A nagy szülinapozás közepette túl
vagyunk az első, és rögtön a második ovis napon, ami nem is igazán nap
volt, hanem csak egy fél délelőtt, kb. 9-kor érkeztünk és nem volt még
11 óra, mikor már dolgunk végeztével távoztunk.
Az első nap szinte minden simán ment,
köszönhető ez annak, hogy végig ott voltam Matyival a szobában. Eleinte,
úgy az első fél órában nem nagyon akart mellőlem eltávolodni, majd egy
szirénás autó meghozta a bátorságát, és kicsit oldódott. Rajzoltak az
óvónénivel egy karácsonyfát, és Matyi rajzolt rá égőket, főzött a
játékkonyhában egy kávét, de alapvetően csak ismerkedett, nézelődött.
Nekem szimpatikus volt az óvónénik hozzáállása, nem erőltettek semmit,
inkább én voltam az, aki feléjük próbáltam irányítani Matyit, hogy tőlük
kérdezzen, velük játsszon, nem ők akarták mindenáron hogy elszakadjon a
szoknyám mellől.
Az első napi lesifotó:
Hazafelé aztán a friss ovis rém büszke volt magára, ennek ellenére semmit nem akart mesélni az itthonmaradottaknak.
Ma reggel egy rossz éjszaka után nem épp
fitten ébredtünk fel, és kérdéses volt hogy menjünk-e oviba, van-e
értelme, ha csupa kóma az egész gyerek, de reggeli után Máté mondta,
hogy na akkor öltözzünk, és menjünk oviba. Így hát mentünk.
Egy kicsit megint ott voltam vele, de
most már hamarabb megbátorodott mint a múltkor, és ment szépen a
szőnyegre autózni, meg rajzolt is egy autót. (egészen autóformájút).
Érdekes, hogy itthon nem egy nagy rajzolós, igaz, hogy amióta Milán a
pakolós korba lépett már nincs egészen elől a rajzcucc, de azért mindig
szem előtt van, és nem nagyon szokott leülni magától rajzolni, ott meg
magától szépen odaült a rajzasztalhoz, hogy rajzoljunk. Pedig még a
ceruza is olyan az oviban, mint az itthoni. Szóval fura.
Mivel szépen autózgatott, megbeszéltem
vele, hogy egy kicsit elmegyek, de nem sokára jövök vissza. Először azt
mondta ne menjek el, és maradtam is egy kicsit még, majd egyszer csak ő
mondta, hogy most mehetek egy kicsit, és megígértette, hogy mindjárt
jövök. Kiültem a folyósóra, és vártam, mi történik, majd kb. 10 perc
múlva kijött az óvónéni, hogy szerinte menjek csak el nyugodtan, mert
Matyi szépen játszik, hát elmentem, és kb. 45 perc múlva értem vissza,
de akkor már hallottam, hogy sír:(
Csak bújt a nyakamba, olyan kis aranyos volt.Igaz, azt hajtogatta, hogy most már menjünk haza.
Az óvónéni azt mondta, nem volt semmi
gond, szépen játszott, evett-ivott (volt tízórai), aztán egyszer csak
leült a szőnyegre és sírt, és nem hagyta magát megvigasztalni se, de nem
sírt régóta, csak pár perce.
Úgyhogy most van egy nagyon pozitív és
egy kicsit negatív élményünk, és tudom, hogy ez a rendje, és jól van ez
így, mégis olyan szomorú vagyok, amikor sír, úgyhogy remélem hogy nem
lesz nagyobb baj, mint egy-egy ilyen kis elkeseredés.
Addig pedig, amíg minden nem megy flottul, sokat beszélgetünk az oviról, és olvasgatjuk ezt a könyvet, hátha segít...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése