2008. október 3., péntek

Fogas kérdések

Máté ugyan még nem bővelkedik fogakban, egészen pontosan két egész és egy fél foga van, de mikor még nem volt neki egy sem, már akkor érlelődött bennem  a kérdés, mikortól kell és legfőképpen hogyan fogmosásra szoktatni egy pici gyereket.  Nálunk a fogmosásnak rituáléja van, de inkább csak Ferinél, aki mániákus fogmosó. Meg is van az eredménye. 
Aztán a múltkor rákérdeztem a védőnéninél mit tegyek, mert hát mégiscsak van két foga a gyermeknek,lehet, hogy nem is lesz több, legalább ezt a kettőt óvjuk meg a romlástól.  Azt mondta, hogy vegyek amolyan gumifogkefét, aminek nincs sörtéje, és ezt adjam oda neki,a legjobb, ha mindig fürdés közben kapja meg, mert így össze tudja majd kapcsolni a dolgokat. Ez külön jó lesz neki, mert ez állítólag (én már semmiben nem hiszek) segíti a fogak kibújását is. Fogkrém még nem kell, mert azt úgyis csak megeszi, és az meg nagyon nem jó, mert mindenféle bajt okoz. (Bár emlékszem én, hogy tubusszámra nyomtuk magunkba öcsémmel a Gabit, és a Hófehérkét, és már akkor is azt mondták hogy betegek leszünk tőle, de mi rá se hederítettünk, ettük tovább. Persze tudom én, hogy ez nem jó, és ma már felnőtt fejjel nem is eszem a fogkrémet én sem.) Szóval nem kell neki se sörte, se fogkrém, meg hát ugye még köpni sem tud. 
Ezt a csodafogkefét ma végre sikerült beszerezni, mert ahol eddig kerestem ott nem volt, ahol pedig volt, ott meg csak ma voltunk először azóta.  Máté azóta bőszen rágja, mert megkaparintotta a szatyorból, és nem engedte el, hiába mondtam neki, hogy majd fürdéskor megkapja, szóval megszerezte és rágja, csikorgatja, láthatóan tetszik neki az újdonság, és végre valami amit legálisan a szájába vehet, és nem szólnak rá, hogy "ne vedd a szádba" . De egyelőre mind a két végét rágja, felváltva, még nem döntötte el, melyik a jobb. Remélem tényleg segít a fogzásban! Jó lenne holnap reggel egy komplett fogsorral ébredni!
 
Félszemmel oldalvást pillantva látom, hogy Máté a gumifogkeféjét épp a virágföldbe tunkolja, azt hiszem eljött az ideje, hogy közbelépjek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése