Kisebb rémület lett úrrá rajtam, amikor reggel bekapcsolván a gépet nem
akart bejönni az internet. Újraindítottam, semmi. Megnéztem a
csatlakozásokat, semmi. A reggeli internetezés a napi program része.
Nemcsak nekem, Máténak is. Egyszerűen már így vagyunk beállva. Nem
mondom, hogy nem volt rémísztő a tudat, hogy meg vagyok fosztva ettől a
21. századi csodától, ami nélkül már nem élet az élet, ami a
kapcsolattartásom egyik alappillére lett. De azért nem estem annyira
nagy pánikba, arra gondoltam, csak lesz valahogy, hiszpár évvel ezelőtt
is éltünk valahogy, amikor még nem volt a lakásunkban ez a csoda.
gondoltam játszunk akkor Mátéval egy extrát, de nem értette mi van,
miért akarok én beavatkozni az ő egyszemélyes reggeli randalírozásába.
Így csak néztem őt a távolból, ahogy megküzd a nyullal, a csigával, a
tehénnal, majd megint a nyullal, és ennyi küzdelem után újra igényt tart
rám. Illetve csak a szolgáltatásaimra. Majd főztünk egy levest, Máté
aludt egyet, és lám, újra van internet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése