2013. január 17., csütörtök

Ovis versek-rajzok

Hogy egy kicsit tompítsam a tegnapi örökbecsű hatását, azt is elmesélem, hogy a múlt héten azt mesélte Máté, hogy színházasat játszottak az oviban, és eljátszottak egy mesét és egy verset. A mese A farkas és a hét kecskegida volt, bár Máté nem emlékezett a címére csak a tartalmára nagyvonalakban, abból következtettem ki.
A verset pedig meg is tanulták. Tök hosszú vers, nem is tudja Máté segítség nélkül végig, de az elején egész sokat tud egyedül, talán 3 versszakot is, aztán meg szépen befejezi a sorokat, ha elkezdem.

Móra Ferenc: A csókai csóka

Csókai csókának
Mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
Öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
Hogy ő télen-nyáron,
Örökkön-örökké
Feketében járjon.

Ahogy így tűnődik
Ághegyen a csóka,
Arra ballag éppen
Csalavér, a róka.
Attól kér tanácsot,
Mit kellene tenni,
Hófehér galambbá
Hogy kellene lenni.

"Nincsen annál könnyebb -
Neveti a róka -
Fürödj meg a hóban,
Te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
Lesz rögtön belőled,
Hogy magam sem tudom,
Mit higgyek felőled."

Nagyeszű rókának
Szót fogad a csóka,
Nagy vigan leugrik
Az ágról a hóba.
Az orra hegye se
Látszik ki belőle,
Kérdi is a rókát,
Mit hisz most felőle?

"Azt hiszem, galamb vagy"-
Csípte meg a róka,
S csapott nagy ozsonnát
Belőle a hóba.
Róka csípte csóka,
Csóka csípte róka-
Így lett fehér galamb
A csókai csóka.

Ezen a héten pedig lerajzolták a verset. Máté azt mondja, illusztálták. (illusztrálták)


A csókában kicsit segített neki Zitanéni, de a rókát állítólag egyedül rajzolta, azt mondta megnézte hogy a Tamás hogy rajzolja, és leutánozta. Azt mondta még, hogy az tetszett neki a legjobban, hogy fehér ceruzával lehetett rajzolni. 

A hét elejei havazáshoz kapcsolódóan pedig tanultak hóemberes verset, (dalt? azt mondja Máté, hogy énekelték, de énekelni nem tudta)  és vágtak ki papírból hóembert, meg formalyukasztóval hópelyheket. 

 Donászy Magda: Hóember          
        
Hóember, hóember,
hóból van a lába, répából a szája.
Amíg itt a tél, senkitől se fél,
subájára, kalapjára,
havat szór a szél.

Hóember, hóember,
itt áll az útszélen,
hízik egész télen.
Ha meleget ad a tavaszi nap,
ide-oda düledezik,
csöpög mint a csap.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése