Cím nélkül

Vannak dolgok az életben, amiről azt gondolom, hogy ilyen csak a filmekben történik. Lehet ez jó is rossz is. Aztán amikor megtörténik velem, vagy egy közeli ismerősömmel, akkor egyszerűen nem tudom mit kell/kellene ilyenkor tennem, mondanom. Egy ilyen helyzetbe kerültem most is. Két napja hallottam egy rossz hírt, ami egy kedves barátom (volt ez anno szerelem is, az első igazi) bátyával történt, és azóta nem hagy nyugodni. A hír nagyon-nagyon rossz, és nem is lesz jobb, sajnos. Ilyenkor egy egyszerű sajnálom-ot olyan sablonosnak és semmitmondónak érzek, de hiába nem tudom kiverni a fejemből, nem jut eszembe más, csak ennyi: szörnyen sajnálom. És az is rossz, hogy annyira segítenék, de nem tudok. Senki sem tud. ÉS igazából beszélni sem tudok róla, mert igaz, hogy elmondtam Ferinek mi történt, de nagyon lelkizni nem szeretnék, kicsit furcsán venni ki magát szerintem. Pedig szívesen mennék, és megölelném, mást úgysem tehetek. Nehéz, még nekem is, pedig én aztán tényleg nem vagyok senki a történetben, mégis nagyon megvisel. Én túlleszek rajta, remélem Ő is!