2023. július 28., péntek

Péntek

 Nagyon-nagyon kevés ez a 4 röpke nap, nem ehhez vagyunk szokva, úgyhogy nagyon gazdálkodnunk kell az idővel. 

Ma délelőtt be kellett ugranunk Veszprémbe, mert Feri kinézett egy napszemüveget, hogy lehet jó lenne a jövő heti hosszú nyaraláshoz + főként a vezetéshez. 

És ha már ott voltunk, persze, hogy tettünk egy kört. Tavaly nem tudtunk a várban teljesen végigsétálni, mert javában zajlott a püspöki palota felújítása, de idén már ki lehet nézni a völgyre. 






Veszprémben ebédeltünk, és itthon már csak gyorsan strandfelszerelést vettünk magunkhoz, és húztunk a strandra. 
Nem tudom milyen lehetett a nagy kánikulában a tömeg, volt -e egyáltalán, de ma délután teljesen vállalható embermennyiség volt, pedig szép strandidő volt. Mondhatni kevesen voltak. 
Volt már olyan, hogy tényleg alig tudtuk a törölközőket letenni. 
A strandon ettük meg az éves szokásos balatoni lángosunkat is, az nem maradhat ki. 

Estefelé pedig csodaszép volt megint a Balaton. De hiszen mindig szép ❤️ és mindig másmilyen.






És pont, amikor a kikötőbe értünk, akkor indult el Dius hajója, a Szigliget. 


2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a képeket és a videót is, annyira jól esett és meghatott, hogy gondoltál rám. ❤️
    Mi egy kánikulás napon voltunk Füreden, de mi is azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt évekhez képest is, és a déli parton tapasztalt sokasághoz képest nincsenek sokan.
    Ez a piros ruha a zöld testvére?a piros is nagyon jól áll..

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm 🤗
    A pirosat tavaly vettem Veszprémben. A zöld idei szerzemény, Reserved-ös.
    Szombat délelőtt még lementünk a strandra. Többen voltak, mint pénteken, de mivel több, mint 10 éve járunk ide,mindenféle időszakban, így azt kell mondanom, volt már ennél nagyobb tumultus is, amikor 1 órát kellett sorban állni, hogy egyáltalán bejussunk a strandra.
    Szóvvsl voltak, de valahogy mégsem. Mondjuk én nem bántam a kisebb tömeget, nem szeretem annyira az embereket 😁

    VálaszTörlés