2010. december 1., szerda

Ovibairatkozás újra

Szóval, miután az előző posztban leírt módon cirka 1 óra alatt összekaptuk magunkat, elmentünk a tőlünk kerek másfél percnyire lévő oviba, hogy ott újra levetkőzzünk, és kezdjünk mindent elölről. Papír kitöltés, amiben persze Milán is szervesen szeretett volna részt venni, de nem hagytam, ezért sírt, különben is álmos volt, és mit szórakozok én vele, hogy egyszer ráadom a nagykabátot, aztán leveszem, és még azt is elhitetem vele, hogy sétálni megyünk, aztán nem, szóval eléggé odavolt.
De aztán gyorsan megvigasztalódott, mert az óvoda varázslatos liliputi világa nemcsak Mátét ejti ámulatba, ahányszor csak ott járunk, hanem Milánt is. A kis padokon csak úgy feszítettek, Milán szívesen áttanulmányozta volna egy egész ovi csoport cipőfelhozatalát, de sikerült megakadályoznom. Majd szóba elegyedett velünk egy kisfiú, akitől megtudtuk, hogy már csak 5-öt kell aludni, és jön a Mikulás! Már megérte ide jönni:)
Szerencsére csak 1 anyuka volt előttünk, úgyhogy gyorsan bejutottunk a óvodavezető-helyetteshez, és helyet foglaltunk a miniatűr székeken. Máté mindenre 5-ször rákérdezett, hogy mi micsoda, Milán pedig bemutatta a székremászó tudományát, miközben mi az óvónővel próbáltunk 2 értelmes szót váltani.
Kiderült, hogyha lesz hely, akkor akár már dec.16-án mehet Matyi, mert ebben a hónapban úgyis csak 9-12-ig tudnak menni az új gyerekek, mert nincs nekik ebéd rendelve. Amúgy meg egy régi iskolai épületet alakítottak most át, úgyhogy belülről vadiúj lesz minden, és lesz külön játszóterük is. Szóval jó lenne nagyon.
A bennem kavargó érzések az elmúlt napok alatt mit sem enyhültek, sőt... hiába tudom, hogy jó helye lesz Máténak, mégiscsak nehéz bevetnem őt az oroszlán barlangjába.
Ez az ovónéni akivel beszéltünk nagyon szimpatikus volt, nagyon azt mondta, hogy elképzelhető, hogy lesz még Matyinak hely. (mert ugyanúgy először a szept-okt-nov.-i gyerekek élveznek elsőbbséget).
Pénteken kell telefonálnom, hogy mi a helyzet. Kíváncsian várom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése