parkolnak autók, mert mindenhonnan zseniális a kilátás a sziklatömbökre. 

Elképesztően sok fotót lőttünk mi is mindenféle szögből, többször is megállva, kisétáltunk az úgynevezett Photopointokra, és csak ámuldoztunk, hogy mekkora csoda ez a hely! Már maguk a homkő sziklatömbök is ámulatba ejtőek, de a tetejükre felépített kolostor komplexumok teljesen elbűvöltek. Hogy mennyi munka lehetett ezt felépíteni! Meg hogy hogy! meg úristen! 

Aztán meg azon nevetgéltünk, hogy nekünk is jó lenne a kert végébe egy ilyen kolostor, ahová el lehet vonulni :-)

Aztán visszamentünk a Nagy Szentháromság kolostorhoz, ami ugyan már zárva volt, de mellőle is remek fotókat lehetett lőni, és fotózás közben észrevettük, hogy az oldalsó lépcsősoron fel lehet menni nyitvatartási időn kívül is. Csak bemenni nem lehet. 

Miután kellőképpen kiámuldozuk magunkat, főleg én, visszamentünk a faluba, és már gyalogosan besétáltunk a központba és ettünk egy gyrost. Úgymond ezzel búcsúzva Görögországtól. :-)