2010. december 22., szerda

Koncerten

Sok szempontból jó, ha az ember lányának van egy 3 évese, vagy egy ahhoz nagyon hasonló. Pl. egy csomó olyan dolgot lehet csinálni, amit egyébként valószínű nem tennék, és egy csomó olyan helyre lehet legálisan menni, ami csak a kisgyerekes szülők privilégiuma. Ilyen pl. az Halász Judit koncert is, amelyiken vasárnap voltunk, mert hiába, hogy HJ generációk kedvence, és a dalait mindenki kívülről fújja, gyerek nélkül nemigen jutna eszembe jegyet váltani egy ilyen eseményre. Nem is nagyon láttam gyerek nélkül várakozó párokat a színház előterében.
No de mivel nekünk van egy éppen 3 évesünk, így vasárnap délután nagy izgalommal vágtunk neki a városnak, hogy fél 3kor már bent üljünk a gyönyörűséges Vígszínházban.
Máténak nagyon tetszett a színház maga, már az előtérben is csak tátotta a száját, a fények, a csillogás teljesen lenyűgözte. Mikor pedig végre elfoglaltuk a helyünket, akkor meg már szavakat sem talált, csak nézett jobbra-balra, csodálta a színpadot. Ez a csodálat még akkor is tartott amikor már elkezdődött a koncert, és bár Matyi lelkesen tapsolt, de egy hang sem jött ki a száján, láttam rajta, hogy a szeme csak úgy issza be a látványt, és elraktározza valahová hátra, hogy aztán majd hónapokig arról beszéljünk, hogy mi minden volt ott.
Aztán szép lassan feloldódott, és a koncert  közepe felé még énekelt is:) Kicsit mondjuk megzavarta, hogy a közeli karácsonyra tekintettel néhány általa ismert dal helyett karácsonyi énekek csendültek fel, és nagyon hiányolta, hogy a hulla hó és hózik szám alatt nem esett a hó úgy mint a dvd-n, de alapvetően élvezte.
Csak az utolsó kb.10 percben álmosodott el, akkor már képes lett volna még elaludni is, de aztán nem tette.
Szóval szuperül éreztük magunkat, mindannyian. És még Milánnak is volt egy negyed órája, amikor lekötötte az előadás, egyébként pedig megrágta az előttünk lévő szék háttámláját, összebarátkozott az előttünk ülő apukával, a mögöttünk ülő anyukával, szétszedte a karkötőmet, kipakolt a kistáskából, és bemajszolt néhány piskótát, és csak egyszer kellett vele felállni, szerencsére a sor szélén ültünk. Igen, jobb lett volna nélküle, de hát mi mindenhová együtt megyünk:)
A nagy sikeren felbuzdulva már keresem a következő lehetőséget, ahová elmehetnénk. Van a tarsolyomban mozi, mert Matyi most nagy Bogyó és Babóca lázban ég, bábszínház, cirkusz, ilyesmi. Már nagyon várom, bármelyik is lesz a következő:)
Este pedig még előkerült a táskából a póló, amit titokban vettem a koncerten, és nagy volt az öröm, hogy éppen ugyanolyan, mint a Halász Judité:) Csak kicsit még nőni kell bele:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése