2013. január 8., kedd

Újabb születésnap

Ezúttal az enyém. 
Régebben nem nagyon örültem, hogy januárban van a szülinapom. Ha jól emlékszem általánosban szívesebben lettem volna decemberi, csak hogy elmondhassam én is, mint sokan mások az osztályból, hogy idén már x+1 éves vagyok, nem pedig x. Akkor még az volt a menő, hogy idősebbek akartunk lenni. 
Aztán az egyetemen határozottan mérges voltam, mert pont a vizsgaidőszak kellős közepére esett, és vagy vizsgáztam épp aznap, vagy éjjel-nappal tanultam, ünneplésről szó sem lehetett. Akkor meg voltam róla győződve, hogy márpedig nekem tutibiztos, hogy nem lesz olyan gyerekem, akinek a vizsgaidőszakra esik a születésnapja. Aztán nemhogy 1 olyan gyerekem lett, hanem rögtön kettő, plusz 1 akinek meg a nyári szünetre esik, ő meg ezért fog utálni :)
Most meg már mindegy is, hogy mikor van a sajátom. Még talán jó is hogy így gyorsan év elején túl esek rajta, aztán egész évben le van róla a gond. Ilyenkor szoktam én egy kicsit visszanézni, hogy milyen évet is hagyok magam mögött, jó ez amolyan évértékelőnek is. Nem fogok itt most belemenni, hogy mi minden történt, hiszen a fontos dolgok itt vannak leírva, és hát úgyis olvastok, nem? 
Összességében szerintem egy átlagos évnek mondanám a tavalyit, történt sok jó, pl. itt van Marci, meg a spanyol-út, hogy csak a legnagyobbakat említsem, de jártunk sokfelé, és csináltunk sok mindent a gyerekekkel, és történtek rosszabb dolgok is, pl. hogy megszűnt a munkahelyem, de gazdagabb lettem egy lumbágóval, néhány ránccal a szemem alatt, de ősz hajszálam még nincs egy sem, azt hiszem. Ezen egyébként nagyon csodálkozom. amilyen bolondokháza szokott nálunk uralkodni néha, akár már totál ősz is lehetnék. 
Nem leszek nagyigényű, idénre sem kérek sokkal többet, jóból is megárt a sok, ugyebár. Az arányokon inkább a rosszabb dolgok csökkentésével javítsunk ha lehet.

És bár Máté egész reggel azt hajtogatta, hogy süssek tortát, nem, nem fogok tortát sütni magamnak :) Különben sincs annyi gyertyánk itthon, amennyi már nekem járna :) Pedig még csak nem is ragaszkodom a zöldhöz :)

6 megjegyzés:

  1. Itt is boldog születésnapot kívánok! Teljesüljenek a kívánságaid, legyen több jó dolog és kevesebb rossz az életedben, mint előző évben volt!

    VálaszTörlés
  2. Itt is boldog névnapot, minden szépet és jót kívánok erre az évre! :)

    Lumbágód remélem, tünetmentes.
    Olvasunk hát. És irigykedem is, hogy nekem bezzeg már van pár ősz hajszálam. (Azaz lenne...:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tünetmentesnek épp nem mondanám, de mostanában legalább tudunk együtt élni.

      Törlés
  3. Itt is boldog szülinapot (meg ma is, ha már ide tegnap nem jutottam)
    Mekkora mázlista vagy, hogy nincs ősz hajad. Az enyém meg már hófehér (lenne, ha nem festeném). :)

    VálaszTörlés
  4. Itt is köszönöm a köszöntéseket.
    Ősz hajszálam nincsen, de van helyette más. Vannak pl. ráncaim, táskák a szemem alatt, úszógumi a derekamon, csak ami így hirtelen eszembe jut.

    VálaszTörlés