2008. október 15., szerda

Orvosnál és ami utána jött

Most értünk haza.  Jó fej volt a doki, megcsodálta Matyit a váróban, azt mondta le sem tagadhatnánk:) Feri szerint (persze csak mókából mondta) Azért nézte meg olyan alaposan, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem cserélte el egy másik babával. Aztán én bementem, és rögtön azt kérdezte, hogy mikor szeretnénk kistestvért. Mondtam, hogy az majd a vizsgálat után kiderül. Szerencsére mindent rendben talált, úgyhogy elvileg nincsen akadálya a kistesónak. Illetve csak egy akadálya van, hogy F. minden második héten Milánóban van még mindig. A császáros hegek kívül-belül szépen meggyógyultak, és a miómáim sem jöttek vissza. Ez az örök parám, hogy idő előtt visszanőnek, de most azt mondta a doki, hogy egyelőre nem kell rájuk számítani. De előbb-utóbb biztos megint lesznek, de csak sokkal később, és addigra már úgyis lesz egy csomó gyerekünk. A rákszűrésnek 1 hónap múlva lesz eredménye. 
Hamar végeztünk, így bementünk intersparba. és akkor már kajáltunk is az Árkádban. Nagyon nem kellett semmi, mégis jól telepakoltuk a kocsit. Nem voltunk sokáig, Máté mégis pont mire már mentünk fel a mozgólépcsőn összepisilte magát. Már átütött a nadrágján. Gondoltam mindegy, adok neki a kocsiban egy tiszta pelust, legalább az legyen neki száraz, és hazáig már kibírja a nadrágban, annyira még nem volt gáz. Ő persze elmászott a pelus elől, ráült a levett nadrágjára és rápisilt még egy adagot,hogy végképp használhatatlan lett. Már nem tudtam rá visszaadni. Úgyhogy bodyban kellett hazahozni. Persze jól befűtöttünk a kocsiban, mert a bodyja is nedves volt, és nem akartam hogy megfázzon. Majd megsültünk. Rá akartam teríteni a kabátomat, de azt meg mindig a fejére húzta és sátorozni akart. Ez most a legújabb szórakozása.Végre hazaértünk. Feri meg akart spórolni egy kört, így a karton tej tetejére rárakta a karton kefírt, ami persze lecsúszott onnan, és néhány darab összetörött. Még nem tudom pontosan mennyi, mert nem néztem még meg.
Szóval kíváncsi vagyok mi jöhet még ma!
Megj: Matyi itt áll mellettem, és mindig nyomkodja a billentyűzetet. Leginkább az entert és a +-t, mert azt éri el. Elég nehézzé vált így a gépelés, mert ha nem figyelek oda telerakja enterrel  és +-szal az egész szöveget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése