2023. július 3., hétfő

Mátrai bóklászás

 A bizonyítványosztás után a fiúk rendre focitáborral kezdik a szünetet. Igaz, Milán már kiöregedett a BMC-ből, de ő is szertett volna menni, így hát ment. Azóta derült csak ki, hogy idéntől már tud a klubunk U15-t is indítani, úgyhogy várhatóan ősztől újra a BMC-ben fogja nyomni. 

Szóval elvittük őket Nógrád megyébe, Zsunypusztára, Hollókő mellé múlt vasárnap. Ott egy igen klassz vendégházban laktak, tényleg jól nézett, több kisebb apartmann volt egy hosszúkás, hagyományos házból kialakítva. Tényleg jól nézett ki. Itt csak gyorsan lepakoltunk, és már mentünk is a focipályára, mert ilyenkor hagyományosan lezajlik a szülő-gyerek focibajnokság. 

Miután ennek vége lett, és leadtuk végleg a gyerekeket, akkor úgy terveztük, hogy teszünk egy kis kört valahol a közelben, és a szemközti Mátra felé indultunk, ketten, Ferivel, de előtte még megálltunk Alsótoldon az útszéli Bableves csárdában ebédelni. 

Egészen szüreális érzés volt úgy várni a rendelésünkre, hogy közben senki sem óbégatott, hogy mikor hozzák már, meddig kell még várni, persze ő többet kapott, stb... és evés közben sem kellett közelharcot vívni a hússzeletekért. 

Az internet a közeli látnivalók közüla Pásztó feletti Hasznosi- várat ajánlotta, mint könnyen megközelíthető látnivalót. Bár magából a várból már nem sok van, de a panorámáért mindenképpen érdemes felkeresni. 

Ennek tudatában parkoltunk le a Hasznos falu végén, és vágtunk neki a földútnak, hogy pikkpakk, csak felmegyünk meg lejövünk, és kész. 

Mivel a jelzések enyhén szólva is hiányosak voltak, csak mentünk, mentünk, csak  arra nem gondoltunk, hogy az a nagyon sáros út lett volna a könynű megközelíthetőségnek a kulcsa, amire mi nem tértünk le. Ellenben mentünk tovább a széles kavicsos-földúton, amiről viszont nem találtuk a letérőt, amit kinéztünk az internetről, mert úgy benőtt mindent a nagy esőzés után a gaz meg a mindenféle növény. Szóval bolyongtunk egy kicsit, és egy elég erős bozótharcba is belekeveredtünk, de már nem akartunk dolgunkvégezetlenül visszafordulni, plláne, hogy visszafelé sem lett volna egyszerűbb. 

Végül csak megpillantottuk egyszer a várromokat, amit ugyancsak benőtt a nyári növényzet, alig látszanak ki a falmaradványok, de a Mátrára és a Hasznosi-víztárózóra valóban szép volt onnan a kilátás. 











Nyilván tavasszal, vagy ősszel, neadjisten télen, sokkal élvezhetőbbek lettek volna a romok, mert nem takarták volna el ennyire a növények. A google-os képek között volt olyan, ahol egészen jól átlátható a vár alakja, olyannyira nincs növényzet. De nekünk most volt időnk erre járni. 
Tulajdonképpen nem is bántuk meg, mert jó élmény volt, rövid, de kalandos kis séta, pláne gyerekek nélkül. :-) Ők már biztos elátkoztak volna minket, hogy mi a bánatot keresünk itt. :-) 


3 megjegyzés:

  1. Mi az Isten tenyerénél voltunk Hollókő és Felsőtold között most vasárnap. A gyerekek hozzáállása kapcsán mi is morfondíroztunk Tibivel, hogy hamarosan hárman maradunk a túrákra, mi ketten és a kutya...Pedig nem izzadtunk vért, nem tévedtünk el és minden amúgy idilli volt. :) Ezt a hasznosi várat még nem láttuk, de a hollókőit sem belülről, úgyhogy lesz még ok arra járni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tenyérnél mi már voltunk egy korábbi focitábor alkalmával. A hollókői várat mi nagyon szerettük, a Hasznosi kihagyható, csak hardcore-oknak ajánlott :-)

      Törlés