2008. július 28., hétfő

Etetőszékben

Végre sikerült pár régen eltervezett cuccot beszereznünk a hétvégén. Mióta Feri ennyit van távol, kicsit nehezebben haladnak az itthoni dolgok. Nagy szükség volt már egy etetőszékre, mert eddig Máté a nyugifotelében evett. Kezdetben nem is volt ez rossz megoldás, csak most már annyira nem akart benne megmaradni, és csak forgolódott jobbra-balra, hogy a fele kaja ami a szájában volt az a széken, a padlón és a ruháján kötött ki. Úgyhogy nem vacakoltunk sokat, betértünk a hozzánk legközelebbi bababoltba, és megvettük azt ami a kínálatból a legjobban megfelelt a kívánalmaknak és ami nem csak bugyililában és halványsárgában volt. Szerintem jól választottunk, nem túl alapos ismereteim alapján szerintem mindent tud, amit egy ilyen széknek tudnia kell. Azt nem, hogy ne közvetlenül azután tegye mindkét kezét a szájába, miután kivettem a kanalat, és tele a szája, de azt hiszem ezt másik szék sem tudná. Ha mégis, akkor kérek felvilágosítást. (Bár ennyi pénzért már igazán ezt is tudhatná, és még sokminden mást is, de az árakon már nem is mérgelődöm, csak zsörtölődöm.)
Továbbá beszereztünk egy esernyőre csukható babakocsit, egyrészt mert megérett rá Máté, mert a másikat is már csak ülve használjuk, másrész lényegesen kisebb helyet foglal a csomagtartóban. Ezt még nem próbáltuk ki.
Fél szemmel rápislantottunk a biztonsági ülésekre is, mert lassan-lassan ez is aktuálissá válik, de mielőtt szívbajt kaptam volna, inkább nem nézelődtem tovább. Ami ránézésre tetszett, na azok olyan számjeggyel kezdődtek, és annyi nulla volt mögöttük, hogy hajaj.... Ez lesz a következő projekt. Aztán ha nagyon nem telik rá legfeljebb nem autózunk. Dupla haszon, még a benzinpénzt is megspóroljuk:)
Etetőszékben ülve:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése