Egyébként

Már rég megfigyeltem, hogyha nem vagyunk sehol, azaz csak itthon gyűrjük a hétköznapokat, akkor úgy kisuhannak a napok az ujjaink közül, mintha meg sem történnének. Szörnyű ez, nemszeretem érzés, hogy szinte csak hétvégétől hétvégéig élünk, a hétköznapok egyhangú szürkeségében, ami nyilván nem pont így van, mert mindig történik valami. 

Ahogy várható volt, és ahogy számítani lehetett rá, Marci továbbtanulási esélyei gyorsan elúsztak, már szóbelizni sem ment. Egyrészt jogos, mert az írásbeli alapján valóban ennyi az annyi. Másrészt azért kicsit keserű volt a szánk íze, mert csak egy kicsivel kellett volna jobban odatenni magát Marcinak, és akkor másképp lett volna. De végül mindegy is, mert ha ennyire nem csapódott le benne a dolog fontossága, akkor nyilván nem érett még meg rá fejben, hogy gimnazista legyen. Néhány napig keseregtünk ezen, Marcinak is rosszul esett, persze utólag már ő is bánt mindent. Hogy hogyan tovább azt egyelőre nem tudjuk még. 

Milánékmál mindig pörög az iskolai élet, bár ezt csak a szülői facebook- csoportból tudom, mert Milán szájából ritkán hallok bármi infót is. Persze ha rákérdezek, hogy mi van ezzel meg azzal, hogy leadta-e időre a kötelező olvasmány beadandót, amin napokig pörögtek a szülők, hogy jó lenne haladékot kérni a tanárnőtől, mert nincsenek kész, akkor Milán lepattint, hogy persze, ő már rég leadta. De közben meg szétszórt, és figyelmetlen, és szanaszét vannak a dolgai, ül a kupija közepén, de ha megkérem, hogy menjen már el Marciért a suliba, vagy a sarki boltba valamiért, akkor azért megy és csinálja, de közben meg ma mondja, hogy ja, hát a fizika versenyre elfelejtett jelentkezni, pedig ő hogy szereti a fizikát és jó is belőle.

Május 2-án zenekari fellépésük lesz, most arra készülnek gőzerővel. Milán mondjuk nem, mert K. néni úgy megutáltatta vele az egész zenakarosdit, hogy minden kedd egy kínkeserv, bár állítólag K. néni végre kiállt a csatasorból, és már nem vesz részt aktívan a zenekarvezetésben, csak " ül a sarokban és rontja a levegőt", hogy egy ismerős fiú szavait idézzem. Remélhetőleg jövőre K. néni már tényleg elmegy nyugdíjba, különben félő, hogy Milánnak ott ér véget az oboás pályafutása. 

Máténál hogy hogynem, ugyancsak nem történik soha semmi az iskolában. egyébként is olyan összevissza járnak, hogy nehéz követni, meg sem próbálom, számomra csak egy a lényeg, hogy kapnak-e ebédet vagy sem. Mert ha nem, akkor nekem kell itthon úgy készülni, hogy neki legyen mit ennie. 

Múlt héten a zsinagógában voltak egy előadássorozaton az osztállyal, ahol német náci leszármazottak beszéltek arról, hogy hogyan dolgozták és dolgozzák fel a mai napig a felmenőik tetteit. Szerintem ez egy nagyon érdekes program lehetett. Engem legalábbis nagyon érdekeltek volna az előadások. szerintetek ki tudtam szedni bármi érdemi információt Mátéból? Persze, hogy nem. Azon kívül, hogy hosszú volt, és a felétől már nem is tudott koncertrálni, mert szinrontolmáccsal fordították a szöveget, és már majdnem elaludt. Ilyenkor úgy érzem, hogy szó, minden tett, minden program, amit egész eddig szerveztünk nekik, akár családilag, akár iskolában, hogy táguljon a látókörük, hogy nyitottak legyenek minden, minden csak lefolyóba öntött víz... persze nyilván nem, majdcsak beérik az igyekezet, de mire azt kivárjuk... 

Amúgy meg... bár az iskolai dolgok nemigen hozzák lázba, hegedülni nagy lelkesedéssel jár, órára és zenekarra egyaránt. Nemrégiben volt egy tanszaki fellépésük, igaz Máté félig beteg volt, de azért bevállalta, Feri bácsival már a jövő évi hegedű alapvizsgára gyúrnak, persze addig mág lesz évvégi meg félévi vizsga, de az alapvizsga szele már meglegyintette őket. Készül idén megint a tihanyi zenekaros táborba, bár az még mindig nem derült ki, hogy végül meg lesz-e tartva vagy sem. 

Ezerrel jár evezni, már beindult a tavaszi szezon, múlt héten Csepelen volt verseny, hamarosan Szegeden lesz, néha kicsit nagyobb odafigyelést is igényel, hogy mindenki odajusson hétvégén, ahová neki kell. 

A múlt hétvégén pl. mindenkinek volt valamilye a város három pontján. Reggel Marci kezdett Kőbányán, kivittük, elmentünk bevásárolni, visszamentünk, megnéztük 2 meccsét, majd hazamentünk, mert Mátét vinni kellett délre Csepelre. Marcit az edző hozta haza. Milán közben 11-re elment a saját meccsére, ő bkv-val ment, mert hazai meccsük volt, ezt megoldotta egyedül. Én közbne összedobtam otthon az ebédet. Feri elvitte Mátét, hazajött. Közben Marci is befutott. Gyors ebéd, és mentünk vissza hármasban Csepelre, hogy megnézzük Máté futamát, meg hazahozzuk. Már úton voltunk, mikor Milán végzett, de azt mondta ne vegyük fel, nem jön velünk Csepelre, inkább hazamegy, mert farkaséhes. 

Kimentünk Csepelre, megvártuk Mátét. Egész más hangulatú egy ilyen evezős rendezvény, mint egy bozsik -torna, vagy focibajnokság, egészen más. Vízpart, jó levegő, jó zene, pikniktakarók, vidámság ügyes gyerekek... 

Innen még elugrottunk a soroksári auchanba, mert kellett onnan valami, és úgy haza. 

Ha nem is ennyire extrémen, de nagyvonalakban ilyen fejetlenül szoktak telni a hétvégéink. Legalább egy gyereknek mindig van legalább 1 jelenése, de van, hogy egyik nap futsal van, a másik nap bajnokság. 

Csoda-e ha úgy hiányoznak  a pihenőnapok a hegyekben, mint sivatagnak az eső. :-)