2017. július 13., csütörtök

Levendulakeresés folytatódik- Dörgicsei Levendárium

Mivel nem voltam túl felkészült az utazást illetően, csak arra emlékeztem, hogy fél szemmel olvastam valamit, hogy Dörgicsén is van egy levendulás hely, és hogy az milyen klassz, de semmi konkrét nem volt ezen kívül a fejemben. De hát nem volt vesztenivalónk, és Dörgicse egyébként sem volt messze, így arrafelé indultunk.
A dörgicsei Levendáriumot könnyen megtaláltuk. A Felsődörgicsei ikerromok közvetlen közelében, ahogy kiszálltunk az autóból már érezni lehet, hogy jó helyen járunk.

Árpád-kori ikerrom



Kicsit ácsorogtunk a bejárat előtt tanácstalanul, a kerítés résein próbáltunk beleskelődni, hogy vajon megéri-e a a borsos belépőjegyeket az, amit bent találunk. Végül persze úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk, akkor kár lenne kihagyni, és bármi is vár ránk odabent, egyszer látnunk kell. 

A Dörgicsei Levendula Majorban 2003-ban ültették az első levendulatöveket, és az ültetvény azóta 5 hektárossá növekedett. A levendulák számos fajtáját lehet itt megtalálni, én nem is gondoltam volna, hogy ennyi féle van, és ha nem egymás mellett lettek volna, és ha nem lett volna kiírva mindegyiknek a neve, akkor talán nem is tudnám megkülönböztetni őket. Az egyik lilább volt mint a másik, a másik picit nagyobb virágú, mint az egyik, a harmadik dúsabb, a negyedik fehér, és mindez olyan összhangban simult egymás mellé, hogy végignézve rajtuk tényleg egy nagy lila levendulatenger tárult a szemünk elé. 
A levendulabokrok mellett van gyógynövényes kert is, meg pihenőpadok, ahol lehet kicsit ejtőzni, magunkba szívni az illatot, csodálni a látványt. 







A gyerekek is fotóztak becsülettel. :-)







Felejthetetlen élmény és látvány volt, mindenképpen nézzétek meg, ha erre jártok :-)
( A belépővel pedig a major működését és fenntartását segítjük, szóval nem ablakon kidobott pénz.)

6 megjegyzés:

  1. Ó, ez tènyleg nagyon szép lehet. Èn is imádom a levendulát (pedig lila 😁), egyszer kaptam is kèt olyan tövet, ami innen a Balaton partról származik, de nem szeretett a mi kertünkben. Most van egy vödrös, amit az obiban vettünk, ami elèg jól bírja, meg szárított verzióban itt-ott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk sem nagyon szeretnek a levendulák, talán most már van egy tő, ami megmarad, de az sem ilyen dús. Hiába, túl messze vagyunk a friss balatoni levegőtől. :-)
      Vannak viszont leandereink, amiket még Korfuról hoztunk, azok viszont bírják a fővárosi levegőt.

      Törlés
  2. Kedvet csináltál hozzá, erről a levendulamezőről még soha nem hallottam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy utazós blogon jött szembe velem egyszer, és beugrott.
      http://mertutaznijo.cafeblog.hu/2016/06/10/titkos-levendulakertek-magyarorszagon/

      Törlés
  3. Majdnem mint Provanceban? :-)
    Gyönyörű! Ha arra járunk, bekukkantunk.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg olyan. Bár Provance-t még csak télen láttuk, és akkor nem nyíltak a levendulák, de bizonyára valami ilyesmi lehet :-) Majd ha egyszer visszamegyünk Provance-ba levendulavirágzáskor, akkor majd azt is megmutatom. :-P

      Törlés