5 hónapos MarciÚr

Olyan hihetetlen, hogy már 5 hónapos, hogy akárhányszor ma eszembe jutott, hogy ma 9-e van, mindig utána kellett számolnom, hogy tényleg annyi-e. Az ujjamon számoltam hogy szeptember-október-november-december- és igen, január az ötödik hónap. 

Össznépi rajongásunk Marci iránt továbbra is töretlen. A Nagytesók egyre jobban odavannak érte. Főleg, hogy a mi Picurkánk már nem olyan picurka, jól lehet dögönyözni, puszilgatni, gyömöszölni, és még élvezi is. Vigyorog, kacag rájuk, szereti ha nyüzsi van körülötte. Nem is tehet mást, szegénykém körül mindig nagy a sürgés-forgás, de szívesen nézi, hogy játszanak a fiúk, csak úgy urasan, kezecskéit a pocakján összefogva.

Alapvetően jókedélyű még mindig, bár időnként azért beilleszt a napi rutinba 1-1 nyafogósabb részt, ilyenkor semmisejó. Van amikor szuperül alszik, és csak hajnal felé ébred, van amikor óránként sopánkodik. Napközben mostanában nem nagyon szeret aludni, kivéve ha babakocsiba kerül, akkor 5 percen belül már alszik is, egészen addig, amíg halad alatta a járgány. 

Gőgicsél, fecseg, gagyog, óóóó-zik, kezet rágcsál, vagy a textilpelusát. Nem cumizik. 

Hullajtja a haját, hátul teljesen tükörsimára feküdte, de felül is hullik neki. Hol van már a születéskori hajkorona????

Lábaival kilométereket szalad le egy nap, szerintem.

Hátáról hasára fordul. Hogy mióta, azt nem tudom, de sokszor volt már, hogy hason találtam rá, holott nem úgy hagytam magára. Ma végül szemtanúja is voltam, és meg kell hagyni, profi módon csinálja.
Kétfogú. Számomra ez még mindig felfoghatatlan. Máté is,  és Milán is 6 és fél hónaposan növesztette ki az első fogacskáit. Most sem számítottam másra. Jól meglepett.
Szerintem most is fájhat neki valahol az ínye, mert nagyon masszírozza.
Ügyesen fog, és egyik kézből a másikba rak.
Imád fürdeni, egyelőre még kiskádban nyomja, és nagyon lelkesen tapossa ki belőle a vizet, miközben huncutul vigyorog. Felfedezte magát, vagy inkább engem a fürdőszobai tükörben, és nagyon tetszik neki, de látszik rajta, hogy teljesen tanácstalan, hogy lehet ez. Én meg úgy szétpuszilnám ilyenkor (is) azt a kis kerek buksiját:)

Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék arra legalább egyszer, hogy mennyire jó, hogy van nekünk! A legjobb döntésünk volt, azt hiszem, amikor azt mondtuk, hogy szeretnénk még egy kisbabát. Olyan jó, amikor van egy ilyen pici a házban. Úgy megváltoztat minden maga körül. A Nagyok is úgy szeretik, és úgy tudnak örülni, amikor észreveszik, hogy valami olyat csinál Marci, amit addig még nem, pl. hogy nyúl a kezük után és megfogja azt.
És nem mellesleg, ha másképp döntünk, akkor én most lelkes munkakereső lennék :(