2023. július 18., kedd

Szegedi evezősverseny

 Máté július első hetét egészben Szegeden töltötte, mert ekkor rendezték az evezősországos bajnokságot a híres Maty-éren. 

Ő már kedden lement a többiekkel, sátrat vertek, ismerkedtek a tereppel, és csütörtökön kezdtek versenyezni. Több számban is indultak, négyesben, nyolcasban, kettesben meg egyesben is, csak sajnos a versenynaptár pont úgy jött ki, hogy csüt-péntek volt a húzós napjuk, szombaton nem volt versenyszámuk, és vasárnap mentek négyesben. 

Mi csak szombaton tudtunk lemenni Szegedre, így csak a vasárnapi evezésüket láttuk. 

Első este, kedden, persze hatalmas vihar volt. Akkor itt Budapesten is nagyon esett. Ott is. De azt mondta Máté, hogy jól bírta a sátor, nem ázott be, és még a szél sem vitte el, csak a cipőjét felejtette a sátor előtt, ami szétázott. Szerencsére utána már kánikula volt, és hamar megszáradt. 

A versenyeredmények nem feltétlenül nyerték el a tetszését, kicsit bosszús is volt hazafelé jövet, de azért nem annyira, és ahogy mesélte, azért meg voltak az edzők elégedve velük, még akkor is, ha nem sikerült érmet szerezniük. 

Az egyes miatt volt Máté szomorú, mert ott majdnem sikerült A döntőbe jutnia, csak már pont a végén valahogy kifordult a lapátja, ami elég volt ahhoz, hogy a 3-dik megelőzze. De sebaj, majd legközelebb már nem fog ilyen előfordulni. 

Meg egyébként is, szerintem tök menőség a világhírű Maty-éren evezni, ami az ország egyetlen olimpiai minőségű evezős pályája, és számtalan világsztár evezett már itt, európa- és világbajnokságokon. :-) 










2 megjegyzés:

  1. Ilyen közhelyeket tudok írni, hogy hihetetlen milyen nagyfiú már....Még sok sport sikert kívánok Máténak, hajrá! :)

    Szolnokra nem szoktak jönni edzeni? Olyan sok verseny és edzőtábor szokott lenni a Holt-Tiszán. Anyósom ott lakik a pályától 2 percre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. volt már Szolnokon is versenyen. Nem tudom ősszel mi lesz.

      Törlés