2008. október 21., kedd

Ma reggel

Éppen Apával skájpoltunk, ez olyan 8 óra körül lehetett, a reggeli kávémon még éppen hogy csak túl voltam, amikor csöngettek. El nem tudtam képzelni, ki lehet az hajnalok hajnalán, kicsit mérges is voltam, mert Máté még pizsiben volt, és hátegyedül ugye nem hagyhatom a lakásban. Kinéztem az ablakon, hogy érdemes-e egyáltalán kimennem, és egy rendőr állt a ház előtt. Hoppá, ennek fele sem tréfa, gondoltam jobb lesz ha kinyitom az ajtót. Első gondolatom az volt, hogy a bolond szomszéd miatt vannak már megint itt, de nem, kiderült, hogy a szomszédba betörtek az éjszaka, és elvitték az autót. Udvariasan érdeklődtek, nem észleltem-e valami furcsát az éjjel. Én persze nem észleltem semmit, vagy sajnos, nem tudom. Pedig fennt voltam 3kor és 5kor is, de hát nem figyeltem én másra csak Mátéra. Érdekes egyébként, hogy Máté egy kis nyösszenésére is felébredek, de szerintem ha hozzánk törnek be, azt sem észleltem volna. Szóval ez történt. Első dolgom volt, hgoy leellenőriztem a mi autónk meglétét, megvolt. Még szerencse, hgoy a babakocsit amit napközbne a tersaszon tartok, éjjelre mindig behozzuk. Fő az óvatosság.
Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lenne, ha egyszer hozzánk is betörnének, pláne akkor ha mondjuk egyedül vagyok itthon Manóval. Főleg azok után, hogy pár hónapja az alattunk lakó fiúnak vitték el a létráját. Most meg a szomszéd autója. Hát mi jöhet még? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése